A kísértések közt is töretlenül
Ugyanakkor nem csak a világban jeleskedett áldozatosságával, ügyességével és bátorságával, hanem a természetfeletti szinteken is! A súlyos bűnben élés tíz évével Margit lelkét már biztos prédájának tekintette a sátán, aki nem tudott belenyugodni elvesztésébe. Egyre inkább próbált kétségeket kelteni szentünkben, és testi-lelki gyötréseknek vetette alá! Ennek következtében Margitot átmeneti kétségek gyötörték: valóban megbocsátotta-e Isten a bűneit? Nem képmutatóskodó-e vezeklésében? Nem csinált-e mindent rosszul? És ekkor szólította meg a kísértő: „Tudd meg, hogy Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred szüntelenül, 
mert öntetszelgő önsanyargatásod hiábavaló, és bűneiddel már rég halálra adtad magadat.” De Margit hallotta Krisztus édes vigasztalását is: „Leányom!” Ekkor a sátán gúnyos nevetéssel ellene vetette: „Nem a Krisztusod, nem is az őrangyalod nyújtott neked vigasztalást, hanem én!”
Margit gyakran imádkozott egy 13. századi feszület előtt, melyet még mindig tisztelnek a bazilikában. Egy nap a Feszület beszélt vele, és ő azonnal eksztázisba esett. Egy másik alkalommal futott, hogy "mentálisan keresztre feszítettnek" érezte magát. A Tertia utáni konventmisét követően, Margit mozdulatlanul térdelt a feszület előtt, holott körülötte nagy tömeg bámészkodott. Eközben látta, hogy Krisztus szenved és vergődik a Kereszten, majd fuldokló kínok közt meghalt.
Margit teljesen magán kívül volt. Mint egy édesanya, aki elvesztette egyetlen fiát, elkezdett kiáltozni! Kiszaladt az utcára és azt kiáltozta, hogy – megölték az én fiamat! Megölték a fiamat! –
(folyt.)
(Felhasznált forrásokat lásd az első részben!)
