Megdöbbentő csoda
1640. március 29-én, csütörtökön, Miguel Juan nem ment alamizsnát gyűjteni, hanem otthon maradt és apjának segített trágyával kosarakat megtölteni. Ezeket a kosarakat aztán szamárral kivitte a földre és szétszórta. Egy teljes napi munka után Miguel nagyon fáradtan tért haza. Vacsora közben többen is láthatták, hogy az eddig nedvedző csonkja immáron teljesen begyógyult és egészséges bőr fedte. Felettébb csodálkoztak ezen, hiszen két évig minden ápolás ellenére sem sikerült. Néhány vendég még meg is érintette azt.
De ugyanazon az estén, egy lovas osztag szállást keresett Calandában. Megparancsolták Pelliceréknek, hogy szállásoljanak el egy katonát. Hely hiányában Miguel Juannak át kellett adnia az ágyát a katonának, ő maga pedig egy matracon aludt a szülei hálószobájában. Édesapja odaadta neki a kabátját, hogy azzal takarózzon, de a kabát túl kicsi volt ahhoz, hogy akár az egyik lábát is betakarja vele. Vacsora után, este 10 óra körül Miguel Juan jó éjszakát kívánt szüleinek és a vendégeknek, falábát és a mankókat letette a konyhában és lefeküdt. Miután elmondta az esti imáit és rábízta magát a Szűzanyára, hamar mély álomba merült.
Amikor Miguel édesanyja este fél 11 és 11 között belépett a szobába, ahol fia is aludt, csodálatos mennyei illatot érzett. Fogta a lámpását és végig tekintett az alvókon, ám a matracon alvó fia egy lába helyett, kettőt látott – egyiket a másik felett –, amelyek kilógtak a takaróként szolgáló kabát alól. Nem hitt a szemének, így közelebb ment fekvőhelyéhez és megbizonyosodott róla, hogy szemei nem csalnak. Felsikoltott döbbenetében, nyomban felriasztva a férjét és a ház többi lakóját is. Az apa leemelte a kabátot és Pelliceréknek hihetetlen látványban volt részük: ott feküdt a fiuk két egészséges lábbal! Miguel is felébredt és értetlenkedve nézte a felette csodálkozókat. Óriási csoda történt! Nagy izgalomban lévő szülei ezt mondogatták "Nézd, visszanőtt a lábad!" Elképzelhetjük Miguel megdöbbenését és örömét, amikor meglátta és megérezte, hogy két lába van!
Ez idő alatt az egész ház többi tagja is odagyűlt. Nagy megilletődéssel szemlélték a csodás módon meggyógyult lábat. Miguel Juannak fogalma sem volt róla, hogyan történhetett mindez. Csupán arra emlékezett, hogy mielőtt felébresztették, azt álmodta, hogy valaki bekente az amputált lábának megmaradt csonkját a pilari Szűzanya Szent Kápolnájából származó lámpaolajjal. Egy valamiben biztos volt, hogy Jézus Krisztus vitte végbe ezt a csodát – áldott Anyjának közbenjárása által.
Miután ámulatából magához tért, megérintette és elkezdte mozgatni meggyógyult lábát, mintha arról akart volna megbizonyosodni, hogy mindez igaz-e. Az olajlámpák fényénél mindenki a csodás módon meggyógyult lábát vizsgálgatta. Csupán egy heget és három kisebb forradást láttak az eltört sípcsonton, mely utóbbiak egy gyermekkori kutyaharapás, egy felvágott kelés és egy csipkebokorban szerzett csúnya horzsolás eredményei voltak. Ezek a sebhelyek minden kétséget kizáróan mutatták, hogy ez ugyanaz a láb volt, amelyet két és fél évvel ezelőtt amputáltak és a kórházi temetőben eltemettek. Ami történt, az nem a láb visszanövése, hanem sokkal inkább a levágott eredeti végtag csodálatos helyreállítása volt.
Az Aviso Historico nevű helyi lap 1640. június 4.-i egyik fennmaradt példánya szerint az eltemetett lábnak nyoma sem volt a temetőben.
Hamar elterjedt a híre ennek a rendkívüli eseménynek. A falubeliek összesereglettek Pellicerék szerény házacskájába, hangosan imádkoztak és hálát adtak Jézus Krisztusnak és az Ő áldott Édesanyjának ezért a hatalmas csodáért. Mindannyian érezték a szobát több napon át belengő "csodálatos mennyei illatot".
(Forrás hivatkozások az 5. posztban!)