Robert Sarah guineai bíboros a Szentszék liturgiáért felelős főtisztviselője, az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa kijelenttette: „Nagyon fontos, hogy, amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjünk ahhoz a gyakorlathoz, amikor a papok és a hívek együtt ugyanabba az irányba fordulnak, kelet felé vagy legalább is a templom apszisa felé.”
A bíboros így folytatta: „Arra kérem önöket, hogy ahol csak lehet, vezessék be ezt a gyakorlatot. „A liturgia nem rólad vagy rólam szól”, jelentette ki a konferencia résztvevőinek Robert Sarah bíboros a Szentszék liturgiáért felelős főtisztviselője. „A liturgiában nincs helye saját identitásunk, kultúránk és helyi vallási szokásaink előtérbe helyezésének vagy magasztalásának. A liturgia mindenekelőtt Istenről és arról szól, mit tett Ő értünk.”
A bíboros Josef Ratzingert idézve kijelentette: „Korunk legközvetlenebb veszélye az, hogy elfeledkezünk Istenről.”
Sarah bíboros hangsúlyozta, hogy szükséges a Sacrosanctum Concilium teljes végrehajtása, de „A zsinati atyák nem forradalmat, hanem fejlődést akartak!"
Buzdított arra, hogy a consecratiokor és a szentáldozás során térjünk vissza a térdelés gyakorlatához. „Ott, ahol a térdelés és a térdhajtás eltűnt a liturgiából, vissza kell állítani, különösképpen, amikor magukhoz vesszük a Legszentebb Urat a szentáldozásban.”
(Forrás az 6. részben!)