Két levél
Egy lengyel asszony rendkívüli tanúsága: „Lengyelországban születtem. 1991-ben férjhez mentem egy svédhez, aki protestáns volt ugyan, de biztosított arról, hogy születendő gyermekeink az én (róm. kat.) vallásomat követhetik. Svédországba költöztem, ahol egy év múlva megszületett első gyermekünk.
Férjem ekkor „színt vallott”, és kijelentette, hogy ez az első és utolsó gyermekünk! Három évre rá már teljesen becsődölt a házasságunk és válóper előtt álltunk. Én azonban felfedtem, hogy újabb gyermeket várok, mire férjem ragaszkodott az abortuszhoz.
A puszta gondolat, hogy gyermekemet megöljem – majd’ megőrjített. Férjem brutalitása azonban kényszerhelyzet volt számomra. Május 4-re nyolc hetesen ki lettem írva terhességmegszakításra. Szünet nélkül sírtam és könyörögtem férjemnek, aki szinte megszállottként hajthatatlan maradt.
Ebben az időben, nővérem levelében azt tanácsolta, hogy forduljak imában Padre Pióhoz, kinek életrajzát épp olvasta. Én magam nem ismertem az atya történetét, sem csodáinak hírét, mégis valami benső indíttatásra – vagy talán végső kétségbeesésemben –, de teljes bizalommal fordultam feléje.
Május 4-én aztán a férjem be is hurcolt a Kristianstad-i klinikára, ahol már elő is készítették az altatást. Mielőtt eszméletemet elvesztettem volna, még egyszer Pio atyához fohászkodtam. Estére már otthon is voltam, túl mindenen. Testileg és lelkileg kisemmizve, roppant nyomorultul éreztem magamat.
Május 22-én a klinikáról sürgős értesítést kaptam, hogy újra be kell feküdnöm, mert a kiemelt „abortum” a laborvizsgálatok szerint NEM EMBRIONÁLIS SZÖVET! 29-én férjem újra bevitt a kórházba, ahol a csodálkozó orvosok megállapítása szerint „terhességem 13. hetében vagyok”.
Az abortőr orvos – mentegetve magát – határozottan kijelentette, hogy tízéves gyakorlatának megfelelően vezette le a művi beavatkozást, mégpedig „technikailag kifogástalanul és komplikációk nélkül”.
Férjem természetesen ragaszkodott hozzá, hogy a „korrekciós” beavatkozást azonnal végezzék el. Én azonban energikusan ellenálltam és mielőtt elaltattak volna, minden bátorságomat összeszedve felálltam és kimentem. Tudtam, hogy a CSODA nem fog még egyszer megismétlődni. Visszautaztam anyámhoz Lengyelországba és ott elolvastam Padre Pio élettörténetét. Ennek ellenére a beavatkozás miatt tele voltam aggodalommal, születendő gyermekem testi-lelki egészségét illetően, mellyel a svéd orvosok is megfenyegettek. Amikor e félelmemben is oly sokat imádkoztam Pio atyához, gyakran titokzatos, finom illatot éreztem.
Szeptemberben megvolt a válás, és én teljesen magam alatt voltam. Egyedül az ima adott némi békét és vigaszt lelkemnek.
Október 24-én csodálatos, finom illatot éreztem, mely mint kiderült, Pio atya fényképéből áradt. Ezt követően reggel 2,59 kg-mal megszületett – bár kicsit korábban – szép és egészséges kisfiam.
Mindez máig is oly hihetetlennek tűnik számomra, mint egy furcsa álom. Az orvosi leletek azonban feketén-fehéren bizonyítják, hogy Pio atya mentette meg „halálra ítélt” gyermekemet. Hála érte Istennek!
Elisbieta Nilsson
Simrisham, Svédország”72 (folyt.) Források az I. részben!
___________________________________
72. Die Stimme P.P., 28. évf./3. nyomán
