A Hajnal Szép Sugara

A halhatatlan lélek létezése

A lélek, mint szellemi valóság, túlmutat az anyagi világon, és lényegét tekintve halhatatlan, mert Isten szüntelenül életben tartja.

     Az ember a szellemi léleknek köszönhetően értelmes és szabad lény, van lelkiismerete és erkölcsi érzéke, melynek segítségével meg tudja különböztetni a jót a rossztól, tud hinni vagy nem hinni Istenben.

     Vannak bizonyított tények, melyek szerint azok az emberek, akiknek a klinikai halál alatt nem működött az agyuk, visszatérésük után mégis a legapróbb részletekig emlékeztek ennek az időnek az eseményeire, amikor az agyműködésük megszakadt.

     Mindazoknak, akik nem hisznek Istenben és a halhatatlan emberi lélek létezésében, tudatosítaniuk kellene egy egyszerű tényt: a valóság szellemi szintjére nem vonatkozik az érzéki megismerés, és létezését egyedül annak az igazságnak az őszinte és következetes keresésével lehet feltárni, mely végtelenül túlszárnyalja az érzékeinkkel megismerhető világot. Így például teljességgel értelmetlen lenne az emberi agyat mágneses rezonanciával vizsgálva keresni az ember okosságát és tudását. Emberi mivoltunk szellemi szintjéről, vagyis a halhatatlan lélek létezéséről tanúskodnak tevékenységének olyan formái, mint például a gondolkodás, a szeretet, a jóság, az erkölcsi érzék, a lelkiismeret, az önmegismerés képessége stb. 

     Alázattal meg kell hallgatnunk a tudomány világából azokat, akik őszintén keresik az igazságot, és akiket nem kötnek meg az ideológiai előítéletek. Egyike ezeknek a tudósoknak a Nobel-díjas neurológus, J. C. Eccles (lásd a II.-IV. posztot), aki az emberi agy kutatásának eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy csak a nem fizikai hatások képesek gondolatokat és lelki jelenségeket produkálni, és hogy a tudat nem lehet az anyag terméke. Eccles professzor így arra a következtetésre jutott, hogy létezik szellemi lélek − a nem anyagi természetű elme, mely felhasználja a biológiai agyat és általa működik.

A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)

(folyt. köv.)

A Szűzanya Szirakúza-i könnyezése
     Kedves Hallgatóim! Amiként azt műsoraimban bemutattam, a Mária-korszak valamennyi jelenése és üzenete az Istenanya egyetlen törekvését tükrözi: a bűnben elmerülő emberiség visszafordítását az evangéliumi útra. Ennek tudható be, hogy az idő előrehaladtával csaknem a fizikai kitapinthatóság határáig közelít meg bennünket a természetfölötti valóság.
     A misztika közvetett megtapasztalása azonban nem mindenkinek adatik meg. Az emberek ún. 'csodavárásának', bántó és kritikus kicsengése van. Ezzel együtt mégis emberi igényről van szó és talán ezért is engedik meg az égiek, hogy a természetfölötti jeleket egyre többen megtapasztalhassák.
     Tény, hogy a csodáknak ‒ mint jeleknek ‒ mindig komoly szerepük volt az üdvtörténet során. Egy-egy gyógyulásnak a híre, bármilyen megdöbbentő is legyen az, viszonylag szűk körben válik ismertté, és akik már nem személyes tanúi, azok közül sokan kétkedve is fogadják. Hatása tehát mérsékelt.
     A Fatimai Napcsodának hetvenezer ember volt tanúja, életre szóló hitélményt nyújtva nekik, de mások – aki csak hírből értesültek róla –, azok akár már némi fenntartással is fogadhatták.
A Szirakúza-i Könnyezést már tízmilliók láthatták a filmhíradók és a korabeli televízió jóvoltából.
És lám, a Szeretetláng szíveket érintő üzenete már az egész emberiséget kívánja "lelkes tanúvá" tenni, amiként valóban futótűzként terjed szívről-szívre az egész világon.
     A Szent Szűz jelenései egymásra épülő isteni pedagógiát tükröznek, tehát ekként is kell szemlélnünk és értelmeznünk ezeket.
     Az Egyház Anyja lelkekért való küzdelmének egyik jelentős eseménye volt az 1953-as néma könnyezése Siracusában augusztus 29-től szeptember 1-ig.

A személyes "én"

     Az emberi agy sokéves tudományos kutatásából John Eccles azt a következtetést vonta le, hogy mindannyiunknak van egy személyes "én"-je − tehát egy nem anyagi természetű elméje, mely az anyagi természetű agy által működik. Ezért az emberben a fizikai világon kívül létezik még egy gondolati − vagyis szellemi − világ is, és ez a kettő kölcsönösen hat egymásra (vö. How the Self Controls Its Brain, 38. o.). Eccles professzor azt a lenyűgöző tényt hangsúlyozza, hogy a személyes "én" tudata minden emberben változatlanul fennáll egész élete során, és "ezt a tényt csodának kell elismernünk" (uo., 139. o.).

     Eccles így ír az emberi léleknek, tehát a személyes "én"-nek a test halála utáni halhatatlanságáról: "Hiszem, hogy létezésem alapvető titok, mely meghaladja a testem (s vele együtt az agyam) fejlődésének valamennyi biológiai minősítését, beleértve a genetikai örökséget és az evolúciós eredetet is. Értelmetlen dolog lenne azt hinni, hogy a tudatos létezés e csodálatos ajándékának nincs semmilyen jövője, sem lehetősége létezni egy más, a számunkra nehezen elképzelhető valóságban" (Facing Reality: Philosophica/ Adventures by a Brain Scientist, Heidelberg Science Library, 1970, 83. o.).

     Az ausztrál tudós másutt kifejti: "A test és az agy halálára tekinthetünk úgy, mint dualista létezésünk szétesésére. Abban reménykedünk, hogy a megszabadult lélek új jövőt talál, mélyebb értelemmel és megdöbbentőbb tapasztalatokkal, egy megújult megtestesült létezésben, összhangban a hagyományos keresztény tanítással" (Evolution of the Brain, 242. o.); "Létezésünk éppoly titokzatos, mint a halálunk. Kétkedhetünk-e csak azért, mert eredetünket éppúgy nem ismerjük, mint a további sorsunkat? Miért is ne élhetnénk az életet úgy, mint egy nagy kihívást és csodálatos kalandot, melynek végső értelme még felfedezésre vár?" (Facing Reality: Philosophical Adventures by a Brain Scientist, 1970. 95. o.).

     Bárcsak arra indítana minket az emberi agy kiemelkedő világhírű kutatójának, a Nobel-díjas John Eccles professzornak a halhatatlan emberi lélek létezéséről tett tanúsága, hogy jobban törődjünk a saját lelkünkkel, vagyis a lelki életünkkel − szívünk tisztaságával, a minden rossztól való mentességgel, az örök élettel! Ez a Krisztussal való személyes kapcsolat elmélyítésében valósul meg a napi ima, a Bűnbánat Szentsége és az Eucharisztia által. Soha ne feledkezzünk meg Jézus szavairól: "Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?" (Mt 16,26)

M Piotrowski SChr. 

A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (folyt. köv.)

     A Kinyilatkoztatásbeli Szűz egy óra 20 percig tartó tanítást adott Brunónak, ám e tanítás célja azonban nem csupán az ő képzésére szolgált, hanem az egész emberiség figyelemfelkeltésére, hogy maradjanak meg szilárd hűségben, a minden szinten támadott Katolikus Egyházhoz, és ez a hűség csak a bensőséges hittel tartható meg! Ennek pedig egyetlen követendő módja: az áldozat, imádság, bűnbánat és a pápával való egység: mely az üdvösség útja!
     Kedves Hallgatóim! A Tre Fontane-i jelenés, miként a Mária-jelenések mindegyike, a boldogságos Szűz édesanyai hivatásának szüntelen küzdelmét tanúsítja gyermekei üdvösségéért.
Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy hogyan él az ember. Nem babra megy a játék, mert a tét az örök üdvösség! Nem elég azzal mentegetőznünk, hogy "ugyan, más is ezt csinálja, ez a mai korszellem"! Nos, kedves Hallgatóim, jegyezzék meg, hogy az un. "mai korszellem" a legtöbb vonatkozásban a világ ura, vagyis a sátán megtévesztő szellemisége!
     Fel kell ismernünk valamennyi rejtett csapdáját, melyre csak akkor vagyunk képesek, ha megalkuvások nélkül ragaszkodunk az Egyház tanításához, imádkozzuk a Szűzanya által állandóan kért rózsafüzért és minden erőnkkel törekszünk a kegyelmi állapot fenntartására!     

Történelmi méretű küzdelem folyik ugyanis minden egyes lélekért, a technika és a megtévesztés minden eszközével, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje kimondhatatlan: bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát.
Ne feledjük a Fatimai Szűzanya esdeklő felhívását, mely az engesztelésben láttatja az üdvösség útját: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!”

Egy évvel Bruno Cornacchiola halála előtt, nagyon szomorú üzenetet kapott a Szűzanyától: „Ma egy szörnyű látomásom volt, ami könnyekre fakasztott. A Szent Péter Bazilika vérben úszott. Az oszlopokon s a lépcsőkön ömlött a vér, ahogy a két szökőkútból is. Kiáltást hallottam: Halál a vezetőkre! Baljós érzés fogott el a Pápával és más fontos személyekkel kapcsolatban.„ (2000. március 3)                                                                      

 Csak a bűnbánat, a megtérés és az egymásért érzett felelősségtudat ‒ vagyis az EGYSÉG ‒ ad esélyt a megmenekülésünkre! Tre Fontane-ban komoly figyelmeztetést kapott az emberiség arra, hogy meg kell erősödnie a hitben, reményben és szeretetben.
Ez pedig arra kell késztessen bennünket, hogy a Kinyilatkoztatásbeli Szűzre hallgatva, ne a világ irányelveit kövessük, hanem a krisztusi Kinyilatkoztatást!

A Szűzanya arra biztat: olvassuk a Bibliát és minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát, imádkozza a rózsafüzért, ajánlja fel önmagát és családját Szeplőtelen Szívének, mely ígérete szerint sok védelemmel és kegyelemmel jár.

     És lám egy ember Bruno Cornacchiola, aki a legmélyebbről jött, nem csak a világ egyik legnagyobb megtérője lett, de egyik legnagyobb civil tanúságtevője is!
   

2001. június 24-én, 88 éves korában hívta magához a Mindenható Isten, a Tre Fontane-i jelenés kiválasztottját.
Temetésén Rino Fisichella egyházmegyés főpásztor mondott búcsúbeszédet.
     Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. májusában és Rómában halt meg.

Ó Kinyilatkoztatásbeli Szűz könyörögj érettünk
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

     Árpád-házi Szent Erzsébet - a SZERETET nagy szentje  királyi vérből született 1207-ben Sárospatakon.

Édesapja II. Endre király, édesanyja az Andechs-Meráni családból származó Gertrúd királyné. Gyermeküket vallásosan nevelték 1211-ben Türingiába viszik, hogy az akkori idők szokása szerint együtt nevelkedjen előre kiválasztott leendő férjével, Lajos őrgróffal.
A kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett Pozsonyból a wartburgi várba. Az új házban mindenkinek feltűnt, hogy ez a kicsiny gyermek mennyire vallásos, Isten- és emberszerető. Lajos édesanyja,
Zsófia őrgrófné aggodalommal figyelte, hogy a leányka mindenkivel egyformán viselkedik, nem sokat adott az udvari etikettre, sőt megtanult lovagolni.
1221-ben Lajos feleségül vette Erzsébetet, boldogságuk teljes volt.
Csodálatosan szép, kiegyensúlyozott volt házasságuk. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, de ez a szív Isten felé is elkötelezett volt. Krisztusban szerették egymást. Három gyermekük született.
Lajos elfogadta Erzsébet különös figyelmét, érzékenységét a szegények és betegek iránt . Ezt mutatja, hogy az 1226-os nagy éhínség idején megnyitotta a birtok összes gabonatárolóját, kenyereket süttetett az éhezőknek.
Messze földre is híre ment, hogy milyen irgalmas és emberszerető a fiatal grófné.
Két kórházat alapított a férjével együtt, melyekben őmaga is ápolta a betegeket.
1227-ben Lajos keresztes hadjáratra indult és még abban az évben járványos betegségben meghalt. Így az ideális családi életük kettétört, Erzsébet számára szinte az egész világ meghalt!
Lajos oltalma nélkül nem folytathatta addigi életét s így gyermekeivel együtt elhagyta Wartburg várát.. Mindenkitől elhagyatva, kétkezi munkájával kereste meg kenyerét. Városról városra járt, ahol szükség volt a segítségére, ott
dolgozott, ápolt.
Marburgban telepedett le, ahol özvegyi jussából ispotályt építtetett, a többi pénzt pedig szétosztotta a szegények között.
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott életében Marburgi Konrád ferences atya, akit maga a pápa jelölt ki lelki -vezetőjének és hivatalos védelmezőjének.
Lemondott minden földi kötődéséről, hátralévő éveit harmadrendi ferencesként a szegények, betegek ápolására szentelte. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő
nevelést biztosítani (Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük.)

1231 novemberében hirtelen megbetegedett. Élete végéig megőrizte magyaros életörömét és derűjét. Mindenét szétosztotta és érdemekkel telve, lelki élete magaslatán adta vissza életét Istennek Marburgban.
Halála után négy évvel, 1235-ben IX. Gergely pápa a szentek sorába emelte.
A magyar és a német nemzet is a magáénak vallja. Kultusza a 13. századtól kezdve egész Európában elterjedt. Az egész világon tisztelik, egyetemes szentünk, a legismertebb magyar.
Attribútuma a rózsa.

Erzsébetet legtöbbször rózsával a kötényében vagy a kosarában ábrázolják. Egy alkalommal,amikor télen, kenyeret vitt a szegényeknek, ----sógorával találkozott.
Annak kérdésére, hogy mit visz – Erzsébet attól tartva, hogy esetleg megtiltják neki a jótékonykodást – ezt válaszolta: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett valóban illatos rózsák voltak a kosárban. (Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon!)
Erzsébet jótettei az udvar embereit meghökkentették, de olykor Lajostól is nagy megértést kívántak. Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt ura ágyába fektette. Mikor váratlanul hazaért a férje, az udvar jelentette neki a történteket, s bizony Lajos szívében rosszallás ébredt. De mikor belépett a szobába (az Úr megnyitotta belső látásának szemét), akkor meglátta ágyában a megfeszített Krisztust.

Marburgi sírja fölé a német lovagrend templomot emelt, mely 1283-ban készült el.
Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette az első templomot tiszteletére Kápolnán.
Budapesten a VII. kerületben 1931-ben, Szent Erzsébet halálának 700. évfordulója alkalmából a Szegényház teret, amelyen a Szent Erzsébet tiszteletére emelt templom áll, a „rózsa csoda” nyomán átnevezték Rózsák terének.

Legendáját Liszt Ferenc dolgozta fel Szent Erzsébet legendája c. oratóriumában.
A feleségek, a fiatal anyák, a betegek, a ferences harmadrend - a szolgáló szeretet, a Karitász védőszentje.
Névünnepe: november 19, temetésének napja.

     Bruno Cornacchiola a Szűzanya országában – Magyarországon – kétszer is járt.
Először 1969-ben Cserháti püspök meghívására Pécsett, majd Budapesten járt, ahonnan Hévíz-Szentandrásra utazott, ahol részt vett a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepségén.
A szentelési szertartást Klempa Sándor püspöki adminisztrátor végezte.
     1974. májusában Varsádon vett részt a Tre Fontane-i Szent Szűz tiszteletére emelt templom szentelési ünnepén. Íjjas József érsek jelenlétében Bruno Cornacchiola beszédet mondott. Az érsek a tömeg ünneplése közben boldogan ölelte meg korunk nagy megtérőjét. Ekkor járt Máriaremetén is.
     Ugyancsak ekkor mondott beszédet Érd-Tusculanumi plébánia templomban Kisberk székesfehérvári püspök jelenlétében a Kinyilatkoztatásbeli Szűz szobrának beszentelésénél. Ebből a beszédéből csupán részleteket közlök tekintve, hogy nagyrészt az élettörténetét mesélte el, amelyről már szót ejtettem!
     Tehát hallgassák meg Bruno Cornacchiola tanúságtételének főbb részleteit:
"Püspök Úr, Testvéreim! A Szent Szűz megjelenése alkalmával ezt mondta nekem: Te ne mozdulj, ahová menned kell, oda én küldelek! Én kívánom, hogy kiálts az embereknek!
És íme, itt vagyok most előttetek! Nem előadást akarok tartani nektek, hanem inkább egy néhány szavas nyilvános gyónást.
Számomra is kérdés, hogy miért jelent meg a Szent Szűz nekem, szegény bűnösnek? Én ugyanis megátalkodottan támadtam az Egyházat. Ellene voltam az Oltáriszentségnek, a Boldogságos Szűzanyának, a pápának, ráadásul másokat is igyekeztem meggyőzni, hogy kövessék a hazugságnak és kárhozatnak ezt az útját.
Ekkor a Szent Szűz megjelent Tre Fontane-nál egy jelentéktelen koszos barlangban, ahol előbb a legkisebb, 4 éves Gianfranko fiam esett elragadtatásba, aztán a 10 éves Isola lányom, majd a 7 éves Carló.
Látva ezt a három gyermeket térdre hullva a barlang előtt, nem tudtam mi történt. Azt hittem, hogy valami papi trükk ez és egy hipnotizáló pap van ebben a rossz szagú barlangban, kerestem is, de nem láttam senkit. Aztán azt hittem, hogy a gyermekeim csak ugratnak, így odamentem a kicsihez, hogy felemeljem és kizavarjam onnan, de még csak megmozdítani se tudtam, mint akinek több mázsás súlya van.
Hasonlóképpen jártam a másik két gyermekemmel is. Ekkor kezdtem kétségbeesni, hogy mi történik itt? Kiáltás tört ki belőlem: "Istenem, ments meg minket!" Mihelyt befejeztem a kiáltást, láttam, hogy két áttetszően fehér kéz közelít az arcomhoz és megérintik a szememet. Úgy éreztem, mintha valamit eltávolítottak volna a szememről, aztán nem láttam semmit és a gyerekeim hangját sem hallottam!
S lám, ebben a sötétségben, amely olyan volt mintha vak lettem volna, egy pici fény mutatkozott, amely mind nagyobb lett, mígnem betöltötte az egész barlangot! Nem láttam mást, csak ezt a csodálatos fényt, melyből kibontakozott a Szent Szűz csodálatos jelensége, zöld palástban. Fehér ruhát viselt rózsaszín övvel és világos-zöld fátyolt, mely leért a fejétől a lábáig, jobboldalt a térdéig érő rózsaszínű rojttal, a jobb kezében kis könyvet tartott úgy, hogy a balját rátette.
Most, hogy itt vagyok nálatok, megcsodálom ezt az előttünk álló szobrot, amely modern és szép, de nem mondhatom, hogy olyan, mint amit láttam, mert semmilyen alkotás sem képes kifejezni a Szűzanya szépségét!
És akkor a szépséges hölgy így szólt hozzám: „Én vagyok a kinyilatkoztatásbeli Szűz, de te üldözöl engem, de most elég volt!
Az az elsőpénteki kilenced mentett meg téged, amit eltévelyedésed előtt végeztél! Térj vissza a szent Akolba a Katolikus Anyaszentegyházba, a földön lévő mennyei udvarba! Ha be akarsz lépni a mennyek országába, hinned kell!
Legyen hited, melyet gyakorolj és imádkozd a rózsafüzért, mert ez a világ leghatalmasabb fegyvere! Olyan erejű, amely képes egységre hívni azokat a lelkeket, akik szeretnek engem. Meg kell változnod és az én harcosommá kell lenned! Amikor beszédalkalmat kapsz, én vagyok, aki megbízlak. Három igazságot kell majd elmondanod, melyben feltétlen hinniük kell az embereknek. Ezt el nem hallgathatod, mert ez a három egybe tartozik:
1) Bensőségesen hinni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, melyet a világ meg fog tagadni.
2) Én Istennek Anyja, a Szeplőtelen Szűz vagyok az, aki az isteni Háromságban élek. Én vagyok a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, kezemben a Bibliával, melyet olvasnotok és átelmélkednetek kell, nem pedig kiforgatni!
3) A pápa, az én isteni Fiam Helytartója. Engedelmeskedjetek neki, védjétek meg a támadásoktól, szeressétek őt és imádkozzatok érte!
     Majd Bruno így fejezte be beszédét: Maradjatok meg mindig az élő hit, remény, szeretet és irgalom igaz lángolásában! Imádkozom értetek és ti is imádkozzatok értem!" ‒ fejezte be beszédét Bruno Cornacchiola.

Az Egyház és a gyarmatosítók 

     A Katolikus Egyház soha nem tartotta igazoltnak azokat a kegyetlenségeket és igazságtalanságokat, melyeket a spanyolok és a portugálok követtek el az Újvilágban, s ezekből bőven volt. Ellenkezőleg: észrevette, és határozottan kipellengérezte őket. Sőt az egyháziak, kifejezetten védték az őslakosok emberi jogait!

         Bartolomé de Las Casas (lentebb), spanyol dominikánus már 1512-ben kiadta az ismert értekezését, melyben az indiánok védelmére kelt a gyarmatosítók kapzsiságával szemben. Több pápa így III. Pál pápa (1534-1549) is hivatalosan elítélte és élesen szembeszállt azon véleményekkel, melyek igazolták a rabszolga-kereskedést, azon ál-indokkal, miszerint az indiánok tulajdonképpen nem is emberek. A Pápa élesen elítélte azt a gyakorlatot, hogy rabszolgasorba vetik azokat az indiánokat, akik még nincsenek megkeresztelve, egyes gyarmatosítók ugyanis ezzel igazolták tettüket. III. Pált más pápák is követték, pl. VIlI. Orbán és XlV. Benedek (1789 előtt), és a szavakat tetteik is követték. A 17. század elején a jezsuiták révén létrejöttek az un. paraguayi redukciók, vagyis a paraguayi indiánok telepei, melyek abban az időben egyedüliként nyújtottak biztonságos védelmet az indiánoknak a rabszolga-kereskedők ellen. Meg kell említeni, hogy már sokkal korábban megalakultak azok a különleges szerzetesrendek, melyek fő tevékenysége a keresztény rabszolgák kiváltása volt.

Tehát nem a francia forradalom – ahogy azt általában feltüntetik –, ítélte el először a rabszolgaságot és kezdte meg a felszámolását. A példák már háromszáz évvel előtte megjelentek.

     Ha tehát említést teszünk az azték és az inka kultúra barbár vonatkozásairól, azt azért tesszük, hogy a történelmet úgy lássuk, ahogy volt! Soha nem léteztek jó vagy rossz "vademberek", ahogyan annak idején a "felvilágosultak" mondták, s ahogyan ma a multikulturalizmus hívei állítják. S az Egyház soha nem vett részt az indiánok kiirtásában és nemzeti kultúrájuk felszámolásában. Az indiánok – sajnos –, javarészt egymást irtották ki, jóval azelőtt, hogy az első európai Amerikába érkezett volna. Az a "kultúra" ugyanis nem ismerte a szeretetet, sem isteneik, sem embertársaik felé, márpedig enélkül – az un. kultúra –, önmegsemmisítő volt és lett volna, amiként ez más ottani ősi népekkel meg is történt! Az olmékok és a toltékok is kipusztították saját magukat, a fehér ember megjelenése előtt. Ráadásul nem is akármilyen "kulturált" módszerekkel! A KatoIikus Egyház mindig azt tanította, hogy minden embernek a fogantatása pillanatától a természetes haláláig végtelen méltósága és értéke van, valamint elvitathatatlan joga az életre és a lelkiismereti szabadságra. Ez az emberi méltóság abból ered, hogy maga Isten is valóságos emberré lett. Halálával és feltámadásával megnyitotta az üdvösség kapuját minden ember számára, kivétel nélkül. Amerika evangelizációja a barbár szertartások beszüntetését jelentette, és véget vetett a kegyetlen szokásnak, hogy több tízezer emberáldozatot mutassanak be a pogány isteneknek. Az Egyház csakis ebben az értelemben járult hozzá a Kolumbusz előtti (élhetetlen) indián kultúra megszűnéséhez. Ez vitathatatlanul haladás volt. Haladás, amit − paradox módon − a "haladás" leghangosabb hirdetői egyáltalán nem vettek észre. − /Grzegorz Kucharczyk cikke nyomán/ (Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST Katolikus magazin 10. szám, 2014.) 

John Eccles professzor egy új, zseniális elméletet fogalmazott meg az emberi elme működéséről, mely dualista interakcionizmus (dualist interactionism) néven ismert.

     Az elmélet szerzője ezt így magyarázza: "Kijelentem, hogy a tudományos redukcionizmus és annak ága, az »ígérgető materializmus«, mely az egész szellemi világ létezését a neurontevékenységek modelljével akarja magyarázni, hihetetlenül leértékeli az emberi lét titkát. Ezt a hitet babonának kellene tartani. El kellene ugyanis ismernünk, hogy szellemi lények vagyunk, a szellemi világban létező lélekkel, de egyúttal fizikai lények is, az anyagi világban létező testtel" (Evolution of the Brain, 241. o.).

     A materialiták állítását, hogy a gondolkodás fizikai folyamatok összessége, Eccles elutasítja, mint babonát, melynek semmi köze sincs a tudomány ismereteihez: "Minél több információt hoznak a tudományos kutatások az emberi agy tevékenységéről, annál tisztábban láthatjuk a különbséget az agyműködés és a gondolkodás között − és ebből látszik a gondolkodás jelenségének nagyszerűsége. Az a nézet, mely szerint a gondolkodás fizikai folyamatok eredménye, egyszerűen babona, melyhez a dogmatikus materialisták ragaszkodnak. Egyszerűen messiási próféciák jegyeit hordozza magán, egy minden problémától mentes jövőt ígér − valamiféle nirvánát a jövendő boldogtalan nemzedékek számára. A materialista kritikusok azzal érvelnek, hogy leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik az a hipotézis, mely szerint a nem anyagi természetű pszichikai események hatással lehetnek a neuronok fizikai szerkezetére.
Ez a jelenség állítólag nincs összhangban a fizika törvényeivel, főleg a termodinamika első főtételével. Ez az ellenvetés azonban lehetne a 19. század fizikusainak, neurológusainak és filozófusainak ellenvetése is, akik ideológiailag kötődtek az adott kor fizikájához, mely nem ismerte a kvantumfizika 20. századi forradalmát"

("A unitary hypothesis of mind-brain interaction in the cerebral cortex" (1990); megjelent: Proceedings of the Royal Society B 240, 433-451. o.).

A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (folyt. köv.)

     Az 1953-54-es Mária-évi ünnepségek alkalmára Róma önkormányzata a püspöki helynökségnek 25.000 m2 területet ajándékozott a barlang körül, és kiépítette a barlanghoz vezető utakat. A barlang elé ideiglenes kápolna és fedett imaterem épült és egy otthon a ferences atyák számára, akik a barlangra vonatkozó emléktárgyakat és írásokat őrzik. (A képen Bruno, a felesége, Isola és Carlo gyertyát gyújtanak a kegyhelyen)

     A jelenés óta a barlangnak olykor liliomillata van. A Szent Szűz közbenjárására "a bűnnek ezen földjével" csodák történtek.
     1980. április 12-én, pontosan harminc évvel az első megjelenés után, több mint 3000 ember volt tanúja a Tre Fontane-i napcsodának. A Nap 30 percig „forgott”. Ezt a csodát a Szűzanya öt hónappal előtte már jelezte, Brunonak. A tanúk láthatták, ahogy a Nap a jelenések barlangja felett „függött”, elkezdett forogni egy M betűt formázva, s csillagok és egy változó fényű ragyogás vette körül. Egy idő után az M betű egy „IHS” feliratú Szentostyává alakult át, valamint később még Jézus és Mária alakja is megjelent – a Napbaöltözött Asszonyé –, aki az emberek közül elsőként vétetett fel testestül-lelkestül a Mennybe, és részesül Isten Szentháromságos életében.
      A Szent Szűz 1982. február 23-án ismét megjelent Brunonak és beszélt neki a II. János Pál pápa ellen készülő következő újabb merényletről. Ez a jövendölés 1982. május 12-én következett volna be Fatimában – melyet sikerült meghiúsítani.
      A Tre Fontane-i jelenésrõl eddig több mint 300 könyv jelent meg. Az 1960-as évek végén jelent meg az első olyan püspöki körlevél, amely bejelentette, hogy Olaszországban templom épül a Kinyilatkoztatásbeli Szűz tiszteletére.
     1982-ben megépült a Tre Fontanei barlang elé az új kápolna.
Azóta a barlang a béke, az ima és a bűnbánat helye.
     1987. április 12-én a Szűzanya megjelenésének 40. évfordulóján Ugo Poletti bíboros tartott szentmisét.
     1997-ben, II. János Pál pápa megerősítette a hely nevét: „A Harmadik Évezred Tre Fontane-i Szűz Máriája” néven. (A már fehérszakállas Bruno a Szentatyával)
     A Tre Fantane-i barlang, mára igazi szentély. Még az Osservatore Romano, a Szentszék hivatalos lapja is a legismertebb Mária-kegyhelyek közé sorolta.
     Bruno az 1947. május 12 és 30-a közötti jelenések élményeiről később nem csak a plébániáján számolt be, de az idők folyamán több vatikáni bíborosnak is, mi több, üzenetet kellett közvetítenie XII. Piusz pápa részére is. Az Egyház kivizsgálta az eseményt és hitelesnek találta. Bruno felkereste XII. Piusz pápát, XXIII. Jánost, VI. Pált és Szent II. János Pál pápát is.
     Bruno Cornacchiola a megtéréséről szívesen beszélt és tanúságtételével, szinte bejárta az egész világot. Mondanivalója világos, őszinte és nyílt volt. A klérus meghívásainak mindig eleget tett, bíborosok, püspökök hívták meg szónoknak.
     Mélységesen megvilágosult lelkével és bensőséges ihletével meggyőzően védte a katolikus hitet. Soha nem támadólag beszélt, inkább derűsen, határozottan és következetesen, mégha szomorú dolgot kellett mondania. Ilyen volt a Szűzanya kérő és figyelmeztető üzenete:

„Legyetek szentté, szeressétek egymást, kötelezzétek el magatokat Isten mellett, döntsetek Mellette, amíg lehet. Ha így tesztek, megérik hűségetek gyümölcse, a békés és jó lelkiismeret. Ez a megtérés és a győzelem útja! Ha erősek maradtok, és könyörgéseitekben az Atyához fordultok segítségért a Sátán félelmetes haragja sem állíthat meg titeket. Újra egy nyáj lesztek, az egyetlen Pásztor zászlaja alatt.”

     Olykor úgy tűnt fel, mintha nem is ő beszélne.

     A rózsafüzér nagy apostola volt, mindig hangsúlyozva, hogy a rózsafüzér imádkozása békét, megértést és szeretetet visz a családi otthonokba.

Bármerre jársz, bárhol is állsz,

mondj el egy Üdvözlégyet, 

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! 

Légy te az első!

Az aztékokról

Egy Nobel-díjas tudós a halhatatlan lélek létezéséről 

     Minél több információt hoznak a tudományos kutatások az emberi agy tevékenységéről, annál tisztábban láthatjuk a különbséget az agyműködés és a gondolkodás között.

     Sir John Carew Eccles sokéves kutatásának és elemzéseinek alapján azt állítja, hogy az anyag nem képes szellemi jelenségeket produkálni, és a fizikai energia nem változhat át szellemi energiává. Ez azt jelenti, hogy csak a szellemi valóság képes pszichikai folyamatokat létrehozni.

 A Nobel-díjas ausztrál tudós arra hívja fel a figyelmünket, hogy tudományos szempontból kifejezetten el kell utasítanunk a materialisták állításait, melyek szerint az emberi tudat az anyag terméke lenne. Eccles előtt világossá vált, hogy az ember elméje, a személyes énje, az ember lelki szintjeként létezik, és ez a halhatatlan lélek. Az emberi létet nemcsak az intelligencia és az értelem jellemzi, hanem mindenekelőtt az alkotóképesség és a képzelőerő. Eccles két sarkigazságról ír: az emberi személyiség egyedülálló mind a testi mivoltában, mind a halhatatlan lélek szellemi szintjén.

     Kutatási eredményei alapján Eccles professzor határozottan elutasítja az emlékezet materialista elméletét, mely az agyat úgy definiálja, mint egy szuperkomplikált számítógépet, amellyel az agykéreg előállítja a gondolatokat és az érzéseket. Ezt az elméletet "nyomorúságosnak és üresnek" tartja, mert homályos általánosításokat használ, de főleg azért, mert nem képes megmagyarázni az egyedülálló emberi "én" létezésének csodáját és titkát, a szellemi értékeivel: az alkotóképességgel és a képzelőerővel (How the Self Controls Its Brain, 33., 176. o.). 

"Figyelembe véve, hogy a materialista koncepció − írja Eccles − nem képes megmagyarázni és megindokolni egyediségünket, arra kényszerülök, hogy elfogadjam az egyedi-, szellemi-, személyes »én«, vagyis a lélek természetfölötti keletkezését. Teológiai kifejezéssel élve; minden lélek Isten új teremtménye, melyet az emberi magzatba "implantál" (Evolution of the Brain: Creation of the Self, 237. o.).

A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)

(folyt. köv.)

     Bruno Cornacchiolát orvosok és pszichológusok elé rendelték. E vizsgálatok azonban kedvező eredménnyel zárultak.
     
1947 tavaszán a Tre Fontane barlang öt-hat méter széles és ugyanilyen mély volt. A jelenés után a Monte Celio katonai kórház lakói hozták rendbe némileg a környéket.
     A barlang és környéke hamarosan népszerű zarándokhellyé vált. Gyógyíthatatlan betegek is eljöttek, s közülük jó néhányan gyógyultan távoztak. Gyorsan terjedtek a hírek a csodás gyógyulásokról és a néhány alkalommal ismétlődő Napcsodáról – ami még jobban vonzotta a zarándokokat.
     Az illetékes Egyházi Hatóság nem csak engedélyezte a Kinyilatkoztatásbeli Szűz kultuszát, de megbízta a minorita atyákat a kegyhely ellátására.
     1949. október 9-én egy rózsafüzér zarándoklat alkalmával Bruno Cornacchiolát személyesen fogadta XII. Pius Pápa. A Szentatya beszélgetést kezdeményezett Brunóval, aki könnyezve mesélte el megtérésének történetét és ajándékként két dolgot nyújtott át a Szentatyának e szavakkal: »ez a protestáns Bibliám, amelyet hibásan értelmeztem – és ezáltal sok lelket öltem meg, ez pedig az a tőr, amelyre rávéstem: „Halál a pápára”« – és sírva kért megbocsátást, hiszen ezzel a tőrrel kívánta megölni a Szentatyát. A Pápa megáldotta Brunót és mosolyogva így szólt: „Ily módon adtál volna még egy mártírt az Egyháznak, most pedig Krisztusnak még egy győzelmet a szeretetben.”
     Arra a mozgalomra, amivel a Kinyilatkoztatásbeli Szűz megbízta Cornacchiólát, 1948-ban XII. Piusz pápa áldását adta ARDITI di CHRISTO (Krisztus bátrai) címen.
A Mozgalom fő célja az Egyház három sarkpontját védelmezni: a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, a Szeplőtelen Fogantatást és a pápaságot kívánja a frontális támadásokkal szemben védeni. A tagokat, a SACRI Társulat tagjait ünnepélyesen avatják fel: hitvallást tesznek, pap kezéből veszik át a feszületet és a rózsafüzért.
Szentírással a kezükben mennek a hitetlenek és az istentelenek közé, hogy meggyőzzék őket a Katolikus Egyház igazságairól.
     Működésük eredményeképpen 1950-től ezrek térnek vissza nyilvánosan az Egyházba.
     A barlangi kezdetleges kis szobor helyébe Domenic Ponzi színes szobra került (ld. fenn és lenn!), melyet a Kinyilatkoztatásbeli Szűznek ismer a világ. Odaszállítást a Szent Péter térről a jelenési barlangig több mint 100.000 ember kísérte.

Skóciai Szent Margit (1047-1093)

     Angliában a XI. század elején súlyos trónviszályok dúltak. Az egyik trónörökös Angliai Edmund Magyarországra menekült és itt feleségül vette Szent István királyunk húgát (más vélekedés szerint a lányát) Ágotát. 1047-ben Reskán (ma Mecseknádasd) született meg első gyermekük Margit, akit még kettő követett: Krisztina és Edgár. (Képen: Margit már kora gyermekkorában tudott olvasni)
     Edmund jól érezhette magát Magyarországon, hiszen atyjának rokona került trónra 1041-ben, tehát már nyugodtan hazatérhetett volna. Ennek halálát követően, küldöttség indult Magyarországra, hogy a király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába. 1057 körül érkezhetett Edmund a feleségével, Ágotával és gyermekeivel Anglia földjére. Margit ekkor tíz éves lehetett.
     Néhány év múlva meghalt Edmund. A halála után támadt trónviszályban rövid ideig fia, Edgár uralkodott, de Hódító Vilmos hadai elől az egész családnak menekülnie kellett. Hajójukat Magyarország felé szándékoztak irányítani, de egy rendkívüli vihar Skóciába sodorta őket, ahol „Véreskezű” Malcolm uralkodott, aki kegyetlen irtó hadjáratot folytatott atyja gyilkosa, Macbeth hívei ellen. A 47 éves Malcolm nem csak menedéket adott nekik, de megkérte a 24 éves Margit kezét is, amit Margit, anyja biztatására elfogadott.
     Életrajzában ez áll: Skócia királya a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki bölcsességének és jámborságának hatására Malcolm király elhagyta véres vad szokásait, nevéhez fűződik az irtó hadjárat befejezése. Az egész királyi udvar megváltozott és Margit királyné előtt többé egy durva szót ki nem ejtettek. Támogatta az elesetteket, és szegény-szállásokat építtetett. Rendeletbe hozta, hogy minden napnak első órájában hozzanak eléje kilenc szegény árvát, akiket maga etetett meg.
Számos templomot és kolostort emeltetett. Tekintélye volt a politikai, a kereskedelmi sőt a hitbeli kérdésekben is, olyannyira, hogy Margit hívta össze a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő félpogány szokásoktól megszabadítsa a hitéletet. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hatékonyan hozzászólt. Akkoriban éles viták folytak arról, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Margit azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy ‒ jóllehet valamennyien bűnös emberek vagyunk – ám ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, teljesítette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó. (Ld. a képen!)
Házasságából nyolc gyermek született és többüket szentté avatták. Szent Margit minden angol királyné anyja lett azáltal, hogy Matild nevű lánya Hódító Vilmos fiához, I. Henrikhez ment feleségül.
Edinburgh-ban hunyt el, 1093. november 16-án, 47 éves sem volt.
Halála után szinte azonnal szentként kezdték tisztelni, különösen, hogy Dunfermlin-i sírja fölött többször fényvillanásokat láttak!
Ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Maradványait a reformáció alatt férjével együtt Spanyolországba menekítették, ma az Escorialban nyugszanak. Egy feljegyzés szerint, amikor a szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, nem csak mennyei illat áradt a maradványokból, de amikor egy ezüst hordeszközre helyezve a templom szentélyébe vitték, Malcolm király sírboltja előtt haladva meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők képtelenek voltak tovább menni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat. Ezt jelként foghatjuk fel, hogy Margit megszelídítette és szentségben maga mellé vette férjét, Malcolmot.
Szent Margit fej-ereklyéjét a francia jezsuiták őrizték, de a Dicső Francia Forradalom elpusztította!
A feljegyzések szerint Szent Margit dúsan illusztrált evangéliumos könyve folyóba esett, ám csodás módon megtalálták minden folt és szétázás nélkül! Ma az Oxfordi Bodleian Library-ben őrzik (ld. a képet).
Leo Cushley, Saint Andrews és Edinburgh érseke bejelentette, hogy felélesztik a 13. századi eredetű zarándokhagyományt Szent Margit, a magyar származású királyné tiszteletére, melynek során, minden év június 19-én Dunfermlinbe zarándokolnak, ahol Szent Margit relikviáit őrzik az apátság kápolnájában.

Mecseknádasd külterületén, az Óbányai-völgy bejáratánál, a hegy tetején találhatók a Réka-vár romjai. A várat Skóciai Szent Margit szülőhelyeként tartja számon a két nemzet.
Tóth Attila szobrászművész rhodéziai gránitból készült alkotását 2014. június 9-én avatták fel.

Felhasznált források:
http://www.katolikus.hu/szentek/1116.html
http://magyarszentek.hupont.hu/#ixzz2cg9th2Er
https://www.kozterkep.hu/~/23790/Skociai_Szent_Margit_Obanya_2014.html
http://www.saint.margarets.org.uk/stmargaret.htm

Az azték népről

A IV. Lateráni Zsinat szerint 'az ember összekötő kapocs az anyagi és a szellemi világ között. Testével az anyagvilágban gyökerez, lelkével a szellemvilágba nyúlik.'

     Az ember tehát abban különbözik a szellemi lényektől (az angyaloktól), hogy test és lélek együttese. Az anyagot a bűn tette az enyészet tárgyává! Az ember teste, eredendően hasonlatos a feltámadott Krisztus testéhez, amely képes áthaladni a zárt ajtón. A megváltás és feltámadás által visszanyerjük testünk teremtett képességeit!

     Földi létében az ember teljesen abszurd lény, a mulandó testbe zárt örök életű lelkével. Ez az abszurditás viszont a bűn (az eredendő bűn) következménye.

     Az anyag múlandó, de a lélek, mint szellemi valóság, túlmutat az anyagi világon és lényegét tekintve halhatatlan, mert Isten szüntelenül életben tartja.

     A lélek bár láthatatlan, de aktív léte kétséget kizáróan irányítója az emberi életnek, a következtetésre képes gondolkodásnak és az egyedi személyiségnek.

De hol lakozik a lélek?

     A tudományos szocialisták kinevetik azokat, akik hisznek az emberi lélek halhatatlanságában, azt állítva, hogy lélek nem létezik, mivel nem látható a röntgenfelvételeken. (Ilyen egyszerű!)

     Mások arról vannak meggyőződve, hogy az emberi lélek biológiai energia, melyet tudományosan vizsgálni lehet. (Ilyen összetett!)

     Dogmatikus materialisták ragaszkodnak azon nézethez, miszerint a gondolkodás pusztán fizikai folyamatok eredménye. (Ilyen babonaság!)

     Az ateisták szerint a lélek csupán az emberi agy terméke vagy pusztán illúzió. (Ilyen káprázatos!)

     A keresztények szerint azonban a test és lélek egységes egész, s az agyi funkciók felett áll a lélek. (Ilyen egész − és kész!)

     Egyes "nagy gondolkodók" épp a leglényeget nem veszik észre, azt, hogy észleléseiket képesek (észre)venni, hogy az állatokéhoz hasonló agyukkal, mégis képesek következtetéseket levonni, gondolkodni és hipotéziseket felállítani! Ám ez a"következetességre" képes agy csak addig elmélkedik és érvel jól-rosszul, amíg él, utána már csak tény és igazság van, s az érvek megszűnnek!

"Lenni? vagy nem lenni? − kérdések kérdése!

Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.

Nagy kérdés, amelyet ha mélyen vizsgálok,

Még több mélységeknek mélyére találok".

(Csokonai Vitéz Mihály: A lélek halhatatlansága)

Kedves Testvérek!

November 18-án, szombaton 19 órától 

Gyermekek és fiatalok imája lesz a békéért

a Budapesti Szent István Bazilikában. 

Az imát Mohos Gábor püspök atya vezeti. Az ima végén egyenként püspöki áldást ad minden jelen lévő gyermeknek és fiatalnak, testi és lelki gyógyulásukért imádkozva. 

Mindenkit: gyermekeket, fiatalokat,

idősebbeket is várunk szeretettel, 

hogy a béke nagy ajándékáért imádkozzunk ebben az egyre békétlenebb világban.

Emmánuel Közösség

Szeretetláng Mozgalom

Szociális Testvérek Társasága

      Az előző részben olvashattunk egy Bruno Cornacchiola nevű családapáról, aki teljes elvetemültséggel harcolt a Katolikus Egyház ellen. Különös gyűlöletet táplált a Mária-tisztelet, az Egyház és a pápa iránt, akit meg is akart gyilkolni. Ám, három gyermekével való kirándulása alkalmával a Tre Fontanie-i parkerdő barlangjában 1947. április 12-én megjelent neki a Szűzanya, felszólította a megtérésre, a Katolikus Egyházba való visszatérésre, egyben felvilágosítva őt az Egyház tanításáról, az Evangéliumok hitelességéről és arról, hogy mennyire szükséges, hogy minden keresztény imádkozza a rózsafüzért!
     A Cornacchiola család számára a hivatalos nagy visszatérés napját május 8-ára tűzték ki. Ekkor Bruno és felesége hitvallást tettek, a Szentgyónás Szentségéhez és a Szentáldozáshoz járultak. Ily módon tértek vissza gyermekeikkel együtt a Katolikus Egyház közösségébe. Bruno nagyon megkönnyebbült, hiszen Jézus felmentette őt a bűnök súlya alól, melyek éveken keresztül egyre végzetesebben nehezedtek rá. Megtapasztalta a belső szabadságát, leírhatatlan öröm és nyugalom árasztotta el.
     A világ fiai, érzéketlenek a bűnök iránt és a pokol felé húzó igazi súlyát, majd csak a Krisztussal való szembesülésükkor tapasztalják meg, de akkor már megváltoztathatatlanul! Ettől a nehezéktől mentesült Bruno a Bűnbánat Szentsége által! Nem csoda, ha vigyázott kegyelmi állapotára és rendszeresen járt gyónni s áldozni, mert már tudta, hogy a bűnben való élet a legtragikusabb állapot a földi ember számára.
     Cornacchiola továbbra is kalauzként dolgozott, de nap, mint nap imádkozta a rózsafüzért, olvasta a Szentírást, misére járt és részt vett a plébánia életében.
     Gyakran ellátogatott a Tre Fontane-i barlanghoz imádkozni, és elmesélni történetét a zarándokoknak. Bruno hamar rájött, hogy a megtérés nem egy egyszeri folyamat, hanem a szív átváltozása, amely egy életen át tart. E megtérés kiváltója maga Jézus, amelyet az ember beleegyezésével és állandó együttműködésével hajt végre. A mindennapi problémákkal teli életben hitéért küzdőként rájött, hogy mennyire aktuálisak Jézus szavai:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem minden nap!” (Mk 8,34), mert „Szűk a kapu és keskeny az út – melyet bizony kevesen találnak meg” (Mt 7,14).

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

Az Ígéret Földjét, a démon akarata ellenére majdan az üdvösség Fénye ragyogja be
     Mind közelebb értek a mai Mexikó városához. A következő szállásuk a mai város bejáratánál volt már, ahol most Szent Antalnak van úti-kápolnája. Innen pedig abba a kerületbe vonultak, amely ma a Szent Pál város része. Eképpen vezette el őket bálványuk lassan arra a földre, ahol szándéka szerint fel kellett épülnie nagy városuknak. Ekkor már a közvetlen közelében jártak a keresett "jelnek".
     Miközben felkutatták a környéket, s amint az egyik helyről a másikra kóboroltak, a nád és gyékény között egy gyönyörű forrást találtak. Itt pillantották meg azokat a csodálatos dolgokat, amelyekről bálványuk már korábban hírt adott nekik papjaik révén. Az első, ami szemükbe ötlött, egy fehér boróka volt, annak a tövénél fakadt a forrás. Majd látták, hogy körös-körül minden fűz is fehér, nincs rajtuk egyetlen zöld levél sem, és fehér volt a nád meg a gyékény is. Míg ámulva gyönyörködtek, a vízből fehér békák és fehér halak buktak elő, és közöttük egypár fehér, gyors mozgású kígyó. A víz két szikla közt tört előre, és oly tiszta volt és szép, hogy nézni is gyönyörűség volt.  A boldogságtól mámorosan mondták: "Megtaláltuk már az ígéret földjét! Látjuk már a megfáradt azték nép jutalmát és a megnyugvását, nem kell többé epekednünk!"

       Már a következő éjszakán megjelent Huitzilopochtli az egyik őrzője álmában, és ekképp szólt: "Beláthatjátok végre, soha nem ígértem valótlant: megláttátok és felismertétek azokat a dolgokat, amelyekről meséltem. Ide is én vezettelek benneteket. Ámde várjatok, mert még többet is fogtok látni. Emlékeztek még, hogy megparancsoltam, öljétek meg Cópilt, nővérem a varázslónő fiát, tépjétek ki a szívét, és hajítsátok e tóba a gyékény és a nád közé, amit ti meg is cselekedtetek. Tudjátok hát meg, hogy a szív egy kőre esett, és egy fügekaktusz sarjadt belőle, egy hatalmas, gyönyörű kaktusz. Annak a csúcsán egy sast láthattok ott terjeszti szét gyönyörű, hatalmas szárnyait, ott éri a nap heve és a hajnali frissesség. Reggel menjetek el oda, és megtaláljátok. A helynek a Tenochtitlán nevet adom." (Ezt a felépült 300 ezer lakosú gyönyörű várost Cortezék lerombolták és ennek helyén áll ma Mexikó hatalmas városa. Tenochtitlánt, lásd alul!)
     Másnap reggel a pap egybehívatta a népet, férfiakat és asszonyokat, véneket, ifjakat és gyermekeket, kivétel nélkül. Mikor összegyűltek, eléjük állt és beszámolt nekik mindenről. Hosszú szónoklatban magasztalta istenük jóindulatát, amiben nap mint nap részelteti őket. Végezetül így szólt: "Itt a fügekaktusz helyén találjuk majd meg üdvösségünket, nyugalmunkat és békességünket!" Ezek a megtévesztettségből mondott szavak – az Egy Igaz Isten jóvoltából – megvalósultak 1531-ben, a Guadalupei Szent Szűz csodás megjelenésével!

     Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt szerzetespap, politikus és egyháztanító, tanár és író, provinciális és regensburgi püspök, kutató és természettudós, híres prédikátor, filozófus és teológus.

Az utókornak csak halvány elképzelése van Szent Albert elképesztő sokoldalúságáról, munkabírásáról és tudásáról, melynek nem véletlen bizonysága, hogy Nagynak (Magnus), és Egyetemes Tudósnak (Doctor universalis) nevez az utókor.

Rendi főiskolákat alapított, és professzora volt a párizsi egyetemnek.

Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: orvostudománnyal, állattannal, növénytannal, fizikával, mechanikával, kémiával, földrajzzal, geológiával, ásványtannal, csillagászattal és az alkímiával. De igazán ismertté Arisztotelész műveinek kommentárjaival vált.

Rosszakarói már-már az ördöggel való cimborasággal vádolták, vagy olyan találmányokat tulajdonítottak neki, mint a puskát, a puskaport, az órát és más hasonló szerkezeteket, sőt, hogy szerkesztett egy olyan robotembert, amely úgy tudott dolgozni és beszélni, mint egy igazi ember.

Ezek persze légből kapott vádak voltak, melyeknek alapul szolgálhatott, hogy télen is képes volt friss zöldséggel és gyümölccsel kínálni vendégeit! Ennek viszont egyszerű magyarázata volt, mégpedig a fűtött üvegház stb.

Jó megfigyelőképességéhez tudományos pontosság társult, ezért tudott olyan mélységekig behatolni a természet titkaiba, s ért el olyan eredményeket, melyek előtt nemcsak a kortársak álltak meg ámulattal, hanem ma is tiszteletet parancsolnak.

Ha valaki igazán látja Albert életét, önkéntelenül is fölmerül benne a kérdés, hogy egyetlen ember hogyan volt képes minderre? Hogyan élhetett ilyen megterheléssel és ilyen szellemi feszültség közepette? Tetterejének és termékenységének titka mély imádságos életében, Istennel való kapcsolatában rejlik.

Teológusként tanítványa, Aquinói Szent Tamás túlszárnyalta és háttérbe is szorította. 1280. november 15-én halt meg Kölnben, sírja ma is ott található. 1622-ben XV. Gergely boldoggá-, XI. Pius pápa 1931-ben szentté és egyháztanítóvá avatta, 1941-től a természettudósoknak, filozófusoknak, tudósoknak, diákoknak, Katolikus Ifjúsági Világtalálkozónak védőszentje lett.

Hogy mi a tanulság számodra, kedves Olvasó?

Az, hogy az emberi géniusz sokkalta többre képes, mint amit "kihoz magából"! Tanulhatsz és taníthatsz, kutathatsz, dolgozhatsz,

de mindent Isten dicsőségére és az egész emberiség javára tégy!

     Május 6-án elment a jelenési barlangba azzal a forró kéréssel és hatalmas vágyódással, hogy újból találkozhasson Máriával, hiszen, aki csak egyszer is látta a Szeplőtelen Szüzet, élete végéig vágyakozik Őt látni.
Amint a barlanghoz ért, azonnal térdre esett és imádkozni kezdett. Egy pillanat múlva a barlangban különleges fény támadt, melyből a Szűzanya alakja tűnt elő. Mária nem mondott semmit, csak mosolygott és szeretettel nézett Brunóra, akinek ez volt a legnagyobb jutalom és megerősítés abban, hogy reménykedhet, hogy az igaz utat járja.
     Aggódó felesége egyik nap megkérdezte tőle:
‒ Mi van veled? Szemmel láthatólag egyre csak fogysz!
‒ 17 nap telt el a jelenés óta és én továbbra sem találom azt az atyát, akire a  Madonna utalt – válaszolta Bruno.
     Csak a beszélgetés után jött rá, hogy a közeli templomukból eddig még nem beszélt senkivel. Azonnal elindult hát a plébániájukra. Amikor észrevett egy fiatal atyát, aki éppen a sekrestyéből lépett ki, megragadta reverendáját és megkérdezte:
„Elbeszélgethetnék az atyával? És akkor végre megérkezett a várt válasz, melyet Mária adott át neki:
‒ Ave Maria fiam, mit óhajtasz?
‒ Protestáns vagyok, de szeretnék katolikus lenni – mondta Bruno. A fiatal pap egy idősebb atyára mutatott a sekrestyében, mondva:
‒ Ő a segítségedre lesz!
     Bruno majdnem sírva fakadt. Íme a pap, akiről a Szűzanya beszélt. Ez egy olyan atya volt, aki már sok protestánsnak segített a Katolikus Egyházhoz való visszatérésben, annál is inkább, mert egykor maga is protestáns volt!
     Mellesleg, évekkel ezelőtt, pont ezt az atyát dobta ki házából, amikor az vízkereszti házszentelést ajánlott a családnak.
     Most letérdelt előtte és röviden elmondta átalakulásának történetét. Az atya meghatódva ölelte át és megígérte segítségét Cornacchiolanak és családjának, hogy néhány hittanóra segítségével előkészíti őket a   Katolikus Egyház közösségébe való visszatérésükre. Ettől kezdve, Bruno visszanyerte nyugalmát.

       Ó Kinyilatkoztatásbeli Szűz könyörögj érettünk
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

Borzalmak a végső kimerülésig
     A bálvány parancsa értelmében üzentek a királynak, hogy hódoljon és áldozzon a lánya előtt. A király elfogadta a meghívást, kérette előkelőit, megparancsolva nekik, hogy a legszebb áldozati ajándékokat gyűjtsék össze, felajánlandó lányának, a mexikánok istennőjének. Ezekkel megrakodva érkeztek meg az aztékokhoz, akik a lehető legnagyobb pompával fogadták és megvendégelték őket, majd elmondták üdvözléseiket. Miután kipihenték magukat, az aztékok bevezették a királyt Huitzilopochtli bálvány termébe, ahol a királylány bőrét magára öltött ifjú állt.
     A király belépett a bálvány félhomályos lakába, ahol meg is kezdte szertartásait. Pompás kismadarak nyakát metszette el áldozat gyanánt, és finom ételeket, tömjént, virágot és más szokásos ajándékokat helyezett az istenek lába elé. És mert a helyiség sötét volt, mindaddig nem látta, kinek mutatja be az áldozatokat, mígnem egy égő parázstartóba tömjént nem szórt, ami fellobbant. A láng megvilágította a helyet, ahol a bálvány és lánya bőrébe burkolt ifjú állt.
     A király rádöbbent a kegyetlen gaztettre, rémülten kiejtette a kezéből a füstölőt és kirohant kiáltozva: "Ide hozzám alattvalóim, toroljátok meg az aztékok irtóztató gonosz tettét! Megölték a lányomat és lenyúzott bőrét egy szolgára adták, engem pedig rábírtak, hogy előtte hódoljak. Vesszenek, pusztuljanak ezek az átkozottak, elvetemült szokásaikkal együtt, hogy írmagjuk se maradjon, de még emlékük se!"
Az aztékok fel voltak erre készülve. Az asszonyok a gyermekeikkel bemenekültek a tóba. Ám a culhuacániak gyors üzenetet küldtek városukba, mire az egész nép fegyverrel a kézben tódult ellenük. A küzdelemben az aztékok csaknem elveszítették a lábuk alól a talajt. Az asszonyok meg a gyermekek kétségbeesett jajveszékelésbe kezdtek, de a férfiak nem csüggedtek, hanem újult erővel lendültek a harcba, és elárasztották az ellenséget szigonyszerű dárdáik záporával, és ezzel oly nagy veszteségeket okoztak, hogy a culhuacániak meghátráltak.
     Ettől kezdve az aztékok egyre kijjebb nyomultak a tóból, majd megvetették a lábukat a szárazföldön, és elvonultak pihenni a tó mentén. Az asszonyok meg a gyermekek a gyékény és nád közé húzódva, a félelemtől szorongva, rimánkodtak, hogy hagyják őket meghalni, mert már nem bírják tovább. Huitzilopochtli isten látván népe csüggedését, még azon az éjjelen felszólította az őrzőit, hogy vigasztalják és bátorítsák az embereket, mert ez a szenvedés az ára annak, hogy később annál elégedettebbek és boldogok legyenek. Egyelőre pihenjenek egy keveset azon a helyen. A papok megvigasztalták a népet, s így valamelyest visszatért az élet.

A fenti, biztató kijelentést Jézus tette Natália nővérnek! 

Az alábbiak pedig a Szeretetláng üzenetéből:

Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg! Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által (esdettem ki a mennyei Atyánál). (Vö. I/37 és 39)

     1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanéba ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást, melyet a barlang előtt függeszt ki. „Ne szentségtelenítsétek meg ezt a helyet tisztátalan bűnökkel! Aki bűnben él, bűnét hagyja a Kinyilatkoztatásbeli Szűz lábánál, menjen gyónni és töltekezzen az irgalmasság forrásából! Mária minden bűnösnek jóságos anyja. Ez az, amit velem, bűnös emberrel is megtett, holott a Sátán harcos szolgája voltam, egy protestáns szektában, az Egyház és Szűz Mária ellenségeként élve.
     Ezen a helyen 1947. április 12-én nekem és gyermekeimnek megjelent a Szűzanya azt kérve, hogy térjek vissza a Római Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház kebelébe, amelynek törvényeit aztán Ő maga ismertette velem. A Végtelen Isteni Irgalmasság így nyert meg engem, elszánt ellenfelét, aki most lábaihoz borulva esdeklek megbocsátásért és a kegyelemért. Szeressétek a Szent Szüzet, mert Ő mindannyiunk szerető édesanyja és szeressétek az Egyházat is gyermekeivel együtt! Védő köpenyét Ő tárja fölénk s véd meg bennünket az ördögi tettek elburjánzásától a világban. Imádkozzatok sokat, és akkor el tudjátok hessegetni magatoktól a test csábításait. Imádkozzatok!”
     Pár napon belül ez a felszólítás a rendőrségre került, és hamarosan megkeresték a szerzőt. Kihallgatták Brunót és gyermekeit, megállapítva, hogy igazat beszélnek. Az Il Messaggero, Il Popolo, Il Giornale d’Italia napilapokban megjelent, jelenésről szóló cikkek után tömegével kezdtek jönni a zarándokok a jelenés barlangjához Tre Fontanéba.
     A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal, bár a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén és viselkedésén.
Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
     Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

A szörnyűségek kegyetlen bálványa
     Nagyszerű települést építettek, templommal, házakkal és szépen megművelt földekkel. Nem is láttak hiányt semmiben, és sokasodni kezdtek. Évnyi idő után, a culhuacániak úgy vélték, hogy már csak kevés azték lehet életben a sok mérges csúszómászó jóvoltából. Királyuk így szólt: "Menjetek és nézzétek meg, mi történt a mexikánokkal, köszöntsétek a nevemben a túlélőket, és kérdezzétek meg tőlük, hogy elégedettek-e a hellyel, amit kaptak?" Elmentek a hírnökök és vidám, elégedett népességre bukkantak. Földjeik gondosan műveltek voltak, állt már istenük temploma, a házakban nyársakon és fazekakban kígyókat sütöttek-főztek.
     Az aztékok kifejezték nagyfokú elégedettségüket és hálájukat a kegyes király iránt. De két kérés továbbítását kérték a követektől: legyen szabad belépniük a király városába, hogy ott kereskedjenek, azonfelül a király egyezzen bele, hogy lányával való házasság révén a két nép rokoni kapcsolatba kerülhessen egymással.
     A hírnökök az aztékok kitartásáról és megsokasodásáról szóló hírekkel tértek vissza a királyhoz. Elmondták mit láttak, és hogy mit kérelmeztek. A király álla leesett a csodálkozástól, mert ehhez fogható dologról még nem hallott, ám az aztékoktól való félelme megerősödött benne. A király így szólt embereihez: "Ezt a népet erősen óvja az istene. Amilyen gonoszok, olyan gonoszak a fortélyaik is; hagyjátok tehát őket és ne tegyetek nekik semmi rosszat, nehogy magunkra haragítsuk őket."
     Ettől kezdve az aztékok szabadon kereskedtek Culhuacánban és fokozatosan rokonságba kerültek velük; testvérként, rokonként bántak egymással.
A békével és nyugalommal azonban Huitzilopochtli elégedetlen volt, mert úgy találta, hogy a béke nem kedvez szándékai megvalósulásának, elővette hát a véneket és őrzőit: "Keresnünk kell egy asszonyt, akit a viszály asszonyának nevezhetünk, később pedig az én nagyanyámnak. Az ígéret földje még odébb van. Ám ezt a vidéket pedig háború és halál árán kell elhagynunk, fogjunk végre fegyvert, ragadjuk meg a nyilakat és az íjakat, a pajzsokat és a kardokat, mutassuk meg vitézségünket. Nosza lássátok el magatokat minden szükségessel a védelemre és az ellenég megtámadására. Cselekedjetek a következőképp: menjetek el Culhuacán királyhoz és kérjétek el tőle a lányát, hogy engem szolgáljon. A király oda is adja nektek a lányt és ő lesz a viszály asszonya, amint később majd meglátjátok."
     Az istenük iránt mindig engedelmes aztékok legott elindultak a királyához és elébe tárva jövetelük okát, hogy lányát uralkodójuk feleségéül és istenüknek nagyanyjául kérjék. A király, minthogy tetszett neki a kérés, beleegyezett, a mexikánok pedig nagy tisztelettel magukkal vitték a lányt, mindkét fél legnagyobb megelégedésére.
Aznap éjjel, hogy a lányt a trónjára ültették, a bálvány újabb beszédet intézett őrzőihez és papjaihoz: "Megmondtam már nektek, ez az asszony lesz a viszály asszonya a köztetek és culhuacániak között! Hogy ez beteljesedjék, az a rendelésem, hogy a lányt öljétek meg és áldozzátok fel nekem, mert mától fogva őt a nagyanyámnak tekintem. Nyúzzátok le a bőrét egészben és adjátok rá egy előkelő ifjúra és öltöztessétek fel a lány ruháiba. Ezt követően hívjátok el az apját a királyt, hogy jöjjön el hódolni az istennő lánya előtt, és mutasson be neki áldozatot." Úgy is történt minden (az asszonyt később az aztékok Tod nevű istennőjükként tisztelték, s a neve azt jelenti "a mi nagyanyánk".)

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg:

Magyar hazánk, te jó Anya,
Fiad dicsérd ma, őt dalold,
Zengjen a himnusz dallama
Hozzá, ki mindig pártfogolt.

Szentjeink közös jellemzője – akár magyarnak születtek, akár más országokból érkeztek a Kárpát-medencébe –, hogy fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Méltó tehát, hogy november 13-án együtt ünnepeljük őket: üdvözültjeink jól vagy kevésbé ismert és névtelen seregét, valamint azokat, akik reményteli jelöltjeink a boldoggá és szentté avatásra.

A közös ünnep előzménye egy régi, november 6-i megemlékezés, az egyházmegyék ereklyéinek ünnepe. A püspöki kar a magyar mindenszentek új ünnepének tartalmát 1970-ben így jelölte meg: „Eredetileg azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. Az új ünnepnapon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Vannak köztük olyanok, akiket a népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt” (Szent Zsolozsma IV. köt.). ( Forrás felhasználásával)

     A mai napon tehát mindazokra az ismert és ismeretlen szentekre emlékezünk, akiknek nincs külön ünnepük, de Istenért, Hazáért, e földön szentként éltek vagy szenvedtek vértanú halált! Közéjük soroljuk az 1956-os Magyar Hősöket, akik vérüket áldozták Édes Magyar Hazánkért, az ateista kommunizmus felszámolásáért!

A Magyar Szentek és Vértanúk vére a magyar földet szentelte meg

– illő és üdvös tehát –, hogy e földből sarjadjon ki a

Nagy Magyar Engesztelés Világjobbító Műve! 

     Az első dolga az volt, hogy gyermekeivel elkezdték a barlangot alaposan kitakarítani. Később így emlékezett erre: „Ahogy elkezdtük tisztogatni a barlangot, a föld illatossá vált, de még a felszálló por és a barlang fala is! Ó milyen csodálatos, mennyei illat volt! Ez az élmény engem sírásra késztetett, a gyermekek pedig örömmel hangoztatták, sőt énekelték, hogy »láttuk, láttuk a Bella Szinyórát«!”
     Amikor befejezték, így szólt gyermekeihez, a visszafogott könnyektől még mindig hunyorogva: „Mindig azt hangoztattam, hogy a tabernákulumban nincs ott Jézus, és hogy ez csak a papok által kitalált hazugság. Márpedig, ezzel nem mondtam igazat! Most megmutatom nektek, hol van a mi üdvözítő Jézusunk!”
     Ezt követően, mindannyian lementek a dombról a közeli Tre Fontanéban lévő trappista apátsághoz – a Szent Pál apostol mártírhalála helyén épült templomba.
Amikor beléptek, egy pillanatig mindnyájan döbbent hallgatásba burkolóztak, majd Bruno oldotta fel a csendet, rámutatva a tabernákulumra és így szólt:
„A  Gyönyörű Asszony a barlangban azt mondta nekem, hogy itt van Szent Fia Jézus, aki az emberiség Megváltója! Korábban azt mondtam, ebben ne higgyetek, ezért tiltottam meg nektek, hogy imádkozzatok. Nagyot hibáztam, most már biztosan tudom és tudjuk, hogy Jézus itt van. Imádkozzunk és imádjuk Őt!”
     Erre Isola csendesen így szólt:
‒ Ha Jézus valóban itt van, akkor imádkozzunk Hozzá!
    Az apa bűnösségének tudatában szorongva kérdezte:
‒ Hát miféle imádságot tudsz?
    Isola erre így felelt:
‒ Én tudom az Üdvözlégy Máriát.
‒ Hol tanultad? ‒ kérdezte az apja.
‒ Az iskolában! Te otthon megtiltottad, de az iskolában mindig együtt imádkoztam a többiekkel. Így én is megtanultam.
    Bruno megindultan felelte:
‒ Ha tudod, akkor csak mondjad kislányom és mi majd mondjuk utánad!
    Ezt követően együtt imádkoztak.
    Az ima végezetével Cornacchiola gyermekeivel hazatért, otthon felesége, Jolanda észrevette, hogy férje sápadt és szeme könnyes a meghatottságtól. Rákérdezett: „mi történt veled?” „Láttuk a Szűzanyát” – válaszolta Bruno.
Valahogy ekkor döbbent rá, hogy eddigi életében milyen fájdalmakat okozott a feleségének. Gyakran verte, csalta őt, még a Szűzanya megjelenése előtti éjszakát is házon kívül töltötte a barátnőjével.
    Szörnyű bűneit felismerve, Cornacchiola térdre esett felesége előtt és sírva kérte a bocsánatát. A meglepett és elérzékenyült Jolanda szintén térdre esett, Bruno pedig így szólt: „Tiszta szívből kérlek, bocsáss meg a hűtlenségemért, és a neked okozott szenvedésekért, a megaláztatásokért, melyeket elkövettem. Nagyon sok rossz dolgot tanítottam neked, káromoltam az Eucharisztiát, a Szűzanyát, a pápát, a papságot és a Szentségeket. És látod, egy ilyen hitvány bűnösnek jelent meg a Szeplőtelen Szűz Mária.”
Összeölelkezve mindketten sírva fakadtak és életükben először megpróbálták közösen elimádkozni a rózsafüzért.
Így, a közös ima és a kölcsönös szeretet egységében maradtak egészen reggelig. Annyira, de annyira szerették egymást, amire csak az Istenben egyesült lelkek képesek! Mert, akik istentelenül élnek, azok csupán a felszíni műöröm érzetét vélik boldogságnak, ám ez csupán halvány árnyéka az igazinak, mert Isten a Szeretet és az Örökkévaló, minden más talmi és mulandó!

A bizalommal teli kérés meghallgatása

Jézus szavai: „Kérjetek csak sokszor és sokat! Ahányszor és amennyit kértek, annyiszor és annyit kaptok. Sőt, ha látom bizalmatokat, kéréseiteket megduplázva teljesítem. Engem nem lehet felülmúlni nagylelkűségben. Ha látom bizalmatokat, akkor máris leköteleztetek, és ez azt jelenti, kifoszthattok, ahogy csak akartok, Én nem zárkózom el. Szívem szeretetével elétek állok: itt vagyok, hogy boldogítsalak benneteket”. (II/110)

„Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atya mennyei trónjához! Akkor az eredmény is bőséges lenne.” (II/106)

Jézus reménykeltő szavai: „A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94) Ezért mondjuk tehát mindennap: Jöjjön el a te országod, amiként a zsoltáros szavait is „Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: újítsd meg a föld színét.” (7. zsoltár)

És ehhez kedves Olvasóim, valóban az egész emberiség összefogó ereje szükséges, mert látható és érezhető módon fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!

Mentsük tehát a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, akik természetfeletti segítséget nyújthatnak a világ megújításában! 

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

A hazugság atyjának ármánykodása
     A tengernyi ellenség láttán az asszonyok és a gyermekek kiáltozásban és jajveszékelésben törtek ki. Ám a férfiak nem vesztették el a fejüket, hanem megkeményítették szívüket és szembeszálltak az ostromlókkal. Már az első összecsapásnál fogságba esett az azték főkapitány, de a többiek nem csüggedtek, hanem istenükhöz, Huitzilopochlihoz fohászkodtak, közrefogták az asszonyokat, gyermekeket és öregeket, s átverekedték magukat a chalcák seregén. Atlacuehuacan városáig nyomultak, amit elhagyottan találtak és sietve megerősítettek. A chalcák meg a többiek szégyenükben meg sem próbálták üldözőbe venni őket. Beérték annyival, hogy a foglyul ejtett vezért megölték. Az Aztékok az elfoglalt városban rendezték a soraikat, és ellátták magukat fegyverekkel. Itt találtak ki egy szigonyhoz hasonló fegyvert, amit úgy neveztek el, hogy adad, a várost meg Adacuehuacánnak. Felszerelkezvén az új fegyverzettel, elindultak a tó mentén, mígnem Culhuacan alá nem értek. Ott Huitzilopochtli megnyilatkozott papjainak: "Papjaim és őrzőim, látom vesződségeiteket és szorult helyzeteket, de ne csüggedjetek, mert éppen azért jöttetek ide, hogy arcotokat és melleteket az ellenségnek fordítsátok. Most küldjetek követeket Culhuacán urához, és minden esedezés és udvariaskodás nélkül annyit kérjetek tőle, hogy jelöljön ki számotokra egy helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat és kipihenhetitek a fáradalmakat. Lépjetek elé bátran, tudom mit beszélek. A szívét meglágyítom, és ti fogadjátok el amit kínál, akár jó akár rossz az a terület. Azon a helyen állítsátok fel táborotokat és várjatok türelemmel, míg elérkezik a vigasztalódás és megnyugvás órája." Az aztékok bíztak bálványukban és nyomban hírnököket küldtek Culhuacán urához, akinek színe elé érve előadták békés kérésüket, hogy városalapításra alkalmas kellő helyet és némi földet is adományozzon népüknek, ahol vethetnek és arathatnak, hogy legyen tápláléka asszonyaiknak és gyermekeiknek.
     Culhuacán királya igen nyájasan fogadta az aztékok követeit, elszállásolta és igen jól tartotta őket, míg előkelőivel és tanácsadóival megtanácskozta a kérést. Ám azok hevesen ágáltak ellene, és ha a király kifejezetten nem veszi a pártfogásába az aztékokat, semmiképp sem fogadták volna be őket. Heves viták után, átengedték nekik Tizaapan környékét, a "fehér vizek helyét". De emögött álnok szándék lapult, a hely ugyanis egy kígyóktól és mindenféle mérges férgektől hemzsegő hegy lábánál feküdt, ahonnan időről időre szétrajzottak a környékre, emiatt is volt lakatlan. Az aztékok örömmel el is foglalták a vidéket.
     Alig kezdtek azonban a táborépítéshez, elárasztották őket a veszedelmes férgek, amitől nagyon megrémültek. De bálványuk megmutatta, hogyan győzhetik le őket és miképp készíthetnek belőlük kitűnő élelmet. Aztán a mexikánok úgy rákaptak a kobrákra és viperákra meg a nyüzsgő pondrókra, hogy rövid időn belül végeztek valamennyivel.

      Minden kétséget kizárva Mária tudatosította Brunóban, hogy sok lelki kínlódással teli nehézségen fog átmenni, sokan nem értik majd meg – de félnie nem kell, mert Ő maga fogja körülvenni anyai gondoskodásával.
Brunó bár lelkében teljesen megrendült, mégis alig fogta fel a történteket. A gyermekein csak annyi látszott, hogy kissé meg vannak illetődve. A  beszédből semmit nem hallottak, de az élmény teljesen áthatotta őket.
A 7 éves Carlo felkiáltott: „Nézd apa, még látszik a zöld palástja” – és kitárt karokkal szaladt a barlanghoz a távolodó Szűzanya után; azonban neki ütközött a sziklának és fájdalmában sírva fakadt.
Amikor a három gyermek érzékei visszatértek normális állapotukba, mindegyik azt kérdezte apjától: „Ki volt ez a Gyönyörű Asszony? Miről beszélt veled?" 
     Az apa kicsit kivárt, nehogy elsírja magát, majd így válaszolt:
– Ő volt a Szűzanya. Később mindent elmesélek nektek – mondta Bruno sápadtan –, mert még mindig a mennyei élmény hatása alatt volt.
Aztán, mintha szeretett volna még egyszer megbizonyosodni róla, hogy mindez nem volt álom, elkezdte kikérdezni gyermekeit arról, hogy mit láttak.
     Elbeszélésükből kiderült, hogy ugyanúgy látták a „Gyönyörű Asszonyt”, de ők a beszélgetésből nem hallottak semmit. Cornacchiolának mindez azért is jelentett fokozott bizonyságot, mert egyáltalán nem értette, hogyan részesülhetett ilyen bűnös létére, a Szűzanya megpillantásának isteni kegyelmében.

A betegség elfogadása és felajánlása

Jézus szavai: „A betegek, ők igazán a feltétlen bizalom szárnyán repülhetnek Hozzám. Egyetlen kérésükkel a lelkek tömeges megmentését eszközölhetik ki. Ha a betegek szenvedéseiket felajánlják, ez a sátánt megvakítja, és ezáltal a lelkek az üdvösség útjára lépnek”. (II/102)

A mindennapi munkánk felajánlása

A Szűzanya szavai: „Napközben is ajánljátok fel munkátokat Isten dicsőségére! Ez a kegyelem állapotában történő felajánlás is a sátán megvakítását fokozza. Éljetek tehát kegyelmeim szerint, hogy mind jobban és mind nagyobb területre terjedjen ki a sátán megvakulása. A sok kegyelmet, melyet nektek nyújtok, mind jobban használjátok fel, mert ez a lelkek tömeges megjavulását fogja maga után vonni!”. (II/36)

Az Úr így szólt Szent Fausztinához: „Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.” (Irgalmasság napló 1226)

(folyt.)

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

Küzdelem és szenvedés a semmiért
     Amint a tó vize elfolyt, a vidék ugyanolyan száraz lett, mint korábban. Látták, hogy a hely újra terméketlenné vált és úgy vélték, hogy istenük már megengesztelődött, tehát tanácsot kértek tőle. Ő azt parancsolta, hogy bontsanak tábort és induljanak. Vándorlásuk során a nagy México-tó felé közeledtek, de valahogy cikk-cakkban és széltében-hosszában távolodva ismeretlen végcéljuktól, hiszen az eredeti indulási pontjuktól légvonalban az egy hónapnyi járásra volt tőlük!. Ezzel szemben 40 évig vándoroltak, hihetetlen szenvedések, harcok, viszontagságok és emberveszteségek közt, mert a "jótevőjük" maga volt a sátán, a "hazugság atyja" aki a legkevésbé sem akarja az emberek földi boldogságát, még kevésbé az örök üdvösségét.
     Tehát szedték a sátorfájukat, időnként megállva, vetettek és arattak, anélkül hogy komoly összeütközésbe kerültek volna az arrafelé lakókkal, de ez nem volt mindig így, ezért éberen és harcra készen haladtak előre. Végül eljutottak egy Chapultepec nevű kis hegyhez – jelentése a sáskák hegye. Félelem és aggodalom vett rajtuk erőt, mert a hírhedt tepaneca nép uralkodott ott azidő tájt a többi nép felett. Városuk és székhelyük Azcapotzalco volt, ami "hangyabolyt" jelent. Csupa "biztató" név, megkérdezték tehát istenüket, hogy mitévők legyenek. Válasza az volt, hogy várják ki az eseményeket, ő majd idejében szól és inti őket, mindenesetre nem ez az a hely, amit lakóhelyül kiválasztott, bár az sincs már messze. (Talán ebben az egyben soha nem hazudott, hiszen ha ez esetben is egyenesen odairányította volna őket, akár egy-két héten belül megérkezhettek volna!) A bálvány válasza félelemmel töltötte el őket és sietve vezért és kapitányt választottak a legkiválóbbak közül, aki majd a harci stratégiát megszervezi. A férfiak éjjel-nappal őrséget álltak, a nők és a gyerekek pedig, a sereg közepén helyezkedtek el, miközben nyilakat, hajítódárdákat, parittyákat meg egyéb harci eszközöket készítettek. Annál is inkább szorongtak, mivel a környező számtalan népből egy sem mutatott irántuk jóakaratot. De a baj csőstől jött!
     A magára hagyott varázslónőnek – akit istenük nővérének neveztek –, volt egy felnőtt fia Cópil, aki arrafelé tanyázott hatalmas seregével. Ismerve anyja történetét, másra sem vágyott jobban, minthogy kegyetlen bosszút álljon a népen. Arra tüzelte rabló seregét és a környező népeket, hogy egy szálig irtsák ki az általa ismertnek mondott, elvetemült, háborúskodó és erkölcstelen azték népet. Ennek hallatán mindenki elszörnyedt és Cópil terve bevált. Ám Huitzilopochtli a démon, dúlt a méregtől. Magához hívta a papokat és rájuk parancsolt, hogy titokban menjenek el ahhoz a sziklához, ahol az áruló Cópil a pusztulásukat várja, végezzenek vele és hozzák el a szívét. Úgy is történt. Azték különosztagosok meglepték a gyanútlan Cópilt, megölték és kiszakították a szívét. Amikor a szívet felmutatták istenüknek, újabb parancsa az volt, hogy egyik őrzője vigye a szívet be a tóba és vesse a nádas közepébe. Úgy is lett. Hiedelmük szerint ebből a szívből sarjadt ki az a fügekaktusz, melyre leszállt egy sas és e ritka jelenség helyén épült fel később Mexiko városa. Beszélik azt is, hogy ahol a gonosz Cópil meghalt, máig is működő melegvizű kénes források fakadtak. Innen az Acopilco név.
     Az ármányos Cópil halálát követően az aztékok mégsem érezhették magukat biztonságban, mert a rágalmak miatt már mindenki gyűlölte őket. És valóban, szomszédaik  hamarosan fegyveres sereggel vonultak ellenük.

Kedves Testvérek!

November 18-án, szombaton 19 órától Gyermekek és fiatalok imája a lesz békéért

a Budapesti Szent István Bazilikában. 

Az imát Mohos Gábor püspök atya vezeti. Az ima végén egyenként püspöki áldást ad minden jelen lévő gyermeknek és fiatalnak, testi és lelki gyógyulásukért imádkozva. 

Mindenkit: gyermekeket, fiatalokat,

idősebbeket is várunk szeretettel, 

hogy a béke nagy ajándékáért imádkozzunk ebben az egyre békétlenebb világban.

Emmánuel Közösség

Szeretetláng Mozgalom

Szociális Testvérek Társasága

November 11. Szent Márton (316 k.–397), a Pannóniában született katona, majd tours-i püspök ünnepe, aki legendája szerint köpenyét osztotta meg egy koldussal.

A gazdasági év egyik fontos zárónapja. A Márton-napi lúdeledel eredete: egy római étkezési szokás naptárbeli egybeesése, és a lúd latin nevének eltorzulása. Márton lúdjához aztán legendát is költöttek: a szent a püspöki tiszt elől a ludakhoz bújt, de azok elárulták gágogásukkal.

Ígéret az egyházközségeknek

A Szűzanya szavai: „Leánykám, kegyelmekkel teljes Szeretetlángom hatását rád árasztom először, és veled együtt minden lélekre. Aki engesztelő szentségimádást vagy szentséglátogatást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a sátán hatalmát veszti, és mint világtalan, megszűnik a lelkek felett uralkodni”. (II/22)

Virrasztás a haldoklókért

A Szűzanya szavai: „Az én kérésem, hogy az éjszakai szent virrasztást, mely által a haldoklók lelkét akarom megmenteni, úgy szervezzék meg, hogy minden egyházközségben egyetlen perc se maradjon virrasztó imádság nélkül. Ez az eszköz, melyet kezetekbe adok, ezáltal mentitek meg a haldoklók lelkét az örök kárhozattól. A Szent Fiam érdemeivel egyesített virrasztó imádság és az én Szeretetlángom fényétől megvakul a sátán”. (III/236) Virrasztásotok ideje alatt az egész világ haldoklóira kiterjesztem a nagy kegyelmet (I/110). Ha Szeretetlángom kegyelmi hatása kiárad a haldoklókra, a sátán megvakul, és a ti virrasztó imátok segítsége által megszűnik a haldoklók kegyetlen küzdelme a sátánnal. (II/118)

Áldozatunk, imádságunk és a Szentmise nagyon sokat jelent a szenvedő szeretteinken! Mert „A lelkek oly kínokat szenvednek, hogy azokról az ész nem képes a legkisebb fogalmat alkotni, hacsak Isten különös kegyelemből azt vele meg nem ismerteti. Nyelv azt ki nem fejezheti, hogy mi a tisztítóhely. A szenvedés nagysága esetenként, egyenlő – a pokoléval.” (Genuai Szent Katalin: Traité du Prug. II. és VIII.) (folyt.)

      Ezt követően a Szűzanya még így tanította: „A rózsafüzér kis Evangé-lium, a rossz erők betörését megakadályozó bástya. Imádkozd, és erős leszel! Én veled leszek. Ez az én Anyai ígéretem. Imádkozzatok és vezekeljetek, hogy megmenthesselek benneteket mindattól, ami be fog következ-ni! Az igazi vezeklés a kölcsönös szeretet és megbocsátás, a felebaráti szeretet parancsának megélése. Olvassátok a Szentírást és amilyen gyakran csak tudtok, vegyetek rész a Szentmisén! Imádjátok az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust és rendszeresen járuljatok a bűnbánat szentségéhez. Töltekezzetek, amíg nem késő! A hitvalló keresztény állandó feladata, hogy imádkozzon a bűnösök megtéréséért, a hitetlenekért, és a keresztények egységéért az Egyházon belül. Mert minden egyes hittel és szeretettel elmondott Üdvözlégy, Jézus Szívéig ér!"

Hogy minden kételkedésnek elejét vegye, a Szűzanya 3 évvel a Mennybevételéről szóló dogma kihirdetése előtt – vagyis 1950. novembere előtt – kimondta: „A testem nem romolhatott meg és nem indult bomlásnak. Halálom pillanatában Fiam és az angyalok eljöttek értem, hogy magukkal vigyenek a Mennybe”.

Az Istenanya, hogy megszabadítsa Brunót a vele való találkozás realitásának kételyeitől, ezért így szólt: „Olyan bizonyítékot adok át neked, mely megmutatja, hogy amit most átélsz, az valóban az Isteni valóság megtapasztalása volt, és nem a megtévesztő szellem aljas játéka – mint azt majd hangoztatni fogják neked. Valamennyi paphoz, akivel találkozni fogsz, fordulj ezzel a kérdéssel:

»Beszélhetnék Önnel, atyám?« – És ha azt válaszolja: »Ave Maria fiam, mit óhajtasz?« – akkor ez lesz a jel, hogy őt választottam ki a számodra. Tárd ki előtte szívedet, s ő majd egy másik atyára mutat, mondván: Ő lesz a segítésedre, aki előkészít téged az Egyházzal való kibékülésre.” Utána a Szűzanya könnyedén meghajolt, elfordult és eltűnt a barlang falán keresztül, lassan távolodva a Szent Péter Bazilika irányába.

Bruno így mesélte el: „Testem könnyűnek és súlytalannak éreztem. Még mindig csak azt a lapos tufakövet néztem, amelyen a Szépséges Úrnő állt! A környezetünket olyan csodálatos illat hatotta át, mintha a Paradicsomban lettünk volna. Mindazáltal, a legkisebbnek és a leggonoszabbnak éreztem magam és tudom, hogy nem érdemeim miatt jelent meg nekem a Isten Anyja, hanem mert egyszerűen eszközként akart felhasználni mások számára. Röviden: felém fordult Isten irgalmassága!”

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

A kezdetektől való gyilkos példája
     Ez volt tehát az aztékok táborának második megoszlása, úgyhogy jócskán megfogyatkoztak a korábbi szétválások miatt. Ezért, hogy számban és javakban ismét gyarapodjanak, hosszú időre egy magaslaton telepedtek meg, amelynek a neve Coatepec, azaz "kígyóhegy" volt. Itt letelepedvén, a bálvány megparancsolta a papoknak, rekesztessék el a közelben kanyargó, bővizű folyó útját, hogy a víz szertefolyjék a síkságon, körülkerítve a dombot, amelyen élnek, mert meg akarta mutatni nekik, milyen lesz az a vidék, amelyet megígért nekik. Iszonyatos munkával a gátak elkészültek, a víz megáradt és szertefolyt a síkságon, ahol egy gyönyörű szép tó keletkezett, amelyet hamarosan fűzfák, nyárfák, borókák és egyebek öveztek. Dúsan nőtt itt a sás és a gyékény, emiatt a tavat Tulának, vagyis "a sás vagy a gyékény helyé"-nek nevezték el. Hal is volt bőven és összegyűlt mindenféle vízimadár, mint a kacsa, a kócsag, a vízityúk, és valósággal ellepték a tavat, sok más madárfajtával együtt, mint amilyenek manapság a México-tavon tenyésznek nagy számban. Burjánzott a nád és mindenféle vízivirág, és sárga meg vörös rigóktól tarkállott a környék. A ligetekben madárdal zengett és fenséges harmónia uralkodott a vidéken.
     Ebben az elragadó környezetben a nép jelentős része megfeledkezett arról, hogy mit is tervezett nekik a bálvány; miszerint ez csupán ízelítő és halvány lenyomata annak a földnek, amelyet nekik szánt. Minél jobban érezték magukat, annál többen hangoztatták, hogy végleg itt kell maradniuk, mert ez az a hely, amelyet istenük, Huitzilopochtli kiválasztott a számukra, innen éppúgy elérhetik minden céljukat, hiszen ő az ura a négy égtájnak... és így tovább. Ennek láttán a démon mérhetetlen haragra gerjedt, és e szókkal fordult a papokhoz: "Úgy látom, egyesek akadályokat akarnak görgetni elhatározásom útjába, és ellene mondanak parancsaimnak. Talán bizony nagyobbak ők, mint én? Mondjátok meg ezeknek, hogy mielőtt eljön a reggel, bosszút állok rajtuk, hogy többé senki ne merészelje kétségbe vonni azt, ami felől én már határoztam, és tudja meg mindenki, hogy csakis nekem engedelmeskedhet!" Rettegve mesélték, hogy amíg a bálvány beszélt, az arca olyan irtóztató és rettenetes volt, hogy valamennyien elborzadtak az őrületes félelemtől és néhányuk megőszült. Mesélik, hogy azon az éjszakán, miután mindenki nyugovóra tért, a tábor egyik felében éktelen sikoltozás, halálhörgés lármája támadt és reggel, amint odasereglettek, holtan találták mindazokat, akik azt mondták, hogy ott kell maradniuk. Valamennyiüknek föl volt hasítva a mellkasa, a szíve pedig ki volt szakítva. Ekkor tették magukévá ezt az istenüknek tetsző iszonyatos áldozati formát, amelyet ettől kezdve műveltek, hogy fölhasították az emberek mellét, kitépve a még dobogó szívet, melyet a bálványnak engesztelő áldozatul felmutattak.
Miután Huitzilopochtli kitöltötte a bosszúját, megparancsolta őrzőinek, hogy rombolják le a gátakat amelyekkel elzárták a víz útját, és az elrekesztett folyót bocsássák régi medrében az útjára, amit nyomban végre is hajtottak.

Ne feledjük, hogy az aztékok különösen is barbár vallási szertartásokat végeztek – volt is kinek –, hiszen 200 főistent és 1600 kisebb istent tiszteltek. A legfontosabb számukra a Napisten volt (akinek a fényét végül a guadalupei csodás képen a Szent Szűz alakja takar el!). Központi fontossága volt a Holdistennek is (ez a képen Mária lába alatt található!). Az aztékok képesek voltak akár egyetlen hét alatt is több mint 20 ezer embert feláldozni "isteneiknek". Ezért háborúztak állandóan, hogy e célra foglyokat ejthessenek.

Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt

XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata

     Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén.
     Ki tagadhatná, hogy a béke és a szabadság ügyében a haladás megkezdett útján jelentős lépések történtek visszafelé, ismét árnyékba borítván a reményeket, amelyek fáradságos munka árán feléledtek, és amelyekre sokféle bizonyíték nyújtott alapot.
     Nagyon sok vért ontottak ki igazságtalanul. Nagyon sok gyászos esemény, nagyon sok öldöklés történt most váratlanul. A bizalom vékony szála, mely ismét kezdte egyesíteni a népeket, és kissé összefűzni a szíveiket, úgy látszik, elszakadt; gyanú és igazságtalanság vájt még mélyebb elválasztó szakadékot. Az egész világ jogosan rökönyödött meg az erő alkalmazásához való visszatérés gyorsaságának láttán, pedig ezt mindkét fél számtalanszor alkalmatlan eszköznek ítélte a viták eldöntésére és a jog diadalra jutásának biztosítására.
Kétségtelen, hogy a világ, felébredve a céltalan erőszak napjainak lázából, megrendült bizalmában, mert az események annak a politikának visszatéréséről tanúskodnak, amely – bár különböző módon – az egyik fél önkényes cselekedetét és a gazdasági érdekeket az emberi élet és az erkölcsi értékek fölé helyezi.
Tekintettel az igazságosság és a testvéri szeretet iránti ekkora nemtörődömségre, az embereknek a jövő iránti szkepticizmusára, az egyes emberek gondolatvilága közti nagy eltérésekre, Mi, akik Istentől azt a hivatalt kaptuk, hogy előmozdítsuk valamennyi nemzet jólétét, és Akik erősen hisszük, hogy a béke nem elérhetetlen álom, hanem mindenki által megvalósítható kötelesség; azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk a béke megmentéséhez egészében és alkotórészeiben – szívből fakadó felhívásunkat intézzük a népekhez: állítsuk vissza a béke útjait, erősítsük meg azok egységét, akik erre vágynak, állítsuk vissza a bizalmat azokban, akik ezt elvesztették. 
     Először is hozzátok szólunk, szeretett embertestvérek, férfiak, asszonyok, értelmiségiek, fizikai munkások, művészek és földművelők, bármely fajból vagy országból valók is vagytok, mert nektek kell tudomására hozni vezetőiteknek legbensőbb érzéseiteket és igazi törekvéseiteket. A legutóbbi események megerősítették, hogy az emberek – családok és egyesek egyaránt – többre becsülik munkájuk és családjuk nyugalmát még az annyira óhajtott jólétnél is. Készek ezt visszautasítani is, ha ennek ára a zsarnokság, vagy a háború kockázata összes következményeivel: a romokkal, gyásszal és halállal együtt.
     A vallás, a civilizáció és a helyes emberi érzés nevében legyen vége a törvénytelen és brutális elnyomásnak, a háborús terveknek, a nagyhatalmak közti politikai nyomásnak – tehát mindazon dolgoknak, melyek a földi életet a szorongás és a terror szakadékába rántják, megölik a lelket és semmivé teszik a munka és haladás vívmányait.
Ez a természet szava. Ezt széltében-hosszában hangosan kell hirdetni és meg kell hallania, el kell fogadnia mindenkinek, akire a nép a hatalom gyakorlatát rábízta. Ha a közhatalom – azon határon belül, ameddig ez az ő kötelessége – nem törekszik legalább a polgárok életét, szabadságát és nyugalmát biztosítani, bármilyen eredményt tud is felmutatni, alapvető célját illetően kudarcot fog vallani.
     De minden egyéb súlyos gondon túlmenően ránehezednek az emberek gondolataira a magyarországi gyászos események A világ egyetemes és önkéntes megmozdulása, amelyet a más súlyos eseményekkel való törődés sem képes csökkenteni, megmutatja, mennyire szükséges és sürgető visszaadni a szabadságot az attól megfosztott népeknek. Lehetséges az, hogy a világ közönyösen szemlélje embertestvéreit és magukra hagyja őket, hogy a lealacsonyító rabszolgaság legyen a sorsuk? Magától értetődik, hogy a keresztény lelkiismeret nem veheti semmibe azt az erkölcsi kötelességet, hogy megpróbálja minden megadott eszközzel eredeti állapotába visszaállítani méltóságukat és visszaadni szabadságukat.
Nem titkoljuk magunk előtt, hogy milyen kényes ma a viszony az egyes nemzetek és az ezeket magukba foglaló földrészekre kiterjedt csoportosulások között. De hallassa szavát a lelkiismeret, a Teremtő és a testvéri szeretet rendeljen alá még súlyos áldozatok árán is, minden más problémát, minden egyéni érdeket a rabszolgaságba taszított millió emberi élet elsődleges és alapvető problémáinak.
     Amint lehetséges, kezdjék meg az emberek soraik rendezését és fűzzék szorosra szilárd közös szerződésben mindazokat – kormányokat és népeket egyaránt –, akik ki akarják taposni ezen a világon az Isten fiait megillető méltóság és tisztelet ösvényeit. Ez a szerződés legyen olyan, amely képes tagjait hatásosan megvédeni minden igazságtalan támadás ellen, amely jogaik és függetlenségük ellen irányul. S nem a becsületes emberek hibája lesz, ha azok számára, akik letérnek erről az ösvényről, csak az elszigetelődés sivatagja marad osztályrészül. Talán majd egyszer megvalósul az – és Mi egész szívünkkel erre vágyunk –, hogy a békét és szabadságot őszintén szerető népek tökéletes egysége elegendő lesz arra, hogy belátásra bírja azokat, akik az emberi társadalom legelemibb törvényeit is semmibe veszik és ezzel személy szerint is megfosztják magukat attól a jogtól, hogy az emberiesség, az igazságosság és a béke nevében szót emelhessenek.
Népeik pedig talán jobban, mint mások, legalább is érezzék szükségességét annak, hogy visszatérjenek és részt képezzenek ismét az emberi családban és egyesüljenek ismét a béke és szabadság ügye érdekében.

Béke, szabadság! Eljött az óra, amikor ezek a súlyos szavak nem engednek többé teret a kétértelműségnek. Visszakapták eredeti tiszta jelentésüket, ahogy Mi is mindig értettük azokat és amelyet a természet törvényeiből és a Teremtő akaratának megnyilvánulásából vontak le. Újra és újra mondjátok el ezeket, hangoztassátok és állítsátok működésbe. Vezetőitek hű tolmácsai legyenek igazi érzéseiteknek, igazi törekvéseiteknek. Isten segítsen benneteket, Isten legyen a ti erőtök.
     Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a kimondhatatlan név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve – amely rokonértelmű a békével és a szabadsággal – a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös felszabadulás munkájában a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságtól, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek.
     Ezzel az imádsággal, melyet első helyen mindig a Kegyelem Trónusához intézünk, biztosítunk benneteket, szeretett gyermekeink, hogy visszatér a nyugalom és beragyogja a földet és a lehangolt arcokat, és ez a béke, amely ily nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, tisztábban, tartósabban és igazabban kerül ki belőlük.

XII. Piusz

     Nagy Szent Leó (Sanctus Leo I Magnus), (440 – 461. november 10.) volt a 45. pápaként uralkodott az egész egyház felett, és 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. Alapjaiban szilárdította meg Róma hatalmát. Munkássága után méltán kapta meg az utókortól a Nagy jelzőt.

Nagy Szent Leónak nem csak az eretnekségekkel volt sok gondja, hanem Atilla hun király is Rómát fenyegette. A pápa tanácsadói a menekülést javasolták, ám ekkor Leó egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőt mondta: Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, érzékeny az Élet Igéjének befogadására is! Leó kíséretével Mantovánál találkozott Atillával, aki az egyházfő imáinak hatására látomásban részesült, e szózattal: "Ne bántsd enyéimet, cserébe örök időkre szóló koronát kapsz"!

Leo pápa ezzel az előzékeny és bátor tettével ‒ mármint hogy nem elmenekült, hanem tárgyalt a hun királlyal ‒, páratlan béke-politikai-, és ima-cselekedetet vitt végbe, maradandó példájára korunk vezetőinek!

Nagy Szent Leó könyörögj érettünk, mert példádat elfeledtük,

és már nagyon önteltek lettünk!

     Ekkor Bruno átmenetileg rosszul lett, de érzékelte, hogy valamilyen titokzatos ragyogás vette körül. Hirtelen egy másfajta valóságot tapasztalt meg, mintha a lelke kiszabadult volna a testéből, vagy legalábbis valamitől nagyon megszabadult volna.
     Ezzel egyidőben, leírhatatlan öröm és békesség szállta meg, valami olyan gyönyörűség, amilyet eddig sohasem érzett.
     Kisvártatva Bruno visszanyerte rendes látását és észrevette, hogy a különleges fényárból egy fiatal, középtermetű, kreolos bőrű, nemes arcvonású női alak bontakozik ki, akinek gyönyörűségét emberi szavakkal le sem lehet leírni.
A Hölgynek mély-sötétbarna haja volt és mezítelen talpáig érő zöld palástban állt. A palást alatti ruhája tündöklő hófehér volt, rózsaszín övvel átkötve, s az egész jelenséget aranyló sugárkoszorú vette körül. Jobb kezében a Bibliát tartotta mellén, bal kezét is ráhelyezve.
     Első reakcióként Bruno örömében fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Időközben a helyszínen csodálatos virágillat áradt.
     Bruno Cornacchiola ekkor térdre rogyott a gyermekei mellé, és összekulcsolt kézzel ő is ismételni kezdte: „Ó Bella Signora!”.
     Évekkel később Bruno így mesélte a történetét: „Ha valaki az égi csoda különleges kegyelmében részesült, nem kívánhat semmi mást, mint hogy halála után az örökkévalóságig élvezhesse azt”. Mint elmondta, bizonyára ez a fehér ruhás hölgy volt az, aki a spanyol polgárháborúban egyszer megmentette az életét.
     „A Gyönyörű Asszony” – aki egy Bibliát szorított a melléhez, úgy mintha Szent Fiát ölelné gyengéden, így szólt Brunóhoz: „Én vagyok, aki a Szentháromságban vagyok, a Kinyilatkoztatásbeli Szűz, a Kinyilatkoztatás pedig Isten Szava, mely rólam is hírt ad. Te üldözöl engem, de már eljött a legfőbb ideje, hogy véget vess ennek. Térj vissza a Katolikus Egyház szent közösségébe és kövesd az Evangéliumot!”

A Szűzanya szavait így foglalhatjuk össze: "Térj vissza a katolikus hitedre, melyet szeretetben, tanúságtételben, szóban, cselekedetekben és imádságban kell megélned családoddal, ez az én akaratom. Három kristálytiszta pont ragyogjon mindig előttetek: Az Eucharisztia, a Szeplőtelen Fogantatás és a Pápa fősége! Imádkozzatok tehát és mindennap mondjátok el a rózsafüzért a bűnösök és a hitetlenek megtéréséért, valamint a keresztények egységéért, hogy egy akol legyen és egy pásztor."

A Szűzanya a pápáról és az Egyházról beszélve egyúttal arra is felhívta Bruno figyelmét, hogy a Kinyilatkoztatás nem korlátozódik csupán a Szentírásra, tetten érhető a Szent Hagyományban is, amit az Egyházi Tanítóhivatal kijelent és nemzedékről-nemzedékre átad a krisztusi ígéretnek megfelelően Szent János Evangéliuma szerint: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (16, 13).

A Szűzanya rávezette az alapvető hitigazságokra, melyek szinte átmentek a tudatába! A Szentírás szövegének hiteles értelmezését csak a Katolikus Anyaszentegyház Tanítóhivatala adhatja. Nem a szekták, nem a szakadárok és a nem látnokok!

Tehát a Kinyilatkoztatás értelmezésére két forrás áll rendelkezésünkre, a Szentírás és az Egyház Tanítóhivatala, amiként ezt Péter apostol második levele is írja: „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.” (1,20)

A Szűzanya hangja olyan volt, mint a legfinomabb muzsikaszó, gyönyörű alakja pedig a mennyei szeretet fényének sugarait árasztotta. Mária egy óra húsz percen keresztül tanította Brunó Coracchiolát. Egyfelől személyes, csak rá tartozó dolgokról, másfelől az Egyház egészét érintő, különösen a papokra vonatkozó ügyekről, valamint a Szentatya részére is hagyott egy külön üzenetet.

     Egyszeriben a Szent Szűz kezével, egy a lábainál heverő fekete reverendára és a közelben fekvő összetört keresztre mutatva ezt mondotta:
„Ez a jel utal arra, hogy hatalmas egyházüldözések jönnek majd és ennek következtében sokan kényszerülnek megválni reverendájuktól. Nagyon sok pap kényszerül majd ledobni azt. Az összetört feszület az általad összetört családi feszületet szimbolizálja.
Isten ellenségei, különösen három dogmát támadnak majd:
     Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. A pápa tévedhetetlenségét és az én Szeplőtelen Fogantatásomat!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

Az exodus ládája
     Az aztékok fáradatlan népe arrafelé vándorolt a ládával, amerre bálványuk irányította őket. Nemzetségi vezérük egy bizonyos Mex volt, innen vették nevüket a mexikánok vagy mexikóiak. Ők negyven éven át, ugyanolyan hosszú fáradalmakkal bolyongtak, mint a másik hat nép, sok helyen megállapodva, vetettek és begyűjtötték, kivéve, ha a bálványuk másként nem rendelkezett, pl. hogy nyomban hagyják ott az egész termést. Ilyen esetekben magukra hagyták az időseket, betegeket és csak az életerősek vándoroltak tovább, nagy engedelmesen. Rengeteg veszélyen és megpróbáltatáson mentek keresztül. Bárhol álltak is meg, első teendőjük az volt, hogy templomot vagy "tabernákulumot" emeltek hamis istenüknek, attól függően, hogy meddig időztek ott. A ládát egy olyasféle oltárra helyezték a tábor közepén, amilyet a keresztény Egyház használ, mert ez a bálvány – mint majd látni fogjuk, "Isten majmaként" –, sok tekintetben az Egyházat kívánta utánozni.
     Volt köztük egy asszony, egy nagyhatalmú varázslónő, akit istenük nővérének hívtak, aki olyan gonosz volt, hogy még a jelenléte is ártalmasnak bizonyult. Annyi ártalmat, bajt és kárt okozott, hogy mindenki rettegte. Fortélyaival azt akarta elérni, hogy istenként imádják. A papok nem tűrhették tovább elvetemültségét és bepanaszolták őt bálványuknál, aki aztán egyiküknek megjelent álmában, azt mondva, hogy korántsem azért adott hatalmat nővérének az állatok felett, hogy általuk álljon bosszút és veszejtse el azokat, akikre megharagudott. Mert nem az ő parancsára mar a vipera, a skorpió, meg a gyilkos pók! Végül, hogy "kedves népét" megszabadítsa nővérétől, megparancsolta, hogy még azon éjjelen, amikor nővére az első álmába merül, titokban valamennyien kerekedjenek fel és hagyják ott őrzőivel és uraival együtt. A démon – mint kárhozott szellem – még "szerényen" kinyilatkoztatta, hogy ő nem azért jött az emberek közé, hogy varázslattal és szemfényvesztéssel állítsa szolgálatába a népeket, hanem hogy fegyverek, a szív és a kar vitézsége által nagy nevet szerezzen magának, és a felhőkig emelje az azték nemzetet, hogy őket az arany, az ezüst, minden fém, a káprázatos színű tollak és mesés drágakövek uraivá tegye. Házakat és smaragddal-rubinnal ékes templomokat emeltet majd magának – mint a drágakövek és az országban termő kakaó, a finom szövésű takarók urának –, amelyekbe testét kívánja burkolni. Csakis ennek köszönhető az ő "áldásos" eljövetele. Ezért vállalta magára, hogy elvezeti őket arra a földre, ahol majd megnyugvást és vigaszt találnak minden megpróbáltatásért, amin eddig keresztülmentek, ami még ugyan előttük áll – ígérte –, de nincs már messze.
     A "magánkinyilatkoztatás" tetszett a papoknak, és közzétették a népnek, mire mindnyájuk szíve hálával telt el és megvigasztalódtak, majd a bálvány parancsa szerint otthagyták a varázslónőt, személyzetével és a családjával együtt.

Tanítják-e az iskolákban?

     Az iskolai tananyag csak arra terjed ki, hogy 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és megtörték a szórványos ellenállást, ezzel leverték a szabadságharcot. Nos éppen ellenkezőleg! Épp november negyedikével kezdődött el az 1956-os Véres Honvédő Háború, egy hadüzenet nélküli katonai támadás túlerejével szemben!
     A politikai színtérre pl. ekkor léptek be a valóban legitim szervezetek - a munkástanácsok, és felvették a politikai harcot a kommunizmussal, a kollaboráns kádári rezsimmel.
     A Pesti Srácok pedig vérüket ontva példás küzdelmet folytattak a szovjet hadsereg, majd később Kádár és pufajkásai ellen.
Bizony, november 4-e után is volt elszántság, fegyver és lőszer, igaz, hogy csak 7 hősies napig, mert Ny-Európa és az USA,  megszegte ígéretét és szemreb-benés nélkül hagyta vérbe fojtani egy hős nép szabadság törekvését! Eisenhower ameri-kai elnök, biztosí-totta a szovjet vezetést, hogy az USA nem lép fel kifogással a "magyar ügy rendezésében"! A nekiszabadult "elvtársak" pedig "lerendezték" nemzetünk szabad-ságtörekvését! Az Egyesült államok, még azt is megaka-dályozta, hogy a spanyol Frankó tábornok százezer fős katonai segítsé-get nyújtson Édes Magyar Hazánk-nak! (Lásd: itt!)
     Bár a legendás felkelőbázisok többségéből november 4-én kiszorultak a felkelők, ám kisebb csoportokban tovább harcoltak a főváros több kerületében és vidéken is, amit alátámasztanak azok az adatok is, miszerint a harcok áldozatainak jelentős része nov. 4-e után sebesült meg, hunyt el.
     Így történhetett az, hogy a szovjet megszállás után egy héttel Csepel még kitartott, a Mecseki láthatatlanok még november közepén is tartották magukat, gerillacsoportok szerveződtek az erdőkben, a szovjet bábkormánnyal szembeszegülő munkástanácsok, szovjetellenes röplapokat és újságokat nyomtattak! Legtovább (nov. 10-11) Pesterzsébeten folytak a harcok, de Csepel központjá-ban, az Óbudai Schmidt kastélynál, az újpesti Szent László tér környé-kén, Kőbányán az Éles-saroknál, Erzsébetvárosban, a József- és Ferenc-város középső részén a végsőkig (november 7-10) védekeztek a szabadságharcosok.
Az elfogott felkelők vagy felkelőgyanús lakók közül rengeteget a helyszínen agyonlőttek, a túlélőket pedig Ungvárra és Sztrijbe deportáltak. A szétoszlott csoportok számos tagja azonban fegyvertelenül is folytatta az ellenállást a régi-új hatalom ellen, belföldön és külföldön egyaránt.
     Az átmenetileg hozzáfért szovjet statisztikai anyagok szerint, a szovjet csapatok ember- és technikavesz-tesége egy hét alatt, fajlagosan nagyobb volt, mint a II. Világ-háborúban! 
     Végül a fegyveres ellenállás azzal zárult le, hogy nov. 19-én a hatóságok – besúgó segítségé-vel – elsőként letartóztatták Szabó János Széna téri parancsnokot, statáriális bíróság elé állították és kivégezték, ezzel megindítva a megtorlás akasztó-gépezetét. A Magyar Hírlap 2010. február 5.-i száma szerint a harcok és a megtorlások áldozatainak száma elérheti a 20 ezer főt! És ezek többségében fiatalok voltak – fiatalok, de hősök –, a nemzet "génállománya"!

 Forrás felhasználásával 

A csütörtöki és pénteki engesztelés

A Szűzanya szavai: „Tudod-e, hogy ezt a két napot, a csütörtököt és pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelmekben részesülnek, mert az engesztelő órák idején a sátán hatalma oly arányban gyengül, amilyen arányban az engesztelők könyörögnek a bűnösökért”. (I/116)

A hétköznapi szentmise hallgatás

A Szűzanya szavai: „Ha olyankor hallgattok szentmisét, mikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni. A szentmise-áldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását”. (II/33)

Az 1916-os fatimai második angyali jelenésben ez hangzott el: „Imádkozzatok szakadatlanul és vezekeljetek a sok bűnért, mellyel Istent megbántják, és kérjétek a bűnösök megtérését.” Lúcia megkérdezte: „Hogyan hozzunk áldozatot?” Az Angyal ezt válaszolja: „Mindent alakítsatok áldozattá... Fogadjátok megadással a szenvedést, melyet az Úr fog küldeni, és viseljétek türelmesen a lelkekért.”

(folyt.)

     Idegőrlő hosszú percek után végre rátalált Gianfrancora, aki térdepelve, összekulcsolt kezekkel nézett a barlang felé, nagy elragadtatással és leírhatatlan örömmel ismételte: „Bella Signora!” (Gyönyörű Asszony).
A kicsi, szünet nélkül hajtogatta e szavakat, mintha imádkozna valakihez ‒ ő ‒, aki meg se volt keresztelve.
„Mit beszélsz te kisfiam? Mit látsz?” – kérdezte az apja. A gyerek azonban nem válaszolt; annyira lekötötte figyelmét a látvány.
     A gyerek furcsa viselkedése idegesítette és aggodalommal töltötte el Brunót: „Hiszen gyermekeimet senki sem tanította imádkozni. Talán valami furcsa játékot gondoltak ki ezek maguknak?” – morfondírozott magában.
‒ Isola! Te tanítottad Gianfrancot erre a „Bella Signora” nevű játékra? – kérdezte lányától.
‒ Én ilyen játékról még nem is hallottam! – válaszolt a kislány ártatlanul, majd hozzátette: ‒ Biztosan ott bent van valaki!
     A lányka sietve oda is szaladt a barlanghoz és meggyőződött, hogy a barlangban nincs senki.
Épp fordult volna vissza, amikor hirtelen ő is térdre esett, összekulcsolta kezeit és a barlang felé nézve ő is elkezdte mondogatni: „Bella Signora!”
     Apjuk teljesen elképedt és idegesen azt gondolta, hogy a gyermekei tán gúnyt űznek pont őbelőle. Magához hívta Carlót, aki még mindig a labdát kereste és megkérdezte tőle:
‒ Miféle játékot űztök ti itt, talán összebeszéltetek?
Ám a fiúnak csak annyi ideje volt, hogy rávágja: ‒ Nem! ‒ és máris térdre esve, ugyan olyan magasztosan ő is ismételgette „Bella Signora!”
Cornacchiola ettől már kikészült és ingerülten felkiáltott:
‒ Na most aztán elég a hülyeségből, azonnal álljatok fel! – de a gyerekek meg se mozdultak a szavára.
Erre aztán dühösen megragadta Carlót és durván fel akarta rántani, de mintha egy több tonnás szobrot próbált volna megmozdítani. Ugyanezt próbálta a másik két gyermekkel is, de ők is mozdulatlanul és mozdíthatatlanul térdepeltek.
     Ez a hihetetlen esemény egészen megrémisztette az apát. Úgy érezte, mintha rontás érte volna a gyermekeit. Azt hitte, hogy talán valami varázsló vagy katolikus pap van a barlangban, aki meghipnotizálta őket.
Kiabálni kezdett, hogy hagyja el a barlangot akárki van is ott, de csak saját hangjának üres visszaverődése volt a válasz.
     Ekkor Cornacchiola berohant a barlangba, hogy öklével űzze ki a rejtőzködőt. A barlang azonban üres volt, poros, ürüléktől mocskos és szemetes. Még egyszer megpróbálta a térdeplő gyermekeket lábra álltani, de lehetetlen kísérlet volt.
     Kétségbeesésében segítségért kezdett el kiabálni – de senki nem válaszolt. Elkeseredve visszatért a térdeplő gyermekekhez, akik összekulcsolt kezekkel egyfolytában ugyanazt ismételgették, mintha transzban lennének: „Bella Signora! Gyönyörű Hölgy, gyönyörű Hölgy!...”
     Bruno Cornacchiola elveszítve önuralmát és sírva fakadt, mint egy gyámoltalan gyermek és felkiáltott: – Mi folyik itt?
Tehetetlenségében és félelmében karját az égre emelve segítséget kért: – Istenem, csak te tudsz nekem segíteni!
Amikor e szavakat kimondta, hirtelen két hófehér, áttetsző kezet pillantott meg, melynek fénye a szemeihez ért, és mintha a szeméről valami fátylat vagy hályogot húztak volna le.

A VILÁG LEGNAGYOBB MÁRIA-JELENÉSÉNEK TÖRTÉNETE

Tisztelt Olvasóm! Az Istenanya Guadalupe-i megjelenésének történetét, bőséges történelmi előzményekkel mutatom be, melyek valamiképp magyarázatot is adnak sok mindenre, messze túlmutatva 16. század eseményein!

Forrásként felhasználtam: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvét. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.

A hét barlang népe
     Az azték őshagyomány szerint kiváló szokásokkal bíró népük "hét barlangból" indult el, nem azokban laktak, mert voltak házaik és rendezett vetéseik, jó kormányzatuk, rítusaik, isteneik és szertartásaik. Hagyományuk szerint, minden nemzetségnek meg volt a maga kijelölt barlangja.
     Az Úr 820. esztendejében a hét népcsoportból hat elindult – nem egy időben –, de csak nyolcvan év múltán érkeztek meg ebbe az országba (Mexikóba). Ennek oka az volt, hogy kifürkésztek minden vidéket, hátha rábukkannak azokra a jelekre, amik azt a helyet jelölik, amelyet bálványaik parancsára be kell népesíteniük. Ősi honukat is az ő ösztönzésükre hagyták el. Ez a démoni irányítás volt az oka annak, hogy oly sokáig időztek útjukon, amely a valóságban nem volt távolabb egy hónapi járóföldnél.
    
Amikorra a különböző turnusokban elindult hat nemzetség megérkezett, benépesítette a vidéket. Indulásukhoz képest, háromszázkét év telt el, mire utolérte őket a hetedik barlang nemzetsége, a mexikánok vagy más néven aztékok bátor, harcias, az illemben és helyes viselkedésben járatos népe.
     Ezek, egész bolyongásaik alatt hordoztak magukkal egy bálványt. A neve Huitzilopochtli volt, ami azt jelenti, hogy "pompás tollú madár balja". Azt állítják, hogy ez a bálvány parancsolta meg nekik, ősi földjük elhagyását, azt ígérvén, hogy ők lesznek az urai és fejedelmei minden tartománynak, amit csak a hat nemzetség a birtokába vett, annak a földnek, mely oly gazdag aranyban, ezüstben, drágakövekben, ragyogó tollakban, finom köpenyekben és minden másban. Ez lesz számukra az ígéret földje, melyet arról ismernek meg, hogy egy tó közepén álló fügekaktuszon egy sast látnak. A tó közelében egy fehér forrás fakad fehér sziklákból a környezetében fehér fűzfákkal.
     Nos, ez a "hetedik barlang népe" úgy indult útnak, mint Mózes népe az Ígéret Földjére. Nádból font ládában hozták magukkal az említett bálványt, mint amazok a Frigyládát. A ládát négy őrző vagy pap hordozta, akikkel a bálvány titokban közölte útjuk minden eseményét, tudtukra adva, hogy mikor, mit kell tenniük. Törvényeket adott nekik, hallatlanul véres és babonás áldozatokra és rítusokra oktatta őket. Végtére is annyira rabjai lettek e bálványnak, hogy a véleménye és parancsa nélkül egy lépést sem mertek megtenni. Tény, hogy emberfia nem látott, de még nem is hallott olyan démonról, amelyik annyit társalgott volna az emberekkel, mint ez! Joggal hihetjük, hogy maga az emberi nem Ellensége irányította ezeket a szerencsétleneket dőreségeikben és kegyetlen áldozataik bemutatásában.

A hétfői böjt a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért

A hétfő a szenvedő lelkek napja. „Minden mozdulatodban legyen benne a megsegítésük utáni vágy. Óhajtsd Velem egyesülve, hogy színem látására jussanak. A szigorú böjtöt és az éjszakai virrasztást is ajánld fel értük.” (I/33)

A Szűzanya szavai: „Az Általam kért szigorú böjt megtartása által a szenvedő papi lelkek a haláluk utáni nyolcad alatt kiszabadulnak a tisztítótűzből. A szigorú böjt megtartása: egy napon át csak kenyeret és vizet szabad fogyasztani”. (I/115)

„A papok, ha a hétfői böjtöt megtartják, minden szentmiséjükben, amit azon a héten bemutatnak, az átváltoztatás pillanatában tömegesen szabadítják ki a lelkeket a tisztítóhelyről! Az Istennek szentelt személyek és a világiak, akik a hétfői böjtöt megtartják, azon a héten minden szentáldozásukkor az Úr Szent Testének vétele pillanatában tömegesen szabadítják ki a lelkeket a tisztítóhelyről! Aki a böjtöt rendszeresen megtartja, annak elegendő este hat óráig megtartania! Egy öttizedes rózsafüzért imádkozzon el ebben az esetben a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért, még azon a napon”. (IV/27)

„A (...) szigorú böjt megtartása által a szenvedő papi lelkek haláluk utáni nyolcad alatt kiszabadulnak a tisztítótűzből.” (I/115)

(folyt.)

     Az úthoz közel talált egy tisztást, ahol tábort ütöttek. A gyermekek labdázni kezdtek, apjuk pedig a már kész jegyzeteivel és az adventisták által fordított Bibliával nekifogott, hogy idézetekkel támassza alá, miszerint az Eucharisztia tisztelete kárhozatos bálványimádás, Szűz Mária csak egyszerű asszony volt, korántsem fogantatott szeplőtelenül, a mennybe sem vétetett fel, és Jézusnak pedig több testvére is volt stb. Így aztán bibliájának belső előlapján felírta emlékeztetőül: „Ez lesz a Katolikus Egyház és a pápa halála”.
     Érdemes hozzátenni, hogy Cornacchiola intelligens ember volt, jó kommunikációs képességekkel. A vitákban éles nyelvéről volt híres, emellett ráadásul erőszakos és indulatos is. Annyira gyűlölte a Mária-tiszteletet, hogy mindent elkövetett annak érdekében, hogy az embereket meggyőzze saját igazáról és mindenkit a „Hetednapi Adventisták” tagjává nyerjen meg.
     Miközben Bruno egy eukaliptusz fa alatt ülve jegyzetelt, a gyermekei labdája kétszer is elgurult. Másodszorra azonban, semmiképp sem sikerült megtalálniuk. Szólították tehát apjukat, hogy segítsen nekik a felkutatásában. A tízéves Isola a keresés közben vadvirágot szedett édesanyja számára. (A képen: Carlo, Isola és Gianfranco)
     Mielőtt apjuk a 7 éves Carlóval elindult volna a labda után, Bruno utasította a 4 éves Gianfrancot, hogy ne mozduljon el a helyéről amíg vissza nem tér, lányát pedig megkérte hogy figyeljen a kicsikre.
     Az árokrézsűn lefelé haladva az apa időnként szólongatta a kisfiút, így kontrollálva, hogy a gyerek még ott van-e, ahol hagyta. Egyik pillanatban azonban már nem hallotta a válaszát, idegesen visszatért a helyéhez. Gianfranco azonban már nem volt ott. Úgyhogy most már nem a labdát hanem a gyermeket kereste, kiabálva a bokrokban és a sziklák közt.

A Szűzanya szavai: „Az Üdvözlégybe foglaljátok bele ezt a kérést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (IV/36) Megadom azt a kegyelmet, hogy bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből.” (II/16)

A halottak hónapjában pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből. (II/15-16)* 

A Szűzanya kérése szerint, az Üdvözlégyekbe fűzzük bele az Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! ‒ „ez az a fohász, amely megvakítja a sátánt” ‒, így mondandó (mint fent), és nem kell hozzáfűzni „és a tisztítótűzben szenvedő lelkekre!”, az egész emberiségbe ugyanis a tisztuló lelkek is beleértendők!

Továbbá, a „szeretetláng könyörgésbe” az Üdvözlégyeken kívül, más fohászok után való mondása esetén, nem szükséges hozzáfűzni, hogy „most és halálunk óráján, amen!” Pl. Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen 

 ________________________________________

* Egyház gyakorlatában is jelen van a kegyelemnyerés Halottak hónapjában való fokozásának lehetősége a tisztuló lelkek számára! Hangsúlyozni kell, hogy a fenti kijelentések a zsinati határozatok kihirdetése előtt hangzottak el! A hiba így is csupán formai, hiszen lényegileg a lélekmentésről van szó.

(folyt.)

        1939-ben, a családjához való hazatérését követően a római Közlekedési Vállalatnál dolgozott, kalauzként. Ebben az időben lépett kapcsolatba a „Hetednapi Adventista Mozgalommal”.

     A családjában az volt az első "akciója", hogy minden szentképet a tűzbe dobott, a Feszületet és a Madonna szobrát pedig dühödten széttörte. Szerencsétlen felesége hiába könyörgött, hogy a "Pompeji Szűzanya" képét ne bántsa, mert az előtt imádkozott a kislányával, hogy épségben hazatérhessen Spanyolországból, de Bruno rendíthetetlen volt!
     Lelkesen és merészen dolgozott, hamarosan az adventista római és lazioi ifjúságot buzdította előadásaival. Propagandista lett.
     Tekintve, hogy a Katolikus Egyház ellenségei mindenkor Krisztus földi Helytartóját támadták (ma is!). Bruno azonosult ezzel a látásmóddal, mint akinek valami furcsa szemüveg került a szemére, mindjárt másképp látta a hitet és a világot, így ő is legfőbb ellenségének az Egyházat, az Eucharisztiát, a Mária-tiszteletet és az Antikrisztust megszemélyesítő pápát tartotta. A feleségét és a gyermekeit természetszerűleg, belekényszerítette az adventista gyülekezetbe (ld. a képet). Képzését követően a Fiatalok Adventista Missziója igazgatójának nevezték ki Rómában és Lazióban.
     1947-ben azt a feladatot kapta, hogy tartson beszédet a Piazza della Croce Rossa téri nagygyűlésen, és érvelésekkel tegye nevetségessé az Eucharisztia- és a Szent Szűz tiszteletét. Bruno ezt nagy megtiszteltetésnek érezte és képességeihez mérten alaposan fel akart erre készülni. Ezért április 12-én 3 gyermekével, a 11 éves Isolával, a 7 éves Carlóval és a 4 éves Gianfrancóval (aki harmadikként már meg sem volt keresztelve) kiutaztak Róma külterületére – Tre Fontanéba ‒, hogy ott a természet lágy ölén a gyermekek futkározhassanak, amíg a "szónok" felkészül a beszédére.
     Ez a nap szombatra esett és a római tavasz teljes pompájában ragyogott.

Kizárt dolog, hogy erre az ilyen-olyan, jó-rossz – összességében azonban gyötrelmes és röpke életre – születtünk!

Az élet célja, épp a CÉL felismerése!

Ennek érdekében használnunk kell az Istentől kapott értelmünket és mindent megtennünk szabad-akaratunk tudatában!

Imádkozzunk tehát szüntelenül és tartsunk bűnbánatot, hogy a lehető legtisztábban állhassunk majd meg

az Öröklét Kapujában,

az Élet Ura előtt!

     Carquere egy Portugália-i kisfalu, a Douro folyó völgyében. Minden év május negyedik vasárnapján körmenettel ünneplik a Szűzanya Carquere-i csodáját.

A hagyomány szerint 1109-ben, D. Henrique gróf fia D. Alfonso Henriques béna térdekkel született. A mellé rendelt tanító – aki egyben a keresztapja is volt –, Egas de Monis lovag buzgóan imádkozott a Szűzanyához, kérve a gyermek gyógyulását. 1113-ban egy éjszaka, megjelent a Madonna Monis lovagnak. Elmondta neki, hogy menjen a Douro folyó feletti dombra, és "ott találsz egy elhagyatott, romos templomot, mely régebben az én tiszteletemre épült. Ha az omladékok közt keresgélsz, találsz rólam egy kis képet is. A gyermeket vidd fel ebbe a kis templomba, helyezd őt az oltárra, és töltsétek ott az éjszakát! Reggelre a fiú meggyógyul, mert a Fiam azt akarja, hogy elpusztítsa a katolikus hit muszlim ellenségeit. "

Egas de Monis megtette amit Mária kért tőle, és valóban, egy 3 centiméteres kis elefántcsont szobrocskát talált a kápolna romjai közt.

A négyéves legénykét az oltárra fektette, gondolván, hogy majd alszik. Ám nem így történt, mert a lovag az egész kíséret mélyen elaludt, kivéve a fiút, aki felült az oltáron és nézte a gyertyák lángjait. Az egyik viaszgyertya azonban olyan nagy lánggal égett, hogy az hamarosan elgörbült és leesett a tartójából, felgyújtva néhány dolgot. Ekkor a kisfiú kiabálni kezdett, de senki sem ébredt fel. Mit volt mit tenni, a legényke leugrott a helyéről és elkezdte oltani az elharapózó tüzet. Sikerrel tette, ám a csoda nem ez volt, hanem az, hogy a lábai egyszeriben meggyógyultak!

Erre érdekesmód hirtelen mindenki felébredt, és nem győztek hálát adni a Boldogságos Szűzanyának a rendkívüli kegyelemért!

D. Afonso Henriques lett Portugália első királya, és kemény vitézként védte Krisztus Szent Egyházát! Hódító Alfonznak is hívták (uralkodott 1128-tól 1139-ig). Az ő csodás gyógyulásának helyén templomot építtetett, melyben a hajdani "csodás" oltárkő máig megvan! A Véres Francia Forradalom szétfröcskölte liberalizmus hatására a kegyhely látogatottsága alábbhagyott, ám a 20. században ez a jelentéktelen kis hely lett a portugál nemzettudat és katolicizmus egyik alappillére.

Felhasznált irodalom:

1) https://onedrive.live.com/view.aspx?cid=2EAAA65749615BD9&resid=2EAAA65749615BD9%211422&app=WordPdf

2) https://www.visitportugal.com/en/NR/exeres/1022CD0D-444A-4160-821B-770C55633313

A Szűzanya szavai: „Minél több lesz az áldozatos, imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje a földön. Tehát sorakozzatok fel, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől izzó láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettől izzó lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét.” (III/204)

„Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.” (I/37)

„Azt akarom, hogy egyetlen egy lélek se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene. (III/130) A sátán megvakítását az egész világ összefogó erejével fogjuk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert felelni kell a reátok bízott tengernyi lélekért.” (III/130)

„Tudod-e leánykám, hogy ezt a két napot, a csütörtököt és pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelmekben részesülnek, mert az engesztelő órák idején a sátán hatalma oly arányban gyengül, amilyen arányban az engesztelők könyörögnek a bűnösökért.”  (I/116)

A család halottainak kiszabadulása a tisztítóhelyről

A Szűzanya szavai: „Azok a családok, akik csütörtöki vagy pénteki (kegyelmi) napon a családjukban az engesztelő órát megtartják, ha a családjukban meghal valaki, egyetlen szigorú böjti nap után a család halottja kiszabadul a tisztítóhelyről”. (III/121)

„A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról (Zsolt 91,13), Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt” – olvasható Szent Imre 1110-ből származó legendájában.

Szent Imre herceg könyörögj

a magyar ifjúságért!

A Szent Szűz szavai: „Ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa.” (I/84) (Ez a megfogalmazás, hatalmas kegyelem-kiáradásra enged következtetni, mely leginkább gyümölcseiben lesz mérhető (a sátán hatalomvesztése, megtérések, a tisztítótűzben szenvedők szabadulása).

„A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét közös erővel visszatarthassuk!” (I/92)

A Szeretetláng „kegyelmi hatása” az imavirrasztások közben a haldoklókra is kiárad, melynek kegyelmi „hatásmechanizmusa” a következő: a haldoklókra többlet-kegyelem árad ki, a sátán „megvakul”, vagyis hatalmát veszti, így az Úr kegyelméből felindított bűnbánat által lelkük megmenekül a kárhozattól (I/110). Szembetűnő, hogy a Szeretetláng kiáradása igen nagy segítséget nyújt a tisztítótűzben szenvedő egyháznak (vö. I/34.115; II/15–16). Akik aztán visszasegítenek a Küzdő Egyháznak, vagyis nekünk! Ezért mondja a Szűzanya:

„A sátán megvakítására (...) törekednetek kell, melyet az egész emberiség összefogó erejével fogunk megvalósítani.” (A Szent Szűz az egész emberiség alatt a Küzdő-, Szenvedő és a Megdicsőült Egyházat érti)!

(folyt.)

Imádkozzunk a magyar forradalom és szabadságharc áldozataiért!

 https://youtu.be/Wd8A6wyPkhs

     20 évesen behívták katonának, ahol életében végre először ehetett a kedvére.
Katonai szolgálata befejeztével 1936. március 7-én összeházasodott egy gyermekkorából ismert szelíd és hallgatag lánnyal, Lo Gatto Jolandával († 1976), akinek külön kikötéseként ment csak bele az egyházi esküvőbe. De hogyan is történhetett ez meg egy hitoktatásban részesült fiatalemberrel? Nos, úgy mint napjainkban azokkal, akik csak a gyermek-hittanban részesülnek, és felnőttként nem képezik tovább magukat a hitismeretekben, így aztán gyerekességnek találják a vallásgyakorlatot.
     Brunót ugyanis megfertőzte a kommunizmus mindent megígérő, de velejéig istentelen ideológiája! Be is lépett a kommunista pártba, mert soha senki szebb és biztatóbb jövőt nem ígért neki, mint a marxisták! Egyértelmű volt számára, hogy ott a helye.
     Elvtársai akkora hatással voltak Brunóra, hogy rábeszélésükre, fiatal házas létére otthagyta áldott állapotban lévő feleségét és Spanyolországba utazott, hogy a polgárháborúban harcoljon, és szabotázs akciókkal segítse a kommunizmus ügyét.
     Bruno évtizedekkel később mesélte el, hogy egy alkalommal csoda történt vele. Az út szélén egy füstölgő teherautót pillantott meg. Felmászott rá mert látta, hogy meg van pakolva. Ekkor azonban észrevette, hogy az árokparton túl, egy csodálatosan szép lány, hófehér
ruhában integetve hívja őt, hogy sürgősen ugorjon le. Le is ugrott és épp elterült, amikor felrobbant a teherautó! A szép lánynak persze nyomát sem találta, később azt hitte, hogy csak hallucinált!
     Cornacchiola Sarogossában találkozott egy német katonával, akinek viselkedése nagyon imponált neki, mivel a férfi egy pillanatra sem vált meg a Bibliájától. Ez sokat beszélt neki az Istenről, Jézusról, ám egyetlen templomba sem volt hajlandó bemenni. Meg is kérdezte Bruno, hogy miként van ez nála? Az pedig elmondta, hogy ő adventistaként, az egy igaz hit követője, nem pedig bálványimádó, mint a katolikusok!
     Ez a bolsevik társutas katona, egy protestáns szekta tagja volt és óriási gyűlöletet táplált a pápa és a Katolikus Egyház iránt. A vele folytatott gyakori beszélgetések azt eredményezték, hogy Bruno Egyház iránti ellenszenve szinte egyik óráról a másikra olyan hatalmas gyűlöletté fajult, hogy vásárolt magának egy tőrt, melyre rávéste „Halál a pápára”. (Kép: Bruno Cornacchiola Bibliája és az említett tőrje)

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

      A Cornacchiola család, rendkívül szegény körülmények között élt Róma külvárosában. Történetünk szereplője, Bruno 1913. május 9-én született egy istállóban. Ez úgy történhetett meg, hogy anyja "mindenórásan" is mosást vállalt a köz-szökőkútban. Ott jött rá a szülés és bevitték egy közeli csűrbe. (Képen a család, a szülők közt középen Bruno)
     Keresztelésére csak akkor került sor, amikor apja börtönbüntetését letöltve hazatért és sajátos ötlettől vezérelve elhatározta, hogy legkisebb fiát Giordano Brunonak fogja megkereszteltetni. A jó plébános atya azonban erre érthető okokból, nem volt hajlandó. A csökönyös apa végül csak akkor engedett, amikor a tisztelendő úr felajánlott neki egy üveg bort.
     Nos, ez a Bruno gyerek (aki majdnem Giordano Bruno lett), Róma istentelen nyomornegyedeiben élt és nevelkedett fel, bűnözők és prostituáltak között. Az Isten, Krisztus és a Szűzanya nevét csak a felnőttek káromkodásaiban hallotta. A kéregetés, a lopás és verekedés, mindennaposak voltak számára. Egy módosabb asszonytól, akinek csomagjait segített hazavinni, a feladat végeztével egy szépkötésű könyvet csent el, melyről kiderült, hogy a Katekizmus.
     A családban állandóak voltak a veszekedések, az átkozódások és a gyermekek verése. Ennek okán, az idősebbek éjszakára elszöktek otthonról, hogy nyugodtan kialhassák magukat. A kiskamasz Bruno is cipő nélkül, rongyokban, tetvesen járt a Lateráni Szent János Bazilika lépcsőjére aludni. (A Lateráni Bazilika előtti tér)
     Egyik reggel egy szerzetes felfigyelt az összefagyott helyes legénykére és bevitte magával a kolostorba. Ott megetették, megmosdatták, felöltöztették s ami a legfontosabb, apácanővérek elkezdték a hitoktatását. 40 napig a kolostorban élt, miközben felkészítették az elsőáldozásra, sőt a bérmálás szentségében is részesült. Ekkor 16 éves volt. A kegyelem rendkívüli és megmagyarázhatatlan érintésére, elvégezte Jézus Szíve tiszteletére a kilenc elsőpénteki szentáldozást.
     Ő nem is tudta, hogy milyen jelentős hatással lesz ez majd az életére! Jóllehet ennek érdekében semmit sem tett, annál is inkább, mert ezzel véget is ért hitének gyakorlása és a vallásos neveltetése. Bár a szerzetesek beíratták az iskolába, oda is csak addig járt, míg meg nem tanult írni-olvasni.

(A képen 1925-ben)

Porresi Szent Márton (domonkos testvér)

     Márton a perui Limában született 1579-ben János spanyol lovag és Anna Velasquez fekete bőrű felszabadított rabszolganő gyermekeként. Az Újvilágban fájdalmasan megalázott fekete bőrű nép tanúságtevője a szentek sorában. 

Borbélysegéd volt, amikor Szent Domonkos Rendjébe kérte felvételét és a limai Rózsafüzér Királynője kolostor segítő testvérei közé osztották be. 1603-ban tett ünnepélyes örökfogadalmat. Csodálatos volt egyszerűsége, ártatlansága és hite. Sok megalázó munkát kellett végeznie. Isten azonban mennyei ajándékokkal és karizmákkal jutalmazta. Az Oltáriszentség misztériuma és a Megváltó szenvedése iránt a legnagyobb fokú áhítattal volt. 

Teljesen a szegények, különösen a betegek iránti szeretet cselekedeteinek szentelte magát, sőt még az állatokat sem zárta ki szeretetéből. Méltó arra, hogy a segítő testvérek mennyei pártfogója legyen. A böjt, a kemény vezeklés és az imádság jellemezte. Jézus példájára sokat virrasztott. Éjszakai imáiban sokat elmélkedett a keresztény tanításon. 1639. november 3-án halt meg Limában. Márton mind Észak-, mind Dél-Amerika minden lakosának szívéhez közel áll, nemcsak egészen kivételes alázatossága miatt, ami már önmagában is vonzó, hanem azért is, mert személye jellé vált. XVI. Gergely pápa 1837-ben boldoggá, majd XXIII. János pápa 1962. május 6-án szentté avatta.

Forrás: http://vilagidomonkosok.x3.hu/szentek_november.htm

 https://youtu.be/xNOZW3DqhMo

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvigasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szíven képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagy kilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.
(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

Imádkozzunk a forradalom és szabadságharc áldozataiért!

     Kedves Hallgatóim! A Tre Fontane-i jelenés eseményeit, a helyszínre vonatkozó rövid történelmi áttekintéssel vezetem fel.
     Tre Fontane, a mai Róma déli részén, a Via Laurentina mentén elterülő parkerdő elnevezése. Nevét Szent Pál lefejezése kapcsán kapta, mert a hagyomány szerint a levágott fej 3x fölszökkent és ahol a földet érintette, egy-egy forrás fakadt! Innen a név: Tre Fontane – Három Forrás!
     A vértanúság helyén már az 5. században volt egy kápolna, melyet I. Sergius pápa 689-ban felújíttatott és kibővíttetett. A 6. században görög és örmény szerzetesek telepedtek le. Majd a ciszterciták vették át 1140-ben.
Napjainkban a trappisták apátsága működik a területen. Érdekesség, hogy több templom is látható az apátság területén, köztük az Égi Lépcső ‒ a Scala coeli –, mely Szent Benedek "égi lajtorja" látomása emlékére épült (nem tévesztendő össze a "Szent Lépcsővel" a Santa Scala-val, amely a Lateráni Bazilika közelében van!)
     A tulajdonképpeni 'Szent Pál mártíromsága' templomban, három teljesen egyforma mellékoltár jelzi ill. fedi el a "Három Forrást", melyek máig is működnek. (A képen)
     A templom melletti gyönyörű ősi eukaliptuszliget közt elszórt apátsági épületek pihentető látványa kikapcsolódást kínál a turistáknak és zarándokoknak egyaránt.

     A fenti apátsági területtől 1 km-re volt egy, 1937-ben még szörnyen elhanyagolt és bokroktól övezett jelentéktelen barlangocska. Nos akkortájt, épp ott járt egy mélyen hívő hölgy, aki 1978-ban hunyt el és Egyházunktól elnyerte a tiszteletreméltó címet. A neve: Luigina Sinapi. Tehát 1937-ben – ott és akkor –, a síró Szűz-anyát látta az elhanyagolt Tre Fontane-i barlangban. A Szent Szűz szólt is hozzá és többek között azt ígérte, hogy Ő még vissza fog ide jönni egy férfi miatt, aki most elkeseredetten küzd Krisztus egyháza és a pápa ellen, de a rendkívüli kegyelem, melyet kiesdett Szent Fiánál a számára, megtéríti majd!
Ez a Luigina ismerte Pacelli bíboros öccsét és elmesélte neki ezt az élményét és még azt is, hogy a Jelenés azt mondta neki, hogy a bátyja hamarosan pápa lesz.
     Nos kedves Hallgatóim, ez a sorozatom sem az egyik, sem a másik történetről nem szól, hanem kizárólag arról a férfiről, akit a Szűzanya említett Tiszteletreméltó Luigina Sinapinak! Tehát halljunk egy különösen szélsőséges életről! (Alsó kép: Tre Fontane a 19. században)

     A hetedik jelenés alkalmával így szólt a Szent Szűz:
‒ Kedves gyermekem, imádkozzál sokat, nagyon sokat! (Fatimai szavak!)
     És Marietta hosszan és példás buzgósággal végezte a rózsafüzért. Édesatyja ezen az éjszakán, még 22 óra 30 perckor is az ágy mellett találta, mély imádság közepette!
     A nyolcadik, utolsó jelenés, 1933. március 2-a csütörtök, este 19 óra.
Ezen a napon is borongós, esős volt az idő, ezért szobájában maradt és imádkozott. Este, esernyőt véve magához elindult, hogy találkozzon Szépséges Úrnőjével. És a Szent Szűz meg is jelent. Most is mosolygott, szeretettel köszöntötte és beszélni kezdett:
‒ Kedves Gyermekem! Én a Megváltó édesanyja, az Istenanya vagyok! Imádkozzatok sokat! Isten veled, Isten veled! ‒ és kezét áldásra emelve megáldotta Mariettát, majd nagy ragyogásban eltávozott!
     Ez a búcsú nagyon megrázta a kislányt aki egyre csak sírt és zokogott.
     Egyházi részről röviddel a jelenések megszűnése után megkezdődtek a vizsgálatok, melyben teológusok, orvosok és pszichológusok vettek részt. A főpásztor előbb 1947-ben hivatalosan is engedélyezte a "Szegények Szent Szüzének" tiszteletét".
     Konrád Adenauer, a háború utáni Németország első kancellárja, 80. születésnapját követően 1956. január 8-án Banneux-ba látogatott, ahol Európát és hazáját a Szűzanya oltalmába ajánlotta. (Erről a gesztusról, máig hallgat a média Európában, pedig milyen követendő lenne!)
A kancellár egy harangtornyot ajándékozott a kegyhelynek, melyen ma emléktábla látható!
     Konrád Adenauer fia – Paul, pap lett és 1960. Húsvét keddjén ő áldotta meg a Szent Mihály kápolnát Banneux-ban tbk. e szavakkal: "Banneux legyen kezdeményezője az egész világra kiterjedő béketörekvéseknek. Kívánom, hogy ebben a kápolnában állhatatosan imádkozzanak az embertelenség minden áldozatáért és egy új világ építőiért." ‒ Lehet, hogy ez lett volna Belgium Istentől elvárt feladata?
     A jelenések kislányát jól ismerte Isten Vándora, Regőczi István atya, aki életében először a szentelése előtt, a jelenések évében járt Belgiumban. Később 1942-ben pedig a Beco családnál töltötte a szilveszter estét.
     Míg a Beauraing-i jelenéseket 10 év után, a Banneux-i Mária-jelenést csak 16 év után hagyta jóvá az illetékes helyi püspök.
     Mindkét kegyhelyet meglátogatták neves egyházi személyek, így a jelenési helyen imádkozott Mindszenty bíboros és Szent II. János Pál pápa is!

Banneux-i Szűzanya könyörögj érettünk és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

 https://youtu.be/L5Ahvx_OAM8

+!

Tisztelt Olvasóim!

     Jelzést kaptam afelől, hogy Krisztus Király ünnepe nem a Mindenszeneteket megelőző vasárnap (idén október 29-én) van, hanem Advent első vasárnapját megelőző vasárnap (ezúttal november 26-án)! 

     Nos, az észrevétel helyes és igaz, ámde én a forrást XI. Piusz Quas Primas kezdetű apostoli körleveléből merítettem, melyben elrendelte az Ünnepnek a Mindenszentek előtt vasárnapra helyezését! Két kiragadott részletet betű szerint idézek: " Azért apostoli hatalmunknál fogva az Úr Jézus Krisztusnak mint Királynak ünnepét elrendeljük, amely évenként október hó utolsóvasárnapján, tehát a Mindenszentek ünnepét megelőző vasárnapon az egész világon megülendő. Ugyancsak megparancsoljuk, hogy azon a napon évenként megújíttassék az emberi nem fölajánlása Jézus Szentséges Szívének, amint azt szentemlékű elődünk, X. Pius pápa már elrendelte. (...)
Azonfelül október utolsó vasárnapja minden más napnál azért is alkalmasabbnak mutatkozott, mert vele az egyházi év úgyszólván bezárul, s így az egyházi év folyamán megünnepelt titkok az Úr Jézus életéből a Krisztuskirály ünnepével nyernek hatásos befejezést. S mielőtt a mindenszentek dicsőségét ünnepeljük, annak dicsőségét hirdetjük és magasztaljuk, aki szentjeiben és választottaiban üli diadalát." 
     Elnézést kérek tehát, hogyha megtévesztettem Önöket, ám arra való tekintettel nézzék el nekem hogy nem csak a "változások korában" élünk, hanem a változtatások korában is, mely legyen akár egy szó, akár egy ünnep! Sajnos olykor lemaradok!

Isten áldja Önöket! Maradok imával és tisztelettel a blog szerkesztője: Begyik Tibor

A szépség mulandó, mert a halálra vár!

Ha abban a vakmerő hiszemben élsz, hogy még egy jó darabig nem halsz meg, bíz' rosszul teszed! Mert bármely órában megeshet úgy, hogy észre sem veszed!  (Útravaló Húzó 317. A szerk. kiadása)

     Banneux-ban egyetlen 12 éves kislány részesült a kiváltságban nyolc alkalommal. De hallgassák meg a Banneux-i történetet is!
     1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya, ki-kitekintgetett az ablakon, mert türelmetlenül várta haza 10 éves húgát, akit még reggel átvittek a szomszédok magukhoz.
     A kékesen-hideg mozdulatlan téli vidéken egyszerre csak egy villanásra lett figyelmes. Először a szobában világító lámpa tükröződésének gondolta, de rájött, hogy a kinti ragyogás egy hölgyforma. Kiáltott is anyjának:
‒ Édesanyám! Egy szépséges Hölgyet látok a fénysugárban. Az anya is kitekintett és látva a különös fényalakot, ijedten így válaszolt:
‒ Biztosan egy boszorkány!
     Marietta úgy látta, hogy a szépséges hölgy kedvesen, szívélyesen integet neki és hívja. Ki is akart menni a kertbe, de édesanyja bezárta előtte az ajtót. Ekkor imádkozni kezdett.
     Az első jelenés, 1933. január 18-án, szerda 19 órakor volt, amikor is Marietta este a havas kertben imádkozott, s egyre csak a szépséges hölgy megjelenésére gondolt, szinte várta. Édesapja közben izgatottan járt-kelt, ezért a kislány benső indíttatásra elhagyta a kertet, kiment az útra. Ott letérdelt a fagyos talajra és imádkozva várakozott.   Az út melletti árokban egy kis tócsa volt, melyet egy parányi vízforrás táplált. Amint a lány ezt szemlélte, egyszerre ott állott a "Bájos Hölgy"! Kedvesen köszöntötte Mariettát, majd így szólt:
‒ Mártsd kezedet a vízbe!
     A kislány készségesen megtette. Ekkor a Bájos Hölgy szólt hozzá:
‒ Ez a forrás neked van fenntartva! ‒ majd jó éjt kívánva eltűnt.
     Marietta tovább imádkozott és örömmel szívében tért vissza, szegényes otthonukba!
A második jelenés január 19-én,csütörtök este 19 órakor volt.
Ezen és az ezt követő alkalmak hideg téli estéjén is volt, hogy már hatan is elkísérték a találkozás helyére. Imádkozva várták a "Bájos Hölgyet"! Ő pedig valóban jött és mosolygott.
Marietta azonnal megszólította.
‒ Ki Ön, szépséges Úrnőm? ‒ kérdezte Marietta.
‒ A szegények Szüze vagyok!
‒ Szépséges úrnő! Tegnap azt mondotta, hogy e forrás nekem van fönntartva. Mit jelent ez?
‒ Ez a forrás minden nemzeté. A betegek enyhítésére! ‒ válaszolta a Jelenés.
     Marietta pedig csodálkozó hangon ismételgette magában "minden nemzeté, a betegek enyhítésére", majd hirtelen megszólalt:
‒ Köszönöm. Köszönöm!
     Az Úrnő pedig ezeket mondotta:
‒ Imádkozni fogok érted! Isten veled! ‒ és eltűnt.
     Marietta pedig tovább nézett a "Szépséges Úrnő" felé és sírva ismételgette az elhangzottakat. De Marietta nem értette, mit jelent valójában a "minden nemzeté" és a "betegek enyhítésére" kifejezés.
Otthon édesapjától tudakozódott, aki levetve korábbi fenntartásait, megnyugtatóan elmagyarázta a szavak értelmét. Marietta pedig tele volt örömmel. Beszélt a találkozásról!
     A másnapi jelenéskor bár Marietta ágyban fekvő beteg volt, mégis kiment a forráshoz és ekkor megkérdezte a Szépséges Úrnőt, hogy mit óhajt?
‒ Egy kis kápolnát szeretnék! ‒ s kitárta kezét, jobbjával megáldotta Mariettát és eltávozott!
     A kislány hirtelen rosszul lett és elájult! Kísérői karolták fel és vitték haza. Ezt követően négy hétig szünetelt a jelenés, ám ő mindennap kiment a forráshoz és imádkozott a megszokott időben. (A házuk)

Avilai Szent Teréz – Ima mindenszentek napján

Ó boldog lelkek, akik már félelem nélkül

élvezitek a boldogságot,

és állandóan el vagytok merülve

az én Istenem dicséretében!

Legyetek segítőink nyomorúságunkban,

járjatok közben értünk Isten irgalmánál,

hogy juttasson nekünk is valamit

a ti boldogságotokból,

és ossza meg velünk azt a világos megértést,

amelyben részetek van.

Értesd meg velünk, én Istenem,

hogy mi a jutalma azoknak,

akik férfiasan harcolják végig

ennek a nyomorúságos életnek az éjszakáját.

Ó, boldog lelkek, akik olyan gyönyörűséges

és maradandó örökséget tudtatok szerezni,

magyarázzátok meg nekünk,

hogyan gyümölcsöztettétek ezt a végtelen kin­cset,

és segítsetek rajtunk, hiszen oly közel vagytok a forráshoz,

s merítsetek vizet számunkra,

akik eltikkadunk idelent a szomjúságtól.

Az elnyerhető búcsúk feltételei

     Alapfeltétel: 1) a búcsú elnyerésének vágya, 2) az Egyház által megszabott feltétel teljesítése (temető- és templomlátogatás, a keresztúti ájtatosság elvégzése, rózsafüzér imádság az elhunytakért stb), 3) az eszközlő kegyelmi állapota és 4) imádság a pápa szándékára (Miatyánk, Üdvözlégy és Dicsőség.)

     November 2-án a "búcsúval ellátott cselekmény" egy templom vagy kápolna meglátogatása és ott (minimum) egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása, november 1 és 8 között pedig egy temető meglátogatása.
Tehát ha ezt megtesszük és teljesítjük a fenti feltételeket, teljes búcsút nyerhetünk az elhunytért vagy másodika után 8.-ig magunkért is!

    Tehát, 2-án kizárólag a halottak javára, míg elseje és nyolcadika között a saját javunkra is nyerhetünk teljes búcsút. Ám ezen napok búcsúérdemeit is felajánlhatjuk konkrét halottak vagy a tisztítótűzben szenvedők javára, rábízva Istenre, hogy kinek a javára érvényesíti az általunk szerzett búcsút!
     Ha az ember elsejétől nyolcadikáig minden búcsúnyerési lehetőséggel él, akkor összesen 8 búcsút szerezhet és ajánlhat fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára.
     Egész november hónapra érvényes azonban a Szent Szűz Szeretetlángjának azon ígérete, mely szerint: a halottak hónapjában elmondott egyetlen Üdvözlégy által tömegesen szabadulnak ki a lelkek a tisztítótűzből! (vö. Szeretetláng Lelki napló II/15-16)

Imádkozzunk a forradalom és szabadságharc áldozataiért!

     November a Mindenszentek ünnepével kezdődik, és óhatatlanul felmerül a kérdés. hogy „miért is tiszteljük a szenteket?” Ez különösen a protestánsok számára érthetetlen, hiszen ők a Jézus Krisztussal való személyes és kizárólagos kapcsolatot hangsúlyozzák, Luther szavaival élve: Solus Christus! – Egyedül Krisztus!

Ugyanakkor a szentek tisztelete egyidős a kereszténységgel! Szent Pál rendszeresen hivatkozik „Isten házának szentjeire” (Ef 2,19), sőt a keleti liturgiák a szentek odaadását az Egyház legnagyobb diadalának tekintik. A kérdés megismételve tehát az, hogy az Egyház miért igyekszik megőrizni a szent férfiak és nők emlékét?

Nos, lehetetlen megérteni a kereszténységet a megtestesülés nélkül. Isten emberré lett, szenvedett, meghalt és feltámadt a mi üdvösségünkért. A katolicizmus tehát nem elvont vallás, hanem egy élő hit.

Katolikusnak lenni nem egyszerűen Krisztus követése, hanem a krisztusivá válás! Vagyis az Ő életében osztozunk „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!” (Gal 2,20). Ehhez pedig szentségi életet kell élnünk. A szentségek egyetlen célja számunkra, hogy dicsőítse Istent és biztos kegyelmi erőt adjon Krisztus követéséhez.

Így érkeztünk el a szentek témájához. Leegyszerűsítve: a szent az, aki engedi, hogy életében Krisztus kegyelme felragyogjon a szentségek által. A szent, aki igyekszik viszonozni Isten hűségét és odaadását. A szentek tehát élő példaképek! Ezért nevezték a görög egyházatyák a szenteket „eikosnak”, ikonoknak – szó szerint „a menny ablakainak”.

Vannak szentjeink az élet minden területéről, férfiak, nők, minden nemzetből és élethelyzetből. Valamennyiüket Krisztus és az Egyház iránti szeretetük, valamint az Istennel való folyamatos párbeszédük jellemez, melyet egyszerűen imának nevezünk.

Ezért bátorít bennünket az Egyház, hogy csatlakozzunk a szentekhez áldozatban és imában, ámde nem értük imádkozunk, hanem velük.

A szentek e hónapjának ünneplése során kérjük Istent, hogy támogasson bennünket is, hogy mi is szentté váljunk az ő példájukra, akik előttünk jártak a hit jelével és példájukkal. Tehát soha ne szűnjünk meg úgy tekinteni a szentekre, mint példaképünkre, testvéreinkre, társainkra és közbenjáróinkra!

     A Halloween a Sátánista Egyház egyik legfőbb ünnepe, nemcsak egy egyszerű partiról szól, egy ártatlan bálról…
A magyar származású Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekintette a Halloween-éjszakát. Megdöbbentő egyik kijelentése: „Örülök, hogy a keresztény szülők legalább évente egyszer megengedik a gyerekeiknek, hogy a sátánt imádják.” (Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ)
Mondhatjuk ugyan, hogy „mi nem úgy veszünk részt rajta”, ránk ez nem hat. Sajnos azonban nem egy súlycsoportban vagyunk a sátánnal. Ha az ünnepén való részvétellel (vagy bármilyen más okkultizmussal) kis ajtót nyitunk neki, saját akaraterőnk kevés lehet őt távoltartani. Ha nem akarunk esélyt adni a sátánnak, ne vegyünk részt ilyen eseményeken. Vegyük komolyan saját és gyermekeink lelkének védelmét, mert az kísér el bennünket az örökkévalóságba!

     A Halloween-t október 31-én, Mindenszentek előestéjén tartják, és elnevezése is az All Hallows Eve (Minden szentek estéje) kifejezésből ered. A Halloween-ről valószínűleg a legtöbb embernek a boszorkányok, szörnyek és szellemek képei jutnak eszébe, melyek a sötét, démonikus, okkult, mágikus világhoz tartoznak s a "halál kultúrájának" képviselői! Ezzel szemben a Mindenszentek katolikus ünnepén Isten dicsőségét, a menny minden szentjét és Isten világosságnak a sötétség feletti győzelmét ünnepli, mintegy az "élet kultúrájaként". Jézus a világ világossága, és a szentek ebben a világosságban éltek és ezáltal kortársaik irányfényévé váltak.

A Halloween pogány ünneplése, miben mutatkozik ez meg?

Először is, az ijesztő maszkok, jelmezek, díszítések zombikkal, boszorkányokkal és szörnyekkel. Néhányan odáig mennek, hogy ördög formájú édességeket kínálnak. Másodszor, a pogány ünneplés jele, amikor a gyerekeket arra ösztönzik, hogy öltözködjenek csúnyának, és gonosznak, sőt gyakran gyilkosnak, okkult figurának vagy akár az ördögnek. A gyermekek persze ösztönösen félnek az ilyen sötét ábrázolásoktól. Harmadszor a könyvek (pl. Harry Potter), és a horrorfilmek stb.

2014. októberében az Exorcisták Nemzetközi Szövetsége Rómában ülésezett 300 exorcistával a világ minden tájáról. Fr. Aldo Buonauioto arról beszélt, hogy rendkívül veszélyes és káros a gyerekekre a Halloween "ünneplés". Figyelmeztetett, hogy ez veszedelmes, mert az okkultizmus előszobája. A sátánista szekták számára ez a nap a legkedvezőbb új tagokat toborozni.

Ki kell hangsúlyoznunk tehát a Mindenszentek katolikus megünneplését, melynek lényege a Szentmise, virrasztó áldozat és imádság a tisztítótűzben szenvedő lelkekért! Tehát:

– Mindenszentek ünnepe előesti miséjén való részvétel.

– Egész éjszakán át tartó Szentségimádásban való részvétel.

– Gyermekeknek való elfoglaltság szervezése, pl. öltözzenek be szenteknek.

– Fény kihelyezése az ablakokba, jelezve ezzel, hogy Krisztus a Világosságunk.

(Forrás nyomán!)   

A sátánista egyház egy főpapja, Blanche Barton a Church of Satan weboldalán a következőket írja az ünnepről: ...„Ez [Halloween] a legjámborabb embernek is megadja a lehetőséget arra, hogy egy éjszaka erejéig belekóstoljon a gonoszságba. Módjukban áll táncot lejteni az ördöggel … Azt látom, hogy ezen az éjszakán a világ minden táján összejönnek a sátánisták kis csoportjai, … hogy poharat emeljenek a pokol seregeire”...

https://youtu.be/ns0fuQAW5o0

     A jelenések 1932 novemberétől 1933 nyár végéig tartottak. A látnokok azon kérdésére, hogy miért jött, a Szűzanya máig is sokatmondó választ adott:
‒ Belgium dicsőségéért jöttem és hogy ezt az országot megvédelmezzem a felforgatóktól! ‒ Ezúttal azonban a Szűzanya is feltett kérdéseket:
‒ Szeretitek az én Szent Fiamat?
‒ Igen, nagyon szeretjük! ‒ válaszolták.
‒ Szerettek engem is?
‒ Igen, boldogan szeretünk!
‒ Akkor hozzatok sok áldozatot és tagadjátok meg magatokat érettem, és ezt a kérésemet mondjátok el mindenkinek!
     Egy későbbi kérdésre, hogy mit kíván, ez volt a Jelenés válasza:
‒ Egy kápolnát!
     Természetesen az újságírók hatalmas propagandát csaptak a jelenéseknek és hamarosan tucatjával léptek fel a hamis látnokok is. Ez már úgy látszik, hogy a dolgok természetéhez tartozik! Időközben százezres nagyságrendű zarándoklattal kellett számolnia a kis településnek.
     Az öt látnokokhoz csatlakozott hatodikként egy 58 éves csodásan meggyógyult férfi is, bizonyos Tilman Come! Személyét és az események hitelét számtalan gyógyulás és megtérés igazolta!
Az említett férfi látnok kérdezte meg a jelenést, hogy miként nevezhetik, melyre ezt a választ kapta: "A Beauring-i Miasszonyunknak"!
Tekintve, hogy máskor arany szívvel jelent meg a Szűzanya, ezért a nép "Aranyszívű Szűznek" is nevezi.
     Beauraing-ben 5 gyermek részesült a jelenésben összesen 33 alkalommal és ezt követően a hozzájuk csatlakozott 58 éves férfinek is volt 9 jelenési élménye.

     XIII. Leó pápa arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg ellenszerét, a szenvedés minden fajtájával szembeni irtózásunknak, a fájdalmas titkokról való elmélkedés a legyőzője, míg fékevesztett materializmusunk a dicsőséges titkok szemléletében talál gyógyírt. Így a rózsafüzér nem csak az egyes személyek számára tudja jótékony hatását kifejteni, hanem az egész társadaloméra.
     „Az emberi szellem éleslátása a jelenlegi viszonyok megítélésében nem ér fel az Isteni Gondviselés döntéseihez. De valamikor be fog következni, hogy jóságában Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan megmutatja nekünk. Akkor világosan kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az ima szeretetszolgálata, és mily módon érte el a meghallgatást.               Következésképpen kinyilváníttatik, hogy a siker azáltal következett be, hogy az elferdült korszellem közepette, sokak a test és a szellem minden beszennyezésétől érintetlenül, tisztán és épen őrizték meg magukat, miközben a megszentelődést az Istentől való félelemben teljessé tették. Mások továbbá az elbukáshoz közel bár, de mégis uralkodtak magukon és épp a kísértésekből az erények növekedését kapták. Végül megint mások akik elestek, egyfajta belső unszolásra lélekben megrendültek és arra indíttattak, hogy újra felemelkedjenek és az irgalmas Isten szerető átkarolásába siessenek.

Ezért mindenkit könyörögve kérünk sürgetőn, hogy vegye fontolóra, hogy az ősellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és hogy semmi okból ne lankadjon az imában való buzgóságban, hanem állandóan, szüntelenül tartson ki benne.” (Octobri mense 1891. szept. 22.) 

 Szívleljük meg az alábbiakat és teljesítsük most!

Imádkozzunk a forradalom és szabadságharc áldozataiért!

 https://youtu.be/nRnjD2mVAWs

     Élünk és meghalunk – ez persze nem feltétlen tragédia, hiszen eddig még mindenki "túlélte" – ámde, az esemény sok embertársunknak ijesztő lehet!
     A földi életpálya elhagyása után, meg kell jelennünk az Úr Szent Színe előtt és el kell számolnunk a ránk bízott talentumokkal! És bizony az számít, hogy, igyekeztünk-e jól kamatoztatni azt a magunk és embertársaink javára, ráadásul nem is feltétlen "időarányosan"! Van aki elejitől fogva, van aki az utolsó órában bizonyosodott meg – az Úr kegyelméből és nagy irgalmasságából – az életének valódi céljáról!

     Nehéz helyzetbe kerülhetünk sokan, hiszen az élet egyre csak suhan az "idők vonatán", oly sebesen, hogy megeshet, addig-addig halogatjuk a számbavételt, míg egyszer csak észrevétlenül érkezik a Végállomás! Azért ez – akárhogyan is –, de ijesztő lehetőség és felelősségteljes súlya van!
     Nem rég volt Karácsony és lassan megint itt az Advent. Az egyik várakozásból lépünk a másikba ‒ lépünk ‒, amíg léphetünk! A kérdés, hogy jó irányba vittek-e eddigi lépteink? El tudnánk-e számolni a megtett életúttal, a kapott kegyelmekkel, vagy elsuhant mellettünk az Idő, a számtalan jóra való indíttatással?
     Nos, Testvéreim az Úrban! Most, hogy olvassátok ezt a posztot, számoljatok azzal, hogy épp ebben a pillanatban kezdődött el életetek hátralevő része!
Tartsatok tehát bűnbánatot, éljetek a Bűnbocsánat Szentségével és mindenek felett tegyétek a jót és imádkozzatok szüntelenül, hogy ne kelljen feszengenetek a be nem fektetett "talentumok" miatt (Mt 25,14-30)!

     November a Halottak Hónapja, a búcsú-kegyelmek gyűjtésének rendkívüli lehetősége! Használjátok fel a Szeretetláng üzenetének novemberi ígéreteit, élő és elhunyt hozzátartozóitok javára!

     A 2017-es esztendő a fatimai üzenet jubileuma volt, és megszívlelendő a Fatimai Szűzanya esdeklő kérése: "Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!" (1917. augusztus 19.) 

(Én, szóltam!)

Kedves Testvérek! Kedves Fiatalok!

Legyen a Mindenszentek előestéje egy kicsit más, mint a többi éjjel!  Gyertek, virrasszunk azokért, akik távol vannak Istentől!
A Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templomban ( 1112 Budapets, Gazdagréti út 14 ) Október 31-én, kedden gregorián zenés , gyertyafényes virrasztást tartunk az Oltáriszentség előtt,
                                                                                               este 19.00 - 24.00 óráig.
Este 23.30-kor szentmisét tart Simon Dávid atya - győri egyetemi lelkész.
Simon Dávid atya egy tüzes lelkű, fiatal pap - 2 éve szentelték. Nagyon sok tanítása fent van a neten, itt most a hivatás történetét linkelem be, ami nagyon szép!
https://www.youtube.com/watch?v=PpzYgxFwuBE   ( 11 perc, 20 másodperctől  Simon Dávid atya hivatástörténete - 20 perc )

Szeretettel várunk minden korosztályt !  Ha hoztok polifomot és hálózsákot, tudunk éjszakázási lehetőséget biztosítani!

Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templom
Szent Pió Örökimádó Kápolna közössége
Medgyesi Zsuzsanna
medgyesi.zsuzsa60@gmail.com
Tel.: 06-30-9415307

Lásd itt ! 

     A kis látnokok később elbeszélték, hogy a jelenésbeli Hölgy, egyáltalán nem hasonlít a Lourdes-i barlang szobrára, hanem sokkal de sokkal szebb.
     1932. december 2-án, pénteki napon, ezúttal az apa indult a lányáért, hazafelé azonban Degeimberékhez mentek, ahol további 11 felnőtt várta, hogy botokkal felfegyverkezve visszamenjenek a jelenések színhelyére és "utána nézzenek" a dolgoknak. Az öt gyermek is velük ment. Menet közben valaki azt tanácsolta a kis Albertnek, hogy kérdezze meg a Jelenés nevét!
     Este hét óra körül volt megint. Alig érkeztek meg az intézet kerítéséhez, a három gyermek azonnal észrevette a Jelenséget, ezúttal mozdulatlanul. Ijedségükben sírva fakadtak, ám könnyeik késztetése egyszeriben meghatódottságba váltott. Erre térdre estek és önkéntelenül elkezdték az Üdvözlégyet imádkozni.
Albert meg is kérdezte a Hölgyet, hogy ő-e a Szeplőtelen Szűzanya? A Jelenés helyeslésül enyhén meghajtotta a fejét.
‒ Mit kívánsz tőlünk? ‒ kérdezte a gyermek.
‒ Hogy legyetek nagyon okosak!
‒ Azok leszünk! ‒ volt a fiú határozott válasza.
     Ezzel a párbeszéd és maga a jelenés is befejeződött, ám 20 óra 30 tájban újra kezdődött.
Az öt gyermek ezt követően nem kételkedett többé a Jelenés kilétében, sőt egyre csak vágyódtak, hogy újra láthassák! Albert később elmesélte, hogy a Szent Szűz tükröződő fehéreskék ruhát viselt s a kezeit nem összetéve, hanem széttárva imádkozott. A fejét aranyló fénysugarak övezték. A lábait felhő takarta, mintha azon állna. Gyönyörűen mosolygott.
     A nép körében is elterjedt a hír és egyre többen akarták látni a jelenések helyszínét, hogy ott imádkozhassanak.
     A kedves nővérek egyáltalán nem örültek, hogy a kertjük látványosság színtere lett, ezért felkérték a csendőrséget a fokozott felügyeletre, és a kertben szabadon eresztették a kutyákat.
A gyermekek ezen intézkedésektől igen elszomorodtak és a kis Degeimbre lány, Andree – megfeledkezve jó lelkületéről – azt kívánta, hogy pusztulnának el a nővérek kutyái.
     Miután a szülők dolgavégezetlenül, de megnyugodva hazatértek, néhány újságíró várta őket és kérdéseket tett fel. Senki nem akart velük szóba állni, mígnem Degeimbre asszony adott nekik egy nyilatkozatot:
‒ Nézzék, nálunk a családban nem esett soha szó a Madonnáról, azt se tudtam, hogy a gyermekeim egyáltalán ismerték a rózsafüzért! Ez is, de minden nagyon hihetetlen volt számomra, veszekedni kezdtem velük és aludni küldtem őket. A következő nap megint ugyanaz történt. Ismét futva jöttek haza és inkább félholtak voltak, mint élők, de amit akkor kaptak tőlem, azt sokáig nem fogják elfelejteni! Összejöttem a másik két gyermek szüleivel és kitárgyaltuk az egészet. Ezek a dolgok már nem csak értelmünket múlták felül, de a türelmünket is. Egészen biztosak voltunk, hogy valami ostoba és elvetemült ember ijesztgeti és izgatja gyermekeinket.
Így aztán szóltam néhány szomszédnak, Voisin asszonynak is és minden eshetőségre felkészülve, elláttuk magunkat botokkal. Így értük el a kolostor kertet, amikor egészen a rács mellett a gyermekek hirtelen térdre estek, pillantásukat mereven egy vadrózsa bokorra szegezték és térden állva hangosan, ájtatosan imádkoztak.
Rájuk sem ismertem, méghogy ők hangosan imádkoznak, hihetetlen!? Az őszinteségükben attól a pillanattól fogva nem volt kétségünk. Mi magunk ugyan nem láttunk semmit, de hogy ők látták a jelenést, abban nem lehetett tovább kételkedni. (A Degeimbre ház)