1947. május 22-e és 30-a között Bruno Tre Fontanéba ment. A rózsafüzér imája alatt megjelent neki a Szűzanya. Cornacchiola szomorúan észlelte, hogy a barlang elhanyagolt, és újból tisztátalan találkák és bűnbeesések helyszíne lett. Ezért írt egy felszólítást, melyet a barlang előtt függeszt ki. „Ne szentségtelenítsétek meg ezt a helyet tisztátalan bűnökkel! Aki bűnben él, bűnét hagyja a Kinyilatkoztatásbeli Szűz lábánál, menjen gyónni és töltekezzen az irgalmasság forrásából! Mária minden bűnösnek jóságos anyja. Ez az, amit velem, bűnös emberrel is megtett, holott a Sátán harcos szolgája voltam, egy protestáns szektában, az Egyház és Szűz Mária ellenségeként élve.
Ezen a helyen 1947. április 12-én nekem és gyermekeimnek megjelent a Szűzanya azt kérve, hogy térjek vissza a Római Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház kebelébe, amelynek törvényeit aztán Ő maga ismertette velem. A Végtelen Isteni Irgalmasság így nyert meg engem, elszánt ellenfelét, aki most lábaihoz borulva esdeklek megbocsátásért és a kegyelemért. Szeressétek a Szent Szüzet, mert Ő mindannyiunk szerető édesanyja és szeressétek az Egyházat is gyermekeivel együtt! Védő köpenyét Ő tárja fölénk s véd meg bennünket az ördögi tettek elburjánzásától a világban. Imádkozzatok sokat, és akkor el tudjátok hessegetni magatoktól a test csábításait. Imádkozzatok!”
Pár napon belül ez a felszólítás a rendőrségre került, és hamarosan megkeresték a szerzőt. Kihallgatták Brunót és gyermekeit, megállapítva, hogy igazat beszélnek. Az Il Messaggero, Il Popolo, Il Giornale d’Italia napilapokban megjelent, jelenésről szóló cikkek után tömegével kezdtek jönni a zarándokok a jelenés barlangjához Tre Fontanéba.
A Szűzanya megjelenését követően Bruno Cornacchiola élete egyre több nehézségbe ütközött, nagy megpróbáltatásokkal, bár a természetfeletti élmény továbbra is tükröződött a tekintetén és viselkedésén.
Ugyanakkor Bruno, valóságosan a lélek sötét éjszakáit élte meg, mivel egyre csak arra a jelre várt, amelyet a Szeplőtelen ígért neki.
Bár már nem volt protestáns, de a Katolikus Egyház közösségéhez sem tért még vissza hivatalosan. Ezért nem is gyónhatott, hanem szívében hordozta bűnei súlyát, a fájdalmat, a lelkiismeret furdalást, a bizonytalanságot.
A Szűzanya utasítása alapján minden papot, akivel találkozott megkérdezett – utcán, villamoson vagy a templomban, azonnal feltette a kérdést: „Beszélhetnék az atyával?” De a válaszok különböztek attól, mint amit a Szeplőtelen adott át neki. Múltak a napok és Bruno egyre inkább magában kereste a hibát, hogy képtelen megtalálni azt a papi személyt, akiről a Szűzanya beszélt neki. Frusztráltan, kedvetlenül, egyre rosszabbul érezte magát, végül már munkába sem ment.
