November a Mindenszentek ünnepével kezdődik, és óhatatlanul felmerül a kérdés. hogy „miért is tiszteljük a szenteket?” Ez különösen a protestánsok számára érthetetlen, hiszen ők a Jézus Krisztussal való személyes és kizárólagos kapcsolatot hangsúlyozzák, Luther szavaival élve: Solus Christus! – Egyedül Krisztus!
Ugyanakkor a szentek tisztelete egyidős a kereszténységgel! Szent Pál rendszeresen hivatkozik „Isten házának szentjeire” (Ef 2,19), sőt a keleti liturgiák a szentek odaadását az Egyház legnagyobb diadalának tekintik. A kérdés megismételve tehát az, hogy az Egyház miért igyekszik megőrizni a szent férfiak és nők emlékét?
Nos, lehetetlen megérteni a kereszténységet a megtestesülés nélkül. Isten emberré lett, szenvedett, meghalt és feltámadt a mi üdvösségünkért. A katolicizmus tehát nem elvont vallás, hanem egy élő hit.
Katolikusnak lenni nem egyszerűen Krisztus követése, hanem a krisztusivá válás! Vagyis az Ő életében osztozunk „már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!” (Gal 2,20). Ehhez pedig szentségi életet kell élnünk. A szentségek egyetlen célja számunkra, hogy dicsőítse Istent és biztos kegyelmi erőt adjon Krisztus követéséhez.
Így érkeztünk el a szentek témájához. Leegyszerűsítve: a szent az, aki engedi, hogy életében Krisztus kegyelme felragyogjon a szentségek által. A szent, aki igyekszik viszonozni Isten hűségét és odaadását. A szentek tehát élő példaképek! Ezért nevezték a görög egyházatyák a szenteket „eikosnak”, ikonoknak – szó szerint „a menny ablakainak”.
Vannak szentjeink az élet minden területéről, férfiak, nők, minden nemzetből és élethelyzetből. Valamennyiüket Krisztus és az Egyház iránti szeretetük, valamint az Istennel való folyamatos párbeszédük jellemez, melyet egyszerűen imának nevezünk.
Ezért bátorít bennünket az Egyház, hogy csatlakozzunk a szentekhez áldozatban és imában, ámde nem értük imádkozunk, hanem velük.
A szentek e hónapjának ünneplése során kérjük Istent, hogy támogasson bennünket is, hogy mi is szentté váljunk az ő példájukra, akik előttünk jártak a hit jelével és példájukkal. Tehát soha ne szűnjünk meg úgy tekinteni a szentekre, mint példaképünkre, testvéreinkre, társainkra és közbenjáróinkra!
