Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.
A szörnyűségek kegyetlen bálványa
Nagyszerű települést építettek, templommal, házakkal és szépen megművelt földekkel. Nem is láttak hiányt semmiben, és sokasodni kezdtek. Évnyi idő után, a culhuacániak úgy vélték, hogy már csak kevés azték lehet életben a sok mérges csúszómászó jóvoltából. Királyuk így szólt: "Menjetek és nézzétek meg, mi történt a mexikánokkal, köszöntsétek a nevemben a túlélőket, és kérdezzétek meg tőlük, hogy elégedettek-e a hellyel, amit kaptak?" Elmentek a hírnökök és vidám, elégedett népességre bukkantak. Földjeik gondosan műveltek voltak, állt már istenük temploma, a házakban nyársakon és fazekakban kígyókat sütöttek-főztek.
Az aztékok kifejezték nagyfokú elégedettségüket és hálájukat a kegyes király iránt. De két kérés továbbítását kérték a követektől: legyen szabad belépniük a király városába, hogy ott kereskedjenek, azonfelül a király egyezzen bele, hogy lányával való házasság révén a két nép rokoni kapcsolatba kerülhessen egymással.
A hírnökök az aztékok kitartásáról és megsokasodásáról szóló hírekkel tértek vissza a királyhoz. Elmondták mit láttak, és hogy mit kérelmeztek. A király álla leesett a csodálkozástól, mert ehhez fogható dologról még nem hallott, ám az aztékoktól való félelme megerősödött benne. A király így szólt embereihez: "Ezt a népet erősen óvja az istene. Amilyen gonoszok, olyan gonoszak a fortélyaik is; hagyjátok tehát őket és ne tegyetek nekik semmi rosszat, nehogy magunkra haragítsuk őket." 
Ettől kezdve az aztékok szabadon kereskedtek Culhuacánban és fokozatosan rokonságba kerültek velük; testvérként, rokonként bántak egymással.
A békével és nyugalommal azonban Huitzilopochtli elégedetlen volt, mert úgy találta, hogy a béke nem kedvez szándékai megvalósulásának, elővette hát a véneket és őrzőit: "Keresnünk kell egy asszonyt, akit a viszály asszonyának nevezhetünk, később pedig az én nagyanyámnak. Az ígéret földje még odébb van. Ám ezt a vidéket pedig háború és halál árán kell elhagynunk, fogjunk végre fegyvert, ragadjuk meg a nyilakat és az íjakat, a pajzsokat és a kardokat, mutassuk meg vitézségünket. Nosza lássátok el magatokat minden szükségessel a védelemre és az ellenég megtámadására. Cselekedjetek a következőképp: menjetek el Culhuacán királyhoz és kérjétek el tőle a lányát, hogy engem szolgáljon. A király oda is adja nektek a lányt és ő lesz a viszály asszonya, amint később majd meglátjátok."
Az istenük iránt mindig engedelmes aztékok legott elindultak a királyához és elébe tárva jövetelük okát, hogy lányát uralkodójuk feleségéül és istenüknek nagyanyjául kérjék. A király, minthogy tetszett neki a kérés, beleegyezett, a mexikánok pedig nagy tisztelettel magukkal vitték a lányt, mindkét fél legnagyobb megelégedésére.
Aznap éjjel, hogy a lányt a trónjára ültették, a bálvány újabb beszédet intézett őrzőihez és papjaihoz: "Megmondtam már nektek, ez az asszony lesz a viszály asszonya a köztetek és culhuacániak között! Hogy ez beteljesedjék, az a rendelésem, hogy a lányt öljétek meg és áldozzátok fel nekem, mert mától fogva őt a nagyanyámnak tekintem. Nyúzzátok le a bőrét egészben és adjátok rá egy előkelő ifjúra és öltöztessétek fel a lány ruháiba. Ezt követően hívjátok el az apját a királyt, hogy jöjjön el hódolni az istennő lánya előtt, és mutasson be neki áldozatot." Úgy is történt minden (az asszonyt később az aztékok Tod nevű istennőjükként tisztelték, s a neve azt jelenti "a mi nagyanyánk".)
