Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986.
A kezdetektől való gyilkos példája
Ez volt tehát az aztékok táborának második megoszlása, úgyhogy jócskán megfogyatkoztak a korábbi szétválások miatt. Ezért, hogy számban és javakban ismét gyarapodjanak, hosszú időre egy magaslaton telepedtek meg, amelynek a neve Coatepec, azaz "kígyóhegy" volt. Itt letelepedvén, a bálvány megparancsolta a papoknak, rekesztessék el a közelben kanyargó, bővizű folyó útját, hogy a víz szertefolyjék a síkságon, körülkerítve a dombot, amelyen élnek, mert meg akarta mutatni nekik, milyen lesz az a vidék, amelyet megígért nekik. Iszonyatos munkával a gátak elkészültek, a víz megáradt és szertefolyt a síkságon, ahol egy gyönyörű szép tó keletkezett, amelyet hamarosan fűzfák, nyárfák, borókák és egyebek öveztek. Dúsan nőtt itt a sás és a gyékény, emiatt a tavat Tulának, vagyis "a sás vagy a gyékény helyé"-nek nevezték el. Hal is volt bőven és összegyűlt mindenféle vízimadár, mint a kacsa, a kócsag, a vízityúk, és valósággal ellepték a tavat, sok más madárfajtával együtt, mint amilyenek manapság a México-tavon tenyésznek nagy számban. Burjánzott a nád és mindenféle vízivirág, és sárga meg vörös rigóktól tarkállott a környék. A ligetekben madárdal zengett és fenséges harmónia uralkodott a vidéken.
Ebben az elragadó környezetben a nép jelentős része megfeledkezett arról, hogy mit is tervezett nekik a bálvány; miszerint ez csupán ízelítő és halvány lenyomata annak a földnek, amelyet nekik szánt. Minél jobban érezték magukat, annál többen hangoztatták, hogy végleg itt kell maradniuk, mert ez az a hely, amelyet istenük, Huitzilopochtli kiválasztott a számukra, innen éppúgy elérhetik minden céljukat, hiszen ő az ura a négy égtájnak... és így tovább. Ennek láttán a démon mérhetetlen haragra gerjedt, és e szókkal fordult a papokhoz: "Úgy látom, egyesek akadályokat akarnak görgetni elhatározásom útjába, és ellene mondanak parancsaimnak. Talán bizony nagyobbak ők, mint én? Mondjátok meg ezeknek, hogy mielőtt eljön a reggel, bosszút állok rajtuk, hogy többé senki ne merészelje kétségbe vonni azt, ami felől én már határoztam, és tudja meg mindenki, hogy csakis nekem engedelmeskedhet!" Rettegve mesélték, hogy amíg a bálvány beszélt, az arca olyan irtóztató és rettenetes volt, hogy valamennyien elborzadtak az őrületes félelemtől és néhányuk megőszült. Mesélik, hogy azon az éjszakán, miután mindenki nyugovóra tért, a tábor egyik felében éktelen sikoltozás, halálhörgés lármája támadt és reggel, amint odasereglettek, holtan találták mindazokat, akik azt mondták, hogy ott kell maradniuk. Valamennyiüknek föl volt hasítva a mellkasa, a szíve pedig ki volt szakítva. Ekkor tették magukévá ezt az istenüknek tetsző iszonyatos áldozati formát, amelyet ettől kezdve műveltek, hogy fölhasították az emberek mellét, kitépve a még dobogó szívet, melyet a bálványnak engesztelő áldozatul felmutattak.
Miután Huitzilopochtli kitöltötte a bosszúját, megparancsolta őrzőinek, hogy rombolják le a gátakat amelyekkel elzárták a víz útját, és az elrekesztett folyót bocsássák régi medrében az útjára, amit nyomban végre is hajtottak.
Ne feledjük, hogy az aztékok különösen is barbár vallási szertartásokat végeztek – volt is kinek –, hiszen 200 főistent és 1600 kisebb istent tiszteltek. A legfontosabb számukra a Napisten volt (akinek a fényét végül a guadalupei csodás képen a Szent Szűz alakja takar el!). Központi fontossága volt a Holdistennek is (ez a képen Mária lába alatt található!). Az aztékok képesek voltak akár egyetlen hét alatt is több mint 20 ezer embert feláldozni "isteneiknek". Ezért háborúztak állandóan, hogy e célra foglyokat ejthessenek.