Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt

     Kérdezik, mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a lelki szárazsággal és a megtérés nehézségeivel kapcsolatban sok tapasztalatra tettem szert, és sokat beszélgettem bölcs emberekkel a leggyakoribb küzdelmekről. Fontos tudni, hogy minden igazi istentapasztalat ajándék és nincs varázsige, amivel elérhetjük, hogy áradjon ránk a lelki vigasztalás. Ugyanakkor van néhány dolog amit megtehetünk, hogy a szívünkben tágasabb helyet készítsünk Isten jelenléte számára – írja Jennifer Fulwiler. Íme hat – egyáltalán nem könnyű – lépésből a negyedik:

4. Próbáld ki!
Hiszem, hogy Isten létezése bizonyos értelemben bizonyítható, amennyiben megértjük, hogy Isten a Szeretet, és aminek a létét bizonyítani akarjuk, maga a Szeretet. Ehhez nem elég adatokat elemezni vagy könyveket olvasni. Hogy megszerezd a keresett „bizonyítékot”, a valóságban is ki kell próbálnod: élj úgy egy ideig, mintha Isten valóban létezne! Imádkozz; tartsd meg a tízparancsolatot; légy jó az emberekhez, szeress mindenkit, még az ellenségeidet is; olvasd a Bibliát; fejezd ki Isten felé azt a hálát és tiszteletet, amit megadnál neki, ha létezne! Amint Pascal javasolta: próbáld ki csak egy ideig, s figyeld, mi történik! Forrás 

https://www.youtube.com/watch?v=xpo5_rkxd7o&t=3s

Elmélkedés a Szűzanyáról, aki az állhatatosság kiesdője Istennél

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –,

hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Légy te az első!

                A kilencedet írta és a blog részére összeállította: Horváth Mária – köszönet érte!

Előszó

     1917-ben Fatimában megjelent a Szent Szűz három pásztorgyermeknek, mint a Rózsafüzér Királynője.
Felkérte a gyermekeket az engesztelő életre, annak terjesztésére és egy mondatban meghatározta annak programját:
     „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük.”
     A gyermekek (a 13 éves Lúcia, a 9 éves Boldog Ferenc és a 6 éves Boldog Jacinta) mindent megígértek, és szenvedéseiket hősies módon felajánlották a bűnösök megtéréséért.
Az I. Világháború folyt, és a Szűzanya kérte a gyermekeket a békéért való imádságra is, és megígérte, hogy kieszközli hazájuknak a békét. Így is történt!
     Fatima története egyedülálló: meghirdeti az engesztelés fontosságát, felhívja az emberek figyelmét napi gondjaik és szenvedések felajánlására a bűnösökért, kéri a sok imádságot értük, hogy a világban béke legyen. Egyben a Szent Szűz, Szeplőtelen Szívének tett felajánlásra is felhívja az emberiség figyelmét.
2017-ben a fatimai jelenések 100. évfordulóját ünnepeltük.
Nagy és döntő évforduló ez! Érdemes visszamennünk az időben, a mi országunk múltjába is.
Magyarország Mária Országa, éspedig törvényesen az! Szent István, örököse nem lévén, a Boldogasszonynak hagyományozta országunkat, Koronáját, jogarát, kormányzását, Őt téve meg Örökös Királynőnkké.
És mert Mária Országa lettünk, elsőrendű feladatunkká vált az engesztelés.

     Hazánk egyik legszomorúbb történelmi időszakában, a tatárjárás idejének gyötrelmes napjaiban megszületett egy kislány, akit szülei, IV. Béla király és Mária királyné Istennek ajánlott fel, ha megszabadítja a magyar népet a tatár megszállástól.
A gyermek, 1242. január 27-én látta meg a napvilágot. A Margit névre keresztelték.
Ezen a napon megszületett hazánk legnagyobb engesztelője, Árpád-házi Szent Margit.
     Mai korunkban, más módon ugyan, de nagyon súlyos történelmi időszakban élünk.
   Tekintsünk fel erre a királyi gyermekre, aki jóval megelőzte Fatimát, és életáldozatának példájával meghirdette hazánknak az engesztelés fontosságát.
     Míg Margit csupán Magyarországért ajánlotta fel rövid életét, addig Fatimában a három gyermek már a világért adta életét áldozatul a bűnösökért. Nagy szentek ők, elhivatottságuk, hősies, fehér mártíromságot szenvedett létük legyenek példaképeink.
Vegyük észre, hogy Fatima és Magyarország életfeladata szorosan összekapcsolódik, mert Szent Margit belesimul a fatimai történetbe.
     Ezért most hozzá fordulunk és az ő segítségét kérjük hazánk védelméért a most következő kilencedben.

Felhasznált források:
Schütz Antal: SZENTEK ÉLETE
Ijjas Antal: Szentek élete
Diós István: Szentek élete
Tarczai György: Margit-legendák
Horváth Mária kézirata: KILENCED a Magyarok Nagyasszonyához magyar szentjeinkkel.

https://youtu.be/M-dAkpa8h6o

Elmélkedés a Szűzanyáról, mint a Bűnösök Menedékéről

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –,

hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

A gyógymód

     Az orvos csalódottan rázta meg fejét (mert) betegén a javulás legkisebb jele sem látszott. Immár tíz napja, hogy az idős úr semmiféle gyógykezelésre nem reagált. Teljesen elhagyatottan feküdt a kórházi ágyon, úgy tűnt, ereje sincs már, hogy életéért küzdjön. Elfáradt, beletörődött a sorsába.
     A következő napon az orvos ismét megrázta a fejét, ám ezúttal az őt ért meglepetéstől. Az idős úr minden életfunkciója a normális értéket mutatta. Párnájára támaszkodva ült az ágyon, teljesen visszanyerve egészséges színét.
– Mi történt önnel? – kérdezte az orvos. – Tegnap már kezdtük feladni a reményt rossz életfunkciói miatt, most pedig minden tökéletesen működik. Mi történt?
Az öregúr mosolyogva bólintott:
– Igaza van, doktor úr, tegnap valami történt: meglátogatott az unokám, aki azt mondta nekem: "Ó nagypapa, haza kell jönnöd gyorsan, mert elromlott a biciklim!"

(részlet - Bruno Ferrero: Az élet: mindened, amid van)

Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt

     Kérdezik mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a lelki szárazsággal és a megtérés nehézségeivel kapcsolatban sok tapasztalatra tettem szert, és sokat beszélgettem bölcs emberekkel a leggyakoribb küzdelmekről. Fontos tudni, hogy minden igazi istentapasztalat ajándék és nincs varázsige, amivel elérhetjük, hogy áradjon ránk a lelki vigasztalás. Ugyanakkor van néhány dolog amit megtehetünk, hogy a szívünkben tágasabb helyet készítsünk Isten jelenléte számára – írja Jennifer Fulwiler. Íme hat – egyáltalán nem könnyű – lépésből a harmadik:

3. Olvasd a nagy keresztény szerzőket!
Isten felé való megnyílásunk kulcsa a szív átformálódása, a lélek odafordulása Istenhez. Arról sem feledkezhetünk azonban meg, hogy az istenkeresés egyáltalán nem jelenti azt, hogy félretesszük a logikát és az értelmet. Épp ellenkezőleg: ha merünk feltenni nehéz kérdéseket és meghallgatjuk a nagy keresztény gondolkodók válaszait, az csak közelebb visz Istenhez. Ajánlom Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, C.S. Lewis, G.K. Chesterton műveit. Forrás 

Vízkereszt ünnepe, kötelező ünnep

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja (megszenteli) külön a sót és a vizet és összevegyíti ezeket.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe - a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep!

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep

https://youtu.be/J2B4PrMTgSw

Elmélkedés a Szűzanyáról, aki a Hajnal Szép Sugara

A rossz természetű fiú

     Volt egyszer egy legény, aki igen könnyen dühbe gurult, káromkodott és szidalmazott másokat. Édesapja megunva fia rossz természetét, adott neki egy zacskó szöget - meghagyva, hogy mindannyiszor, amikor türelmét veszti, vagy szitkozódik, üssön be egy szöget az udvar kerítésébe.
     Bizony már az első napon 30 szöget kellett beütnie. Az elkövetkezendő hetek során azonban egyre inkább megtanult uralkodni magán és egyre kevesebb szög fogyott a zacskóból. Végülis rájött, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint szögeket verni a kerítésbe.
     Telt-múlt az idő és elérkezett a nap, amikor egyetlen szög sem verődött a kerítés fájába. Ekkor apjának elmesélte, hogy már nem gyarapodott szögekkel a kerítés.
     Az apja megdicsérte és arra kérte, hogy ne éktelenkedjék az a sok emlékeztető szög a kerítésen, ezért ezt követően, ha naponta sikeresen megőrizte a nyugalmát, akkor naponta húzzon ki egy-egy szöget a kerítésből.  
     Az idő telt és amikor a legény közölte apjával, hogy már egyetlen szög sem éktelenkedik, akkor az apa odahívta fiát a kerítéshez és így szólt:
"Édes fiam, te bármily becsületesen viselkedtél is, a szögek helye, megannyi lyukként ott maradt a kerítésen! És tudod – magyarázta az apa –, ez már aligha fog helyre jönni, tehát jegyezd meg fiam! Amikor megsértesz valakit, vagy akár csak magadban káromkodsz, ennek nyomai megmaradnak úgy a felebarátodban, mint a saját lelkedben is! És hidd el, hogy könnyebb az embernek a rossz szót visszafognia, mint az általa okozott sérülést eltüntetnie!"

Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai.

     Kérdezik mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a lelki szárazsággal és a megtérés nehézségeivel kapcsolatban sok tapasztalatra tettem szert, és sokat beszélgettem bölcs emberekkel a leggyakoribb küzdelmekről. Fontos tudni, hogy minden igazi istentapasztalat ajándék és nincs varázsige, amivel elérhetjük, hogy áradjon ránk a lelki vigasztalás. Ugyanakkor van néhány dolog amit megtehetünk, hogy a szívünkben tágasabb helyet készítsünk Isten jelenléte számára – írja Jennifer Fulwiler. Íme hat – egyáltalán nem könnyű – lépésből a második:

2. Kerüld a gúnyolódást!
Határozd el, hogy egy időre a gúnyolódás minden forrásától távol tartod magad: ne nézz olyan tévéműsort vagy weboldalakat, ahol mások rovására tréfálkoznak (még ha híres emberekről vagy politikusokról van is szó); ha beszélgetésben ilyesmi kerül elő, válts témát vagy mondj valami pozitívat, és te se tégy gúnyos megjegyzéseket! Magad is meglepődsz majd, mekkora változást hoz ez a lelkedben.

 Forrás 

https://youtu.be/VqhOex73744

Elmélkedés a Szűzanyáról, mint a Szentlélek égő Szeretetlángjáról

     Óriási a tudatlanság arról, hogy mi itt a tét, akár politikai-, kulturális-, teológiai- vagy szociális vonatkozásban. A tudatlanság azonban mindig rossz tanácsadó. A globális forradalom komoly tanulmányozása, mind tartalmát, mind folyamatát illetően, elengedhetetlen ahhoz, hogy a keresztények képesek legyenek felelősségük gyakorlására. Az erre fordított erőfeszítés hozzátartozik az Egyház evangelizációs küldetéséhez.
     A hidegháború vége óta sok száz olyan új fogalom terjedt el futótűzként Földünk legeldugottabb zugáig is, amelyek új nyelvezetet vagy ősrégi kifejezésekre új értelmezést adva fejezik ki magukat. A szavak és fogalmak valós értelmezése nélkül nézzünk néhány példát:
globalizáció, emberarcú társadalom, világkormány, világpolgár, fenntartható fejlődés, konszenzus építés, globális etika, kulturális sokféleség, civilizációk közti párbeszéd, életminőség, minőségi oktatás, tudatos fejlődés, tudatos konszenzus, sajtószabadság, szólás-szabadság, összeesküvés elmélet, túlnépesedés, egyenlő esélyek, testi integritás, gender-elmélet, a másság tisztelete, szexuális orientáció, meleg jogok, azonos-neműek házassága, biztonságos abortusz, tűcsere program, civil szervezetek, polgári társadalom, kétharmados diktatúra, partnerség, átláthatóság, női jogok, gyermeki jogok, állati jogok, kisebbségi jogok, reproduktív jogok, kulturális érzékenység, a következő generációk jogai, internet-szabadság stb.  (folyt.)

Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt

     Kérdezik mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a lelki szárazsággal és a megtérés nehézségeivel kapcsolatban sok tapasztalatra tettem szert, és sokat beszélgettem bölcs emberekkel a leggyakoribb küzdelmekről. Fontos tudni, hogy minden igazi istentapasztalat ajándék és nincs varázsige, amivel elérhetjük, hogy áradjon ránk a lelki vigasztalás. Ugyanakkor van néhány dolog, amit megtehetünk, hogy a szívünkben tágasabb helyet készítsünk Isten jelenléte számára – írja Jennifer Fulwiler. Íme hat – egyáltalán nem könnyű – lépésből az első:

1. Először az alázatot keresd!
Ha úgy érzed, elakadtál a lelki keresésben, tedd félre magát az istenkeresést és keresd inkább az alázatot! Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A gőggel tudjuk szinte legbiztosabban kizárni Istent az életünkből. Minden erőddel törekedj arra, hogy alázatosabb ember légy! Az alázat nem önmagunk alul értékelése, megvetése vagy jó tulajdonságaink tagadása. Alázatos az, aki nem tulajdonít saját magának túl nagy fontosságot, aki számára egyedül Isten a fontos. Jó indítást adhat, ha olyan személyekről olvasol, akiket alázatosságukról ismertek a történelem során.

 Forrás 

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtől
és gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeriben
megcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazi
célját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében.
Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki alakulását
és misztikus élményeit tollba mondta, gyóntatójának.
Az Egyház mint Theologorum Magistra
– a teológusok mesternőjeként – tiszteli.
1693-ban XII. Ince pápa boldoggá avatta,
2013. október 9-én pedig Ferenc pápa iktatta a szentek sorába.
Védőszentje az özvegyeknek, a gyermekét vesztett anyáknak,
azoknak, akiket jámborságuk miatt gúnyolnak,
akik küzdenek a testi kísértés ellen, vagy csábításnak
vannak kitéve. Életéről 11 részes sorozat olvasható e blogon!

Szent Angéla, könyörögj érettünk!

https://youtu.be/0kOm3IlzJ_A

Elm. a Szűzanyáról, mint az Irgalmasság Anyjáról

     E négy részes poszt-sorozat, azon kihívásokról ad áttekintést, amelyekkel a keresztények találkoznak, amikor szembe találják magukat azzal az új globális etikával, amely a hidegháború vége óta nehezedik ránk.
     Az, hogy mit jelent ez az „új kultúra”, nem magától értetődő! A „puha egyetértés” látszata mögött a globális etikának olyan antikrisztusi programja van, amely a Nyugat hitehagyásában gyökeredzik, és 1989 óta a globális világkormány kormánykerekénél nagy hatalommal rendelkező kisebb csoportok állnak.
     Sajnos, számos keresztény összekeveri az új kultúra – végtére is párhuzamos fogalmait – az Egyház szociális tanításával. Épp ezért fennáll a veszélye annak, hogy az „új etika” mögé keresztények is felsorakoznak, ráadásul abban a „fejlődő világban”, amelyben szembekerülhetnek a globalizáció hatásaival. Mindezt úgy, hogy a keresztények nem vonhatják kétségbe Isten gondviselő kormányzását a világ eseményeiben, sikereiben, kudarcaiban.
     A Hittani Kongregáció „A katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben” című 2002-es dokumentumában emlékeztet arra, hogy „a demokráciának, olyan etikai alapelvek igaz és biztos alapjára kell épülnie, amelyeket senki sem kérdőjelezhet meg, és amelyekre a társadalom élete alapul”, és hogy a demokrácia „csak annyiban lehet sikeres, amennyiben az emberi személy helyes megértésére támaszkodik”. Ha a demokrácia nem erre a szilárd alapra épül, akkor csődöt mond. A demokratikus intézmények külső homlokzata ugyan még a régi, a demokrácia azonban immár futóhomokra épül, és az ember nem tudja, ki is az, aki valójában kormányoz. (folyt.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –,

hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

https://youtu.be/ugyIhLpA1eY

Elmélkedés a Szűzanyáról, mint hűséges Pártfogónkról

Idézetek a Szeretetláng Lelki Naplóból:
     A Szűzanya: »Nagy bánatom van országom felett. A családok, ó, a magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek minél többen, hogy terjedjen, mint a futótűz. Legyetek áldozatos lelkek minél többen, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek Nekem, hisz rajtatok múlik, hogy a láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét így közös erővel visszatartsuk. (I/92)
     Tudod, a sátán feldühödött erővel dúlja fel a családokat. (II/4)
     Csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. Az egy órai idő, amit az engesztelésre fordítotok, legyen lelki olvasmánnyal kezdődő, áhítatos összeszedettséggel teljes ájtatosság. (I/38)
     Tudom, te megértesz Engem (...) Országomban sok közömbös család van. Ezeket és a többieket fel akarom melegíteni Szívem Szeretetlángjával. (...) Jaj, a lelkek elvesztése miatt gyötrő, kínzó fájdalmaim vannak! Leánykám, szenvedj Velem! Én igazán Fájdalmas Anya vagyok. Úgy szenvedek lelketek elvesztése miatt, mikor látom Szent Fiam hiábavaló szenvedését! (vö. II/27)
     Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a sátán megvakítására indítok. (...) Együtt érző szíved szeretete az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. És aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól.« (III/140)

Minden napunk egy-egy ajándék

Az ember elment egy szentéletű remetéhez és nagy tisztelettel megkérdezte tőle:
– Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi a jelentése. Kérlek, segíts rajtam!
– Hallgatlak – bólintott a remete.
– Álmomban a saját utcánkban mentem, ahol minden nap járok, és az út tele volt nagy szürke göröngyökkel.
Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem is göröngyök, hanem igen furcsa kövek. Egyet zsebre is vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam. Amikor elővettem, kettévált a kezemben és belül szikrázó, tiszta ragyogása volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez gyémánt!
Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a szürke kövekkel, hátha azok is rejtett értékek.
Az ékszerész megtisztította a gyémántot és végül felmutatta nekünk, hogy milyen szépen sziporkázik:
– Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal! – hitetlenkedett.
Erre kipakoltuk neki a többi követ is a zsebünkből.
Ő bizalmatlanul nézte a rakás semmitmondó szürke követ, majd egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta, hát smaragd volt. A következő rubin, utána sorra csodaszámba menő ritkaságok, ám egyszeriben csak felébredtem. Egészen a hatása alatt vagyok azóta is ennek az álomnak.
Mondd, mit jelenthet?
– Na fiam! A szürke kövek a te szürke hétköznapjaid! Ez egy csodás példa a számodra, ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Bizony dolgozni kell rajtuk, és a tisztítás módja a bensőséges imádság. Ha ily módon megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel "vedd kezedbe" a napodat, imádkozz és kérd Isten segítségét, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját és a szeretet rubinszínű áldozatosságát... Fiam! Te ezentúl nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", mert kivételesen megláthattad, hogy mi rejlik valamennyiben!

A kispap és az ateista

     A papnövendék és az ateista egy kupéban utaztak a vonaton. Csend volt és csak a kerekek zakatoltak untalan.
     A kispap, elmélyülten egy szentes könyvet olvasott. Unatkozva nézelődő utastársa ezt látva, nem bírta ki szó nélkül és megtörte a csendet:
– Fiatal barátom! Teljesen fölöslegesen okosítja magát, az ön olvasmánya csak puszta fikció, mert nincs Isten és semmi sincs a halál után!
     A papnövendék könyvjelzőjét akkurátusan elhelyezve, becsukta olvasmányát. Az arca olyan lett mint a "búrkifli", de nagy önuralommal és szelíd arccal tekintett a férfira.
– Bizony, igen keveset tudunk az élet és a halál dolgairól – reagált elismerően. – Én fiatal vagyok, de önnek bizonyára nagyobb a tudása ezekről, épp ezért megkérdem öntől, hogyha a lovak, a tehenek és az őzikék is nagyjából ugyanazt legelik, miként lehetséges az, hogy a lovak gombócokat, a tehenek lágy lepényt, az őzek pedig apró kemény bogyókat hagynak maguk után?
     Az ateista tágra nyílt szemmel csak nézett hátrahőkölve, mint a moziban, de erőt véve magán gunyorosan és megrágott szavakkal válaszolt:
– Na, nekem erről aztán nincs semmi fogalmam! – és az arca továbbra is az értetlenség fintorába dermedt.
– Na látja! – szólt a kispap nyomatékosan a férfihez –, a válaszával meglepett! Így már csak azt a kérdést tehetem fel önnek, hogy minek alapján alkothat ön sarkos véleményt Istenről és a végső dolgokról, amikor még a sz..t se ismeri!? – és nagy nyugalommal, újra kinyitotta a könyvet maga előtt.

https://youtu.be/-ZRUy1a-XWg

Elmélkedések a Szűzanyáról, mint az Irgalmasság Anyjáról

     Régi magyar katolikus köszöntésünk: a »Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké amen«. Figyelemre méltó, hogy ezen köszönési formula a nyugati és déli országokban nem szokásos, inkább csak Közép-Európában.
Régen a katolikus parasztok, ha bármi munkába fogtak vagy útra indultak, Jézus nevével fohászkodtak.
Jézus nevének tisztelete Szent Pál intelmében gyökerezik: »Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!« (Fil 2,10-11). (Vö. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium nyomán)
     A Kiskarácsonnyal (jan. 1.) szoros összefüggésben áll Jézus nevenapjának ünnepe, mely ha január 2-6-ika közé esik, akkor vasárnap, ha pedig ilyen nincs, akkor január 2-án kell megünnepelni. Üdvösségünk e névben van, azért tiszteljük mi is az Egyházzal és hívjuk e szent Nevet a bűnök elleni harcokban segítségünkre. Főként ne hagyjuk elveszni a fenti ősi köszöntést, mert mindannyiszor részleges búcsút, a halála óráján kimondva pedig a kívánt föltételek mellett, teljes búcsút nyerhetünk XIII. Kelemen pápa 1759. évi szeptember 5-én kiadott rendelete szerint.
Jézus Szentséges Nevének ünnepén és ennek nyolcada alatt teljes búcsút nyerhet az, aki meggyón, megáldozik, szentmisét hallgat és a pápa szándékára legalább egy Hiszekegyet, egy Miatyánkot és egy Dicsőséget elimádkozik. (IX. Pius, 1866.)

Korunk tanúja az Úr és a Sátán közötti végső összecsapásának
     A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során Carlo Caffarra bíboros ezeket mondta: "Amikor a Pápai Intézet felkért, hogy írjak egy tanulmányt a házasságról és a családról, levelet írtam Lúcia nővérek Coimbrába. Valójában csak az imáját kértem a feladathoz, ám ő nagy meglepetésemre egy kézzel írott választ küldött.
A levélben a nővér azt írta, hogy az Úr és a Sátán közötti végső összecsapás összpontosítása a családokra és a házasságokra fog irányulni. A család a Szentháromság képmása, ezért az Úr védelmezni akarja a Szentségek által! A sátán viszont azért van a legnagyobb gyűlölettel a családok iránt, mert tudja, hogy a Házasság és család az Egyház központi tartópillére, mely hivatott a bukott angyalok helyét betöltetni a mennyben! Épp ezért ne féljenek azok ‒ tette hozzá ‒, akik a házasság szentségét hűen őrzik, mert oltalomban részesülnek! A Szűzanya végül eltiporja a Sátán fejét és győzedelmeskedni fog!"
     Egy exorcista szerint a családokat ért démoni befolyás oka minden esetben más és más, de lényegileg közös vonásuk, hogy az érintettek valamiképp rést nyitottak a szentségi házasságuk "auráján"! Például olyan esetekre gondolhatunk, amikor a házasfelek felhagynak a szentségi élet gyakorlásával, házastársi hűtlenségbe keverednek, esetleg abortusz vagy más, családromboló cselekedetek által beengedik a gonoszt otthonukba.
»A keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével. (...) A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás«. (GS 47)
Boldog az, aki a Szent Családra tekint és példáját követi!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –,

hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

ZENE:  https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=n98AeR0dNRs

     Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban XIII. Leó pápa kezdeményezte és  XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését, hogy a nyugati világban kikezdett házasság és család eszményének imádságos alapot adjon.
A Szent Család ünnepét XI. Piusz pápa a Vízkereszt nyolcadába eső vasárnapra tette.
1969 óta tartják a karácsony nyolcadában első vasárnapon, mely sajátos módon a 2016-os Karácsonyt követően, 2017. január elsejére esett.
     Az Egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is.

     Részlet XIII. Leó enciklikájából:
»Az irgalmas Isten amikor elhatározta, hogy (...) a világnak felmutatja a Szent Család képét, hogy minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt a népek előtt felragyogott volna az Igazság Napja, Krisztus e családban rejtőzött. Az isteni Gondviselés úgy intézte, hogy minden keresztény, életének bármely területén az erények gyakorlására törekszik, akkor a Szent Családra tekintve meghívást és mintát kaphasson!«

     A II. Vatikáni Zsinat kiemeli, hogy »a keresztény hitvesek a házasság szentségének erejével ‒ melynek révén Krisztus és az Egyház egysége és termékeny szeretete misztériumában részesednek és azt megjelenítik (vö. Ef 5,32) ‒ a házaséletben, továbbá a gyermek elfogadásával és nevelésével kölcsönösen segítik egymást, s életük állapotában és rendjében saját ajándékuk van Isten népén belül (vö. 1Kor 7,7). Mert a házasságból ered a család, melyben megszületnek az emberi társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy Isten népe a századok folyamán fönnmaradjon. Ebben a családi egyházban a szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását«. (LG 11)

https://youtu.be/Gg7VvNkPX6g

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Isten Szentséges Anyja

     Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született Közép-Franciaországban. Szülei házasságából húsz év alatt 17 (más adatok szerint 19) gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadikként született. Bár szorgalmas gazdálkodók voltak, a család nagy szegénységben élt.

A család szíve: az édesanya 1815-ben 46 éves korában, meghalt. 10 árvát hagyva maga után. A kis Katalin fájó szívvel karolta át a Szent Szűz szobrát, kérve: „Ezután Te légy az anyukám!”

Az elárvult családnak ő lett a kis gazdasszonya, és megerőltető munkájához az imádságból merített erőt. Bár analfabéta volt, mégis pontosan számon tartotta a gazdaság és az éves szükséglet terményadatait. Szabad idejét a templomban töltötte, pénteken és szombaton böjtölt. Apja Katalintól több évig megtagadta, hogy szerzetbe beléphessen – mondván –, elég ha egy lánya van ott.

18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830. áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai (irgalmas nővérek) Társulatába. Hamarosan felkerült a közösség párizsi anyaházába. Ekkor kezdődtek látomásai a Szent Szűz egyik rendkívüli eszközéről, a Csodáséremről.

A mai "látnokok" példájára, csupán két jelenése volt (1830. július 18. és 1830. november 27.), melyről lelkivezetőjén és főnökasszonyán kívül senkinek sem szól olyannyira, hogy nővértársai – bár az ügyet ismerték – róla azonban nem tudták, hogy a legkisebb köze lenne hozzá!

1933-ban boldoggá, 1947. július 27-én pedig szentté avatták. Épen maradt testét üvegkoporsó őrzi a párizsi csodás érem kápolnában: Párizs, Rue du Bac 140.

Emléknapját az Egyház, december 31-én tartja.

Labouré Szent Katalin, könyörögj érettünk!

Január elseje az istenanyaság misztériumának ünnepe ‒ parancsolt ünnep!

     Az Egyház karácsony nyolcadik napján, vagyis a polgári év kezdetén Szűz Mária istenanyaságát ünnepli. Ezzel is a megtestesülés központi titkának egyik elemét tárja elénk. Amikor Szűz Máriában a valóságos Istenszülőt tiszteljük, ezzel őt magát nem istenítjük, nem térünk vissza pogány vallások gondolkodásához, amely istennőket vagy anyaistent imádott, hanem a tiszta keresztény hit világos hagyományát követve borulunk le Isten üdvözítő tervének nagyszerűsége előtt.
     Meg kell látni, hogy Máriában az anyaság nem egyszerűen biológiai folyamat volt, hanem valóságos személyes, anya-gyermek viszony, vagyis első pillanatától kezdve egységben volt a Fiú személyével (hüposztatikus egység). Továbbá Mária azt adta gyermekének, amit az anya adhat, de aki tőle született, az személyisége, énje szerint Isten volt, s Mária ennek a személynek az anyja.
     A teológia mindig úgy tekintette Mária istenanyaságát, mint a legnagyobb kegyelmi kiváltságot és egész megszentelésének a forrását, hiszen senki sem léphetett szorosabb kapcsolatba Krisztus emberségével, a kegyelem forrásával, mint ő, az anya. Anyasága azonban Isten teremtő tevékenységén nyugszik, és Jézus szűzi fogantatását is így kell értelmezni. Ezért az ő kiváltságának semmi köze a mitológiai hasonlatokhoz, ahol istenek kerülnek nemi kapcsolatba földi nőkkel.
     Mária istenanyasága az első és legjelentősebb Mária-dogma, a legfontosabb mariológiai alapelv, hiszen az istenanyaságból érthető meg a Szűzanya méltósága és minden "kiváltsága". Mária személyét és tiszteletét az ő istenanyaságából lehet igazán megérteni, mely sajátos, hitből vállalt anyaság, ezért nem csupán "magánügy", hanem az üdvösségtörténet fontos mozzanata.!
     Lukács evangélista Mária nagyságát és jelentőségét nem annyira az anyaság biológiai tényéből kiindulva állítja elénk, hanem bemutatja nekünk a Szent Szüzet, amint engedelmes hitének "igen" szavával áldottá lesz minden asszonyok között. Erzsébet is a Máriával való találkozáskor nem csupán az anyaság ténye miatt örvendezik, hanem Máriát boldognak mondja azért, mert hitt abban, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Szent Ágoston is ebben látja meg Mária igazi nagyságát: "Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt."
     Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten Máriát bevonta abba a megdöbbentően nagy drámába, ami megtörtént az örök Isten és a teremtett világ között.
     Az "Istenanyaság" külön megünneplése sokáig nem látszott szükségesnek, hiszen burkoltan minden Mária-ünnep magában foglalja és a karácsonyi ünnepkörnek is tárgya. Ez az egész katolikus egyházban elterjedtté vált, miután 1570-ben V. Piusz pápa kihirdette a Római Missalét. Így ez az ünnep teljesen átvette Mária anyaságának január 1-jei ünnepének helyét. 1751-ben Portugáliában kezdték ünnepelni május harmadik vasárnapján. Innen az ünnep átkerült Brazíliába. A 19. században itáliai egyházmegyék különböző napokon emlékeztek meg Mária istenanyaságáról.
     1914-ben Portugáliában ismét megszületett „Szűz Mária istenanyaságának” ünnepe, és október 11-én tartották. 1931-ben XI. Piusz pápa az egész katolikus egyház ünnepévé rendelte, és október 11. lett a napja.     Először A II. Vatikáni Zsinat után (1969) Mária istenanyaságának ünnepe január első napja lett. Ezt követően, 1974-ben VI. Pál pápa Krisztus körülmetélésének január 1-i ünnepét eltávolította a liturgiai naptárból, és eredeti helyére visszakerült "az Istenanya, Mária ünnepe".
     A tradicionalista katolikusok viszont továbbra is október 11-én, az eredeti elnevezést („Szűz Mária istenanyasága”) használva ünnepelnek. A bizánci és szír rítusban december 26., a kopt rítusban december 16.

A Szűzanya Palástja

     Sokat lehetne írni arról, hogy milyen palásttal ábrázolják a Mária szobrokat és képeket a "Köpenyes Madonnát" szerte a világon. Ám most nem a külsődleges ábrázolásokra irányul figyelmünk, hanem a benső lényegre, amelyet Mária palástja szimbolizál számunkra.
     A Szent Szűz Guadalupéban, Párizsban, Lourdes-ban, Fatimában, Montichiariban és más jelenési helyeken is többnyire köpenyszerű palástban mutatkozott meg.
     Ez a ruhadarab Mária földi életében annak idején, a keleti nőknél szokásban volt, melyet a nők fejükre vagy kisgyermekük fölé tudtak hajtani védelmezőn, amiként a Boldogságos Istenanya is a Kisded Jézus fölé.
     Mit szimbolizálhat a mi számunkra az Istenanya palástja? Amikor Égi Édesanyánk kitárja kezeit felénk, köpenyét is széttárja, mintegy hívogatón:
– Jöjjetek gyermekeim védelmező palástom alá, hogy betakarhassalak benneteket, hogy megvédelmezhesse-lek benneteket a gonosztól, a bajoktól!
     Szűz Mária palástja tehát védelmi eszköz gyermekeinek.
    Szép példa erre a Guadalupei esemény 1531-ben, amikor a súlyos gondokkal küzdő Juan Diegóhoz így szólt a Szűzanya: "Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Hát nem vagyok-e én a te Anyád? Nem állsz-e az én árnyékomban, a védelmemben? Nem tártam-e ki föléd eddig is védelmező palástomat?"
     Mária palástja tehát oltalom, mely beburkol, árnyékot ad a tikkasztó hőség elöl, megvéd az ármánytól, ha alá menekülünk.
     A palást egyben királynői öltözet, hatalmi jelvény is, mert a királyok, királynők mind palástban jelentek meg egy-egy nagy eseményen, vagy szertartáson. S mivel nekünk magyaroknak a Szent Szűz, Örökös Királynőnk is, édesanyai gondoskodása mellett királynői hatalmánál fogva is őrködik azok fölött, akik Hozzá menekülnek oltalomért.
     Ehhez azonban gyermeki lelkületre van szükség! A Szűzanya – mint Édesanya –, gyermekei fölé terjeszti áldott palástját, olyanok fölé, akik megbíznak benne. Csak a gyermek tud ráhagyatkozni a szüleire, csak a gyermek tud felnézni és bízni az édesanyában, édesapában.
     Váljunk ezért kicsi gyermekké, hogy minden bajban, esőben és viharban, bánatban és betegségben oda tudjunk futni Égi Édesanyánk palástja alá.
/Horváth Mária írása/

     Mi, akik jobb érzésűnek tartjuk magunkat – s talán még valamit adunk a keresztény névre –, emelkedjünk ki a köznapiasságból. Vegyük fel a küzdelmet a mai kor vészhozó szellemével s ne feledjük, hogy egyedül az Oltáriszentség, az Élet Kenyere adhat és ad is erőt, kegyelmet a győzelmes harcra. Ha ez lebeg szemünk előtt, akkor minden ügyünkben Krisztus lesz a mi erősségünk és nagy befolyást gyakorolhatunk a világ jobbrafordulására. Ez a jó harc egyben kieszközli számunkra a választott lelkek jutalmát. (Kausz József: Ismerd meg az Oltáriszentséget – nyomán)

December 28. Aprószentek ünnepe.

Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve – "biztos ami biztos alapon" – megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket Betlehemben és környékén! Rájuk emlékezik az Egyház.

NÉPSZOKÁSKÉNT: A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. 

Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?

Szent Jánost – a Szeretett Tanítványt – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma is mert Jelenések Könyvét.

Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit "szent Mannának" is említenek!  A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is keresztelkedett meg. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb, és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott.

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!

Az ének először 1882  karácsonyán csendült fel a devecseri templomban, aminek előzménye, hogy Tima Lajos, a helyi iskola igazgatója megkérte az akkor még csak 19 éves Gárdonyi Gézát, hogy írjon egyházi énekeket. A fiatal segédoktató pedig nemcsak a szövegét, hanem a zenéjét is megírta új szerzeményének:

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Hallgassák meg egyházi énekben is: https://www.youtube.com/watch?v=WEKY5Pu8xio

Forrás nyomán: https://777blog.hu/2018/12/25/tudtad-hogy-gardonyi-geza-irta-az-egyik-legszebb-karacsonyi-eneket/

 Adeste fidelis Domingo,Carreras & Pavarotti

https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!

Áldott, boldog, békés, szép Karácsonyéjt kívánok minden Olvasómnak!

Ajándékként, hallgassák meg

ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

        Minden imaközösségnek más az arculata. Nehéz lenne kimerítően érvényes programot adni a közös imádkozásra, mert a kötetlen imádság mindig spontán. Alapvető és meghatározó az imaközösség életében a célkitűzés: alkalmassá válni, és hatékonyan részt venni az evangelizációs munkában. Léteznek azonban igen fontos és állandó (napi) imádságok. A rózsafüzér napi imádkozását, amiként a Szent Szűz ezt minden jelenésében kérte! Ezenkívül az irgalmasság rózsafüzérének, a Szent Vér litániájának (ld. a ,,Hozsanna” imakönyvben), a Szűz szülője Istennek, és a Szent Mihály arkangyalhoz szóló (XIII. Leó) ima napi elimádkozása rendkívül ajánlatos. A Szűzanya arra is biztat, hogy az Üdvözlégyekben, vagy a tizedek végén mondjuk el a könyörgést: "Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!" A Szeretetláng kiáradásáért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért hétfőnként böjtöljenek kenyéren és vízen, valamint a csütörtököt és pénteket tartsák különös kegyelmi napoknak! Szavaiból világosan kitűnik, hogy a jelenlegi veszélyben, melyben a sátán minden erejét megfeszítő támadásának vagyunk kitéve, már az egész emberiség összefogó ereje kell, a Küzdő-, a Szenvedő és a Megdicsőült emberiségé (az egész Egyházé)!

        Az Egyház korszakváltás előtt áll. Új idők következnek és ebben az Istenanyának jelentős szerepe lesz (ld a blogban, Tökéletes Mária-tisztelet 49-55)! Az új idők, új igényeket fogalmaznak  meg  Krisztus  Egyházával  szemben.  Sajnos,  egyházunkban egyelőre még kísért a struktúrában, az intézményben és tekintélyben való gondolkodás. Ezen a felfogáson azonban már túl lépett az idő. A krisztuskövetőnek a cselekvő szeretetben kell megélnie hitét, egyébként nem lesz hitele, s elidegenednek tőle az emberek. ,,Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13, 35). Jézus Krisztus a szeretet alsó és felső mértékét is megjelölte: ,,Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad egynek a legkisebbek közül... nem marad el jutalma” (Mt 10,42), és a keresztre feszülés ,,nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Az üzenetek első törekvése, hogy a befogadók előbb váltsák életté az Evangéliumot, s ezt követően evangelizáljanak. Ehhez kínálnal „kegyelmi lehetőségeket” az Istenanya hiteles jelenései, s ez komoly lehetőség az evangelizáció számára.

Mennyit ér az imádság?

     A háborút követő első békés karácsony előtti napokban történt.
     Egy megtört, kolduskinézetű  szomorú asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és mégis, mennyit tud rá költeni?" Az asszony szégyenlős keserűséggel ezt felelte: 
– Férjem nem jött haza a háborúból, a két kisgyermekem lázas beteg, én magam pedig csupán imádságot tudok önnek felajánlani. 
– Imádságo-o-ot? – képedt el a kereskedő – Aztán mennyit ér az? Hol tudok én azért bármit is beszerezni a feketézőktől? 
– Az asszony azonban nem szólt, csak könnyezve állt.
A kereskedő kissé elszégyellte magát, és hogy halogassa a dolgot így szólt a hadiözvegyhez:
– Na nem bánom! Írja le otthon azt az imát és hozza el nekem – majd megmérjük valahogy!
     Legnagyobb meglepetésére azonban az asszony elővett zsebéből egy összehajtott papírost és mentegetőzve átadta: 
– Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekeim ágyánál!
     A kis üzlet, közben megtelt emberekkel. A boltos, hogy valamiképp jól fessen vevői előtt, kikapta az asszony kezéből a papírt és anélkül, hogy elolvasta volna rádobta a mérlegsúlyok helyére. Persze már bánta, hogy belement a játékba, de azért így kajánkodott: "na lássuk milyen súlyú az ön imája"!? Ezt követően a mérlegtálcára lökött egy újságpapírból sodort staniszli lisztet, úgy 30 dekát. A mutató meg se mozdult. A kereskedő csak nézett.
     A vevők is kérdőn tekintettek a boltosra. Ez zavarában rátett egy staniszli cukrot is, meg egy fél vekni kenyeret, aztán húsz deka zsírt, de a mérleg meg se mozdult. Elképedve egyre csak pakolta, már azt se tudta, hogy zavarában, mindezt szeretetből vagy dühében teszi, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, és  elvörösödött arccal odaszólt az asszonynak: 
– Na pakolná már el, végre? Más vevőm is van! – miközben maga is észrevette, hogy már nem is tudja miket beszél. 
     Az asszony röstellve a könnyeit, septében elpakolta az élelmet és indulni készült. A boltos azonban utána szólt, "ejnye, a tojásokat meg itt hagyja?" – és átadott még kettő, papírba göngyölt tojást is. Az asszony csak annyit mondott, hogy az "Isten megáldja mindezért!" – és távozott. 
     A kereskedő – mint aki álomból ébredt –, azonnal megvizsgálta a mérleget és csak a fejét vakarta, mert látnia kellett, hogy annak alsó mérlegkarja eltörött. A cédulát mérgében vagy zavarában, zsebre vágta!
     A boltosnak, még Szenteste előtt hazajött két eltűntnek hitt leventekorú fia, akiket társaikkal együtt egy Ausztriából érkező vonatról szedtek le az oroszok, hogy kényszermunkára vigyék mindet. Ők ketten még Magyarországon megszöktek a transzportból. A feleségétől is üzenet jött a kórházból, hogy vinne be neki télikabátot mert meggyógyult a tífuszból.
     A kereskedő aki nem volt hívő ember érezte, hogy meg kell köszönnie Istennek a vele történteket és össze-vissza kapkodva keresni kezdte a "sokat érő papírt". Amint keze ügyébe került a viseltes cédula, elcsodálkozva olvasta a rövidke mondatot: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." (Mt 6,11) 
     Az esetet soha nem felejtette el, sőt kifejezetten hálát érzett a különös, ismeretlen asszony iránt, akivel soha többé nem találkozott. 
     Az évtizedek múltán már-már csak karácsonyi álomnak hitte volna a történetet, de az a megsárgult "értékpapír" – bekeretezve, mint valami kiváltságlevél –, a szoba főhelyén emlékeztette a csodára. A cédula történetét a családban mindenki ismerte és azóta, ha Szentesténként összejöttek unokástól, mindannyiszor együtt imádkozták a Miatyánkot, s a "mindennapi kenyerünk"-höz érve, valamennyiük szemében megcsillantak a könnyek!

Egy szép dalért KATTINTS IDE!

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

 Minden kedves Olvasómnak békés és kegyelmekben gazdag Karácsonyt kívánok!

Itt-ott még békében köszönthetjük a  Kisded Üdvözítőt, de van, ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi, akik még tehetjük, imádkozzunk szenvedő felebarátainkért!

        A kisközösség tagjai mélyen átélik a személyesen jelenlévő Jézus varázsát, a saját szavakkal közvetlenül hozzá intézett imádság lényeges benső átformálódást eredményez.

      Megjegyzés: Világszerte jönnek létre evangelizációs közösségek. Pl. A Dominikai Köztársaságban több mint 2500 imacsoport működik. Mexikóban különösen nagy erővel dolgoznak a kisközösségek. Magyarországon komoly százakra tehető a kisközösségek száma, beleértve a Szeretetláng Mozgalmat is, melynek önmagában 254 bejegyzett imaközössége működik hazánkban. Csupán módszertani kérdés a közösségek számának megsokszorozása – és az Egyház vezetésével való – ,,tudatos bevetése” az evangelizációs munkába! Imaközösségek létrehozása a Szent Szűz kérései között olykor kifejezetten szerepel. Pl. a Szeretetlángban, Medjugorjéban, a Mária Papi Mozgalom üzenetében tanítást is nyújt az evangelizációs közösségekről. 

(A szerkesztő megjegyzése: Az előző képen csupa nőt látni, akik térden állva imádkoznak. Legfeljebb három férfi látható a felvételen, azok is ülnek! Ugyanakkor, a legfelső képen a muszlimok valamennyien leborulva láthatók, mind férfiak, jóllehet ez részben a nemek elkülönítéséből is adódik! Felmerül a kérdés, hogyha a Katolikus Anyaszentegyházban is külön csoportban lennének a férfiak, egy ilyen felvételen, ugyan hány férfit látnánk leborulva az Egy Igaz Isten előtt? – Gondolkozzunk el ezen!)

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.

Légy te az első!

Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,

Mi Betlehemben legelőször voltál:

Újjászülője a kerek világnak,

Hitünk napfénye, a szívünkben oltár. (...)

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…

Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.

Az én lelkem csak téged vár, s tetőled

száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

A gyermekhitnek hófehér palástját

Borítsd reám csak egy éjszakára,

És én megáldlak, síromig követlek

Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.

(Baja Mihály: Karácsony – részlet)

Mi már a mennyei „előzetesben” vagyunk!

     Olvasóim számára, esetenként merésznek, hihetetlennek vagy egyenesen fikciónak is tűnhettek az elmúlt posztok összeollózott állításai! Már a legelején kijelentettem, hogy csupán feltételezéseket, és következtetéseket találtam a mennyországi „állapotokról”, jóllehet a célom pusztán az elgondolkodtatás volt. Lényegében az Olvasón múlik, hogy miként tisztázza le magában az olvasottakat, mely a figyelmes mérlegelés esetén, tükröt jelenthet életvitele földi vonatkozásait és érdemeit illetően.

»„Az Isten Anyja imádságával és hatalmas pártfogásával már megszerezte számunkra a mennyországot, csak nem szabad most már semmiféle akadályt gördítenünk útjába.” (S. Antonin. p. 4. tit. 15. c. 2. § I.) Guericus apát arra tanít bennünket, ha valaki Máriának szolgál és akiért a Szent Szűz imádkozik, oly biztosan eljut a mennyországba, mintha már ott is lenne. Máriát szolgálni és őt követni ‒ Damaszkuszi Szent János szerint ‒ a legnagyobb kitüntetés, melyet elnyerhetünk, mert aki szolgálja az Egek Királynéját, már most uralkodik az égben és aki őt szolgálva él, hatalmasabb, mint egy uralkodó (De exc. Virg. c. 9.) Azok ellenben ‒ fűzi hozzá ‒akik nem szolgálják Máriát, egészen biztosan elvesznek, mert aki szűkölködik e hatalmas királynő pártfogásában, az a Fiú segítségét is nélkülözni kénytelen, s egy ilyet elhagy az egész mennyei udvar.« (Liguori Sz. Alfonz - Szűz Mária Dicsősége, 142. o.)

Persze, emberileg kétségkívül hihetetlen lenne az egész, hogyha nem maga az Üdvözítő Krisztus ígéri meg: „Atyámhoz megyek és lakást készítek nála számotokra” (Jn 14,2)! Ennél fogva, a mennyországban hinnünk, a földi tetteinken pedig el-elgondolkodnunk kell! És e sorozatnak ez volt a lényege: Gondolkodni, küzdeni, bízni és kérni Isten irgalmát!

A legelképesztőbb gondolat viszont az Evangélium azon állítása, miszerint az „Isten országa már köztünk van!” (Lk 17,21). És az Úr nem előjelről beszél, hanem valóságos, bár rejtőző jelenlétről. (A megtestesülés ténye is csak így értelmezhető!) Bár az örök élet mibenlétére földi életünkben nem találunk közvetlen tapasztalati mintákat, az emberré válás folyamata olyan képességekkel, határtapasztalatokkal, reflexiós készségekkel ruházta fel az embert, mely a szorosan vett emberlét korlátain túllépő – bár azt meg nem haladó – horizontokat tesz beláthatóvá (és részben bejárhatóvá). Itt különösen a „másért élő élet”, bizonyos misztikus élmények (például 2Kor 12,2-4), a szerelem, a szabadság, a művészi alkotás (kiemelkedően a zene univerzuma), és a mindenfajta igazság megragadására törekvő vágyra gondolhatunk. Ezek bár még így-úgy erőtlenek és földdel szennyezettek, de mégis a természetfeletti érzet kitörölhetetlen jelenlétére utalnak, időnként konkrétan!

Ezek az „emberi” jelenségek a menny előzetes hírnökei a földi életben, talán minden korszak, minden nép, minden kultúra emberei számára. Erősebb megfogalmazással: a földi élet mulandósága és a túlvilági örök élet – részben –, de lényegi formákban átfedik egymást. A lényeg, hogy az örök élet már földi életünkben elkezdődött és korántsem mindegy, hogy miként tudatosítjuk magunkban! Az örökkévalóságunk ugyanis könnyen ott folytatódik, ahogy és amiként azt már itt a földön, az időben megéltük, hiszen írva van: „Isten országa már köztünk van!”! Az „ott” már „itt” van, nemcsak a hit, hanem egyfajta kódolt tapasztalat formájában is. (vö. AJ) E tekintetben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Szentségeket, melyek konkrétan természetfeletti segítséget nyújtanak az üdvösségre – olyannyira –, hogy képesek az „itteni” életünket is alkalmassá tenni az „ottani” életre, Krisztus a mi Urunk által! És ezért jött el az Édes Üdvözítő, hogy kínszenvedése, halála és feltámadása által, megnyissa számunkra a Mennyek Országát!

(Források az első részben!) (Vége!)

A megválaszolódott kérdések

     A „feltámadt idő” olyan földi élményhez hasonlítható, amilyet néha egy extatikus, békés csodálkozás pillanataiban élünk át, ahol valamilyen „érték” jelenik meg eddig ismeretlen ragyogásban. Ilyenkor azt mondjuk: 'ezért a pillanatért érdemes volt élni'. Olyan értékekről beszélek, melyekre – analóg formában – már földi életünk során is rácsodálkozhattunk, de a Mennyországban Isten akarata szerint már „véglegesen” élhetünk meg, egyre gazdagodva, egyre intenzívebb módon. Ezek az élmények nem ismernek végpontot, megállást, hanyatlást, elmúlást. Ezért e sejtéshez egy másik, még lényegesebb (és ellentmondással terhes) elképzelés is társul: az örök jelenhez „az örök változás” képzete, amit azonban nem szabad jelen életünk időfolyamatával párhuzamba állítani. Sok teológus (és laikus) szerint ugyanis az örök élet jellegzetességei közé inkább a változatlanság (mozdulatlanság) illik, hiszen ez Isten lényegéhez hozzátartozik.

Ám Szent Tamás szerint is Isten maga az Élet, ezért a feltámadott testtől nem vitatja el a mozgást, az „érzékelést” és más lelki működést, tehát a változás valamiféle földi értelemmel be nem határolható lehetőségét. Az örök élet terében ezt a „változást” elsősorban folytonos gazdagodásként, elmélyülésként érdemes megközelíteni, az Isten ajándékaként egyre gazdagodó ismeret és mélyülő szeretet metaforájával.

Az örökkévalóságba költözött ember „saját tudással” is rendelkezik; a halálig megszerzett földi tudása Isten „mindentudó” hatalmának hatása alatt új formákba öltözik. Nyilvánvalóan más az információ mélysége, más a tudás alkalmazható célja és ehhez még hozzájárul a teljességet átfogóbb látásmód! Vagyis a mennyei tudás, analóg kapcsolatban áll földi „elődjével”, ám annak mintázatai átadják helyüket Isten megvilágosító, végtelen távlatokat nyitó fényének. Az örök életbe lépő embernek egyik „legfontosabb” tudásélménye, hogy felismeri földi életének „értelmét”.

A kiemelkedő, vagy akár csak esetleges események, az akkor még érthetetlen, értelmezhetetlen, hibás, bűnös, romboló, szenvedéssel teli történések – az élet egészébe csomagoltan – teljes világosságukban tűnnek elő, és jelentést, minősítést nyernek az örök élet szempontjából. A rész szerinti tudás helyébe az összefüggések ismeretével feldúsult lényeglátás lép. „Úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.” (1Kor 13,12).

Minden egykori „miért”-nek megjelenik válaszként a „mert”-je!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” (Mt 7,21; 24-27)

Az események mellett az okok és következmények; a szándékok, kegyelmi behatások, döntések mellett azok „értékelése” is kiterített térképként tárulnak szemünk elé. Életpályánk előzményeit is felismerhetjük a biológiai, történelmi-, társadalmi előzmények összességében; miként a földi életünk továbbhullámzó következményeit, hatásait is! A teremtés művének végkifejlete teljesen méltó lesz Istenhez, és megoldja a földi lét leggyötrőbb problémáit: a bűnt és a halált.  (vö. AJ)

(Források az első részben!) (folyt.)

Boldog Brenner János

könyörögj az Ifjúságért,

a Szentségek és a Kereszténység védelméért!

Felfogni a végtelent

     Az örök élet létformája lényegileg közösségi és közösségalkotó. Az üdvözült a kölcsönös önátadás állapotában találkozik az összes többi üdvözülttel. Az „örök élet” kifejezésnek több olyan szinonimáját ismerjük, melyek az üdvösség kizárólagos „többletét” jelzik: Isten színelátása; örök boldogság; részesedés Isten örökkévalóságában és dicsőségében; teljes közösség Istennel, Jézussal; beteljesedés Isten kegyelmében, Isten megismerésében és szeretetében; részvétel a Szentháromság egységében stb. Vagyis mindaz, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt” (1Kor 2,9). 

Az örök élet ugyanakkor egy állandó, folyamatos, vég nélküli gazdagodás Isten szentségének (belső életének) ránk jutó „örökségében” és a gazdagodás folyamatának nincs befejezése, mert a Végtelennek nincs vége, semmilyen értelemben. Az örök életet a „bennlakás” metaforájával is kifejezhetjük. „Ahogyan te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk” (Jn 17,21). Isten dicsősége (vagyis, ami belső szentségéből, tökéletességéből számunkra is „láthatóvá” válik) az üdvözült emberben leplezetlenül felragyog, minden üdvözült számára látható módon. „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr lelke által” (2Kor 3,18). A földi életünkben még csak korlátosan érvényesülő egység kiteljesedik az emberiség múlt, jelen és jövő tagjaival is.

Az egész teremtett világ, a Kozmosz teremtésének „értelme” is felfoghatóvá válik, ahogy a (porszemnyi) emberiség harmonikus beilleszkedése, „szerepe” is a Kozmosz egészében. Itt mondunk majd végleges „ámen”-t a teremtés és a történelem egészére, a Kozmosz „jelentésére”, végső értelmére.

Az örök életet az örök béke hatja át, ahogy Izaiás gyönyörű látomásában leírja: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakozik... Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” (Iz 11,6-9).

A mennyország „beszédmódja” a Csend, mely nem hasonlítható a földi életünk ritka, kivételes csendjéhez. A Csend „mondataival” Isten belső világának (szentségének) egy-egy újabb kapuja nyílik ki – vagy egy üdvözült válasza terjed szét a mennyei szférában, s ez a kitárt kapu sohasem zárul be: az ajándékozás örökkévaló és folyamatos állapot. (vö. AJ)

(Források az első részben!) (folyt.)

Milyen a mennyország? 4

     Szent Jánosnak egy jelenésben megmutatta ezt is az Úr, melyet az evangélista így ír le: »Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent Mennyei Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. (...) A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Aki velem beszélt, arany mérőnádat tartott a kezében, hogy megmérje a várost, s annak kapuit és falát. (...) A falának anyaga jáspiskő volt; maga a város pedig színarany, tiszta üveghez hasonló. A város falának alapkövei minden drágakővel ékesek. (...) A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy, és egy-egy kapu egy-egy drágagyöngyből áll. A város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány. A nemzetek az ő világosságában járnak, s dicsőségüket hozzá viszik a föld királyai. Kapuit nem zárják be egész nap, mert éjszaka nem lesz ott. Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és Isten és a Bárány királyi székéből fakadt. Utcája közepén és a folyó mindkét partján az élet fája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány királyi széke áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát, és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.« (Jel 21,10-27; 22,5)

     Szent János eme leírásához nem fűzhetek semmit, de ez is csak azt mutatja, amit szent Pál mondott, hogy emberi szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív nem képes fölfogni, amit Isten készített az őt szeretők számára.

     A mennyország – azaz a Szentháromságos Egy Isten – föltétlen uralma a megdicsőült természetben és a választottakban nemcsak a hívő lélek boldog hazatérése, hanem egyúttal a nagy létkérdéseknek a teljes megoldása, a természetfölötti világnézet tudományos igazolása! (1Kor 2,9)

(Források az első részben!) (folyt.)

Lúcia nővér a coimbrai Szeplőtelen Szívű Édesanya előtt 

Milyen a mennyország? 3

     „Arról némi sejtelmünk lesz, ha az Evangélium ez irányú kifejezéseit elemezzük: Krisztusba öltözünk (Gal 6,27; Kol 3,10; Ef 4,23; Róm 13,14), Krisztus él bennünk, Krisztus élete lesz a mi életünk (2Kor 13,5; Gal 2,20; Fil 1,21; 2Tim 1,1). Szent Pál 164 alkalommal használ ilyen kitételeket, de maga Jézus is így gondolkodik, mint a szőlőtőről és szőlővesszőkről mondott szép hasonlata (Jn 15,1-11) mutatja (vö. Jn 17,20-23). Földi életünk állapotát, lelkünk közli velünk és tartja fönn bennünk, krisztusi életünket pedig Krisztus lelke, a Szentlélek. Ez a tény arra mutat, hogy az új élet nemcsak erkölcsi értelemben vett megújulás, hanem létfilozófiai (ontológiai) többlet, illetve éppen úgy elemi valóság, mint a földi életünk. Testi születésünk által testi emberré (1Kor 2,15; 15-44) váltunk, a lélekben való újjászületésünk által viszont testi életünkhöz hozzáadódott lelki emberségünk (1Kor 1,15; Gal 6,1). János első levélben azt olvassuk, hogy Isten gyermekeinek hívnak bennünket 'és azok is vagyunk' (3,1). A második Péter-levél pedig arról beszél, hogy részesei lehetünk az isteni természetnek (1,4).” (vö. Előd: 408. old.)

A Jelenések könyve (19,9; 21,2-3) menyegzői lakomához hasonlítja a mennyet, ott pedig a legnagyobb boldogságot az új házasok egymás iránti kölcsönös szeretete biztosítja (vö. Mt 25,1-13). Az evangéliumi lakoma-hasonlatoknál (Mt 22,1-14 párh; Lk 12,35-38; 14,15-24; 22,16-18) sem csak az étkezés és az együttlét örömeire kell gondolnunk, hanem arra is, hogy a vendégek ilyenkor ugyanazt fogyasztják, amit a házigazda. Isten lakomája tehát Isten örömében és szeretetében való részesedést, abból való táplálkozást is jelent. Jézus továbbá örök „életet” ígért, az élet szó pedig a Bibliában nemcsak létezést, hanem bőséget, boldogságot, örömet, tevékenységet és főképpen személyes kapcsolatot jelez. Vegyük hozzá, hogy Szent Pál szerint ugyanaz az örökség lesz osztályrészünk, mint Krisztusnak (Róm 8,17; vö. Mt 5,11-12; 25,21; Mk 10,30; Jn 16,22; 1Kor 2,9; Fil 3,8-11).

A mennyei jutalom tehát nemcsak látás, hanem egész emberségünket betöltő szeretetkapcsolat és ezzel együtt járó boldogság lesz.

Mai fogalmazásban tehát azt mondhatjuk, hogy a boldog színről-színre látás nem egyéb, mint a végtelen szeretettel való személyes találkozás és vég nélküli dialogizálás, valamint az ezzel járó, ma még elképzelhetetlen boldogság (vö. 1Kor 2,9).

Az bizonyos, hogy az emberi szív a szeretetre van alkotva, szeretni és szeretve lenni: ez képezi minden vágyát, minden óhaját. De az is bizonyos, hogy ennek a kis emberi szívnek vágyódását semmi földi szeretet, legyen az bármily nagy és nemes, teljesen ki nem elégítheti! A leggyöngédebb, legforróbb hitvesi, gyermeki és szülői szeretet mellett még mindig vágy, űr marad az ember szívében más, nagyobb, tökéletesebb szeretet után: «Addig nyugtalan a mi szívünk – mondja szent Ágoston – míg benned nem nyugszik, Istenünk». Csak a menny boldogságában szűnik meg a lélek szárnyvergődése, ott megtalálta helyét, ott az a végtelen sóvárgása a szeretet után kielégítést talál. Szereti a legnagyobbat, a legdicsőbbet, a legszentebbet, magát az Istent s Isten viszontszereti őt határtalan, végtelen jóságával; ez a menny legnagyobb boldogsága. (MFI) (Források az első részben!) (Folyt.)

Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás:

"Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 

Kedves Olvasóm! Erről az Édesanyáról és a jelenéséről válogattam néhány képet, melyek önmagukért beszélnek, a két utolsó azonban magyarázatra szorul, melyek a Guadalupei Szűzanya szemében tükröződő képek kinagyított tudományos fotói. Az utolsón a püspök és a jelenlévők tükröződése látható, az utolsó előttin pedig, maga a látnok, Szent Juan Diego. A dolog érdekessége – mely sokakban zavart kelt –, hogy a Tilma Máriája, hogyan láthatta pl. a látnokot, akinek lényegében a kötényén képződött a "Csodakép"? Nos, a képek perspektívájából kiderül, hogy nem a "kegykép látta" önmagát, hanem az Istenanya külön személyként volt jelen, és a kép szemei a CSODA pillanatát ábrázolják perspektivikusan, melyből még az is meghatározható, hogy az adott teremben hol állt a Szűzanya személyesen.

Nehézségeinkben bátran kérhetjük a Guadalupei Szüzet, mint anyánkat, hiszen Ő maga mondta:

"hát nem vagyok-e én a te Anyád?

(A képek az internetről.)

Ajánlom az alábbi linket:  http://hu.gloria.tv/?media=535790

Milyen a mennyország? 2

     Az is érdekes, amit a 38. részben bemutatott ötéves kisfiútól Todd Burpotól tudhatunk. Ő ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a mennyországban az angyaloknak van kardja. Elmondása szerint, ez a Sátán ellen szükséges, aki vissza akar térni a mennybe – tekintve –, hogy nincs még a pokolban. (Lásd Todd Burpo és Lynn Vincent, Igazából Mennyország, XXI. század Kiadó, 125. oldal)

Sajátos, de úgy látszik, hogy amíg az Utolsó Ítélet le nem zárja a világ sorsát, addig a mennybe felhallatszik a földi jajszó, az abortált magzatok kozmikus sikolya, de az átható tiszta szeretet imái és sóhajai is! Vagyis a mennyország nem egy totálisan elszeparált  „hely”, sem az alvilágtól, sem a földi élet zajától. Ebből következtetve nagyon úgy néz ki, hogy a mennyország zavartalan és teljes boldogsága, csak a Világvége után fog bekövetkezni, ámde ez az örökkévalóságból tekintve egyetlen pillanat!

Néhány példa:

A Szeretetláng Lelki Naplójában, a rosszra hajló emberi értetlenségre mondja az Úr: „a Mennyország erőszakot szenved.” (I/48)

Gloria Polo, „Akit villámcsapás ért” c. könyvében írja, hogy minden abortusz esetén „megremegett és megborzongott az Úr, mikor ezt a lelket a kezéből kiszakították. Amikor egy ilyen babát megölnek, az olyan keservesen sír, hogy az egész menny megremeg”. (80-81; 83. oldal) Fausztina nővér ugyanakkor a mennyig hatoló szeretet erejéről ír: A szeretet nem ismer félelmet. Áthatol az Isten trónja előtt őrködő angyali karokon. A szeretet semmitől sem fél. Eléri Istent, elmerül Benne, mint egyetlen Kincsében. A keruboknak, akik tüzes karddal őrzik a mennyországot, nincs felette semmilyen hatalmuk. (N. 781) (Itt is említés esett a kardról!)

A Teremtés könyvében Ádámot és Évát lángpallossal űzi ki egy angyal az Édenből!

A III. Fatimai Titok leírásában is szerepel egy angyal, kezében lángpallossal (lent), aki azt kiáltja a föld felé: Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!

A Jelenések könyvében is több helyen olvashatunk kardról, kétélű kardról. Mindezek nyilvánvalóan képek és szimbólumok, melyet – mint írva van –, emberi ésszel fel nem fogható! (1Kor 2,9)

(Források az első részben!) (folyt.)

Milyen a mennyország? 1

     A kérdésre csupán következtetések sorozatával kapunk némi választ. Például Szent Pál írja: „Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.” (Zsid 9,24) Ebből például következik, hogy a menny nem fizikai tér, hanem Isten közelsége!

    Az eddigiekben tárgyaltak után, igyekezzünk nagy vonásokban elképzelni valamit az üdvözültek boldogságából! Vessünk egy pillantást magára a helyre, ahol az üdvözültek tartózkodnak, a mennyországra.

 Nehéz erről írni, mert aki látta, az se tudta emberi szavakba foglalni! (Lásd: 1Kor 2,9)

Az Örök Élet alapvető „modellje”, tehát az Istentől kapott és megtisztított Szeretet sodrásában növekvő élet. E kérdésben a kezdeményező és a mérték: a Fölséges Isten. („Ő előbb szeretett bennünket” (1Jn 4,19).

„A mennyei dolgok messze felülmúlják az emberi értelmet. Ámde, miként lehetnének azok Isten fönséges titkai, ha azt egy teremtmény is fölfoghatná?!” (IK 447)

Csupán elgondolásaink lehetnek. Abból kiindulva, hogy a 'test és lélek ember' emberi teljességéhez hozzá tartozik a harmonikus „tárgyi” környezet is, mely alkotó- és szépérzékének megfelelő. Ez nyilvánvalóan valamiféle természeti képek valósága lehet, a fák, a virágok, az égbolt ragyogása, esetleg szivárvány (amint többen leírták)!

Hogy állatok is lesznek-e a mennyországban?

Nos, a testnek és léleknek teremtett ember, a mennyben is EMBER, és harmonikus „jóérzetének” velejárói az „emberi körülmények”! És ha abból indulunk ki, hogy valamennyi üdvözült ember úgy fog kinézni, ahogyan Isten örök terveiben elgondolta (vagyis teljes szépségében), következésképp az állatok is úgy fognak kinézni, ahogyan a bűnbeesés előtt a Paradicsomban kinéztek, így némi képzelettel, fogalmat alkothatunk róla!

A hagyomány szerint VI. Pál pápa egy audenciája során látott egy nagyon síró kislegényt. Megkérdezte tőle, hogy miért sír, mire a gyermek azt válaszolta, azért, mert elpusztult a kiskutyája! Erre a Szentatya ekként vigasztalta: „Ne szomorkodj! A mennyországban majd újra találkozol vele”! Ha hozzá gondoljuk, amit az előző részben a négy éves Colton Burpo mesélt – nyilván nem egyházi állásfoglalásként –, de emberi elképzelésként elfogadhatjuk! 

(Források az első részben!) (folyt.)

Az Úr Jézus, az üdvözültek és hozzátartozóink társaságában

     „Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye. Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban két nővére. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem! Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem? Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbe vágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.” Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek. (Magyar Kurír)

Amit a kis (protestáns felekezetű) Colton Burpo elmesélt, sokakat megdöbbentett. Katolikus látogatók kérdezték tőle, hogy látta-e Jézus anyját, Máriát. A válasz igenlő volt. Látta Máriát Isten trónja előtt térdelni, máskor pedig Jézus mellett állni.

– Még most is a mamájaként szereti – jegyezte meg Colton. (IM 140. oldal)

Gyermek vendégei is kérdezték, látott-e állatokat a mennyben. A válasz: igen! Jézus lován kívül kutyákat, madarakat, sőt még egy oroszlánt is látott, aki barátságos volt, és nem vad. (uo.)

Látni fogják az üdvözültek a második isteni személyt, Jézus Krisztust az ő megdicsőült emberi természetében, emberi testében és alakjában. Milyen lehet ez a megdicsőült Krisztus! Itt a földön szenvedése előtt, hogy tanítványait megerősítse, a szenvedésre némileg előkészítse: fölvitte Pétert, Jánost és Jakabot a Tábor hegyére s ott, mint a Szentírás mondja, színében átváltozott előttük: arca fénylett, mint a nap, ruhái fehérek lőnek, mint a hó. Mintegy pillanatra betekinteni engedte tanítványait a menny fényébe és dicsőségébe. (MFI)

(Források az első részben!) (folyt.)

Hogyan és miként?

     Létmód tekintetében. a) Az istenlátás nem változik és nem csökkenhet, mert hisz' ez egyértelmű volna az örök boldogság csökkenésével, és a végleges elfogyás lehetőségét nyitná meg. Sőt minthogy a mennyei boldogság örök tartama hitigazság, a hittudósok késztetve vannak keresni ennek a változatlan istenbírásnak alapját, és azt éppen az istenlátásban találják meg. Az Isten látása a lelket kiemeli a tűnő lét nyughatatlan hullámveréséből, kimenti a percről-percre változó gondolatok és hangulatok hullámzásából, kapkodásából, s beemeli az örök élet tengerébe. Az idő gyermeke az örökkévalóság tanúja lesz, és a pillanat fia az idők forrásánál oltja majd életszomját. Mindamellett alaptalan és a boldogító istenlátás teljes nemismeréséből táplálkozik az a gyakori gondolat, hogy örökké nézni az Istent, végre is unalmassá válik. A teljes és tiszta istenszeretés hozzátartozik az örök boldogság lényegéhez: „A szeretet nem szűnik meg”. De vajon ebben kell-e keresni az üdvözültek boldogságának alapvető elemét? Duns Scotus és tanítványai azt gondolják, hogy igen. Az, hogy a mennyei boldogság elveszíthetetlen és örök, aziránt nem hagy kétségben a kinyilatkoztatás. Már az ószövetségi bölcs azt mondja: „Az igazak örökké élnek, és jutalmuk az Úrnál vagyon, és gondviselésük a Magasságbelinél”. (Sap 5,16) Az Újszövetség sokféle fordulatban fejezi ki, hogy a mennyei boldogság örök élet ( Mt 19,29 25,46; Mk 10,17; Jn 4,14 10,23; Róm 6,22; 2Kor 4,17) hangsúlyozza, hogy az üdvözültek boldog életének nem lesz vége, senki el nem veheti, s a boldogok mindig Istennél lesznek.

     Egyetemesen tanítják a hittudósok, hogy bizonyos szentek külön győzelmüknek külön jutalmát is látják. Ez a szentek koronája (aureola). (1Kor 9,25 2Tim 4,8 1Pét 5,4 ApCsel 4,4 6,2 12,1) Három ilyen külön mennyei koronáról lehet szó: a) A szüzek koronáját jelzi a Jelenések könyve (ApCsel 14,1–5) „Ezek azok, akik nem fertőztették meg magukat testileg, mert szüzek”. b) A vértanúk koronáját hasonlókép jelzi (ApCsel 7,12; Mt 5,11 10,39) „Ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, (...) akik a nagy szorongatásból jöttek és megmosták ruhájukat és fehérré tették a Bárány vérében”. c) A doktorok koronáját az Üdvözítő jelzi (Mt 5,10) „Akkor az értelmesek ragyogni fognak mint az égboltozat fénye, és akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökön-örökké” (Dan 12,3), miként a csillagok. Ezt Szent Tamás így okolja meg: Külön korona annak jár, aki külön győzelmet aratott. A szüzek győztek a test fölötti belső harcban, a vértanúk a világ fölött külső harccal, a doktorok a sátán fölött belső és külső harcban, amikor t. i. magukban és másokban elűzték a sötétség hatalmait. (A teljes rész SCH-tól idézve!) (Források az első részben!) (folyt.)

15 perc elm. a Szeplőtelen Fogantatásról:

https://youtu.be/K8KZpRVTbPw

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

     A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".

A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 

     Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István, az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.

A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetunióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8-án!

Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százra tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot. Ezek a tettesek – ha még nem kerültek Isten ítélőszéke elé –, magas nyugdíjjal élhetik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!

A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar Hazánkat!

Hosszú fehér ruhákba öltözöttek az üdvözültek?

     Az üdvözült lélek a szentek társaságába jut. János evangélista a Jelenések könyvében így ír: „Mindegyiküknek hosszú fehér ruhát adtak...” (Jel 6,11) „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal...” (Jel 7,9; 7,13) „...akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.” (Jel 3,4-5; 4,4)

Jézus feltámadásának hajnalán és mennybe-menetelénél is fehér-ruhás angyalokról írnak a tudósítók. (vö. Mk 16,6; Jn 20,12; Apcsel 1,10; 10,30)

A Jelenések könyve magyarázatot is ad nekünk a fehér ruha jelentésére: „Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék, a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.” (Jel 19,8; 19,14)

Ez a hosszú, hófehér ruha nem más, mint az Isten megszentelő malasztja, mely az üdvözültek dísze, a menyegzői ruha, melyről az Üdvözítő példabeszédében szólt, mely nélkül a mennyei vendégségbe nem juthat senki. Ezenkívül mindegyik üdvözült fején korona ragyog, miként Szent Pál mondja: Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét (2Tim 4,8). Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10) (vö. MFI)

A földi divathóbort követői a „hosszú fehér viseletben” ne lássanak valamiféle „falanszteri egyenruhát”, hiszen épp oly szimbolikus képről van szó, mint a „dicsőség koronája” esetében! Az üdvözültek – földi koruktól függetlenül – valamennyien 18-20 évesnek látszanak, ráadásul abban a testi-lelki szépségben, ahogyan Isten örök terveiben megszülettek. Mindazáltal mindenki felismerhető, már akit ismertünk a földi élet során!

A test tekintetében: külön öröm a test visszanyerése, hisz' ezután immár semmi sem hiányzik a természet szerinti állapot teljességéhez, és külön örömünk van föltámadt testünk dicsőségén.

(Források az első részben!) (folyt.)

Ma, globális támadás alatt áll a hit, a család, a hazaszeretet, s a férfinak és nőnek teremtett ember. Ez mind a sötétség erőinek a társadalom alapjait pusztító működése.

De megállíthatjuk az imádsággal, az áldozattal és a szentségi élettel!

Az üdvözültek bánkódnak-e szeretteik esetleges kárhozata miatt?

     Külön nagy öröm forrása az üdvözültek számára az Üdvözítő, Szűz Mária, a szentek és a többi üdvözültek és hozzátartozóik társasága, akiknek közösségében az embernek mint társas lénynek, nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek.

Hozzátartozóik iránti szeretetükben is megtisztulnak és gyarapodnak. Viszont, sokszor feltett kérdés, hogy ha az üdvözültek tudnak elkárhozott hozzátartozóikról, ez nem kelt-e bennük múlhatatlan bánatot?

A felelet önként kínálkozik:

Az üdvözültek teljesen Isten szempontjai szerint ítélnek és néznek mindent, akaratuk annyira azonosul Istenével, hogy a felebaráti és rokoni szeretet dolgában is úgy gondolkodnak, mint az isteni Szent Bölcsesség. Tehát a legkevésbé sem „más véleménnyel” vagy bánkódással tekintenek a kárhozott lelkekre, hanem Isten szentségének, igazságának és minden kegyelmet felkínáló irgalmával azonosulnak.

1) Véletlenül nem lehet elkárhozni! (De üdvözülni sem!)

2) A halál az ember földi zarándokútjának vége. Isten minden embernek felajánlja élete során – kegyelme és irgalma révén –, hogy döntsön végső sorsáról. Aki tehát a földi életében tudva és akarva elutasította magától Istent, a segítő kegyelmeit és irgalmasságát – s ezt a magatartását még életében meg nem bánta, az a személy tudva és akarva tartotta magát távol Istentől! Ez a távol tartás bizony a személyisége lényegévé vált, és még akkor sem lenne képes megmaradni Isten Országában, ha ez lehetséges volna számára!

3) Fontos tudni, hogy Isten ítélőszéke előtt teljesen tisztán lát a lélek! Ott nincs már bűnbánat (ami csak a földi élet kiváltsága) és sajnos egykönnyen az maradhat mindenkinek az álláspontja és vágya, amit egész életén át képviselt! "Irányváltás" vagyis megtérés csak a földi életben lehetséges, lényegében ez az "iránymeghatározás" a földi életünk célja!

4) A fentiekből adódóan a lélek lényegében önmagát ítéli el, és végtére is a kárhozattal a saját „vágyott kívánsága” teljesül!

     Montforti Grignon Szent Lajos írja: Vannak, akik „könnyen eladják elsőszülöttségi jogukat, vagyis a Mennyország örömeit egy tál lencséért. (...) Egyszóval csak a földiekre gondolnak, csak a földért és a világ örömeikért, élvezeteiért dolgoznak, és pusztán hiú dicsőségért adják el a keresztségben nyert kegyelmet (ártatlanságuk ruháját), mennyei örökségüket.” (Vö. TMT 189)

     Visszatérve az alapkérdéshez, egy üdvözült lélek annyiban „bánkódhatna” hozzátartozójának kárhozatán – ami abszurd! –, hogyha a mennyből ne próbált volna közbenjárni érte, pláne, ha az a hozzátartozó kérve-kérte őt! Ámde ha az adott lélek nem működött együtt az isteni kegyelemmel, mely időben késztette őt a megtérésre, és a megkötözöttségeit nem hagyta el! Sem a tisztítótűzben szenvedőkért nem imádkozott, sem a Szűzanyát nem hívta segítségül, sem az üdvözült hozzátartozóját nem kérte, ennek következtében a saját szabad akaratába dermedt a lelke, mi által a pokol vonzásába került! 

„Aki imádkozik, üdvözül, aki nem imádkozik, elkárhozik” – tanítja Liguori Szent Alfonz. (Del gran mezzo della preghiera 1, 1. Kiad. G. Cacciatore - Róma, 1962. 32.) Ám ne higgye a kedves Olvasó, hogy e kijelentés csupán egy szent „szigora”, mert az Új Katolikus Katekizmus is szó szerint ezt tanítja: „Aki imádkozik, biztosan megmenekül; aki nem imádkozik, biztosan elkárhozik.” (KEK 2744)

A felebarát vagy hozzátartozó esetleges kárhozata tehát, az adott lélek Istent elutasító határozata! És sokaknak ijesztő, de a földi élet és az emberi értelem, egyfelől ennek a döntéshozatalnak a tudatos meghozatalára való! 

(Források az első részben!) (folyt.)

Az örök élet személyes boldogságot nyújt?

     Az időhöz és anyaghoz kötött világban, testünk szerint soha nem tudunk tartósan boldogok és megelégedettek lenni, hiszen csak véges javakat találhatunk. Ugyan e világban a szellemi lelkünk sem elégíthető ki csupán érzéki vagy valamely módon behatárolt jóval. Isten ugyanis olyan nagyságrendű boldogság utáni vágyat ültetett a szívünkbe, melyet csak Ő maga tud teljesíteni.

Ezért a mi boldogságunk (mennyországunk) Isten látásából és élvezetéből fog állni, és ez az istenlátás már nem lesz rejtély és homály, miként ebben az életben, hanem színről-színre való és tiszta: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1Kor 13,12)

Mi tehát nem úgy fogjuk látni Istent, ahogy néhány próféta (köztük Izaiás), aki ezen a földön látomásban látta: trónon ülve és szárnyas angyalokkal körülvéve.

Ez persze csak tökéletlen kép Istenről, hiszen csupán a földi ember fogalomrendszerében lett szavakba öntve. A mennyországban azonban úgy fogjuk „látni, amint van” (1Jn 3,2) és már nem hinni fogunk, hanem tudni, látni és érezni azt, hogy Isten a Szeretet. Nos, kedves Olvasó, ebben a látásban fog lelkünk kimondhatatlan elragadtatásban felujjongani.

A menny boldogsága oly nagy, hogy mi el sem tudjuk képzelni, és megsejteni is csak alig! Sajnos sok embertársunk épp azért nem képes hinni, mert nem csak fenntartással fogadja az Evangélium és az Egyház tanítását, de emberileg teljesen képtelenségnek is tartja! Meg kell jegyezni, hogy „emberileg” ‒ test szerint ‒ igaza is van! Erre mondja a bölcs: „Hiszem, mert elképzelhetetlen”! Szent Pál fogalmazása sem véletlen: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)

És folytatva az „elképzelhetetlenségek” sorát, fájdalom és bánat nem lesz a mennyországban, a menny boldogsága ugyanis zavartalan boldogság lesz: „Isten letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt.” (Jel 21,3-4) És mint írva van, az üdvözültek zavartalan öröméhez tartozik a boldogság elveszíthetetlenségének tudata, „mert minden boldogság örökkévalóságot, mély örökkévalóságot akar” ‒ és ezt nem más, mint az istentagadó Nietzsche is mondta.

(Források az első részben!) (folyt.)

  »Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik hazugsággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, de esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával.
Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.
      Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természet szerint való szokást azzal, amely a természet ellen van. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természet szerint való együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; el is vették eltévelyedésük megfelelő bérét. Ahogy ők nem törekedtek arra, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, úgy Isten is ráhagyta őket romlott értelmükre, hadd tegyék azt, ami nem való; hiszen telve vannak mindenféle igazságtalansággal, rosszasággal, paráznasággal, kapzsisággal, romlottsággal, telve irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, csalással, gonosz-lelkűséggel; árulkodók ők és rágalmazók, Isten előtt gyűlöletesek, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, a szülőkkel szemben engedetlenek, ostobák, megbízhatatlanok, szívtelenek, szószegők, könyörtelenek. Jóllehet megismerték Isten törvényét, hogy akik ilyeneket tesznek, méltók a halálra, mégis, nemcsak megteszik, hanem az így cselekvőkkel egyet is értenek.« (Róm 1,18-32)

Idézetek az Irgalmasság Naplóból (Szent Fausztina):

     „Lelkemben olyan nagy öröm él, hogy nem is tudom, lehetséges-e ennél nagyobb öröm a Mennyországban? Bárcsak hallgatnának – akár csak egy kicsit is – az emberek lelkiismeretük hangjára, és a Szentlélek hangjára, azaz sugalmazására! Azt mondom: egy kicsit is – hiszen ha Isten Lelkének működésére bízzuk magunkat egyszer, ő maga fejezi be mindazt, amire mi nem vagyunk képesek.” (Fausztina N. 359)

„Jézus Szívében tudtam meg, hogy az égben van egy külön mennyország is, ahová – nem mindenki – csak a választottak juthatnak be. Felfoghatatlan az a boldogság, amibe ezek a lelkek fognak merülni. Ó Istenem, nincs szó, amivel ennek a boldogságnak legkisebb töredékét is leírhatnám! A lelkeket átjárja az Úr istensége. Fényből fénybe jutnak, változhatatlan ragyogás, ami sohasem válik egyhangúvá. Mindig új, és mégis változhatatlan. Ó Szentséges Háromság, hadd ismerjenek meg a lelkek!” (N. 591-592)

„Halhatatlan Isten, örök boldogságom, már itt a földön mennyországom vagy nékem. Szívem minden dobbanása legyen a Te dicséreted új himnusza, ó Szentháromság!” (N. 1064)

„Leányom, tekinteted lefegyverzi haragomat. Bár ajkaid hallgatnak, mégis oly erősen kiáltasz hozzám, hogy megrendül az egész menny. Nem tudok elmenekülni kérésed elől, mert nem valahol távol üldözöl kéréseddel, hanem a saját szívedben.” (Fausztina N. 1722)

„Érzem, hogy tiszta szereteted szívemben lakozik, Istenem, és érzem örök rendeltetésem az égben. Indulok immár Atyámhoz az örök mennyországba, elhagyom e számkivetés földjét, ezt a siralomvölgyet. Tiszta szívemnek a földön nincs tovább maradása.” (N. 1653)

„Ha lábaidnál ülhetek, rejtőző Istenem, ez lelkem számára maga a mennyország, Magadat itt ismerteted meg velem.” (N. 1718)

„Nem irigyelem a szeráfokat, mert lángjuknál nagyobb ajándékot adtál szívemnek. Ők elragadtatva csodálnak Téged, de véred az enyémmel egyesül. Szeretet – ez önmaga már itt a földön a nekünk ajándékozott mennyország.” (N. 278)

(Források az első részben!) (folyt.)

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten

     A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom  vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. 
     Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
     Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben. 
     A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársa Opoczki Istvánné, akit a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.

     A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)

     A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadság téren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.

Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkre, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a Hazaszeretet Lángját.

Segítenek-e rajtunk az üdvözültek? 2

2) Az üdvözültek lényegében akkor segíthetnek a földieken, ha azt kérik tőlük.

3) Az üdvözült lelkek, egyfelől abból segíthetnek, amit „kincsként vittek magukkal” (lásd Mt 6,20), másfelől abból, amit a földi küzdők felajánlanak nekik, kérve közbenjárásukat. Ezért hatékonyabbak a nagy szentekhez való imáink! Természetesen, a mennyben lévők mind szentek, még ha a földi Egyház nem is hirdette ki! Tehát, ha üdvözülünk, szentek leszünk magunk is!

XIII. Leó pápa: Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen testét, amelynek feje ő maga …” [vö. DH 1635; 1638].

Ezenkívül, az élők közötti kölcsönös szeretet kegyelme, amelyhez az eucharisztikus szentség oly nagy erővel és gyarapítással járul hozzá, főképpen eme áldozat erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek Közösségéhez számíttatnak. A Szentek Közössége ugyanis nem egyéb, … mint kölcsönös segítségnyújtás, az engesztelés, az imádságok, a jótétemények kölcsönös közlése a hívők között, akár elnyerték már az égi hazát, akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé egyesülnek, amelynek a feje Krisztus, formája pedig a Szeretet.

A hitben ugyanis érvényes az, hogy noha ezt a felséges áldozatot csak Istennek szabad felajánlani, az égben az Istennel uralkodó Szentek tiszteletére is – akiket Isten koronázott meg –, be lehet mutatni abból a célból, hogy pártfogásukat elnyerjük, sőt, ahogy az apostolok tanítják, azon testvérek szégyenfoltjának az eltörlése érdekében is megtehetjük ezt, akik már meghaltak az Úrban, de a bűn következményeitől való megtisztulásuk még nem teljes. (XIII. Leo „Mirae caritatis” körleveléből /DH 3363/)

A szerkesztő megjegyzései:

a) A Szenvedő Egyház – vagyis tagjai a purgatóriumi lelkek –, nem tudnak a földi emberen (a Küzdő Egyházon) segíteni, csak megdicsőülésük után! (Ezért kell őket a Szentmise, imáink és áldozataink (búcsúink) felajánlásával mihamarabb kiszabadítani. → Lásd búcsúk!)

b) Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy nem a tisztítótűzben szenvedőkhöz kell imádkoznunk, hanem ŐÉRTÜK, és nem az üdvözültekért kell imádkoznunk, hanem HOZZÁJUK! Már a katakombák falára írt imák és fohászok tanúsítják, hogy sem az üdvözültekért, sem a kárhozottakért nem kell imádkozni!

A mennyország lakói, tehát ismerik helyzetünket és segítenek is tőlük telhetően, ezt legtöbbször azonban észre sem vesszük, pedig a hála és köszönő ima, újabb kegyelmeket esdhetne ki tőlük számunkra! Maga Isten Szentséges Anyja is szüntelenül küzd értünk és Fiát „fájdalommal hallgatja az idők végéig”! (Blaise Pascal)

(A kegyelmeket minden esetben Istentől kapjuk, legfeljebb a Szűzanya, szentjeink vagy üdvözült hozzátartozóink hathatós közbenjárása révén!) 

c) Arra a tájékozatlan kérdésre, miszerint az „egész emberiségbe miért nem számoljuk bele a kárhozottakat is”? Nos, nézetem szerint a kárhozat az örök halálban, vagyis szabad döntésükkel az isteni világból való örök  kizártság állapotába jutottak. Mivel épp a szeretetlenségük miatt kárhoztak el, ezért szeretet – vagyis segítőkészség – nincs bennük, és az Egyház tanítása szerint az értük való imádság teljesen hatástalan! 

(Források az első részben!) (folyt.)