Mi már a mennyei „előzetesben” vagyunk!
Olvasóim számára, esetenként merésznek, hihetetlennek vagy egyenesen fikciónak is tűnhettek az elmúlt posztok összeollózott állításai! Már a legelején kijelentettem, hogy csupán feltételezéseket, és következtetéseket találtam a mennyországi „állapotokról”, jóllehet a célom pusztán az elgondolkodtatás volt. Lényegében az Olvasón múlik, hogy miként tisztázza le magában az olvasottakat, mely a figyelmes mérlegelés esetén, tükröt jelenthet életvitele földi vonatkozásait és érdemeit illetően.
»„Az Isten Anyja imádságával és hatalmas pártfogásával már megszerezte számunkra a mennyországot, csak nem szabad most már semmiféle akadályt gördítenünk útjába.” (S. Antonin. p. 4. tit. 15. c. 2. § I.) Guericus apát arra tanít bennünket, ha valaki Máriának szolgál és akiért a Szent Szűz imádkozik, oly biztosan eljut a mennyországba, mintha már ott is lenne. Máriát szolgálni és őt követni ‒ Damaszkuszi Szent János szerint ‒ a legnagyobb kitüntetés, melyet elnyerhetünk, mert aki szolgálja az Egek Királynéját, már most uralkodik az égben és aki őt szolgálva él, hatalmasabb, mint egy uralkodó (De exc. Virg. c. 9.) Azok ellenben ‒ fűzi hozzá ‒akik nem szolgálják Máriát, egészen biztosan elvesznek, mert aki szűkölködik e hatalmas királynő pártfogásában, az a Fiú segítségét is nélkülözni kénytelen, s egy ilyet elhagy az egész mennyei udvar.« (Liguori Sz. Alfonz - Szűz Mária Dicsősége, 142. o.)
Persze, emberileg kétségkívül hihetetlen lenne az egész, hogyha nem maga az Üdvözítő Krisztus ígéri meg: „Atyámhoz megyek és lakást készítek nála számotokra” (Jn 14,2)! Ennél fogva, a mennyországban hinnünk, a földi tetteinken pedig el-elgondolkodnunk kell! És e sorozatnak ez volt a lényege: Gondolkodni, küzdeni, bízni és 
kérni Isten irgalmát!
A legelképesztőbb gondolat viszont az Evangélium azon állítása, miszerint az „Isten országa már köztünk van!” (Lk 17,21). És az Úr nem előjelről beszél, hanem valóságos, bár rejtőző jelenlétről. (A megtestesülés ténye is csak így értelmezhető!) Bár az örök élet mibenlétére földi életünkben nem találunk közvetlen tapasztalati mintákat, az emberré válás folyamata olyan képességekkel, határtapasztalatokkal, reflexiós készségekkel ruházta fel az embert, mely a szorosan vett emberlét korlátain túllépő – bár azt meg nem haladó – horizontokat tesz beláthatóvá (és részben bejárhatóvá). Itt különösen a „másért élő élet”, bizonyos misztikus élmények (például 2Kor 12,2-4), a szerelem, a szabadság, a művészi alkotás (kiemelkedően a zene univerzuma), és a mindenfajta igazság megragadására törekvő vágyra gondolhatunk. Ezek bár még így-úgy erőtlenek és földdel szennyezettek, de mégis a természetfeletti érzet kitörölhetetlen jelenlétére utalnak, időnként konkrétan!
Ezek az „emberi” jelenségek a menny előzetes hírnökei a földi életben, talán minden korszak, minden nép, minden kultúra emberei számára. Erősebb megfogalmazással: a földi élet mulandósága és a túlvilági örök élet – részben –, de lényegi formákban átfedik egymást. A lényeg, hogy az örök élet már földi életünkben elkezdődött és korántsem mindegy, hogy miként tudatosítjuk magunkban! Az örökkévalóságunk ugyanis könnyen ott folytatódik, ahogy és amiként azt már itt a földön, az időben megéltük, hiszen írva van: „Isten országa már köztünk van!”! Az „ott” már „itt” van, nemcsak a hit, hanem egyfajta kódolt tapasztalat formájában is. (vö. AJ) E tekintetben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Szentségeket, melyek konkrétan természetfeletti segítséget nyújtanak az üdvösségre – olyannyira –, hogy képesek az „itteni” életünket is alkalmassá tenni az „ottani” életre, Krisztus a mi Urunk által! És ezért jött el az Édes Üdvözítő, hogy kínszenvedése, halála és feltámadása által, megnyissa számunkra a Mennyek Országát!
(Források az első részben!) (Vége!)
