A Hajnal Szép Sugara

A Szeretetláng többletkegyelme, a fatimai üzenet megvalósulása?

     Fatima, századunk reménycsillaga – így fogalmazott Kondor Lajos SVD atyánk Fatima nagy apostola. És valóban, Fatima fénye beragyogja üdvtörténetünk végső szakaszát és ennek milyensége attól függ, hogy mennyiben sikerül megvalósítanunk a fatimai üzenetet: az engesztelést! 
     A Mária-jelenések során az 'engesztelés' szó először Fatimában hangzott el. Az Egyház aktivizálása az öt elsőszombati gyakorlat és Mária Szeplőtelen Szívének engesztelése esetében különös hangsúllyal bír! Nem szabad feledni, hogy ennek kérése mindannyiszor egybeesett Oroszország felajánlásának hangoztatásával és nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag hatással lehet korunk Oroszországa és a világ helyzetképének alakulására is!
     Ne higgye tehát a kedves Olvasó, hogy a fatimai kérések maradéktalanul teljesültek már, hiszen az öt elsőszombati ájtatosságok megtartása, eléggé "fakultatív" a hívek részéről és sajnálatosan az egyháziak részről is marginális a szerepe. Az elsőszombati szentmiséken gyakorta el sem hangzik a Szűzanya (vagy Fatima) neve, különösen nem az elsőszombati ígéretek! Ahhoz, hogy a Szent Szűz fatimai kéréseit végre maradéktalanul teljesítse a világ, a Szeretetláng többletkegyelmi segítségére számíthatunk. Hangsúlyozom, a Szeretetláng a fatimai üzenet megvalósulása! Vegyük tehát komolyan a Szeretetláng üzenetét, hogy megvalósulhasson végre a Szeplőtelen Szív fatimai kérése és Szívének győzelmi ígérete!
     Akik engem elfogultsággal illetnének, miszerint "mindent a Szeretetlángon keresztül látok és ítélek meg", megfeledkeznek arról, hogy sajnos igen sokan a Szeretetláng üzenetét nem tartják többre, mint egyet az "üzenetek" közül (beleértve még a hamiskás közléseket is)! Ezen Testvéreimnek hangsúlyozom: Mária Szíve Szeretetlángja elsősorban nem "üzenet" a szó szöveges értelmében, hanem az Istenanya által kiesdett lelkesítő többletkegyelem, mely a szívek által fejti ki kegyelmi hatását a lelkekre! 
     Példaként hozom fel az emmauszi tanítványok esetét. Jeruzsálemből hazatérőben voltak, a rossz hírektől csalódottan, csüggedten és már fáradtan, mert a nap vége felé járt. Gyaloglásuk közben találkoztak az Útitárssal, akit épp a kései idő miatt meghívtak magukhoz, s a vacsorai Kenyértörésben ismerték fel benne az Urat. Mindjárt másként látták a világot (!), „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?” (Lk 24,32) – bizonygatták egymásnak és ennek hatására nagy lelkesen még abban az órában útra keltek, vissza a 13 kilométerre lévő Jeruzsálembe, holott „a nap már lement”! Márpedig tudjuk, hogy elfásult, csüggedt és fáradt ember ilyet nem tesz! Ehhez a "szívük lángolására" volt szükség. Fatima megvalósulásához is ez a fajta "lánglelkűség" szükséges!

     Kedves Olvasóm! Ez az emmauszi "szív-lángoló" többlet lelkesedés, ez a fáradatlanság – ez a Szeretetláng kegyelmi hatása – és ezt kérjük a fohászban az egész emberiségre! 

"Veletek összefogva akarom a világot megmenteni!" – mondja a Szent Szűz (III/140) – Ez pedig csak akkor lehetséges, ha eddigi csüggedt, tespedt lelkünket áttüzesíti az a Pünkösdi Tűz, amely az apostolokat is felvértezte a megváltó munkában való hathatós részvételre!

(Alsó képen, az Emmauszi tanítványok rohanó igyekezete, hogy hírül vigyék a tanítványoknak: Feltámadt az Úr, beszéltünk vele!)

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen

HATODIK NAP
     Elmélkedj ma azon, hogyan változtatta tettekké Szent Filoména Jézus szavait, aki azt mondta: "Aki hozzám jön és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom."
Filoména nem mérlegelt, nem töprengett, hogy mit tegyen, hanem gondolkodás nélkül felajánlotta mindazt, amit neki a világ nyújtani akart.
Vajon mi, ennél egyszerűbb helyzetekben, amikor hátrányunk sem származna belőle, mindenkor méltónak mutatkozunk-e Megváltónkhoz, merjük-e vállalni a hitünkből származó követelményeket?
Vajon hogyan döntünk olyankor, amikor választanunk kell Isten és a világi, az emberi megfontolás között? Vajon akkor is kimutatjuk Isten iránti szeretetünket?
Igyekszünk-e Istennek tetszeni, vagy csak az evilági dicsőség után futunk?

Ima
     Szent Filoména! Te, aki könnyű szívvel vállaltad nehéz sorsodat, mert lelkedet csak a Megváltó iránti szeretet töltötte be ‒ amelynek fényében Őt akartad követni, hogy méltó "tanítványa" lehess -, segíts nekem életem azon óráiban, amikor meg kell vallanom hitemet vagy választanom kell jó és rossz között, hogy mindig az örökérvényűt, az Igazat válasszam, és ne tántorítsanak el hiúságból származó bizonytalanságaim. Amen

(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)

     Csodás gyógyulások és imameghallgatások is történtek Banneux-ben. Marietta barátnője is meggyógyult. Kezdetben emiatt is sokan keresték fel ezt a kegyhelyet.
     Maretta Beco, a jelenéseket követően lett elsőáldozó.
     Jamin atya buzgólkodása, a hívek és az egyre nagyobb számban érkező zarándokok összefogásával, még ugyanabban az esztendőben felépült a jelenések kis kápolnája, melyet Kerkhofs püspök áldott meg 1933. augusztus 15-én a Szűzanya mennybevételének ünnepén. Az ünnepi szentmisén mintegy 60 000 zarándok vett részt. (Jamin atya egy imatársulatot is létre hozott, mely 1955-re már 2 milliós tagsággal bírt.)
     A jelenés kápolnája kicsinek bizonyult, ezért már 1937-ben szabadtéri oltárt állítottak föl, ahol mintegy tízezer zarándok egyidőben vehet részt a szentmiséken. Kétoldalt a Szent Ferencről, illetve Szent Domonkosról elnevezett templom áll.

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen

ÖTÖDIK NAP
     Gondolkozz el azon, hogy minden kínzás, aminek Szent Filoménát alávetették, arra irányult, hogy megtagadtassák hitét és megtörjék hűségét! Abban bíztak, hogy a félelem, a hiúság, a gyengeség majd csak leveszik őt a lábáról, s a gonosz diadalt arat. Micsoda csábító képekkel festette le a római császár, Diocletianus a Filoménára váró földi gyönyöröket és gazdagságot. "A világ királynőjévé teszlek!" mondta neki, de Filoménáról ez éppen úgy lepergett, mint minden más csábító hazugság.
A mi életünkben is sokszor megkörnyékez minket a gondolat, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket vagy elfeledjük hitünk követelményeit, s a pillanatnak áldozva, szem elől tévesszük Isten akaratát. Pedig: "inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek".

Ima
     Szent Filoména, juttass számomra is abból az erőből, amellyel az Evangélium tanításáról tettél tanúbizonyságot azzal, hogy visszautasítottad a hiú örömöket és a földi gazdagságot.
Mindezt a pogány Róma utcáin is bizonyítottad, amikor hősiesen viselted el a rád mért kínzásokat, s utat mutattál példáddal a vak tömegnek, amely még nem látott ilyen hitet. Tudom, hogy gyarló vagyok, azért kérlek, juttass számomra is erőt, hogy mocsoktalanul élhessek, hitemet akkor is megtartsam, ha mellőzés lenne miatta az osztályrészem. Amen

(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)

1933. március 2-a csütörtök, este 19 óra.

     Marietta már a tizedik napja várta, hogy a Szűzanya megjelenjen. Ezen a napon is borongós, esős volt az idő, ezért szobájában maradt és imádkozott.
     Este, esernyőt véve magához elindult, hogy találkozzon Szépséges Úrnőjével. És a Szent Szűz meg is jelent. Most is mosolygott, szeretettel köszöntötte és beszélni kezdett:
‒ Kedves Gyermekem! Én a Megváltó édesanyja, az Istenanya vagyok! Imádkozzatok sokat! Isten veled, Isten veled! ‒ és kezét áldásra emelve megáldotta Mariettát, majd nagy ragyogásban eltávozott!
     Ez a búcsú nagyon megrázta Mariettát, aki egyre csak sírt és zokogott. Megsejtette ‒ talán tudta is ‒, hogy e földön már nem láthatja a Szűzanyát! Visszatérve a szülői házba, elmondott mindent, de zokogása nem szűnt meg, mert lelkében fájdalmasan sajgott a búcsúzás szava: "Isten veled! Isten veled!"

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen

NEGYEDIK NAP
     Figyeld meg azt a végtelen türelmet, amellyel Filoména halála pillanatáig elviselte szenvedéseit! Vajon mi képesek vagyunk-e a ránk váró nehézségeket türelemmel viselni és közben arra gondolni, hogy "legyen meg a Te akaratod"?
Minden fájdalom vagy szenvedés az Úr próbája, s ha így fogjuk fel, erőt kapunk az elviseléséhez. Filoména tudta, hogy keserves halált kell halnia a szenvedések végén, mégis annyi erőt merített hitéből, hogy bámulatra késztette a hitetlen pogányokat.

Ima
     Szent Filoména, Te, aki mélységes hitedből merítetted az erőt, hogy úrrá légy minden testi szenvedéseden, add, hogy én is mindig hittel szenvedjek. Példádból merítve mindig ragaszkodni akarok hitemhez, és mindennél fontosabbnak tartom, hogy önzetlen és jó legyek embertársaimhoz, remélve, hogy utam végén megláthatom a túlvilágon Krisztus fényeit. Amen

(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)

1933. február 20-a hétfő este, 19 óra.

     Ezúttal is havazás és hideg téli este volt, bár mindez nem zavarta Mariettát. Elhagyva a kertet, a havazás és hideg ellenére az úton kétszer is letérdelt – miként a forrásnál is – és a rózsafüzért imádkozta. Mintegy nyolc fő kísérte el. A Szűzanya most is kis időt töltött el és csak ennyit mondott:
‒ Kedves gyermekem, imádkozzál sokat, nagyon sokat!
Marietta teljesítette a Szűz kérését. Hosszan és példás buzgósággal végezte imáját: a rózsafüzért. Édesatyja ezen az éjszakán, még 22 óra 30 perckor is az ágy mellett találta, mély imádság közepette!

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep! 
Márpedig Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta! És, hogy mennyire fontosnak tekintette Mária égi születésnapját jelzi az is, hogy a beteg király érezve halála közeledtét, már e nagy ünnep előestéjén felajánlotta Édes Magyar hazánkat a Szűzanyának! (Lásd a tegnapi posztot!)

 Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nem csak égi pártfogónknak (Patrona Hungariae) nevezzük,

hanem Magyarország Királynőjének,

vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Marianum-nak! 

     Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyja testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem testestől-lelkestől magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az Istenanya elszenderülésének helye, minden valószínűség szerint Efezus volt. Ezt bizonyítja, hogy az első Szűz Máriának szentelt templom Efezusban épült, és az "Istenanya" dogmát is, az ott megtartott Zsinaton mondták ki 431-ben!
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak – „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.

     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből:

(az Úr) "Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten".

     XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

     Nagyboldogasszony napja a karácsony és újév mellett a harmadik olyan parancsolt Mária-ünnep Magyarországon, amely a hitüket gyakorló katolikusok számára kötelező, még akkor is, ha nem szükségszerűen vasárnapra esik.

 Lásd még! (Ősi Magyar Himnuszunkat)

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak -, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen

HARMADIK NAP
     Szent Filoména még alig múlt tizenhárom éves, amikor már teljes bizonyossággal tudta, hogy "az egész világ semmit sem jelent a Tökéletességgel szemben". Ő csak egyedül Istenhez tartozónak érezte magát, biztos volt küldetésében, és soha egy pillanatra sem ingott meg elhatározásában. Azt is tudta ‒ fiatal kora ellenére -, hogy imáival folytonosan növelheti Krisztus iránti szeretetét, s hogy az imádság a lelki élet ki nem apadó forrása.
Úgy imádkozott, mintha beszélgetne a Mennyek Urával, és tudta, hogy az erőt a rá váró szenvedések elviseléséhez a szentáldozásból kapja. Magához véve Krisztus szentséges testét és vérét, valóságos átlényegülést érzett, mint aki tudja, hogy keresztény hitének ez az áldozat a magja és ereje.
Nekünk is rendelkezésünkre állnak ezek a csodálatos alkalmak. Vajon élünk-e ezekkel a nagyszerű lehetőségekkel, amelyek erőt adnak földi életünk terheinek elviseléséhez?

Ima

     Szent Filoména, könyörögj értem Jézushoz! Ő azt mondta, hogy "Boldogok a tisztaszívűek, mert övék a Mennyek Országa". Kérd őt, hogy tisztítsa meg szívemet mindattól, ami neki visszatetsző, és erősítsen kegyelmével, hogy ellenállhassak minden rossznak, elkerüljem a vétkeket. Kérjed nevemben Jézust, hogy életemet abban a reményben élhessem, hogy én is eljutok majd egykoron a Mennyek Országába, a tisztaszívűek közé, Amen

(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)

1933. február 15-e szerda, este 19 óra.
     A jelenések ritkultak és egyre rövidebbek voltak. Bár csak három nap telt el az előző jelenéstől, a kíváncsiskodók sorra elmaradtak. Ez alkalommal, csak három személy kísérte Mariettát a forráshoz! A Szent Szűz most is kedvesen, szeretettel üdvözölte Mariettát, ő pedig az idők végezetéig szívesen beszélgetett volna az Úrnővel. A társalgás folyamán a kislány ezeket mondta:
‒ Louis-Marie Jamin káplán úr azzal bízott meg, hogy kérjek jelet!
     A Szűz így válaszolt:
‒ Higgyetek bennem, és én is hinni fogok nektek! Imádkozzatok sokat! Isten veled! ‒ majd távozása előtt, egy titkot bízott Mariettára. 

(Alul a forrás, korabeli fotón)

1933. február 11., szombat, este 19 óra.
     Marietta reménye és hűséges várakozása beteljesült, aznap is a forráshoz igyekezett. Miközben a kislány megmosta kezét a vízben és keresztet rajzolt magára, megjelent a Szűzanya és a következőket mondta.
‒ Jövök enyhíteni a szenvedést. Isten veled!
     Marietta hirtelen felállt, és sírva sietett vissza otthonukba! Ezúttal sem értett egy kifejezést az "enyhíteni" szó értelmét és az édesatyjától kért magyarázatot, hogy mit jelent: "A szenvedést enyhíteni?"
     A jelenéseknek egyre nagyobb híre kelt és a falu káplánja Louis-Marie Jamin káplán atya arra kérte a kislányt, hogy legközelebb kérje meg a jelenést, hogy adjon valami jelet.

 (Jobb oldali kép Marietta a kisöccsével)

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére

Bevezető ima
     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen

Napi ima
     Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján ‒ amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak –, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket .......................(KÉRÉS) amennyiben azok egyeznek Isten akaratával.
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen

ELSŐ NAP
     Ez a csodálatos lelkierővel rendelkező Szent a legmagasabb körökben, királyi családban született, de soha, egy pillanatra sem kábították el a pompa vagy gazdagság csillogásai. Önszántából tett fogadalmat a tisztaságra, és ennél a Földön semmi sem volt fontosabb számára. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy pogány császár feleségeként éljen, bármekkora világi hatalmat is nyert volna ezáltal. Tudva tudta, hogy az áldás, amit szülei az ő világrajöttével kaptak, a megtérés jutalmául adatott meg nekik. Valójában helyettük is hozta áldozatát, hiszen ők már idős korban, szorongatott helyzetben lévén, nem mertek szembeszállni a hatalmas római császárral. De Filoména, ez a valójában még gyermeknek mondható ártatlan kislány, annyi lelkierővel rendelkezett, hogy felismerte égi hivatását, tudta, hogy törékeny testének szenvedéseit nem hiába vállalja. Már életében sokan megtértek kínzatásai láttán, megérintve attól a kegyelemtől, ami a hittel vállalt szenvedésből sugárzik. Angyali erényeivel azóta is szolgál.

Ima
     Szent Filoména, Te a romlott társadalmú római birodalom kellős közepén akkora bátorságról, olyan rendíthetetlen hitről tettél tanúbizonyságot, hogy a pogányok közül sokan felismerték az Igazságot, s a katakombákban egyre több keresztény gyűlt össze az Egy Igaz Isten nevében.
Kérlek, tiszteletre méltó szolgálataid által járj közben értem is, hogy állhatatos legyek a hitben és növekedjék szívemben a jóság és a felebaráti szeretet. Egykoron pedig Krisztus kegyelme által békében érkezzek Hozzá. Amen 
(Miatyánk ‒ Üdvözlégy ‒ Dicsőség)

1933. január 20. péntek, este 19 óra.
     Marietta az egész napot ágyban töltötte, mert rosszul érezte magát. Este azonban felöltözött és az odasereglett környékbeliekkel ‒ akik megígérték, hogy elkísérik ‒, kiment a forráshoz. Már menet közben elkezdte az imádságot és a környezete vele mondta.
     Rövid várakozás után a Szépséges Hölgy megjelent. Marietta örvendezett, amikor meglátta és felsóhajtva így szólt:
‒ Szépséges Úrnőm. Mit óhajt?
     A válasz így hangzott:
‒ Egy kis kápolnát szeretnék! ‒ s kitárta kezét, jobbjával megáldotta Mariettát és eltávozott!
     A kislány hirtelen rosszul lett és elájult! Kísérői karolták fel és vitték haza. Röviddel ezután Marietta visszanyerte öntudatát, de ha kérdezték is, a találkozásról keveset mondott!
     A negyedik jelenést követően több mint két hétig nem jelent meg a Szűzanya. Mindez súlyos megpróbáltatást jelentett Marietta számára. A falu népét is hatalmába kerítette a közöny, a gyanúsítás és vádaskodás! A lány azonban hűséges maradt. Mindennap imádkozott, a megszokott időben kiment a forráshoz és ott folytatta fohászkodását.

(folyt.)

1933. január 19., csütörtök, este 19 óra.
     Ezen a napon is kellemetlen, csípős hideg téli este volt. Marietta egy régi kabáttal takarta be fejét, hogy védekezzen a hideg ellen. A kertbe sietett. A kis ösvénynél letérdelt és imádkozott.
Ezen az estén hatan kísérték el a találkozás helyére. Imádkozva várták a "Bájos Hölgyet"! Ő pedig valóban jött és mosolygott.  
     Marietta azonnal megszólította.
‒ Ki Ön, szépséges Úrnőm? ‒ kérdezte Marietta.
‒ A szegények Szüze vagyok!
‒ Szépséges úrnő! Tegnap azt mondotta, hogy e forrás nekem van fönntartva. Mit jelent ez?
‒ Ez a forrás minden nemzeté. A betegek enyhítésére! ‒ válaszolta a Jelenés.
     Marietta pedig csodálkozó hangon ismételgette magában "minden nemzeté, a betegek enyhítésére", majd hirtelen megszólalt:
‒ Köszönöm. Köszönöm!
     Az Úrnő pedig ezeket mondotta:
‒ Imádkozni fogok érted! Isten veled! ‒ és eltűnt.
     Marietta pedig tovább nézett a "Szépséges Úrnő" felé és sírva ismételgette az elhangzottakat. De Marietta nem értette, mit jelent valójában a "minden nemzeté" és a "betegek enyhítésére" kifejezés. Otthon édesapjától tudakozódott, aki levetkőzve korábbi félelmét és fenntartásait, megnyugtatóan elmagyarázta a szavak értelmét. Marietta pedig tele volt örömmel. Beszélt a találkozásról!

Útmutató és bevezető a kilencedhez
     Szent Filoména kilencedét nem könnyű betartani, mert a kis Vértanú azt kéri a követőjétől, hogy legalább a kilenc nap alatt kerüljön minden bűnt, ami szinte lehetetlenség!
Ugyanakkor szép gondolatokkal ajándékozza meg tisztelőjét és a közbenjárását kérőjét!
Igen, Isten kedvét keresni és igyekezni földi életünkben mennyei kincseket gyűjteni, a keresztény hit titkai, és ez a mi Szent Keresztségben kapott fogadalmunk, mely eltökélt célunk kell legyen! Ehhez pedig segítőink az angyalok és a szentek, a mostani kilencedünkben pedig egy egészen különleges édes kicsi hős, aki remélhetőleg minden lélek mélyén ismerős: Szent Filoména!

     Elő-óhajtásként egyszer mondjuk el az alábbi fohászt:
     Minden gondunkban és félelmünkben, valamint a halálunk óráján, jöjj és légy segítségünkre ó, Szentséges Szűz Mária és te, a vértanúságban szentté vált dicsőséges Szent Filoména! Amen

A kilenced naponkénti menete

     Az ismétlődő azonos "Bevezető" és "Napi imával" kezdünk minden nap. Ezt követi a "jelzett NAP" elmélkedése Filoména életéből, majd egy ima. Befejezéseként elmondunk egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsőséget! A kilencedik napon, ezt megelőzi még egy "Záró ima" is.

Mélyüljünk el lélekben e "kis Szent" hősiességén és dicsőítsük őt, amiért Jegyese az Édes Üdvözítő iránti szeretetből és hűségből kitartott a vértanúságig! Legyen számunkra példa az életünk minden területén! Kérjünk és megadatik, ha Isten Örök akaratával megegyezik!

     Ám mielőtt a kilenced végére érnénk, határozzunk el egy olyan jó cselekedet véghezvitelét, amelyet Szent Filoména tiszteletére teszünk!

     1933. január 18-án, szerda este 19 órakor Marietta este a havas kertben imádkozott, s egyre csak a szépséges hölgy megjelenésére gondolt, szinte várta. Édesapja közben izgatottan járt-kelt, hogy elűzze a boszorkányt, persze senkit sem talált.

     A kislány ekkor, benső indíttatásra elhagyta a kertet, kiment az útra. Ott letérdelt a fagyos talajra és imádkozva várakozott. Az út melletti árokban egy kis tócsa volt, melyet egy parányi vízforrás táplált. Amint a lány ezt szemlélte, egyszerre ott állott a "Bájos Hölgy"! Kedvesen köszöntötte Mariettát, majd így szólt:

‒ Mártsd kezedet a vízbe!
     A kislány készségesen megtette. Ekkor a Bájos Hölgy így szólt hozzá:

‒ Ez a forrás neked van fenntartva! ‒ majd jó éjt kívánva eltűnt.
     Marietta tovább imádkozott és örömmel szívében tért vissza szegényes otthonukba! 

(folyt.)

     Kedves Olvasóim! Szent Filoména vértanú emléknapja van, melyet ugyan töröltek a liturgikus naptárból, de népszerűsége és más szenteket is felülmúló csodás segítsége változatlan és Fényes Csillagként ragyog!
Az egész világon templomok és oltárok hirdetik e Rómában vértanúságot szenvedett gyermeklány közbenjárásának páratlanságát.
     A naptári törlés oka az, hogy történelmiségéről, életének, vértanúságának részleteiről csak magánkinyilatkoztatásokból tudunk.             Életszentségét nem csupán a katakomba-sírját fedő terrakotta-táblák jelei bizonyítják, de a nevéhez fűződő páratlanul sok közbenjárás és rendkívüli csoda is igazolják.
     Pápák és szentek egész sora tisztelte és hirdette nagyságát! Különösen kiemelkedők ebben XII. Leó, XVI. Gergely, IX. Piusz, XIII. Leó pápák, Vianney Szent János, Tiszteletreméltó Maria Pauline Jaricot, Szent Maddalena di Canossa, B. Bartolo Longo, Szent Pio atya és sorolhatnánk a neves személyek hosszú sorát!

Miután a kedves Olvasó megismerte Szent Filoména rendkívüliségét, a holnap kezdődő kilencedben kérheti is a segítségét!

Szent Filoména könyörögj érettünk!

     1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak estére otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya, ki-kitekintgetett az ablakon, mert türelmetlenül várta haza 10 éves húgát, akit még reggel átvittek magukhoz a szomszédok.

     A kékesen-hideg mozdulatlan téli vidéken egyszerre csak egy villanásra lett figyelmes. Először a szobában világító lámpa tükröződésének gondolta, de rájött, hogy a kinti ragyogás egy hölgyforma. Kiáltott is anyjának:

‒ Édesanyám! Egy szépséges Hölgyet látok a fénysugárban. Az anya is kitekintett és látva a különös fényalakot, ijedten így válaszolt:

‒ Biztosan egy boszorkány!

     Marietta úgy látta, hogy a szépséges hölgy kedvesen, szívélyesen integet neki és hívja. Ki is akart menni a kertbe, de édesanyja bezárta előtte az ajtót. Marietta, sírva visszatért az ablakhoz, de a csodálatos fénysugarat és benne a "Bájos Hölgyet" már nem látta. A fényesség is megszűnt. Ekkor imádkozni kezdett.

(folyt.)

A magyarországi Szent Filoména tisztelet
     Magyarországon Feszty Masa festőművész festette meg a bájos, szép Filoménát. A Budapest Felsőkrisztinaváros - Keresztelő Szent János plébánián, a Pasaréti Ferences és még más templomok is őrzik  a szentünkről készült festményeket.
Szent Filoména az ifjúságnak, a tisztaság megőrzésének, a gondban lévőknek, a gyermeket váró anyáknak és a betegségben szenvedőknek a közbenjárója. Hathatós szent, csodatévő szent és lehetetlennek tűnő dolgokban segítő szent! Bátorságával kikönyörgi számunkra az Ég kegyeit!    Aki Mugnano del Cardinaléba látogat, meg fog lepődni, hogy a legszebb Filoména ábrázolások, szentképek a magyar Feszty Masa festményeinek reprodukciói! 

Imádság
Üdvözlégy ó kegyes Filoména, aki olyan bátran ontottad véredet Krisztusért. Magasztaljuk az Urat minden kegyelemért, melyben Téged életedben, de különösen halálodban részesített. Dicsérem és magasztalom Őt a dicsőségért és hatalomért, mellyel Téged felruházott és esedezem hozzád, hogy kegyelmet nyerjek Istentől a Te közbenjárásod által. Amen."
Szent Filoména, könyörögj érettünk! Amen.

(Forrásokat lásd az első részben!) 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;  10. RÉSZ;  11. RÉSZ;  12. RÉSZ;  

13. RÉSZ;  14. RÉSZ;  15. RÉSZ

A Filoména Szentély címe:
Sanctuary of Saint Philomena 
Piazza Umberto I 
83027 Mugnano del Cardinale 
Avellino, Olaszország 
Tel: 0039 081 825 7204 Fax: 0039 081 511 2733

     Szent Domonkos lélekkel eltelt férfi volt, akit Isten azért támasztott, hogy válaszoljon az Egyház égető szükségére, hogy képzett prédikátorokat adjon neki. A Szentlélek ösztönzésére megalapította az első apostoli Rendet, amely egyesíti a megszentelő szemlélődést az apostolok és az ősegyház által gyakorolt evangéliumi küldetéssel. (William A. Hinnebusch OP)
     Szent Domonkos (Domingo de Guzmán) a XIII. század egyik legnagyobb hatású prédikátora volt, prédikációi azonban egyáltalán nem maradtak fenn. A kortársak tanúsága szerint legjellemzőbb s egyben legvonzóbb tulajdonsága volt, hogy mindig Istennel vagy Istenről beszélt.
     Domonkos a mai Spanyolország területén, az ókasztíliai Caleruegában született 1170-1174 körül. Szülei nemesi származásúak voltak: apja, Félix de Guzmán, Caleruega földesura, édesanyja pedig Aza Boldog Janka (Juana de Aza), akit a helyi spanyol Egyház ma is mély tisztelettel övez a szegények iráni szeretete és könyörülete miatt. Anyja Domonkos fogantatása előtt látomásban szemlélte, hogy kiskutyát hord méhében, amely szájában egy fáklyát visz, és méhéből kijőve az egész világot lángra gyújtja.
     Gyermekkorától papi pályára szánták, s ennek megfelelően taníttatták, de két további testvére is pap lett: Antal nevű bátyja egy közeli káptalan kanonokja volt, öccse, Mannesz pedig követte Domonkost a Rendbe, s később őt is boldoggá avatták. Tehetséges diák volt, és a stúdiumot mindig nagyra értékelte. Fiatalon fogékonynak mutatkozott az istenszeretetre és az életszentségre is: teljesen azonosult a neki szánt papi küldetéssel, és már ekkor megnyilvánult édesanyjától tanult együttérző készsége. 15-16 éves lehetett, amikor egy éhínség alkalmával eladta a tanuláshoz elengedhetetlen drága könyveit és minden más értékét, hogy a nélkülözőkön segítsen. Ez az egyszerű, radikális nagylelkűség tanárait és diáktársait is megdöbbentette. Többen követték a példáját.
     Ez a tette hívta fel Domonkosra a közeli Osma püspökének a figyelmét is, aki 1194 körül meghívta, hogy az osmai papi káptalan tagja legyen, mely Szent Ágoston Regulája szerint élő, szigorú fegyelmű klerikus közösség volt. Teológiai tanulmányai után Domonkost itt szentelték pappá. Mintegy 8-10 éven keresztül élte ennek a közösségnek szemlélődő-szolgáló életét, s nem gondolt arra, hogy hamarosan egy új szerzetesrend alapítója lesz. Éjjelente imádságban virrasztott, a bűnösök megtéréséért könyörgött Istenhez, hogy bőven adja meg neki azt az igazi szeretetet, amellyel hatékonyan gondoskodhat az emberek üdvéről. Az aszkézis szerves részét képezte mindennapjainak: hosszú éveken keresztül gyakorolta azt az ágostonos fegyelmet, amelyet később nagy buzgalommal adott át másoknak. Hamarosan a káptalan alpriorjává választották.
Életének fordulópontja 1203-ban érkezett el – ekkor mintegy 30 éves lehetett –, amikor egy királyi diplomáciai küldöttség tagjaként elkísérte püspökét Skandináviába. Útjuk keresztülvitt Dél-Franciaországon, ahol közvetlen közelről szembesültek az ún. kathar ill. albigens eretnekséggel, megtapasztalva a tévtanok terjedésével szemben tehetetlen, gyakran korrupt és felkészületlen klérust. Egy szálláshelyen az albigens fogadóssal keveredett beszélgetésbe. Addig vitatkozott meggyőzően és égő buzgalommal a ház eretnek gazdájával, amíg az végül nem tudott ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, mely általa szólt. Így azt az embert Isten Lelkének segítségével visszavezette a hitre. Domonkos, az ibériai félszigeten korán megismerte az iszlámot és a judaizmust, de a keresztény eltévelyedéssel való személyes találkozás életre szólóan mély benyomást tett rá.
Az egyház szükséghelyzetére akart választ adni, amikor társával Diegoval együtt prédikálni kezdett Dél-Franciaországban úgy, ahogyan azt Jézus tanácsolta apostolainak (Mt 10,5-15): szegényen, pénz nélkül, az Evangéliumot hirdetve, a katolikus hitigazságokat kifejtve-védve. 
     1207-től Domonkos teljesen egyedül maradt, de ebben a helyzetben sem csüggedt el, és nem tántorodott el hivatásának és küldetésének céljától: folytatta a prédikálást, és „a történelem egyik legborzalmasabb vallásháborúja" idején [1208-1215] végigvándorolt a veszélyeztetett területen, keresi az eszmecsere lehetőségét a tévelygőkkel és a félrevezetettekkel; együtt tűrt és szenvedett az emberekkel.
     Domonkos az együttérzés és a kimondott szó kegyelmét kapta, amely gyengédséggel, szívós kitartással, rendkívüli lényeglátással és bölcsességgel párosult. Az albigensekkel folytatott hitvitái ugyan nem hoztak látványos, tömeges megtéréseket, mégis ennek az időszaknak a hozadéka, hogy megérlelődött benne a Prédikátorok Rendjének gondolata. Lassan társak gyűltek köré. Egyikük Toulouse-i házában telepedtek le, s itt kezdték meg a közös életet és prédikációt, előbb csak magánfogadalmat téve Domonkos kezébe. 1215-ben Toulouse püspöke úgy hagyta jóvá őket, mint szerzeteseket, akik gyalog, imádságban és evangéliumi szegénységben hirdetik az Evangélium igazságát. Az Egyház hagyománya azt tartja, hogy a Szűzanya Szent Domonkosnak adta a Rózsafüzért, mint szívének oly kedves imát. A tény kétségkívül az, hogy a domonkos rendiek voltak a szentolvasó legfőbb terjesztői, és ennek kapcsán számtalan csoda kiesdői!
     Domonkos élete ezután teljesen összefonódott Rendjével. Elkísérte püspökét az 1215-es  IV. Lateráni Zsinatra (amely behatóan foglalkozott az albigens eretnekség kérdésével és Dél-Franciaország helyzetével), hogy a pápa elé tárja elképzelését. III. Ince arra biztatta őt, hogy válasszanak maguknak regulát, és így váljanak igazi szerzetesrenddé, amely már nem kötődik a Toulouse-i egyházmegyéhez. Domonkos társaival Szent Ágoston Reguláját választotta, melyet kanonokként már több évtizede követett. Az új Rendet végül III. Honóriusz pápa erősítette meg és hagyta jóvá 1216. december 22-én.
     Életének hátralévő 5 évében a Rend megszervezése kötötte le. Testvéreit Európa egyetemi városaiba küldte (Párizs, Bologna), hogy prédikátori hivatásukhoz alapos teológiai képzést kapjanak. Kezdettől fogva mindenütt nagyszámú hivatást vonzottak, tanárok és diákok egyaránt csatlakoztak hozzájuk. Emellett több női közösséget is alapított és lelki-anyagi jólétüket mindvégig a szívén viselte.
     Domonkos nem feledkezett el hithirdetői hivatásáról sem: Róma környékén és Lombardiában is prédikált; emellett szeretett volna eljutni a kunok közé is téríteni, ez a vágya azonban korai halála miatt nem teljesült. Az 1221-es nagykáptalant követő évtizedben azonban a testvérek Európa minden táján meghonosították a Rendet, és valóra váltották alapítójuk missziós terveit.
     Az 1221-es Bologna-i nagykáptalanra, ahol zarándoklása végének közeledtével súlyos betegségbe esett. Halálos ágyán nagy bizalommal mondta a testvéreknek, hogy halála után hasznosabb lesz számukra, mint életében volt. Erre az ígéretére hivatkozva a Rend azóta is bizalommal kéri közbenjárását az O Spem Miram kezdetű responzóriummal.
     1221. augusztus 6-án halt meg, testvéreitől körülvéve. Rendje ekkor 5 éve létezett, ő maga pedig még nem volt ötven éves. „Testvérei lába alatt” szeretett volna nyugodni, az ő templomukban temették el, sírja ma is Bolognában található. Személyes jóbarátja, IX. Gergely pápa avatta szentté 13 évvel halála után, 1234-ben.

Ünnepe augusztus 8-án van.

FORRÁS felhasználásával!

     A Banneux-i Mária-jelenés sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb ‒ mind eseményében, mind üzenetében ‒, mint a Beauraing-i! 

     Belgium déli részén, az Ardennek vidékén, a Liege-i egyházmegyében fekszik egy alig pár száz lelkes település Banneux, nem mesze a francia határtól. A helység lelkipásztori szolgálatát évszázadokon át bencés szerzetesek látták el, egészen a francia forradalomig.

     Elgondolkodtató, 1933-ban volt megváltásunk ezerkilencszáz éves jubileuma. Sztálin, több tízmilliós népirtása után, ekkor vitte végbe az ukrajnai éhínséget is tíz millió áldozattal. A Szűzanya erre is figyelmeztetett 1917-ben Fatimában! Kérései azonban nem lettek teljesítve, melyek megakadályozhatták volna az istentelenség szétáradását a világban! Ennek folyománya volt, hogy 1933-ban Hitler, Németország kancellárjaként hatalomra került.

     A Szűzanya szinte előkészítette az embereket a Sötétség Erőinek újabb térnyerésére és  próbálta felkészíteni szegény gyermekeit a nehéz időkre, miszerint ennek a "fajzat-nak" a pusztítását, csak imádsággal enyhíthetjük.   Kijelentette, hogy ő a Szegények Édesanyja és minden alkalommal kérte, hogy imádkozzanak sokat, és higgyenek, mert az élő hit hegyeket mozgathat. Az Istenanya felhívta az emberiség figyelmét, hogy bízzunk Őbenne és Ő is bízik azokban, akik a segítségét kérik. Az élő hit képes olyan cselekedeteket véghezvinni, amelyek megfékezhetnék a sátáni erőket, és az ő Szeplőtelen Szíve által lehívhatná Krisztus Békéjét a világra!

Felhasznált források:

Dr. VARGHA Damján: Két belga Lourdes, Beauraing, Banneux – Maurinum Pécs 1933.
P. SCHANS Josef OSB.: Szűz Mária Belgiumban ‒ Congregationis Maria 1935.
BALASSY József: A Szűzanya banneux-i jelenése ‒ Balassay kiadó. Budapest, 2001.
Dr. MOLNÁR Gyula: Szűz Mária a történelemben ‒ Budapest, 2005.
Dr. ANTALÓCZI Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő ‒ Eger 2000
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.01.13/0801.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Our_Lady_of_Banneux
http://gloria.tv/?media=487794&connection=tablet&language=DGtkouwHWmP
(Képek az internetről!)

A pápák tanúsága nem elég?
     A 19-20. századra a Filoména-tisztelet az egész világon kibontakozott, s Ő hagyományosan, minden hozzá forduló számára valódi közbenjáró volt. Bárhol, ahol Szent Filoména szobrát vagy képét kitették, áldások és csodák, gyógyulások és megtérések követték egymást. Ennek ellenére valami "modernista" szemlélet okán a II. Vat.    Zsinat naptárreformja jónéhány szentet törölt a liturgikus naptárból (nem a szent mivoltukból!) arra hivatkozva, hogy ezekről csak legendás emlékek maradtak fenn, írott dokumentumuk nincs. Így Alexandriai Szent Katalin, Szent Orbán, Szent Bálint (Valentin), Szent György és Szent Filoména ünnepét is törölték. Azokét törölték – akikről igaz, hogy írott dokumentum nem maradt – de az Egyház és Isten Népének emlékezete, az imameghallgatásokban testet öltött hagyomány, olyan igazságokat őriz, amelyek nyomatékos példák napjainkban is! 
     Hogy említsek egy "majdnem kihúzott" szentet  – Cecíliát, nos őt a nagy népszerűsége óvta meg és ünnepe megmaradt a naptárban. Márpedig ‒ bocs! – de Filoména (ha lehet) még népszerűbb, mégis  "ment"! – Nos vajon miért? 
Mert az az érv, hogy nem maradt fenn írott ‒ történelmi forrásdokumentum, az nem következetes indok (nem is teologikus!), hiszen például az ószövetségi kinyilatkoztatásokat is csak Kr.e. ezer évvel foglalták írásba – és addig? Vagyis Isten Népének "emlékezete"  nagyon is fontos forrás, hiszen Szent Mihály arkangyalról vagy az Őrzőangyalokról sincs történelmi  "dokumentum", mégis az emberi történelem tényszerű, személyes alakítói, amiként az ünnepük is megmaradhatott (szeptember 29. és október 2.)!
     Szentünk naptárból való törlése ellenére, keresztény országok sokaságában megmaradt a  Filoména-tisztelet, és Ő továbbra is véghezviszi csodáit. A bürokratikus intézkedés rossz hatása leginkább a még kommunista iga alatt sínylődött és megfélemlített egyházban fejtette ki szomorú hatását! Számtalan helyen ugyanis eltávolították oltáraikról a Filoména képeket (holott a szentszéki rendelet nem erről szólt!). Jó esetben a sekrestyékbe, irodákba és a folyosókra száműzték azt a hathatós védőszentet, akit maga IX. Piusz pápa nevezett ki az Ifjúság Védőszentjévé! 

Szent Filoména a naptári ünnep nélkül is SZENT! 

     Nagy Szent Gergely ugyanis világos útmutatást adott az utókornak:   "Ami egyszer szent volt, az később nem válhat nem szentté!" A Szűzanya ki is nyilatkoztatta, hogy Isten leginkább azt a tisztaságot és azt a krisztusi hitet jutalmazza, amit Filoména képvisel. 
     A hívek és a klérus azon kérdésére, hogy a fenti rendelkezés nincs-e ellentétben XIII. Leo pápa azon határozatával, melyet nagy előérzettel adott ki 1901. április 1-én: "az elődeinek Szent Filoménával kapcsolatos döntéseit senki sem változtathatja meg!" 
 Nos a kérdésben, az egyházi tisztségviselők válaszai nem mindenben következetesek: 
1) Az Egyház sohasem szándékozott a Filoména-tiszteletet megakadályozni, vagyis, ha az ünnepe töröltetett is a liturgikus naptárból, emléknapjain, úgy az általános Vértanú Mise részeseként, amiként egyénileg is megünnepelhető! (Akiknek ünnepnapjával a hívek nem találkoznak, akikről papjaik nem beszélnek, és akik "puszta létét" a tisztségviselők hivatalosan kétségbe vonják, azon szentek tisztelete és példája az ifjúság körében hogyan terjedhet??)

2) Azért törölték, mert kellett a hely az "újabb szenteknek"! (Ezen az alapon a napi Szentleckéből és Olvasmányból is ritkíthatnák az "indifferens" ószövetségi idézeteket, hogy több helye legyen az újszövetségi tanításnak. A Zsinat előtt ez is arányosabb volt!) Egyébiránt, az Ars-i Vianney Szent János Szövetség kérelemmel fordult a Szentszékhez, Szent Filoména ünnepének a liturgikus naptárba való visszahelyezéséért!

3) Hogy zavar keletkezett a "helycsinálásból", példázza az indiai Mysore-i püspök M. Fernandeznek a Szentszék felé intézett kérdése, miszerint "benedikálhat-e egy Szent Filoménának szentelt katedrálist, tekintve, hogy az ünnepét törölték?"  VI. Pál pápa így válaszolt: "Kérem, hogy továbbra is ugyanúgy folytassák a tiszteletet, mint eddig, és ne nyugtalanítsák a népet!" (A Pro Fide Catholica Kiadó publikálta Durach 1991.)

     Summa summárum: Szent Filoména ennek keretében tehát nyilvánosan tisztelhető, minden templomban, ahol a tisztelete ‒ bármilyen formában ‒ kifejlődött, vagy kialakul. (Annak ellenére, hogy egyébként nem találkozhatnak Vele!)

     Megjegyzés: Ezt a "nem nyugtalanítani" szándékot, nem ártott volna szem előtt tartani a "naptárreform" esetében is (van ugyanis több tíz olyan Naptári Szent, akit 100 emberből 98 egyáltalán nem ismer!) 

Alul: Az Ars-i Plébános imádkozik Szent Filoménához, a La Salette-i Bazilika ablak-képén!) 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;  10. RÉSZ;  11. RÉSZ;  12. RÉSZ;  13. RÉSZ;  14. RÉSZ;

     A Standaard újság szerint 175 ezer ember gyűlt össze, nem csak Belgiumból. Nagy számmal hoztak betegeket is, akiket a fenntartott helyre vittek.

     Délelőtt 9 órakor megjelent az 5 látnokgyermek valamint Tilmant Côme és letérdeltek imádkozni. Egyszer csak a férfi elragadtatásba esett és hangosan beszélt. A leendő kápolnát látta belülről is, elmondva a látottakat. Amint a kápolna látomása eltűnt, a Szent Szűz maradt és egy ragyogó sugárral megvilágította a vasúti töltésen túli azon helyet, ahová az építendő kápolnát szeretné, majd így szólt:
‒ Minden évben május 5-én zarándokoljanak ide, Szent Fiam tiszteletére.
     Tilmant könyörgött a népért és a lelkek megtéréséért. A Szűzanya így válaszolt:
‒ Kéréseid a gyermekek és a papság érdemei alapján teljesülnek!
     A férfi újra könyörgött:
‒ Kérve-kérlek áldott Szűzanya, hogy add különös kegyelmeidet a betegekre.  Választ azonban nem hallott. Ekkor azonban piros-fehér-zöld szárnyakkal ragyogó angyalokat látott és mennyei harsonák zengtek. És a látomás lassan eltűnt.
     A jelenés alatt orvosok és papok csoportja vizsgálta Tilmant Cômet. A szemébe világítottak, majd kézzel eltakarták szemeit, de a látomásban nem tudták megzavarni és pupillái sem reagáltak semmire.
     Egészen rendkívüli és hirtelen gyógyulások történtek a jelenés alatt. Nem csak végstádiumú TBC-s beteg, de egy vakon született gyermek és még sokan mások!
     A Lüttich-i újság egyik szerkesztője megkérdezte Cômetól:

– Újabb jelenésekben reménykedik?
‒ Nem, egyáltalán nem reménykedem ebben!
‒ De hiszen a Jelenés el sem búcsúzott öntől! ‒ érvelt az újságíró.
‒ Mért is búcsúzott volna, hiszen a Szűzanya azt ígérte, hogy "Én mindig melletted maradok"! ‒ válaszolta Tilmant.
     A Beauraing-i történéseket ezzel zárom! A továbbiakban a Banneux-i jelenést kívánom bemutatni! (folyt.) /Alsó képen, II. János Pál pápa látogatása 1985-ben/

A pápák tanúsága

     Pápák és szentek egész sora tett tanúságot Szent Filoména közbenjárásáról. Alább néhány kiemelkedő személyiséget érdemes megjegyezni, mert ők, különösen sokat tettek Szent Filoména népszerűsítéséért: 

   XII. Leó pápa (1823-1829), aki 'nagy szentnek' nevezte, pedig nem is ő avatta szentté. Ennek ellenére 1826. március 15-én engedélyezte Mugnano del Cardináléban Filoména különleges tiszteletét!

     XVI. Gergely pápa (1831-1846), aki egy személyesen megtapasztalt csoda hatására szentté avatta és a '19. század csodatevőjének' nevezte, mégpedig abban a "felvilágosodás korában", amelyben a sötétség erői az ateizmust oltották a lelkek millióiba és esetenként tűzzel-vassal irtották a katolikus hitet. 1834. szeptember 6-án ünnepi misét engedélyezett az augusztus 10-re, ugyanakkor a "Szent Filoména szűz és vértanú" emlék-mise lehetőségét, melyet 1837. január 30-cal kiterjesztette az egész Nola-i egyházmegyére. 1839-ben pedig az augusztus 10-et Szent Filoména szűz és vértanú ünnepének rendelte el.
     IX. Piusz pápát (1846-1878), még imolai érsekként, betegsége idején egy Filoména-képpel ajándékozták meg. Amikor aztán pápa lett, elzarándokolt Mugnanóba. 
Ő volt, aki Ferdinand Bourbon király kérésére Szent Filoménát a Szicíliai Második Királyság Patrónusává emelte, majd ezt követően Filoménát az egész világ Ifjúságának Védőszentjévé nevezte ki. 1858. április 15-én Mugnano del Cardinálét kegyhellyé nyilvánította, egyben engedélyezte, hogy a kegyhelyre látogató papok hivatásuk fogadalmi miséjét bemutathassák Szent Filoména oltára előtt. Végül, pápai védnökség alá helyezte a mugnanói Filoména szentélyt, melyet XIII. Leó pápa is megerősített.

     XIII. Leó pápa (1878-1903), aki már pápasága előtt kétszer is zarándoklatot tett a kegyhelyre és nagy tisztelője, egyenesen "szerelmese" volt szentünknek. Pápává választása után búcsúval látta el a kegyhely meglátogatását és különleges kiváltságokkal (búcsúkkal) ruházta fel az un. Filoména Cordát ‒ a piros-fehér "kötél" ‒ viselését s egy drágakövekkel ékes  feszületet küldött Mugnanóba. 1896. január 14-én "Kitüntetett Kegyoltár" címre emelte Szent Filoména oltárát.
     Szent X. Pius (1903-1914) 1912. május 20-án Szent Filoména tiszteletét az Egyetemes Testvériség nemzetközi státuszára emelte. Végrendeletében a gyűrűjét Szent Filoménának ajándékozta, amely ma is ott látható.
     De "civil" szentek sokaságát is számon tartja az Egyház, példaként említve Szent Maddalena di Canossát, a francia Filoména tisztelet folytatóját. Boldog Bartholo Longót, a rózsafüzér apostolát, a Pompeji Rózsafüzér Királynője Bazilika építtetőjét és Pietrelcinai Szent Pio atyát is!

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) 

(A neves tisztelők sorát lásd alább!) 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;  10. RÉSZ;  11. RÉSZ;  12. RÉSZ;   

13. RÉSZ;

     Tilmant Côme, gyógyulásának másnapján valóban elment a jelenési helyre. Imádsága alatt elragadtatásba esett és elmondása szerint, látta a Szent Szüzet, aki így szólt hozzá:
‒ Belgium dicsőségéért jöttem és hogy ezt az országot megvédelmezzem a felforgatóktól. Siess!
     Június 15., csütörtök. Az öt gyermek is jelen volt, de a jelenést ők nem látták. A férfi megkérdezte a Szűzanyát, hogy miért mondta, hogy "siess!"? A Jelenés azonban nem válaszolt. Majd újra kérdezte:
‒ Mit kívánsz tőlünk?
‒ Egy kápolnát!
‒ Hogyan nevezhetünk Téged? ‒ kérdezte Tilmant Côme.
‒ A Jelenés azonban nem válaszolt, viszont megjelent egy felirat: Notre Dame de Beauraing (Beauraing-i Miasszonyunk).
Június 18., vasárnap. Tilmant elragadtatásban rebegi:
‒ Kegyelmet kérek Tőled a szorongatottak és a bűnösök számára, hogy megtérjenek, valamint a magam, gyermekeim és az öt látnok gyermek számára!
‒ Kívánságaid teljesülnek, közöld ezt a néppel is! ‒ válaszolta a Szent Szűz.
Június 25., vasárnap.
(A Szűzanya:) ‒ Én mindig és mindenütt veled vagyok! Augusztus 5-én, az én ünnepemen, jöjjenek ide az emberek!
Június 26., hétfő. Ezen a napon eljött a namuri megyéspüspök Thomas Louis Heylen is és együtt imádkozott az öt gyermekkel. Ekkor hangzott el először a "Beauraing-i Szent Szűz, könyörögj érettünk!"
 A Szent Szűz meghatározta az általa kívánt kápolna pontos helyét, majd ezt mondta: ‒ Ünnepnapomon új közléseim lesznek hozzád!
Július 9., vasárnap. A látnok szomorúnak látja a Szűzanyát, aki földreszegezi tekintetét.
‒ Beauraing-i Szűzanya, miért tekintesz olyan szomorúan a földre? ‒ kérdezte a férfi.
‒ Mert keresem a lelkeket! Kérlek, te légy állhatatos a szomorúak és betegek vigasztalásában!
Július 13., csütörtök. Tilmant kéri a Jelenést:
‒ Egy meggyőző bizonyságot kérek Tőled, hogy az emberek higgyenek!
‒ Én életetek minden napján elhalmozlak benneteket meggyőző bizonyítékokkal! ‒ válaszolta a Szűzanya.

(folyt.)

Egy szent szentje: Az arsi plébános
     Pauline Marie Jaricot a Filoména-tisztelet és az Élő Rózsafüzér Társaság franciaországi terjesztője 1812-ben megismerkedett egy lelkes fiatal pappal, akinek adott a saját Filoména ereklyéjéből egy darabkát. Ez a fiatal atya (ld. a képen), Ars-ban lett plébános és az ereklyét templomába vitte. Ars is a forradalom lélekpusztító hatására teljesen elkereszténytelenedett falu volt. Vianney atya a hiábavalónak látszó lelkipásztori igyekezete miatt súlyos lelki válságon ment át. Éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, keményen böjtölt és mondta a Szent Rózsafüzért, de úgy érezte: hiába. Ekkor kis szentjéhez, Filoménához fordult segítségért és lélekmentési eredményessége nyomban pozitív változást mutatott! Szent Filoménát eszményképévé választotta és mély, bensőséges barátságban élt vele, mindig segítségül hívta imáiban. Úgy nevezte őt, hogy "ügyvivőm Istennél"!

     Ennek az atyának a nevét aztán az egész hívő világ megismerte: ő a szent Ars-i plébános. A szent plébánoson keresztül Filoména rendkívüli gyógyulásokat, megtéréseket eszközölt. Naponta tömegek tódultak Ars-ba, nemcsak Franciaországból, de messzi külföldről is; betegek, bánattól sújtottak, bűnösök és elhagyatottak. 
     Vianney János atya gyóntatószéke előtt hosszú órákat, sőt, néha napokat töltöttek a zarándokok, arra várva, hogy kiönthessék szívüket, mert az abbé angyali mosolya még a legínségesebbnek is vigasztalást nyújtott. Ő maga minden rendkívüli gyógyulást, minden megtérést vagy hasonlót Filoménának tulajdonított. "Ne nekem köszönjétek ‒ mondta a szószékről vagy a templomtéren ‒, hanem Filoménának, annak a drága kis Szentnek, akinek én csak eszköze vagyok!" 
     A legnagyobb csoda azonban az Ars-i plébános élete volt. Ez a törékeny test a sok böjttől és önmegtagadástól úgy lesoványodott, hogy már puszta megjelenése is félelemmel töltötte el a hívőket. Mintha már nem is a Földön járna, noha még fiatal volt! Szinte nem ismert fáradságot, melynek eredményeként, amikor betegségbe esett és már lemondtak róla, akkor megjelent előtte Filoména és olyan titkokat nyilatkoztatott ki számára, melytől nem csak meggyógyult, de élete végéig erőt és biztatást merített e jelenésből. 
Pauline Marie Jaricot mellett tehát főleg az Ars-i Plébános volt az isteni gondviselésnek eszköze, egy egészen rendkívüli szentünk, Filoména tiszteletének világméretű elterjedésében. 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;  10. RÉSZ;  11. RÉSZ;  12. RÉSZ;  

  Január harmadikát követően az öt gyermek még rendszeresen járt a jelenési helyre imádkozni, de látomásban nem volt részük. Június 11-én azonban ismét megjelent a Szent Szűz a gyermekeknek, nem szólt ugyan, de a zarándokok közül egy férfivel egészen rendkívüli gyógyulás történt.
1933. június 12-től augusztus 15-ig egy Tilmant Côme, Pontuary-Mettet-ből való 58 éves munkás férfinek kilencszer volt jelenés-élménye. Az erősen liberális felfogású férfi, komoly betegségéből, a csigolya-csontgümőkórból hirtelen és csodásan meggyógyult. A neki mondott közlések nagyobb jelentőségűek, mint amit az öt gyermek kapott, mégis, a "Beauraing-i Mária-jelenés" alatt kizárólag a gyermekek jelenését értik.
Tilmant Côme hírét vette a Beauraing-i rendkívüli gyógyulások sorának és maga is elvitette magát gépkocsival a jelenési helyre, ahol hosszasan imádkozott, jóllehet addig nem gyakorolta katolikus hitét. Nem történt semmi. Vissza ültették a gépkocsiba és elindultak. Amint azonban haladtak tovább, Tilmant út közben könyörgőn visszafordította a fejét a jelenési hely felé – mint később elmesélte – egészen sajátos és boldog, meleg érzés hatotta át az egész testét. Megállíttatta az autót, simán kiszállt és visszagyalogolt ő, aki mozdulni is csak nagy fájdalmakkal tudott! Éppen ez a kilátástalan fájdalom vette rá, hogy Beauraing-be vitesse magát, ahol viszont szívből imádkozott!

     A jelenlévő tömeg magán kívül volt a csodálkozástól, mindenki meg akarta érinteni a kiváltságoltat. Ő pedig hosszas hálaadás után megígérte, hogy vissza fog jönni!
     Egy katolikus újságíró Raphael Sindic azt fejtegette, hogy Tilmant, mint felnőtt férfit sokkal inkább megérintette a jelenés érzelmileg, mint a látnok gyermekeket.
     Tilmant Côme rövid idő alatt népszerű lett, bár ennek családja a legkevésbé sem örült, sőt vallástalan fiai egyenesen szégyellték apjukat!
   

 A következő részekben, a korabeli brüsszeli De Standaard és a holland De Tijd c. katolikus lapok nyomán kapunk ízelítőt a Tilmant Côme – becenevén "a pontauri látnok" – által kapott üzenetekről.

(folyt.)

A szenttéavató nagy csoda
     A beteg továbbra is gyenge volt és ahelyett, hogy nyugalomra gondolt volna, egyenesen Mugnanóba irányíttatta a kocsit.
Persze ennek is híre ment és a nép kitódult az utcákra, úgy fogadta azt, aki a pápával is beszélt az ő 'kis Szentjükről'. Bekísérték a templomba és hangosan kérték Filoménát, hogy gyógyítsa meg előkelő betegüket.
Az emberek körülvették Pauline hordágyát és minden módon tudatni akarták vele, hogy számíthat rájuk, úgyhogy a beteg alig kapott levegőt. 
     Másnap a misén Pauline megpróbált a saját lábán a Szentáldozáshoz járulni. El is jutott odáig, de a Szentség vétele után összeesett.
A nép azt hitte, hogy meghalt. Ordítani kezdtek és kérték – mit kérték – követelték Filoménától a gyógyulását! Bevitték Paulinet a szentélybe, egészen közel az ereklyéhez. Szegény Francesco atya, alig tudta méltó módon befejezni a Szentmisét, amikor egyszerre betegünk szeméből forró könnyek hullottak és tökéletesen érezte, hogy új és boldogító erő árad szét a testében. Pauline már-már azt hitte, hogy a mennyei üdvösséget jelzi. 
A plébános atya is észrevette az egészséges pírt és mosolyt a beteg arcán és tudta miről van szó. Nyomban meghúzatta a harangokat. Pauline a saját lábán ment ki a templomból, mindezt úgy, hogy az emberek majd szétszedték őt örömükben!
     Francesco atya másnap adott neki egy szoborba helyezett Filoména ereklyét, és Pauline Marie Jaricot újra a régi szép hölgy volt. A "kis Szentnél" maradt még ugyan néhány napig, de a terve már megvolt, hogy innen egyenesen a Vatikánba megy!
     Ezt követően, hogy a gyógyulásához kétség ne férjen, orvosi felügyelet mellett egy évig maradt Rómában, egyben hivatalos tanúságot téve Filoména hathatós közbenjárásáról! XVI. Gergely pápa betartotta a szavát és 2 évnyi várakozást követően 1837-ben a Szentszék, Filoménát oltárra emelte!

Franciaországba való hazatérése után Pauline kápolnát építtetett Szent Filoména tiszteletére Fourviére-ben, ahová a magával hozott szobrot az ereklyével az oltárra helyeztette. Ez volt az első külföldi kegyhelye Filoménának. 
     Pauline Marie Jaricot továbbra is jó erőben volt ‒ és példájára minden népnek ‒ tovább fejlesztette az Élő Rózsafüzér Mozgalmat, imaközösségeket szervezett, valamint egy missziókat támogató új egyletet, és egy a Hit Fejlesztésére Alakult Társaságot alapított. De nem csak szervezett, hanem maga is aktívan részt vett a rózsafüzér imádságokon, s így Pauline Marie Jaricot ölszámra gyűjtötte a "mennyei kincseket", vagyis olyan értékeket, amelyeket magával is vihetett Isten Országába.

Na ez az, amiről többnyire megfeledkeznek manapság az emberek! 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ; 7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. ÉSZ;  10. RÉSZ;  11. RÉSZ;

     A reggeli újságok szétkürtölték, hogy ez az utolsó jelenési nap és a gyermekek mindegyike kapni fog egy titkot. A kíváncsiság és a csodavárás nagymértékben fokozódott. A zárda előtt, 25-30 ezer ember gyűlt össze, köztük 80 orvos. (!)
     A jelenés, ezen a napon is a szokott módon és a szokott időben történt, azzal a különbséggel, hogy most Fernande térdelt le kis késéssel a többiekhez képest. A hangja is más volt, nem olyan ihletett, mint a társaié. A másik négy látnok egyszerre csak megállt az imádságban, ragyogott az arcuk, majd újra kezdték a rózsafüzért.
     A jelenés végeztével, Fernande arca szomorúvá vált. Az egyik orvos, Dr. Maistriaux rávette, hogy kezdjen bele egy újabb rózsafüzérbe. A lány ott is maradt a csipkebokornál, míg a többiek a barlang előtt énekeltek. Egyszerre ő is térdre esett és valósággal a földhöz tapadt, majd átható boldog hangon felkiáltott: "Üdvözlégy Mária!" Ezt követően figyelmesen hallgatott, majd felállt és előbbre lépett. Aztán nagy és áhítatos lelkesedéssel még lépdelt néhányat, előre hajolt, mint aki keres valamit és végül zokogásban tört ki.
     Nehezen tudott lenyugodni, miközben a többiek a Magnifikátot énekelték a barlang előtt. Az ének hirtelen abba maradt és a tömegen feszült reszketés futott végig.
     A Jelenés ekkor szólt a kis látnokokhoz. Andreának ezt mondta:
‒ Én vagyok az Isten Anyja és az Egek Királynéja! Imádkozzatok mindig, Isten veletek!
Voisin Gilbertenek ezt mondta:
‒ Megtérítem a bűnösöket! Isten veletek!
     Degeimbre Gilbertnek és Voisin Albertnek is ugyanezt mondta. Bár az emberek tudni vélték, hogy a Szűzanya a kis Alberttel kétszer is beszélt.
     Mint kiderült, Fernande ezen a napon csak fényt látott, semmi mást, de a Szent Szűz felé is megnyilatkozott. A kislány mennydörgést hallott és egy tűzgömböt látott leereszkedni a rózsabokorra. A Szűzanya hangját hallotta:
‒ Szeretitek-e Szent Fiamat? ‒ kérdezte.
‒ Igen, nagyon szeretjük! ‒ válaszolta a lányka.
‒ Szerettek engem is?
‒ Igen, boldogan szeretünk!
‒ Akkor hozzatok sok áldozatot és tagadjátok meg magatokat érettem.
     Ekkor végre megpillantotta Fernande a Boldogságos Szüzet, aki rendkívüli ragyogásban állt, és amikor kitárta karját, láthatóvá vált az Arany Szíve, miközben ezt mondta:
‒ Isten veletek!
Ezen búcsúszavakat követően a Jelenés eltűnt. És bár a gyermekek olykor visszatértek a rózsabokorhoz, természetfeletti élményben nem volt részük ‒ legalábbis nekik!
Ezzel az Beauraing-i események első szakasza lezárult.

(folyt.)

A pápai ígéret
     Ha elgondoljuk, hogy a 19. század közepén mit jelentett egy utazás hintóval át az Alpok kiépítetlen útjain, elhagyott szorosokon, útonállóktól és viharoktól sújtva, akkor elképzelhetjük azt is, hogy mit gondoltak magukban a kísérők. De tudta ezt Pauline is. 
     Az egyik elhagyatott pihenőjükön történt, hogy Pauline behunyt szemmel imát suttogott, amikor kinyitotta a szemét, egy mosolygó kislányt látott a hintó mellett, aki átnyújtott neki egy hosszú szárú fehér rózsát, majd eltűnt.
Amikor kísérete visszatért a hintóhoz, Pauline kezében a rózsát hihetetlennek találták ugyan, de az elbeszélését mégis lázálomnak tartották. Tudnunk kell, hogy az Alpok hófödte csúcsai közt friss és csodás illatú rózsa nincs! 
Pauline szervezete azonban nem bírta tovább a megpróbáltatásokat: a Loretto hegy lábánál lévő Trinita Dei Monti apácakolostorból nem tudott tovább indulni, pedig már jóformán a Vatikán kapujáig jutottak. Kénytelenek voltak tehát küldöncöt indítani Rómába, hogy lemondják a jelzett látogatást. A Szentatya, XVI. Gergely tudta, hogy Pauline milyen állapotban vállalkozott az útra az ő áldásáért, és azt sem feledte, hogy Pauline mennyi áldozatot hozott egészségesen és betegen is az 
egyházért és a szegényekért. Ezért rendkívüli emberi módon határozva úgy döntött, hogy ő maga megy el Pauline-t megáldani. Ez kivételes és szokatlan döntés volt, persze ugyanolyan rendkívüli, mint Pauline egész élete és szolgálata. 
A Szentatya tehát megjelent a lorettói zárdában. Megállt Pauline ágyánál, Kedves Gyermekemnek nevezte és bőségesen osztva áldását, megdicsérte hihetetlen úti vállalkozásáért. 
Amint a pápa közel hajolt a lányhoz, az volt az érzése, hogy a vég már túl közeli nála. Ellátta a Szentségekkel, majd így suttogott halkan, de már választ sem várt:
‒ Kedves Gyermekem, ha megérkezel a mennyországba, imádkozz az Egyházért!
Pauline azonban váratlanul megszólalt: 
‒ Megígérem ‒ felelte ‒, de ha mégis életben maradnék és egészségesen, akkor Szentatyám megígéri, hogy a mugnanói Filoména szentté avatási perét gyorsan lefolytatja? 
(Erre kínos csend támadt.)
‒ Persze hogy ezt megteszem, hiszen az ön teljes gyógyulása elsőrangú csoda lenne!
Ezt hallván Pauline olyan mélyet sóhajtott, amilyet csak egészségesen lehet. 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) 

(Alsó képen Fouvriere, Pauline Jaricot háza, ahol egyébként később az első Szent Filoména kápolna működött Franciaországban. Egyben az Élő Rózsafüzér Egyesület nemzetközi központja.)  

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;  10. RÉSZ;

     1932. december 28., szerda. A gyermekek úgy vették észre, mintha a Szűzanyának mondanivalója lenne, ezért együtt kiáltották (így): ‒ Beszélj, hallgatunk!
‒ Ez most az utolsó jelenésem! ‒ mondta a Szűzanya. Ezt állította a 3 lány és Albert, velük ellentétben Fernande úgy értette, hogy "Imádkozzatok sokat!" Sőt egy pillanatra úgy látta, hogy a Szent Szűz megmutatta "Arany Szívét".
     Nagy eséllyel az utóbbi kijelentés állja meg a helyét, mert "érdemben és súlyában" ezt követően történtek az igazi üzenetek!
     Ha a Jelenés búcsúzása lett volna valós, annak ellent mondott volna, hogy ezt követően még volt jelenés december 31-én, 1933. január 1- 2- 3-án, valamint azon év június 11-én! Ezzel valóban befejeződött az 5 gyermek revelációja, viszont egy Tilmant Côme nevű 58 éves csodásan meggyógyult munkásnak további tíz látomás-élménye volt!
     Az öt gyermek további jelenéseit most már pontosan követjük!
     December 31., szombat. Ez alkalommal Albert is észlelte, hogy a Szűzanyának Arany Szíve van! Ezen a napon háromszor is volt jelenés 19-kor, 21.45-kor és 22 óra körül.
     Hogy a gyermekek mennyire voltak álmosak, azt senki nem jegyezte fel, de másnap, 1933. január elsején is volt Jelenés.
     Albert ez alkalommal is késve térdelt le, sőt panaszkodott, hogy egy éles kő került a térde alá. Bevallotta, hogy nem látott semmit. Vele ellentétben a nővére Gilberte látta és hallotta a Szüzet, aki ezt mondta: ‒ Imádkozzatok mindig!

     Fernande és Degeimbre Gilberte látta a Jelenést beszélni, de nem hallotta. Az érdekesség azonban az volt, hogy 15 ezer ember előtt a két Gilberte nevű lányt nem tudták felemelni a földről!

(folyt.)

Egy nő, akit a próbatételek sem térítettek el az engesztelő élettől

     Pauline gyötrelmes állapota éveken át tartott, amelyben a rövid időre beállott enyhülést eszméletvesztések váltották fel, és a teljes javulás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Ő maga hihetetlen lelki-erővel igyekezett kibírni szenvedéseit s ha magánál volt, imákkal próbálta figyelmét a fájdalomról elterelni.

     Egy alkalommal Pauline legjobb barátnője mesélt neki arról, hogy egy újonnan felfedezett katakombában talált fiatal vértanú nevéhez számtalan, emberileg felfoghatatlan gyógyulás fűződik. Az ereklyéje Mugnano del Cardinalé kis faluban található. A barátnő még több részletet is mesélt az odakerülésének történetéről, ám észre sem vette, hogy eközben Pauline arca fokról fokra megváltozik, szemei tágra nyílnak és szokatlan élénkséggel figyel.

‒ Hogy hívják a vértanút? ‒ kérdezte Pauline szokatlan élénkséggel.

‒ Filoménának ‒ volt a válasz. A barátnő elment, de Pauline nem aludt. Révületében önmagát látta a távoli falu templomának oltáránál térdepelni, és Filoména neve járt a fejében. El is határozta, hogy bár őrültségnek fogják tartani ötletét, de odaviteti magát, még ha bele is pusztulna a hosszú utazásba! Úgy érezte, hogy ez jel és válasz lesz számára, hogy van-e még feladata a földön. Imádkozott az ismeretlen szenthez és ez annyira meg-nyugtatta, hogy hosszú idő óta először aludt egyfolytában pár órát. Pauline bár csak árnyéka volt önmagának, de lelkében mégis töretlen. Érezte, hogy még van feladata a földön, és bízott Istenben és újabban a "kis Szentben" is!

     Orvosai természetesen nem vállalták a felelősséget, de tehetetlenek voltak Pauline elhatározásával szemben. Úgy értelmezték, hogy ez már az őrültség jele, és úgy sem fog messzire eljutni élve!

     Már másnap elindultak nevezett barátnőjével, és bizony az úton a kocsi minden rázkódására megvonaglott Pauline arca, s kísérőinek összeszorult a torka. Úgy érezték, hogy halottas kocsiban ülnek. Amikor eljutottak az első pihenőhelyig, azt remélték, hogy innen rögtön vissza is fordulhatnak. Ám amikor Pauline megszólalt, maguk is kételkedni kezdtek elmeállapotának tisztaságában.

‒ Ha ez az út eddig nem ölt meg, akkor most menjünk Rómába, mert meg akarom szerezni a Szentatya áldását!  

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;  7. RÉSZ;  8. RÉSZ;  9. RÉSZ;

     Augusztus 2-a Angyalok Királynéja vagy népiesen Angyalos Boldogasszony ünnepe, mely egyben a Porciunkula kápolna fölszentelésének emléknapja és a ferencrendiek legnagyobb ünnepe.

Porciunkula – egy kis kápolna, amit Szent Ferenc épített újjá 1208-ban. Itt éltek az első testvérek, és maga Szent Ferenc hívta először Porciunkulának, azaz kis helynek, sőt kis Szentföldnek (magyarázat alább →)!

Ferenc itt alapította meg az első és második rendet, hiszen itt öltöztette be Klárát, és 1226-ban ide jött meghalni (sírja fölé 1568-ban bazilikát emeltek). Itt Porciunkulában jelent meg neki az Úr és az Istenanya. Arra bátorították, hogy kérjen Tőlük valami „nagy kegyelmet”, bármit! És Szent Ferenc nem csekélységet kért, hanem azt, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, „teljes búcsút” nyerhessen, vagyis, mentesüljön a bűnei által kiérdemelt tisztítótűz szenvedéseitől!

A kérés abban az időben rendkívüli volt, mert → teljes búcsút akkoriban csak a szentföldi keresztes háborúkban résztvevők nyerhettek, vagy az, aki a Szentföldre indulókat hathatósan támogatta. Az Úr Krisztus helybenhagyta a kérést, ámde Ferencet a pápához utasította. III. Honorius 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-én déltől másnap estig minden esztendőben „toties-quoties” (esetenként, mindannyiszor), a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára.

A 14. sz. végétől a pápák a Porciunkula-búcsút megadták a ferences templomoknak, később a klarisszák és a kapucinusok összes templomának, melyet XV. Gergely pápa 1622-ben a ferenceseken kívül az összes hívőre kiterjesztette.

A 1678-ban egy 3 hajós bazilikát építettek a Porciunkula fölé úgy, hogy a kis kápolna a központi kupola közepe alatt áll. Az 1832-es nagy földrengéskor a bazilika sok része beomlott (de a kis kápolna sértetlen maradt!). 1840-ben helyreállították. Később márvány homlokzatot kapott.

Ha valakiben netán felmerülne a kérdés, hogy "mi az üdvös abban, ha az Isten Anyját még az Angyalok Királynőjeként is tiszteljük", nos a szent írók a következőkben látják ezt üdvösnek: A Boldogságos Szent Szűzben a Megváltó Társát szemléljük, aki a Szeplőtelen Fogantatás titka által, egyedülálló módon mentes maradt az ősbűn átkától, és még a személyes bűntől is. A Mindenség Királyának Anyjaként, királynőként tisztelhetjük. Istenanyai méltósága és még a Szent Angyalokat is megelőző tökéletessége révén, ennél fogva az Angyalok Királynőjeként is tisztelhetjük Őt. Ez a Mária-tisztelet végeredményben a Szentháromság Egy Istenre irányítja figyelmünket, hiszen a Szűz Máriával való kapcsolatunk tulajdonképpen az Istennel való kapcsolatunkat segíti, mégpedig olyan értelemben, hogy Mária által jutunk el Jézushoz. Ezért nagyon lényeges, hogy minél buzgóbban, és minél nyitottabb szívvel szemléljük az Istenszülő Szűz szent titkát, dicsérjük Őt Istentől kapott égi-földi méltóságában, keressük közelségét, figyeljünk indításaira, kérjük közbenjárását, és fogadjuk a kegyelmeket, amelyeket az Úr, Szent Anyjának keze által kíván adni nekünk. A fenti teologikus sorokat egyszerűbben foglalja össze XIII. Leó pápa a Divinum illud munus körlevelében (1897): „A vallásos tisztelet ugyanis, amelyet a szent égi lakóknak és az angyaloknak, a Szűz Istenszülőnek és Krisztusnak megadunk, végül is magára a Szentháromságra áramlik vissza és benne végződik.” (DH 3325) Ebben teljesedik be a bensőséges Mária-tisztelet egész jelentősége.

Angyaloknak Királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a te szent Fiadat érettünk.

Ékes virágszál, hozzád esdeklünk! Szép Szűz Mária, könyörögj értünk!

     December 19. és 20. (hétfő-kedd)
     Hétfőn, a negyedik tizednél tartottak a rózsafüzérben, amikor Fernanda kiáltott fel először, hogy látja a Szent Szüzet. Másnap a harmadik tized végén kezdődött a jelenés!
21-én a kis látnokok megkérdezték, hogy "Ki vagy?"
‒ Én vagyok a Szeplőtelen Szűz! ‒ volt a válasz. Ám ezt a kihallgatások során csak három gyermek állította. Degeimbre Andree ugyanis csak a szájmozgást látta, de nem hallotta, a kis Albert pedig valahogy nem emlékezett az egészre.
     A 22-i jelenés során jól megvilágították a rózsabokrot és a jelenlévő 18 orvos feljegyezte, hogy Albert, valamivel később esett térdre mint a lányok. A meghallgatásnál ki is jelentette a fiú, hogy ő bizony nem látott semmit. Így történt ez 23-án is, amikor Fernanda feltette a kérdést a Szűzanyának, hogy "Miért jössz ide?"
‒ Azért, hogy ide zarándokoljanak az emberek!
     A három másik lány nem hallotta ezt a választ.
     A 24-i jelenéskor, Voisin Gilberte újból kérte a Szent Szüzet:
‒ "Ha csakugyan Te vagy a Szeplőtelen Szűz, akkor tégy valami csodát". Degeimbre Andree csatlakozott a kéréshez és szóról szóra megismételte a kérést. A lányok szerint a Szent Szűz semmit sem válaszolt, ezzel szemben a kis Albert azt állította, hogy ő "igenlő" választ hallott.
     December 25. Vasárnap és Karácsony! A látnokok biztosra vették, hogy jelenésben lesz részük, ám nem történt semmi, de még másnap sem!
     December 27-én, a Szűzanya este háromnegyed 10-kor (!) jelent meg.

(folyt.)

Egy nő, aki nem hagyta, hogy elragadja a világ
     Minél többen fordultak Filoménához, annál bőségesebben árasztotta segítségét, és az un."kis csodák" után megszülettek azok a nagyjelentőségűek is, amelyek nemcsak az utókor számára őrizték meg nevét, de lehetővé tette a hivatalos szenttéavatást is. Tudjuk, hogy ez igen óvatos és körültekintő egyházi vizsgálatok eredményeitől függ, mely kivizsgálások hossza néha több emberöltőn át is elhúzódik. 
     Filoména esetében ez egy olyan páratlanul lelkes nő nevéhez fűződik, akit az ég olyan időkben adott a világnak, amikor a "felvilágosodás" a legnagyobb sötétséget bocsátotta a lelkek tömegére. Ez az eset azonban számtalan embernek adta vissza elveszett hitét. Lássuk tehát a rendkívüli történetet!
Pauline Marie Jaricot kétségkívül kora legvonzóbb egyénisége és a legbájosabb francia hölgye volt, aki dúsgazdag szülők elkényeztetett gyermekeként született. Szépségével olyannyira lenyűgözött mindenkit, hogy az előkelő társaságok körülötte rajongtak. Úgy emlegették, mint akivel nemcsak bőkezű volt a sors, de elbűvölő kecsessége mellé még rendkívüli okosságot és vidám természetet is kapott. Meleg szíve képes volt minden jóságra, miáltal nemcsak a szegények támogatója volt, de létrehozta ‒ a máig működő ‒ Élő Rózsafüzér Egyesületet, amely bizony merész tett volt a divatos ateizmus idejében. Azáltal, hogy ő az előkelő társaság lelke volt, egyre többen követték példáját, valósággal "sikk" lett az Egyesülethez tartozni. 
     Az Egyesület nem csak elhagyott lányokat karolt fel, de széles körben felélesztette a bensőséges Mária-tiszteletet. Rengetegen találtak magukra ezekben a közösségekben és így a buzgó hölgy neve fontos egyházi körökben is ismert lett. Annál inkább megdöbbenést keltett, hogy Pauline Marie Jaricot hirtelen és egyre ijesztőbb tünetekkel járó betegségbe esett. A testi elesettség mellé bizonyos fokú szellemi gyengülés is társult, és világos pillanatai ritkultak. A legdrágább orvosok sem tudtak rajta segíteni. 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;  8. RÉSZ;

     1932. december 8. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe nagy reményeket ébresztett az emberekben. Tizenötezres tömeg gyűlt össze ezen a napon.
     A gyermekeknek már 6 után jelenésük volt.
‒ Ó Szent Szűz, Szeplőtelen Fogantatás! Eszközöld ki, hogy lássak! ‒ kiáltott a vak nagybácsi.
‒ Szűzanya, járni szeretnék! ‒ könyörgött a kis paralízises társuk.
‒ Beszélj hozzánk, kérünk! Hisz' megígérted nekünk! ‒ mondták a látnokok, de hiába.
     Minthogy semmi választ nem kaptak, az öt gyermek zokogni kezdett. Az orvosok eközben különféle kísérleteket hajtottak végre a látnokokon. Pl. a halántékukat késsel, tűvel megbökték, kezüket megcsípték, megégették, a szemükbe pedig villanylámpával hirtelen belevilágítottak. A csodalátók azonban mindebből semmit sem vettek észre.

     Este 9-kor a gyermekek újra eljöttek a jelenési helyre, ott imádkoztak, de semmi nem történt, még az elkövetkező négy napban sem.
     Eközben a helyi pap Fr. Lambert ‒ amiként az egyházi hatóságok általában ‒, rendkívül óvatosságot tanúsított az eseményekkel kapcsolatban és körültekintő hozzáállásra szólította fel az esetlegesen oda látogató papokat. A megyéspüspök kifejezetten rendeletbe adta, hogy a papság zarándoklatokat szervezzen Beauraing-be.
     December 13-án, a megszokott jelenet ismétlődik. Egy orvos közben újra arra készülődött, hogy tű-próbának veti alá a látnokokat, mire a kis Voisin Gilberte így szólt:
‒ Hagyjon békén! Önök miatt van az, hogy a Szűzanya nem jelenik meg!
Végül, december 17-én szombaton volt jelenés, melyet Andree Degeimbre vett először észre. Egy arra haladó jezsuita atya megkérte a még készülődő gyermekeket, hogy kérdezzék majd meg a Szűzanyától, hogy mit óhajt! Úgy is történt.
‒ A papság nevében kérünk, mondd meg, hogy mit tegyünk Érted? ‒ kérdezték a látnokok.
‒ Építsetek itt egy kápolnát! ‒ volt a Szűzanya válasza.
‒ Igen, fogunk építeni! ‒ szólt a kis Albert.
     Másnap, vasárnap nem volt jelenés.

 (folyt.)

Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint
     Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermekáldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a keresztények Istenéhez. A királyi pár, amint a hitoktatás után felvette a keresztséget, rákövetkező évben január 16-án kislányuk született. A Fényről – melytől megvilágosodtak – Lumenának nevezték el és a Szent Keresztségben a Filumena nevet kapta. A lányka felcseperedett és gyönyörű hajadon lett belőle.
     Amikor Dioclecianus római császár hadat üzent a kis államnak, a király feleségével és akkor már 13 éves lányával Rómába utazott, hogy tárgyaljon a császárral, ez azonban szemet vetett a gyönyörű lányra és így szólt: "Nincs okod félni, mert ahelyett, hogy megtámadnálak, szövetséget ajánlok neked: add hozzám a lányodat!"
Filoména azonban már 11 éves korától eljegyezte magát Krisztussal, ezért határozott és hajthatatlan nemet mondott a "kérőjének".
    A császár sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta Filoménát meggyőzni, ezért haragjában tömlöcbe vetette. Lábát láncra verve, különféle kínzásokkal fenyegette, jóllehet naponta meglátogatta és csábító ajánlatokkal ostromolta. Végül a fenyegetéseit sorra megvalósíttatta, ám szentünk kitartott hitében.
     Ezek a jelenetek már harminchét napja tartottak, midőn a Mennyország Királynője maga megjelent Filoménának sugárzó fényben, az Isteni Kisdedet tartva a karjában és így vigasztalta:
‒ Bátorság, szeretett Leányom! Te az én Fiam nevét viseled, mert Fénynek, Lumenának neveznek. Fiam a te jegyesed, aki a Világosság, a Nap. És engem is hasonlóképp neveznek a Hajnali Szép Csillagnak, a Hajnal Sugarának, Napbaöltözöttnek. A gyámolítód vagyok. Most ugyan az emberi gyengeség és megalázás órája van, de ha a megpróbáltatásod órája üt, akkor erőt kapsz és kegyelmet nyersz. Őrzőangyalaid között ott lesz melletted Gábriel Arkangyal is, akinek a neve azt jelenti: Az Isten ereje. Gyermekem ‒ mondta ‒ három további napig maradsz még ebben a cellában, és aztán végleg elhagyod a szenvedésnek ezt a helyét!
     A császár látva, hogy nem tudja rávenni Filoménát a vágyai teljesítésére, szörnyű szidalmak közepette elrendelte, hogy korbácsolják meg. 
Amikor száz sebből vérezve vissza vitték cellájába és ő a halált várta, két fényes angyal jelent meg és mennyei balzsammal kenték meg a sebeit, melyek nyom nélkül begyógyultak. A következő reggelen a császár megdöbbent Filoména makulátlan szépségén. Megpróbálta még egyszer rábeszélni, hogy Jupiter ajándékaként fogadja el a hitvesi koronát, de hiába.
     A császár őrjöngött a dühtől és kiadta a parancsot, hogy vashorgonyt akasztva  nyakába dobják a Tiberiszbe. De Jézus, hogy összezavarja a hamis istenekben hívőket, elküldte újból két angyalát. Ezek eloldották a kötelet és míg a horgony csobbant a habokban, Filoménát szárazon kivitték a partra. Ez a csoda ott és akkor, számtalan szemtanút megtérített a keresztény hitre. 
   Ekkor Diocletianus elvakult megátalkodásában elrendelte, hogy a lány nyilvánvalóan boszorkány, tehát agyon kell nyilazni, felizzított nyílhegyekkel.
Az Égi Jegyes, ekkor is megóvta Filoménát, és a nyilak visszafordultak az íjászokra, hatot megölve közülük. 
Ez az utolsó csoda újabb megtérési hullámot váltott ki. Az emberek egyre több jelét adták a császár iránti nemtetszésüknek – sőt –, mély tiszteletet nyilvánítottak a keresztény hit iránt. 
Most már, komolyabb következményektől tartva, a császár elrendelte lefejezését. 
     Filoména lelke dicsőséggel és győzelemmel szállt a Mennybe, és elnyerte a vértanúság koronáját. 
     Mindez ‒ Filoména közlése szerint ‒ délután három órakor történt, egy pénteki napon, augusztus 10-én. 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

7. RÉSZ;

     1932. december 4. (vasárnap). A kis Gilbertát ugyan időben hazakísérte egy nővér, este 7-kor azonban mégis a kerítés előtt állt mind az öt gyermek! Ezúttal velük volt a vak nagybácsikájuk és egyik béna lábú barátjuk mankókkal.
     A gyermekek térden imádkoztak, amikor a Szűzanya megjelent. Megint a kis Albert szólalt meg, de ezúttal kérések és kérdések sorát intézte a Jelenéshez, esetenként egyenesen rákérdezve: "Add ránk áldásodat! Gyógyítsd meg a barátunkat és a nagybácsit és mikor jöjjünk ide legközelebb?"
A Szent Szűz azonban csak az utolsó kérdésre válaszolt: "Szeplőtelen Fogantatás napján!"
A fiúcska még megkérdezte: "Mit kívánsz tőlünk? Talán építsünk ide egy kápolnát?"
‒ Igen! ‒ volt a Szűzanya válasza.
     Másnap hétfőn, hatalmas tömeg gyűlt össze a kolostorral szemközt. A csendőrök tartottak formális rendet. Fél hétkor a gyermekek imádkoztak és jelenésük volt. Albert kezdett beszélni:
‒ Ha te vagy a Szeplőtelen Szűz, akkor kérünk, hogy tegyél csodát fényes nappal! ‒ ám semmiféle választ nem kapott, ezért megismételte. A Szűzanya azonban néma maradt. Erre a gyerekek sírni kezdtek. Albert végre mást kérdezett:
‒ Mikor jöjjünk újra?
A válasz nagyon egyszerű és érthető volt: "Este!"
     Este fél 9-kor valóban látták a jelenséget, éspedig ugyan abban a formában, mint előbb.
Az események hatására, ettől a naptól kezdve kifejezetten hatalmas tömeg gyülekezett már a kora délutáni órákban. Újabb és újabb zarándokbuszok érkeztek. A nővérek kénytelenek voltak a kutyákat elzárni. A környéken mást sem lehetett hallani, mint az imádságok állandó moraját.
     Egyes hívek gyertyákat és adományokat tettek a Lourdes-i barlang elé. A decemberi hideg ellenére szinte mindenütt álltak, félkörívben kihagyva a látnok-gyermekek szokott helyét.
     Olykor papok is felbukkantak, de azok látható módon igyekeztek a plébánia felé venni útjukat.
A két család háza előtt is többen gyülekeztek, hogy megérinthessék a gyermekeket, sőt egy asszony azt sipítozta, hogy addig ő haza se megy, míg meg nem csókolhatja valamennyit.
     A hideg decemberi sötétségből egyszer csak felbukkantak a gyermekek, sapkában sálakban. Megérkezve a templomi zsoltározás hangján imádkozták a rózsafüzért és a tömeg moraja mondta utánuk. Az öt gyermek egyszerre felemelte a kezét, majd leeresztette és átszellemülten, hol hangosabban, hol halkabban beszéltek. Mária megjelent nekik, de ez a jelenés nem tartott sokáig. A gyermekek újra visszatértek ebbe a világba.

(folyt.)

Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?
     A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.
Ki is volt valójában ez a kis szent?
Ki volt ez a szépséges gyermeklány, akit oly kegyetlenül végeztek ki?
Ki volt ő, akinek nevéhez több száz rendkívüli csoda fűződik?
Ki volt ez a "kis Szent" aki pápák és szentek sorát ihletett meg és személyes követői lettek?
A legnagyobb kérdés, hogy miként szereztünk tudomást a történetéről?
     A fenti kérdések természetszerűleg ötlöttek fel rajongói közt a csodák kapcsán, ezért könyörögni kezdtek hozzá, nyilatkoztassa ki magát, közölje valamiképpen, ki is volt ő tulajdonképpen?
És a kis szent ezt a kérést is meghallgatta: ő maga nyilatkoztatta ki egyidőben, egymástól távol eső három különböző személynek, álomban vagy látomásban. Még a szkeptikusokat is elgondolkoztatta, hogy három, egymást nem ismerő személy, egyidőben ugyanazt a történetet írta le az Egyház számára, melyek ráadásul tökéletesen megegyeztek a leletek tanúságával, melyeket nem is ismertek. 
     Ezek a magánkinyilatkoztatások 1833 karácsonyán jelentek meg nyomtatásban, melyeket a Szentszék később jóváhagyásával ajánlott a híveknek! Bár a jóváhagyás nem volt garancia sem arra, hogy minden pontosan úgy történt, sem pedig, hogy valóban természetfeletti eredetű. Azt viszont elismerte, hogy a "kis Szent" története hihető és nem ellenkezik sem az egyházi tanítással, sem a közismert történelmi tényekkel!
    Végül a három személynek adott magánkinyilatkoztatás közül az maradt a köztudatban, amelyet Filoména, Maria Luisa de Gesu anyának, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának tett, mert ez a szentéletű szerzetesnő életszentségével bizonyította, hogy méltó lehetett ezekre a közlésekre.
Maria Luisa de Gesu, Filoména mártíromságának leírását a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta imprimatur-ral. Maria Luisa erényes és tartalmas élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget.

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;  6. RÉSZ;

     Miután a szülők utánajártak a "dolgoknak", néhány újságíró őket próbálta kikérdezni. Végül Degeimbre asszony adott nekik egy nyilatkozatot, melyet alább idézünk:
     "A gyermekeim – Gilberte és Andree – nem sokkal hét után, kifulladva rohantak haza és izgatottan mesélték el, hogy Albert a zárda-iskola kerítésénél az egyik bokor ágai között tündöklő fényt pillantott meg, amelyet a többiek is láttak. Erre elmenekültek hátat fordítva a fénynek, pillantásukat a földre szegezve, hogy ne lássák meg azt, amitől féltek, ennek ellenére össze-vissza beszéltek Szűz Máriáról. Nézzék, nálunk a családban Róla nem esett soha szó! Mindez nagyon hihetetlennek tűnt fel nekünk, és mivel annyira
bizonygatták hogy a Szűzanya volt, veszekedni kezdtem velük és aludni küldtem őket. A következő nap megint ugyanaz történt. Ismét futva jöttek haza és inkább félholtak voltak, mint élők, de amit akkor kaptak, azt soká nem fogják elfelejteni! Mindennek ellenére, csütörtökön is holtsápadtan jöttek haza és egyre csak erősítgették, hogy a jelenség kétségtelenül a Szűzanya. Összejöttünk és kitárgyaltuk ezt a másik két gyermek szüleivel. Ezek a dolgok már nem csak értelmünket múlta felül, de a türelmünket is. Egészen biztosak voltunk, hogy valami ostoba és elvetemült ember ijeszti és izgatja gyermekeinket. Így aztán szóltam néhány szomszédnak, Voisin asszonynak is és minden eshetőségre felkészülve, elláttuk magunkat botokkal. Így értük el a kolostor kertet, amikor egészen a rács mellett a gyermekek térdre estek, pillantásukat mereven szegezték egy vadrózsa bokorra és hangosan ájtatosan imádkoztak. Őszinteségükben attól a pillanattól fogva nem lehetett kétségünk. Mi magunk ugyan nem láttunk semmit, de hogy ők látták, abban nem lehetett tovább kételkedni. Közben én hátra mentem a grotta mögé, nézegetni kezdtem a fákat, miközben a bokrok mögött a gyermekek imádkoztak. Amikor magam körül ütögetni kezdtem a bottal, Andree azonnal felkiáltott: ‒ Mama ne menj tovább, ott vagy Mellette! Erre én egészen elhűltem és el se tudom mondani, hogy mit éreztem ebben a pillanatban.” 

(folyt.)

Az  első rendkívüli csodák
     A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora "zuhét" kaptak, hogy a földek alaposan meg lettek öntözve, az emberek pedig – mit sem törődve a zivatarral –, örömükben körbetáncolták a hintót.
     Amikor végre megérkeztek Mugnanóba, a nép Filoména szobrát az ereklye-ládikával harangzúgás és örömujjongás közepette kísérte be a templomba. Kilenc napig hömpölygött a környék népe köszönteni a "kis Szentet", és ekkor – a kilencedik napon – történt az első igazán látványos csoda. Egy szomszédfalubeli anya ölében hozta szentmisére a születése óta nyomorék kisgyermekét, aki a mise alatt mozdulatlanul feküdt az ölében. Az Úrfelmutatáskor, amikor a ministráns hosszan rázta a csengőt, a mozdulatlan gyermeken izgalom vett erőt, leugrott anyja öléből és botladozva előre szaladt a szentélyig, ahol zavartan megállt, mert maga is csodálkozott a soha nem tapasztalt teljesítményén! A Szentáldozat befejezése után Francesco atya felemelte a gyermeket és a nép tombolt örömében. A gyermek teljesen gyógyultan ment haza!
     A nagy rivalgásban senki sem vett észre egy másik jelenetet. Egy mugnanói asszony vak kislányával benn maradt a kiürült templomban és a nyitva maradt áldoztatórács-kapun bement a szentélybe a Filoména ereklye előtt égő mécseshez és annak olajával megkente vak gyermeke csukott szemét. A kislány szemei azonnal megnyíltak és látott. Közben a férje – aki hírhedt szabadgondolkodó, gazdag ember volt – haraggal kereste feleségét, aki "lám megint a templomban volt". Az apa, látván gyermeke gyógyulását és felesége örömkönnyeit, maga is sírva fakadt és vagyonának felét azonnal felajánlotta egy méltó templom építésére a "kis Szent" dicsőségére.
     A "csodatevő" kis Szent neve egyre távolabb is fogalommá vált, a híre nőttön-nőtt, s egyre megmagyarázhatatlanabbnak és hihetetlenebbnek tűnő csodák követték egymást, amelyek felsorolása lehetetlen volna. Ennek ellenére mégis voltak a környéken olyanok, akik mégsem hallottak róla, mert bele voltak temetkezve munkájukba, vagy olyan körökben mozogtak, ahol ilyesmikről direkt nem beszéltek. 
     Így volt ez annak a távolabbi faluban lakó várandós asszonynak az esetében is, akit a vártnál korábban leptek meg a szülési fájdalmak, éppen akkor, amikor teljesen egyedül volt a házában. Segélykiáltásait senki sem hallotta és ő kétségbeesésében már alig volt magánál, úgyhogy rádőlt az ágyára. Egyszer csak egy bájos ifjú leány hajolt föléje, akit még sohasem látott a faluban. Már a puszta tény, hogy nincs egyedül, az is megnyugtatta az asszonyt, akinek nem az első szülése volt és így baj nélkül hozta világra gyermekét. Amidőn kis segítőtársa elrendezett mindent és menni készült, az asszony megkérdezte a nevét. Az ifjú lány mosolyogva így szólt: 
‒ Filoména a nevem, az emberek így hívnak, hogy a "mugnanói Filoména". 
     És ahogy jött, nesztelenül eltűnt a házból. A kismama még sohasem hallotta ezt a nevet, de mivel a lány megjelenésében semmi rendkívülit nem talált és a segítsége is természetes volt, nem töprengett a dolgon. Hetekkel később mesélte el egyik barátnőjének, hogy milyen helyes kislány segített neki a szülésnél. 
Az megemlítette, hogy egy ilyen nevű Szent érkezett Mugnanóba. Az asszonyt furdalni kezdte a kíváncsiság és elhatározta, hogy barátnőjével együtt elmegy a mugnanói templomba. 
Amikor megpillantotta Filoména szobrát, felkiáltott: "Ő volt az! Ő járt nálam, amikor szültem" ‒ s alig volt képes elmozdulni az oltára elől.
     Ettől fogva csodák sokasága, gyógyulások sora és lehetetlennek tűnő ügyek megoldódása fűződött Szent Filoména nevéhez. 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;  5. RÉSZ;

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

     1932. december 2. (Péntek). Ezúttal az apa indult a lányáért, hazafelé azonban Degeimberékhez mentek, ahol további 11 felnőtt várta, és a látnok-gyermekek kíséretében botokkal felfegyverkezve, visszamentek a jelenések színhelyére. Menet közben valaki azt tanácsolta a kis Albertnek, hogy kérdezze meg a Jelenés nevét! 

(Kép: a Degeimber ház)

     Hét óra körül volt. Alig érkeztek meg az intézet kerítéséhez, a három gyermek azonnal észrevette a Jelenséget, ezúttal mozdulatlanul. Ijedségükben sírva fakadtak, ám könnyeik késztetése egyszeriben a meghatódottságba váltott. Erre térdre estek és önkéntelenül elkezdték az Üdvözlégyet imádkozni.
Albert meg is kérdezte a Hölgyet, hogy ő-e a Szeplőtelen Szűzanya? A Jelenés enyhén meghajtotta a fejét, helyeslésül.
‒ Mit kívánsz tőlünk? ‒ kérdezte a gyermek.
‒ Hogy legyetek nagyon okosak!
‒ Azok leszünk! ‒ volt a fiú válasza.
Ez a párbeszéd és maga a jelenés is befejeződött, ám 20 óra 30 tájban újra kezdődött.
Albert, megint megkérdezte:
‒ Valóban te vagy-e a Szeplőtelen Szűz?
A válasz igenlő volt és megismétlődött ez előző jelenés minden szava, ám ezt követően az égi Jelenés széttárta karjait és eltűnt.
     Elindultak hazafelé, de az egyik fiatalember hátramaradt és botjával matatni kezdett az avarban. Erre a kis Albert visszaszaladt hozzá, hogy hívja, de nyomban térdre esett és megint látta a Jelenést. Miközben az Üdvözlégyet áhítatosan imádkozta, a felnőtt fiú egyre csak csodálkozott rajta megrökönyödve.
     Az öt gyermek ezt követően nem kételkedett többé a Jelenés kilétében, sőt egyre csak vágyódtak, hogy újra láthassák! Albert később elmesélte, hogy a Szent Szűz tükröződő fehéreskék ruhát viselt, a kezeit nem összetéve, hanem széttárva imádkozott és a fejét aranyló fénysugarak övezték. A lábait felhő takarta, mintha azon állna. Gyönyörűen mosolygott.
     A nép körében is elterjedt a hír, és egyre többen akarták látni a jelenések helyszínét, hogy ott imádkozhassanak.
A kedvesnővérek egyáltalán nem örültek, hogy a kertjük látványosság színtere lett, ezért, hogy megakadályozzák a jelenési alkalmakat, a főnökasszony egy nővérrel kísértette haza mindennap a kis Gilbertét. Felkérték a csendőrséget a fokozottabb felügyeletre, a kertben pedig szabadon eresztették a kutyákat.
A gyermekek ezen intézkedésektől igen elszomorodtak, a kis Degeimbre lány, Andree pedig – megfeledkezve jó lelkületéről ‒ azt kívánta, hogy pusztulnának el a nővérek kutyái.

(folyt.)

(Alább a jelenési hely a kerten belül, a zárda épületével)

   Filoména viszontagságos utazása                                                                              Don Francesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a legbiztonságosabb helyre, az ülés alá kötözte, melyet sem a plébános, sem a püspöke nem talált kevéssé megtisztelő helynek!
     Amint elindult a hintó, a püspök lábát hátulról egy nagy ütés érte, úgyhogy megállította a kocsist és arra kérte, hogy jobban kötözze a ládikát az üléshez. Ismét elindultak, de ekkor még hatalmasabb ütés érte a püspök lábát. Kiszálltak és értetlenül próbálták az ülés alatt megmozgatni a ládikát, ám az láthatóan és stabilan rögzítve volt. A utazást folytatva olyan óriási ütés érte a püspök lábát, hogy az már nem akart tovább menni.
Ekkor hirtelen a plébánosnak és neki is eszükbe jutott az ígéretük a "tiszteletreméltó módon" való szállításra. Így aztán kioldozták a ládikát, és a püspök atya fövegét levéve, az ölébe vette Filoména ereklyéjét, és kezeivel átfogva, védőn vitte egészen Nápolyig.
     Nápoly felé haladva, egy napra megpihentek, egy baráti háznál. Várták őket, s mivel a házigazda szobrász volt, egy félig kész munkáját gyorsan átalakította a kis szent szobrává. A felesége ‒ bár igen beteg volt, komoly fájdalmakkal ‒, legyőzve rosszullétét és sebtiben varrt egy ruhát Filoménának. A szobor bár nem volt túlzottan bájos, másnap egész jól mutatott a szép ruhában, és ekkor különleges finom illat áradt szét a szobában, melynek reális okát senki nem találta. Eközben különös dolgot vettek észre: a szobor arca folyton-folyvást változott. Azt hitték, hogy ez valami illúzió, vagy fényjáték.
     A szobrász azonban, aki csak most vette igazán szemügyre alkotását meglepődve látta, hogy a szobor arca sokkal de sokkal bájosabb lett, maga is alig ismert rá. Nagy izgatottság lett úrrá mindenkin, ráadásul a háziasszony minden bajából hirtelen meggyógyult.
     A püspöki hintó a plébánossal, az ereklyével és a szoborral tovább indult és mire Nápolyba ért, már mindenki értesült a csodákról, úgyhogy az emberek özönlöttek az utcára, a Szent fogadására.
Késő délután, amikor végre folytathatták az útjukat Mugnano del Cardinale felé, leszállt az este és olyan hatalmas köd ereszkedett alá, hogy a lovak alig bírtak haladni. Az utazók a Szenthez fohászkodtak segítségért és lám, abban a pillanatban kitisztult a légkör, feltűnt a Hold, amely fénycsóvaként világította meg az utat.

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;  4. RÉSZ;

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

     Beauraing-ben az 5 látnokgyermeknek 33 esetben jelent meg a Szent Szűz, volt hogy naponta kétszer is! Ismertetésünk során azonban nem térünk ki valamennyi alkalomra, csupán a lényeget érintő eseteket mutatjuk be!
     1932. november 29-én, Voisin kislányért nem az apja ment a nővérek intézetébe, hanem az öccse és nővére, a két Degeimbre barátnő kíséretében.
     Este fél 7-kor csöngettek a parkban lévő épület bejáratánál és vártak, hogy a kislányt kiadják. Ekkor, Albert hátrafordult és úgy látta, hogy a Lourdes-i barlang szobra sétál a vasúti híd fölött. Meg is említette, de a többiek csak legyintettek, hogy bizonyára egy autó fényszórója. Egyszerre azonban ők is észlelték a jelenséget ugyan ott.
Közben kinyílt az ajtó és a főnökasszony, kézen fogva kiadta a kis Gilbertet társainak, ügyet sem vetve a gyermekek mutogatására, becsukta maga mögött az ajtót.
     A kis társaság újra csak látta a jelenséget, és ettől úgy megijedtek, hogy hazáig futottak, eközben a kis Gilberte elesett és amint összekapta magát, ő is látta a jelenést. Otthon megilletődve viselkednek, de végül mégis elmesélték, hogy mit láttak.

 (Az alábbi képen a zárda épülete látható a kerttel. A Mária-szobor a jelenés helyét jelöli!)

     Másnap, november 30-án, szintén a gyerekek mentek társukért este fél 7-kor. A Jelenés ekkor négy különböző helyen is mutatkozott. Egyszer, amikor a parkba megérkeztek, másodjára egy bokor fölött, aztán a vasúti hídon, majd hazafelé mentükben, egy ház fölött. A gyermekek annyira meg voltak illetődve, hogy a szülők úgy gondolták, majd ők végére járnak a dolognak.
     Alig érkeztek meg az intézet kerítéséhez, a három gyermek azonnal észrevette a Jelenséget, ezúttal mozdulatlanul. Ijedségükben sírva fakadtak. Erre térdre estek és önkéntelenül elkezdték az Üdvözlégyet imádkozni.
     A gyermekek később elbeszélték, hogy a látomásbeli Hölgy, egyáltalán nem hasonlít a Lourdes-i barlang szobrára – ahogy először vélekedtek ‒, hanem sokkal de sokkal szebb.

(folyt.)

Egy falusi plébános vágyódásai
     1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya ‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.
     Püspöke közbenjárására Francesco atya bemehetett az Ereklyék Kápolnájába, hogy ott választhasson magának egyet. Tanácstalanul sétálva a polcok között, amikor Filoména ládikájához ért, olyan erős és csillapíthatatlan vágy tört rá a megszerzésére, hogy alig bírt magával. Érezte, hogy neki csak ez a vértanú-ereklye kell és ezen kérésének hangot is adott.
     A fellelkesült atyát azonban elkeserítette a nemleges válasz, és nem fogadta el azt az indoklást, miszerint a falusi temploma nem egy katedrális és nem kaphat egy teljes ereklyét. 
Francesco atya elszántsága akkora volt, hogy még abba sem egyezett bele, hogy egy darabka relikviával távozhasson, sőt az elutasítás miatt ágynak is esett és magas lázzal az állapota egyre romlott. Gondos ápolás ellenére, orvosai szerint napjai voltak hátra. Püspökének mindez lelkiismeret furdalást okozott, hiszen fiatal papját ő hozta Rómába az ereklye ígéretével.
     Egyik éjjel a beteg felriadt és kérlelni kezdte Filoménát a gyógyulásáért, esküvel megígérve neki azt, hogyha teljesíti kérését az ereklyével kapcsolatban, akkor a templomának a fő helyére teszi! Ezt a révült könyörgést hallotta a mellette lévő ápolónő is ‒ ami egy dolog ‒, az viszont már rendkívüliség, hogy reggelre a beteg teljesen gyógyultan ébredt!
A nővér odacsődítette az orvosokat és a püspököt is, akik valamennyien megdöbbentek. A főpap és a kórházi személyzet is a Szent segítségének tulajdonították a hirtelen felépülést. Ez a csoda arra késztette a püspököt, hogy tekintélyével kérje ki Filoména ládikáját. 
     Francesco di Lucia plébános boldogan fogadta a váratlan megoldást és várva várta a pillanatot, amikor kis szentjének ereklyéit magával viheti falujába. 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ;  3. RÉSZ;

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.) 

(Alul: Filoména vér ereklyéje)

     Beauraing község dél-Belgium francia nyelvű vallon területén található.
     A községbe vezető utcát keresztezi egy vasúti felüljáró. Ettől jobbra van az Iskola-nővérek intézete, melynek kertjében különféle cserjék és bokrok díszelegnek, köztük vadrózsabokor is, mely több jelenés színhely volt. Ugyancsak ebben a kertben (vagy parkban) található egy Lourdes-i barlang is, melyet egy kerítés választ el az utcától.
     A beauraingi eseményekben két, viszonylag jómódú familia a Voisin és a Degeimbre család gyermekei játszottak kiváltságos szerepet. A mellékelt képen balról jobbra, a következők: (felülről, balról-jobbra)

Fernande Voisin 15 éves

Andree Degeimbre 14 éves

Gilberte Voisin 13 éves

Gilberte Degeimbre 9 éves

Albert Voisin 11 éves fiú 

   Kezdjük a Voisin családdal. A családfő, szocialista érzelmű vasúti munkás. 13 éves Gilberte nevű lányuk, akit kisebb tanulási gondjai miatt, a nevezett nővérekhez járatták iskolába, de nem bentlakóként, hanem esténként édesapja vitte haza. Sem a szülők, sem a gyermekek nem voltak különösebben templombajárók.
     A Degeimbre gyermekek anyja özvegy gazdálkodó volt két lányával: Andree 14 - és Gilberte 9 éves. Az áhítatos vallásosság ettől a családtól is távol állt.
     Érdekes, hogy az ég épp erre az öt gyermekre tekintett irgalmasan.

(folyt.)

Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések
     A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egyszerű személy sírhelye lehetett.
Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő méretű darabban volt, arra lehetett következtetni, hogy az illető vértanút titokban és kapkodva kellett eltemetni! Vagyis a terrakotta lapos téglák nem neki készültek, de alkalmasak voltak a célra.

 (Filoména szobor a La Salette-i kegyhelyen)

     A feliraton kívül öt, vértanúságra utaló jelet is azonosítottak a táblákon:
1./ A horgony, mely a reménység szimbóluma, egyben a keresztények elleni kivégzés eszköze is volt, amikor nyakba akasztva dobták őket a folyóba.
2./ A két fel-le mutató nyílvessző, jelenthette a lenyilazást, de oda-vissza irányuk azt a csodát is jelezhette, mi-szerint a nyilak visszafordultak, mint pl. Szent Sebestyén esetében. 
3./ Egy harci lándzsa.
4./ A pálmaág, kétségkívül a vértanúságra utal.
5./ A liliom, az ifjúság és a szüzesség jelképe.
     Mint említettük, a koporsóban egy nagyobbacska üvegcsét is találtak, mely a mártír vérét tartalmazta, por alakban. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az illetőt már halála előtt is tisztelet övezte, és környezete vértanúként helyezte a sírba.
     Érdekes epizód, hogy a kutatók szeme láttára az üvegcsében lévő vér pora arany csillogással kezdett ragyogni, mely megmagyarázhatatlan jelenség volt, és ez határozottan tiszteletet ébresztett bennük!
A koporsó tartalmát átadták egy orvosokból, teológusokból és antropológusokból álló szakcsoportnak, akik alapos vizsgálat alá vetették.
     Megállapították, hogy a koponya be van törve és a csontok egy 12-13 éves kislány maradványait mutatják.
A csontokat és a fiolát gondosan egy kis fadobozba helyezték, és háromszor lepecsételve lezárták.
A végleges vizsgálatok után a szent csontjait tartalmazó ládikát feliratozva a vatikáni Ereklyék Kápolnájában helyezték el, ahol megőrzés alatt tartják addig, amíg a mindenkori pápa nem ajándékozza el egy templom számára. 

1. RÉSZ;  2. RÉSZ; 

(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)

     A fenti bevezetés kissé hosszúra nyúlt – sőt azt elemeztem –, amit még nem is ismertettem. Nézetem szerint azonban erre szükség volt a továbbiak megértéséhez!
     Talán sejtet valamit, hogy a Szent Szűz Beauraing-ben a világ Aranyszívű Királynőjeként nevezte magát, Banneux-ben pedig a Szegények Anyjaként mutatkozott be.
     Érdekes, hogy Mária szinte szótlan volt, illetve csak röviden nyilatkozott meg, ennél fogva a felhívások nagyságrendje meg sem közelítette a La Salette-i vagy a Fatima-i üzenetekét, hasonlóképp külön kegyelmi eszközöket sem kínált fel, mint pl. Paris Rue du Bac, Fatima vagy a Szeretetláng esetében.

     Beauraing-ben 5 gyermek részesült a jelenésben (9, 11, 13, 14 és 15 évesek) 33 alkalommal és ezt követően egy csodásan meggyógyult 58 éves férfinek is volt 9 jelenési élménye. A Szűzanya azzal igazolta ezt az illetőt, hogy az ő imádkozó jelenlétében néhány súlyos beteg meggyógyult.
Banneux-ban egyetlen 11 éves kislány részesült a kiváltságban nyolc alkalommal.
     Míg a Beauraing-i jelenéseket 10 év után, a Banneux-i Mária-jelenést csak 16 év után hagyta jóvá az illetékes helyi püspök.
     Mindkét kegyhelyet meglátogatták neves egyházi személyek, így a jelenési helyen imádkozott Mindszenty bíboros és (Szent) II. János Pál pápa is!

Az internetes források mellett, alapul vettem:
Dr VARGHA Damján: Két belga Lourdes, Beauraing Banneux – Maurinum Pécs 1933.
P. SCHANS Josef OSB.: Szűz Mária Belgiumban ‒ Congregationis Maria 1935
BALASSY József: A Szűzanya banneux-i jelenése ‒ Balassay kiadó. Budapest, 2001
Dr. MOLNÁR Gyula: Szűz Mária a történelemben ‒ Budapest 2002
Dr. ANTALÓCZI Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő ‒ Eger 2000

Internetes: Forrás 4 
(folyt.)

     A csodás események védelmére szintén neves újságírók, orvosok és teológusok szálltak síkra. Így az akkor kéthetente megjelenő beauraingi újság, az Annales cikksorozatban cáfolta pontról pontra a fent nevezett tanulmányt! F. Dorola kifejtette, hogy a bölcseleti és lélektani okfejtések lényegüket tekintve nem cáfolják a jelenések és tanúvallomások lehetséges igazát, az események vizsgálata inkább analízist kívántak volna a "megfigyelők" részéről, semmint előre felállított szintézist.
     A helyi orvosok, Maistriaux és Heusse, akik személyesen voltak tanúi a hirtelen bekövetkezett gyógyulásoknak, szintén szakvéleményekben tanúskodtak a két Mária-jelenés hitele mellett.
     Az egyházi állásfoglalók közül, akik a beauraingi-banneuxi eseményekkel hittudományi, orvosi és lélektani szempontból is foglalkoztak, kiemelkedők a nagytekintélyű jezsuita J. B. Lenain atya beszédei, melyeket a namuri és lüttichi egyházmegyék papjainak tartott. Ezen előadásait a "Beauraing-i események" címmel közölte a Nouvelle Revue Théologique francia folyóirat 1933. áprilisi száma. 
     J. B. Lenain SJ értekezésében többek közt kijelentette, hogy a hallucináció jellemzője a bőbeszédűség, a szétfolyó határozatlanság, ám ezzel szemben a gyermekek kristály tisztán és röviden válaszoltak a kivizsgálók gyakran becsapós kérdéseire is! A Jelenésről pedig hangsúlyozta, hogy mély és elgondolkodtató az a kijelentett szentírási gondolat, miszerint "Megtérítem a bűnösöket" (33. jan. 3.)! Mint a cikk írja, egyedül Isten tudja tökéletesen egyesíteni az egyszerűséget a mélyebb jelentésekkel és az örök igazsággal: Digitus Dei est hic ‒ Isten ujja van itt!

     A szerkesztő csak annyit fűzne hozzá, hogy a hitelesség mellett szól az is, hogy sem a látnokok, sem az eseményekben a "környék fellendítését látók" nem csináltak végeláthatatlan menetrend szerinti "jelenéseket", mert mondva van: mindennek megvan a maga ideje, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében (Préd 3,1)!

(folyt.)

Horváth Mária előszava
     Egy különleges szent ünnepe van augusztusban, egy olyan gyermeklányé, akit nagyon sokan szeretnek, tisztelnek, akinek a segítségét sokan kérik.
     Akkor ismertem meg őt, amikor kislányom 13 éves volt. 
Felfigyeltem Szent Filoména gyermeki, törékeny lényére, ugyanakkor lenyűgözött határozottsága, a hitért való kiállása és óriási tűrőképessége a szenvedések elviselésében.
Leánykám kezébe adtam a kis könyvecskét, aki megnézte a róla festett Feszty Masa képet, és megtetszett neki. Elkezdtük olvasni életének történetét. Rabul ejtett minket.
Abban az időben gyermekem kedvenc szentje lett ő és ezért megkértem, vigyázzon rá az Égből, imádkozzon érte és segítse útján Jézus felé.
     Sajnos, a későbbiekben eltávolodtunk Szent Filoménától ‒ nem azért, mert csökkent volna az iránta való tiszteletünk ‒, hanem azért, mert más és más szentek kerültek előtérbe életünk során.
Közben kislányom felnőtt, amikor is egy Szent Filoména ünnepre hívott el valaki Pasarétre. Augusztusi hőség volt, úgyhogy eleinte el sem akartam menni. Végül mégis rávettem magam, a hónap közepe lévén - a Szűzanya iránt érzett lángoló szeretetem miatt. 
     Amikor megláttam a Filoménáról készült festményt, valahogyan megdobbant tőle a szívem. Könnyes szemmel néztem őt és új szeretet ébredt bennem e fiatal szent iránt. Kérni kezdtem őt megint a lányomért és jól jött, amikor a mise végén kezembe adtak egy Szent Filoménához írt rózsafüzért és kilencedet.
     Lányom ezt követően férjhez ment és egy sajnálatos betegség miatt úgy tűnt, majdnem kizárt a gyermekáldás. 
Sokat imádkoztam, elsősorban az Égi Anyához, Máriához, kértem Jézust, és Szent II. János Pált is és akkor hirtelen kezembe került a kapott Szent Filoména rózsafüzér. 
Éreztem, hogy most nagy erővel hozzá kell fordulnom, mert ő segítségére van a gyermeket váró édesanyáknak. 
Nem csupán imádkoztam a leírt imákat, hanem minden nap a szívemből kérleltem őt, segítsen a lányomnak: imádkozza ki a gyermeket számára. Mélyen könyörögtem, és elvégeztem a kilencedet.
Nem telt el sok idő, és lányom áldott állapotba került. 
     Köszönöm Neked kedves Szent Filoména, köszönöm, hogy segítettél! Tudom, és éreztem kedves lényedet imáim alatt, tudom, hogy közbenjártál lányomért, akinek egy gyönyörű, kedves kicsi lánykája született.
Dicsőség érte az Úrnak!
     Most hálából örömmel segítettem Csodatévő Szent Filoména élettörténetének összeállítását.

Források: 
E.D.M. Paul O'Sullivan, A csodatévő Szent Filoména (Debrecen) 
Zippernovszky Judit, Csodatevő Szent Filoména – Szent Gellért Kiadó. 1995.
Internet: Forrás 1 ; Forrás 2