1933. január 3., kedd.
A reggeli újságok szétkürtölték, hogy ez az utolsó jelenési nap és a gyermekek mindegyike kapni fog egy titkot. A kíváncsiság és a csodavárás nagymértékben fokozódott. A zárda előtt, 25-30 ezer ember gyűlt össze, köztük 80 orvos. (!)
A jelenés, ezen a napon is a szokott módon és a szokott időben történt, azzal a különbséggel, hogy most Fernande térdelt le kis késéssel a többiekhez képest. A hangja is más volt, nem olyan ihletett, mint a társaié. A másik négy látnok egyszerre csak megállt az imádságban, ragyogott az arcuk, majd újra kezdték a rózsafüzért.
A jelenés végeztével, Fernande arca szomorúvá vált. Az egyik orvos, Dr. Maistriaux rávette, hogy kezdjen bele egy újabb rózsafüzérbe. A lány ott is maradt a csipkebokornál, míg a többiek a barlang előtt énekeltek. Egyszerre ő is térdre esett és valósággal a földhöz tapadt, majd átható boldog hangon felkiáltott: "Üdvözlégy Mária!" Ezt követően figyelmesen hallgatott, majd felállt és előbbre lépett. Aztán nagy és áhítatos lelkesedéssel még lépdelt néhányat, előre hajolt, mint aki keres valamit és végül zokogásban tört ki.
Nehezen tudott lenyugodni, miközben a többiek a Magnifikátot énekelték a barlang előtt. Az ének hirtelen abba maradt és a tömegen feszült reszketés futott végig.
A Jelenés ekkor szólt a kis látnokokhoz. Andreának ezt mondta:
‒ Én vagyok az Isten Anyja és az Egek Királynéja! Imádkozzatok mindig, Isten veletek!
Voisin Gilbertenek ezt mondta:
‒ Megtérítem a bűnösöket! Isten veletek!
Degeimbre Gilbertnek és Voisin Albertnek is ugyanezt mondta. Bár az emberek tudni vélték, hogy a Szűzanya a kis Alberttel kétszer is beszélt.
Mint kiderült, Fernande ezen a napon csak fényt látott, semmi mást, de a Szent Szűz felé is megnyilatkozott. A kislány mennydörgést hallott és egy tűzgömböt látott leereszkedni a rózsabokorra. A Szűzanya hangját hallotta:
‒ Szeretitek-e Szent Fiamat? ‒ kérdezte.
‒ Igen, nagyon szeretjük! ‒ válaszolta a lányka.
‒ Szerettek engem is?
‒ Igen, boldogan szeretünk!
‒ Akkor hozzatok sok áldozatot és tagadjátok meg magatokat érettem.
Ekkor végre megpillantotta Fernande a Boldogságos Szüzet, aki rendkívüli ragyogásban állt, és amikor kitárta karját, láthatóvá vált az Arany Szíve, miközben ezt mondta:
‒ Isten veletek!
Ezen búcsúszavakat követően a Jelenés eltűnt. És bár a gyermekek olykor visszatértek a rózsabokorhoz, természetfeletti élményben nem volt részük ‒ legalábbis nekik!
Ezzel az Beauraing-i események első szakasza lezárult.
(folyt.)
