Egy nő, akit a próbatételek sem térítettek el az engesztelő élettől
Pauline gyötrelmes állapota éveken át tartott, amelyben a rövid időre beállott enyhülést eszméletvesztések váltották fel, és a teljes javulás szinte 
elképzelhetetlennek tűnt. Ő maga hihetetlen lelki-erővel igyekezett kibírni szenvedéseit s ha magánál volt, imákkal próbálta figyelmét a fájdalomról elterelni.
Egy alkalommal Pauline legjobb barátnője mesélt neki arról, hogy egy újonnan felfedezett katakombában talált fiatal vértanú nevéhez számtalan, emberileg felfoghatatlan gyógyulás fűződik. Az ereklyéje Mugnano del Cardinalé kis faluban található. A barátnő még több részletet is mesélt az odakerülésének történetéről, ám észre sem vette, hogy eközben Pauline arca fokról fokra megváltozik, szemei tágra nyílnak és szokatlan élénkséggel figyel.
‒ Hogy hívják a vértanút? ‒ kérdezte Pauline szokatlan élénkséggel.
‒ Filoménának ‒ volt a válasz. A barátnő elment, de Pauline nem aludt. Révületében önmagát látta a távoli falu templomának oltáránál térdepelni, és Filoména neve járt a fejében. El is határozta, hogy bár őrültségnek fogják tartani ötletét, de odaviteti magát, még ha bele is pusztulna a hosszú utazásba! 
Úgy érezte, hogy ez jel és válasz lesz számára, hogy van-e még feladata a földön. Imádkozott az ismeretlen szenthez és ez annyira meg-nyugtatta, hogy hosszú idő óta először aludt egyfolytában pár órát. Pauline bár csak árnyéka volt önmagának, de lelkében mégis töretlen. Érezte, hogy még van feladata a földön, és bízott Istenben és újabban a "kis Szentben" is!
Orvosai természetesen nem vállalták a felelősséget, de tehetetlenek voltak Pauline elhatározásával szemben. Úgy értelmezték, hogy ez már az őrültség jele, és úgy sem fog messzire eljutni élve!
Már másnap elindultak nevezett barátnőjével, és bizony az úton a kocsi minden rázkódására megvonaglott Pauline arca, s kísérőinek összeszorult a torka. Úgy érezték, hogy halottas kocsiban ülnek. Amikor eljutottak az első pihenőhelyig, azt remélték, hogy innen rögtön vissza is fordulhatnak. Ám amikor Pauline megszólalt, maguk is kételkedni kezdtek elmeállapotának tisztaságában.
‒ Ha ez az út eddig nem ölt meg, akkor most menjünk Rómába, mert meg akarom szerezni a Szentatya áldását!
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ; 5. RÉSZ; 6. RÉSZ; 7. RÉSZ; 8. RÉSZ; 9. RÉSZ;
