A színeváltozás (görögül: metamorphószisz; latinul: transfiguratio), amikor Jézus Krisztus megmutatta isteni dicsőségét. Ennek helyszíne egy galileai hegy volt, a hagyomány szerint Tábor hegye.
„Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni.”
Ebből az evangéliumi tudósításból önkéntelenül is ráérezhetünk arra, hogy az apostoloknak rendkívüli élményben volt részük. A három apostol kiváltságos a többiekkel szemben. Most tanúi annak, hogy Jézus emberségén, mintegy ragyogott az ő Istensége. Később annak is tanúi lesznek, amikor Jézust gyötrődni látják az Olajfák hegyén. Itt rejtve maradt isteni mivolta, ezért megerősítésre, rendkívüli kegyelmekre volt szűkségük, ez volt a Tábor hegy eseménye, amikor az Ó-szövetség két nagy alakja Illés és Mózes is tanúskodott Jézus mellett: „Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.” Pétert megragadta a pillanat rendkívülisége és mintegy zavarában, azt mondja: ,,Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat… Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!'' A Táborhegy-i látomás csak jel volt, a teljességhez hozzá tartozott Jézus halála és feltámadása. Csak ennek fényében értelmezhették helyesen mindazt, amit a hegyen megtapasztaltak.
A Katolikus Egyház augusztus 6-án ünnepli a színeváltozást, melyet III. Kallixtusz pápa emelt ünneppé a nándorfehérvári diadal hálaemlékezetéül. Az összekapcsolás abból ered, hogy az 1456. július 22-i győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba. E naphoz kötődik a "terménymegáldás" hagyománya. (Mt 17,1–9; Mk 9,2–10; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–19)