A könnyezés csodája meghódítja a lelkeket
Eközben a rendőrségen is nagy tanácskozás folyt. Néhányan meg voltak győződve arról, hogy csalás történik és kemény fellépést sürgettek. Úgy vélték, hogy ha a Madonna Szirakuzában sírni akarna, biztosan nem ilyen utálatos helyen tenné. Mások viszont, akik látták, valódinak minősítették a csodát. Végül úgy döntöttek, hogy elhozzák a képet, és a rendőrség épületében alaposan megvizsgálják. Ezt a tervet meg is valósították.
Útközben a Szűzanya könnyei olyan bőségesen patakzottak, hogy a törvény szolgájának teljesen átnedvesedett a kabátja. Mikor a képpel a rendőrség épületébe értek, és a hivatalos marcona férfiak meglátták a síró Madonnát, elcsendesedtek, meghatódva szemlélték a képet, és azt tették, amit az egyszerű nép: letérdeltek és imádkoztak. A hivatalnokok személyes meggyőződése hasznosnak bizonyult. Ettől kezdve a rendőrség rendszeresen egységeket vezényelt ki a tömeg irányítására. A szélesebb körű hírverést a liberális La Sicilia napilap vasárnap reggeli száma jelentette, amely első oldalon adott helyszíni tudósítást az eseményről.
A lap munkatársa Aldo Carratore, többek között azt írta, hogy "a hitetlenkedők is fejet hajtani kényszerültek a látható tények előtt, mert a könnyek egész nap hullottak a Madonna-kép szemeiből". A cikk nyomán Szirakuza szűknek bizonyult mindazoknak a befogadására, akik vonaton, 
autóbuszon, gépkocsival hömpölyögtek a város felé Szicíliából és más országokból. Lehetetlen felbecsülni a zarándokok számát, akik 1953. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lacrimazione (könnyezés) napjaiban Szirakuzába özönlöttek. Milliókról beszélnek. Vasárnap a rádió riportere hangfelvételeket készített az ott tapasztaltakról, a tömeg viselkedéséről és a házaspár vallomásairól, melyeket még aznap este leadtak. A filmhíradó stábja rögzítette a könnyezést, a tévé helyszíni adásban számolt be az eseményekről. 
A hatalmas tömegre való tekintettel a képet kiakasztották a ház bejárata fölé. Az ott növő futókaktusz nyomban virágba borult.
Aki kérte, vattával vagy kendővel fölitathatott a könnyekből. Szeptember elsején, a könnyezés negyedik, egyben utolsó napján, a La Sicilia tudósítója egyebek között ezt írta: "Nem lehet szó szuggesztióról, mert a jelenséget olyan személyek is megállapították, akik megrögzötten hitetlenek voltak, és csak puszta kíváncsiságból mentek a csodás képhez, talán még azzal a szándékkal is, hogy mindenáron természetes magyarázatot adjanak a különleges jelenségnek." (vö. Új Ember Kat. Hetilap 2003. 08. 17. LIX. Évf. 33-34)
Ezidő alatt, a fiatalasszony egészséges fiúgyermeknek adott életet, és mindketten tökéletes egészségnek örvendtek!
(folyt.)
Cortonai Szent Margit (1247–1297) a 13. századi Itália legkalandosabb életű női szentje volt, talán ezért maradt fenn épp róla a legfordulatosabb élet-írás, ferences gyóntatója, Fra Giunta Bevegnati tollából. Ám a vastag kötetet kitevő életrajz, mely felöleli misztikus élményeit és Krisztussal folytatott párbeszédét, magyar nyelven nem hozzáférhető.
Szűz Mária tisztelete rendkívül nagy volt Efezusban, és a közösség a keresztény vallás szabad gyakorlásának engedélyezésekor a IV. században a város templomát Szűz Mária tiszteletére építtették és szentelték. Ismereteink szerint ez volt a világ első, Mária nevet viselő temploma. Rómában csak az V. században épült Mária templom, a Santa Maria Maggiore.
A történet feldolgozásához felhasználtam Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvét ‒ Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; valamint internetes .jpg)
A dombormű szeptember 1. déli negyed tizenkettőig könnyezett. Éppen addig, amíg a szakértői bizottság összegyűjtötte a laboratóriumi vizsgálathoz szükséges mennyiségű folyadékot..jpg)
Közben óriási tömeg gyűlt össze a Via degli Orti (utcában) és nem csak a csodát látni kívánók, hanem a rendbontók és szkeptikusok is! Néhány fiatal protestáns szétszóródva a tömegben, megpróbálta lejáratni a rendkívüliséget. Ezért is, meg a tömeg miatt is egy Milena Messina nevű asszony kihívatta a rendőrséget.
Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni kegyelmeket nyerhetünk. Ezért a Katolikus Egyházat jelenleg sújtó borzasztó válság megfékezésére Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által, Isten segítségét és beavatkozását kérjük. Ennek elősegítésére a Fatimai Miasszonyunk Testvérisége világméretű lelki keresztes hadjáratot indít a rózsafüzér napi imádkozásával és az öt elsőszombati ájtatosság elvégzésével, különösen a római Szentszékért.
Izmírből (Szmirna) jövet a keresztény zarándok a megemlékezés első helyét, a várhegyet látja, amit „Ayasoluk-dombnak” (a Szent hittudós dombjának) is mondanak. Ennek a tövében van Szeldzsuk. Nem a dombot koronázó citadella, a körbástyák vagy a bizánci erődítmények vonzzák a zarándokokat, hanem Szent János sírja, Efezus városának legértékesebb kora-keresztény építészeti emléke. Az ásatások folyamán a domb középmagasságán fekvő apostolsír került előtérbe, míg a hegy csúcsán lévő templomot még nem tárták fel, és majd talán később árulja el titkát.
Azután keletkezett a kereszt alakú síremlék, ami fölé hatalmas templomot emeltek, valószínűleg a IV. században. Közel-kelet kiemelkedő zarándokhelye volt a templom. Celesztin pápa felszólítására az efezusi zsinat atyái is „tisztelték a nagy apostol maradványait, az apostolét, aki ott prédikált”.
A történet feldolgozásához felhasználtam Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvét ‒ Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; valamint internetes _1.jpg)
A város Santa Lucia negyedében, a 
kövekkel zárták el, és lepecsételték.
Sírjuk számos zarándoklat célja a
a Dél-kelet-franciaországi Saint-Maximin-la-Sainte-Baume barlangjában? Az efezusi történet abban korrektnek látszik, hogy itt halt meg, de a csontjait elvitték Franciaországba a XIII. században. Aztán ott már egy egész életet „kerekítettek mögé”. Mindenesetre ma hatalmas bazilika hordozza Mária Magdolna titulusát!)
Szent II. János Pál pápa mindkét magyarországi látogatása alkalmával meglátogatta a győri Könnyező Szűzanyát, 1991. szeptember 6-án és 1996. szeptember 7-én. 
A győri bazilikában őrzött Könnyező Szűzanya kegykép a Szent László-hermával együtt Győr szimbóluma, amelyet évente több tízezren keresnek fel Magyarországról és külföldről egyaránt.
száműzetésének idejében írt. Hét levelet küldött a hét egyházközségnek, az egyiket éppen az efezusinak. Végül nem érdektelen
Hyppolit
Ezért maradt az utókor számára is sokáig titok az efezusi rejtek! Boldog Emmerich Katalin szavai szerint:
A kultusz nem állt meg a város, az ország határain belül, bár Írországban csak kétszáz év múlva, 1897-ben vált ismertté az ír kép magyarországi története. 
Szűz Máriára is leszállt a Szentlélek és bizonyára még mélyebb kegyelmi hatást váltott ki Őbenne minden malaszt teljessége mellett. Ebben a fényben és erőben látta és vállalta új feladatait. A megdicsőült Isten Fia, egy ideig még a földön hagyta Édesanyját, és Mária várakozással telt szívvel várta az ismeretlen órát, amikor lelke végérvényesen és a végső beteljesedéssel egyesülhet Szent Fiával. Ezzel a várakozással kellett teljesítenie kötelességét a rejtettségben is, és Krisztus tanításában segítenie kellett az Apostolokat!
székesegyházba került, a mai Szent Anna oltár közelében álló oszlopra.
Egyébiránt az Apostolok részéről feltételezhető egy ihletett "konspirációs" szándék is, Jézus Anyjának rejtettségére vonatkozóan! Végtére is csodálkozhatunk-e azon, ha Jézus Szentséges Anyja, aki mindig, de még Megváltó Szent Fia halálát követően is rejtve igyekezett maradni, hogy így egyedül Fia tanításával foglalkozzanak az emberek és ne vele! Érthető tehát, ha ennél fogva földi életének utolsó éveit is teljes titokban kívánta leélni? Montforti Grignon Szent Lajos ezt írta a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében:
Írországtól, és az elnyomás annyira fokozódott, hogy 
Ezentúl az apostolok itt imádkoztak és itt mutatták be a Szent Áldozatot.
Eközben az asszonyok fölébredtek s fölkeltek, majd miután visszavonultak, a tanítványok odavezették Tamást és kísérőjét arra a helyre, ahol a Szent Szűz meghalt. Ott leborultak és könnyeikkel áztatták a földet. Tamás Mária kis oltárához is letérdelt és hosszasan imádkozott. A gyásza kimondhatatlanul megindító volt, még most is sírnom kell, ha rágondolok.
Ekkor viszont Tamás a Szent Szűz sírjához kívánkozott, és az apostolok rúdra erősített fáklyákat gyújtottak és együtt kimentek Mária keresztútján a sírbarlanghoz. Kevés szóval időztek keveset az állomások köveinél, az Úr szenvedésére és Anyjának együtt szenvedő szeretetére gondoltak, aki ezeket az emlékköveket alapította és oly gyakran öntözte könnyeivel. Megérkezve a sírhoz, mindnyájan térdre borultak, Tamás azonban a kísérőjével előbb a barlang bejáratához sietett, János követte őket. Két tanítvány félrehúzta a bejárat előtti bozótot, ők beléptek, és tisztelettudó félelemmel térdeltek le. Ekkor János odament a könnyű kosárkoporsóhoz, ami kissé kiemelkedett a sírhelyből, kioldozta, majd félretette a három szürke köteléket, aztán bevilágítottak a koporsóba, és mély megrendüléssel látták, hogy a Szent test sírleplei üresen fekszenek előttük, de Mária megdicsőült teste már nem volt ott. Fölemelt karral,
csodálkozva tekintettek fölfelé, mintha a Szent test csak most tűnt volna el. János kikiáltott a barlangból: „Jöjjetek és csodálkozzatok, Ő nincs többé itt!” Ekkor párosával egymás után beléptek a szűk barlangba és csodálkozva látták az üres sírlepleket. Kilépve onnan mind a földre térdeltek, sírtak, imádkoztak s mint a hűséges gyermekek, különféle édes, szerető szavakkal magasztalták az Urat és az ő kedves, megdicsőült Édesanyját, ahogyan a Lélek az ajkukra adta.
Az amerikai urbanisztikai folyóirat, a City Journal 2010. szeptember 20-i száma cikket jelentetett meg "A kommunizmus Nürnbergje a Vörös Khmer bűnei" címmel. Ebben felteszi a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az egész világon ez az első per kommunista tömeggyilkosok ellen, holott Nürnbergben a nemzeti szocialistákat már 1945 vége felé törvényszék elé állították, a japán fasizmus prominens képviselőit pedig 1946-ban, tehát a háború befejezését követő évben, teszi fel a kérdést az írás. 
A Kambodzsa marxista vörösei kötelezőnek tartották, hogy minden egyes foglyot elképesztő módszerekkel megkínozzanak, kicsikarva belőlük a legképtelenebb vallomásokat. Csak egyetlen példaként: a csecsemőket fához csapták (lásd a legalsó képet!), vagy feldobva a levegőbe célba lőttek rájuk!
KILENCEDIK NAP
Ezután láttam, hogy a koporsót hordállványra teszik, majd Péter és János a vállán viszi ki a házból. Az apostolok és a tanítványok egyik része elöl ment, mások s az asszonyok követték a koporsót. Már alkonyodott, négy hosszú fáklyát vittek a koporsó körül.
Az égből széles fényár vezetett le a sziklához, és láttam, hogy abban, amely három egymásba helyezett dicsfénykörből állt, angyalok és lelkek sokasága halad lefelé, s ez körülvette Urunk és Mária fényes lelke jelenését. Jézus Krisztus jelenése a fényesen ragyogó sebhelyekkel előtte lebegett. Mária lelke körül a dicsfény legbensőbb körében csak kis gyermekalakokat láttam, a
A sírbarlang nem volt olyan tágas, mint az Úr sírja, és alig volt olyan magas, hogy egy férfiember kiegyenesedve bemehetett volna. A talaj a bejáratnál lejtett, utána az ember szemben találta magát a test nyughelyével, ami olyan volt, mint egy keskeny oltár, és efölé boltozódott a sziklafal.
Ezután azt láttam, hogy Péter és János még nagy püspöki palástban az előszobából belép a Szent testhez. János kenőcsös edényt vitt. Péter a jobbjának ujját belemártotta, és imádság közben megkente a Szent Szűz homlokát, mellének közepét, kezét és lábát. Ez nem az a kenet volt, amit életében utoljára megkapott. A kenőccsel végighúzta az ujját a kezén és lábán, a homlokát és mellét pedig kereszttel jelölte meg. Azt hiszem, ez tiszteletadás volt a Szent testnek, amint az az Úr temetésénél is történt.
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)
lámpások.
olajjal az arcán, a kezén, a lábán és az oldalán, ahol a
A Szent Szűz csendesen és halálközeli állapotban nyugodott a cellájában. Egészen, még a karja is be volt burkolva a fehér hálólepelbe. A fátyol a fején keresztráncokban volt a homlokra hajtva; férfiakkal beszélve lehúzta azt az arcára. Még a keze is csak akkor volt fedetlen, amikor egyedül volt. Az utóbbi időben sohasem láttam, hogy magához vett volna valamit, legföljebb időnként egy-egy kanálka folyadékot, amit a szolgáló préselt neki az ágya mellett levő kis csészébe egy sárga bogyójú, szőlő-szerű gyümölcsből.
A férfiak ezután ismét a ház elülső helyiségébe mentek, és a Szentmisére készültek, miközben valamennyi jelen levő asszony a Szent Szűz ágyához közeledett, letérdelt, s fogadta az áldását. Láttam, hogy egyiküket, aki egészen Mária fölé hajolt, átölelte.
Most már nem kell elhinnünk, mert napi tapasztalat!
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)
A belépők gyöngéden megölelték a már jelenlevőket és láttam, hogy volt, aki sírt örömében és fájdalmában, hogy viszontlátták egymást, ráadásul ilyen szomorú alkalommal. Ekkor letették a botokat, köpenyeket, öveket és erszényeket, a fehér testi ruházatuk egészen a lábukig leomlott. Széles, betűkkel megjelölt övet csatoltak magukra, amelyeket magukkal hoztak. Megmosták a lábukat, majd Mária ágyához közeledtek, és tisztelettudón köszöntötték őt. Már csak néhány szót tudott beszélni velük.
Nem emlékszem határozottan arra, vajon a szelencék egyikében vagy másutt voltak-e Szent ereklyék. Merthogy az újszövetség áldozatának bemutatásánál mindig a közelben voltak prófétáknak és később a vértanúknak a csontjai, éppen úgy, ahogyan Krisztus az utolsó vacsoránál tanította őket, hogy így tegyenek.
Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a rózsafüzér iránti lelkesedés egyre lazul, mely nem utolsó sorban, az újabb és újabb látnoki „rózsafüzéreknek” róható fel (és itt nem az 'Irgalmasság rózsafüzérre' gondolunk, mely egyházilag messzemenően jóváhagyott)! A Domonkos Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.
Lélekben láthattam, hogy amikor Mária azért könyörgött Fiához, hogy a Mennybemenetel után ne éljen sokáig e siralom völgyben. Az Úr kinyilvánította Neki, hogy imájára az Apostolok és több tanítvány jelen lesz a halálánál, és mit kell majd mondania nekik, hogyan áldja meg őket.
És sorra így érkeztek az Apostolok a világ minden sarkából, Spanyolországból, Perzsiából, Indiából, a Tatárföldről és a Vörös-tengerhez képest keletről.
1973-ban a japán Akitában az Isteni Ige Társaság missziós kápolnájában egy fából készült Mária-szobor többször könnyezett! A szentélyt fenntartó Szent Eucharisztia Szolgálói újoncnőjének 
ördögi voltát és az emberiségszintű megtérés hiányában bekövetkező szörnyű isteni büntetés lehetőségét!
Jácinta 
Vidám kislány volt, lelke legmélyén azonban komoly. Nagyon szeretett játszani, táncolgatni, virágot szedni és virágszirmokat szórni – mint az angyalok, ahogyan mondta. A világi nótákat nem kedvelte, inkább Mária énekeket szeretett dalolni. 
Lúcia megkérdezte tőle: mit csinálsz majd az égben?
Láttam, hogy a Szent Szűz már nagyon idős, megjelenésében mégsem utalt erre semmi más, mint az emésztő vágy, amely őt mintegy a megdicsőülés felé vonzotta. Sovány volt, de nem láttam rajta ráncokat, a hervadásnak semmiféle nyomát sem. Mintegy a lélekben létezett. Leírhatatlanul komoly volt. Sohasem láttam őt nevetősnek, de megindítóan mosolygósnak igen.
Marto Francisco (Ferenc) 1908-ban született és 1919 április 4-én ment haza Ahhoz, akit legjobban szeretett, Jézushoz. 11 éves volt.
a magányosságot szerette. Ha el is ment Jácintával juhokat legeltetni, azt nem magáért, hanem Jácintáért tette, hogy neki örömet szerezzen.
Mindent fölajánlott a bűnösökért, hogy vigasztalhassa a Szeplőtelen Szívet. Mindhárom gyermek keményen böjtölt. Valósággal éheztek és szomjaztak a nagy melegekben. Nagyon fájt a fejük, de inkább a juhoknak adták a vizet, és felajánlották a bűnösökért. Kenyerüket is másnak adták. Ha megkínálták frissítővel, gyakran másnak adta és elfutott. Ezenkívül kötelet viseltek derekukon, ami fájdalmat okozott nekik. Éjszakára azonban a Szűzanya levétette velük. Ferenc kétszer látta Jézust, és mindig Őutána vágyódott, nagyon szerette az Üdvözítőt. Folyamatosan áldozatokat hozott, hogy Jézust megvigasztalhassa. Az imádság és a magány szerelmese volt. Sokat tartózkodott a templomban, az elrejtőzött Jézusnál. A Szűzanya megmondta, hogy hamarosan az Égbe viszi, aminek nagyon örült, de fájt neki, hogy nem lehet többé az elrejtőzött Jézusnál, hogy megvigasztalja. Nem mert betegeket látogatni, mert részvéttel teli szíve nagyon fájt, ha szenvedőt látott. Inkább imádkozott az illetőért és Isten gyakran meghallgatta könyörgését. 
Én magam is 
Akkoriban azt láttam, hogy se egy kép, sem pedig szilárdan álló kereszt nem jelölte ezeket az állomásokat, csupán egyszerű emlékkövek voltak ott feliratokkal. Azt viszont megfigyeltem, hogy a gyakori járás és rendezés által ez az út mindig járhatóbb és szebb lett. A Szent Szűz halála után is láttam, hogy keresztények járják ezt az utat, akik leborultak és megcsókolták a földet".
Szent II. János Pál pápa a két fatimai gyermek liturgikus ünnepét, boldoggá avatásuk napján hirdette meg 2000. május 13-án.
A Rózsafüzér Királynője jelenlétében megfürödve, az Ő fényességétől és szeretetétől áthatva a kis Ferenc és a még kisebb Jácinta nagy léptekkel haladtak az Ég felé vezető úton. Mintegy elvesztették saját magukat, kívánságaikat eltaposták, aprócska hibáikkal komolyan megküzdöttek és levetkőzték azokat. Nem maradt más vágy a szívükben, minthogy teljesítsék Annak kéréseit, akit láttak – Aki végtelen gyengédséggel szólt hozzájuk – aki maga volt a Boldogságos Szűz, a Mennynek Királynője és mindnyájunk Édesanyja. Ez az Édesanya olyannyira átjárta egész lényüket, hogy igazán nem is vágyódtak másra, minthogy tetszésére lehessenek, és kedvét keressék. Az Őiránta érzett lángoló szeretetükből fakadt az a mély fájdalom a bűnösök iránt, mely a gyermekeket az engesztelő életre buzdította. Látták a Szűzanya szomorúságát, a Szeplőtelen Szívéből áradó fájdalmát, látták a poklot a benne égő szenvedő lelkekkel és mindez az egyre teljesebb engesztelő életre sarkallta őket.
A szentolvasó mitől oly hatékony? Mert Máriáé! „A gonosz nem azért retteg annyira, mintha Isten (…) hatalma ne volna végtelenszer nagyobb a Boldogságos Szűznél – akiben a tökéletesség korlátozott –, hanem egyfelől azért, mert a Sátán – ez a büszke szellem –, végtelenül többet szenved, ha Isten kicsiny és alázatos szolgálóleánya győzi le őt és bünteti, (…) mint Istennek a végtelen hatalma. Másfelől, mert Isten akkora hatalmat adott Anyjának a gonosz lélek felett, hogy Szűz Máriának egyetlen sóhajától – melyet egy lélekért bocsát Isten elé – jobban fél, mint az összes Szent imáitól,
VI. Pál: A Szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima. Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a rózsafüzért.
ELSŐ NAP
Efezusba érkezése után csakhamar láttam, hogy a háza mögött a hegynek fölfelé járja az utat a fájdalmak fölött elmélkedve. Az út erdőbe vezetett, ahol az egyik dombon megjelölte a Kálvária hegyet, s egy másik domb kis barlangjában Krisztus sírját.
A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességére mutat az, hogy különbséget tud tenni a csak Istennek tulajdonítható malaszt, és az általános értelmű kegyelem között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta élő, lényegi különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az Eucharisztia szó kiküszöbölése és pl. a magyar „hálaadással” való helyettesítése.
Ami a franciáknak Lourdes, a portugáloknak Fatima, az osztrákoknak Mariazell, a lengyeleknek Czenstochowa, az nekünk magyaroknak: Máriapócs, ahol oly lelkesen befogadták Mária Szíve Szeretetlángjának lelkiségét! 
De lássuk még egyszer a
Isten Anyja oly szomorú és a szánalomtól megindult volt, hogy alig tudott egyenesen állni. Péter és János a karja alá nyúlva támogatta.
Mire azonban a sír elkészült, Mária felgyógyult s elég erős volt ahhoz, hogy újra visszautazzon efezusi házába, ahol másfél év múlva valóban meg is halt. Az Olajfák hegyén számára készített sírt minden időben tiszteletben tartották, később templomot is építettek fölé. Később, többen írtak arról a mendemondáról, hogy Jézus Anyja Jeruzsálemben halt meg és ott temették el.
Alap problémám az, hogy ezer évvel ezelőtti írásbeli feljegyzések alapján egyre csak azt kívánják bizonyítani (pl. Ó-magyar Mária-siralom; Halotti beszéd; Tihanyi alapítólevél), hogy bizony a magyar nyelv igen kezdetleges volt és az idők során számtalan szót és kifejezést vett át a környező népektől! Véleményezésem tehát a következő:
Mert bizony a Miatyánkban újabban elhangzó "aki a mennyekben vagy" sokkal pontatlanabb, mint az "AKI VAGY a mennyekben"! Az előbbi (az újított) ugyanis helymeghatározós szerkezet, miszerint nem egy "másik atyáról" beszélünk, hanem arról aki a mennyekben van (lásd: dualista eretnekség)! Az őseredeti biblikusabb "vagyok aki VAN" (az Örökké Létező), kései fordításban: "vagyok aki vagyok"! 
A Szent Liturgia kezdetén a zarándokok könnyes tekintetével övezve, ünnepélyes menetben vitték be a bazilikába a felújított Kegyképet. A Szent Liturgia elején felolvasták XVI. Benedek pápa levelét, melyben a máriapócsi ünnepségre Erdő Péter bíborost a pápa személyes küldöttjévé nevezték ki. Bíboros úr kiemelte a máriapócsi Kegykép jelentőségét a magyar nép életében: "...Szűz Mária nem hagyta el Máriapócsot, nem hagyta el Magyarországot. A kép pócsi másolata újra könnyeket ontott: legutoljára 1905. december 3-tól 19-ig. A könnyező Szűzanya újra a szomorúak vigasztalója lett." A Szentbeszéd végén jelentette be: "Örömmel adom hírül, hogy a Máriapócson tisztelt Szűzanya iránti hódolat jeleként, a kegyhely fontosságát elismerve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezen a héten ezt a bazilikát nemzeti szentéllyé nyilvánította." A Szent Liturgia végén Erdő Péter bíboros megkoronázta a Kegyképet azzal az arany koronával, melyet XVI. Benedek pápa áldott meg 2005. november 23-án az általános pápai kihallgatás keretében.
A válasz szomorúan egyszerű! A Szent Szűz szeretete nem élhetett Szent Fia megváltó szenvedésének állandó átelmélkedése nélkül. Különösen húsvéti időszakban végigjárta a Szenvedés Útját Jeruzsálemben. Mindannyiszor könnyek közt, az arca elsápadt a fájdalomtól. Gyakran összeesett, és már-már azt hitték, hogy meghalt! Ezért sírhelyet vásároltak Neki! (A
Mivel az ungvári unió 50. évfordulóján történt a könnyezés (1696), a görög katolikusok úgy tarják, hogy a Szent Szűz így „szentesítette” a görög katolikusság döntését. Az ortodoxok viszont azt gondolják, hogy az Istenszülő az uniót siratta meg. Ám tudjuk, hogy az Istenfiú Anyja, Mária "az egy akol és egy pásztor" evangéliumi megvalósításán munkálkodik, és ennek engesztelő kiváltságát országára a Regnum Marianumra bízta! Isten malmai azonban lassan őrölnek, de maradéktalanul!
1947-ben újból veszélybe került a Szent hely tulajdonjoga. Ekkor meg azzal az ürüggyel akarták kisajátítani, hogy minden erdőterület az államé! Nos, könnyen bizonyítást nyert, hogy Meryem Ana egyáltalán nem erdőség.
1951-ben P. Euzet, egyetértésben
E nappal véget ért a Vízkereszttől tartó időszak, a Farsang, és elkezdődött a Húsvétig tartó idő, a 40 napos Nagyböjt. Ennek első napja a Hamvazószerda szigorú húsmentes böjti nap, mely mindig február 4. és március 10. közé esik, változó napokra. 
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
Amiként az eredeti máriapócsi képnél, úgy a másolatánál is történtek csodák, mintegy igazolva, az eredeti csoda (a könnyezés) valódiságát.
Érdekes története van a pócsi méheknek is: Egy bizonyos kállai férfi, Bangó András sokat szenvedett a lábát sújtó köszvény miatt. Mankó nélkül már járni sem tudott. Szomszédjának biztatására egy szép napon szekérre ült, s elment Pócsra, hátha ő is gyógyulást talál. Útközben azon töprengett, hogyha meggyógyulna, ugyan mit is adna hálából a Szűzanyának? Mivel méhész volt, elhatározta, hogy gyógyulása esetén egy család méhet ajándékoz a templomnak. Amint a kegykép előtt imádkozott - érezte, hogy már nem fáj a lába. Megpróbált ráállni, s miután ez is sikerült, örömében már gyalog ment haza. Hazafelé azonban eszébe jutott, ugyan mit is kezdenének Pócson a templomban egy kas méhhel, s addig győzködte magát, míg elhatározta, jobb, ha a méhek otthon maradnak. Hazaérve első dolga volt megnézni a méheket. Ám igencsak meglepődött, amikor meglátta, hogy az elígért méhek rajzanak kifelé a kasból, s egyenesen Pócsnak vették az irányt. Tekintve, hogy az 1834-ben történt földrengés következtében a templom északi és déli oldalhajójának falán nagy repedés támadt, a méhek a repedésbe szállásolták be magukat, ám nem a déli oldalon, ami rendesen szokásuk lenne, hanem az északin. Azóta is ott élnek anélkül, hogy bármilyen gondozásban részesülnének. Ősszel hamarabb húzódnak vissza, tavasszal később kezdik a munkát mint a többi méh, valószínűleg a hideg falak miatt. Egyetlen magyarázat – mely a csoda igazolása is –, hogy a kegykép a templom északi oldalhajójának belső falán van.
Az 1914-es év gyors véget vetett a zarándoklatoknak és egészen 1927-ig nem tartottak Szentmisét a Kápolnában. Az I. Világháború alatt az egész vidék tiltott haditerületté vált.
Amikor 1920-ban a lazaristák visszatérhettek a Meryem Anához, az üvegtetőt betörve, az oltárt szétrombolva, a platánokat kidőlve találták, a bronz Mária-szobrot a szakadékba lökve találták meg letörött kezekkel. (A helyreállított szobrot 1926-ban még el is rabolták és csak 1931-ben lett meg. Ma is ez áll a szentély szerény oltárán.)
menedéket találjanak, a túlélők elbeszélése szerint a francia és olasz hadihajók cinikus módon megtagadták a menekültek felvételét, hogyha nem tudtak ott helyben a nemzetiségükről igazolványt felmutatni. Az angol hadihajók pedig elsősorban az angol nemzetiségűeket vették fel. Történt mindez a békésnek mutatkozó Törökországban, azon nyugat-európai államok képviselői által, akik országukba napjainkban, minden papír nélküli migránsok tízezreit fogadják tárt karokkal! 
Előző rész
A kegyelem munkálkodása
Szűz Mária efezusi házának hitelességét
Timoni érsek megengedte istentisztelet tartását ezen a helyen. A későbbi izmíri érsekek is kiálltak a Szent Hely valódisága mellett, minden támadás ellenére is, és amint ilyen esetekben szokás, kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van erről magánvéleményt alkotnia. (A kép eredeti fotó)
Mint az előzőkben említve volt 1892. januárjában
