HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

2852454738.2.jpgA könnyezés csodája meghódítja a lelkeket

     Eközben a rendőrségen is nagy tanácskozás folyt. Néhányan meg voltak győződve arról, hogy csalás történik és kemény fellépést sürgettek. Úgy vélték, hogy ha a Madonna Szirakuzában sírni akarna, biztosan nem ilyen utálatos helyen tenné. Mások viszont, akik látták, valódinak minősítették a csodát. Végül úgy döntöttek, hogy elhozzák a képet, és a rendőrség épületében alaposan megvizsgálják. Ezt a tervet meg is valósították.
     Útközben a Szűzanya könnyei olyan bőségesen patakzottak, hogy a törvény szolgájának teljesen átnedvesedett a kabátja. Mikor a képpel a rendőrség épületébe értek, és a hivatalos marcona férfiak meglátták a síró Madonnát, elcsendesedtek, meghatódva szemlélték a képet, és azt tették, amit az egyszerű nép: letérdeltek és imádkoztak. A hivatalnokok személyes meggyőződése hasznosnak bizonyult. Ettől kezdve a rendőrség rendszeresen egységeket vezényelt ki a tömeg irányítására. A szélesebb körű hírverést a liberális La Sicilia napilap vasárnap reggeli száma jelentette, amely első oldalon adott helyszíni tudósítást az eseményről.SIRACUSA_GRANDE_1024x744.JPG
     A lap munkatársa Aldo Carratore, többek között azt írta, hogy "a hitetlenkedők is fejet hajtani kényszerültek a látható tények előtt, mert a könnyek egész nap hullottak a Madonna-kép szemeiből". A cikk nyomán Szirakuza szűknek bizonyult mindazoknak a befogadására, akik vonaton, anita.jpgautóbuszon, gépkocsival hömpölyögtek a város felé Szicíliából és más országokból. Lehetetlen felbecsülni a zarándokok számát, akik 1953. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lacrimazione (könnyezés) napjaiban Szirakuzába özönlöttek. Milliókról beszélnek.     Vasárnap a rádió riportere hangfelvételeket készített az ott tapasztaltakról, a tömeg viselkedéséről és a házaspár vallomásairól, melyeket még aznap este leadtak. A filmhíradó stábja rögzítette a könnyezést, a tévé helyszíni adásban számolt be az eseményekről.
mlacrime 1953.jpg     A hatalmas tömegre való tekintettel a képet kiakasztották a ház bejárata fölé. Az ott növő futókaktusz nyomban virágba borult.
     Aki kérte, vattával vagy kendővel fölitathatott a könnyekből. Szeptember elsején, a könnyezés negyedik, egyben utolsó napján, a La Sicilia tudósítója egyebek között ezt írta: "Nem lehet szó szuggesztióról, mert a jelenséget olyan személyek is megállapították, akik megrögzötten hitetlenek voltak, és csak puszta kíváncsiságból mentek a csodás képhez, talán még azzal a szándékkal is, hogy mindenáron természetes magyarázatot adjanak a különleges jelenségnek." (vö. Új Ember Kat. Hetilap 2003. 08. 17. LIX. Évf. 33-34)image_1.jpg

Ezidő alatt, a fiatalasszony egészséges fiúgyermeknek adott életet, és mindketten tökéletes egészségnek örvendtek!

(folyt.)

Szólj hozzá!

007_meszlenyi_zoltan_marc_4.JPG

Szólj hozzá!

Bevezető
cortonai_szent_margit_kep1.jpg     Cortonai Szent Margit (1247–1297) a 13. századi Itália legkalandosabb életű női szentje volt, talán ezért maradt fenn épp róla a legfordulatosabb élet-írás, ferences gyóntatója, Fra Giunta Bevegnati tollából. Ám a vastag kötetet kitevő életrajz, mely felöleli misztikus élményeit és Krisztussal folytatott párbeszédét, magyar nyelven nem hozzáférhető.
     A róla szóló életleírások sekélyesek, és szinte az lehet a benyomásunk, hogy Cortonai Szent Margitot is a „kevéssé kedvelt szentek” közé sorolta a vallási média.
    Ez azért is furcsállható, mert az ő bűnt felismerő és vezeklő életpéldája, épp a Házasság Szentségét könnyedén mellőző korunkban lehetne figyelmeztető az elhamarkodottságra hajlamos ifjúságnak.                         Napjainkban ugyanis feledni látszik a bölcselet: »Ha Isten óvó parancsát figyelmen kívül hagyod – rosszul teszed –, mert úgy meghalhatsz, hogy észre sem veszed!«
     A földi élet ugyanis, nemcsak az érdemszerzés lehetőségét kínálja az embernek, hanem a jól-rosszul döntés végzetes lehetőségét is! Aki Isten parancsai ellenében cselekszik, az a Vele való szembenállás mellett dönt! Az ember földi életében bármikor megváltoztathatja örök sorsát, mellyel mások üdvösségére is befolyással lehet, ám a változtatás csak a laza élet-szemlélet irányába olyan könnyű, a megtérés útjára visszatalálni viszont igen nehéz lehet! Krisztus urunk jól ismerve az ember esendőségét, felkínálja mindenkinek a Bűnbánat Szentségét. Tehát a földi életben, mindig adott lehetőség a bűnből felállni, melyet egyedül a hirtelen halál akadályoz meg véglegesen, és bűnnel terhelten maradhat a lélek. Ez pedig iszonytató esély akár az örök kárhozatra is! Ez rendítette meg Cortonai Szent Margitot is, amikor holtan látta „élettársát”, akinek lelki üdvéért (és a sajátjáért) súlyos vezekléseket vállalt! Olvassuk tehát életét és okuljunk belőle!

     Posztjaimhoz az alábbi forrásokat használtam fel:                    
Forrás 1. Kühár Flóris OSB., Szunyogh X. Ferenc OSB. közreműködésével szerkesztette Radó Polikárp OSB.: AZ EGYHÁZ SZENTJEI ‒ PALLAS RT. kiadása, Budapest, 1940
Forrás 2. Forrás 3. Forrás 4. Forrás 5. Forrás 6. Forrás 7.

Forrás 8. Forrás 9. 

elet-halal-ido.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Mária-tisztelet a bensőséges Krisztus-követés alapja
efezusi_szuzanya_250.jpg     Szűz Mária tisztelete rendkívül nagy volt Efezusban, és a közösség a keresztény vallás szabad gyakorlásának engedélyezésekor a IV. században a város templomát Szűz Mária tiszteletére építtették és szentelték. Ismereteink szerint ez volt a világ első, Mária nevet viselő temploma. Rómában csak az V. században épült Mária templom, a Santa Maria Maggiore. (Bal oldali kép az Efezusi Szűzanya ikon, lentebb, az efezusi Mária-templom romjainál, 1890-ben)regichurch-of-mary-ephesus1890_530.jpg
     Efezusban már 390-ben felépítették az első Máriának szentelt templomot. Azért az mégis csak feltűnő, hogyha Jézus Anyja Jeruzsálemben halt meg, akkor miért nem építettek ott, akár csak egy kis kápolnát is az emlékére és tiszteletére? Az első kifejezetten Mária templomot Jeruzsálemben csak 530-ban építették.

537-ben pedig Konstantinápolyban épült meg a Hagia Sofia (Isteni Bölcsesség) templom!
     Az Efezusi Mária templom világhírű lett a 431-es Efezusi Zsinat révén. A súlyos események: háborús támadások, földrengés miatt később kétszer átalakították és nem pontosan tudni mikor, a Mária templom épülete összedőlt.

Az efezusi zsinat jegyzőkönyve szerint a Szűz lakhelye közel volt ahhoz a templomhoz, ahol – évszázadokkal később – a zsinat zajlott és a hagyomány szerint ott maradt 46-ig, amikor 64 éves korában felvétetett a mennybe. Ezt a későbbi pápák is megerősítették. (Akkor tehát, mi a vita tárgya?)

charles-lenormant_200.jpeg     Charles Lenormant (1802-1859) híres francia orientalista archeológus meggyőződéssel hirdette, hogy Mária efezusi tartózkodásának hagyománya tökéletesen illeszkedik az evangéliumi leírásokkal, és a történelmi helyzetből való következtetésekkel.
A Szent Szűz jeruzsálemi sírjának hagyománya, a fenti következtetésekkel teljesen ellenkező, és csupán hetedik századi apokrif iratokon alapul..
     Bár hivatalos nyilatkozatban a Szentszék nem deklarálta a Szent Szűz lakóhelyének az Efezusi Szentélyt, de a pápák közvetve, sorra  tanúságot tettek mély tiszteletüknek.
     Az egykori zsinati templom romjainál a török kormány meghívására néhány nappal a II. Vatikáni zsinat kezdete előtt pápai küldöttség istentiszteletet tartott, hogy ezen a Szent helyen Isten áldását kérje a kezdődő nagy munkához. 

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Alsó kép egy atya a Mária-templom romjainál 1890-ben)jean-heroger-atya_a_marian-templom_romjainal_530.jpg

Szólj hozzá!

relief medium.jpgA történet feldolgozásához felhasználtam Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvét ‒ Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; valamint internetes forrást! 

Négy nap története
     A négy nap történetének bemutatása nagyon hosszúra nyúlna. Csupán azt mondjuk el, hogy néhány nap alatt emberek tízezrei láthatták közvetlen közelről a könnyezést, az Olasz Televízió hosszan filmezte, majd ismételten levetítették. Szakemberek tudományos vizsgálatnak vetették alá mind a domborművet, mind a könnyeket. A tudósokból álló bizottság a helyileg illetékes érsek felkérésére analizálta a folyadékot, s megállapította, hogy összetétele teljesen azonos az emberi könnyekkel. Még a fehérje sem hiányzott belőle, amit pedig csak élő szervezet termelhet. Erről 1953. október 17-én nyilatkozatot adtak ki.
0-0-1-lacrimazione--7- (1).jpg     A dombormű szeptember 1. déli negyed tizenkettőig könnyezett. Éppen addig, amíg a szakértői bizottság összegyűjtötte a laboratóriumi vizsgálathoz szükséges mennyiségű folyadékot.
Szirakuzában a könnyezés befejeződése után is feltűnően sok testi és lelki gyógyulás történt. Évente kb. félezer. Kérdés azonban, hogy mi lehetett az a nagy veszély, amelytől az Istenanya rendkívüli csodájával figyelmeztetni akarta gyermekeit? Nos, ez a terjedő kommunista szervezkedések nyomán fellépő nyílt ateizmus volt!
     A háború utáni Olaszországban, egyre nagyobb méreteket öltött a szovjet típusú marxizmus térnyerése, különösen Dél-Olaszország régióiban, ahol nagyobb volt a szegénység és a munkanélküliség. A történetünkben szereplő ifjú férj, Angelo Jannuso is szervezett kommunista volt, melynek egyenes következményeként a templomba járást, a vallásosságot és az imádságot csak primitív népszokásnak tartotta.
     Angelo a férj, az esemény megtörténtekor aggodalommal igyekezett hazafelé a munkából, du. fél hatkor. Szorongásának oka az volt, hogy az utóbbi héten megsokszorozódtak a felesége görcsei, sőt a látását is el-el vesztette. Amikor látta a nagy csődületet, végképp rosszat sejtett annak ellenére is, hogy mindenki azt újságolta, hogy sír a Madonna! Emiatt azt hitte, hogy a felesége haldoklik vagy már meg is halt.MADONNA-DELLE-LACRIME--10- (2).jpg
     Amikor belépett a szobába, épen és egészségesen találta feleségét, mire ő is a képre tekintett, melyet levett a falról és amint belenézett a könnyekben úszó Madonna szemébe, maga is könnyekre fakadt és térdre esve keresgélte emlékeiben gyermekkora elfelejtett imádságait.
p078_1_01.jpg     Közben óriási tömeg gyűlt össze a Via degli Orti (utcában) és nem csak a csodát látni kívánók, hanem a rendbontók és szkeptikusok is! Néhány fiatal protestáns szétszóródva a tömegben, megpróbálta lejáratni a rendkívüliséget. Ezért is, meg a tömeg miatt is egy Milena Messina nevű asszony kihívatta a rendőrséget.

(folyt.)

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt

fat_sza_a_fold_elott_rf-el_kezeben_300.jpg     Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni kegyelmeket nyerhetünk. Ezért a Katolikus Egyházat jelenleg sújtó borzasztó válság megfékezésére Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által, Isten segítségét és beavatkozását kérjük. Ennek elősegítésére a Fatimai Miasszonyunk Testvérisége világméretű lelki keresztes hadjáratot indít a rózsafüzér napi imádkozásával és az öt elsőszombati ájtatosság elvégzésével, különösen a római Szentszékért.

Az öt elsőszombati engesztelés a következő: öt egymást követő hónap első szombatján a szentgyónás és a szentáldozás szentségéhez járulni és a szentmise végeztével még tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól, engesztelésül a Szeplőtelen Szíven esett sérelmekért.

     Ez a lelki keresztes hadjárat 2024. január első szombatján (január 6.) kezdődött és 2024. december első szombatján (december 7.) fejeződik be. 

2023. december 8., a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén, Christopher P. Wendt, a Fatimai Miasszonyunk Nemzetközi Testvériségének igazgatója

 + Athanasius Schneider, a Fatimai Miasszonyunk Testvériség spirituálisa, az asztanai Szűz Mária Főegyházmegye segédpüspöke 

(A Püspök atya kérése, hogy a felhívást ezzel a linkkel együtt terjesszük: https://www.livefatima.io/crusade/ 

Ad Iesum Per Mariamzdfl8qycni_545.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Folytatva az efezusi Szentély történetét
ephesus-ancient-road-1-selcuk530.jpg     Izmírből (Szmirna) jövet a keresztény zarándok a  megemlékezés első helyét, a várhegyet látja, amit „Ayasoluk-dombnak” (a Szent hittudós dombjának) is mondanak. Ennek a tövében van Szeldzsuk. Nem a dombot koronázó citadella, a körbástyák vagy a bizánci erődítmények vonzzák a zarándokokat, hanem Szent János sírja, Efezus városának legértékesebb kora-keresztény építészeti emléke. Az ásatások folyamán a domb középmagasságán fekvő apostolsír került előtérbe, míg a hegy csúcsán lévő templomot még nem tárták fel, és majd talán később árulja el titkát.
     Szent János halála után (100 táján) sírját azonnal tisztelték. Először csak egyszerű emlékhely. A II. században már bizonyíthatóan falazott sírkamra.
janos_the_tomb_of_st_john530.jpg     Azután keletkezett a kereszt alakú síremlék, ami fölé hatalmas templomot emeltek, valószínűleg a IV. században. Közel-kelet kiemelkedő zarándokhelye volt a templom. Celesztin pápa felszólítására az efezusi zsinat atyái is „tisztelték a nagy apostol maradványait, az apostolét, aki ott prédikált”.
Számolva a mind nagyobbá váló tömegzarándoklattal, Jusztinianusz császár (527-565) a konstantinápolyi Hagia Sophia építésével egyidőben hatalmas kupolás bazilikát építtetett Efezusban a régi templom helyére. Ez sokkal nagyobb és pompásabb volt, mint a régi. Az épület magva most is, mint azelőtt, a földalatti kripta az apostol sírjával.
     A szentély is osztozott a pusztuló város sorsában. Amikor a szeldzsukok nemzetsége került uralomra, kirabolta a nagyszerű templomot és mohamedán imaházzá alakította át, majd bazár lett belőle. Végül földrengés végzett a büszke épülettel és kíméletlenül romba döntött mindent.
     Napjainkban nagy művészi és szakértelemmel helyreállították a jusztiniánuszi bazilika néhány oszlopát. A tiszteletreméltó hely elmélkedésre készteti a zarándokot, hogy elgondolkodjon az egykor pogány Ephesos sorsáról, ami ennek a hegynek a lábától a tengerig terjedt, majd nagy keresztény közösség lett. A pogány város meghódítása Krisztus számára az apostolfejedelem, Szent Pál háromévi szívós munkájának eredménye. Az Apostolok Cselekedeteinek 18. és 19. fejezete mondja el, hogyan került oda, hogyan lépett fel, milyen csodákat művelt és milyen veszedelembe került Demetrius ezüstműves lázadásakor. Az általa alapított egyházközséggel való kapcsolatának bizonyítéka, hogy kedves tanítványát, Timóteust tette a város püspökévé. Szent Pál vértanúsága után még sokáig Szent János szervezte innen az összes kis-ázsiai egyházközséget és védte őket a hitet veszélyeztető áramlatokkal szemben. Sohasem ellenségeskedett a környezetében élő pogányokkal, hanem türelemmel várta Krisztus győzelmét a tanítás hirdetésétől, a Megváltó szeretetétől és azok példájától, akik már hittek.
     Az egész város ujjongott, amikor Szent János visszatért a patmoszi száműzetésből. A hit győzelmes erejének további jeléről Szent János szívesen beszélt.
Még másfél századon át látták Szent János sírjának zarándokai közvetlenül a hegy tövében Artemisz istennő (a latin Diana) büszke szentélyét. Ebből a kultuszból élt félezer évig a város.
Ezalatt a hosszú idő alatt ötször építettek szentélyt a régi helyébe. Mindig szebbet. A gótok 263-as gyújtogatása után lassanként omladozni kezdett. És lám, a rommező felett pedig egyre inkább nőtt az apostol sírjának tisztelete.

(fentebb Szent János sírhelye, alul az Artemis templom)arttemple-d-art-mis530.jpg

Szólj hozzá!

relief medium.jpgA történet feldolgozásához felhasználtam Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvét ‒ Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; valamint internetes forrást! 

Az események körülményei
     A második világháború után Szicíliában szociális nyomor és munkanélküliség volt. Az Istennel csupán "népszokás" szinten kapcsolatot tartó emberekre az erkölcsi lazaság volt jellemző.
MADONNA-DELLE-LACRIME--4- (1)_1.jpg     A város Santa Lucia negyedében, a Via degli Orti di San Giorgo 11-es számú, kis földszintes házában egy fiatal házaspár húzta meg magát, Angelo Jannuso és felesége, Antonietta Guisto. Ők sem voltak vallásosak, de Máriát tisztelték. Rokonuktól nászajándékba egy értéktelennek látszó, 28x23 cm-es domborművet kaptak, amely egy 38x34 cm-es üveglemezre volt felcsavarozva. A képet ágyuk fölé akasztották. A fiatalasszony áldott állapota idején, igen súlyos terhességi toxémiában szenvedett, mely időszakos látásvesztéssel is járt.M delle lacr.jpg
     1953. augusztus 29-én, szombaton éjjel olyan heves rohamai voltak, mint még azelőtt soha. Antonietta teljesen kimerült, nem látott és talpra sem tudott állni. Férje, Angelo az át nem aludt éjszaka után aggodalmak közt indult reggel munkába, s útközben zúgolódva vádolta a Madonnát, hogy miért nem segít a feleségén, ha már a képét kifüggesztették szobájuk falára.
     Antonietta reggel újabb rohamoktól tartva, az ágyán fekve könyörgött gyógyulásért a Szent Szűzhöz. A beteg egyszerre csak visszanyerte látását, sőt rosszulléte is elmúlt. Alig ocsúdott fel örömteli csodálkozásából, amikor észrevette, hogy vízcseppek hullanak az arcára. Keresni kezdte a magyarázatot s meglátta, hogy az ágya fölött könnyezik a Mária-dombormű. Döbbenten kiáltotta: ,,Sír a Madonna!'' Csakhamar összegyűltek a szomszédok, akik a lakásban első tanúi lehettek a természetfölötti eseménynek.

     Egy-egy szobor vagy kép könnyezése nem csupán szenzáció és nem is spontán esemény, hanem konkrét figyelmeztetéssel bír, valamely nagy ‒ az üdvösséget is veszélyeztető ‒ tragédia elkerülésére!

(folyt.)evento_500px.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgA „Hétalvók” legendája

     Tekintve, hogy Efezus történetéhez (Mária Házától függetlenül!) hozzá tartozik egy régi legenda, ezért erről is említést teszek!

7_seven_main_530.jpg

     Ásatásokkal tárták fel a nagy temető területét a Pion-hegy (Panayir Dagh) északi lankáján. Ennek több rétege van: részben kiemelkedő boltozatos épületekkel és több mint 700 sírral. Ezek az ásatások igazolták az efezusi görögöknél és a törököknél is élő hagyományt, miszerint a Pion-hegyen egy keresztényüldözés alkalmával hét ifjút befalaztak a hegy egyik barlangjába, és ezek az ifjak száz év múlva életre keltek, hogy tanúságot tegyenek a test feltámadásáról.
     Efezusban hét testvért (Maximianus, Malchus, Martinián, Dénes, János, Serapion és Konstantin) Decius császár (251-es) keresztényüldözése során arra akartak kényszeríteni, hogy tagadják meg keresztény hitüket. A városban tartózkodó császár elé hurcolták hát őket, de mivel nagyon szép ifjak voltak, ezért a császár gondolkodási időt adott nekik, ők azonban, amikor újra a császár színe elé kerültek, hirtelen a földre rogytak és mély álomba merültek. A császár parancsára bezárták őket a Celeus hegy egyik barlangjába, magát a barlangot 7_sason_kalesinde_330.jpgkövekkel zárták el, és lepecsételték.
     A külső világban ezután győzedelmeskedett ugyan a kereszténység, de voltak elhajlók, akik a régi szadduceusokhoz hasonlóan, tagadták a feltámadást. Egy Dalius nevű gazdag ember, hogy juhainak jobb legelőt találjon, széthányatta a köveket, de magát a barlangbejáratot érintetlenül hagyta. Ekkor az Úr parancsára a hét testbe visszatért a lélek és azok feltámadtak, de ekkor már 351-et írtak és Theodosius volt a császár. Miután a „Hétalvók” igen éhesek voltak, kiválasztották maguk közül Malchust, hogy hozzon számukra élelmet. A városba érve, nagyon meglepődött a városkapu felé kihelyezett kereszt láttán, és azt hitte, hogy Decius jobb útra tért. Kérdezősködésére, hogy mi történt a családjával, és mi lett a keresztényüldözésekkel, senki nem tudott válaszolni. Malchus furcsa öltözéke, illetve Decius képmásával ellátott pénze azonban feltűnést keltett, ezért Marinus püspök elé hurcolták, aki hallva a furcsa történetet, elküldetett a hat másikért és miután megtalálta az ólompecséteket, igazoltnak látta az ifjak történetét. Ekkor a püspök térdre hullott és magasztalta Istent, mert bizonyosságot adott a lelkek halhatatlanságáról és  feltámadásáról, és ennek megfelelően hirdette az Evangéliumot. Miután a „Hétalvók” csodáról a püspök és a császár előtt is bizonyosságot tettek, ugyanegy pillanatban mind a heten ismét ‒ most már örökre ‒ elaludtak. A Katolikus Egyház június 27-én üli ünnepüket.

A néphit szerint, ha ezen a napon esik, szakadatlanul tart az eső hét hétig.


7grotto_of_the_7_sleepers530.JPG     Sírjuk számos zarándoklat célja a „hét alvó coemeteriumával együtt” (coemeterium eredete a görög koimetérion volt, ami alvóhelyet, végső nyughelyet, temetőt jelentett. Ennek félrehallásából származik a magyar „cinterem” kifejezés!) A hagyomány másik része állítja, hogy a hét ifjú Mária Magdolna barlangjába menekült, ott fogták el és befalazták őket. Ezt igazolja a legrégibb bizánci „synaxar” (liturgikus segédkönyv). „A barlang bejáratánál van eltemetve Mária Magdolna abban a barlangban, ahol a hét boldog ifjú elszenderült.” 905 táján Mária Magdolna maradványait Konstantinápolyba vitték, onnan kerültek át a XIII. század folyamán Franciaországba. Így az a nő is, aki Jézus követőihez tartozott, a kereszt alatt állt és feltámadásának első tanúja volt, az első efezusi keresztény közösséghez tartozott, amelyet Szent János a jeruzsálemi menekültekből alapított. (Arra már ki sem merek térni, hogy Mária Magdolna valóban egy Efezus környéki barlangban élt-e, vagy saint-maximin-la-sainte-baume-1_530.jpga Dél-kelet-franciaországi Saint-Maximin-la-Sainte-Baume barlangjában? Az efezusi történet abban korrektnek látszik, hogy itt halt meg, de a csontjait elvitték Franciaországba a XIII. században. Aztán ott már egy egész életet „kerekítettek mögé”. Mindenesetre ma hatalmas bazilika hordozza Mária Magdolna titulusát!)

(folyt.) (A forrásokat lásd az első posztban!)

saint-maximin-la-sainte-baume530.jpgbasilique-de-saint-maximin-la-sainte-_baume_530.jpg

Szólj hozzá!

relief medium.jpgA történet feldolgozásához felhasználtam Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvét ‒ Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000; valamint internetes forrást! 

Szirakuza
     Misztikus élmény kevés kiválasztottnak adatik meg. Amiként azt blogunkban bemutattuk, a Mária-korszak nagy jelenései és az ezzel kapcsolatos valamennyi üzenet egyetlen törekvése: a bűnben elmerülő embertömeg visszafordítása, az evangéliumi útra való visszatérítése.
Megfigyelhető, hogy az idő előrehaladtával csaknem a fizikai kitapinthatóság határáig közelít meg bennünket a természetfölötti valóság.
     A természetfölötti világ közvetett megtapasztalása azonban soha nem nyújtja a közvetlen bepillantás élményét, amire pedig igen sokan vágyakoznak. Az ún. csodaváró magatartásnak bántó és kritikus kicsengése van. Ennek ellenére mégis emberi igényről van szó, s talán ezért is engedik meg az égiek, hogy olykor a természetfölötti jeleket közvetlenül is sokak megtapasztalhassák.
     Tény, hogy a csodáknak ‒ mint jeleknek ‒ mindig komoly szerepük volt az üdvtörténet során. Egy-egy gyógyulás híre, bármilyen megdöbbentő is legyen, lassan és viszonylag szűk körben válik ismertté. Ráadásul akik személyesen már nem tanúi, azok közül sokan kétkedve is fogadják. Hatása ezért mérsékelt.
     A Fatimai Napcsodának "csak" hetvenezer ember volt tanúja, életre szóló hitélményt nyújtva nekik.
     A Szirakuza-i Könnyezést már tízmilliók láthatták a filmhíradók és a televízió jóvoltából.
     A Szeretetláng szívhez-szóló üzenete már az egész emberiséget kívánja lelkében megérinteni és "tanúvá" tenni!
     A jelek szerint a Szent Szűz az egész világra kiterjedően kívánja ‒ egyre nyomatékosabban felhívni gyermekeinek figyelmét az elhatalmasodó bűn vészesen súlyosbodó pusztításának lehetőségére.
Az Egyház Anyja a lelkekért való küzdelmének egyik jelentős eseménye volt az 1953-ban történt néma könnyezése Szirakuzában 1953. augusztus 29-től szeptember 1-ig.

(folyt.)

(Alább: a jelentősebb jóváhagyott jelenések)JÓVÁHAGYOTT JELENÉSEK 13.jpg

Szólj hozzá!

https://youtu.be/IbBNnwCUpc4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról 

Rendkívüli kegyelmi adomány, melyet az Istenanya esdett ki a mennyei Atyától, az emberiség megmentésére!

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Pápalátogatások

orig-II.Janos_Pal_papa_a_Mariapocsi_templomban.jpg    Szent II. János Pál pápa mindkét magyarországi látogatása alkalmával meglátogatta a győri Könnyező Szűzanyát, 1991. szeptember 6-án és 1996. szeptember 7-én.
    A 96-os szentbeszédében szinte megindokolta a Szűzanya szomorúságát, de némileg meg is vigasztalta Őt:
"A jelen évszázad során a magyar nemzet több évtizeden át súlyos megpróbáltatásokat szenvedett el, előbb a nemzeti-szocialista, majd a szovjet imperializmus diktatúrája alatt. Megdöntve a jogállamot és annak garanciáit, mindegyik az Egyházra mint első számú ellenségre támadt, feloszlatták az egyházi egyesületeket és szövetségeket, államosították a katolikus iskolákat és szétzúzták a keresztény szellemiségű sajtót. Az Egyházat kiszorították a közélet minden területéről, a hívő embereket pedig másodrangú állampolgárokká fokozták le. Közületek is sokan közvetlen tanúi voltak ezeknek az igen súlyos eseményeknek, voltak akiket bebörtönöztek, vagy az elnyomás valamely más formáját szenvedték el. Az egyházüldözés a hitoktatás területén is érvényesült: a fakultatívnak nevezett vallás-oktatást a gyakorlatban a megfélemlítés és a zaklatás különféle módszereivel akadályozták. Így aztán egész magyar nemzedékek nőttek fel a kinyilatkoztatott hit ismerete nélkül. Az újabb időkben mindezt a gyakorlati materializmus és a tudatos szekularizmus pusztítása kísérte, tovább fékezve a vallásgyakorlást. Hála legyen azonban azoknak a papoknak és híveknek, akik Apor püspök példáját követve, tudtak bátran tanúságot tenni Krisztusba vetett hitükről, azért üldöztetést és börtönbüntetést is szenvedtek, vállalták, hogy elveszítik állásukat vagy hogy a társadalmi és politikai élet peremére szorulnak. Így az Egyház továbbra is egy maréknyi élesztőként volt jelen a gyakran közömbös és ellenséges közegben. E nehéz helyzetben elsősorban a hívő családok őrizték meg a hitet, és nemcsak jó keresztényeket adtak, hanem papi és szerzetesi hivatásokat is."

     A Székesegyház vérrel verejtékező Mária-képe igazán szíve a városnak, tegyük hozzá: az egyházmegyének is! Talán nem véletlen a kegykép titulusa: „a szomorúak vigasztalója". Eszerint bárki bánatában a Könnyező Szűzanyához fordul, azon segít.

 

150x800_1.jpg     A győri bazilikában őrzött Könnyező Szűzanya kegykép a Szent László-hermával együtt Győr szimbóluma, amelyet évente több tízezren keresnek fel Magyarországról és külföldről egyaránt.

     2003-ban dr. Pápai Lajos győri püspök vezetésével egyházi delegáció járt Írországban, s ajándékozott egy kegykép-másolatot az ír egyháznak.
     2005-ben a kegykép Győrbe érkezésének 350. évfordulóján a magyarországi ír nagykövet és egy ír miniszter jelenlétében emléktáblát avattak Walter Lynch ír püspök tiszteletére a Győri Bazilikában.

     2008-ban Ír-Magyar Kulturális fesztivált rendeztek Győrött, amelynek céljaként szerepelt az évszázados szakrális-kulturális kapcsolatok elmélyítése a két ország között. A rendezvény fővédnökei Mary Mc Aleese ír és Sólyom László köztársasági elnökök voltak.
     Az Ír Madonnaként is ismert kegykép több mint 300 éve összeköti az ír és a magyar nemzetet. Általa a győri székesegyház az egyetlen olyan kegyhely Európában, amely közvetlenül az ír néphez és történetéhez kötődik.

    

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Most akkor tudott volt az efezusi ház, vagy sem?
polycrates.jpg

     Az Apostolok Cselekedeteiben megfigyelhető a feltűnő csend János apostolról a 36-os évtől 48-ig. Eusebius történész is megemlékezik az apostolok Jeruzsálemből történő elüldözéséről 37 és 42 között.
Egybehangzó az a hagyomány, mely Szent János apostoli tevékenységét, már korán a Kis-Ázsia-i térségre teszi, és bizony meglehet, hogy még "békeidőben" elkezdte a kőház építését Efezusban, ahová a Szent Szüzet menekíthette! Ezt alátámasztja a nagy Tertullianus állítása, mely szerint az Apostol korán érkezett Ázsiába! Később nyilván ideig-óráig oda is költözött, és nyilvánvaló, hogy aligha hagyhatta Jézus Anyját magára a veszélyes Jeruzsálemben!

     A János akták és Polykratesz efezusi püspök bizonyítja a második században, hogy az apostol Efezusban élt és halt meg. A második század végén írja a kis-ázsiai származású Iréneusz: „János Efezusban írta az evangéliumot.” Hogy már korábban ment Ázsia tartományba ‒ aminek fővárosa Efezus ‒ bizonyítja Tertullianus († 220 után).
     Egy 2. századi szerző Lenchius, Kr. u. 160 -170 körül írt: János cselekedetei Prochorus szerint című művében viszont azt állította, hogy János csak Mária halála után költözött Efezusba (?). Három 4. századi apokrif irat ‒ „B. Inatii missa S. Ioanni”, dionysius_areopagite_220.jpgAreopagita Dénes levele Titus püspökhöz (363) és a „Ioannis liber de Dormitione Virginis” ‒ Mária utolsó éveit és sírját (érdekesmód) Jeruzsálembe helyezi. Az 5. század óta a zarándokok úgy tudják, hogy Mária sírja a Getszemáni-kertben van.
     Ezzel szemben Szent Jeromos († 420) korábbi tanúktól tudja, hogy Szent Jánosnak kicsi, barátságos otthona és sok jó barátja volt; továbbá arról is biztosít, hogy az „apostol alapította Kis-Ázsia összes egyházát és ő kormányozta őket”.
     A kis-ázsiai közösségek irányítását bizonyítja a Jelenések könyve, amit Szent János patmoszi 526265560_220.jpgszáműzetésének idejében írt. Hét levelet küldött a hét egyházközségnek, az egyiket éppen az efezusinak. Végül nem érdektelen Toursi Gergely († 594) megjegyzése: „Efezusban volt egy eső- és viharálló hely, ahol Szent János az evangéliumát írta ... Négy fal egy egész közeli hegy csúcsán.” Az embernek kísértése van arra, hogy Szűz Mária házára gondoljon, de erre nincs semmi bizonyíték.
     Összességében azonban az egyházi irodalomban majdnem teljesen ismeretlen, hogy Szűz Mária és Szent János Efezus területén élt volna.   

   Thébai hippolitusz_220.jpgHyppolit írja (700 körül), hogy Szent János a Szent Szüzet Efezusba vezette. Mindkettejük Efezus területén való tartózkodása mellett kardoskodik Szíria monofizita jakobitáinak írása (X.-XIII. század). Ezt az ismeretüket megbízható, régi hagyományokból merítették, ami Szíriának és Jeruzsálemnek közelsége miatt rendkívül értékes. Végül további bizonyítékot szolgáltat az a hivatalos okmány, amivel az efezusi ökumenikus zsinat 431. június 23-án értesíti Konstantinápolyt püspökének, Nesztóriusznak elítéléséről. Külön kiemeli, hogy Efezus szoros kapcsolatban van a teológus Szent Jánossal és a Szűz Istenanyával, Máriával.
     Tény, hogy semmi nem szól az ellen, hogy Mária valóban itt élt Jánossal együtt. De sokak mégis azt állítják, hogy Jeruzsálemben halt meg.

     Na most ez újra elénk állítja a kérdést, hogy ad-e Isten információkat a kiválasztott látnokok által? Merthogy Boldog Emmerich Katalint nem csak az életszentsége és stigmái igazolták, hanem az idő és a régészeti kutatások is!

dscn0744_530.JPG

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A MÁRIA ORSZÁGA IMAKÖZÖSSÉG

ÁLTAL INDÍTOTT IMALÁNC

Kérjük imádkozz Magyarországért legalább 10 másodpercben a déli harangszó idején
február 14-től Húsvét Vasárnapig!

 MI ATYÁNK, AKI A MENNYBEN VAGY,
ÁLDD MEG MAGYARORSZÁGOT,
BOLDOGASSZONY ANYÁNK,
ŐRIZD NEMZETÜNKET!”

És áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

Egy este, amikor az anya vacsorát főzött, a tízéves fia megjelent a konyhában, kezében egy cédulával, melyet hivatalos arckifejezéssel átnyújtott édesanyjának, és ő olvasni kezdte.

A kerti munkákért: 1500 Ft

A szobám rendberakásáért: 400 Ft

A tegnapi bevásárlásért: 100 Ft

Az iskolai három ötösömért: 600 Ft

Mert vigyáztam a kistesómra: 300 Ft

Mert minden nap kiviszem a szemetet: 1000 Ft

Összesen: 3900 Ft. 

A mama kedvesen tekintett a kisfiára, fogott egy tollat és elnézőn merengve ezt írta a cédula hátuljára:

Mert a szívem alatt hordtalak 9 hónapig: 0 Ft

A melletted átvirrasztott sok-sok éjszakáért: 0 Ft

A tegnapi megvigasztalásodért: 0 Ft

A napi sétákért és esti mesékért: 0 Ft

A napi étkezéseidért, amit elkészítettem neked: 0 Ft

A ruháid megvásárlásáért és tisztántartásáért: 0 Ft 

A felsorolás befejeztével az anya mosolyogva átnyújtotta a cetlit a fiának. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült le az arcocskáján. Fogta a tollát, átlósan áthúzta a számláját, és azt írta rá: "FIZETVE". Aztán anyja nyakába ugorva csókokkal halmozta el.

kisfiu_535.jpg

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)

     1517-ben zajlik le Luther téziseinek kitűzése. Ez a döntő kezdet – legalábbis kívülről nézve – a protestantizmus számára. Luther a két megadott küldetésből csupán egyet: Krisztus Isten felé való közvetítését fogadja el, míg az Egyház közvetítését Krisztus felé már nem! Ezért hangzanak el Luther programszerű kijelentései: „Egyedül az írás” (és az Egyház tanítóhivatala nem); „Egyedül a kegyelem” (és a papság és a szentségek által való közvetítés nem); „Egyedül Isten” (és a menny szentjeinek közvetítése nem).

     1717 hozta meg az elszakadás második fokát. Ez a szbdkművesség megalakulásának éve Angliában. A protestantizmusnak az Egyház és tanítóhivatala szembeni visszautasításából logikusan következett az isteni Kinyilatkoztatás alapvető elutasítása is. De mivel a kinyilatkoztatásnak Isten emberré válása a csúcspontja, ez valójában Isten emberré válásának elutasítását jelenti. Ezzel az első megjövendölt lépés valóraválása valósult meg: „Aki titeket elutasít, engem utasít el.”

Ahogy Luther az Egyház közvetítő szerepét elutasította, úgy utasítják el a szbdkművesek Krisztust, és vele minden közvetítést vagy hidat Istenhez. Ezért képviselik ők a deizmust, mely mind az isteni gondviselést, mind a csodák lehetőségét tagadja.

     1917 hozta meg az istenellenesség második logikus lépését, még ha ezt "szociális forradalomnak" álcázták is. Miután 1717 óta Isten mindennemű működését és gondviselő beavatkozását megtagadták (deizmus), ebből következett az utolsó lépés, az antideizmus, a tökéletes ateizmus. A kommunizmus ugyanis lényegét tekintve nem más, mint harcos ateizmus, mely szociális gazdasági rendszerként adatja el magát (holott ebből tartósan semmit sem valósít meg)!

     "Aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött"  vagyis  "aki engem gyűlöl, az az Atyát is gyűlöli”, melyet Krisztus világosan felvázolt. Ez a második következmény – az Istennel szembeni gyűlölet, mely a késő-szbdkművességben egyértelműen kirajzolódott – ez mutatkozik meg világosan és harciasan a kommunizmusban. Aki nem bírja Krisztust, az nem bírja az Atyát sem.

     A modern kor mindeme tévtanai azonban nem maradnak csupán elvi síkon, hanem minden időben világforradalomra és világuralomra törekszenek.

tömeggyilkosok 3.JPG

Szólj hozzá!

https://youtu.be/7F0IRSoAcnU

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról IX.

A lelkeket nagyon veszélyezteti az elvilágiasodás.

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Miért volt titok az Istenanya holléte?
     A Szentséges Szűz tiszteletreméltó alakját Szent hallgatás vette körül. Szükség volt erre a hallgatásra. Merthogy, nem fenyegette-e személyének mély titkát a megszentségtelenítés állandó veszedelme a megátalkodott zsidók, vagy az elvadult pogányok részéről? Nem volt-e szükséges hallgatni róla, hogy látható alakja ne akadályozza a láthatatlan Krisztus-misztérium megtalálását? Hát nem volt-e a szerető tapintat parancsa hogy ne beszéljenek Róla, hiszen lényének alapvonása volt a csendes rejtőzés vágya?
Ezért hallgat a Szentírás Szűz Mária életének utolsó szakaszáról. Ennek a hallgatásnak ki kellett terjednie a „szeretett tanítványra”, János apostolra is, akinek gondjaira bízta Jézus a Kereszten Édesanyját, és aki „házába fogadta” Őt. Ez, ami önmagában rejtett misztérium! Hiszen János az Egyházat képviselte, őt (Jánost) pedig Édesanyjára bízta, aki így lett az Egyház lelki anyja.
Ennél fogva, józan megfontolás tárgyává kell tenni az elképzelhetetlent, miszerint a Tanítvány figyelmen kívül hagyta volna Mesterének végső akaratát és ne helyezte volna az Egyház Anyját (titkos) biztonságba úgy, hogy közben apostoli kötelességét is teljesíthesse, idegen földön. Vajon nem késztette a szíve mélye is, hogy élete végéig gondoskodjon Szűz Máriáról, és amennyire csak lehetséges, közelről-távolról mindig szem előtt tartsa?

         Megismétlem Grignon: Tökéletes Mária-tiszteletéből vett állítást, miszerint,

 "Isten, hogy Édesanyja kérését teljesítse, melyben elrejtettségéért, szegénységéért és megaláztatásáért esdekelt Hozzá, elrejtette Őt majdnem minden emberi teremtménye elől szeplőtelen fogantatásában, születésében, életében, titkaiban és mennybevételében." (TMT 3.)

   Ezért hallgat az Egyház arról, hogy miként teljesítette Jézus megbízását a Tanítvány, és hallgat közös tartózkodási helyükről, Szűz Mária haláláról és mennybevételéről is.
johannes00_530.jpgEzért maradt az utókor számára is sokáig titok az efezusi rejtek! Boldog Emmerich Katalin szavai szerint: „Amikor János idehozta a Szent Szüzet, akinek a házát előzőleg felépíttette, már több keresztény család és Szent asszony lakott ezen a vidéken, részben föld- és sziklabarlangokban, amiket könnyű famunkával lakásokká egészítettek ki. ‒ Ők már a heves üldözések előtt ideköltöztek. (...) Egyedül Mária háza volt kőből. ‒ E ház mögött kis út vezetett föl a sziklás hegyre egészen a csúcsáig, ahonnan a dombok és fák fölött Efezusra, s a sokszigetű tengerre lehetett látni. A hely közelebb fekszik a tengerhez, mint Efezushoz, csak néhány órányira van a tengertől. A vidék magányos és nem látogatott".

     Tehát a fent említett „konspirációs” okok miatt olyan foghíjasak a fellelhető írásos emlékek arról, hogy Szűz Mária és Szent János Efezusban élt.

(folyt.) (Források az első részben!)

(A hegyek-völgyek csendjében)efezus_kozeli_hegyek_belevi_530.JPG

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán) 

     A Katolikus Egyház igazságaival szemben folytatott erők harcai fél évezred óta mind súlyosabb és veszedelmesebb tévtanokhoz, illetve forradalmakhoz vezettek. Érdekes látni, hogy az újkor legalapvetőbb történései három évszámmal jellemezhetőek. Ezek az 1517-es (protestantizmus), az 1717-es (szbdkmvesség) és az 1917-es év (kommunizmus). Ebben a három dátumban Európában és az egész világon az Isten igazságától való elszakadás szisztematikus terve fejeződik ki.

     Krisztus így szólt az apostolokhoz: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21) Ebben a szóban 'Krisztus', három szint egyesül: az Atya, Krisztus és az Apostolok (azaz az Egyház). Az Atya Krisztust küldi. Krisztus az apostolokat küldi: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Lk 10,16) miként ezt még számtalan más helyen elismételte.

     Az igazságtól való világi elszakadás pontosan ebben a három lépésben zajlott le: elszakadás a katolikus Egyháztól (1517), elszakadás Krisztustól (1717) és végül elszakadás Istentől (1917). Ez logikus és bizonyos értelemben elkerülhetetlen folyamat. Aki Krisztus küldötteit, az apostolok utódait (vagyis az Egyházat) elutasítja, konzekvensen Krisztust is elutasítja. És aki Krisztust elutasítja, az logikus módon az Atyaistent is elutasítja. Az elmúlt fél évezred története ezt igazolja.

(foyt. köv.)

TUZBE 2.JPG

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=c9kIAdZ81vw

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

"Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti.

Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130)

Szólj hozzá!

A Kegykép utóélete

     Egy kémia professzor az 1900-as évek közepén engedélyt kapott, hogy megvizsgáljon egy, a legsötétebb helyről kivett részecskét a gyolcsból, s a vizsgálat azt állapította meg, hogy a folt, valódi emberi könny és vér keveréke.
     Alapítványok, végrendeletek és fogadalmi ajándékok sokasága bizonyítja a papság és a hívek ragaszkodását a könnyező Szűzanyához. 1947 óta pedig szakadatlan a március 17-i papi zarándoklat, melyet a kommunista rendszer sem mert megtiltani. Rákövetkező vasárnap és március 25-én nem maradhatott el a hívek tisztelete.

     VI. Pál pápa 1968. február 19-i kegyes leirata, speciális teljes búcsú elnyerését engedélyezi március 17-én.   Ezenkívül az esztendő bármely napján búcsút nyerhetnek azok, akik a székesegyházat meglátogatják és ott legalább egy Miatyánkot és Hiszekegyet elimádkoznak és elvégzik szentgyónásukat valamint a szentáldozásukat.

kegykep arckép.jpg     A kultusz nem állt meg a város, az ország határain belül, bár Írországban csak kétszáz év múlva, 1897-ben vált ismertté az ír kép magyarországi története. Azóta több ír püspök zarándokolt el Győrbe, sőt 1983-ban Írország bíborosa is tisztelgett a kép előtt. Az írországi kultuszt jelzi az a tény, hogy az ír szigeten már két templomot is szenteltek a győri könnyező Szűzanya tiszteletére. A győri kegykép tisztelete az elmúlt évszázadokban kiterjedt Németország déli részére (Ringelai, Bajorország) és az Amerikai Egyesült Államok északi vidékére is (Toledo, Ohio). A könnyezés 300. évfordulóján, 1997-ben Győrött járt Walter Lynch hivatali utódja, John Kirby clonferti püspök, 2001-ben pedig Mary McAlesee Írország köztársasági elnöke tett látogatást a győri könnyező Szűzanyánál. 2003-ban dr. Pápai Lajos győri püspök vezetésével egyházi delegáció járt Írországban, s ajándékozott egy kegykép-másolatot az ír egyháznak. 2005-ben a kegykép Győrbe érkezésének 350. évfordulóján a magyarországi ír nagykövet és egy ír miniszter jelenlétében emléktáblát avattak Walter Lynch ír püspök tiszteletére a Győri Bazilikában.

    2008-ban Ír-Magyar Kulturális fesztivált rendeztek Győrött, amelynek céljai között szerepelt az évszázados szakrális-kulturális kapcsolatok elmélyítése a két ország között. A rendezvény fővédnökei Mary McAleese ír és Sólyom László köztársasági elnök voltak.

 (A képen John Kirby püspök, a Cloferti egyházmegye főpásztora Győrben)

800x600_2.jpg12-5.jpg

      Érdekesség, hogy Galway városának Szent Miklós templomában, máig is tisztelik azt az üres kőkeretet, ahol eredetileg volt a győri kegykép! Alatta a könnyező Szűzanya-kép másolatával jelölik a helyet. 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A tények és legendák, hitek és a hiedelmek
     Mit tudunk az Evangéliumból Szűz Mária életéről az Úr mennybemenetele és Szűz Mária mennybevétele közti időből? ‒ Lényegében csupán egyetlen mondatot!
     Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, hogy az Úr mennybemenetele után az apostolok az Olajfák hegyéről visszatértek Jeruzsálembe, az utolsó vacsora emeleti termébe mentek és ott tartózkodtak. Felsorolja ez a szentírási rész a tizenegy apostol nevét, majd így folytatja: „mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.” (ApCsel 1,12-14.)   Semmi többet!
419px-merazhofen_pfarrkirche_josephsaltar_530.jpg     Szűz Máriára is leszállt a Szentlélek és bizonyára még mélyebb kegyelmi hatást váltott ki Őbenne minden malaszt teljessége mellett. Ebben a fényben és erőben látta és vállalta új feladatait. A megdicsőült Isten Fia, egy ideig még a földön hagyta Édesanyját, és Mária várakozással telt szívvel várta az ismeretlen órát, amikor lelke végérvényesen és a végső beteljesedéssel egyesülhet Szent Fiával. Ezzel a várakozással kellett teljesítenie kötelességét a rejtettségben is, és Krisztus tanításában segítenie kellett az Apostolokat!
Ki más lehetett a fiatal Egyház jobb támasza, mint Ő, aki kezdettől fogva a legszorosabb kapcsolatban volt a Megváltóval és művével? Mindig kész volt a segítő, anyai tanácsadásra, szolgálatra, hiszen ki ismerte tökéletesebben azt, hogy adott helyzetben mit tett volna Szent Fia?
     Nagy odaadással követte azok tevékenységét, akiknek feladata volt Isten tanítását vinni a tudatlanokhoz és várakozókhoz. A közösség ügye, növekedése, üldöztetése, sorsa, állandóan foglalkoztatta. Mindent imádságban beszélt meg Istennel. Szíve egyedül csak Istenre irányult és Rá hagyatkozott, életének központja a Keresztáldozat, „a kenyértörés közössége”, a Szentáldozás. Bár sohase kérkedett az isteni Fiához kapcsolódó titkaival, mégis állandóan kész volt tudásának gazdag kincseit közölni másokkal, hogyha tiszta szívből kérték. Mindenekelőtt az Apostolok merítettek hálásan ebből a forrásból, hiszen Mária a szívében mindent megőrzött. Különben hogyan tudnánk bármit is Jézus gyermekkorából?

(folyt.) (A forrásokat lásd az első részben!)

9438-the-seven-sorrows-of-the-virgin-530.jpg

Szólj hozzá!

Az Istenanya véres könnyezése

     Az ír püspök még tervezte hazájába való visszatérését, de 1663. július 14-én elhunyt és a győri székesegyház kriptájában temették el. Csekély hagyatékából a Clonfert-ből magával hozott Gyermekes Mária-kép a kegykep_1.jpgszékesegyházba került, a mai Szent Anna oltár közelében álló oszlopra.
     Pár évtized múlva Írországban ismét katolikus-üldözés tört ki. 1697. március 16-án összeült dublini parlament és a legsúlyosabb büntető törvényt hozta a katolikusokra. Ez lett az "Act of Banishment", melyet a király hamarosan jóváhagyott: vagyis kiűzetett az országból minden pápa-hű egyházi személyt és szerzetest, akik visszatérésük esetén, halálbüntetéssel számolhattak.
     A határozat megszületésének napján, 1697. március 17-én, Szent Patrik Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepén (pár hónappal a máriapócsi kegykép csodája után) a reggeli szentmise kezdetétől, 6-tól 9-ig a Szűzanya szeméből véres könnyek gördültek alá.
     A hír hallatára hamarosan megtelt a templom hívekkel, akik valláskülönbség nélkül összejöttek a templomban. A képet, miután a csodát észrevették, levették a falról és egyházi személyek hivatalosan is megvizsgálták.
Előbb azt gondolták, hogy a festék olvadt meg, de a letörlés után tovább folytak a véres könnyek. A könnyeket kendővel itatták fel, amely "sudarium" néven a mai napig tisztelet tárgya. Zichy Ferenc püspök ezüst keretbe foglalta és hitelesítéssel látta el.
     A csodás eseményről Keresztély Ágost herceg, győri püspök vizsgálatot rendelt el és 7 év után engedélyezte, hogy a képet oltárra tegyék és a képnek adományozta I. Lipót császártól-királytól kapott 43 gyémánttal díszített mellkeresztjét.
     1701. május 20-án a végvári katonai körökből indult meg a mozgalom, hogy a csodálatos kép oltárra kerüljön. A csoda szemtanúja, gróf Heister Siegbert, a győri vár katonai kormányzója, mint az események szemtanúja, feleségével együtt a megyéspüspök 1708-i engedélyével, saját költségükön oltárt építtettek. Ez azonban csak barokk faoltár volt, amely helyett gróf Zichy Ferenc megyéspüspök 1767-re márványoltárt emeltetett. Az ő áhítatát kifejezi sírfelirata is: "E helyen készítettem Neked, az isteni kegyelmek Anyjának oltárt, magamnak pedig sírboltot, hogy Egyszülött Fiadnál, a Te közbenjárásodra, a hívek könyörgése lelkem üdvösségére szolgáljon, amíglen ezen oltárnak, melyet Neked szenteltem, árnyékában pihenek. Tiéd az egész örökkévalóságon át..." Az oltáron, a kegykép két oldalán Szent László és Szent István király aranyozott szobra áll. László a rózsafüzérét, István a koronáját ajánlja a Boldogasszonynak.

a_gyori_konnyezo_maria_oltar__gyor__bazilika_1.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A viták máig sem csillapodtak afelől, hogy hol szenderült el Jézus Szentséges Anyja
 szuzanya_8c330.jpg    A jeruzsálemi  és az efezusi elszenderülés   (dormitio) és mennybevétel (assumptio) mellett kardoskodók egyet értenek abban, hogy az Istenanya elszenderülésekor, mind a 11 apostol jelen volt és körbe állta. Ennek megvalósulásához pedig az Úr csodája kellett, hogy búcsúzóul a világ sarkaiból mind együtt lehessenek Máriával egy szívvel, lélekkel.
      A viták, érvek és megfontolások középpontjában persze mindig Boldog Emmerich Katalin látomásai álltak és állnak! Ezeket elhinni csupán hiedelem volna, ám a régészeti kutatások sokban (ha nem is mindenben) igazolták az általa diktált részleteket! 1896-ban az osztrák régészeti intézet kezdett kutatásokat, melyeket megszakításokkal ugyan, de nagy szakértelemmel folytatnak ma is. Tehát a vitafelek közt két dolog fog igazságot tenni. Az egyik, ha a régészet és az egyháztörténeti kutatások beigazolják valamelyik helyet, a másik pedig, ha az "Idők Vége" jeleként bekövetkezik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése "Mária aranykorszakáról" (TMT 217), amikor minden titokra fény derül (Lk 12,2-3)!        grignon_stlouis_330.jpgEgyébiránt az Apostolok részéről feltételezhető egy ihletett "konspirációs" szándék is, Jézus Anyjának rejtettségére vonatkozóan! Végtére is csodálkozhatunk-e azon, ha Jézus Szentséges Anyja, aki mindig, de még Megváltó Szent Fia halálát követően is rejtve igyekezett maradni, hogy így egyedül Fia tanításával foglalkozzanak az emberek és ne vele! Érthető tehát, ha ennél fogva földi életének utolsó éveit is teljes titokban kívánta leélni? Montforti Grignon Szent Lajos ezt írta a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: „...Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Az üdvözítés csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni." 

Szűz Mária nagyon rejtett életet élt. Azért nevezi Őt a Szentlélek és az Anyaszentegyház „elrejtett és titokzatos Anyának”. Mélységes alázatosságában az volt állandó és legforróbb vágya, hogy önmaga és a teremtmények előtt rejtve maradjon, s csak Isten vegyen róla tudomást. Isten, hogy Édesanyja kérését teljesítse, melyben elrejtettségéért, szegénységéért és megaláztatásáért esdekelt Hozzá, így elrejtette Őt majdnem minden emberi teremtménye elől szeplőtelen fogantatásában, születésében, életében, titkaiban és mennybevételében" (TMT 1-2-3)... és még az Evangélium kihirdetése után is csak kevéssé nyilatkoztassa ki. (TMT 49)


     Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből: (az Úr)

Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
      A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet,   nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten.

d9206bf60a5b_530.jpg

Szólj hozzá!

Idézet az ördög kényszerű megnyilatkozásából Róma vezető exorcistájának feljegyzése nyomán:

„Amikor azt az átkozott füzért mondjátok, az egész pokol beleremeg!” „Aki ebbe kapaszkodik, soha nem fog elveszni!”

„Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Annyi, de annyi lelket elragad tőlem. Mert „Azé” [Máriáé].

„Gyűlölöm, mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük egyesít [Jézussal és Máriával]”.

„Ha mindnyájan hittel mondanátok a Rózsafüzért, azonnal végem lenne!”

 

(F. BAMONTE: Szűz Mária harca, IHTYS 2014.)

 

ordogdsc_535.jpg

Szólj hozzá!

Él-e az Egyház?

     Valahol Európában történt. Egy kisváros katolikus hívein lassan hűvös közöny és egykedvű érdektelenség lett úrrá. Látta ezt az egyházmegye püspöke is és odahelyezte az egyik legbuzgóbb papját, hogy felrázza a népet lelki tespedéséből.
     De sem az új pap személye, sem a buzgósága nem érdekelt senkit. Mindjárt az első vasárnap üres templomban prédikált, és nem volt ez másképp a következőn sem. Az új plébános elhatározta, hogy sorra végig látogatja egyházközsége lakóit. Házról-házra, ajtóról-ajtóra kopogtatott, de mindenütt legfeljebb kimért udvariasságot kapott, kivéve, ahol még méltatlankodtak is a zaklatásért. Az egyik helyen aztán a volt egyházközségi elnök szemébe is mondta kereken a nép véleményét, "az egyház itt már úgyis halott, senkinek nincs már szüksége se templomra, sem papra".
     A szerencsétlen plébánost nagyon megérintette a kegyetlen megismerés és a fejében egyre csak ezek a szavak visszhangzottak. Éjszakákon át imádkozott, mígnem kapott egy sugallatot és épp e gyarló vélemény nyomán találta meg a megoldást!
     A következő héten a városka helyi lapjában fekete keretes gyászjelentés jelent meg. Szövege így hangzott: A plébános – egyetértésben a hajdani egyházközség tagjaival – szomorú szívvel közli, hogy a helybéli Szent Ferenc Egyházközség hosszas szenvedés után elhunyt. A gyászistentiszteletet vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk. Szeretettel hívom az egyházközség területén lakókat, hogy vegyenek részt a végtisztesség megadásán.
Az újságot mindenki megdöbbenéssel olvasta.
     Vasárnap már fél 11-kor zsúfolásig megtelt a templom. Kérdőn tekintettek egymásra az emberek, "mi lesz most? Mi történik itt?"
     Ami aztán valóban történt, arról a helyi lap egyik fiatal tudósítója számolt be.
     "Amint beléptem a zsúfolásig megtelt templomba, mindjárt feltűnt a virágokkal díszített oltár előtti ravatal. Egyszerű tölgyfából készült koporsó volt rajta, amelyet aranyozott kereszt díszített. Amikor a plébános 11-kor felment a szószékre, feszült csendben figyelték az atya néhány perces csendes imádságát. Ezután a népre nézett és így szólt: az egyházközség hívei, vagy legalábbis azok, akik most egybegyűltek, valamennyien közölték velem, és a magatartásukkal igazolták is, hogy egyházközségük halott és már reményt sem látnak az újjáéledésére. Szeretném azonban, ha véleményüket megerősítve megadnák a halottnak az utolsó végtisztességet és elbúcsúznának tőle! Kérem, hogy valamennyien sorban menjenek el a koporsó mellett, és vessenek egy búcsú pillantást a benne nyugvó halottra. Ezt követően hagyják el a templomot a keleti kapun, én majd egymagam fogom elvégezni a gyászszertartást. Ha azonban akadna valaki önök közül, aki kifelé menet elgondolkodik a látottak tragédiáján és megváltoztatja véleményét az egyházközség feltámadásának lehetőségéről, akkor kérem őket, hogy jöjjenek vissza az északi kapun. Ez esetben a jelenlevőkkel nem gyászmisét, hanem hálaadó istentiszteletet fogok tartani. – ennyi volt a plébános beszéde.
Ezután a pap a koporsóhoz lépett és gyászos komolysággal levette a fedelét s félreállt, a menet pedig lassan megindult. A sorban az utolsó én voltam – írta a tudósító. – Így, maradt elég időm, hogy magam is elgondolkodjak a látvány lehetőségein. Vajon ki és mi az Egyház és kik és mik vagyunk mi, akiket hívőknek neveztek valamikor? És vajon ki van a koporsóban? Bizonyára a megfeszített Krisztus képe vagy szobra, esetleg egy feszületet helyezett el a plébános, hogy szembesítsen vele minket. Közben láttam, hogy mindenki hasonlóképp zavartan lépked előre. Mintha mindenki félne beletekinteni a nyitott koporsóba. Bármi is legyen a látvány, úgy látszik hatott, mert megnyílt az északi kapu, és egyre többen tértek vissza a templomba. Végre én is ott állhattam a koporsó előtt, de alig mertem kinyitni a szemem, hogy belenézzek. Amikor azután félve kinyitottam, nem az egész Egyházat, nem Krisztust, nem a halott egyházközséget, hanem csak egyet láttam a halottak közül: tükörben magamat!"

koporso-coffin-oak-stain 2.JPG

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=hBGwt_Rfo3E

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete, az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A győri könnyező Szűzanya-kegykép történeteireland_map3.jpg

Az alábbi források nyomán:
Forrás 1 
Forrás 2 
Forrás 3 
Forrás 4 
Forrás 5 
Forrás 6 

A vallási tolerancia jegyében
     A 17. századi Írországban, kemény üldözés tört a katolikus hívek, különösen főpásztoraik ellen. Ekkor, az erőszakos protestantizálással egyidőben, az angolok területeket hódítottak el Oliver_Cromwell_by_Samuel_Cooper2.jpgÍrországtól, és az elnyomás annyira fokozódott, hogy Cromwell Olivér 1649 Nagyboldogasszony napján azzal a szándékkal kötött ki Írország partjainál, hogy kiirtsa az országból "az istenkáromló misehallgatókat". Egy mondás is fennmaradt tőle: "Az írek menjenek a pokolba vagy Connaught-ba!" (az ország nyugati tartományába)! Fanatikus hadseregével egymás után vette be az ír városokat és több esetben lemészároltatta a város egész lakosságát. Még a templomok oltárain is gyilkoltatott. A védtelen katolikus nők ezt kiáltották: "életünket elveheted, de hitünket és üdvösségünket el nem veszed!" Bár évtizedes, apokaliptikus borzalom szakad a katolikus ír népre, a hitét megtartotta és az angol történelem nem dicsekszik ezzel a "hősi" múltjával sem!massacre.JPG
     Az angol polgári forradalmi csapatok hamarosan elérték Clonfert egyházmegyét (helyét a fenti térképen a kis piros kereszt jelöli!), és Walter Lynch püspöknek menekülnie kellett,  először szülővárosába Galway-ba, ahonnan a nevezett Szűzanya képpel távozott néhányad magával. Iszonyatos nélkülözések után, a menekültek Flandriában, majd 1655-ben Bécsben bukkantak fel. Itt találkozott Püsky János győri püspökkel, aki a töröktől feldúlt hazájának neves városába, Győrbe hívta hontalan társát, és hogy megélhetését biztosítsa - kanonokká, majd később segédpüspökké nevezte ki.Massacre_at_Drogheda.jpeg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szűzanya megdicsőült teste is a mennybe vétetett
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Hazatérve az apostolok és a tanítványok ettek egy keveset, aztán nyugovóra tértek. Többen a házhoz épített fészerekben aludtak. Mária szolgálója, aki a házban maradt, hogy néhány dolgot elrendezzen s a többi asszony, akik neki segítettek, a tűzhely mögötti helyiségben aludtak. Ebben a helyiségben a szolgáló a temetés közben mindent eltakarított és most úgy nézett ki, mint egy kis kápolna.
02_a11_apostol_530.jpgEzentúl az apostolok itt imádkoztak és itt mutatták be a Szent Áldozatot.
Ma este azt láttam, hogy az apostolok még imádkoznak és gyászolnak a maguk helyiségében. Az asszonyok már nyugodni tértek. Ekkor láttam, hogy Tamás apostol megérkezik két kísérővel az udvar kerítéséhez és kopog, hogy nyissanak neki ajtót.
Egy tanítvány nyitotta ki. Tamás és kísérői igen szomorúak voltak, amikor hallották, hogy későn érkeztek! Tamás úgy sírt, mint egy gyermek, amikor meghallotta, hogy Mária meghalt. A tanítványok megmosták a lábát, s felüdítették kissé. meryem_ana_maria_hazanak_alaprajza_330.jpgEközben az asszonyok fölébredtek s fölkeltek, majd miután visszavonultak, a tanítványok odavezették Tamást és kísérőjét arra a helyre, ahol a Szent Szűz meghalt. Ott leborultak és könnyeikkel áztatták a földet. Tamás Mária kis oltárához is letérdelt és hosszasan imádkozott. A gyásza kimondhatatlanul megindító volt, még most is sírnom kell, ha rágondolok.
Amikor az Apostolok elkészültek az imádságukkal, amit nem szakítottak félbe, mind odamentek, hogy köszöntsék az érkezetteket, megölelték őket és a ház elülső helyiségébe (az előtérbe) vezették őket. Kínálták őket kenyérrel és mézzel, majd kis korsókból és serlegekből ittak. (A képen, a "nappaliból" kifelé tekintve, látható az 'előtér"!)
meryem_ana_interior_of_marys_house_530.JPGEkkor viszont Tamás a Szent Szűz sírjához kívánkozott, és az apostolok rúdra erősített fáklyákat gyújtottak és együtt kimentek Mária keresztútján a sírbarlanghoz. Kevés szóval időztek keveset az állomások köveinél, az Úr szenvedésére és Anyjának együtt szenvedő szeretetére gondoltak, aki ezeket az emlékköveket alapította és oly gyakran öntözte könnyeivel. Megérkezve a sírhoz, mindnyájan térdre borultak, Tamás azonban a kísérőjével előbb a barlang bejáratához sietett, János követte őket. Két tanítvány félrehúzta a bejárat előtti bozótot, ők beléptek, és tisztelettudó félelemmel térdeltek le. Ekkor János odament a könnyű kosárkoporsóhoz, ami kissé kiemelkedett a sírhelyből, kioldozta, majd félretette a három szürke köteléket, aztán bevilágítottak a koporsóba, és mély megrendüléssel látták, hogy a Szent test sírleplei üresen fekszenek előttük, de Mária megdicsőült teste már nem volt ott. Fölemelt karral, szuzanya_tca150701_330.jpgcsodálkozva tekintettek fölfelé, mintha a Szent test csak most tűnt volna el. János kikiáltott a barlangból: „Jöjjetek és csodálkozzatok, Ő nincs többé itt!” Ekkor párosával egymás után beléptek a szűk barlangba és csodálkozva látták az üres sírlepleket. Kilépve onnan mind a földre térdeltek, sírtak, imádkoztak s mint a hűséges gyermekek, különféle édes, szerető szavakkal magasztalták az Urat és az ő kedves, megdicsőült Édesanyját, ahogyan a Lélek az ajkukra adta.
Ekkor visszagondoltak arra a fényes felhőre, amit mindjárt a temetés után az úton hazafelé messziről láttak, amint leereszkedett a sírdombra, s aztán ismét föllebegett.

János pedig nagy tisztelettel kivette a Szent Szűz sírlepleit a kosárkoporsóból, összehajtogatva és rendesen összegöngyölve magához vette, aztán a födelet ismét a koporsóra tette és újból összekötötte a kötelékekkel. Ezután elhagyták a sírbarlangot és a bejáratát ismét lezárták a bozóttal. Imádkozva és zsoltárokat énekelve mentek a keresztúton a házhoz. Mindnyájan Mária lakhelyére mentek. János itt tisztelettudóan a Szent Szűz imasarka előtt levő asztalkára tette a sírlepleket. Tamás és a többiek még imádkoztak azon a helyen, ahol Mária elszenderült.
Péter félrevonult, mintha elmélkedne; talán előkészült, mert ezután azt láttam, hogy fölállították a Mária imahelye előtt levő oltárt, ahol a keresztje állt és Péter itt ünnepi Szentmisét tartott.
A többiek sorban álltak mögötte és váltakozva imádkoztak s énekeltek. A Szent asszonyok inkább hátul álltak az ajtóknál, a tűzhely hátsó oldalánál és senki sem bírta visszatartani könnyeit".

Damaszkuszi Szent János feljegyzése szerint: „Mária az összes apostol jelenlétében halt meg, de a sírját, amikor Szent Tamás kérésére megnyitották, üresen találták; ahonnan az apostolok arra a következtetésre jutottak, hogy a testet felvették a mennybe. ”

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Alsó kép: A Szűzanya Háza és oltára, ahol az Apostolok miséztek egykor, így nézett ki 1950-ben!)

regimeryem_ana_interior-2-530.jpg

Szólj hozzá!

A kommunizmus kísértete bejárja a világot

xiengxich.jpg      Az amerikai urbanisztikai folyóirat, a City Journal 2010. szeptember 20-i száma cikket jelentetett meg "A kommunizmus Nürnbergje a Vörös Khmer bűnei" címmel. Ebben felteszi a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az egész világon ez az első per kommunista tömeggyilkosok ellen, holott Nürnbergben a nemzeti szocialistákat már 1945 vége felé törvényszék elé állították, a japán fasizmus prominens képviselőit pedig 1946-ban, tehát a háború befejezését követő évben, teszi fel a kérdést az írás.
      A cikk annak kapcsán jelent meg, hogy az emberiség egyik legkegyetlenebb népirtásának elkövetése miatt Kambodzsában az ENSZ támogatásával működő bíróság elé állították Kieu Samfan, volt kambodzsai államfőt és bűntársait. „De mindeddig a kommunizmust nem állították törvényszék elé, holott a valódi kommunizmus megölt vagy tönkretett áldozatainak száma nagyobb, mint a nácizmus és az összes más népirtásé együttvéve”, szögezi le a City Journal.
      A cikk szerzője szerint a kommunizmust, pontosabban annak tömeggyilkosait eddig két okból nem állították bíróság elé. Először is a kommunizmus egyfajta ideológiai immunitást élvez, mert azt állítja, hogy a haladás oldalán áll. Másodszor pedig a kommunisták hatalmon vannak Pekingben, Phenjanban, Hanoiban és Havannában.
Ugyanakkor olyan területeken, ahol nem veszítették el a hatalmukat – mint a szovjet utódállamokban – a kommunisták saját immunitásukat úgy biztosították, hogy szociáldemokratákká, üzletemberekké és országos vezetőkké alakultak. Tény, hogy a volt keleti tömb egyetlen országában sem kapták meg a volt kommunisták azt, amit megérdemeltek volna, azaz sehol sem állítottak fel „nürnbergi” törvényszéket. (A forrás nyomán szerkesztett kivonat!)

0.jpg      A Kambodzsa marxista vörösei kötelezőnek tartották, hogy minden egyes foglyot elképesztő módszerekkel megkínozzanak, kicsikarva belőlük a legképtelenebb vallomásokat. Csak egyetlen példaként: a csecsemőket fához csapták (lásd a legalsó képet!), vagy feldobva a levegőbe célba lőttek rájuk!
Az egyik kambodzsai tömeggyilkos Kaing Guek Eav-ot („Duk”) 35 évre ítélték, amit a kambodzsaiak túl enyhe büntetésnek tartottak. Duk egyébként "csak" 12 273 rab kivégzéséért volt felelős a két és fél millióból. A foglyokat egyébként tbk. arra is kényszerítette, hogy saját székletüket egyék vagy egyenesen belefojtották egy ürülékkel
teli hordóba. Liberális francia ügyvédje a per során tipikusan úgy állította be a most 68 éves helyzetét, mint aki maga is a rendszer áldozata. (Ugye ismerős?)gyilkos fa 5117.jpg

 

 

Szólj hozzá!

555szolzsenyicin_535_1.jpg

Szólj hozzá!

 9/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgKILENCEDIK NAP  (Befejezés) 

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le Anyám az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)

Elmélkedés
     A SZERETETT SZŰZ

     A szent hagyományból tudjuk, hogy az apostolok, tanítványok és az Úr Jézus hívei már az Üdvözítő életében is nagy szeretettel viseltettek a Szűzanya iránt. Még nagyobb szeretetre gyújtotta az Úr Jézus az emberi szíveket akkor, amikor e szavakat hallatta a keresztről: „Asszony, íme, a Te fiad” (Ján. 19:26.) és Jánosnak: „Íme, a te Anyád”. Ily módon nekünk adta az Üdvözítő az ő Szent Anyját.
     Tízezrek, százezrek szívében lángol a Könnyező Szűz iránti szeretet is. Szeretett Anya Ő országszerte. Kegyképének másolata ott díszeleg a házakban, érmecskéjét előszeretettel viseljük nyakunkon. Kegytemplomába epedve sietnek a búcsúsok nemcsak a környékről, de több száz kilométeres távolságból is, nemcsak magyarok, de rutének, románok, szlovákok és németek egyaránt. Csak a templom hatalmas két tornya tárul még szemeink elé, mint a Könnyező Szűz két ölelő karja, s már ellágyulnak a szívek, megremegnek az ajkak, könnyek árasztják el a szemeket. Mily megható látvány, mikor beérnek a poros, fáradt zarándokok a templomba, leborulnak a kegykép elé, s szeretettől könnyes szemekkel üdvözlik a drága pócsi Szűzanyát! Ó de rövid sokaknak az a 2-3 nap, amit Máriapócson tölthetnek! Hazaindulás előtt ismét könnyes szemekkel kerülgetik a templomot, mint a kis fecskék fészküket, mielőtt elrepülnének más országba. Aztán elindulnak a harangok bánatos búgása mellett, melybe belevegyül szívet tépő énekük: „Kesereg a szívünk, el kell menni, drága szent képedet itt kell hagyni”.
     Én szeretem-e a Könnyező Szűzanyát? – Járok-e kegyhelyére és ájtatosan viselkedem-e ott? – Imádkozom-e Hozzá naponta legalább egy-két Üdvözlégy Máriát?

     ERÉNYGYAKORLAT: Ma többször felindítom a Szűzanya iránti szeretetet e fohásszal: „Szűzanyám, szeretlek!”

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Mint a jó gyermek örül, ha látja, hogy testvérei szeretik az édesanyát, én is boldog vagyok, ha látom, hogy egyre több embertestvér ismer meg és szeret Téged, mint jó Édesanyát. Jaj, keserves az élete annak a gyermeknek, aki távol él a Te szeretetedtől! Kihez megy enyhülésért, ha szenved? – Hol talál vigasztalást, ha szomorú? – Ki emeli fel, ha kétségbeesett? – S vajon üdvözül-e egyáltalán? – Ó, kegyes Szűzanyám! Bárcsak minden ember felismerné Benned a legjobb Anyát, s Hozzád futna az élet minden nehézségeiben! Én igyekezni fogok, ó Legszentebb Szűz, Téged minél gyermekibb rajongással szeretni, mint illik a legszeretetreméltóbb édesanyát. Nyújtsd ehhez segítségedet, gyullaszd egyre nagyobbra szívem szeretetét. Hiszen tudom, hogy mennél jobban foglak Téged szeretni, annál könnyebb lesz a szenvedés is. E szent óhajjal zárom a szent kilencedet, s kérlek áhítattal: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Végszó

     Ha megadta a Könnyező Szűz azt, amit kértél, ne feledkezzél el a hálaadásról. A hálátlanság nagyon rosszulesik úgy az embereknek, mint a jó Istennek, vagy a Szűzanyának. Aki viszont megköszöni a kapott kegyelmet, ajándékot, azon máskor is szívesebben segítenek. Azért mondjuk, hogy a hála új kérés.
     Ha nem kaptad meg a kért kegyelmet, ne keseredjél el és ne zúgolódjál. Emlékezz vissza, hogy mit imádkoztál minden nap: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”. (Luk. 22:24.) A Szűzanya a leggondosabb Anya, tehát csakis azt adja meg gyermekeinek, ami nekik üdvösségükre szolgál.
     Elvégezheted a kilencedet többször is egymás után, különösen, ha az elsőt nem valami buzgón végezted. Az is lehetséges, hogy a Szűzanya még több imát kíván tőled a kért kegyelem elnyeréséért.
     Csak kérj, Testvér, és adatik, zörgess és megnyittatik Néked! Az imádság mindig gazdagít: ha földiekben nem, égiekben feltétlenül.

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szűzanya megdicsőült lelkét a mennybe vitte Szent Fia
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Most a Szent asszonyok is végső búcsút vettek, aztán letakarták a Szent arcot, és a fedelet ráborították a koporsóra, amit mindkét végén s a közepén szürke kötelekkel körülcsavartak.
szuzanya_d948cc_530.jpgEzután láttam, hogy a koporsót hordállványra teszik, majd Péter és János a vállán viszi ki a házból. Az apostolok és a tanítványok egyik része elöl ment, mások s az asszonyok követték a koporsót. Már alkonyodott, négy hosszú fáklyát vittek a koporsó körül.
Így haladt a menet Mária keresztútján az utolsó állomásig, s a dombon át a stációs kő mellett a sír bejáratának jobb oldalára letették a koporsót, négyen bevitték a sírbarlangba, s elhelyezték a kivájt halotti helyre. Azután valamennyi jelenlevő még egyenként bement, fűszereket és virágokat helyeztek el, letérdeltek, sírtak és imádkoztak.
Sokan voltak jelen, a fájdalom s a szeretet hosszan ott tartotta őket. Éjszaka volt már, amikor az apostolok bezárták a sírbejáratot. Árkot ástak a barlang szűk bejárata előtt és különböző zöld, részben virágzó, részben bogyótermő bokrokból, amiket gyökerestől ástak ki, másutt sövényt ültettek; így a bejáratnak nyoma sem látszott, annál kevésbé, mert a közeli forrás vizét e bokrok előtt vezették el. Nem lehetett többé bejutni a barlangba.
Szétszórva tértek vissza, itt-ott még imádkozva megálltak a keresztúton, egyesek imádkozva őrködtek a sírnál.
A hazatérők a távolból csodálatos fényt láttak Mária sírja fölött, és nagyon meghatódtak, bár nem tudták, hogy mi az voltaképpen. Én is láttam.
szuzanya_wniebowzi_cie-nmp-obraz-530.jpgAz égből széles fényár vezetett le a sziklához, és láttam, hogy abban, amely három egymásba helyezett dicsfénykörből állt, angyalok és lelkek sokasága halad lefelé, s ez körülvette Urunk és Mária fényes lelke jelenését. Jézus Krisztus jelenése a fényesen ragyogó sebhelyekkel előtte lebegett. Mária lelke körül a dicsfény legbensőbb körében csak kis gyermekalakokat láttam, a második körben mint hatéves gyermekek jelentek meg, és a legkülső körben felnőtt ifjakhoz voltak hasonlók. Világosan csak az arcokat ismertem meg, különben csak csillogó fényalakokat láttam. Amikor ez a jelenés egyre világosabbá válva kiáradt egészen a szikláig, azt láttam, hogy belőle fényes pálya nyílik, föl egészen a Mennyei Jeruzsálembe.
Ekkor azonban azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke, amelyik követte Jézus jelenségét, ellebegett mellette a sziklán keresztül a sírba, és ezután csakhamar egyesülve megdicsőült testével, sokkal világosabban és fénylőbben lépett ki abból, s az Úr dicsfényével felvonult a Mennyei Jeruzsálembe. Ezután az egész ragyogás ismét megszűnt, s a vidéket befödte a csendes csillagos égbolt.
Nem tudom, vajon a sír előtt imádkozó apostolok és szent asszonyok is így látták-e mindezt, de láttam, hogy imádva és csodálkozva föltekintettek, vagy megrendülve arcra borultak a földön. Azt is láttam, hogy egyesek imádkozva és énekelve mentek haza a keresztúton a hordállvánnyal. Az egyes állomásoknál elidőztek és nagy meghatottsággal s áhítattal fordultak a sírszikla fölött levő fény felé.
Így hát azt láttam, hogy a Szent Szűz lelke ment először a mennybe, és aztán a teste is fölvétetett a földről".            

Hitünkkel és Boldog Emmerich Katalin leírásával egyező adatot szolgáltat Francesco Bamonte Róma vezető ördögűzője: "Egyik augusztus 15-én, Mária Mennybemenetelének liturgikus ünnepén, ördögűzés közben így kiáltott fel a démon: "Micsoda illat, micsoda illat terjeng! Undorító, undorító!"
Jézus Nevében megparancsoltam, hogy mondja meg, mi az az illat. Panaszos hangon és egyetlen egyszer ejtve ki Mária nevét (ami nagyon ritka, és csak akkor fordul elő, ha erre Isten hatalma kifejezetten "rákényszeríti"), ezt mondta: "Az illat az Ő testéből és lelkéből árad. Lelke soha nem hagyta el a testét, a tietek el fogja hagyni. Amióta a lélek belépett e testébe, soha nem távozott belőle. És ezzel a testtel vétetett fel. Ő és csak Ő, elsőként Fia után. A Fia meghalt, de a teste ‒ az Övéhez hasonlóan ‒ elragadtatott. Ám neki meghalnia sem kellett. Becsukta a szemét és érezte, amint Fia jön érte, hogy magával vigye. Ő pedig eljött az angyalokkal együtt, átkarolta, magával vitte, s azt mondta: »Ahogy te hordoztál engem ezen a földön, most Én viszlek Atyánk országába«. Ő csukott szemmel mosolygott és csukott szemmel is látta őt, aki magával ragadta, szárny nélkül repülve egészen Isten színe elé, aki atyja, jegyese, fia és testvére volt. Ő előre erre rendeltetett!", s Ő megfiatalodott. Ekkor ugyanannyi éves lett, mint egyszülött Fia foganásakor: tizennégy. Mezei liliom volt, sértetlen, semmi sem érinthette meg; soha nem félt; nem ismerte a félelmet; akkor sem, amikor Fiát fenyegették; sohasem félt; sohasem neheztelt. Mindig mosolygott, akkor is, amikor sírt. Ő a ti fajtátok váltságdíja". (Vö. Szűz Mária harca a gonosszal, 164-165. o) 

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

immaculate_conception_530.jpg

Szólj hozzá!


8/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgNYOLCADIK NAP

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra
     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)  

Elmélkedés
     A HOSSZÚTÜRELMŰ SZŰZ

     A türelem szenvedést feltételez. Az Üdvözítő után a legtöbbet szenvedett e földön a Boldogságos Szűz Mária. Minél jobban szeretünk valakit, annál nagyobb a szenvedésünk, ha a szeretett szenved. Mivel a Szűzanya szeretetét Szent Fiához nem tudjuk felmérni, azért az ő szenvedéseinek nagyságát sem tudjuk megérteni. Az összes Vértanúk együttvéve sem szenvedtek annyit, mint a Boldogságos Szűz Mária. A betlehemi jászoltól a Golgota véres keresztjéig együtt kellett szenvednie az Istenanyának Szent Fiával. Könnyei omlottak, Szíve sajgott a hegyes tőrdöfésektől, bágyadozott és roskadozott fájdalmában, de zokszó, panasz sem szívéből, sem ajkairól nem szállott az ég felé. Szenvedett és tűrt.
     Mennyit tűr a Szent Szűz most is! Hitetlenek kétségbe vonják az ő hivatalosan bebizonyított könnyezését. Sok hívő katolikus nem méltatja annyira a Könnyező Szűz kegyhelyét, hogy néha-néha elzarándokoljon oda, s leboruljon a csodatévő kegyhely előtt. Hányan vannak viszont, akik megjelennek a búcsúkon, de nekik nem a kegytemplom, nem a kegykép, nem az imádság a fontos, hanem a különféle – talán bűnös – szórakozások! S a Könnyező Szűzanya ezt is mind eltűri. Sőt még azt is megengedte, hogy rablókezek hozzányúljanak kegyképe ékszereihez, díszeihez, és elrabolják azokat.
     Én vajon türelmes vagyok-e a szenvedésekben? Szenvedni szükséges: vagy itt, vagy a másvilágon. Boldog az, aki már itt lefizeti tartozását! A másvilág szenvedései összehasonlíthatatlanul nagyobbak a földieknél.

     ERÉNYGYAKORLAT: Többször elmondom ma e fohászt, értve a kilencedben kért kegyelemre is: Atyám! legyen meg a Te akaratod!

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Mérhetetlen szenvedéseid és hosszú tűrésed fontos igazságról győznek meg engem. A szenvedésben nem szabad a jó Istent rosszakarónak, ellenségnek tartani. Ó hiszen Te voltál a mennyei Atya legkedvesebb és legszentebb leánya, aki mindig és mindent kedvére cselekedtél s mégis, ó legártatlanabb Szűz, Neked juttatta a jó Isten Szent Fia után a legtöbb és legnagyobb szenvedést. Igen, fájdalmas Szűzanyám, mert Téged választott ki a legnagyobb dicsőségre. Ó add, hogy én is megértsem a szenvedés titkát és a te példád szerint szent türelemmel hordozzam az élet keresztjeit, melyeket üdvösségemre küld a jó Isten. Azért felteszem most magamban, hogy ha jelen kérésem nem szolgálná üdvösségemet, türelemmel hordom inkább a keresztet, semhogy anélkül lelkem kárt szenvedjen. Ilyen elhatározás mellett ismétlem kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

Február 25. - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

"Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat:
»Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«
Történelmi tanulmányaim alapján láttam, hogy a megalkuvók mindenkor csak olajat öntöttek a kereszténység ellenségeitől gyújtott tüzekre. Én mindig azokat értékeltem, akik tudták, hogy «új egyházfalók hengerelnek le régi egyházüldözőket, hogy megkezdjék diadalittasan tiszavirág életüket. És az Egyház túléli őket és térképeiket. Nem a várak és fegyverek, hanem az idő emészti meg ellenségeit. Ám az Egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az Egyházat még az időnkint felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani. Nincs a földön az Egyházhoz fogható. A tények szólnak itt… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti; a gyűlölet izzása és feneketlensége csak ereje félelmetességét méri és szemlélteti. Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatokkal tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.»
(Sokakat megtévesztettek azokkal a tévtanaikkal, melyekre kifejezetten figyelmeztetett a Fatimai Szűzanya 1917-ben!!) Tanulmányaim, tapasztalataim, elmélkedéseim mélyéről szakadtak fel lelkemben ezek a gondolatok és csalódottan kellett elbocsátanom volt püspökömet, atyai barátomat. A pót-fegyházban találkoztam vele utoljára; két hét múlva halott volt. Halálát feltehetően hamis reményéből való felocsúdása okozta. Amikor a falut, melyben élt, elérte a szovjet katonaság, házában és kertjében sikoltozó asszonyokra és leányokra lett figyelmes. Sietett le segítségükre az emeletről, de mikor meglátja a berúgott, emberségéből kivetkőzött hordát, szívéhez kap s a lépcső alján holtan összeesik. Háza népe felravatalozza az ebédlőben. Éjszaka a „felszabadítók” odaparancsolják a ravatal köré a falu leányait; felhordatják velük a halott miseborát a pincéből. Esznek, isznak, táncolnak és a halottas házban meggyalázzák a leányokat.
Ugyanilyen szomorú hírt kaptunk a győri püspök haláláról. Ő nagypénteken lett az orosz katonák áldozata a női tisztaság védelmében. Golyószóróval ölték meg, mikor elzárta a garázdálkodó szovjet katonák elől az utat, akik a pincéjéből az ott rejtőzködő nőket akarták elhurcolni. A jó pásztor életét adta a juhaiért."
Forrás: Mindszenty József: Emlékirataim (A cikket átvettem innen)

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Búcsúzás az Úr Szentséges Anyjától
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Ekkor a Szent asszonyok takaróval takarták le a Szent testet, s az apostolok és a tanítványok a ház elülső részébe mentek. A tűzhely lángját betakarták, az összes házi eszközt félretették és letakarták. Az asszonyok együtt ültek, magukat beburkolva és lefátyolozva az elülső ház kamrájában és hol térdelve, hol ülve énekelték a halottsiratót.
A férfiak azzal a szövetszalaggal fedték be a fejüket, amit a nyakukban viseltek és gyászistentiszteletet tartottak. Ketten térdeltek egymást váltva a Szent test fejénél és lábánál. Máté és András a Szent Szűz által készített keresztutat járták az utolsó állomásig, addig a barlangig, ami Krisztus sírjának állomása volt. Szerszámokat is vittek magukkal, hogy a sírhelyet még jobban kimélyítsék, mert itt fog a Szent Szűz teste nyugodni.
szuzanya_image02_530.jpgA sírbarlang nem volt olyan tágas, mint az Úr sírja, és alig volt olyan magas, hogy egy férfiember kiegyenesedve bemehetett volna. A talaj a bejáratnál lejtett, utána az ember szemben találta magát a test nyughelyével, ami olyan volt, mint egy keskeny oltár, és efölé boltozódott a sziklafal.
A két apostol dolgozott a síron és ajtót készített, amit bezárva helyeztek a sírhely elé. A sírban körülbelül a beburkolt holttest alakjának megfelelő mélyedés volt, a fejnél kissé megemelve. A barlang előtt botokkal körülkerített kis kert volt, mint Krisztus sírja előtt. Nem messze innen volt a Kálvária hegy állomása az egyik dombon. Kereszt nem állt rajta, hanem csak a kőbe volt belevésve. Ez úgy félórányi járásra esett Mária lakóházától.
Láttam, hogy az apostolok, akik a Szent testnél imádkozva őrködtek, négyszer váltották egymást. Asszonyok jöttek, hogy temetésre készítsék elő a testet, akik között emlékszem Veronika egyik lányára, János és Márk anyjára. Hoztak magukkal kendőket és fűszereket, hogy zsidó módon bebalzsamozzák. Mindegyik hozott kis edényeket is, friss növénnyel. A házat bezárták, foglalatosságuknál lámpák égtek, az apostolok pedig az előszobában karban imádkoztak.
Az asszonyok a Szent Szűz testét erősen bepólyázták bokától a mell tájáig a kendőkbe és kötelékekbe.
szuzanya_unnamed530_1.jpgEzután azt láttam, hogy Péter és János még nagy püspöki palástban az előszobából belép a Szent testhez. János kenőcsös edényt vitt. Péter a jobbjának ujját belemártotta, és imádság közben megkente a Szent Szűz homlokát, mellének közepét, kezét és lábát. Ez nem az a kenet volt, amit életében utoljára megkapott. A kenőccsel végighúzta az ujját a kezén és lábán, a homlokát és mellét pedig kereszttel jelölte meg. Azt hiszem, ez tiszteletadás volt a Szent testnek, amint az az Úr temetésénél is történt.
Amikor az apostolok eltávoztak, az asszonyok folytatták az előkészítést. A Szent test karjai alá, és körbe a test köré mirhacsomót tettek és a karok alatt bepólyázták, mint egy bábút. Átlátszó, felhajtott fejkendő volt az arcon, amely fehérnek s világítónak látszott, ahogyan a növénycsomók között nyugodott. Ekkor a Szent testet a koporsóba tették, ami oldalt állt és olyan volt, mint egy kis ágy.
Alacsony peremű deszkához hasonlított, könnyű, boltozatos fedele volt, s olyan, mint egy hosszúkás kosár. Fehér, vörös és égszínkék virágokból álló koszorút helyeztek a mellére, mint a szüzesség jelképét.
Most valamennyi Apostol, tanítvány és jelenlevő belépett, hogy még egyszer lássa a kedves, Szent arcot, mielőtt letakarták. Könnyekkel a szemükben, csendesen állták körül a Szent Szüzet, s búcsút véve megérintették az összekulcsolt kezét, majd eltávoztak".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

uspeniye_devy_marii530.jpg

Szólj hozzá!

Február 25. - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

"Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat:
»Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«
Történelmi tanulmányaim alapján láttam, hogy a megalkuvók mindenkor csak olajat öntöttek a kereszténység ellenségeitől gyújtott tüzekre. Én mindig azokat értékeltem, akik tudták, hogy «új egyházfalók hengerelnek le régi egyházüldözőket, hogy megkezdjék diadalittasan tiszavirág életüket. És az Egyház túléli őket és térképeiket. Nem a várak és fegyverek, hanem az idő emészti meg ellenségeit. Ám az Egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az Egyházat még az időnkint felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani. Nincs a földön az Egyházhoz fogható. A tények szólnak itt… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti; a gyűlölet izzása és feneketlensége csak ereje félelmetességét méri és szemlélteti. Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatokkal tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.»
(Sokakat megtévesztettek azokkal a tévtanaikkal, melyekre kifejezetten figyelmeztetett a Fatimai Szűzanya 1917-ben!!) Tanulmányaim, tapasztalataim, elmélkedéseim mélyéről szakadtak fel lelkemben ezek a gondolatok és csalódottan kel-lett elbocsátanom volt püspökömet, atyai barátomat. A pót-fegyházban találkoztam vele utoljára; két hét múlva halott volt. Halálát feltehetően hamis reményéből való felocsúdása okozta. Amikor a falut, melyben élt, elérte a szovjet katonaság, házában és kertjében sikoltozó asszonyokra és leányokra lett figyelmes. Sietett le segítségükre az emeletről, de mikor meglátja a berúgott, emberségéből kivetkőzött hordát, szívéhez kap s a lépcső alján holtan összeesik. Háza népe felravatalozza az ebédlőben. Éjszaka a „felszabadítók” odaparancsolják a ravatal köré a falu leányait; felhordatják velük a halott miseborát a pincéből. Esznek, isznak, táncolnak és a halottas házban meggyalázzák a leányokat.
Ugyanilyen szomorú hírt kaptunk a győri püspök haláláról. Ő nagypénteken lett az orosz katonák áldozata a női tisztaság védelmében. Golyószóróval ölték meg, mikor elzárta a garázdálkodó szovjet katonák elől az utat, akik a pincéjéből az ott rejtőzködő nőket akarták elhurcolni. A jó pásztor életét adta a juhaiért."
Forrás: Mindszenty József: Emlékirataim (A cikket átvettem innen)

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedezve az Egyház válsága miatt

fat_sza_a_fold_elott_rf-el_kezeben_300.jpg     Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni kegyelmeket nyerhetünk. Ezért a Katolikus Egyházat jelenleg sújtó borzasztó válság megfékezésére Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által, Isten segítségét és beavatkozását kérjük. Ennek elősegítésére a Fatimai Miasszonyunk Testvérisége világméretű lelki keresztes hadjáratot indít a rózsafüzér napi imádkozásával és az öt elsőszombati ájtatosság elvégzésével, különösen a római Szentszékért.

Az öt elsőszombati engesztelés a következő: öt egymást követő hónap első szombatján a szentgyónás és a szentáldozás szentségéhez járulni és a szentmise végeztével még tizenöt percet elmélkedni a rózsafüzér titkairól, engesztelésül a Szeplőtelen Szíven esett sérelmekért.

     Ez a lelki keresztes hadjárat 2024. január első szombatján (január 6.) kezdődik és 2024. december első szombatján (december 7.) fejeződik be. 

2023. december 8., a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén, Christopher P. Wendt, a Fatimai Miasszonyunk Nemzetközi Testvériségének igazgatója

 + Athanasius Schneider, a Fatimai Miasszonyunk Testvériség spirituálisa, az asztanai Szűz Mária Főegyházmegye segédpüspöke 

(A Püspök atya kérése, hogy a felhívást ezzel a linkkel együtt terjesszük: https://www.livefatima.io/crusade/ 

Ad Iesum Per Mariam

zdfl8qycni_545.jpg

Szólj hozzá!

7/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésért pócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgHETEDIK NAP

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Elmélkedés
     A SEGÍTŐ SZŰZ

     Ha valaki jóságos és hatalmas, segít azon, aki hozzá fordul szükségében. Különösen áll ez a Könnyező Szűzanyára, mert ő Isten után a legjóságosabb és leghatalmasabb. Hogy mennyire akar és mennyire tud segíteni rajtunk, azt már számos esetben bebizonyította kegyhelyén, rendkívüli, természetfölötti módon, csodákkal.
Máriapócs rövid történetében olvassuk a következő esetet. Nemes Policzky Borbála, Policzky József és Kádár Borbála 10 éves leánya 7 éves korától mindig mankón járt. 1858. szept. 12-én hozzáérintették a kegyképhez és meggyógyult, úgyhogy a templomból már saját lábain ment ki. Mankója a kegytemplom falán látható.
     De nem kell olyan messzire visszamenni a történelemben. Deák Antalné, oroszhrabóci gör. kat. papné 16 éven át hiába igyekezett megszabadulni lábfájdalmaitól. Az 1943. aug. 15-i búcsúra elzarándokolt Máriapócsra, szívből óhajtva, bárcsak megkönyörülne rajta a Könnyező Szűzanya. Hazafelé menet, Mátészalkán hirtelen megszűntek fájdalmai, s azóta is egészségesen hálálkodik a Könnyező Pócsi Szűzanyának. Ezt maga a meggyógyult és férje mondták el e könyvecske írójának.
     Ez csak kettő a máriapócsi kegyhelyen történt imameghallgatások közül. Aki járt már Máriapócson, az láthatta a kegytemplom falain a csodák és különleges imameghallgatások emlékeit: a sok-sok márványtáblát, jelképes figurákat, mankókat, bilincseket stb. De mily kevés az, amit látunk ahhoz képest, ami rejtve van az emberi keblekben. Sokak csak szívükbe vésték bele: Örök hála Néked, Könnyező Szűzanyám, hogy kegyeskedtél engem meghallgatni!
     Ha a saját életemben nem is emlékezném valami feltűnő imameghallgatásra, csodára, biztos lehetek afelől, hogy a Szent Szűz számos esetben nyújtott nekem is segítő kezet, mely nélkül már elvesztem volna. „Mert ha Te nem állsz elő könyörögve érettünk, ki menthetett volna meg minket annyi veszélytől, vagy ki őrzött volna meg mostanáig?” – énekeljük méltán a májusi ájtatosságokon. Vajon hálás vagyok-e a Szűzanyának azokért a kegyelmekért, melyeket tudtomon kívül ad nekem, vagy csak a csodát tartom érdemesnek arra, hogy megköszönjem?
     ERÉNYGYAKORLAT: Ma többször megköszönöm a Szűzanyának azokat a kegyelmeket, melyekkel engem eddig elhalmozott.

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Én erősen hiszem, hogy Te ma is hathatós segítségedet nyújtod minden Hozzád menekülőnek. A bűnösök kemény szívét meglágyítod, a sírók könnyeit leszárítod, a nyomorgók ínségét enyhíted, ha pedig üdvösebb a szenvedés, akkor legalább segítesz türelmesen szenvedni. Semmiképpen sem megy hát meghallgatatlanul, aki irgalmad ajtaján kopogtat. Ó add Kegyes Szűzanyám, hogy én is kövessem szép példádat, és tehetségem szerint segítsek az én embertársaimon. Hiszen, ó Könnyező Szűz, én magam is csak akkor remélhetek irgalmat, kegyelmet, ha irgalmasságot cselekszem másokkal. Szent Fiad mondotta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”. (Mt. 5:7.) Ezt ígérem most, amikor ismét Eléd tárom alázatos kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket.

Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására.(Szeretetláng Lelki Napló I/58) 

Én a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt 002 K_1.JPG

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szent Szűz utolsó, földi Szentáldozása
szuzanya_dormition-_280.jpg(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:) "Amint Péter befejezte a Szent Áldozatot, magához vette az Úr Testét, majd odanyújtotta a jelen levő apostoloknak és tanítványoknak is.
A Szent Szűz nem látott az oltárra, de a Szent cselekmény folyamán mély áhítattal ült egyenesen az ágyán. És ekkor hozta Péter a Szent Szűznek a Szent Útravalót és az Utolsó Kenetet.
Valamennyi apostol kísérte őt ünnepi rendben. Tádé ment elöl tömjéntartóval füstölve, Péter vitte a Legszentebbet a melle előtt kereszt alakú tartóban, amiről korábban beszéltem; őt János követte, tányérkát vitt, melyen a kehely állt a Szent Vérrel és néhány szelence. A kehely kicsi volt, fehér és vastag anyagból. Oly rövid volt a szára, hogy csak néhány ujjal lehetett megfogni, kis fedele volt, s egyébként az alakja olyan volt, mint az utolsó vacsorai kehelyé.
A Szent Szűz ágya mellett az imasarokban a kereszt előtt az apostolok kis oltárt állítottak. A szolgáló asztalt hozott oda, amit ők vörös és fehér terítővel betakartak. Fények égtek rajta, azt hiszem, hogy gyertyák és szuzanya_29fe_280.jpglámpások.

A Szent Szűz csöndben és sápadtan feküdt a hátán. Meredt tekintettel nézett fölfelé, senkivel sem beszélt és olyan volt, mint aki folyton elragadtatásban van. Ragyogott a vágytól, és én is éreztem ezt a vágyat, amely őt felfelé húzta. Ó, az én szívem is fel akart jutni az övével Istenhez!

Péter közeledett hozzá, s az utolsó kenetet körülbelül ugyanazon a módon adta neki, mint ez manapság is történik. Abból a szelencéből, amit János tartott, megkente őt a Szent szuzanyacommunion_large280.jpgolajjal az arcán, a kezén, a lábán és az oldalán, ahol a
ruházatán nyílás volt, úgyhogy a legkevésbé sem volt lemeztelenítve. Közben az apostolok karban imádkoztak.

Péter aztán az Oltáriszentséget nyújtotta neki. Mária fölegyenesedett anélkül, hogy támaszkodott volna, aztán újra visszahanyatlott. Az apostolok egy ideig imádkoztak, majd valamivel kevésbé fölegyenesedve magához vette a kelyhet Jánostól.
Láttam, hogy az Oltáriszentség vételénél ragyogás költözik Máriába, s ezután mintegy elragadtatva lehanyatlott és többé nem beszélt".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

szuzanyaplaschanica_530.jpg

Szólj hozzá!

 6/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgHATODIK NAP

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Elmélkedés
     A NAGYHATALMÚ SZŰZ

     Sokat ér a jóindulat, részvét, de leghatásosabb akkor, ha tettek kísérik, vagyis ha segítünk is a bajban. Segíteni csak az tud, akinek meg van hozzá a módja. Hogy emelje ki a koldus a másik koldust a nyomorból? Hogy emelheti fel az erőtlen az erőtlent? A Szűzanya jóindulata se sokat használna, ha nem tudna egyúttal segíteni is. Igen, de Ő nem szegény, nem tehetetlen, nem erőtlen. Ő a nagyhatalmú Szűz. Őreá nem öt, sem tíz várost bízott a jó Isten, mint a két evangéliumi szolgára, hanem megtette Őt az ég és föld örökös Királynőjének, rábízva az isteni kincstárat minden gazdagságával. Az összes kegyelmek az Ő kezein szállnak a földre. Isten mintegy Szűz Máriát is részesítette mindenhatóságában azáltal, hogy őt bízta meg végtelen gazdagságának osztogatásával. Szépen éneklik a zarándokok: „Dicsértessél ó Mária, kinek Úr Jézus a Fia, Szüze minden szüzeknek, anyja a kegyelmeseknek”.
     Sok hívő éppen azért zarándokol a Pócsi Könnyező Szűz kegyhelyére, hogy bajaiban segítséget kapjon. Jönnek a betegek, hogy meggyógyuljanak, a bűnösök, hogy bocsánatot nyerjenek, a szomorúak, hogy vigasztalást találjanak, a reménytelenek, hogy bizalomra gerjedjenek. Jönnek ezrek, tízezrek, hozza őket a biztató tudat, hogy a Könnyező Szűz nagyhatalmú, s Nála nincs lehetetlenség. Avagy mi van olyan szép, híres szemlélni való a kis Máriapócs községben, ami az egész országból idevonzaná az embereket?
Én mit szoktam csinálni a búcsúkon? Vigyáznom kell, hogy a kegyhelyen sohase a látványosság, a szórakozás legyen a fontosabb, hanem a szentgyónás, szentáldozás, szentbeszédek, istentiszteletek és áhítatgyakorlatok a Könnyező Szűz Tiszteletére.
     ERÉNYGYAKORLAT: Ma végzek két-három kis önmegtagadást a Könnyező Szűzanya tiszteletére, pl. az étkezésnél kissé kevesebbet veszek a megszokottnál; ha szomjas vagyok, nem iszom azonnal; ha bosszúság ér, nem kiabálok; ha fáradt vagyok, nem ülök le rögtön, amikor szeretnék stb.

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Nagy öröm tölti el lelkemet, amikor felmagasztalva látlak Téged az égen és a földön. Hogyisne örülnék annak, hogy az én anyám a mindenség Királynője?! Gyermeki szívem hálája száll a jó Isten trónja felé, Aki Téged legkedvesebb leányának választott, és dicsőségesen megkoronázott. Kérlek, ó Anyám, hatalmas Királynőm, gyakorold velem szemben is nagy hatalmadat. Néha gyenge és elégtelen minden emberi erő. Olyankor, ó Könnyező Szent Szűz, mutasd meg, hogy Te szinte mindenható vagy. Mutasd meg, hogy ahol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. S ha a legnagyobb baj érne, ha bűneim által elpártolnék Tőled, ó akkor is gyakorold velem szemben a Te királynői hatalmadat. Legyen az édesgetés, vagy megpróbáltatás, amivel visszavonzol, csak ne hagyj engem elveszni, ó hatalmas Királynőm. E kéréshez csatolom fohászomat: Ó hallgasd meg imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

Cortonai Szent Margit (1247–1297) a 13. századi Itália legkalandosabb életű női szentje volt, talán ezért maradt fenn épp róla a legfordulatosabb életírás, ferences gyóntatója Fra Giunta Bevegnati tollából.

Fiatal éveiből tíz évet súlyos bűnben élt, és a hirtelen halál vészterhes lehetősége döbbentette rá, hogy könnyen a pokolba sodródhat! Élete hátralevő részét vezeklésben töltötte, melynek eredményeként rendkívüli misztikus élményekben volt része. 

Cortonai Szent Margit, könyörögj érettünk!

g_traversi_margherita_da_cortona_525x.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szent Szűz a halotti ágyon
(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)    "A Szent Szűz ágya előtt egy kis alacsony, háromszögletű zsámolyka állt, olyan, mint amelyen a jászolbarlangban a királyok ajándékait fogadta. Kis csészécske állt rajta barna, áttetsző kanálkával.
szuzanya_assumption-_330.jpgA Szent Szűz csendesen és halálközeli állapotban nyugodott a cellájában. Egészen, még a karja is be volt burkolva a fehér hálólepelbe. A fátyol a fején keresztráncokban volt a homlokra hajtva; férfiakkal beszélve lehúzta azt az arcára. Még a keze is csak akkor volt fedetlen, amikor egyedül volt. Az utóbbi időben sohasem láttam, hogy magához vett volna valamit, legföljebb időnként egy-egy kanálka folyadékot, amit a szolgáló préselt neki az ágya mellett levő kis csészébe egy sárga bogyójú, szőlő-szerű gyümölcsből.
Estefelé, amikor a Szent Szűz tudta, hogy közeledik a vég, Jézus akarata szerint meg akarta áldani a jelen levő apostolokat, tanítványokat,  asszonyokat, és el akart búcsúzni tőlük. A hálócellája minden oldal felé nyitott volt, csillogó fehéren ült, mintegy átvilágítva, fölegyenesedve az ágyán. – A Szent Szűz imádkozott a bontakozó Egyházért, de magának csak egyetlen dolgot kért Istentől, azt, hogy halála óráján ne lássa a gonosz szellemeket. S ezt különös kegyként el is nyerte. Ezután mindegyiküket megáldotta, miközben megérintette a homlokukat. Aztán még beszélt hozzájuk, s általában úgy tett, ahogyan Jézus megparancsolta neki Betániában.

Amikor Péter ment oda hozzá, azt láttam, hogy írástekercs volt a Szűzanya kezében. Jánosnak megmondta, hogy mit tegyenek a testével, és hogyan ossza szét a ruháit a szolgálójának s annak a másik környékbeli szegény szűznek, aki néha eljött, hogy szolgáljon neki. - A Szent Szűz ezután a felé a kamra felé mutatott, ami a hálócellájával szemközt volt, s láttam, hogy a szolgálója odament, a kamrát kinyitotta és újra bezárta. Ekkor láttam a Szent Szűz összes ruhadarabját, ezekről később fogok beszélni. Az apostolok után a jelen levő tanítványok közeledtek a Szent Szűz ágyához és ők is hasonlóképpen fogadták az áldást.

szuzanyadormi_koimhch_l330.jpgA férfiak ezután ismét a ház elülső helyiségébe mentek, és a Szentmisére készültek, miközben valamennyi jelen levő asszony a Szent Szűz ágyához közeledett, letérdelt, s fogadta az áldását. Láttam, hogy egyiküket, aki egészen Mária fölé hajolt, átölelte.
Eközben fölszerelték az oltárt, s az apostolok felöltözködtek az istentisztelethez. Hosszú, fehér ruhát vettek föl és a széles, betűs öveiket csatolták a derekukra. Öten közülük, akiket az ünnepi áldozati cselekménynél láttam, pompás papi ruhájukat öltötték föl. Ebben láttam Pétert is, aki a Szent Cselekményt tartotta".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)szuzanyadorm_theo_530.jpg

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgMost már nem kell elhinnünk, mert napi tapasztalat!

Nos így vagy úgy, kétségtelenül veszélyes a világ helyzete! Megerősítik ezt a Szeretetláng Naplóban olvasottak: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27)

Reményteljes viszont, hogy a Napló úgy mutatja be Mária Szíve Lángját, hogy kegyelmi hatása nem csak egyes elhidegült lelkeket képes megérinteni, de az egész emberiséget!

Idézem: "Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel fogja elárasztani a földkerekséget. (III/203) Ez szinte olyan lesz mint az Első Pünkösd, mely a földet elárasztja a Szent Lélek erejével, és a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás új világot teremt, és megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94)

Prózaian vetődik fel a kérdés, hogy még időben sikerül-e felrázni a világot, amely ökörlánccal vonja magára a büntetést (Iz 5,18), időben megújul-e az Egyház ahhoz, hogy a Fatimai Ígéret – a Szeplőtelen Szív végső győzelme – megvalósulhasson?

Nos kedves Testvéreim oda jutottunk, hogy már nem kell elhinni az előbbiekben elhangzottakat, hiszen napi tapasztalattá vált! Szüntelenül imádkozzatok tehát!

Ó, értünk aggódó Édesanyánk Mária,

áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

                                                                                                 Amen  

(Vége!)  Előző részszeretetlang_t_545_1.jpgvalasztas_545.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/sJSe3lwTnt4

Elmélkedések a Szűzanyáról, és Szívének Szeretetlángjáról V.

Exorcisták tanúsága szerint, Mária Szíve Szeretetlángja nagyban elősegíti az ördögűzés sikerét!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szent Szűz a halotti ágyon
meryem_tuzhely_6543212_530.jpg(Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:)     "Láttam, hogy Mária fehérrel borított hálósátrában, a tűzhely mögött jobbra levő helyen alacsony, egész keskeny ágyon fekszik. A feje kerek párnán nyugodott. Nagyon gyönge és sápadt volt, egészen fölemésztette őt a vágyakozás. A feje s az egész alakja hosszú takaróba volt becsavarva. Barna gyapjútakaró volt rajta.
Láttam, hogy mintegy öt asszony egymás után belép a hálósátrába, s kilép onnét, mintha búcsút venne tőle. Azok, akik kiléptek a sátorból, némely megható ima- vagy gyászmozdulatot tettek a kezükkel.
Láttam, hogy az apostolok s a tanítványok többnyire nagyon fáradtan érkeztek meg. Hosszú bot volt a kezükben, s a botokon különféle kampók és gombok voltak, amelyek a rangjukat jelezték.
Gyapjúfehér hosszú köpenyüket magukra borítva viselték, a fejükre húzva, mint a csuklyát. Alatta hosszú, fehér, gyapjúból készült papi ing volt rajtuk, melyet kis szíjakból készült hurkokkal és bevont gombokkal össze lehetett gombolni.
szuzanyadormi_ephesus_330.jpgA belépők gyöngéden megölelték a már jelenlevőket és láttam, hogy volt, aki sírt örömében és fájdalmában, hogy viszontlátták egymást, ráadásul ilyen szomorú alkalommal. Ekkor letették a botokat, köpenyeket, öveket és erszényeket, a fehér testi ruházatuk egészen a lábukig leomlott. Széles, betűkkel megjelölt övet csatoltak magukra, amelyeket magukkal hoztak. Megmosták a lábukat, majd Mária ágyához közeledtek, és tisztelettudón köszöntötték őt. Már csak néhány szót tudott beszélni velük.
Láttam, hogy semmi más ételt nem vettek magukhoz, csak kis kenyereket és azokból a kis palackokból ittak, amik rajtuk lógtak.
Az Apostolok a ház elülső részében tartották a Szentmise előkészületeit, ezért részben félretették, részben másképpen rendezték el azokat a fonott művű mozdítható függönyfalakat, amelyek ott hálócellákat alkottak. Az asztal volt az oltár, amit vörös és fölötte fehér színű terítővel takartak le, melyet a Szent cselekményhez minden alkalommal a tűzhelytől jobbra állították, aztán ismét elvitték onnan.
Az oltár előtt letakart állvány állt, ami fölött írástekercs függött. Az oltár fölött lámpások égtek.
Az oltáron kereszt alakú, fekvő vagy álló edényük volt gyöngyháztól ragyogó anyagból. Alig volt a hossza s a szélessége arasznyi, és öt kis ezüstfedéllel zárt szelencét tartalmazott. A középsőben volt az Oltáriszentség, a többiben pedig krizma, olaj, só és fonal vagy talán gyapot és más Szent dolog. Olyan jól volt megszerkesztve, hogy semmi sem folyhatott ki.
Az apostolok ezt a keresztet az utazásaikon a ruha alatt a mellükön hordták.
giovanni-e-pietro-apostolo_330.jpgNem emlékszem határozottan arra, vajon a szelencék egyikében vagy másutt voltak-e Szent ereklyék. Merthogy az újszövetség áldozatának bemutatásánál mindig a közelben voltak prófétáknak és később a vértanúknak a csontjai, éppen úgy, ahogyan Krisztus az utolsó vacsoránál tanította őket, hogy így tegyenek.
Péter papi díszöltözetben állt az oltár előtt, a többiek mögötte. Az asszonyok a háttérben állva voltak jelen.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)mortedimaria-530.jpg

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgUgyan bizony mitől ne lenne igaz a Garabandál-i üzenet?

Az 1961-es garabandáli üzenet főbb kérései röviden összefoglalva:

" - Mint Anyátok, Szent Mihály főangyal által kérlek benneteket, hogy hozzátok az egész világ tudomására: a pohár eddig megtelőben volt, most azonban már túlcsordul.

 - Egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a Legméltóságosabb Oltáriszentségnek!

 - Sok bíboros, püspök és pap jár a kárhozat útján, és rántja magával a lelkeket.

 - Tudatosítsátok, hogy a Házasság Szentségét maga Isten áldja meg!

A Nagy Büntetés már szinte elkerülhetetlen! Tartsatok bűnbánatot, imádkozzatok, amíg tehetitek, hozzatok áldozatot, elmélkedjetek Jézus kínszenvedésén és mondjatok ellen a hitehagyás minden kísértéseinek! Ezzel csillapíthatjátok Isten haragját."

Még hogy a "büntetés már szinte elkerülhetetlen"? ‒ ó Istenem, hiszen hitetlenek és nem imádkozók mindig is voltak, jóllehet nem világméretekben! Emögött alighanem valami "háttér-szervezés" van, mégpedig a megtévesztő szellem sugalmazására!

Nos, a dolgok mögé nézve, laikus szinten kétségkívül 5-6 alattomos sémát fedezhetünk fel, vagy legalábbis belemagyarázható:

A kíméletlen oltár-rombolásokat,

a "szentségi gesztusok" következetes elhagyását,

a Szeplőtelen szó törlését a Szentmise bűnbánati imájából,

Szent Mihály tiszteletének és imájának mellőzését,

a közismert és hatékony imádságok állandó szóváltoztatását, valamint az ál-ökumenizmus következetes erőltetését!

(folyt.)  Előző részgarabandalfalu01_545.jpggarabandal2e_545.jpg

Szólj hozzá!

 5/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgÖTÖDIK NAP 

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)


Elmélkedés
     A JÓSÁGOS SZŰZ

     Jézus és Mária menyegzőre voltak hivatalosak egy egyszerű családhoz. A két legszegényebb személy elfogadta a meghívást, és megjelentek az ünnepélyen. A lakoma végén kellemetlen helyzetbe került a házigazda.      Az asztalon már nincs bor, s a vendégek még tovább szórakoznának. Szűz Mária észreveszi a zavart és esdeklően súgja Szent Fiának, hogy nincs boruk szegényeknek. Tudjuk a Szentírásból, hogy itt csinálta az Úr Jézus az első csodát: a vizet borrá változtatta. Ezt a Szűzanya közbenjárására tette.
     A Könnyező Szűz részvéttel van minden szenvedő gyermek iránt. Hiszen hogy is lehetne másképpen a legjóságosabb Anyánál? Ő mindenkin akar segíteni. Nem kicsinyli le senkinek a keresztjét, mert tudja, hogy ha kisebb is az, mint Szent Fiáé, vagy az övé volt, a mi erőnkhöz arányítva mégis elég nagy és nehéz. Máriapócson is azért vett lakást, mint Könnyező Szűz, hogy rendelkezésére álljon mindenkinek, aki segítségére szorul.   Könnyezett, hogy tudomásunkra adja, mennyire szeret minket, és mennyire együtt érez velünk. Aki Őhozzá fordul segítségért, az biztos helyen zörget. A pócsi Szűzanya nem engedi, hogy egyetlenegy „Mária Segíts!” is hiába szálljon el ajkainkról.
     Én vajon megértő és részvétteljes vagyok-e felebarátaimmal szemben? – Nem haladok-e el a más baja mellett közömbösen, holott segíthetnék valahogy, ha másképpen nem, szép szóval, jó tanáccsal?
ERÉNYGYAKORLAT: Ma módot fogok találni arra, hogy valakivel szemben valami szeretetgyakorlatot végezzek. Ha mást nem tudok, elimádkozok három Üdvözlégy Máriát a szenvedő lelkekért.

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Mily nagy vigasztalás számomra, hogy Te oly jóságos és megértő Anya vagy. Ó hányszor éreztem, hogy senki sem tudja bajomat megérteni, senki sem hajlandó rajtam segíteni! Mennyire méltatlan volnék Hozzád, Könnyező Szűzanyám, ha ilyenkor elfeledkezném Terólad, aki a legszeretőbb Anya vagy! Hiszen, ha minden reménytelennek látszik már, ha sehol sem találok balzsamot, ó a te jóságos Szíved részvéttel dobban felém, kezeidet felém nyújtod, hogy megfogjam. Igen, Anyám: a Te kezed az a drágalátos kéz, – mely a vérző szívet meggyógyítani kész. E vigasztaló tudattal és rendíthetetlen bizalommal sóhajtok fel Hozzád jelen szükségemben is. Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen.

Üdvözlégy Mária… (3-szor) 
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Szólj hozzá!

A MÁRIA ORSZÁGA IMAKÖZÖSSÉG
IMALÁNCOT INDÍT 

Kérjük imádkozz Magyarországért legalább 10 másodpercben a déli harangszó idején
február 14-től Húsvét Vasárnapig!

 „MI ATYÁNK, AKI A MENNYBEN VAGY,
ÁLDD MEG MAGYARORSZÁGOT,
BOLDOGASSZONY ANYÁNK,
ŐRIZD NEMZETÜNKET!”

És áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

rozafuzer_ellensegei_003_280.jpg     Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a rózsafüzér iránti lelkesedés egyre lazul, mely nem utolsó sorban, az újabb és újabb látnoki „rózsafüzéreknek” róható fel (és itt nem az 'Irgalmasság rózsafüzérre' gondolunk, mely egyházilag messzemenően jóváhagyott)! A Domonkos Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.

     Bizony, a megtévesztő szellem próbálkozásának és cselvetésének tulajdoníthatjuk, hogy a hamis látnokok annyi szép lánc-imát ajánlanak, mi másért, minthogy ezt az egyet ne mondjuk! Márpedig ha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére, vajh' mi találhatunk-e szebbet, jobbat Isten ihletette érdemszerzőbbet?

     »Ördögűzők tapasztalatai szerint a gonoszok irtóznak a rózsafüzér jelenlététől is! Megvallották, hogy a rózsafüzér egyetlen Üdvözlégyétől megremeg az egész pokol és számukra ez a guillotine!" 

"Nem tudjátok, nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Mária Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni a világot!«   

(Vö. BAMONTE: Szűz Mária harca, IHTYS 2014)

szep_sza_kep_535.JPG

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Az Apostolok meghívása az Istenanyától való elbúcsúzásra
(B. Emmerich Katalin leírása nyomán:) A Szent Szűz halála előtt bizonyos idővel amikor érezte, hogy közeledik újraegyesülése Istenével, Fiával, Megváltójával, azért imádkozott, hogy teljesedjék be, amit Jézus a mennybemenetele előtt ígért neki Betániában, Lázár házában.
s_giovanni_e_s_maria_cleofe_530.jpgLélekben láthattam, hogy amikor Mária azért könyörgött Fiához, hogy a Mennybemenetel után ne éljen sokáig e siralom völgyben. Az Úr kinyilvánította Neki, hogy imájára az Apostolok és több tanítvány jelen lesz a halálánál, és mit kell majd mondania nekik, hogyan áldja meg őket.
És lám, midőn az Istenanya magában imádkozott a világ különböző vidékein szolgáló Apostolok jöveteléért ‒ láttam, hogy mindnyájukat, még a legtávolabbiakat is ‒ jelenések hívták a Szent Szűzhöz. Az apostolok leírhatatlan távolságról való érkezései az Úr akarata nélkül nem valósulhattak volna meg. Gyakran utaztak természetfeletti módon, amit talán ők maguk sem tudtak, mert sokszor láttam, hogy az emberek tömegén mentek keresztül anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna.
Amikor az Úr Efezusba való hívását érezték az apostolok, Péter például egy fal mellett feküdt és egy fényes ifjú közeledett hozzá, fölébresztette és azt mondta neki, hogy keljen fel és siessen Máriához, Andrást az úton fogja találni. Láttam, hogy Péter ‒ aki életkora és a sok erőfeszítés miatt már nehezen mozgott ‒, fölegyenesedett és kezével a térdére támaszkodott, miközben az angyalt hallgatta.
Alig tűnt el a jelenés, fölvette a köpenyét, felövezte magát, megragadta botját és útnak indult. Csakhamar találkozott Andrással. Utazásuk közben még találkoztak Tádéval is, akit ugyanez a jelenés indította útnak. Így érkeztek Máriához, ahol Jánost találták.
apostles11.jpgÉs sorra így érkeztek az Apostolok a világ minden sarkából, Spanyolországból, Perzsiából, Indiából, a Tatárföldről és a Vörös-tengerhez képest keletről.
János röviddel azelőtt Jerikóban volt, ő gyakrabban utazott az ígéret földjére. Rendszerint Efezusban és a környékén tartózkodott, és itt érte őt a hívás is.
A legutolsóként Tamás érkezett, még a temetést is lekésve!
Pál nem kapott hívást. Mert az Apostolokon kívül csak azok jöttek, akik a Szent Család rokonai vagy ezek hozzátartozói voltak.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)sietnek_530.jpg

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgAkita

sisteragnessasagawa_240.jpg     1973-ban a japán Akitában az Isteni Ige Társaság missziós kápolnájában egy fából készült Mária-szobor többször könnyezett! A szentélyt fenntartó Szent Eucharisztia Szolgálói újoncnőjének Sasagawa nővérnek a Szűzanya a világ jövőjére vonatkozóan komoly üzeneteket adott! Ezt az illetékes püspök John Shojiro Ito 1984-ben kivizsgálta és jóváhagyta. Az akitai üzenet amellett, hogy lényegileg megerősíti a La Salette-i és a fatimai figyelmeztetéseket, külön hangsúlyozva az abortuszok világrengető akita-foto8-monsec3b1or-ito_240_1.jpgördögi voltát és az emberiségszintű megtérés hiányában bekövetkező szörnyű isteni büntetés lehetőségét!

A jóváhagyott üzenet szövegéből idézve: "Az egyedüli fegyveretek, a rózsafüzér és a kereszt, amelyet Fiam nektek hagyott. Éjjel-nappal imádkozzátok a rózsafüzért a pápáért, a püspökökért, és a papokért. A sátáni széthúzás, behatol még az Egyházba is. A közvélemény előtt zajlanak majd azok az ellenkezések, melyet bíborosok bíborosok ellen, püspökök egymás ellen vívnak. A hithű és engem tisztelő papokat, paptársaik megvetik és kinevetik. Templomokat és oltárokat fognak lerombolni, kifosztani. Az Egyházban egyre növekszik azok száma, akik mindenféle kompromisszumok elfogadására biztatnak az ökumené jegyében, és a Sátántól félrevezetve sok pap és szerzetes felhagy hivatásával, az Úr szolgálatával.

Az ördög főleg az Istennek szentelt lelkekkel szemben fog kérlelhetetlenül támadni. Annak gondolata, hogy milyen sok lélek fog elveszni, oka az én szenvedésemnek. Ez az én nagy kínom. Ha az emberiség meg nem tér, hamarosan már nem lesz számukra haladék."

(folyt.)  Előző részakita_545.jpgakita_sza_konnyezese_545.jpg

Szólj hozzá!

4/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgNEGYEDIK NAP 

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)

Elmélkedés
     AZ AGGÓDÓ SZŰZ

     Mikor tizenkét éves volt a kis Jézus, felvitték Szülei Jeruzsálembe, a húsvéti ünnepekre. Az ünnepek után, mint a többi zarándok, a Szent Család is elindult hazafelé. Útközben észreveszik a Szent Szülők, hogy Jézuska eltűnt mellőlük. Istenem, hová lett a gyermek?! – Ó, talán nem vigyáztam rá eléggé?! – Elvesztem! – sóhajtozott az aggódó Szent Szűz. Keresve néz körül. Hol van a Jézuska? – Merre keresse, hogy megtalálja? – Siet a rokonokhoz. – Nincs itt a kisfiam, Testvérek? – Nincs. Kérdi a távozó csoportokat: Emberek, nem láttátok az én kisfiamat, a Jézuskát? – Aranyhajú, kékszemű, angyali arcú fiúcska volt! – Senki sem tud vigasztaló választ adni. Három napig keresi gyermekét az aggódó Anya, míg végre megtalálja a templomban.
     A Szűzanya most is sokat aggódik. Mennyi rossz gyermeke van, akik elengedték szent palástja szélét és eltűntek oldala mellől! Vajon ők is a templomba mentek, mint a kis Jézus?
– Ó, ha úgy volna, akkor nem kellene aggódni miattuk. Ők elhagyták az Édesanyát, mert virágos rétet mutogatott nekik messziről a gonosz lélek. Ráléptek a rétre, s tépni kezdték a szép virágokat. De jaj, még csak egyet szakítottak le s ájultan zuhantak bele a virágok között tátongó mélységbe. Igen, mert a bűnök mezeje volt az, melyen csak mérges virágok nyílnak! E szegény gyermekeket keresi aggódva a Könnyező Szűz. Milyen boldog anyai Szíve, amikor megtalálja egy-egy eltűnt gyermekét!
– Ő sokat megtalált már kegyhelyén, a máriapócsi búcsúkon.

Én vajon nem szoktam-e elszakadni Könnyező Szűzanyámtól súlyos bűnök által? S ha megtörténik, hogy bűnbe esem, sietek-e mielőbb megtérni a töredelmes bánat és szentgyónás által? Most hogy állok e tekintetben?
     ERÉNYGYAKORLAT: Ma megvizsgálom lelkemet, nem vagyok-e súlyos bűn állapotában, aztán, ha igen, akkor felindítom a tökéletes bánatot, és mielőbb meggyónok.

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Fájó szívvel kell bevallanom, hogy én is sokszor elengedtem palástod szélét, s másutt próbáltam boldogságot keresni. Te tudtad, jó Anyám, mennyire csalódom majd a bűnös élvezetekben, melyeket, mint az árnyék, követi a boldogtalanság. Hogy is lehet boldog a gyermek távol a szülői háztól?! Nem hasonló sorsra kell-e jutnia, mint a tékozló fiúnak, aki mint jómódú úri gyermek, dúskálkodott a szülői házban, mikor pedig elhagyta azt, még a sertések eledeléből sem lakhatott jól, s rongyosan, piszkosan tért vissza atyjához?! Ó felejtsd el, kérlek jó Anyám esztelenségemet, emelj fel engem is, ha aléltan feküdnék bűneim mélységében. Ne engedd többé, hogy szent palástodat elhagyjam, s a bűnök rabjává legyek. Én ígérem, hogy kerülni fogom a bűnt, Te pedig támogass anyai segítségeddel. Ehhez az elhatározásomhoz csatolom ismét kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

(Horváth Mária írása)

417151_3807847519411181.jpgJácinta
     Túlságosan érzékeny, minden apróságon megsértődni képes kicsi lány volt, emiatt Lúcia nem szívesen játszott vele. Korán megmutatkozó határozott akarata, a közös játékokban nem volt előny. Mindemellett már igen jószívű és érzékeny lelkű volt és boldogan csókolta meg a feszületen Jézust, akárhányszor kérték ezt tőle. Amikor megtudta, hogyan és miért halt meg értünk Jézus, nagyon sírt.
640_blessed-jacinta-marto-of-fatima-age-9_23613.jpg     Vidám kislány volt, lelke legmélyén azonban komoly. Nagyon szeretett játszani, táncolgatni, virágot szedni és virágszirmokat szórni – mint az angyalok, ahogyan mondta. A világi nótákat nem kedvelte, inkább Mária énekeket szeretett dalolni.
A három gyermek a jelenések előtti időszakban gyorsan végezte el a rózsafüzért – többnyire épp az ő javaslatára, csak a kezdő szavakat imádkozták, hogy hamar vége legyen: Miatyánk, Miatyánk… Üdvözlégy Mária, Üdvözlégy Mária... És ennyiből állt!
     A jelenések után azonban, úgy az imádságuk mint a magatartásuk teljesen megváltozott. Jácinta is szüntelenül áldozatokat hozott a bűnösök megtéréséért és imádkozta a rózsafüzért, "rendesen" és nagy odadaadással.   Böjtölésük felülmúlta a szerzetesek böjti életét. Hogy megmentse a bűnösöket, Jácinta képes volt makkot enni úti eledele helyett, mert az keserű volt, és olajbogyót.
     Mélyen megrendítette a pokol látomása, és az, hogy oda kerülnek a szegény bűnösök. Csak a Szűzanya ígérete vigasztalta meg, hogy őt hamarosan az Égbe fogja vinni. Ennek ígérete azonban sosem csökkentette benne a részvétet a szegény bűnösök iránt, akiknek megmentéséért kész volt a legnagyobb áldozatokat is meghozni. Volt alkalom, hogy a nagy hőségben ismét és ismét elutasította a vizet. Szaggatott a feje és ezért még a tücskök és békák "zenéje" is nagyon zavarta. Kérte Lúciát, mondja meg nekik, ne zajongjanak. Ferenc megkérdezte: "Nem akarod ezt is elviselni a bűnösökért?" A szegény gyermek kezébe temette a fejét és így válaszolt: "De igen, a szegény bűnösük megtéréséért! Hadd énekeljenek!"
     Amikor fogságba kerültek, Jácinta sírt. Nagyon hiányoztak neki a szülei. De ezeket a megpróbáltatásokat, a félelmetes fenyegetést, hogy olajban megsütik őket, felajánlotta a bűnösökért. A börtönben a rabokkal együtt elimádkozták a rózsafüzért. Majd, hogy a foglyok a gyermekeket felvidítsák, harmonikáztak és táncoltak velük. Nemsokára rá Jácinta kijelentette, hogy ő többé nem fog táncolni, mert ezt az áldozatot is a felajánlja a szegény bűnösökért. Ezzel a szándékkal mondott le egy-egy fügéről, szőlőről és adta oda a szegényeknek, betegeknek. Imáit gyakran meghallgatta Isten. Mindenkit megsajnált, kis szíve tele volt részvéttel.
     Tüdőgyulladással ágyba került. Édesanyja próbálta etetni, de nem volt semmi étvágya. Lúcia figyelmeztette: miért nem ajánlod fel ezt az áldozatot is Istennek? Jácinta sírva fakadt és azonnal kérte édesanyját, hozza vissza az elutasított tejet – amit nagyon nem szeretett –, és megitta.
     A Szűzanya megjelent neki és megígérte, hamarosan az Égbe viszi, kórházba kerül és egyedül fog meghalni, de ne féljen, mert Ő ott lesz vele. Hogy szülei és Lúcia nélkül kell meghalnia, nagyon megrázta, félt és sokat sírt emiatt, de szívesen hozta meg ezt az áldozatot is. Kétszer került kórházba. Megműtötték, eredmény nélkül. Súlyos fájdalmai voltak, de megadóan, türelmesen viselte.
jacinta_marto_z1.jpg     Lúcia megkérdezte tőle: mit csinálsz majd az égben?
"Nagyon fogom szeretni az Úr Jézust és Mária Szeplőtelen Szívét, sokat
imádkozom érted, a bűnösökért, a Szentatyáért, szüleimért és testvéreimért és minden emberért, aki imáimba ajánlotta magát."

Boldog Jácinta, könyörögj értünk!

A képen a ravatalon.)
     A fatimai jelenések története megtalálható e blog oldalain a 2014. május 8- és szeptember 8-a közt, 125 részben! Az első poszt:  itt!pastorinhos_01_535.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A Szent Szűz halála előtt utoljára keresi fel az általa épített Keresztutat
    Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán:
„Öt másik Szent asszonnyal járta a keresztutat, a Szent Szűz ment legelöl. Úgy láttam, hogy már idős és gyönge, egészen fehér volt és szinte átlátszó. A látványa leírhatatlanul megindító volt. Úgy éreztem, mintha utoljára járná ezt az utat. Eközben úgy tűnt számomra, mintha János, Péter és Tádé már a házában lennének.
e_3_364_530.jpgLáttam, hogy a Szent Szűz már nagyon idős, megjelenésében mégsem utalt erre semmi más, mint az emésztő vágy, amely őt mintegy a megdicsőülés felé vonzotta. Sovány volt, de nem láttam rajta ráncokat, a hervadásnak semmiféle nyomát sem. Mintegy a lélekben létezett. Leírhatatlanul komoly volt. Sohasem láttam őt nevetősnek, de megindítóan mosolygósnak igen.
Megkísérlem leírni a ruháját. A felsőruházati darab, csak a hátat födte be teljesen, onnan néhány ráncban egészen a lábig lógott. Az egyik része felül a nyakon, a vállon és a mellen át a másik vállra ért át, amelyen gombbal volt megerősítve, s így nyakatfedő kendőt alkotott. Minthogy az öv a test közepére zárta, magában foglalta a testet a hónaljtól le a lábig, a barnás alsóruha mindkét oldalán, aminek az oldalain az övtől felhajtást alkotott, mintha a bélés látszanék. E felhajtás hosszában és keresztben vörös és sárga sávozású volt. Ünnepi ruha volt ez, amit régi zsidó szokás szerint így viseltek. Anna anya is viselte. E köntös a barnás alsóruhának csak a hátoldalát fedte be, valamint annak csak a kézen s a könyökön kissé fodros, kart takaró része volt látható.
Haját a sárgás sapkába rejtve viselte, amely ráhajlott a homlokra, s a fej hátsó részén ráncokba volt szedve. Efölött még puha anyagból készült fekete fátylat viselt, amely leért a háta közepéig.
Láttam őt ebben a ruhában az Úr keresztre feszítésénél is, hogy az őt egészen beburkoló ima- és gyászköpeny alatt ezt a ruhát viselte. Valószínűleg ezt az ünnepi ruhát emlékezésül viselte, mivel Jézus szenvedésének útján volt rajta, s ugyanúgy most itt is az Efezus melletti keresztúton".

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

szuzanya_meryem_ana_530.JPG

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgFatima

Az 1917-es fatimai jelenés-sorozat már nem csak figyelmeztetett, de néhány, pontosan kifejtett kérés teljesítését kérte, melyek által az emberiség elnyerheti testi-lelki békéjét! Ám a Szűzanya hozzáfűzte, hogy kéréseinek késedelmes teljesítése, vagy elmulasztása súlyos következményekkel járhat!

A Szent Szűz látomásban megmutatta a gyermekeknek a kárhozat helyét, melyet követően szomorúan így szólt: A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha az emberek megteszik, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és béke lesz. De ha nem hagyják abba Isten megbántását, egy szörnyű háború következik. Ennek megakadályozására jövök és kérni fogom a világ és Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha teljesítik kérésemet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, el fogja terjeszteni tévtanait az egész világon, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad. – idézet vége!

A Szent Szűz ekkor kérte, hogy a rózsafüzér minden tizedéhez fűzzük hozzá a „Fatimai imaként” ismert könyörgést!

A kétkedők meggyőzésére 1917. október 13-án, 70 ezer ember szeme láttára megtörtént az eseményeket igazoló Napcsoda!

(folyt.)  Előző részfatima_1917_545.jpgfatima_3_pasztorral_3_545.jpg

Szólj hozzá!

 3/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgHARMADIK NAP 

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)

Elmélkedés
     AZ ENGEDELMES SZŰZ

     Éjjel van. Csendes az egész városka, sötét minden ablak. Alusznak Betlehem lakosai, alszik a Szent Család is. Oly áldottak az éjszakák! Nem zavar ilyenkor senki és semmi, még a gondok és aggodalmak se. Csak a Szent Család éjjeli nyugalmát zavarja meg egy égi követ. „Kelj föl” – rázza meg Józsefet az angyal – „vedd a gyermeket és anyját, és fuss Egyiptomba…" (Mt. 2:13.)
     József lámpát gyújt, és Máriához lép. Milyen édesdeden alszik szegényke! – Hiába, fel kell kelteni, mert veszélyben a Jézuska élete. A Szent Szűz egy zokszó nélkül veszi tudomásul az angyal üzenetét. Az ő válasza most is csak ez: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Luk. 1:38.) Gyorsan összecsomagolják a legszükségesebb dolgokat, az Istenanya veszi a Kisdedet, és elindulnak az éj sötétjében Egyiptom ismeretlen földjére.
     Az Istenanya, mint pócsi Könnyező Szűz is az engedelmesség példája. Ő Isten tetszése és akarata szerint választotta e kis falut különös lakóhelyéül s csodáinak helyszínéül. Mikor elvitték az első könnyező képet Bécsbe, a Szent Szűz nem követte azt csodatevő erejével, hanem egy másolatán könnyezett ismét. E másolat által művelte és műveli most is csodáit, ahol a jó Isten akarja: Máriapócson.

Nekem is mindig Isten akaratát kell keresnem és teljesítenem, ha méltó akarok lenni a Könnyező Szűz kegyelmeire. Isten akaratát a tízparancsolatban és az Egyház törvényeiben találom meg. Ha e parancsolatokat, törvényeket súlyosan áthágom, tőrt döfök a Könnyező Szűz anyai Szívébe, mert gyilkosa vagyok egyszülött Fiának.
     ERÉNYGYAKORLAT: Ma végzek valami önmegtagadást, és elimádkozom a három Üdvözlégy Máriát, hogy megengeszteljem a jó Istent bűneimért.

I M A

     Ó Könnyező Szűz, kegyes jó Anyám! A Te szép példád őszinte bánatot és erős elhatározást ébresztett lelkemben. Most látom, mennyire engedetlen, bűnös voltam eddig. Hányszor áthágtam a jó Isten parancsait, pedig tőlem Ő nem követelt olyan nagy áldozatokat, mint Tetőled. Ó, bárcsak másképpen volna, bárcsak meg nem történtekké tehetném bűneimet! Téged kérlek, Könnyező Szűzanyám, esd ki számomra vétkeim bocsánatát, moss meg gonoszságaimból, tisztítsd meg lelkemet. Most erősen felteszem magamban, hogy ezután nem akarom megbántani a jó Istent s megszomorítani Szent Szívedet, még ha az életemet menthetném is meg azzal. Ezután jó keresztény, hű gyermeked akarok lenni. Ehhez az elhatározásomhoz csatolom kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

A két boldoggá avatott gyermekről (Horváth Mária írása)

417151_3807847519411181.jpgMarto Francisco (Ferenc) 1908-ban született és 1919 április 4-én ment haza Ahhoz, akit legjobban szeretett, Jézushoz. 11 éves volt.
Kishúga Marto Jácinta 1910-ben született és 1920 február 20-án költözött a Mennybe. 10 éves volt.

 

Ferenc
     Magába vonuló, csendes kisfiú volt, alapvetően szemlélődő alkatú. Kishúga mindig vele akart pásztorkodni, de ő inkább francisco_0001.jpga magányosságot szerette. Ha el is ment Jácintával juhokat legeltetni, azt nem magáért, hanem Jácintáért tette, hogy neki örömet szerezzen.
     Játszott ugyan a többiekkel, de általában vesztett. Ha mégis győzött és látta a másik efölötti bánatát, szívesen átengedte neki a győzelmet, mert nem tulajdonított neki semmit. Amint annak sem, ha valamit elvettek tőle. Nem érdekelte, visszakapja-e vagy sem.
Szeretett furulyázni, és énekelni, ezek kedvtelései voltak.
     Az Angyal és a Szűzanya jelenései után különösen félrevonult. Nem szeretett már énekelni. Minden alkalmat megragadott a rózsafüzér imádságra. Mindig Istenre és a Szűzanyára gondolt és szerette volna Őket megvigasztalni, merthogy annyira szomorúak a sok bűn miatt. Amikor Lúcia a sok ellenállás, támadás miatt kételkedni kezdett és ezért nem akart elmenni a következő jelenésre, Ferenc egész éjjel sírt és imádkozott érte.
fatimapastorelli.jpg     Mindent fölajánlott a bűnösökért, hogy vigasztalhassa a Szeplőtelen Szívet. Mindhárom gyermek keményen böjtölt. Valósággal éheztek és szomjaztak a nagy melegekben. Nagyon fájt a fejük, de inkább a juhoknak adták a vizet, és felajánlották a bűnösökért. Kenyerüket is másnak adták. Ha megkínálták frissítővel, gyakran másnak adta és elfutott. Ezenkívül kötelet viseltek derekukon, ami fájdalmat okozott nekik. Éjszakára azonban a Szűzanya levétette velük. Ferenc kétszer látta Jézust, és mindig Őutána vágyódott, nagyon szerette az Üdvözítőt.   Folyamatosan áldozatokat hozott, hogy Jézust megvigasztalhassa. Az imádság és a magány szerelmese volt.   Sokat tartózkodott a templomban, az elrejtőzött Jézusnál. A Szűzanya megmondta, hogy hamarosan az Égbe viszi, aminek nagyon örült, de fájt neki, hogy nem lehet többé az elrejtőzött Jézusnál, hogy megvigasztalja. Nem mert betegeket látogatni, mert részvéttel teli szíve nagyon fájt, ha szenvedőt látott. Inkább imádkozott az illetőért és Isten gyakran meghallgatta könyörgését.
     Egy alkalommal kegytárgyakat árult egy asszony és megáldotta azokat. Megkérte Ferencet, segítsen neki. Ő azonban nagy komolysággal így válaszolt:
"Én nem tudok áldani és maga sem tud, csak a papok tudnak."
     Betegségében is mindig türelmes, vidám és elégedett volt. Ezt mondogatta: "Szívesen szenvedek, hogy vigasztaljam az Úr Jézust." Gyakran mondogatta szenvedései között: "Jézusom, irántad érzett szeretetből és a bűnösök megtéréséért…"
     Mindig első volt életében és haldoklásában is Jézus és a Szűzanya vigasztalása és csak utána imádkozott a bűnösök megtéréséért. Nagy fájdalmat okozott neki, hogy Akiket legjobban szeret, sírnak és szenvednek.
Halála előtti napon a szentgyónás előtt kérte Lúciát és Jácintát, ha tudnak valamilyen – számára még ismeretlen – bűnéről, mondják meg. Miután ezt megbeszélgették vele, meggyónt és megáldozott.
Lúcia és Jácinta utolsó napján vele voltak és elbúcsúztak tőle. Szentül ment el másnap a Mennybe, az Égi Édesanya karjaiban. (Lent, Ferenc rózsafüzére.)
Boldog Ferenc, könyörögj érettünk!

     A fatimai jelenések története megtalálható e blog oldalain a 2014. május 8- és szeptember 8-a közt, 125 részben!

Az első poszt: itt!ferenc_rozsafuzere.jpg

Szólj hozzá!

0c91d34fcd_5119950_260.jpg

 

Miért pont a rózsafüzér?

 

Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az Út, általam jött az emberekhez a Megváltó, s az emberek Jézus Krisztustól a kegyelmeket és erényeket is általam nyerhetik el!”

4a0ba102c_260.jpgÉn magam is (Montforti Grignon), aki ezeket a sorokat írom, élményként tapasztaltam ezen imádság erejét az eldurvult szívű emberek megtérítésében. Találtam olyanokat, akikre nem gyakoroltak hatást a legfélelmetesebb igazságok sem, melyekről misszióim alkalmával prédikáltam. Ha azonban tanácsomra a rózsafüzér napi imádkozását elfogadták, megtértek és egész szívükkel szolgálták az Urat. Utazásaim során saját szememmel győződhettem meg a különböző plébániák közti eltérésekről az erkölcsök tekintetében; mert voltak egyházközségek, ahol elkezdték ugyan a rózsafüzérezést, de később abbahagyták és visszaestek bűneikbe. Mások viszont, akik hűségesen kitartottak a szentolvasó imában, az Isten kegyelmében is állhatatosnak mutatkoztak, és napról-napra gyarapodtak az erényekben. /93/

Szólj hozzá!

2/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésértpócs.JPG

kegykep-mariapocs3.jpgMÁSODIK NAP

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítsz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod, Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)

Elmélkedés
     AZ ERŐS HITŰ SZŰZ.

     A legszentebb Leányzót, Aki méhében fogant a szentlélektől, eljegyezték Szent Józsefnek. A jegyesek megismerték egymás csodálatos lelki szépségét, liliomtisztaságát, s kifejezték egymásnak szívük közös óhaját: szűzi tisztaságban élni mindhalálig.
     Múltak a hónapok. Egy napon megrendült lelkében az igaz József, a szűztiszta hitvestárs. Máriában anyára ismert. Mérhetetlen szomorúság öntötte el lelkét. Ő nem tudta, mi történt, s azért elhatározta, hogy titokban elhagyja Máriát. A Szent Szűz észrevette József lelki gyötrődését, de – talán isteni sugallatra – nem védte magát. Együtt szenvedett Ő is liliompárjával s bízott erősen, hogy a jó Isten majd talál balzsamot a két ártatlan, tiszta szív fájó sebére. Reményében nem csalatkozott. Egy éjjel angyal jelenik meg Józsefnek, s véget vet a kínos állapotnak, mondván: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon”. (Mt. 1:20.)
     A Szent Szűz rendíthetetlen bizalmat kíván tisztelőitől is. Mintegy az ő ajkáról szállnak felénk Szent Fiának bátorító szavai: „Bízzál leányom, a te hited meggyógyított téged”. (Mt. 9:22.) Ne félj szegény bűnös gyermekem, csak bizalommal jöjj hozzám, csak bizalommal jöjj Hozzám, Könnyező Anyádhoz, s bűneid meg lesznek bocsátva. Bízzál Bennem, szegény beteg gyermekem, s én meggyógyítlak téged. Bízzál Bennem, bánatos gyermekem, s én megvigasztallak szomorúságodban. Igen, Anyám, a Te szent könnyeid gyógyító ír minden fájdalmunkra. Vigasztalan özvegy, árva, bűnbánatos szenvedő – Nálad talál megenyhülést, ha Tehozzád hittel jő.
Amikor imádkozol, testvér, legyen erős hited, hogy imád nem lesz hiábavaló. Nem feltétlenül kapod meg a kért kegyelmet, ha az nem válnék lelki üdvösségedre, de akkor más ajándékot kapsz a jó Istentől. Valahányszor tehát jól imádkozol, mindig meghallgatásra találsz.

     ERÉNYGYAKORLAT: Ma többször felindítom a Szűzanyába vetett bizalmamat e fohásszal: „Könnyező Szűzanyám bízom benned”.

I M A

     Erős hittel, bizalommal sietek Hozzád, Könnyező Szűzanyám e siralomvölgy minden nyomorában, szívem minden keserűségével. Tornyosuljanak bár sötét felhők életem kék egén, Te el tudod azokat oszlatni, kegyes, jó Szűzanyám: Érjen bármilyen szenvedés, Nálad fogok keresni enyhülést, ó Legszentebb Szűz. Hiszen kihez fut a gyermek, ha veszély fenyegeti, kihez, mikor baj érte, ha nem az édesanyjához? – Ki szánja meg, ha nem az anyai szív? Ki menti ki a veszélyből, ha nem az anyai kezek? E boldogító tudattal fordulok Hozzád én is, ó Könnyező Szűz, hogy nem hagysz engem segítség nélkül, hanem oltalmam és segítségem leszel. Bizalommal ismétlem hát most is kérésemet: Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen

Üdvözlégy Mária… (3-szor) /A Szeretetláng betéttel!/
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Mária az első,  keresztút járó 2
     (Boldog Emmerich Katalin:) Többször láttam, hogy a Szűzanya csöndes elmélkedésben járta a keresztutat szolgálójával; a szenvedések mindegyik helyén leültek, és szívükben megújították annak az állomásnak a titkát, és az együttérzés könnyei között dicsérték az Urat szeretetéért.
     Azt is láttam, hogy megtisztították a 'Szent sír' barlangját, és alkalmassá tették imádkozásra. 

(Alábbi kép: A keresztút megtalált kövei)
regimeryem_ana_keresztut_az_elso_keresztut_melyet_a_sza_kezei_es_konnyei_erintettek_efezusban_530.jpg     Akkoriban azt láttam, hogy se egy kép, sem pedig szilárdan álló kereszt nem jelölte ezeket az állomásokat, csupán egyszerű emlékkövek voltak ott feliratokkal. Azt viszont megfigyeltem, hogy a gyakori járás és rendezés által ez az út mindig járhatóbb és szebb lett. A Szent Szűz halála után is láttam, hogy keresztények járják ezt az utat, akik leborultak és megcsókolták a földet".
   

 Érdekes adalékkal szolgál egy másik „időutazós” stigmatizált, a belga rosalie_put_stigmata700_280.jpgRosalie Püt (1868-1919), akinek látomásairól X. Piusz pápa is rendszeres információt kért. Nevezett látnok a Szűz Mária háza melletti keresztúton a következő állomásokat látta:
1. Az olajfák-hegyi szenvedés
2. Az Úr éjszakája a börtönben
3. A kereszthalálra ítélés
4. A gonosz ordítozás és kiáltozás
5. Szűz Mária meglátja a keresztet hordozó Jézust
6. Találkozás
7. Az első esés a kereszt súlya alatt
8. A fájdalom, hogy nem tud segíteni a Fián
9. A második elesés a kereszt alatt
10. A kereszt a Kálvária hegyen
11. Jézus megfeszítésének örülő tömeg
12. Keresztrefeszítés

     Néhány állomás, amiket kétségkívül Püt adatai alapján találtak meg, később feledésbe merült. Ezek a ház mögött az efezusi úttal párhuzamos vonalon voltak, az efezusi és araviai (Eroglu) közti magaslaton.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgLa Salette 2.

A Szűzanya így folytatja:

‒ Azon a ponton áll az Isten, hogy hallatlan módon fenyítsen. Jaj a föld lakóinak, Isten ki fogja meríteni haragját... A társadalom a legborzasztóbb ostorcsapások és a legnagyobb események előestéjén áll... A pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert oly mértékben és olyan erőszakossággal lépnek fel hamis látnokok a világban, hogy még az igazakat is megtévesztik!
A Szent Szűz ezt követően a sátán pusztító munkájáról beszélt, és arról a mérhetetlen szenvedésről, ami a világra vár azért, mert enged a kísértőnek és a sátán elkötelezettjeinek stb. Meglepő módon ezt mondja az Üzenet:
‒ Lucifer 1864-ben nagy sereg ördöggel ki fog szabadulni az alvilágból: hogy lassanként (‘lépésről-lépésre') kiirtsák a hitet... A Szent Szűz így jellemzi az elkövetkező korszakot: „ez lesz a sötétség ideje...” (1864-ben volt az Első Internacionálé.!)

Mária felsorolja a sátán eszközeit is. Ezek a lelki vakság, a viszálykodás, a rossz könyvek, a hamis szellem terjesztése, az igazságtalanság, a gyűlölködés, a gyilkosság, a háborúskodás stb.

Ekkor a Szűzanya sürgős felhívást intéz majd a Földhöz, felhíva az Isten igaz tanítványait, az emberek egyetlen és igaz Megváltójának követőit, gyermekeit, azokat, akik magukat neki ajánlották, neki adattak, az utolsó idők apostolait, hogy előjöjjenek, és mint a világosság gyermekei megvilágítsák a földet!

(folyt.)

Előző rész.la_salette_katasztrofak_545.jpgla_salette_templom_es_taj_545.jpg

Szólj hozzá!

(Horváth Mária írása)

images0.jpgSzent II. János Pál pápa a két fatimai gyermek liturgikus ünnepét, boldoggá avatásuk napján hirdette meg 2000. május 13-án.
     Az életszentség fokát nem az életkor határozza meg, ezt tanúsítja a kis fatimai pásztorgyermekek tanúsága is.
Azonban ők sem maguktól váltak szentté, hanem a kegyelem által. Már születésükkel olyan tulajdonságokkal ruházta fel őket a Mennyei Atya, melyekkel készen álltak Isten szeretetének befogadására: a tiszta szív boldogsága töltötte el őket.
beatos-jacinta-y-francisco-pastores-de-fatima4.jpg     A Rózsafüzér Királynője jelenlétében megfürödve, az Ő fényességétől és szeretetétől áthatva a kis Ferenc és a még kisebb Jácinta nagy léptekkel haladtak az Ég felé vezető úton. Mintegy elvesztették saját magukat, kívánságaikat eltaposták, aprócska hibáikkal komolyan megküzdöttek és levetkőzték azokat. Nem maradt más vágy a szívükben, minthogy teljesítsék Annak kéréseit, akit láttak – Aki végtelen gyengédséggel szólt hozzájuk – aki maga volt a Boldogságos Szűz, a Mennynek Királynője és mindnyájunk Édesanyja. Ez az Édesanya olyannyira átjárta egész lényüket, hogy igazán nem is vágyódtak másra, minthogy tetszésére lehessenek, és kedvét keressék. Az Őiránta érzett lángoló szeretetükből fakadt az a mély fájdalom a bűnösök iránt, mely a gyermekeket az engesztelő életre buzdította. Látták a Szűzanya szomorúságát, a Szeplőtelen Szívéből áradó fájdalmát, látták a poklot a benne égő szenvedő lelkekkel és mindez az egyre teljesebb engesztelő életre sarkallta őket.
Róluk, Boldog Ferencről és Jácintáról szeretnénk megemlékezni.

     Felhívom a kedves Olvasók figyelmét, hogy a fatimai pásztorok életét akkor lehet követni és megérteni, ha ismerik az Angyal és a Szűzanya jelenéseinek történetét, amely részletesen megtalálható a 2014-es évben, május 8. és szeptember 8. közt, 125 részben!

Az első poszt:  itt!003_3pastorinhos_09.jpg

Szólj hozzá!

misterio-do-rosario_260.jpg     A szentolvasó mitől oly hatékony? Mert Máriáé! „A gonosz nem azért retteg annyira, mintha Isten (…) hatalma ne volna végtelenszer nagyobb a Boldogságos Szűznél – akiben a tökéletesség korlátozott –, hanem egyfelől azért, mert a Sátán – ez a büszke szellem –, végtelenül többet szenved, ha Isten kicsiny és alázatos szolgálóleánya győzi le őt és bünteti, (…) mint Istennek a végtelen hatalma. Másfelől, mert Isten akkora hatalmat adott Anyjának a gonosz lélek felett, hogy Szűz Máriának egyetlen sóhajától – melyet egy lélekért bocsát Isten elé – jobban fél, mint az összes Szent imáitól,

vi_pal_0012_260.JPG     VI. Pál: A Szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima. Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a rózsafüzért.

„A rózsafüzér mondása természete szerint nyugodt, késleltetetten lassú ritmust igényel, ami elősegíti az imádkozóban az elmélkedést az Úr élete misztériumairól, melyeket Annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s melyekből elmondhatatlan gazdagság fakad.” (VI. Pál: Marialis cultus apostoli buzdítás 1974. II. 2-án. 47.)

rosary-_535.jpg

Szólj hozzá!

1/9 Kilenced a Nagy Magyar Engesztelésért
pócs.JPG

 Bevezető

     Ezrek és tízezrek óhaja teljesedik azáltal, hogy napvilágot lát ez az ájtatossági könyvecske. Régen várják már a máriapócsi Könnyező Szűz tisztelői azt a hathatós áhítatgyakorlatot, amelyet e könyvecske tartalmaz. Hiszen annyi a szenvedés, a keserűség, a könny mindig, de különösen most, hogy Mária gyermekei szinte napról-napra a Könnyező Istenanya kegyképe előtt szeretnének térdepelni s oltalomért esedezni. Ezt nem mindenki teheti meg, hiszen sokak számára igen messze van Máriapócs, másoknak meg nincs erejük ahhoz, hogy Pócsra zarándokoljanak.
     Ez a könyvecske legyen hát eszköz ahhoz, hogy a benne foglalt szent kilenced végzése által saját otthonunkból, saját templomunkból szálljon sóhajunk a Könnyező Szűzanyához, Tőle reánk pedig az ő szent kegyelme, vigasztalása, segítsége!
     Fogadjátok Testvérek örömmel és szeretettel e kedves áhítatgyakorlatot, vigyétek magatokkal otthonotokba s végezzétek bizalommal minden szenvedésetekben, minden aggodalmatokban.
Adja a jó Isten, hogy e kis könyv révén sok-sok kegyelem szálljon a mi drága Könnyező Szűzanyánk ájtatos tisztelőire!

Máriapócs, 1945. VIII. 15.

A SZERZŐ

A szent kilencedről

     MI A SZENT KILENCED? Kilencednek nevezzük azt az áhítatgyakorlatot, amely bizonyos imáknak és erénygyakorlatnak kilenc napon ismétlődő végzéséből áll. E napoknak megszakítás nélkül egymás után kell következniük. Végezhetünk olyan kilencedet is, melynek keretében kilenc egymás után következő hétnek, vagy hónapnak egy-egy meghatározott napján teszünk eleget a vállalt kötelezettségnek.
     VAN-E VALAMI KÜLÖNÖS ERŐ A SZENT KILENCEDBEN? Van. Ezt bizonyítja a számos csodálatos imameghallgatás és különleges kegyelmek elnyerése, melyekben a kilenced végzése alatt, vagy után már oly sokan részesültek. Azt is tudjuk, milyen nagy kegyelmeket ígért az Úr Jézus azoknak, akik nagy kilencedet végeznek az ő Szent Szíve tiszteletére, illetve engesztelésére.
     MIBEN REJLIK AZ A KÜLÖNÖS ERŐ? Erre legjobb válasz az evangéliumi özvegyről és az igazságtalan bíróról szóló példabeszéd. Bár ez a bíró nem törődött sem Istennel sem emberekkel, egy özvegyasszony kérését mégis teljesítette, mert az hosszú ideig zaklatta. Ha tehát még az igazságtalan bíró sem tudta elutasítani a szegény özvegy állhatatos könyörgését, mennyivel inkább meghallgatja azt a jóságos mennyei Atya. Nem a kilences számban van tehát a kilenced ereje – ezt hinni babona volna – hanem az állhatatos, mintegy zaklató áhítatgyakorlatban.
     HOGYAN VÉGEZZÜK A KÖNNYEZŐ SZŰZ KILENCEDÉT? Feltesszük magunkban, hogy ezen és ezen a napon kilencedet kezdünk a Pócsi Szűzanya tiszteletére valamely kegyelem elnyeréséért. Azután kilenc egymásután következő napon végezzük a könyvecskében foglalt áhítatgyakorlatot a napok száma szerint. Végezhetjük a templomban, vagy otthon – ha van pócsi képünk, akkor az előtt térdepelve – egyedül, vagy többen, pl. egy testvér több testvérért, szülőkért, vagy megfordítva, vagy az egész család valamely kegyelemért. Szép szokás ilyenkor feldíszíteni a képet és ha lehet, egy-két gyertyát gyújtani a Szűzanya tiszteletére. Nagyon szép, ha a kilenced kezdetén és végén meggyónunk és megáldozunk. Minden napra találunk a könyvecskében egy-egy erénygyakorlatot is, melyeket imádságunk erősítésére szintén végezzünk el a nap folyamán.

kegykep-mariapocs3.jpgELSŐ NAP

Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Bevezető ima minden napra

     Tekints kegyesen reám, Könnyező Szűzanyám, ki könyörögve borulok le Eléd. Bizodalmam Isten után csak Beléd helyezem, mert te szerető égi Anyám vagy. Én erősen hiszem, hogy e szent kilenced, melyet (megemlíteni a kért kegyelmet) végzek a te tiszteletedre, nem lesz hiábavaló. Hiszen még sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki Hozzád folyamodott. Mindenkin akarsz könyörülni, ó drága Könnyező Szűz, mert kegyes és irgalmas vagy, segítesz is mindenkin, aki Hozzád esedezik, mert erőd és hatalmad nagy. Nézz hát le, Anyám, az én imámra is, és méltasd meghallgatásra. Engedd elnyernem azt a kegyelmet, melyért e szent kilencedet végzem, ha az üdvömre válik. Ám Te jobban tudod Szűzanyám, mi szolgálja az én igazi javamat, éppen azért szent közömbösséggel és megadással ismétlem Szent Fiad szavait: „Mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tied”. (Luk. 22:24.)

Elmélkedés
AZ ALÁZATOS SZŰZ

     Mikor elérkezett az idők teljessége, angyalt küldött a jó Isten a földre, hogy üdvözölje az istenanyaságra kiválasztott Szüzet. Az égi követ, Ura utasítása szerint kikerüli a nagyúri, hercegi, királyi palotákat s egy szerény kis názáreti lakásba köszönt be, ahol a legalázatosabb leányzó, Szűz Mária szolgált az Úrnak. E szerény leánykának jelenti az angyal, hogy Őt választotta ki a Szentháromság az Üdvözítő anyjának. Milyen meglepetés ez annak számára, aki ekkora méltóságra soha gondolni sem mert! – A Szűzanya maga válaszol: „Mert megtekintette szolgálójának alázatosságát”. (Luk. 1:48.)
     Az Istenanya, amikor ki akarta magát nyilatkoztatni, mint Könnyező Szűz, ismét az alázatosság példáját adta nekünk. Nem kereste a királyi paloták művészien faragott szobrait, világhírű mesterek csodaszép alkotásait, Máriaképeit, hanem egy egyszerű, fára festett, fekete képet választ ki csodáinak eszközéül. Elkerüli az ékesen díszített székesegyházakat, bazilikákat, s leszáll egy szerény kis fatemplomba. Nem választja a parkokkal, szökőkutakkal, márványpalotákkal ékeskedő városokat, hanem lakást vesz magának egy új Názáretben, a szegény, homokbuckás Nyírség kicsiny falujában, Máriapócson. Egyszerű, szegény az otthona, s mégis elég gazdag ahhoz, hogy minden zarándok meggazdagodva térjen haza!
     Én alázatos vagyok-e? Nem szoktam-e büszkélkedni, dicsekedni tehetségemmel, szépségemmel, vagyonommal? – Ha így tennék, akkor elrabolnám a jó Istennek járó dicsőséget!
ERÉNYGYAKORLAT: Ma megalázkodom néhányszor a jó Isten előtt, vagyis elismerem, hogy nyomorult bűnös, por és hamu vagyok.

I M A

     Könnyező Szűzanyám! Nyomorúságom eleven tudatában térdelek Eléd. Szinte csodálkoznom kell, hogy mint Anyámhoz bátorkodom Hozzád könyörögni, Aki már Isten Anyja lévén csak az Úr szolgálójának nevezted Magadat. Én egy szegény bűnös vagyok, s mégis Anyámnak szólítalak Téged, és segítségedet kérem. Ó Könnyező Szűzanyám, tudom, hogy méltatlan vagyok a meghallgatásra, de kérlek, ne tekintsd az én méltatlanságomat. Fordítsd el orcádat az én bűneimről és egyebet se láss bennem, csak nyomorúságomat, aki Reád vagyok utalva, a te anyai szeretetedre. Ó hallgasd meg hő imám, Könnyező Szent Szűzanyám, s add meg azt a kegyelmet, melyért Hozzád esdeklek. Ámen.

Üdvözlégy Mária… (3-szor) (Az Üdvözlégyekbe, lehetőleg fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését így: ...imádkozzál érettünk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen!) /a szerk./
Könnyező Pócsi Szűzanyánk könyörögj érettünk!
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ámen.

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Mária az  első,  keresztút járó 1
     Emmerich Katalin írt arról is, hogy a Szűzanya hogyan épített keresztutat Efezusban, melyet Mandat Grancey nővér is beazonosított 1891-ben: »A ház mögött a hegy felé a Szent Szűz egyfajta keresztutat épített magának. Amikor még Jeruzsálemben lakott, az Úr halálát követően sohasem mulasztotta el, hogy az Ő fájdalmas útját könnyek között, együttérző emlékezéssel végig ne járja. Egymástól való távolságuk szerint, lépésre lemérte az útnak azokat a helyeit, ahol Jézus szenvedett és sorra feljegyezte. (A képen Mandat nővér, egy hölgy és P. Joung atya a beazonosított egyik stációnál)
mandat_grancey_sr_marie_at_stations_of_cross_530.jpg     Efezusba érkezése után csakhamar láttam, hogy a háza mögött a hegynek fölfelé járja az utat a fájdalmak fölött elmélkedve. Az út erdőbe vezetett, ahol az egyik dombon megjelölte a Kálvária hegyet, s egy másik domb kis barlangjában Krisztus sírját.
     Mária keresztútjának tizenkét állomása van. Ő maga mérte le lépésekkel valamennyit, és János rakatta le számára az emlékeztető köveket.
     Kezdetben csak nyers kövek voltak, hogy megjelöljék a helyeket, később minden díszesebb lett. Alacsony, sima, fehér, nyolcszögletű kövek voltak, melyek felületén kis mélyedés volt. E kövek mindegyike ugyanolyan kőlapon nyugodott, aminek a vastagsága nem volt látható a sűrű pázsittól s a szép virágoktól, amelyek szegélyezték. Valamennyi kő héber betűkkel volt megjelölve.
     Az állomások mélyedésekben voltak kerítéssel körülvéve, mint egy kimélyített kis kerek medence. Az árokban füves, szép virágokkal benőtt ösvény vezetett a kő körül, amely elég széles volt egy-két ember számára, hogy olvasni lehessen a feliratokat. A kövek nem mindig voltak szabadon; az egyik oldalon az időjárás ellen gyékényszőnyeg vagy védő fedél volt rájuk erősítve és ezeket, ha nem imádkozott ott senki, rájuk terítették, s két cövekkel rögzítették.
     A 12 stáció kövei mind egyformák voltak héber felirattal, de az elhelyezésük különböző volt. Az "Olajfák hegyének" állomása kis völgyben volt az egyik barlang mellett, ahol több ember térdelhetett.
     Egyedül a "Kálvária" állomása nem mélyedésben volt, hanem dombon. A "Szent Sír" állomásához dombon mentek át, a domb lábánál levő sziklabarlangi sírhelyhez, amibe a Szent Szüzet is eltemették. Azt gondolom, hogy ennek a sírnak meg kell még lennie a föld alatt és a helye valamikor még napfényre derül«.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

Alsó képen Mandat Grancey és segítője, egy megtalált Keresztút darabjávalmeryem_ana_a_keresztut_darabja_530.jpg

Szólj hozzá!

 Hogy mondhatnánk pontosabban, szebben? 

      A malaszt és a kegyelem fogalma és tartalma között lényeges a különbség! A „malaszt” szó csak az Istentől kapható, különleges ajándékra vonatkozik, míg a „kegyelem” szó sokkal általánosabb értelmű, hiszen kegyelmet ember is adhat. 
     A régi katekizmus szerint van segítő malaszt és megszentelő malaszt, ezek kegyelmi eszközök. „A segítő malaszt által Isten fölvilágosít és megerősít minket lelkünkben, hogy az üdvösségre szükséges jót megismerhessük és megtehessük, a bűnt pedig elkerülhessük. A megszentelő malaszt által Isten a halálos bűnöktől megtisztítja és megszenteli lelkünket.” Az ilyen értelmű malaszt felel meg a latin gratia szónak. A kegyelemnek fordított misericordia és pietas Isten irgalmasságát, megbocsátását, kegyességét hangsúlyozza olyan értelemben, ahogyan – a maga módján – az ember is tud irgalmazni, megbocsátani.
     A Pallas Nagylexikon (1896) szerint a malaszt „isteni kegyelem, Istentől adott ajándék – Krisztus ingyenes ajándéka –, amelynek adományozási oka csupán az isteni jóság”. Az isteni malaszt, tehát Szűz Máriának nem csupán tulajdonsága, hanem létét betöltő, egész valóját meghatározó állapota. Ez tette Őt képessé arra, hogy meghívásának üzenetére hitének szabad beleegyezését tudja adni, és az Üdvözítő Anyja lehessen. Ezt a kiválasztottságot fogalmazza meg a Szeplőtelen Fogantatás dogmája, melyet IX. Pius pápa 1854-ben hirdetett ki: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló malasztja és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.” 
    Istennek Szent Anyjában tehát az egészen egyedülálló szentség pompázatos ragyogását szemlélhetjük, mellyel fogantatásának első pillanatától kezdve tündökölt, mert Fiának érdemeire való tekintettel mindennél fenségesebb módon lett megváltva. Az Atya a Hajnali Szép Csillagot minden teremtett személynél jobban megáldotta, eltöltve áldásának bőségével Krisztusban (vö. Ef 1,3), s kiválasztotta Őt „a világ teremtése előtt”, hogy egészen szent és szeplőtelen legyen (vö. Ef 1,4).
     A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességére mutat az, hogy különbséget tud tenni a csak Istennek tulajdonítható malaszt, és az általános értelmű kegyelem között. Erre gondolva nem volt szerencsés az új liturgiában a malaszt szó kiküszöbölése, mert ez megszüntette a nyelvünkben évszázadok óta élő, lényegi különbségtételt. A magyarítás ebben az esetben éppen annyira nem volt indokolt, mint amennyire indokolatlan lenne az Eucharisztia szó kiküszöbölése és pl. a magyar „hálaadással” való helyettesítése.
     De van az „Üdvözlégy”-nek egy másik magyar sajátsága is, amely mostanáig szerencsére megmaradt. Az imádság könyörgő részét egyedü a magyarban kezdjük így: „Asszonyunk Szűz Mária …”, mert a latinban és más nyelveken „Szent Máriát” mondanak (Sancta Maria, Heilige Maria, Sainte Marie, Saint Mary stb). A magyar nyelv finom kifejező, megkülönböztető képességének birtokában, a rokon jelentésű kegyelem és a malaszt szavak közül ezért méltó és igazságos tudatosan a malaszt kifejezést választanunk legalább akkor, amikor az asszonyok közül a legkülönbet köszöntjuk az angyal szavaival!
     De lássunk végre egy régi (eredeti) magyar imádságot! 1531-ben, a Nyulak-szigetén Sr. Kata domonkos apáca a Thewrewk-kódexben gyönyörű imádságot írt le Mária Szívéhez, melyet talán már Szent Margitunk is ismert és imádkozott, bizonyítván ezzel, hogy a legősibb magyar hitben virágzott a Mária-áhítat (a malaszttal együtt!).
Csupán megjegyzem, hogy ebben a 13. századi imában már említve van a szeplőtelen kifejezés, melynek elhagyása s szentmise bűnbánati (Mea Culpa) imájából, szintén nagy és ártó melléfogás!
 
     Mondásom van az te édes Szívedhez, ó Mária, angyali fényességnek tüköre!
Szólásom vagyon az te tiszta Szívedhez, e világnak nemes Asszonya!
Üdvözlöm az én szívemnek belső érzékenysége szerint az te szeplőtelen Szívednek méltóságát, ki először a nap alatt mindenkinél méltóbb lett befogadni az Atyaúristennek méhéből kiszármazott magzatot. 
     Üdvöz legyen az te szűzességes Szíved, Szentháromságnak tisztaságos lakása és drágalátos szállása, kiben az istenség az emberséggel egyesült, szeretetnek ölelése miatt..
     Magasztaljon föl ezért tégedet minden lélek, ó édességes Szűz Mária, mind az te boldog szent Szívednek Istenhez való engedelmességével, honnan eredet szerint az mi üdvösségünk származott. .
    Üdvözlégy Mária, tisztaság liliomának magas köve!
    Üdvözlégy Mária, alázatosság mélységes völgyének violája!
    Üdvözlégy Mária, isteni szeretet mezejének piros rózsája!
    Üdvözlégy Mária, minden malasztnak és irgalmasságnak kútfeje!
    Üdvözlégy Mária, mennyei harmat, minden isteni édességnek és ájtatosságnak teremtője. Ámen. 

 

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgÉletvitelünkre figyelnünk kell!

Krisztus urunknak a Keresztről elhangzó szavai óta a Szent Szűz mindenkori segítőnk és édesanyai szívvel aggódik értünk! Nem csak előre figyelmeztet az elhatalmasodó bűn súlyos következményeire, de elkerüléséhez hatékony eszközöket is ajánl. Ilyen a Rózsafüzér, a Csodásérem, az emberiségmentő Fatimai Kérések és Szíve Szeretetlángja! Erről szólt a La Salette-i, a Fatima-i, az Akita-i, a Garabandál-i és a Szeretetláng üzenetekben is! Vagyis, ha az emberiség bűnbánatban meg nem tér, elérkezhet a pillanat, amikor a bűnében megmaradó emberek testi-lelki pusztulása is bekövetkezhet.

La Salette 1.

Az 1846-os La Salette-i üzenetnek már az első része is két lényegi bűnre figyelmeztet. Egyfelől, aki nem teljesíti Isten harmadik parancsát ‒ nem szenteli meg az Úr napját azzal, hogy dolgozik és elmulasztja a vasárnapi Szentmisét is ‒, az az ember Istennel nem tart kapcsolatot, nem imádkozik és megfosztja magát az isteni kegyelmektől. Másfelől az istenkáromlás elhatalmasodott szokása, mely rendkívül durva módon sérti Istent, és mélyíti a szakadékot Isten és ember között. Akiknél e két bűn szokássá válik, azok nem csak saját örök sorsukat veszélyeztetik, de súlyos kárt okoznak a társadalmak életében is!

A La Salette-i üzenetek 1858-ban közzétett titok-része kifejti, hogy eljön az idő, amikor egy másik evangéliumot fognak hirdetni, tagadva menny és a pokol létezését. Ennek folytán a sátáni tevékenység megsokszorozódik, melyben sok megtévesztett ember tagadni fogja a sátán személyes voltát és a pokol létezését.

(folyt.)

Előző részla_salette_sz_ul_007_545.jpgla_ket_gyerek_a_sza-val_545.jpg

Szólj hozzá!

A MÁRIA ORSZÁGA IMAKÖZÖSSÉG

ÁLTAL INDÍTOTT IMALÁNC

Kérjük imádkozz Magyarországért legalább 10 másodpercben a déli harangszó idején
február 14-től Húsvét Vasárnapig!

 „MI ATYÁNK, AKI A MENNYBEN VAGY,
ÁLDD MEG MAGYARORSZÁGOT,
BOLDOGASSZONY ANYÁNK,
ŐRIZD NEMZETÜNKET!”

És áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

Az Istenanya üdvösséges terve 3

orig-Mariapocsi_kegytemplom.jpg     Ami a franciáknak Lourdes, a portugáloknak Fatima, az osztrákoknak Mariazell, a lengyeleknek Czenstochowa, az nekünk magyaroknak: Máriapócs, ahol oly lelkesen befogadták Mária Szíve Szeretetlángjának lelkiségét! Sok hívő éppen azért zarándokol a Pócsi Könnyező Szűz kegyhelyére, hogy aggodalmas szívük az Isten- és emberszeretetre lobbanjon. Jönnek a betegek, hogy meggyógyuljanak, a bűnösök, hogy bocsánatot nyerjenek, a szomorúak, hogy vigasztalást találjanak, a reménytelenek, hogy bizalomra gerjedjenek. Jönnek ezrek, tízezrek, hozza őket a biztató tudat, hogy a Könnyező Szűz nagyhatalmú, s Nála nincs lehetetlenség. Avagy mi más lenne olyan szép vagy szemlélni való a kis Máriapócs községben, ami az egész országból idevonzaná az embereket? Mi más, mint a Szűzanya közbenjáró kegyelmét kiesdeni!IMG_3706.jpg

     A Szent Mihály templom avagy máriapócsi kegytemplom égbe nyúló tornyainak megpillantása tüzet gyújt a lelkekben és a rózsafüzérezés üdvözlégyeiben visszhangzik a könyörgés: "Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre"! Szép énekeink dallamai a lelket magasba ragadják és a nagy tömeg hullámzása között szívükbe kimondhatatlan nyugalom költözik. Talán életük legboldogabb óráit élik át e szent helyen. A búcsú elmúltával is még sokáig hallják fülükben az ércesen csengő hangokat, az ezerféle énekből újra és újra előtörő szép nevet: Mária.

hajdud.JPG

     

"Üdvözlégy Istenszülő Szűz Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled, áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcse, mert szülted nekünk Krisztust, az Üdvözítőt, a mi lelkünk Szabadítóját." (Nagyböjti tropár) 

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/  

     A továbbiakban, A PÓCSI SZŰZ MÁRIÁNAK AJÁNLOTT KILENC NAPI IMÁDSÁGOT posztolok kedves Olvasóimnak, mely holnaptól kezdődik. Egyben engesztelésként, Édes Magyar Hazánk lelki megújulásáért!

 A NEMZETI KEGYHELY HONLAPJA: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

91516562.jpg

Szólj hozzá!

 

5 PERC ELMÉLKEDÉSkepkivagas_530.JPG

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Miként keletkezett a legenda Mária jeruzsálemi haláláról és sírjáról? 2
48575_280.jpg    De lássuk még egyszer a sajátos ügyet Boldog Emmerich Katalin leírása nyomán!  Az alábbi írások a Szent látnoktól merítenek:
     Amikor már Jánossal Efezusba költözött, onnan kétszer is visszalátogatott Jeruzsálembe, hogy ott keresztutat járjon (mely áhítat-gyakorlatban Ő volt az első a világon)! Ilyenkor a benső átérzés olyannyira megviselte, hogy támolygott a szenvedéstől és többször össze is esett – mi több –, annyira súlyosan legyengült, hogy már azt hitték meg is halt! A továbbiakban idézem Boldog Emmerich Katalint.
„Itteni (efezusi) tartózkodása harmadik éve után Mária nagyon vágyakozott Jeruzsálembe. János és Péter kétszer is elvitte Őt oda.
     Amikor megérkezett, láttam, hogy mielőtt a városba mentek, az esti szürkületben felkeresték az Olajfák hegyét, a Kálvária hegyet, a Szent Sírt és az összes Szent helyet Jeruzsálem körül.
szuzanya_keresztut442f227f1072b.jpgIsten Anyja oly szomorú és a szánalomtól megindult volt, hogy alig tudott egyenesen állni. Péter és János a karja alá nyúlva támogatta.

     Halála előtt másfél évvel még egyszer eljött ide Efezusból és láttam, hogy kendőjébe burkolózva az apostolokkal éjnek idején ismét fölkeresi a Szent helyeket. Kimondhatatlanul szomorú volt és mindig sóhajtozott: ,,Ó a fiam, a fiam!” Amikor annak a palotának a hátsó kapujához ért, ahol találkozott Jézussal, aki a kereszt alatt lerogyott, a Szent Szűz ájultan esett a földre a fájdalmas emlékezéstől megindultan, és a kísérői azt hitték, hogy meghal.
 szuzanya_butler-530.jpg    A Sionra vitték a cönákulumba (= az Utolsó Vacsora helyére), annak idején ennek egyik épületében lakott. Itt a Szent Szűz több napon keresztül annyira gyönge és beteg lett, többször az eszméletét vesztve, hogy azon gondolkodtak, elkészítik a sírját.
     Ezt megbeszélték Vele és Ő az Olajfák hegye felé eső egyik barlangot választotta, s az apostolok pedig egy keresztény kőfaragóval elkészítették neki a szép sírt.
sorrowfulmother_530.jpgMire azonban a sír elkészült, Mária felgyógyult s elég erős volt ahhoz, hogy újra visszautazzon efezusi házába, ahol másfél év múlva valóban meg is halt. Az Olajfák hegyén számára készített sírt minden időben tiszteletben tartották, később templomot is építettek fölé. Később, többen írtak arról a mendemondáról, hogy Jézus Anyja Jeruzsálemben halt meg és ott temették el. (Mária jeruzsálemi sírtemplomát lásd alul!)

     Isten bizonyára megengedte, hogy a haláláról, sírjáról és mennybevételéről szóló hírek bizonytalanok legyenek, és csak a hagyományokra támaszkodjanak, hogy ne adjon semmi teret a kereszténységben az akkoriban még annyira pogány felfogásnak, mert könnyen úgy imádták volna Őt, mint valami istennőt.”
Nos tehát, a Szent Szűznek valóban volt saját sírhelye a Getszemáni kertben, de ezt „nem vette igénybe” SOHA! (Deutsch, 1965)

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)tomb_jerusalem_530.jpg

Szólj hozzá!

A magyar nyelv ősisége

     Előre bocsátom, hogy nem vagyok nyelvész és nem is kívánok belekontárkodni ebbe a disciplinába. Magyarságtudatom velejárója, hogy minimális nyelvészeti ismeretekkel bírjak és magánvéleményemben, magyarként magyarázzak!

     Alap problémám az, hogy ezer évvel ezelőtti írásbeli feljegyzések alapján egyre csak azt kívánják bizonyítani (pl. Ó-magyar Mária-siralom; Halotti beszéd; Tihanyi alapítólevél), hogy bizony a magyar nyelv igen kezdetleges volt és az idők során számtalan szót és kifejezést vett át a környező népektől! Véleményezésem tehát a következő:

1) A magyar nyelv ősiségében, szógyökeiben, nyelvtanában és kifejezési árnyalataiban felülmúl minden más nyelvet! 

2) Az ezeréves írott nyelvemlékek nagyrészt azért hangzanak olyan "bikkfául", mert az addigi rovásjelek helyett latin betűvel kellet lejegyezni a hangokat, ráadásul idegen írnokok tették ezt, a saját hallásuk szerint. Ha pl. nekünk kellene egy általunk ismeretlen nyelvű beszédet fonetikusan lejegyeznünk - csak úgy hallás után -, bizonyára hasonló "nyelvemléket" produkálnánk, nemde? Ha magyar ember jegyezte volna le rovásjelekkel, akkor lényegesen életszerűbben hangzana! Semmi nem bizonyítja ugyanis, hogy pl. a leírt formában kell a tihanyi oklevél szavait olvasni. Az a valószínű, hogy a szöveget ugyanúgy mondták, ahogy ma is tesszük. Az ennél régebbi magyar nyelvemlékek bizonyítják, hogy 15 ezer évre visszamenőleg normálisan beszéltünk magyar nyelven. 

Malaszt vagy kegyelem?

3) Általános a hozzállás, hogy egy-egy magyarban honos szavunkat indokolatlanul is "idegen nyelvemlékként" cimkéznek – csak azért –, mert abban a nyelvben is megtalálható! Ilyen például a 'malaszt' szó is, mely ómagyar kifejezés: milost (jóakarat, képesség)! Ezt vették át a szláv nyelvek szláv: milost (jó szándék, kegy, adomány) < milo (kedves, szeretetteli)] 'milo', vagy 'milost'-ként. Kérdés, hogy ki vette át kitől? A legtöbb esetben nagyobb esély van egy ősnép ősnyelvére eredeztetni valamit, mint egy olyan újkori nyelvhez kötni, melynek nyelvtanát és szótárát csak a 17. században jegyeztek le (pl. a szlovákot)! Hasonlóan sajátos következtetés, hogy "a magyar nép nem ismerte a földművelést" és még a föld szavunkat is a germán nyelvből (field; feld) vettük át (nemde fordítva??). Ugyan bizony melyik nyelv nevezi glóbuszunkat ugyan azon kifejezéssel (Föld), mi több a földterület mértékegységét holddal? Az pedig, hogy ko-csi, csi-kó, ka-pa, kap, bele-kap, az idegennyelvekben egyáltalán nem vezethető le a (máshol nem létező) szógyökök logikájával!

     De érdemben, végülis a malasztról szeretnék beszélni, amely /néhány-/ezeréves magyar szavunk, amely minden templomban elhangzott milliomszor, és minden katolikus családban évszázadok óta e kifejezéssel mondták az Üdvözlégyeket a legnagyobb természetességgel: Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes... Mert élt ez az ősrégi kifejezés, melyről mindenki tudta mit jelent: Istentől való kegyelmet! 

     Valamikor a hetvenes években úgy döntött a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (valaki nyelvújító javaslatára), hogy véget vet ennek a szép, ősmagyar szónak – merthogy idegen eredetű (?) –, s innentől kezdve a magyar katolikusokkal igyekeztek elfelejtetni ezredéves szavaink egyikét, s a ’malaszt’ meghalt. Egyébként "na és", mégha idegen lenne is, még akkor is teljesebb és egyértelműbb fogalom, amely nagyon pontosan meghatároz valamit! Hogyan is jegyezték le a Halotti beszédet a latin írnokok: "Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot..." (Mennyi malasztban teremté eleve (a) mi ősünket, Ádámot...)

De ha már magyarítják, hogyan használnánk az idegen eredtű szavakat magyarul, úgymint az "amen" (úgy legyen), a "litánia" (letenye), a "tabernákulum" (oltárszekrény) és az Eucharisztia (hálaadás) meghonosodott kifejezéseket?

Csak megjegyzem, hogy bizonyára az ilyen "nyelvújítók" (akik a Miatyánkot is lazán "megökumenizálták") hadakoznak legjobban az Üdvözlégyben mondandó könyörgés opcióként való befűzése ellen: "...imádkozzál érettünk bűnösökért, (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján.  Amen". (És milyen igazuk is van! Csakhogy nem következetesek és még kevésbé figyelmesek!)

Mert bizony a Miatyánkban újabban elhangzó "aki a mennyekben vagy" sokkal pontatlanabb, mint az "AKI VAGY a mennyekben"! Az előbbi (az újított) ugyanis helymeghatározós szerkezet, miszerint nem egy "másik atyáról" beszélünk, hanem arról aki a mennyekben van (lásd: dualista eretnekség)! Az őseredeti biblikusabb "vagyok aki VAN" (az Örökké Létező), kései fordításban: "vagyok aki vagyok" (Kiv 3,14)

Nem beszélve arról - ami fontosabb lett volna -, korrigálni  a Miatyánk  pontatlan fordítását"ne vígy minket a kísértésbe" (mely szintén eretnek állítás, hiszen Isten nem visz a kísértésbe! A helyes fordítás így hangzana: "ne hagyj minket a kísértésben", vagyis ne hagyj minket a "slamasztikában", mert gyengék és erőtlenek vagyunk! – Na de erről ennyit! 

     Mit is jelent a 'malaszt'? Azt, hogy isteni Kegyelem; Istentől való jóakarat,  Istentől való készség, jótétemény, vagyis csak Istentől való ajándék!

Példamondat: "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled"!  (ennél többet ily tömören nem is lehet emberi szavakkal kifejezni!)

     És mit jelent a jóval szegényesebb 'kegyelem' szavunk? Istentől vagy embertől való segítő ajándékot, büntetés elengedést, jóindulatú haladékot, melyet bárki adhat embertársának, sőt egy állatnak is!

Példamondat: "a Köztársasági Elnök kegyelembe részesített egy elitéltet". – Micsoda különbség! 

(folyt!) 

Szólj hozzá!

fatima13-afichebanner_540.jpgHihető vagy hihetetlen – mára már tény!

    Sajnos nehéz és reménytelennek látszó helyzetbe került a világ ‒ annak ellenére ‒, hogy erre úgy az Evangélium, mint a hiteles Mária-üzenetek előre figyelmeztettek!

Nem kétséges, sőt mára már nyilvánvaló, hogy ha az emberiség meg nem tér, akkor az elistentelenedő világban nem csak elhatalmasodik a bűn, de még a természet is élhetetlenné válik, sőt felmerül a tömeges elkárhozás veszélye is!

Az Evangélium szavai így figyelmeztetnek:

"Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban." (Mk 1,15)

Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségtek a sátán, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen. (1Pét 5,8-9)

Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2)

Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, és becsmérelni fogják az igazság útját. (2Pét 2,2-3)

Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket az én nevemért. (Lk 21,7-12)

Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfia színe előtt. (Lk 21,36)

Íme, mindent előre megmondtam nektek." (Mk 13,19-23)

 

– És hitelt adtunk e szavaknak?

(folyt.)

la_salette_fajd_anya_545.jpgrendbontok1_545.jpg

Szólj hozzá!

Az Istenanya üdvösséges terve 2

kapu.jpg
     A magyar görögkatolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának 75. évfordulóját.08.jpg


     Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a hazánkba látogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt. Ennek emlékére készítették el a bazilika új bronzkapuját. (ld. fenn!)

     Máriapócs a történelmi- és a mai Magyarországnak is az egyik legismertebb búcsújáró helye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: július 20-án, azaz Szent Illés napján, augusztus 15-én - Nagyboldogasszony napján és végül szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján.

     A bazilika altemplomában vannak eltemetve a templom alapítói és jótevői, s mellettük a Hajdúdorogi Egyházmegye eddig elhunyt három püspöke. A zarándokok folyamatosan felkeresik az altemplomot, hogy imádkozzanak értük.

     2005. december 3-án zárult a jubileumi év Máriapócson, mely évet a máriapócsi Kegykép harmadik könnyezésnek száz éves centenáriuma alkalmából hirdetett meg Dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök.

     A jubileumi év záró eseményén részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is, akik a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus papjaival és az ünnepségre érkező hívekkel együtt imádkoztak a Könnyező Istenszülő Kegyképe előtt.

0103.jpg     A Szent Liturgia kezdetén a zarándokok könnyes tekintetével övezve, ünnepélyes menetben vitték be a bazilikába a felújított Kegyképet. A Szent Liturgia elején felolvasták XVI. Benedek pápa levelét, melyben a máriapócsi ünnepségre Erdő Péter bíborost a pápa személyes küldöttjévé nevezték ki. Bíboros úr kiemelte a máriapócsi Kegykép jelentőségét a magyar nép életében: "...Szűz Mária nem hagyta el Máriapócsot, nem hagyta el Magyarországot. A kép pócsi másolata újra könnyeket ontott: legutoljára 1905. december 3-tól 19-ig. A könnyező Szűzanya újra a szomorúak vigasztalója lett." A Szentbeszéd végén jelentette be: "Örömmel adom hírül, hogy a Máriapócson tisztelt Szűzanya iránti hódolat jeleként, a kegyhely fontosságát elismerve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezen a héten ezt a bazilikát nemzeti szentéllyé nyilvánította." A Szent Liturgia végén Erdő Péter bíboros megkoronázta a Kegyképet azzal az arany koronával, melyet XVI. Benedek pápa áldott meg 2005. november 23-án az általános pápai kihallgatás keretében.

 /Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.) 

A NEMZETI KEGYHELY HONLAPJA: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

800px-Máriapócs_-_zarándokhely.jpg

 

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Miként keletkezett a legenda Mária jeruzsálemi haláláról és sírjáról? 1
      Az évek során az irodalmi és egyháztörténelmi harc természetesen nem csitult a kérdés körül, még akkor sem, amikor az efezusi Mária Ház ügye rendeződni látszott. A nagy kérdés az újszövetségi exegéták (bibliamagyarázók) közt továbbra is fennállt, miszerint Szűz Mária valóban Efezus mellett élt-e? Azon meg végképp vita folyik máig is, hogy az Istenanya Efezusban szenderült-e el és innen vétetett a mennybe, vagy Jeruzsálemből?
     Kétségkívűl zavart okoz, hogy Jézus Anyjának két sírja is van, jóllehet egyikben sem volt (ha egyáltalán)! A Szent Szűz mennybevételének pillanatait végső soron senki sem látta! A lényegi kérdés, hogyha Jézus Anyja Efezusban halt meg, akkor miért volt sírja már az első század elején a jeruzsálemi Getszemáné kertben, és miért épült rá végül a 6. században az Elszenderülés Temploma? (A képen Mária sírja, a jeruzsálemi Elszenderülés Templomban.)
tumba-maria-jerusalen_530.jpg     A válasz szomorúan egyszerű! A Szent Szűz szeretete nem élhetett Szent Fia megváltó szenvedésének állandó átelmélkedése nélkül. Különösen húsvéti időszakban végigjárta a Szenvedés Útját Jeruzsálemben. Mindannyiszor könnyek közt, az arca elsápadt a fájdalomtól. Gyakran összeesett, és már-már azt hitték, hogy meghalt! Ezért sírhelyet vásároltak Neki! (A Czensztochowai ikon ezt a fájdalmas Mária-arcot rögzíti, melyet feltételezések szerint Szent Lukács festhetett az Utolsó Vacsora asztallapjára!)

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

mbczestochowska_530.jpg

Szólj hozzá!

Szövetségkötés az őrangyallal és az összes szent angyallal (Rövidített változat!)

     Szent Őrzőangyalom, hozzád fordulok: Istennek angyala, akit a Mennyei Atya őrzőmmé, segítőmmé, tanítómmá rendelt! Te ezt a feladatot születésemtől fogva betöltöd mellettem – óvtál, védelmeztél és újra, meg újra szóltál lelkiismeretem hangján keresztül – megköszönöm neked mindezeket a szolgálatokat. Bár én sokszor tudomást sem vettem rólad, te mégsem hagytál magamra, hanem mindig segítségemre voltál.

Meg akarom mostantól szívlelni minden intésedet és követni akarom minden sugallatodat. Te jól tudod, hogy az utolsó időkben élünk. Te ismered a sátán terveit, hogy tönkre akarja tenni Isten művét ezen a Földön. Te tudod, hogy meg akarja osztani, el akarja pusztítani az Egyházat és az emberiséget, és hogy oly sokakat kárhozatba akar dönteni. Tapasztaljuk a gonoszság erőinek elszabadulását. És mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk megállítani a sátánt és angyalait, de ti Szent Angyalok, Istentől rendelt ellenfeleik vagytok.

Szent Őrzőangyalaink kérünk titeket, hogy léptessetek minket szövetségre az összes Szent Angyallal, azok minden karával és teremtsetek köztünk személyes és állandó kapcsolatot! Mind a kilenc kar szent angyalai, hazánk, családunk, közösségeink védő szent angyalai, és akiket a Szentírásból név szerint is ismerünk, Szent Gábor, Szent Rafael és a mennyei seregek vezére, Szent Mihály, figyelni akarunk rátok! Veletek együtt akarunk küzdeni.

Tanítsatok meg erényeitekre, hogy helyt tudjunk állni az utolsó idők harcaiban! Tanítsatok meg a szeretetre, a szentségre, a tisztaságra! Tanítsatok meg Isten helyes imádására, a bölcsességre és a hallgatásra, a türelemre, a bátorságra, a fegyelemre, és a hűségre, hogy amikor szakadásokat, ellentéteket tapasztalunk, akkor is tudjunk mindig Jézushoz hűségesek maradni, ne veszítsük el hitünket, reményünket, hogy mindvégig megmaradjunk az Isten és az egymás iránti szeretetben! Segítsetek, hogy együtt tudjunk működni veletek és az összes szentekkel a Mennyei Atya tervében, aki „Krisztusban mint Főben újra akar egyesíteni mindent, ami van a mennyben és a földön.”

Mi ugyan keveset tudunk nyújtani ebben a szövetségben, de azt szeretnénk megtenni, ami rajtunk múlik! Segítsetek, hogy mi magunk is átalakuljunk, átváltozzunk, ahogyan átváltozik a kenyér és a bor a szentmisében. Hintsétek meg Jézus Szent Vérével és Királynőtök szent könnyeivel az egész Földet, hogy megtisztuljon a bűntől, az Isten elleni lázadás szellemétől, és védve legyen a gonosz erők támadásaitól! Vigyétek győzelemre a mi gyarló közreműködésünkkel Isten ügyét!

Mostantól a Szentháromság, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek segítsége által a szent angyalokkal való szövetségem tudatában akarok élni és meghalni. Amen.

(Összeállította: Bocsa József Sch.P. A teljes szöveg elhangzott a váci 7. kiengesztelődési találkozón 2013. október 19-én)

(Vége!) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

A MÁRIA ORSZÁGA IMAKÖZÖSSÉG

ÁLTAL INDÍTOTT IMALÁNC

Kérjük imádkozz Magyarországért legalább 10 másodpercben a déli harangszó idején
február 14-től Húsvét Vasárnapig!

 MI ATYÁNK, AKI A MENNYBEN VAGY,
ÁLDD MEG MAGYARORSZÁGOT,
BOLDOGASSZONY ANYÁNK,
ŐRIZD NEMZETÜNKET!”

És áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A MÁRIA ORSZÁGA IMAKÖZÖSSÉG
IMALÁNCOT INDÍT 

Kérjük imádkozz Magyarországért legalább 10 másodpercben a déli harangszó idején
február 14-től Húsvét Vasárnapig!

 „MI ATYÁNK, AKI A MENNYBEN VAGY,
ÁLDD MEG MAGYARORSZÁGOT,
BOLDOGASSZONY ANYÁNK,
ŐRIZD NEMZETÜNKET!”

És áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

Az Istenanya üdvösséges terve 1

     Azzal, hogy a kegykép a birodalom fővárosába került, az ikon mellett a görög katolikusság is a világ látókörébe került. Sőt azt is ki kell jelentenünk, hogy az eredeti kegykép a mai napig nagy tiszteletnek örvend a bécsiek körében, mi több - számos imameghallgatás is történt ott.

IMG_3701.jpg     Mivel az ungvári unió 50. évfordulóján történt a könnyezés (1696), a görög katolikusok úgy tarják, hogy a Szent Szűz így „szentesítette” a görög katolikusság döntését. Az ortodoxok viszont azt gondolják, hogy az Istenszülő az uniót siratta meg. Ám tudjuk, hogy az Istenfiú Anyja, Mária "az egy akol és egy pásztor" evangéliumi megvalósításán munkálkodik, és ennek engesztelő kiváltságát országára a Regnum Marianumra bízta! Isten malmai azonban lassan őrölnek, de maradéktalanul!

     1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis egy idő óta, az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, és a kép megcsókolása – az érintés – a nagy tömeg miatt nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt alakították ki a kegykép számára. A falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető lett. Így lényegében a kép vissza került a réges-régi helyére! A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a „basilica minor” címet adományozta.

     Tény, hogy sokakat megérintettek a máriapócsi események. Így például az irodalomra sem volt hatástalan: a könnyezés előtörténetét, lezajlását és a második könnyezést Tartallay Ilona foglalta az Ékes Virágszál című regényébe.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

100_3694.jpg 

 

    A NEMZETI KEGYHELY HONLAPJA: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A török állam akadékoskodása
     Folytatva az efezusi Meryem Ana történetét, a területet a török vámhatóság egyszerűen kisajátította azon az alapon, hogy a nevezett terület „hegy” – ennél fogva tehát – állami tulajdon! Be kellett tehát bizonyítani, hogy a Panaya Kapulu már eredetileg is beépíthető területként volt nyilvántartva, amit világosan bizonyított a török kormányhivatalok megelőző irataiban való megnevezése, amiként a Mandat Grancey – P. Poulin adományozó levélben is! Ez megoldottnak látszott, de...
burokracia6743_330.jpg     1947-ben újból veszélybe került a Szent hely tulajdonjoga. Ekkor meg azzal az ürüggyel akarták kisajátítani, hogy minden erdőterület az államé! Nos, könnyen bizonyítást nyert, hogy Meryem Ana egyáltalán nem erdőség.
     Sajnos, már-már úgy látszott, hogy ezek a bürokratikus "csavarok" teljesen tönkretették P. Poulin művét, de 1928-ban, halála előtt mégis töretlen reménnyel írta: „Panaya, Lázárhoz hasonlóan előjössz a sírból.” És valóban, harminc éven át való küzdelem után 1951-ben elismerte a török állam a tulajdonviszonyokat! Azóta Meryem Ana egy magánegyesülethez tartozik. Kitartó fáradsággal sikerült meggyőzni a hatóságokat, hogy 'Mária Háza' idegenfogalmi célpont is lehet.
Izmirből már 1896-ban szerveztek zarándoklatokat Meryem Anához és amikor 1950-ben Róma kihirdette Mária mennybevitelének dogmáját, felélesztették ezt a hagyományt.
descuffi_280.jpg     1951-ben P. Euzet, egyetértésben Msr. Joseph Descuffi szmirnai érsekkel a Szentélyt a hozzá tartozó területtel, átruházta egy egyesületre, mely kezdetben a „Panaya Kapulu Demenĝi” néven, majd később „Meryem Ana Demenĝi” néven lett bejegyezve. A török állam engedélyezte, hogy az egyesület a befolyó pénzeket az antik keresztény szentély a felújítására és fenntartására fordítsa.
     Ennek az egyesületnek intenzív munkája Quatmann úr és msgr. Gschwind püspök támogatása révén, a Ház és környéke teljesen megújult. A török kormány azzal segített, hogy nem csupán a „kereszténység kincsének” ismerte el, de országos jelentőségű idegenforgalmi helynek minősítette és utakat épített a Szentélyhez.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)pa141905_530.JPGpa141832_530.JPGmeryem_ana_205_530.jpg

Szólj hozzá!

     Szent Gábriel arkangyal az Ószövetségben és az Újszövetségben is szerepel. Az Ószövetségben ő magyarázta meg Dániel próféta látomásának értelmét (Dán 8,16-26) és a 70 évről szóló prófécia jelentését (Dán 9,21-27).

Lukács evangéliuma Gábrielt úgy említi, mint Isten hírvivőjét, küldöttjét. Előbb Zakariás papnak adja hírül Keresztelő János születését, aki nagy tetteket fog végrehajtani (Lk 1,5-20). Itt magáról azt mondja, hogy az Úr színe előtt áll. Ezután Názáretben Máriánál is megjelenik, átadva az Angyali Üdvözletet, vagyis a Szentlélek révén Jézus születését és jövendő, messiási hivatását (Lk 1,26-38).

Szent Gábrielnek szerepe volt a Magyar Szent Korona 1000-ben történő visszaszolgáltatásában is! Az akkori pápának megjelent ugyanis álmában, és arra figyelmeztette, hogy a koronát a másnap reggel érkező Árpád-családból származó István magyar fejedelem követeinek adja át!

Rafael arkangyal a testi bajoktól való védelmezésre hivatott. Tóbiás könyvében az ifjú Tóbiás kísérője (Tób 5,5), ahol így mutatkozik be: „Rafael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen.” (Tób 12,15) Nevének jelentésére a héber 'rapha' (gyógyítani) és az 'el' (Isten) szavakból tevődik össze. Így tehát nevének értelmezése: „Isten gyógyít”, vagy „Isteni gyógyító”, mely egyben utal Tobit szemének a hal epéjével való meggyógyítására (11,10). A vándorok és utazók védője, mert a Szentírásban Tóbiás utazótársa volt. Rafaelt utazóként ábrázolják, bottal, szandálban, utazó köntösével, kulaccsal, kezében hallal és mint minden angyalnak, neki is szárnyai vannak.

A főangyalok segítsége számunkra azt is jelenti, hogy az üdvösség nem csak egyszerűen ölünkbe hullik, hanem elérésére mindannyiunknak meg kell vívnunk a „jó harcot” Krisztus, a mi Urunk által!

Összefoglalásként az angyalok létezésére vonatkozólag elsősorban Krisztustól kaptunk biztosítékot, Aki kétségbevonhatatlanul tanúskodik a jó és gonosz angyalok tevékenységéről! Vegyük hozzá, hogy a Jelenések Könyve a maga „körülírt” szimbolikájával a végső időkre büntető- és segítő angyalokról beszél.

Azok az angyalok, melyek a végső időkre vannak lepecsételve, fő feladatként a végső idők harcát hordozzák. Ide tartoznak a 4 sarokoszlopot alkotó karonkénti legerősebb angyalok és mások, köztük a 7 haragcsésze angyala, akiknek munkája végeztével a szellemek nagy harca kezdődik, melyben minden földhözragadt világias teremtmény elpusztul. De Isten a hozzá hűségesekről gondoskodik a Szent Angyalok segítségével.

Szeresd a Szent Angyalokat, főleg az Őrangyalodat és tanulj tőle fegyelmet és Isten szerelmet! Mert Isten a rend és az örök boldogság, és a szent angyalok Isten szeretetét hirdetik a számunkra! A bukott angyal a sátán az ördögeivel, a démonokkal és a földi elkötelezettjeivel pedig a káosz és az örök szenvedés!

Előző rész

Szent Angyalok könyörögjetek érettünk!

Szólj hozzá!

Hamvazószerda

hamvazoszerda_1.jpg     E nappal véget ért a Vízkereszttől tartó időszak, a Farsang, és elkezdődött a Húsvétig tartó idő, a 40 napos Nagyböjt. Ennek első napja a Hamvazószerda szigorú húsmentes böjti nap, mely mindig február 4. és március 10. közé esik, változó napokra. 
Nevének eredete, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).
     Az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük.
     Hamvazószerdán – elsősorban a katolikus egyházban – szentelt hamuból (mely az előző év virágvasárnapi barkák hamuja) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ennek elhangzása után, "ament" mondunk. Egyébiránt, ezt a napot, egyes protestáns közösségek is megünneplik.

hamvazkodas-350.jpg     II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum), ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
     A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
     További elnevezései: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda.

(Forrás nyomán) barka.jpg

Szólj hozzá!

Csodák a kegyképnél

Image00017.jpgmariapocs_kegytemplom__fogadalmi_ajandekok_1271791_1068.jpg     Amiként az eredeti máriapócsi képnél, úgy a másolatánál is történtek csodák, mintegy igazolva, az eredeti csoda (a könnyezés) valódiságát.

A már említett jegyzőkönyvben maga Kriegsman Jakab, a kállói plébános mondta el, hogy egy haldokló gyermeket emelt a kegyképhez, az meggyógyult. A hálás édesanya egy értékes ékszert ajándékozott a kegyképnek, ezzel megnyitva az adományozók hosszú-hosszú sorát.

     Máriapócs rövid történetében olvassuk a következő esetet. Nemes Policzky Borbála, Policzky József és Kádár Borbála 10 éves leánya 7 éves korától mindig mankón járt. 1858. szeptember 12-én hozzáérintették a kegyképhez és meggyógyult, úgyhogy a templomból már saját lábain ment ki. Mankója a kegytemplom falán látható. A kegyoltár melletti falakon nagy üvegtárolókban őrzik azokat a fogadalmi ajándékokat, melyeket a hívek hálából ajánlottak az Istenszülőnek. Botok és mankók beszélnek az itt végbement gyógyulásokról, sőt a szószék melletti falon egy pár bilincs látható.IMG_3813.jpg

     Ennek a bilincsnek is története van: Az 1800-as évek közepén gyilkosság történt az egyik szomszédos faluban és a nyomok egy ottani emberre utaltak (aki viszont ártatlan volt az ügyben). Végülis halálra ítélték, s az utolsó kívánsága az volt, hogy Pócsra mehessen imádkozni. Erős őrizet alatt el is mehetett. A templomba érve lehullottak bilincsei – ezzel bebizonyosodott ártatlansága.

IMG_3734.jpg     Érdekes története van a pócsi méheknek is: Egy bizonyos kállai férfi, Bangó András sokat szenvedett a lábát sújtó köszvény miatt. Mankó nélkül már járni sem tudott. Szomszédjának biztatására egy szép napon szekérre ült, s elment Pócsra, hátha ő is gyógyulást talál. Útközben azon töprengett, hogyha meggyógyulna, ugyan mit is adna hálából a Szűzanyának? Mivel méhész volt, elhatározta, hogy gyógyulása esetén egy család méhet ajándékoz a templomnak. Amint a kegykép előtt imádkozott - érezte, hogy már nem fáj a lába. Megpróbált ráállni, s miután ez is sikerült, örömében már gyalog ment haza. Hazafelé azonban eszébe jutott, ugyan mit is kezdenének Pócson a templomban egy kas méhhel, s addig győzködte magát, míg elhatározta, jobb, ha a méhek otthon maradnak. Hazaérve első dolga volt megnézni a méheket. Ám igencsak meglepődött, amikor meglátta, hogy az elígért méhek rajzanak kifelé a kasból, s egyenesen Pócsnak vették az irányt. Tekintve, hogy az 1834-ben történt földrengés következtében a templom északi és déli oldalhajójának falán nagy repedés támadt, a méhek a repedésbe szállásolták be magukat, ám nem a déli oldalon, ami rendesen szokásuk lenne, hanem az északin. Azóta is ott élnek anélkül, hogy bármilyen gondozásban részesülnének. Ősszel hamarabb húzódnak vissza, tavasszal később kezdik a munkát mint a többi méh, valószínűleg a hideg falak miatt. Egyetlen magyarázat – mely a csoda igazolása is –, hogy a kegykép a templom északi oldalhajójának belső falán van.

/Forráshivatkozás a sorozat első posztjában!/ (folyt.)

méhek.jpg

 A NEMZETI KEGYHELY HONLAPJA: http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=3360

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

A törökök, mindig törökök maradnak!
     A történelem viharai a felfedezett Mária-szentélyt követően sem csillapodtak, és a hadi cselekmények nem kímélték a Szűzanya Efezusi Házát sem!
regimeryem_ana_530.jpg     Az 1914-es év gyors véget vetett a zarándoklatoknak és egészen 1927-ig nem tartottak Szentmisét a Kápolnában. Az I. Világháború alatt az egész vidék tiltott haditerületté vált.
szuzanya_letorott_kezzel2_250.JPG     Amikor 1920-ban a lazaristák visszatérhettek a Meryem Anához, az üvegtetőt betörve, az oltárt szétrombolva, a platánokat kidőlve találták, a bronz Mária-szobrot a szakadékba lökve találták meg letörött kezekkel. (A helyreállított szobrot 1926-ban még el is rabolták és csak 1931-ben lett meg. Ma is ez áll a szentély szerény oltárán.)
     A háború utáni „békés” Törökországban, 1922-ben egyszeriben, minden előjel nélkül halomra gyilkolták a keresztényeket, Szmirnában (Izmir) közel százezer embert, európaiakat, egyháziakat, asszonyokat és gyermekeket! A templomokra gyújtógránátokat dobtak és az onnan kimenekülőket géppuska tűzzel fogadták. A városból menekülők, akik elérték a tengerpartot és a tengerbe vetették magukat, hogy valamely hajón isgalllluw5_330.jpgmenedéket találjanak, a túlélők elbeszélése szerint a francia és olasz hadihajók cinikus módon megtagadták a menekültek felvételét, hogyha nem tudtak ott helyben a nemzetiségükről igazolványt felmutatni. Az angol hadihajók pedig elsősorban az angol nemzetiségűeket vették fel. Történt mindez a békésnek mutatkozó Törökországban, azon nyugat-európai államok képviselői által, akik országukba napjainkban, minden papír nélküli migránsok tízezreit fogadják tárt karokkal! 

Forrás: (http://www.huszadikszazad.hu/politika/szazezer-embert-gyilkoltak-meg-szmirnaban )

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

 regimeryem_ana_a-530.jpg

Szólj hozzá!

      XIII. Leó pápa (†1903) épp szentmiséjét fejezte be vatikáni kápolnájában 1888. október 13-án, és már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven úgy állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Látta, hogy milyen nagy harc vár az Egyházra, a Sátán elleni küzdelemben. Látta azt is, hogy a jó emberek imái, áldozatvállalásai és jócselekedetei mellett Szent Mihály arkangyalnak lesz különösen nagy szerepe ebben a küzdelemben. Amikor végre a pápa megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett. Ott többek közt megfogalmazta a Szent Mihály imát, melynek a szentmisék utáni közös végzését elrendelte a papok és hívek számára a világegyházban.

A sátán elszántság észvesztő komolyságát már megtapasztalhattuk a kommunista és liberális ihletésű XX. századi egyház- és vallásüldözések képében. Mára azonban, a következetes antikrisztiánus (sátánista) törekvések a muszlim térhódítás támogatásával, globális méretekben folytatódik! Ráadásul XIII. Leó pápa intelmét figyelmen kívül hagyva – a liturgia reformja óta – a Szent Mihály imát, csak néhány templomban mondják. Holott – és ezt szívlelje meg a kedves Olvasó –, Szent Mihály arkangyal Isten gondviselő akaratából, a földön élők segítésére hivatott és teszi is, ha kérik! Nem csak segíti életük során a választottakat, de ő méri meg az elhunytak tetteit az isteni igazságosság mérlegén. Ő vezeti az égbe a lelkeket, s mutatja be őket Máriának, majd Krisztusnak.

Az ő feladata lesz az utolsó ítéletre szólítani mindenkit, s ekkor Krisztus zászlósaként is fel fog tűnni a kereszt jelét hordozva. Szent Mihály a világ végén harcolni fog minden hívő lélekért, miként a haldoklókat is ő oltalmazza, hogy kiragadja őket a sátán hatalmából.

A magyar néphagyomány szerint a halottakat a „Szent Mihály lován” (halottszállító kocsi) viszik a sírhoz.

Szent István maga és királyi háza örök üdvösségére, Mihálynak szentelte a veszprémi székesegyházat 1009-ben. (2017. szeptember 29-én, közel 3 méter magas Szent Mihály szobrot avattak Veszprémben!)

A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén Apuliában. A másik a szeptember 29-i főünnep. Bár ezen Szent Mihálynak szentelt ünnepeken a liturgikus szövegek a teljes angyali seregletről is beszélnek. Csak megjegyzem, hogy az őrangyalok ünnepét X. Pius végérvényesen Szent Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ra helyezte.

(Videó: Szent Mihály arkangyal Garganói jelenése https://youtu.be/huYCXv0CEBM)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

Szólj hozzá!

Kétszeresen nevezetes ünnep
1) A farsang utolsó-, a húsvét-böjti időszakot megelőző nap. 
Neve szerint ezen a napon esznek utoljára húst a nagyböjt kezdete előtt, mely Jézus 40 napos sivatagi böjtjének emléke tanítói szolgálata előtt. Időpontja a húsvét napjától függ (a naptári napok számát tekintve a húsvétvasárnap előtti 47. nap). A húshagyó kedd a megelőző hétfővel és vasárnappal együtt a farsang farkát (háromnapok, farsangháromnapok) alkotják.
Erdélyben elterjedt neve még a farsangkedd, a csángóknál húshagyási kedd. Nagyváty baranyai faluban a madzaghagyókedd, mely arra utal, hogy ezután már semmilyen élelem nem lóg a madzagon. (Forrás)


2) A Szent Arc tiszteletének ünnepe.
Az Úr szavai Boldog Mária Pierina de Micheli nővérnek (1890-1945): "Szemléld Szent Arcomat, így behatolsz Szívem szenvedéseinek mélységeibe. Akik emberségem képmását tisztelik, lelkük mélyén Istenségem képmását nyerik el, és attól megvilágosítást kapnak. Szeretném, ha különösen keddi napon tisztelnék Szentséges Arcomat. Akarom, hogy a hamvazószerda előtti (húshagyó) keddet, Szentséges Arcom tiszteletének szenteljék."

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA kegyelem munkálkodása

     Idézek a 'Boldog Marto Ferenc és Jácinta' c. fatimai folyóirat 2007. július-szeptemberi számából: »Korunk jó teológiája Mária Szeplőtelen Szívében látja − mint ahogy Jézus Szívében is −, az emberi lét középpontját, mely teljes egészében az Istennel való benső egyesüléshez vezet. (...) Amikor /a Szűzanya/ az utolsó szavakat mondta 'Isten kegyelme lesz majd a ti erőtök', első alkalommal tárta ki kezeit, és erős fénnyel árasztott el bennünket... Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt, s magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a Fény.«

Szeretetláng Napló:"Izzó szeretettel töltött el a Szent Szűz Szeretetlángja nyomán kigyúló fény". (II/75) Lehetséges-e? Hogy a 'felvilágosodás' léleksötétítő korszaka után, az emberiség történelmében − Égi Anyánk közbenjárására − a Fényben való ,,megvilágosodás” új korszaka közeleg? Amikor ,,majd fel tudjuk fogni...” (Ef 3,18) az ,,idők jeleit” (Mt 16,3), melyet jelen elvakultságunkban nem értünk meg? Don Stefano Gobbi Kék Könyvében (a továbbiakban KK) 1979. június 14-e alatt ezt olvashatjuk: „A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat.”

Amiként a Csodásérem üzenete csak akkor érvényesül életünkben, ha az Érmet hordjuk, a fatimai üzenet is csak akkor éri el célját, ha az emberiség megvalósítja a Szűzanya kéréseit!

Hasonlóképp van a Szeretetláng kegyelmi hatásával is, melynek befogadásával megerősíthetjük magunkat, nem csak az isteni kegyelmek készséges fogadására, hanem megerősítésként, a végső kiáradás megrázkódtatására, mely a Szűzanya és a sátán végső összecsapása lesz! 

(folyt.)

Előző rész0001_maria_szive_szeretetlangjadelamerika_535.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg

Az egyházi állásfoglalás
regipcommissione_timoni_1892_dec_1_250_1.jpg     Szűz Mária efezusi házának hitelességét Msgr. Andrea Policarpo Timoni szmirnai érsek 1892. november 1-i helyszíni vizsgálata 14 résztvevővel alapozta meg, közöttük volt P. Poulin és P. Jung is. A jegyzőkönyvben mindnyájan vallották:
„Afelé hajlunk, hogy a Panaya Kapulu rom a Szent Szűz lakásának maradványa.”   

     1895-ben XIII. Leó pápa vizsgálóbizottságot küldött az állítások kivizsgálására. (Poulin, The Holy Virgin’s House, 161-163. )                                                                                                regipcommissione_diocesana_mons_andrea_timoni_1892_dec_1_530.jpgTimoni érsek megengedte istentisztelet tartását ezen a helyen. A későbbi izmíri érsekek is kiálltak a Szent Hely valódisága mellett, minden támadás ellenére is, és amint ilyen esetekben szokás, kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van erről magánvéleményt alkotnia. (A kép eredeti fotó)
mandat_sister-mandat-grancey_250_1.jpg     Mint az előzőkben említve volt 1892. januárjában Maria de Mandat vincés szerzetesnő elöljáróinak engedélyével a vagyonából megvásárolta a mostani búcsújáróhely területét egy töröktől. A telekkönyvi bejegyzés szerinti elnevezése „háromkapus kolostor”. Ebből arra lehet következtetni, hogy Mária mennybevétele után, valamikor kolostorként használhatták. Később Mária nővér P. Poulinnak adta tulajdonát, ő pedig végrendeletileg P. Euzetre hagyta. Ő viszont 1952 végén az újonnan alapított „Törökország katolikus alattvalóinak Egyesületének” gondozására bízta a szentélyt. 

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) 

                                                         mandat_grancey_a_haz_elott_530.JPG

Szólj hozzá!

     Korunkban, amikor a hamis látnokok magánüzenetei soha nem látott számban felszaporodtak, időnként még az angyalokról való ismereteket is próbálják bővítgetni, sőt ál-üzeneteket tesznek közzé tőlük. Ez nem hasonlítható az angyalokkal való „kapcsolatfelvételhez”, hiszen ilyen esetekben lelkivezetővel való megbeszélés hiányában nem tudható biztosan, hogy a „tanítások, üzenetek” kitől valók?! Sajnos az utóbbi évtizedekben már nem csupán szóban terjednek a „revelációk” hanem az internet segítségével is, szinte az emberiség megtévesztésének lehetőségével! A sátán és földi szövetségesei legfőbb célja az Egyház legyengítése, a tömeges kárhozat elősegítése! A fentieket sajnos elősegíti a lelkek felkészítetlensége, így megfelelő ismeretek és a megkülönböztetés hiánya okán, az emberek jó szándékkal követnek káros tanokat.

Azt azonban nem szabad felednünk, hogy léteznek hiteles látnokok, akiket az Egyház illetékesei kivizsgáltak és jóváhagytak! A hitelesek közül kimagaslik az osztrák B. G. asszony (†1978) angyaltana, melynek több száz oldalnyi anyagát a Linz-i püspök felterjesztette a Római Tanító Hivatalhoz, ahol a katolikus tanítással megegyezőnek nyilvánították, engedélyezve lelkigyakorlaton való tanítását és a szenteléseket. Szükség is van rá, mert az angyal-kérdésben, súlyos ismerethiányról van szó, és az érdeklődés számottevő! Az angyalokról szóló többletismeretek tanítását karolta fel az Opus Sanctorum Angelorum Mozgalom (Szent Angyalmű).

Rendkívül figyelemre méltó a Szent Pió atyával megegyező állításuk Magyarország nagyhatalmú védangyaláról!

Nos, ez a nagyhatalmú angyal az egyik nagy Birodalom vezetője, akinek jézusi jelszava: „ahogy én szerettelek benneteket!” Ő az izzó istenszeretet, a teljes önátadás, a végsőkig kitartás angyala. Nem véletlen, hogy Ő hordozza a papság szentségét. Ezért kell négy alapkészség a magyar engesztelés kiteljesedéséhez: a szentségi élet, a bensőséges Mária-tisztelet, az angyalokkal való tudatos kapcsolat és szüntelen ima a papság szent voltáért!

Szent Mihály (Michael) arkangyal neve ötször fordul elő a Szentírásban (Dán 10,13; 10,21; 12,1; Júd 9; Jel 12,7-12), és nevének jelentése ’ki olyan, mint Isten’. A Biblia egy helyen használja rá a főangyal megnevezést (Júd 9). Michael az angyali seregek vezére, az Ószövetségben Izrael népéért – mai értelemben az Egyházért – és annak megvédéséért felelős!

Az emberi világot segítő angyalok közül ő az első, annak ellenére, hogy vannak nála sokkal magasabb rangú angyalok is. Ő az, aki megzabolázza a gonosz lelkeket, s vezeti Krisztus népét az igazságosság, irgalom, szeretet, istentisztelet és az evangéliumi tanítás állhatatos őrzésének erényeiben. Ő, aki óvja Isten Népét a bálványimádástól, s a végső időkben majdan, ő kötözi meg a gonoszt ezer évre. (Jel 20,2)

(folyt.) (Források az első részben!)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása