Hihető vagy hihetetlen – mára már tény!
Sajnos nehéz és reménytelennek látszó helyzetbe került a világ ‒ annak ellenére ‒, hogy erre úgy az Evangélium, mint a hiteles Mária-üzenetek előre figyelmeztettek!
Nem kétséges, sőt mára már nyilvánvaló, hogy ha az emberiség meg nem tér, akkor az elistentelenedő világban nem csak elhatalmasodik a bűn, de még a természet is élhetetlenné válik, sőt felmerül a tömeges elkárhozás veszélye is!
Az Evangélium szavai így figyelmeztetnek:
"Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban." (Mk 1,15)
Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségtek a sátán, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen. (1Pét 5,8-9)
Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2)
Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, és becsmérelni fogják az igazság útját. (2Pét 2,2-3)
Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Földindulások lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket az én nevemért. (Lk 21,7-12)
Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfia színe előtt. (Lk 21,36)
Íme, mindent előre megmondtam nektek." (Mk 13,19-23)
– És hitelt adtunk e szavaknak?
(folyt.)