A két boldoggá avatott gyermekről (Horváth Mária írása)
Marto Francisco (Ferenc) 1908-ban született és 1919 április 4-én ment haza Ahhoz, akit legjobban szeretett, Jézushoz. 11 éves volt.
Kishúga Marto Jácinta 1910-ben született és 1920 február 20-án költözött a Mennybe. 10 éves volt.
Ferenc
Magába vonuló, csendes kisfiú volt, alapvetően szemlélődő alkatú. Kishúga mindig vele akart pásztorkodni, de ő inkább 
a magányosságot szerette. Ha el is ment Jácintával juhokat legeltetni, azt nem magáért, hanem Jácintáért tette, hogy neki örömet szerezzen.
Játszott ugyan a többiekkel, de általában vesztett. Ha mégis győzött és látta a másik efölötti bánatát, szívesen átengedte neki a győzelmet, mert nem tulajdonított neki semmit. Amint annak sem, ha valamit elvettek tőle. Nem érdekelte, visszakapja-e vagy sem.
Szeretett furulyázni, és énekelni, ezek kedvtelései voltak.
Az Angyal és a Szűzanya jelenései után különösen félrevonult. Nem szeretett már énekelni. Minden alkalmat megragadott a rózsafüzér imádságra. Mindig Istenre és a Szűzanyára gondolt és szerette volna Őket megvigasztalni, merthogy annyira szomorúak a sok bűn miatt. Amikor Lúcia a sok ellenállás, támadás miatt kételkedni kezdett és ezért nem akart elmenni a következő jelenésre, Ferenc egész éjjel sírt és imádkozott érte. 
Mindent fölajánlott a bűnösökért, hogy vigasztalhassa a Szeplőtelen Szívet. Mindhárom gyermek keményen böjtölt. Valósággal éheztek és szomjaztak a nagy melegekben. Nagyon fájt a fejük, de inkább a juhoknak adták a vizet, és felajánlották a bűnösökért. Kenyerüket is másnak adták. Ha megkínálták frissítővel, gyakran másnak adta és elfutott. Ezenkívül kötelet viseltek derekukon, ami fájdalmat okozott nekik. Éjszakára azonban a Szűzanya levétette velük. Ferenc kétszer látta Jézust, és mindig Őutána vágyódott, nagyon szerette az Üdvözítőt. Folyamatosan áldozatokat hozott, hogy Jézust megvigasztalhassa. Az imádság és a magány szerelmese volt. Sokat tartózkodott a templomban, az elrejtőzött Jézusnál. A Szűzanya megmondta, hogy hamarosan az Égbe viszi, aminek nagyon örült, de fájt neki, hogy nem lehet többé az elrejtőzött Jézusnál, hogy megvigasztalja. Nem mert betegeket látogatni, mert részvéttel teli szíve nagyon fájt, ha szenvedőt látott. Inkább imádkozott az illetőért és Isten gyakran meghallgatta könyörgését.
Egy alkalommal kegytárgyakat árult egy asszony és megáldotta azokat. Megkérte Ferencet, segítsen neki. Ő azonban nagy komolysággal így válaszolt:
"Én nem tudok áldani és maga sem tud, csak a papok tudnak."
Betegségében is mindig türelmes, vidám és elégedett volt. Ezt mondogatta: "Szívesen szenvedek, hogy vigasztaljam az Úr Jézust." Gyakran mondogatta szenvedései között: "Jézusom, irántad érzett szeretetből és a bűnösök megtéréséért…"
Mindig első volt életében és haldoklásában is Jézus és a Szűzanya vigasztalása és csak utána imádkozott a bűnösök megtéréséért. Nagy fájdalmat okozott neki, hogy Akiket legjobban szeret, sírnak és szenvednek.
Halála előtti napon a szentgyónás előtt kérte Lúciát és Jácintát, ha tudnak valamilyen – számára még ismeretlen – bűnéről, mondják meg. Miután ezt megbeszélgették vele, meggyónt és megáldozott.
Lúcia és Jácinta utolsó napján vele voltak és elbúcsúztak tőle. Szentül ment el másnap a Mennybe, az Égi Édesanya karjaiban. (Lent, Ferenc rózsafüzére.)
Boldog Ferenc, könyörögj érettünk!
A fatimai jelenések története megtalálható e blog oldalain a 2014. május 8- és szeptember 8-a közt, 125 részben!
Az első poszt: itt!
