Az úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?!
Kétezer év óta minden nemzedék a maga korára értelmezi a végidők bekövetkeztét, mert mindig voltak ,,biztos jelek”! Nincs ez másképp napjainkban sem, amikor nemcsak a szélsőséges jelek vélhetők ,,végsőknek”, de még az utolsó időket hirdető hamis próféciák is, melyek szintúgy az ,,idők” jelei (Apcsel 2,17-18).
A hamis üzenetek zavart kelthetnek egy-egy közösségben, sőt társadalmi méretekben is, hiszen a bűn szerzőjének, a megtévesztő szellemnek biztosítanak működési lehetőséget (vö. 1Tim 4,1), „tévútra vezetve az egész világot” (vö Jel 12,9b). Sokak a „jólértesültségük” gőgjében beigazolódottnak látnak sok próféciát, „világvégi” (kiliaszta) reménytelenségbe keverve magukat! A Szent Szűz óv bennünket a Szeretetláng üzenetében: ,,Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.” (IV/30)
Az Ige Megtestesülésével elérkezett az Idők Teljessége, melyet követően az emberiség egyfolytában számolhatott a végidőkkel. A Bibliában főként Dániel- és a Jelenések könyvében, néhány prófécia, megadják „az idők és időszakok” rendjét, Pál apostol kifejezése szerint (1Tessz 5,1; vö.: 2Tessz 2,1-3). Márpedig ezek arra mutatnak, hogy az emberiség jelenleg már az ún. végidő korszakában él. Jóllehet ez minden korra jellemző volt, hiszen már az első századokban naprakészen várták az utolsó időket, melynek ,,jeleit” valóban és ténylegesen meg is tapasztalták! Az első keresztényüldözés hármas krízist okozott az egyházban. A világvéget váró hamis prófétáknak kedvezett Jeruzsálem apokaliptikus ostroma és a keresztényüldözés. Ámde mindkettő elmúlt anélkül, hogy az Úr lángba borította volna a bűnös világot, s a mennyei Jeruzsálem csak nem szállt le. Így sajnos sokan kiábrándultak és elhagyták a hitet!
(folyt.)