Csupán közvetve tartozik témánkhoz, de a nagy érdeklődés miatt megemlítem Boldog Taigi Anna Mária (†1837) (ld. lent) híres jövendölését a háromnapos sötétségről. A hiteles fordítás ezzel kapcsolatban a következő: „Mély sötétség fogja elborítani az egész földet három napon és három éjszakán keresztül. Semmit sem lehet majd látni, a levegő járvánnyal lesz tele, amely főleg – de nem kizárólag – a vallás ellenségeit ragadja el. E sötétség alatt nem lehet majd mesterséges fénnyel sem világítani. Csak a megszentelt gyertyákat lehet meggyújtani, hogy világosságot nyújtsanak. Aki kíváncsiságból nyit ajtót, hogy kinézzen, vagy elhagyja a házát, ott fog nyomban holtan összeesni. E három nap alatt az emberek maradjanak házaikban, imádkozzák a rózsafüzért és könyörögjenek Isten irgalmáért. E szörnyű esemény következtében a gonosz emberek, Isten és az ő Egyháza ellenségeinek akkora sokasága pusztul el az isteni büntetéstől, hogy a rengeteg holttest úgy hever majd Róma körül, mint ahogy a Tevere legutóbbi áradásakor kivetett halak tömege feküdt a parton. Az Egyház valamennyi ellensége – az ismertek és titkosak – el fognak pusztulni az egész földön a mindent ellepő sötétségben, mindössze néhány kivétellel, akiket Isten rögtön utána magához fog téríteni. A levegőt a démonok jelenléte fogja megfertőzni, akik mindenféle gyűlöletes formákban jelennek majd meg... Megszámlálhatatlanul sok megtérés lesz... Oroszország, Anglia és Kína is az Egyházhoz fog térni.”*
„Mert olyan szorongattatás napjai lesznek ezek, amilyen még nem volt mostanáig a világ kezdetétől, amit Isten teremtett, és nem is lesz többé. És ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidíti azokat a napokat.” (Mk 13,19-21)
(folyt.)
(* (Connor, E.: Jövendölések a világ végéről, Ecclesia, 1994. 35-36. p.) A kiadvány szerint a 19. században a következő neves személyiségek nevéhez fűződik jövendölés a háromnapos sötétségről: Buffalói Szent Gáspár †1837, Rosa Asdenti nővér †1847, Palma Maria d'Oria †1863, a Megfeszített Jézusról nev. Paui Mária nővér †1878, La Fraudais-i Marie Julie Jahenny †1891. Im. 36-37. p.)