A dolgok lassú intézése vagy egyéb okok miatt a kérés teljesítése el-késett. XII. Piusz pápa csak 1942. október 31-én végezte el a felajánlást. De ekkor már valóban késő volt. Az eredmény pedig a háború eszkalálódása, az ezt követő negyvenéves bolsevizmus, és a tévtanok elterjesztése az egész világon, ennek minden következményével! ‒ És??
(A fentebb idézett oldal lábjegyzete:) »Alacoque Szent Margit 1689-ben, vagyis halála előtt egy évvel, többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. Sikertelen volt minden igyekezete és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz. Néhány évvel később a királyi család teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben előkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a templombörtönben tudta megvalósítani, megígérve, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték.«
A Fatimában kért világfelajánlás kérdése nem hagyta nyugodni az Egyház vezetőit, és ismételten megkísérelték. Ám valami szerencsétlen okból, soha nem a Fatimai Szűz kérésének megfelelően! XII. Piusz pápa 1942-ben megtette ugyan, de nem a világ összes püspökével, és Oroszország külön megemlítése nélkül! Hasonló hiányossággal ajánlotta fel a világot VI. Pál pápa 1967. május 13-án, és II. János Pál pápa 1982. május 13-án. Mindannyiszor megkérdezve Lúcia nővért, hogy a Szűzanya elfogadta-e? És a válasz sajnos nemleges volt!
(folyt.)