6) Egyre gyakoribb, hogy valaki „bennfentes égi tudósítóként” tesz közzé „égi elvárásokat”. Várható eseményeket jelez, mellyel kielégíti a jólértesültségre vágyókat. És ha a jövendölt események (csapások) elmaradnak, akkor az „sokak imájának köszönhető”. Ha pedig megtörténik (mondjuk egy természeti csapás), akkor „ez azért történt, mert nem hallgattátok meg...” Ezeket nevezzük „post eventu” események utáni próféciának! És bizony megesik, hogy az ilyen „tudósító” miután beetette követőit, elkezdi irányítani őket, rendszerint vitát és megosztottságot keltve. Például, egy templom építéséért imádkozó közösség, mely az építés helyén imádkozott, a látnokuk „fentről kapott” utasítására, máshová helyeztette az imádság helyét! Ezzel megosztotta a buzgó közösséget, tehát egy részük ment, más részük maradt. Az ilyen „elszabadult lélek” nem csak megosztottságot kelt valamely ügyben, de az adott szándék komolyságát is veszélyezteti!
7) A legveszélyesebb azonban az a bűnbe merült lélek, aki a látványos sikerekért felajánlotta szolgálatait a gonosznak.
Az ilyen „önkiválasztott” személy, a megtévesztő szellem segítségével igen pontos és aktuális felvilágosításokat közölhet akár egy életen át és többnyire íráskényszerben szenved! Működésének célja, hogy botrányt és megosztottságot idézzen elő Krisztus Egyházában!
(folyt.)