Ismereteim szerint hétféle látnoktípust különböztethetünk meg:
1) Ha valóban igaz meghívást kap, amelyet maradéktalanul az Egyháznak mindenben engedelmeskedve igyekszik teljesíteni, és elhivatottsága, egész életvitelén tükröződik!
2) Ha valóban meghívást kapott és teljesítette is, ám amikor a közlések megszűnnek, akkor a követői előtt szégyellve a „kegyelem-vesztés” látszatát, folytatja az „égi üzeneteket”, és maga kiagyalt fogalmazványokat tesz közzé! ‒ lásd még az előző oldal VI. pontját!
3) Ha soha nem kapott „égi közlést”, de jóhiszeműségből félreérti a Szent Keresztségben kapott „benső monológjait”, lelkiismerete istenes gondolatait, és azt „revelációnak” véli! Az ilyen lélek azáltal esik tévedésbe (súlyos bűnbe), hogy másoknak ezt „égi üzenetként” adja tovább, holott ez őbenne és őneki szólt és magának kell (kellett volna) teljesíteni az indíttatásait. Merthogy az efféle kegyelem csupán magánbeszélgetés és nem magán-kinyilatkoztatás! És ebben áll a tévedés! ‒ lásd még az előző oldal II. pontját!
4) Ha soha nem kapott „égi közlést”, de akár önteltségből, akár tanult tudásából vagy másokat utánozva mondott valami próféciának tűnő jó tanácsot valakinek, és ezt a környezete sugallatként fogadta.
Ezzel, „lovat kapva maga alá” folytatja, részint a tudásával, kitalációival, részint a már ismert (jóváhagyott) üzenetekből vett plagizálással sikereket elérve. Aztán miután egyre többen követik és kérik a tanácsait, kezdeti jó szándéka ellenére, lassan a megtévesztő szellem hálójába keveredik, és a gonosz lélek eszközévé válik, aki persze „készségesen” segít neki, és a „prófétaságnak” se vége se hossza!
(folyt.)
