Súlyos mulasztás, ha egyházunk nap mint nap nem hirdeti ezen kincseket, és ezáltal kevesebben élnek vele a szenvedő lelkek érdekében, s csak a halál után szembesülnek mulasztásaikkal!
XII. Benedek pápa a Benedictus Deus kezdetű bullájában kijelentette, hogy „az elhunytak lelke az üdvösség, a tisztulás, vagy a kárhozat állapotába kerül”.
Indokolt tehát, hogy nemcsak az élőknek apostolkodjunk, hanem a tisztítótűzben szenvedő embertársainkért könyörögjünk, megemlékezve róluk a Szentmisében. Bizony illő és üdvös lenne, ha a papság tanítana a mennyország, a pokol és a tisztítótűz valóságáról, és azon kegyelmi eszközökről, amelyekkel élhetünk szeretteink és majdani önmagunk érdekében.
Szent Ágoston szavaival élve: „jobb még életünkben elmélkedni a titkos mélységeken, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk azt”!
A Szeretetláng tanítása szerinti az „egész emberiségen” a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyházat kell értenünk. Vagyis mi, a földön küzdők segítjük a szenvedő purgatóriumi lelkeket, és ők üdvözültként a Megdicsőült egyházból, hálával segítenek rajtunk! Ezért imádkozzuk: „áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre”!
(Vége!)