HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Máriával, Jézus anyjával állhatatosan, sokkalta szorosabban! (Vagy ahogyan tiszteletreméltó Marcell atya mondta: "Mindent Máriával, semmit nélküle!") A továbbiakban felvetett kritika, kizárólag a Kármel I. Rendjére irányul!      Vajon, mi az oka a Szent Szűz hiteles üzenetei iránt való kármelita…

Szólj hozzá!

Felsőbb köri levelezések       Ritkán történt meg szentünkkel, hogyha püspökéhez fordult bármilyen kérdésben, legalább egy szóval meg ne említette volna az ő „nagy ügyét”! Az 1851-ben kelt levelének idevaló része nagyon jellemző. Ez idő tájt Devie püspök maga is a visszavonulásra gondolt, miután…

Szólj hozzá!

Ausztria, Seefeld 1384      Seefeld városát számos zarándok keresi fel az 1384-es eucharisztikus csodának köszönhetően. Oswald Milser lovag a nagycsütörtöki misén úgy kívánta, hogy a pap a nagyméretű Szentostyából áldoztassa meg őt, amivel a Szentmisét bemutatta. Abban a pillanatban, amikor…

Szólj hozzá!

Mi a Szeretetláng? 1       Furcsán hangzik, de a Szűzanya Szíve Szeretetlángja, nem a Mária-tisztelet egy újabb formája, nem csupán egy lelkiség – jóllehet az előzőkben, mint Lelkiségi Mozgalmat mutattam be – szerveződés értelemben! A Szeretetláng – elsősorban nem egy újabb kegyelem –, hanem egy…

Szólj hozzá!

A szentek példája: lángoló szeretet nélkül nem megy!      Az előzőekben tárgyaltakra, mint követendő példákra és megoldásokra mutatnak az évszázadok szentjei is! Montforti Grignon Szent Lajos például így ír az utolsó idők apostolairól: „Az Úr papjai lesznek, akik mint valami láng (Zsid 1,7),…

Szólj hozzá!

A lelkek üdve mindennél értékesebb!       Mivel ez volt az első alkalom, hogy üdvözölhette az új Belley-i püspököt, kötelességének tartotta, hogy rövid rögtönzött beszédben köszöntse őt. Így álltak szemtől-szembe, amikor a főpásztor hirtelen előrántotta köpenye alól a vörös és fekete selyemből…

Szólj hozzá!

Ausztria, Feicht 1310     Az Inn folyó mentén fekvő St. Georgenberg-Fiecht nevű kis falu, az 1310-ben történt eucharisztikus csodáról lett híres. A Szentmise alatt a pap megkérdőjelezte Jézus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, ám az átváltoztatást követően a bor vérré vált, forrni kezdett és…

Szólj hozzá!

Mit értsünk 'kegyelmi kiáradás' vagy 'kegyelmi hatás' alatt?       Hasonlatként (v. azonosságként) említhetjük a vizitáció evangéliumi eseményét, amikor „Erzsébet hallván Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel.” (Lk 1,41) Ez esetben tehát a Szűzanyából…

Szólj hozzá!

        Jézus Szíve litánia Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass meg minket!Krisztus, hallgass meg…

Szólj hozzá!

A Lélek untalan indíttatása a „buzgósággal buzgólkodásra”!      Sajnos a kármelita lelkiség (legalább is az első rendben) feledni látszik azt a bensőséges Mária-tiszteletet, amit a Rend kezdetben mélységesen ápolt! Sok feladatuk világias szétszórtságában, nem marad idejük és lelki erejük…

Szólj hozzá!

A szent kufár       1855-ben, egy szép júliusi napon azon vette észre magát,­ hogy 200.000 frank birtokosa. Természetesen ezt a tőkét a világ legbiztosabb bankjában helyezte el: három leggazda­gabb személynek adta kölcsönbe az összeget! Hogy kik voltak ezek a személyek? Nos, a Három Isteni…

Szólj hozzá!

Argentina, Buenos Aires 1996      1996. Augusztus 18-án, este 7 órakor Fr. Alejandro Pezet a Szűz Mária templomban mondott Szentmisét. A záróáldás után egy nő jött hozzá, mondván, hogy talált egy ostyának látszót a templom végében levő virágtartón. Fr. Alejandro odament és látta, az egy ostya. Ezt…

Szólj hozzá!

Egy kis kitérő az egyházilag jóváhagyott Szeretetlángra /Jézus:/ »,,Édesanyám közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja: ilyen még nem volt mióta az Ige testté lett. A baj…

Szólj hozzá!

„Az Istennel egyesült lélekben mindig tavasz van!”      Az Ars-i plébános, amikor a tömegek sorain áthaladt, úgy járt mintha csak magában lett volna, annyira el volt merülve jámbor gondolataiban. Még legnagyobb elfoglaltsága közepette is szemlélődő maradt, ahogy ezt mindig kívánta. „A hit ‒ mondta…

Szólj hozzá!

Mi az eucharisztikus csoda?      Az eucharisztikus csodák olyan isteni megnyilvánulások, melyek célja, hogy megerősítsék hitünket abban, hogy az Úr teste és vére valóságosan jelen van az Eucharisztiában. Ismerjük a katolikus tanítást, hogy az átváltoztatás szavainak kimondásával – „ez az én testem”…

Szólj hozzá!

     A Római Katolikus Egyházban az ünnep liturgikus neve: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”  (Visitatio Beatae Mariae Virginis). A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. Vatikáni Zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át, Magyarországon és az elszakított területeken mégis július…

Szólj hozzá!

Egy az Istenanya, és egy az Ő célja!      Magam is harmadrendi (Világban Élő) kármelita vagyok. Sajnos, amiként a világ elhangolódott a keresztény szellemiségtől, úgy a Sarutlan Kármel ELSŐ Rendje is elhangolódott az eredeti szentillési-szentterézi karizmától! Például sajnálatos, hogy a Kármelita…

Szólj hozzá!

A kegyes szemrehányás          Amikor a messziről jött gyónni várók a templomból kijöttek, a nők térdre hullottak szentünk előtt, és könnyek közt kiáltoztak: „Főtisztelendő Atyánk, ne hagyjon el minket!” E pillanatban Toccanier káplán megkísérelte az utolsó lehetőséget, és a plébános által oly…

Szólj hozzá!

Bevezető      Sajnos kevesen tudatosítják magukban, hogy a Szent Keresztségben egy "Megbízólevelet" vesznek át számunkra keresztszüleik – melyet meglehet –, sokszor át sem adnak! De az istengyermekség keresztelő Szentsége rajtunk van, s ezzel meghívást és megbízást kaptunk az apostolkodásra és a…

Szólj hozzá!

A Naplóban szereplő „tizenkét pap” kiléte        A Naplóban említett tizenkét papról három vonatkozásban beszélhetünk. Egyfelől 1962-ben az Úr által néven nevezett fővárosiakról, akiknek Erzsébet asszony lelkivezetését és a Szeretetláng ügyét kellett volna felvállalniuk! Ezeket a papi neveket…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Kármelita skapuláré megáldásának és feladásának szertartása 1. A Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréjának megáldása és felvétele, lehetőség szerint közösségi szertartás keretében történjék. 2. A Skapuláré felvételével a hívő a Kármel családjának tagjává lesz. A skapulárét papokon kívül még más…

Szólj hozzá!

Engedjetek elmenni!         Többen úgy vélték, hogyha az Ars-i plébános átlépi a patakot, akkor nehéz lesz már őt visszatartani, ezért eléálltak. „Hadd menjek, hadd menjek!” ‒ kérte híveit, hóna alatt a breviáriummal. Toccanier káplán azonban váratlanul kirántotta a breviáriumot és a legközelebb…

Szólj hozzá!

 Engesztelő eszközök, búcsúk, kegyelmek és ígéretek      „A Lelki Naplóban igen hiteles buzdításokat találunk a keresztény életszentségre: az Úr erényes életre neveli Erzsébet asszonyt és a Napló olvasóit. Ennek konkrét megnyilvánulásai: ima az Egyház hagyományai szerint, keresztút, rózsafüzér …

Szólj hozzá!

A Skapuláré Társulatok Szabályai és a búcsúnyerési lehetőségek 1. A Kármel Skapuláré Társulatai a híveknek olyan jellegű társulásai, melyek­ben a hívek a Kármelita Rend lelkisége szerint törekszenek a szeretet tökéletes­ségére, osztozva a Rend életében és lelki kincseiben. Máriával szoros egységben…

Szólj hozzá!

Újabb erős indíttatás a magányra!       1854. december 8-án azon a napon, amikor IX. Pius pápa kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, szentünk önmagát is felülmúlta! Gyönyörűen elmagyarázta népének, hogy mit is jelent a dogma tartalma, az hogy Mária fogantatásának első pillanatától mentes…

Szólj hozzá!

     A római egyházat alapító két apostol főünnepe, június 29-e, az Egyház egységének és katolikus voltának ünnepe – mondta XVI. Benedek 2005-ben. Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban,…

Szólj hozzá!

 Három jellemző példázat a jézusi tanítás egyszerűségére       »Ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása