Felsőbb köri levelezések
Ritkán történt meg szentünkkel, hogyha püspökéhez fordult bármilyen kérdésben, legalább egy szóval meg ne említette volna az ő „nagy ügyét”! Az 1851-ben kelt levelének idevaló része nagyon jellemző. Ez idő tájt 
Devie püspök maga is a visszavonulásra gondolt, miután utódot kapott Rómától.
„Püspök Atyám! Miután Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy visszavonulásához az engedélyt kieszközölte, hogy ezentúl egyedül a túlvilági dolgokra gondolhasson, kérem kegyes jóindulatát, hogy e szerencsében én is részesülhessek. Ha Ön távoznék anélkül, hogy kérésemet teljesítené, keserűségemben azt hiszem, elpusztulok. Jóságos szíve bocsásson meg nekem minden kellemetlenségért, amit Főtisztelendőségednek okoztam, de püspök atyám nagyon jól tudja, hogy tudatlan vagyok, amiként így vélekedik rólam mindenki...”
Alázatos lelkülettel így írta alá nevét: Vianney Jean-Marie, Ars nyomorult plébánosa.
A levél eredmény nélkül maradt!
Az új püspök Georges-Claude-Louis-Pie Chalandon néhány évvel később ezt a sürgős levelet kapta:
„Püspök Atyám! Napról-napra betegebb leszek. Kénytelen vagyok az éjszaka egy részét a széken tölteni, vagy óránként kétszer-háromszor az ágyból fölkelni. A gyóntatószékben néha szédülök két-három percig. Tekintettel betegségemre és koromra Ars-nak örökre búcsút szeretnék mondani.”
Ez alkalommal így írta alá levelét: Vianney a szegény, szerencsétlen pap.
Hasonló kérések megismétlődtek minden egyes püspöki látogatás alkalmával. Az ezt megelőző napokon, megkétszerezte vezeklési gyakorlatait: imádkozott, zokogott, kesergett és böjtölt, mielőtt kérését megfogalmazta volna. És amint megjelent a főpásztor, úgy érezte, mintha reménye újabb életet öntött volna beléje.
A főpásztor tényleg jött, sőt nagyon is gyakran látogatta meg szent barátját, de Vianney mégiscsak Ars-i plébános maradt. Mint Devie, úgy az utódja is ellenezte szentünk visszavonulását.
1855. június 30-án a Trévoux-i járásfőnök Castellane őrgróf az alábbiakat írta a Belley-i püspöknek:
„Püspök Úr! Van szerencsém másolatban megküldeni a derék Ars-i plébános kitüntetésére vonatkozó felterjesztését. Nem kérelem, hogy a császári kormány az igaz érdem megjutalmazása céljából mérlegelés tárgyává teszi azokat a szolgálatokat, melyeket Vianney plébános úr eddig tett!”
A püspök válasza Castellane őrgróf felterjesztésére:
„Prefektus Úr! Járásom egyik kis községében, melynek 510 lakója van, él egy plébános, akinek evangéliumi szent élete és igaz vallásossága európai hírnevet szerzett. Ars községe, amely egykoron járásom legjelentéktelenebb faluja volt, mára a zarándokok csodálatos tömegeit fogadja be. A tömegmozgalom, mely évek óta tart és amely egy egyszerű pap szent hírnevének tulajdonítható, csodálatos tény olyan században, amely a keresztény hittel ellenkező elveket örökölt. Több olyan esetet ismerünk, amely természetes okokkal nem magyarázhatók. Ám, e jelentés szűkre szabott terjedelme nem engedi meg ezen esetek felsorolását. Vianney úr méltatásánál megelégszem azzal, hogy benne egy második Páli Szent Vincét tisztelhetünk, aki szintén csodákat művelt. Ennél fogva van szerencsém Prefektus úrt arra kérni, hogy Őfelsége születésnapja alkalmából szíveskedjék Vianney urat, az Ars-i plébánost a Francia Becsületrend Keresztjével való lovaggá kinevezésre felterjeszteni.”
(Források a 2. részben!) (folyt.)
