A Hajnal Szép Sugara

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztrefeszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója! Széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni.
      Casciai Szent Rita egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek. Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa. Szent II. János Pál pápa így jellemezte:

Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!

Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

    A Szeretetlángról tartott sorozatom sokakban nem csak elismerést keltettek – köszönöm ‒, hanem két komoly kérdést is felvetett: „Ha ez az Ügy ilyen üdvtörténeti jelentőséggel bír, akkor egyfelől hazánkban miért csak 2009-ben nyert egyházi elismerést, másfelől, miért nem támogatják és imádkozzák minden egyházmegyében?”
     Nos, ennek több oka is lehet! A legkevésbé az, hogy „senki sem próféta a saját hazájában” ‒ ehhez még hozzátéve ‒, pláne ha nő az illető! Volt ugyanis egy tekintélyes atya, akinek Erzsébet asszony legidősebb leánya, Cecília átadta a kéziratos Naplókat, letéve azokat az íróasztala sarkára. Hat hét múlva amikor érte ment, a füzetek láthatóan ugyanabban a helyzetben voltak és Cecília megkérdezte az atyát: „talán bele sem tetszett nézni?” A válasz ez volt: „csak nem képzeli, hogy egy nő írását fogom olvasgatni!” Erzsébet asszony lánya csak ennyit mondott: „Sajnálom atya kérem, de ezt nem nekem, hanem a Szűzanyának mondta!”
     A második valószínűség ‒ mint ok ‒, hogy a 45 éves intenzív egyház-lejárató kommunista lélekrombolás és megfélemlítés nem maradt nyomtalanul a lelkekben, és ez beidegződött bizalmatlanságban nyilvánult meg!
     A legvalószínűbb magyarázat az az elszigetelt, elkomolytalanító civil (ritkán papi) nézet, miszerint a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás nem egyetlen látnokhoz − Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyhoz kötődik −, hanem egy végtelenített ,,láncreveláció”, melynek folyamaként mások is kaphatnak „Szeretetláng üzeneteket” az égtől, akár névtelenül is!
     Mondanom sem kell, hogy ez efféle prófétálás a magánkinyilatkoztatások történetében példa nélküli, miszerint egy-egy revelációt még a kiváltságolt életében, mint pl. Mária Natália nővérnél, vagy haláluk után, mint Erzsébet asszony esetében, más személy hitelesen folytatott volna. Ám, Mária Országában ez is megtörténhetett! (Kép: Natália és Erzsébet)

A kalózok 2

     A Luconi püpök, Mgr. John de Lescure a jezsuita Bastières atyát adta útitársul, aki már Pontchâteauban is segédkezett, most azonban rettegett a félelemtől. Szentünk viszont, szinte ragaszkodott az úthoz, bár úgy döntött, hogy a három fiút hátra hagyja. A legnagyobb akadály volt, egy kellően elszánt és megfizethető hajósra lelni! Végül ez is összejött, egy rozoga „halászhajó képében”, néhány rosszképű és részeges matrózzal.
     Mielőtt elindultak, Grignon atya felszólította a hajón lévőket, hogy imádkozzanak vele együtt, kérve Isten áldását útjukra. A legénység hallani sem akart az „ájtatoskodásról”, így csak a két pap imádkozott.
     Már félúton voltak, mikor valóban feltűnt két kalózhajó, egyenesen feléjük tartva a kedvező szélben. Bastières atya és a legénység most már biztosra vették, hogy a kalózok martalékává lesznek valamennyien és életüket, ha meghagyják is, valahol kegyetlen rabszolgasorsban tengethetik majd! Szentünk felszólította őket, hogy tartsanak vele, énekeljenek egy Szűzanya himnuszt és mondják el a rózsafüzért! Énekhang az összeszorult torkokat nem hagyta el, egyedül a jezsuita atya mormolt valamit reszkető ajakkal. Szentünk, kénytelen volt egyedül „felvenni a harcot”. Kereszttel és rózsafüzérrel kezében előre ment a hajó orrába és hangosan elénekelte a Magnificat-ot.
     A kalózhajók közben egyre csak közeledtek és már meredő ágyúik is jól kivehetők voltak, mikor a szél hirtelen megfordult és a hatalmas vitorlák egyszerre ellenirányba csaptak, veszélyesen megdöntve ezáltal a hajókat. A sötét monstrumok végre irányt váltva távolodni kezdtek, s a messzelátón ki lehetett venni a pánikszerűen kapkodó kalózok futkosását. Az érthetetlenül felerősödött szél egyszerűen elfújta őket. A lélekvesztő legénysége remegő lábakkal és tágra meredt szemekkel csak ezt kiáltotta: „Ez lehetetlen!” Embernek az is volt, de nem az Istenanyának, akit most már mindannyian rendben köszöntöttek: „…asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján! Amen.”

https://youtu.be/5EaIhupSLHM

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

A néma anyai könnyek a legbeszédesebbek.

A kalózok 1

     1712. tavaszán a Luconi püspök magához kérette Grignon atyát és testvéri közvetlenséggel így szólt:
Magam is örömmel értesültem és imában köszöntem meg Istennek, hogy a gyűlölködés halálos cselszövéseit sikerült túlélned! Most azonban, nem hasonítható módon, olyanokat kellene meggyógyítanunk, akikre nem a földi halál leselkedik, mint rád néhány hete! A hatóságom alá tartozik ugyanis Ile d’Yeu szigete, mely valójában csak egy halászközség, de lakói oly mértékben elistentelenedtek, hogy fennáll a tömeges elkárhozás veszélye! Maga a sziget kormányzója is egy dorbézoló kálvinista, s a település bűnökben elvadult lakóinak – nagyon úgy néz ki –, az a legnagyobb öröme, ha láncra verhetnek egy katolikus papot és a legkegyetlenebb módon végezhetnek vele. Ez már sajnos, valószínűleg megtörtént egy remek bátor papommal! Ha valakit, hát egyedül téged tartalak alkalmasnak, hogy átnyújtsd nekik egyházunk talán utolsó mentőövét az Örök Életre! Egyetlen segítő papot tudok adni missziódhoz. Nem kötelezlek! Kérlek, hogy gondold át alaposan!
     A küldetés ötlete borzongással töltött el minden reálisan gondolkozó embert, különösen a három testvért, hiszen nem csak a helyszín volt életveszélyes, de még az odavezető út is, tekintve, hogy a sziget 30 km-re van a francia partoktól, s környéke hemzseg a kalózoktól. Szentünk azonban nem habozott, hanem minden fontolgatás nélkül igent mondott a püspöknek.
     Mathurin ki volt kelve magából, emlékezett mestere viccére, hogy „a kalózok majd jönnek”, és egyébként is ilyen egészségi állapotban, nem lenne szabad elvállalnia hosszabb utat. Lajos atya, azonban csak legyintett:
Ostobaság! Már nem vagyok beteg, csak időnként kissé fáradok. Ami pedig a kalózokat illeti, teljes bizalommal vagyok a Szűzanya iránt s Ő nem engedi meg, hogy ártsanak nekünk!

     Úrfelmutatás közben történt, amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait. Abban a pillanatban csodálatos módon az Úr az Ő Szent Testének átlényegülését engedte éreznem. És így szólt: „Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben.” Lelkem utána még néhány óra múlva is a csodálatos érzésétől remegett. Ne lepődjön meg az, aki valaha ezt olvassa, mert ezt nem lehet másképp elviselni. Mikor lelkem annyira elmerül Isten szeretetében, testem egészen erőtlenné válik és sokszor úgy érzem, ez megszünteti testem életképességét. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézussal testestől-lelkestől átélték, hogy is bírták ki, mert én a néhány pillanat alatt is úgy éreztem magam, hogy rögtön meghalok. (IV/4-7)

Kedves Olvasóim! Az előző naplóidézetek tanítása és hangulata váljon lelkük épülésére!

Uram Jézus, könyörülj rajtunk és engedd, hogy értünk aggódó Édesanyád Szívének Lángja mielőbb kiáradjon a szeretetben elhidegült világra!
Amen.

A merénylők

     Szentünknek jól esett az elismerés híre, de egyben számolni kellett neki a protestánsok egyre vadulóbb dühével is, mely már 1711. augusztusától, missziója kezdetétől fokozódott. Gyakran kapott figyelmeztetéseket, hogy merényletre készülnek ellene valamelyik utcában. Ilyenkor messze elkerülte azt a helyet. Ha mégis szembekerült a támadóival, egyszerűen leszerelte őket önfeláldozó nyugalmával és így szólott: „Én sokkal jobban kívánom a ti lelketek üdvösségét, mint ti az én vesztemet! Na, gyertek barátaim üssetek!”
     E szavak hallatára képtelenné váltak a cselekvésre, csak álltak merengve, s még kardjukat sem voltak képesek hüvelyébe dugni. Ezek az emberek később is rettegve gondoltak vissza azokra a percekre és arra a szelíd tekintetre, mely megdermesztette őket. Végül maguk is kételkedtek álláspontjuk helyességében.
A székesegyházban tartott nagysikerű beszéde utáni ebédmeghívás során egy merénylő mérget kevert a levesébe. Életét csupán a gyors segítség mentette meg. Így is több héten át kegyetlenül beteg volt, élet és halál közt.   Mathurin, Jean és Nicolas éjjeleken át virrasztottak, szinte haldokló 38 éves mesterük mellett. Mathurin könnyesen jegyezte meg: „Mintha előre megérezte volna, hogy a leves lesz a végzete!”. Hajdani szívós egészségét már soha nem nyerte vissza!

     Még Lajos atya bátorította a három fiút: „beteg vagyok ugyan, de nem halok meg!” És valóban összeszedte magát kissé és a katonaságnál meghirdetett missziójára már el tudott menni. A szokottnál még nagyobb tömeg gyűlt össze, mert úgy vélték, hogy rendkívüli gyógyulása, rendkívüli eseményekkel kecsegtet. Ennek végeztével még a külső kerületekbe is elmerészkedett, ahol egy este a dominikánusok templomából hazafelé menet se szó, se beszéd, hirtelen irányt változtatott, s nagy kerülővel tért haza. Társai nem értették a dolgot, másnap azonban kiderült, hogy négy marcona férfi várt rá, hogy agyonverje.

https://youtu.be/MyD_SfWWTik

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

Talán azért, mert egyre kevesebb tiszteletet tanúsítunk Fiának a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és egyre inkább elhagyjuk az egykor még kötelező "imádás gesztusait"!

     Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám: „Ugye látod, mennyire szeretlek? Jóra való törekvésed így jutalmazom, és megváltó munkám javára fordítom, mert szükségem van áldozataidra, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését így szolgáld szünet nélkül.
Még hosszan beszélgetett és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött: „Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj és mondd meg, hogy kérésem mindaddig fönntartom, amíg az Általunk közölt kérések a Szentatyához el nem jutnak. Továbbá azt is közöld, hogy azért szüntettem meg lelkedben a kételyek kínzó szenvedéseit, hogy megerősödj. Szenvedéseid most így kívánom igénybe venni. Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy azt isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. Ne féljen ő sem, hagyatkozzon Rám. Ez nem a gonosz megtévesztése, hanem, ismétlem, így válik áldozatod megváltó munkám javára.
Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal. Vigyázz! Mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!
Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre. „Nem, mert ha gyóntatód kérésem nem mellőzi el, hanem Rám hagyatkozva elfogadta volna úgy, mint te, Én közreműködésem által létrehoztam volna azt, hogy a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Gyóntatód ugyanis, beleegyezése után minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szentatyához kerüljön, mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt az intézkedésekre.
Néhány nap múlva az Úr Jézus ismét az alázatosságról beszélgetett. Soha, egy pillanatig se éljek alázatosság nélkül, és még sok mindent mondott az alázatossággal kapcsolatban, melyről azt kell írnom, hogy átmegy elmém tudatába. Mint eleven tűz, lelkemben ég az Ő szent akarata és kérése, melyről beszélgetett velem. /Mivel gyóntatóm a böjtöt nem engedélyezte, az ügy csak évekkel később juthatott el a Szentatyához. Későbbi lelki vezetőm első kérésre engedélyezte az Úr Jézus által kért negyven napos böjtöt: „Leányom, ha az Úr Jézus ezt kéri, meg kell tenned!”/.

Az önátadási ima

     Néhány hét múlva a „megfigyelők” megjelentek a püspöknél és jegyzeteik alapján pontosan beszámoltak tapasztalataikról, mely igen kedvező volt.
     Ez egy szent ember, püspök úr! – szólaltak meg szinte egyszerre. – Egyebet sem hallottunk lelkigyakorlatán, mint ami lelket buzdító, tiszta evangéliumi tanítás, szép és jó!
     A főpásztor megnyugodva hallgatta a dicsérő szavakat, majd rákérdezett a Mária-tisztelet hirdetésének mikéntjére. A tudós kanonokok egymásra néztek és a legidősebb válaszolt:
Ha mindenki megértené és gyakorolná a Grignon atya által hirdetett – Szűzanyánk iránti – odaadottságot, a világ a boldogság és az isteni béke hona lehetne!
     A megyéspüspök megelégedettséggel, mosolyogva ennyit mondott:
Hálát adhatunk Istennek, hogy ilyen hivatásai vannak, és hálásak lehetünk mi is egész La Rochelle népével, hogy az Úr ide vezérelte ezt a lelkipásztort. De mi az a kis „önátadási ima”, mely sok kálvinistát annyira indulatba hoz?
Kegyelmes uram! Azt az imát naponta legalább egyszer elmondják azok, akik gyakorolják a benső Mária-tiszteletet. Különben feljegyeztem: 

”Ó, dicsőséges Szent Szűz, Istenanya, Mária! A Mindenható Isten és az egész Mennyei Udvar jelenlétében Édesanyámnak és Úrnőmnek tekintelek! Felajánlom és Neked szentelem magam, mint rabszolgád; – testemet, lelkemet, minden külső és belső javamat – sőt jócselekedeteimnek múltbeni, jelen és jövőbeni érdemeit is! Reád bízom Szép Királynőm, hogy teljes joggal rendelkezz velem és kivétel nélkül mindazzal, ami hozzám tartozik! Tetszésed szerint cselekedj teljesen szabadon Isten nagyobb dicsőségére, a lelkek javára, időben és örökkévalóságban! Amen.”

     Ez igazán gyönyörű – mondta elismerően a püspök. Hiába morgolódnak az „anyátlan” kálvinisták! Mindenben támogatnunk kell Grignon atya misszióit.

https://youtu.be/sXzRQ8ZJEqU

Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír?

Ezt XII. Piusz és Szent II. János Pál pápák is megválaszolták!

     A kilencnapi szigorú böjt után így szólt: „Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól. Nyitott könyv Előttem lelked legrejtettebb zuga is, de elvárom, hogy valld be fogyatékosságaidat, mert így már ezek is érdemszerzők lesznek számodra.” „Én Jézusom, úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki meg nem bánta. Szívemnek minden dobbanása kevés. Ahány kis porszem van a világon, mindbe belehelyezem szívem bánatát, hogy fújja a szél Hozzád engesztelésül megszámlálhatatlan sok bűnömért.” És mikor így elkeseregtem bűneim bánatát, Ő nagyon meg volt hatódva, és csendes, halk szavakkal csak ennyit mondott:
„Leánykám, ennyi bánatra ráteszem egyetlen csepp Vérem parányi részét, és teljesen megbocsátom, elfelejtem (bűneidet). Ezt a nagy bűnbánatot ajánld fel Nekem a bűnösök helyett.”
Örömömben azt sem tudtam, hogy szóljak Hozzá. „Édes Jézusom, megyek Hozzád nyári hajnal harmatos virággal telt, üde reggelén, mikor még álom szunnyad a szívek rejtekén, hogy ki köszönt, az elsők között legyek én. Mindig kevés az idő, amit Nálad töltök, elrepül, mint felhőn úszó fény. Megyek tikkasztó melegben, égető napsütésben, mert nagyon szeretlek én. Nálad nincs senki, Hozzád viszem lelkemet, s érzem, az örökmécses hív. Megyek Hozzád az est párás homályában, mert nagyon szeretlek. Megyek zuhogó esőben, feneketlen sárban, megyek hófödte, horpadt árkokon át, csak cikázó hópelyheket lát szemem, de én csak megyek, mert szívem csak érted ver, Istenem. (I/77-78)
     Más alkalommal így szólt az Úr: „Erzsébet, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod?
Böjtölj kenyéren és vízen addig, amíg a szent ügy el nem jut a Szentatyához.” Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után. Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből. Így szóltam az Úrhoz: „A kérés elfogadása legyen a teljes Rád hagyatkozásom és önátadásom megújítása Előtted, Uram, Jézusom.” Most nem volt gyötrő kétely bennem amiatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e, mert a szeretet tüze éget. Csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosztól, a gonosz megtévesztésétől. Mégis, erre a kérésre nem tudtam azonnal igenlő választ adni, és az történt velem, amire nem emlékszem életemben, hogy napokig vajúdtam volna valamin.
Általában mindig gyorsan döntöttem, hogy miként lehetne megvalósítani és nyomban hozzá is fogtam. Az Úr kérésének hallatán, fellépett bennem a gyengeségem érzete. Teljes erőmmel ellene voltam és úgy éreztem, hogy képtelen leszek megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már elfogadtam gondolatban, az ötödik-hatodik napon már bele is egyeztem. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg lelkem. Az Úr akaratának teljes elfogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Én megkértem, hogy kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus megismételte kérését ezen szavakkal: „Kérésem továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnak többször is meg kell ismételned. Én nagyon zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam.
1965. szeptember hónap végén az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. Én a kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez az Úr kérése volt. Gyóntatóm tovább fejtegette előttem, hogy ő csak az Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem engedheti meg, mert ez az V. parancsolatba ütközne. És még több oldalról is megvilágította előttem ennek lehetetlenségét.
Én ismételten az Úr Jézus szavaira hivatkoztam. Ő erre azt válaszolta: Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni akaratának. Ha az Úr kérése az ő lelkében is bizonyosságot kap, akkor ő azonnal eljön hozzám, és nem várja meg azt, hogy én újra kérjem, hanem azonnal megadja az engedélyt. Amikor az atyától eltávoztam, utána néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás miatti szorongás váltott ki lelkemből. Ez csak néhány órán át tartott. Aztán a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. S bármire is gondoltam, ami az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és a vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de azt sem az ételek ízéért, hanem kizárólag testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz. Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem".

A nyakas kálvinisták

     Az egyik falu kocsmája a templom közvetlen közelében volt. A szentbeszéd közben behallatszott a tivornyázók zaja. Szentünk, amint befejezte a beszédet, átsietett a kocsmába, felrúgta az asztalt, és öklével kiverte a magukról megfeledkezett népséget. Még utánuk is kiáltotta, hogy: „vissza ne merjetek jönni, mert még jobban pórul jártok!”
     A babonaság is szedte áldozatait a közösségekben, ilyen volt a „szemmel verés” egymás elleni vádja is, mely gyűlölséget, széthúzást és verekedéseket szított a családok között. Igen talpraesett, meggyőző és nagy teológiai felkészültségű személynek kellett lennie annak, aki világosságot akart gyújtani a sötét elmékben. Grignon atya ilyen volt és csodálatra méltó sikereket ért el az emberek tiszta hit felé való fordításában. Megtanította őket az Istenbe és a Boldogságos Szűzbe vetett bizalomra, az egymás iránti szeretetre és az engedelmességre az Egyház törvényei iránt. Kezükbe adta a rózsafüzért és szemük előterébe állította a keresztet. Alkalmas helyen olyan feszületet állított fel részükre, amelynek látványa megragadta lelküket.
     Az emberi elvadultságnak már olyan helyei is voltak, ahol a nép teljesen elhanyagolta templomát, sőt a gabona cséplését végezte benne. Szentünk néhány önkéntessel kitakarította, kimeszelte Isten házát és a szobrokat, zászlókat is rendbe hozta.
     Természetesen a kálvinisták magukon kívül voltak ekkora sikerek láttán. Legfőképp azon, hogy soraik is megbomlottak. Sokan ugyanis, akik figyelték beszédeit, visszatértek a Katolikus Egyházba. Már a missziók kezdetén is mindent megtettek, hogy zavart keltsenek. Néhányuk odáig ment, hogy az utcán megvárva szemen köpték, bottal ütlegelték, vagy kövekkel megdobálták. Még összeesküvést is szőttek élete ellen, nem egyszer!
Ez természetesen ál-aggodalommal töltötte el a „langyosakat”. „Minek a sok körmenet, zászlók, himnuszok. Lehetne szolidabban is, ami nem provokálja a ’másként gondolkodókat’! No meg a ’Madonnának’ való állandó felajánlgatás, melyet mindig belesző programjába. Hát kell ez nekünk, Püspök úr?” – sápítoztak a „szabadelvűek”.      Ám, Mgr. Champflour türelmes volt. Elküldte három nagy tudású kanonokját, figyeljék meg és jegyzeteljenek az egykori szeminarista társ beszédeiből, különös tekintettel, amit a bensőséges Mária-tiszteletről tanít. Mi lehet az, amely ennyi embert megérint, megtérít, vagy nyugtalanságban, gyűlölködésben tart!?

https://youtu.be/GqyMIrIEcKQ

Elmélkedések a Szűzanyáról arról, hogy úm. időtálló-e a Szeretetláng üzenete?

Gamáliel rabbi evangéliumi szavai: "ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le." (Apcsel 5,38-39)

     A Szűzanya: "Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni rajtatok, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!
Kármelita kislányom! Anyai szeretetemmel simogatlak és megóvlak minden lelki veszedelemtől. Ne félj a gonosztól, aki állandóan ott settenkedik körülötted. Én letiportam, nincs mitől félned. Rejtőzz palástom mögé, és illesd csókjaiddal szent ruházatomat, melyet viselsz.” (I/71-72)
A Szent Szűzhöz folyamodtam: „Anyám! Ó jöjj, segíts hálát adni Szent Fiadnak, mert a felém tóduló kegyelmeit alig bírom elviselni. Ajkaimra nem jön szó. Mi módon adjak hálát Neki?”
„Bűneidnek mélységes bánatával válaszolj Szent Fiamnak." – És a Szent Szűz szavai mélységes bűnbánatra indították lelkemet. Szemeim megteltek forró könnyel. Így telt el az idő  szentáldozásig. A harmóniumon a „Templom csendes mélyén” ének csendült fel. Ez még csak fokozta az Iránta érzett gyengédségemet, ez az én kedvenc énekem. Már hónapok óta nem hallottam, és most meg már negyedik napja mindennap felcsendült. De ilyen mélyen még nem hatott meg, mint ma. Annyira, hogy végigfolyt a könny az arcomon, nem tudtam még a szentáldozásnál sem visszatartani.
Mikor visszatérdeltem a helyemre, a Vele való egyesülés iránti hálámat szerettem volna Előtte kifejezni. Ő nem engedett szóhoz jutnom, Ő kezdett el nekem áradozni: „Kis lánytestvérkém! Milyen boldog vagyok, hogy ilyen szívbe térhetek, aki minden erőfeszítésével az Én szeretetemre törekszik.” És a néhány nap óta lelki szárazságban sínylődő lelkemet úgy elárasztotta termékeny kegyelmével, hogy egészen megsemmisültem nyomorúságom tudatában. Ő tovább is beszélt hozzám: „Szép volt az ének? Én játszottam ma el a harmóniumon. Ez a mi kedvenc énekünk. Neked akartam kedveskedni, amiért a templom csendes mélyét, ahol Én lakozom, annyira szereted.”
Június másodikáról harmadikára virradó éjjel a virrasztó órára az édes Üdvözítő ébresztett fel ezekkel a szavakkal: „A magányos éjben szíveket keresek.”
Ne vegye érzelgősségnek az, aki valaha soraimat olvassa, hogy megint csak azt írom, hogy könnyeim megeredtek. Ennyi gyengédség és figyelmesség, amit Ő velem szemben gyakorol, könnyekkel telíti szemeimet. Majd így szólt: „Mivel ez neked is tetszik, ezután ha Én ébresztelek, ez lesz a jelszó: A magányos éjben szíveket keresek.” És szavaiból kiéreztem, hogy az Ő örök gondolata a szívek keresése.
Hajnalban, mikor a második virrasztó órát is befejeztem, az Üdvözítő kérőn szólt hozzám: „Leányom! Szenvedj Velem! Érezz Velem! Enyhítsd fájdalmamat!” És lelki szemeim elé olyan látomást bocsátott, hogy szívem majd megszakadt. A szörnyű látványtól nemcsak lelki fájdalmat, hanem néhány percig tartó fuldoklást is éreztem. (I/74-76)
"Én úgy, de úgy szeretnélek boldoggá tenni benneteket! És ti mégis máshol keresitek (a boldogságot) és nem Nálam. Az Én boldogító kegyelmeimet elkerülitek. Megismétlem előbb elmondott szavaimat: Úgy, de úgy fáj!
Én már annyi jót ígérek, csak hogy Magamhoz édesgesselek benneteket, ti mégis olyan érzéktelenek vagytok (Irántam)."

Szűz Mária titka

     Amikor visszatértek a templomba, a szerpap fogadta őket, csókra nyújtva át az Evangéliumot, e szavakkal: „Erősen hiszem Jézus Krisztus Evangéliumának minden igazságát!” Utána, a keresztelőkút felé fordulva ünnepélyesen megújították keresztségi fogadalmukat, ellene mondva az ördögnek és a világ csábításainak. Végül, az oltár előtt álló Grignon atyához mentek, aki kis Mária-szobrát nyújtotta át megcsókolásra, miközben ezt mondták: „Teljesen Jézus Krisztusnak adom magamat Szűz Mária által, hogy kövessem Őt keresztemet hordozva!”
Szentünk ténykedéseit egyre több csoda és az ezekről keringő szóbeszéd követte. Többen állították, hogy szentbeszéd közben, valami benső fénytől ragyogott az arca. Egyes helyeken, kereszteket láttak az égen és betegek gyógyultak meg.
     Azoknak, akik rendszeres lelkiéletre vágytak, tanácsokat adott: Minden napjukat előre tervezzék meg.   Szemérmesen öltözködjenek! Az ima és elmélkedés történhet a házimunka közben is. Az étkezések előtt és utáni imát, a napi látogatást az Oltáriszentségnél és a rózsafüzért, lehetőleg el ne mulasszák. Napi lelkiismeretvizsgálat, heti szentmise, (legalább) havi gyónás és szentáldozás. Havonta egy órás szentségimádás, a Szűzanya, Szent Mihály és az Őrangyal tisztelete, valamint a tisztítótűzben szenvedő lelkek megsegítése szerepelt Grignon atya ajánlott napirendjében. E tanácsai a keveseknek szóltak, s az ő számukra írta később a „Szűz Mária titka” c. rövid értekezését az önfelajánlásról.
     Sikerei ellenére, vagy éppen ezért errefelé is voltak mértékadó személyek, akik hitelt adtak a rágalmaknak. Egy plébános, aki előzőleg felkérte Őt misszióra – a hamis hírverés hatására –, éjnek idején kizárta szentünket a zuhogó esőbe. A város főterén egy megdühödött anya bottal támadt rá pusztán azért, mert a templomban illetlenül viselkedő lányát rendreutasította. Lajos atya, higgadtan csak ennyit mondott: „Asszonyom, én csupán Isten iránti kötelességemnek tettem eleget, tegye ezt az ön lánya is!”

https://youtu.be/lXI_SxcApV8

Elmélkedések a Szűzanyáról. A Szeretetláng üzenetének kérése és ígérete

A Szűzanya, minden jelenésében a szentolvasó imádkozását kérte.

Hogyan mondjuk a rózsafüzért a Szeretetláng betéttel?

    Papi vélemények szerint a Szeretetláng Lelki Napló a lelki irodalom gyöngyszeme. A Mária-korszak üzenetei közül bensőséges párbeszédeivel és a felkínált többletkegyelmével, a legnagyobb mértékben valósítja meg a Jézus iránti imádó áhítatot és a tökéletes Mária-tiszteletet. Mai előadásomban ezt példázom a Lelki Napló nyomán!
A Szűzanya szavai: "Akiket kiválasztottam, legyenek Hozzám teljes bizalommal. Én, mint körültekintő édesanya, vezetem minden lépésüket. Ők csak tegyék alkalmassá lelküket, és nagy buzgósággal készüljenek az engesztelő munkára. Szomorúan látom, milyen riadalmat kelt bennetek az Én Szeretetlángom. Szívetekben, lelketekben miért riadtok meg? Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. Nem kérek külön kegyhelyet, minden család és minden ember szíve-lelke egy-egy kegyhely legyen, ahová mind gyakrabban helyezzék el az áldozat-imádság virágait!
Én, a kegyelmek Anyja szüntelenül könyörgök Szent Fiamhoz, hogy még a legkisebb ragaszkodást is egyesítse az Ő érdemeivel. Ne féljetek a lángtól, mely észrevétlenül, szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény. Senki nem fog gyanút erre a szívekben végbement csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adnak át az Én kedves fiaim, hogy az Én szeretetemnek lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben. Úgy készítsenek elő mindent, hogy futótűzként terjedjen. És azok a lelkek, akiket kiszemeltem, mindent tegyenek meg a nagy felkészülésre.” (I/58-59)
Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezedbe. Ez Szívem Szeretetlángja. „Édesanyám, miért nem teszel nagy csodákat, hogy higgyenek Neked úgy, mint Fatimában?” ‒ kérdezte Erzsébet. „Leánykám, minél nagyobb csodákat tennék, annál inkább nem hinnének Nekem. Kis kármelitám, az első szombatot is azért kértem és mégsem veszik figyelembe.
Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.
„A tizenkét papi személy, kiket Szent Fiam kiválasztott, lesznek a legméltóbbak kérésem teljesítésére. Leányom, vidd e lángot, melyet neked nyújtok először. Ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet, és add tovább!” ‒ És annyira zokogott, hogy alig értettem, mit is mond.
Megkérdeztem Tőle, mit is kell tennem. Én az egész ország nevében megígértem Neki mindent, csak hogy fájdalmát enyhítsem. Mert a szívem úgy fájt, majd meg szakadt. „Leányom, azt kérem tőled, hogy csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. A kegyelemmel teljes lángot, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja. Ez az összetartó szeretet tüze, melyet Szent Fiam Sebeinek érdemei által kértek.” (I/38-39)

     
Sajnos, modern világunkban az üdvözülni akaró ember hitét az elerőtlenedés súlyosan veszélyezteti. Az egyébként jó szándékú hívek is ‒ a korszellem jegyében ‒, ezt-azt átvesznek a világ mentalitásából, miközben észre sem veszik, hogy ennek folytán az erejük megfogyatkozik a saját és mások üdvösségéért való küzdelemre. Az Egyház Anyja erre a gyengülésre, erre az erőtlen keresztényi életre kínál megoldást a Szeretetláng ajándékával, mely üdvtörténeti nagyságrendű többlet kegyelem (ld. II/93).
Sajnos, kevéssé tudatos annak felelőssége, hogy rajtunk is múlik az üdvözültek és elkárhozottak száma!
Ne feledjük, hogy Isten előtt épp azok fognak majd bennünket a legjobban vádolni, akiknek nem szóltunk, akikért nem imádkoztunk, akikért áldozatot nem hoztunk ‒ jóllehet megtehettük volna!

Ó, értünk aggódó Szűzanyánk! Könyörögj érettünk Szent Fiadnál
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

Adj és neked is adatik!

      Szentünk missziós útjai nyomán, újabb templomok, kálváriák, a Bölcsesség Házának nevezett szegényotthonok és erdei kegyhelyek létesültek. Természetesen botrányok és csodák is kísérték apostoli tevékenységét. A kálvinista többségű Sallertaine-ben a lakosság tüntetett ellene, de amint közeledett szentünk a templomhoz, az ajtók maguktól megnyíltak előtte. Egy szegény családban, ahol szívesen vendégül látták volna, megáldotta a lisztesládát, melyben megszaporodott a liszt. Mikor a csodás lisztből készült kenyérrel megkínálták, ezt mondta: „Adj és neked is adatik! Mivel a Gondviselés nagylelkű volt hozzátok, ti is hasonlóképp cselekedjetek a szegényekkel!”
     1711. márciusában a Luconi egyházmegye kis városkájában, La Garnache-ban kezdte el Grignon atya első igazán nagy sikereket hozó lelkigyakorlatát.
     Itt jegyezték fel szemtanúk róla, hogy látták, amint szentünk mély áhítatban, a tündöklő fehérbe öltözött Szűzanyával beszélgetett. (Ő viszont soha nem tett említést ezekről az eseményekről).
Májusban a La Rochelle-béli 
L'Houmeauba ment, ahol hatalmas tömeg előtt beszélt és százával voltak komoly megtérések. Oly szemléletes képekben tudta megjeleníteni Krisztus üdvösségünkért vállalt szenvedéseit, hogy szem nem maradt szárazon, és lélek nem maradt megérintetlenül. A szószéken olyan volt mint egy mennydörgő próféta, de a gyóntatószékben maga volt a megtestesült kegyesség, a rokonszenves szerető atya. Senki sem ment el tőle vigasztalanul.

     Minden plébánián, ahová meghívták, korcsoportok szerint tartott katekézist. Mikor távozott, hitben képzett és lelkiekben megerősödött híveket hagyott maga után.
     A missziók végén nagy jelentőséget tulajdonított a záró szertartásoknak. Ezek a gyermekek megáldásával kezdődtek, miként az Úr Jézus tette. Majd ezt követően kis kereszteket osztott ki a résztvevőknek, később Jézus Szívét ábrázoló képecskét is adott hozzá. Mindig tartott körmeneteket, melyeken ha ezrek vettek is részt, mégis mindenki tudta a helyét. Az élen Grignon atya ment az egyházközség nagy keresztjével, és Ő adta meg a hangot a Magnificat éneklésére. A nép zászlókkal, gyertyákkal kezükben követte énekelve. A Szent Szűz szobrát fehér ruhába öltözött kisleányok vitték. A bűnbánók mezítláb mentek, sokan kötéllel nyakukon, vagy bilinccsel lábukon, úgy mint Ferreri Szent Vince korában.

https://youtu.be/7F0IRSoAcnU

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A lelkeket nagyon veszélyezteti az elvilágiasodás

Tanítani szünet nélkül

     A jezsuita atyáknál missziósaink hálás köszönetek közepette pakolni kezdtek. Szentünk az egyik szomorú szemű fülest saját holmijának szállítójává nevezte ki. Kellett is, mert hatalmas teológiai könyvei és egyre gyarapodó kéziratai jelentős súlyt képeztek. A másik szamár vihette a kegytárgyakat, a hozzá való kellékeket és szerszámokat.
     Vendéglátóik nem tudták mire vélni a hirtelen sietséget, hisz még szó sem esett arról, hogy hova is mehetnének. Értetlenségüket azonban a kapustestvér törte meg, aki egy lovasküldönc által érkezett levelet adott át Grignon atyának. A levélben két egyházmegyébe való meghívás volt, melyet Mgr. John de Lescure, a Luconi és Mgr. Stephen de Champflour, La Rochellei pöspök írt, akik egyébként szentünk egykori szeminarista társai voltak. A fiúk ujjongtak. „Íme meghallgatta Isten a domonkos szerzetesek és nővérek imáját!” – lelkendeztek. Lajos atya azonban hirtelen gondolkodóba esett – nem az imák gyümölcseiben való kétsége, hanem a kettős meghívást illetően. Mert bár mindkét főpásztor igazán szent hírében állott, ám egyházmegyéjük épp oly fertőzött volt a befolyásos janzenistáktól, mint Poitiers, Nantes, vagy Saint Malo! Egy dologban viszont még nagyobb hátrányban voltak. Náluk ugyanis erősen megvetette lábát a kálvinizmus.
     Grignon atya a misszió vállalása mellett döntött, mert épp ebben látta meghívásuk és ebből fakadóan küldetésük célját! Most azonban szükségesnek látta, hogy három derék segítőjét, úgy lelkileg, mint ismeretekben, alaposabban felkészítse a várható „harcra”. Röviden ismertette Jean Caulvin († 1564) ismertebb nevén Kálvin János életét, társadalmi megosztottságot eredményező és lélekromboló munkásságát, melyet tanításával okozott. Legfontosabb tételeinek egyike a predestinacio, vagyis az a hit, hogy Isten eleve elrendelte, hogy ki fog elkárhozni és ki üdvözül.  Az embernek – Kálvin szerint – nincs szabad akarata, vagyis egyesek képtelenek elkerülni a poklot, míg mások bármily rossz életet élnek is, a Mennyország boldog várományosai. A másik fő tétele az átváltoztatás tagadása, vagyis nem hisznek a kenyér és bor színe alatti valóságos jelenlétben. Semmit se szeretnének jobban, mint kiüríteni a világ összes tabernákulumát! – okított a mester.

(Alsó képünk egy mai, moszlim országban szétvert tabernákulum!)

https://youtu.be/YqtNiS0TOCI

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng jóváhagyása

A rózsafüzérről
május 16. hétfő 11:20 

Mária tiszteletről
május 21. szombat 10:20, 18:50
május 22. vasárnap 20:30 

A tökéletes Mária tisztelet 1.
május 28. szombat 10:20, 18:50
május 29. vasárnap 20:30

Ez még csak a kezdet!

     Már 1711. tavasza volt. A jezsuiták asztalosműhelye lehetőséget biztosított a három testvérnek, hogy nyakbavaló apró kereszteket gyártsanak, melyek két hét alatt zsáknyivá szaporodtak. A lelket próbáló események ellenére a fiúk azon vették észre magukat, hogy minden eddiginél nagyobb és elszántabb apostolkodási vágy lángolt fel bennük. Annak ellenére, hogy szinte hetek óta esett az eső, körbejárták a város zárdáit, hogy rózsafüzért és érmecskéket gyűjtsenek a nővérektől, fizetségképpen imát ígértek. Azzal nem számoltak, hogy ha netán tovább állnak, miként is viszik majd magukkal ezt a temérdek kegytárgyat,
     Ekkor zörgetett egy hatósági személy, mondván, hogy kiáradt a Loire folyó és elöntötte Nantes város túlfelét, és mivel a „domb” környékéről már mindent elszállíttattak, ők nem őrizgethetik tovább azt a két szamarat, melyekért már hónapok óta nem jelentkezik senki. Feltételezik, hogy a montforti missziósoké, jöjjenek és haladéktalanul vigyék el! Úgy lett.
     A Gondviselés által küldött két „missziós csacsi” látványa mosolyt fakasztott Grignon atya sápadt arcára és sokatmondóan bólintott, mint aki azt mondja, „ez még csak a kezdet!”. Ennek ellenére nem a pakolás jutott az eszébe, hanem az, hogy elmegy az árvízkárosultakat menteni.
     Szentünk hősies bátorsága közszájon forgott. Nem csak életét tette kockára az összeomlott házakból, tetőkről, vagy fákról való mentéseknél, hanem rátermett szervezőkészséggel irányította a csónakok „kötelékbeni” élelemszállításait. Nagyon veszélyes akció volt ez is, mert a hatalmas sodrású, megáradt, örvénylő folyó felborította még a dereglyéket is. Vállalkozása Isten segítségével mégis sikeres volt és mindenfelé a hőst, a „montforti misszionáriust” éltették, „aki életét is hajlandó volt kockáztatni felebarátaiért”!
     A megyéspüspöknek azonban ez sem volt elégséges szentünk iránti hozzáállását megváltoztatni. „Hős ide, vagy hős oda, bajkeverő!” – jelentette ki Grignon atyáról, mert a rengeteg rágalmat, mellyel elárasztották, képtelen volt feledni. Pedig ha csak egyetlen egyszer vette volna a fáradságot, hogy utánanézet bármelyiknek is, ha csak egyszer is beszélgetett volna egy órácskát Lajos atyával, talán nyugodtabb lelkiismerettel dönthetett volna személye és a dolgok fölött, főpásztori hatalmával.
     Szentünk veleszületett szerénysége ellenére is nehéznek találta elviselni a megaláztatást, az üldöztetést, a Kálvária lerombolását. Nem is annyira magáért, hanem a lelkekben okozott károk miatt.

https://youtu.be/fdv6cGvMxq0

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!

A Kálvária 4

     A Kálváriát bontják bár, ám Ő az igazi Golgotát járta, s ha a Fájdalmas Anya nem állt volna mellette erőt adón, össze is roppant volna a kereszt alatt. „Édes jó Anyám, Gyötrelmek Anyja! Ne szenvedésemet nézd, hanem a tengernyi lelket, kiknek ne váljék mindez botránykővé! Köszönöm, hogy részt vállalhatok – ha csak egyetlen cseppjéig is –, Szent Fiad megváltó szenvedésében!”. – Így gyötrődött, így fohászkodott Úrnőjéhez, miközben – mint akit angyal erősített –, a jövő tervei bontakoztak már lelke mélyén.
     1710. november 10-én a Nantes-i dominikánusok, harmadrendjük tagjai közé fogadták szentünket. Egy csekélyke kis vigasz volt ez lelkének. Teljesült ugyanis életének egyik vágya.
     A három fiú továbbra is a jezsuiták napi teendőit segítette részt véve imarendjükben. Munkájuk közben és szabadidejükben is a beszélgetés óhatatlanul a történtekkel foglalkozott és Mathurinra hárult a komoly feladat, hogy főképp Nicolasnak elfogadható magyarázatot adjon a miértekre, hisz épp az új fiú lett legjobban kitéve a „probációnak”, mely megrendíthette volna hivatását. A Jézusnak és Máriának való teljes felajánlottságról volt szó köztük. A „kismagiszter” hangsúlyozta, „nem a siker a fontos, hanem az áldozat tiszta szándéka!” Egyedül Isten látja át egységben a múlt, a jelen és a jövő történéseit! A kudarcokat, melyek szenvedéseink egy részét okozzák,   Úrnőnknek a Szűzanya Szívének felajánlva érdemszerzőkké tehetjük a jelenben és örökkévalóságban egyaránt.   Mária az emberiség Édesanyja, türelmes alázatunkat és felajánlásunkat, majd azon lelkek megmentésére használja fel, akiket a kegyelem más módon kevésbé tudott volna megérinteni. Ami pedig a Kálvária ügyét illeti, Lajos atya világosan célzott rá, hogy a jövőben egy napon újra fog épülni, sőt szebb és teljesebb lesz, mint ez volt!

https://youtu.be/IbBNnwCUpc4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

Rendkívüli kegyelmi adomány, melyet az Istenanya esdett ki a mennyei Atyától az emberiség megmentésére!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan, egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.

Dziwisz érsek: „A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét. Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.

Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes”.

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva ( https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV ) egy-egy hosszabb filmem is adásba kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol tv. közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Május 13-én 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

A Kálvária 3

     Szentünk bement a templomba és az oltár előtt zokogva térdre borult: „Igazságos Úr, megengeded, hogy minden elvesszen? Egy újabb Szodomát és Gomorrát fogunk látni? Mindörökre elhallgattál? Nemde teljesíteni kell akaratodat a földön, miképp a Mennyben is, hogy eljöjjön a Te Országod? Nemde megjövendölted szeretteid közül egyeseknek, hogy a jövőben megújul Egyházad? Nem fognak-e végre megtérni a zsidók a Te igazságodhoz? Nem erre vár-e Egyházad? Hát nem kiáltanak az ég minden szentjei Hozzád: ’szolgáltass igazságot!’ Nem mondja-e minden igaz a Földön: Úgy legyen! Ó, jöjj el, Jézus! Jöjj! Amen.”
     Grignon atya azonnal haza indult, ahol közben rendesen folytak a szertartások. A valóban húszezernyi ember a Kálváriára szegezett tekintettel, egyként újította meg keresztségi fogadalmát. Messzire elhangzottak az énekek és a rózsafüzér. Két pap mondott szentbeszédet és több atya gyóntatott. A hatalmas sokaság csodálatos fegyelmezettségben járta a körmenetet, melyben folyvást dicsőítették az Istent. És ez még így ment éjjel is, mikorra Grignon atya visszaérkezett.
     A dolgok látszólag rendben lezajlottak, s a nép békésen hazament, de a szóbeszédek konokul tartották magukat. Lajos atya épp eleget kívánt tenni Saint Molf-ban meghirdetett missziójának, mikor egy papi hírnök átadta a püspök letiltását, beleértve lelkigyakorlatának megtartását is. A levélben az állt, hogy a „montforti misszionárius” Nantes egyházmegyében sehol sem tarthat beszédet és nyilvánosan nem misézhet!
     Ám, a Pontchâteau-i Kálvária léte végül nem csak a püspököt zavarta, hanem elpusztítása egyenesen kormányprogram lett! Bár elásott fegyverekről már szó sem esett, de szentünket „angol kémnek” titulálták, aki azért építette volna az „erődítményt”, hogy Anglia régi birtokát, „britton földet” (vagyis brötányt), a kálváriának álcázott erőd felhasználásával visszahódíthassa! Az tény viszont, hogy a két ország valóban hadban állt egymással, de hogy a Kálváriának „hadászati” jelentősége lett volna, valószínűleg csak az íróasztalon volt kimutatható, látatlanban! Ráadásul a megyéspüspök még megszemlélni sem volt hajlandó az „erődöt”! A bontásra kivezényelt kubikusok többsége egyenesen megtagadta a „szentségtörő” munkát s végül a katonaságnak kellett – nem csekély nehézségek közepette –, a földdel egyenlővé tenni a kegyhelyet.
     A vállalkozás – Isten és az egyszerű emberek előtt – végső soron sikeres volt, s szentünket mindenütt hősként éltették. Az atya szívében mégis oly sajgó fájdalom égett, hogy már nem is érdekelte, mennyi a személyét sértő rágalom és szóbeszéd körülötte. Most csak egy vágya volt, hogy felvételt nyerhessen a Domonkosok Harmadrendjébe. A nyilvánosság elöl a Nantes-i jezsuitákhoz vonult el két hétre, ahol gyakorolhatta és megélhette egyetlen papi kiváltságát: magánmisét mondhatott. Mély átéléssel celebrált szentmiséi közben úgy érezte, hogy egy kissé részese lett Üdvözítője megaláztatásainak és kínszenvedésének.

https://youtu.be/TaIFQetHngU

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi is a Szeretetláng?

"Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus".

Kedves Olvasóim!

Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV rendszeres műsorára tűzte a videóimat!

A reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces klippemet játszák le, napközben azonban a műsor-programjába iktatva  https://musor.tv/heti/tvmusor/APOSTOL_TV  egy-egy hosszabb filmem is lejátszásra kerül!

Külön felhívom a Mária Rádió azon kedves hallgatóit, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyan azokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében!

Az Apostol TV közhasznú missziós televízió  https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/segitsd-te-is-az-apostol-tv-lelki-missziojat-2531 

Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten: https://www.apostoltv.hu/Online-adas#gradient

Alább, néhány témaköri műsorra hívom fel a figyelmet!

Tisztelettel

Begyik Tibor, a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Május 13-án 10.10-kor: A Szeplőtelen Fogantatásról

14-én 18.50-kor: A rózsafüzérről, majd 02.25-kor A Szepl. Fogantatásról

15-én 02.25-kor: A rózsafüzérről

16-án 11.25-kor: A rózsafüzérről

17-én 03.25-kor: A rózsafüzérről

21-én 10.20-kor: A Mária-tiszteletről, majd 18.50-kor: A Mária-tiszteletről

22-én 20.30-kor: A Mária-tiszteletről

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Francesco Crucitti sebész professzor, különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.

Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz.

Egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípőverőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott.

Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett”.

Dziwisz érsek: „A műtét után a szentatyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

(folyt.)

A Kálvária 2

     A munkálatokat természetesen Grignon atya irányította a három „szárnysegéd” fiúval. Az egyik nagyobb sánckör vonalában 150 fenyőt ültettek, a Rózsafüzér 150 Üdvözlégye száma szerint és „tizedenként” pedig egy-egy ciprust, azaz 15-öt a Miatyánkok jelölésére. A Kereszthez kivágtak egy 15 m-es vadgesztenyefát, melyet 12 ökör vontatott a helyszínre. Az építkezés közepette szentünk azért el-elment missziózni a környező településekre, így Herignac-ba és Bouguenais-ba.
     Végül 15 hónapi kemény munka után 1710. augusztusában befejeződött a Kálvária. A hatalmas keresztek és a szobrok messziföldről láthatók voltak, ráadásul a Golgota szobrai és keresztjei között ki volt feszítve egy 27 méter kerületű hatalmas rózsafüzér. A domb alján kápolnák és kertek az üdvtörténet számos megjelenítő helyeiként, Ádám és Évától egészen a Jeruzsálemi templom kicsinyített építményéig. A felszentelés szeptember 14-re, a Kereszt Felmagasztalásának ünnepére volt kijelölve. De valahogy túl szép volt minden, semmint, hogy igaz legyen!
     Már szeptember 13-a reggelén úgy látszott, hogy Franciaország minden útja Pontchâteau-ba vezet. Távoli vidékekről is ezrével indultak gazdagok és szegények egyaránt. Szentünk azonban baljós levelet kapott a püspöktől, mely nem sok jóval kecsegtetett, hiszen már minden „be volt harangozva”. Grignon atya mikor felbontotta, halálsápadt lett. A fiúk, különösen Mathurin, kinek már volt „némi tapasztalata”: régóta rosszat sejtett „túl szép mindez, hogy igaz legyen!” Mesterükről látták, hogy a rosszullét környékezi.
– Drága atyám! Mi áll benne? – kérdezte Nicolas.
     Az atya sápadtan csak ennyit mondott:
– A püspök megtiltotta a holnapi szentelést!
– De hiszen az a tíz-húszezernyi ember, azok mit szólnak majd? Biztosan már megint a Janzen követői! – jajongott Mathurin.
– Nem kell aggodalmaskodni!  A püspök a mi elöljárónk, engedelmeskednünk kell, mégha indítékait nem is ismerjük! Bizonyára egy más időpontot tartana megfelelőbbnek! – válaszolta nagyot sóhajtva az atya. – Azonnal indulok Nantes-ba, beszélnem kell a főpásztorral!
– De hiszen 96 kilométert 24 óra alatt oda-vissza képtelenség megtenni atyám! – sopánkodott Jean.
– Meg kell tennem a több ezer emberért! – válaszolta, és útnak is indult.
     A helyzet azonban sokkal de sokkal rosszabb volt, mint azt akár rémálmában gondolhatta volna szentünk. Még csak félúton járt mikor találkozott egyik paptársával, akitől megtudta, hogy a püspököt teljesen felpaprikázták a janzenisták azt terjesztve, hogy nagymenynyiségű fegyver van elásva a földhalom alatt, a partraszálló angol seregek számára. A főpásztor alighanem le fogja bontatni az egész Kálváriát. Ne is menjen tovább!
– Na ennek egyetlen haszna lenne, be kéne látnia az aljas szándékokat, mellyel traktálják! – mondta keserű gúnnyal Lajos atya.

https://www.youtube.com/watch?v=hBGwt_Rfo3E

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete, az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jele!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!

Amikor a haldoklót a műtőbe szállították a tizedikről a kilencedik emeletre, már mindenki Crucitti professzort kereste, aki csodával határos módon épp időben érkezett a Gemelli klinikára.

Dziwisz bíboros: „Francesco Crucitti sebész professzor különleges szerepet kapott. Később bevallotta nekem, hogy aznap nem volt ügyeletes, épp otthonában tartózkodott, amikor valami a klinikára vonzotta. Már a kocsijában ült, amikor rádión keresztül hallotta, hogy mi történt. Azonnal elvállalta a műtétet, asszisztensei Manni professzor, sürgősségi szakorvos, dr. Manzoni kardiológus, dr. Breda belgyógyász és a vatikáni orvos voltak. A betegek kenetét a szentatyának pillanatokkal a műtét kezdete előtt szolgáltattam ki, néhány perccel 18 óra előtt. A műtőben tolongtak az orvosok. A helyzet nagyon komolynak tűnt”. A műtétre való előkészítéskor megállapították, hogy a pápa állapota kritikus. Rengeteg vért veszített, vérnyomása életveszélyes szintre csökkent. Pulzusa már alig volt érzékelhető. A vérveszteség mértéke miatt a halál bármely pillanatban beállhatott volna.

Dziwisz érsek: „A vért, amelyet a szentatyának próbáltak adni, a szervezete nem fogadta be. A klinikán azonban voltak ugyanolyan vércsoportú orvosok, akik gondolkodás nélkül vért adtak a pápa életének megmentésére”. A remény lassacskán visszatért, amikor a műtét közben kiderült, hogy az életfontosságú szervek közül egy sem sérült. A műtét rendkívül bonyolult volt. 5 órán és 20 percen át tartott. Az egész hasüreget ki kellett tisztítani, a vérveszteség következményeit jóvá kellett tenni és szükség volt 55 cm bél kivágására.

(folyt.)

A Kálvária 1

     1709. áprilisában Grignon atyáék újabb fontos megbízatást kaptak. A Nantes-től 48 km-re fekvő Pontchâteau-ba kaptak missziós megbízást. Itt a három hét alatt annyi kegyelmi megnyilvánulásban volt részük, hogy Lajos atya úgy érezte, merőben más evangelizációs módszert kell alkalmaznia. Eszébe jutott a Mont Valiér-i Kálvária és akkori gondolatai, melyeket talán épp itt lehetne megvalósítani.
     Elképzeléseit közölte néhány pappal és hívővel, akik hallva terveit, egész fellelkesültek. Az elképzelésért a megyéspüspök is lelkesedett. Már a telket is kijelölték, ahová hatalmas körsánc közepén dombot emelnének és annak tetején állna egy hatalmas kereszt. A munkát el is kezdték, mikor szentünknek kétségei támadtak a legmegfelelőbb hely tekintetében. Eszébe jutott, hogy Szent Aubert püspöknek is hasonló gondja volt, mikor a Mont Saint Michel-i templom helyét akarta kijelölni.
Egy reggel a sziget egyik lankás mezején megtaláltak egy, az előzőkben elveszett tehenet békésen kérődzve, melyről már azt hitték, hogy vadállatok áldozata lett. Nos azon a mezőn kezdték el a munkálatokat. És most Grignon atya is hasonló „égi jelet” várt, valami rendkívüliséget, melyben megnyugodhatna határozatlan lelke. A munkát leállította és a közeli kápolnába vonult imádkozni, így töltve az egész éjszakát. Reggel amint a munkások megérkeztek, imára hívta őket a kápolnába. Amikor azonban mindannyian kimentek a munkaterületre, érdekes dologra lettek figyelmesek. Két fehér galamb folyton-folyvást leszállt a friss földkupacra és csőrükkel belé kapva elrepültek. Elindultak tehát kifürkészni, hogy hová hordják a galambok a földet. Hosszas séta után meglepő látványban volt részük. Egy piciny friss halom mellett a galambok vidáman turbékoltak. A hely, egy gyönyörű lankás domb tetején volt, végül is nem messze a várostól, körös-körül szépséges panorámával.
– Barátaim! – kiáltotta lelkesen az atya, – ez a mi helyünk, íme a Kálvária helye, itt fogunk építkezni!
     Még aznap hozzá is fogtak a kijelöléseknek és másnap már jött a falu apraja-nagyja talicskákkal, hogy összehordja a domb tetejére tervezett 20 méter magas kúpot. Az építkezésnek azonban akkora híre lett, hogy nemcsak  Franciaországban, de még Hollandiában és Spanyolországban is érdeklődést keltett. A népek pedig jöttek dolgozni, nem csak az egyszerű emberek köréből, hanem hintós nagyurak is kivették részüket a fizikai munkából! A csoda az volt, hogy soha senki sem fáradt el, még az úri hölgyek is bírták a csákányozást. Végtére is Krisztus megdicsőített Kálváriájáról volt szó.
     A nagy és segítőkész forgatagból melléjük szegődött egy Nicolas nevű fiú, aki hajlandóságot mutatott, hogy szentünk és a két testvér mellett ő is törekedjen az imádságos, engesztelő életre. Lajos atya, mindjárt Mathurin felügyeletére bízta az „újoncot”, mert – mondhatni – Mathurin volt a „novicmagiszter”.

https://youtu.be/sJSe3lwTnt4

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

Exorcisták tanúsága szerint Mária Szíve Szeretetlángja nagyban elősegíti az ördögűzés sikerét! 

     Valamennyien a kiválasztottságra születünk, melyre a keresztségben kapunk isteni pecsétet. Ám az, hogy ezt mennyiben sikerül betöltenünk, sajnos többnyire a halál után derül ki „Íme, ilyen voltál és ilyennek kívántalak téged – mondhatja nekünk szomorúan az Isten.” (Raoul Plus SJ)
     A Szeretetláng kiváltságoltjával, Erzsébet asszonnyal az Úr bizonyára elégedett lehetett, mert gyermekkora nehéz körülményei ellenére is, mindig igyekezett a Szentlélek útmutatásait követni és „ösztönösen” Mária-tisztelő volt ‒ mígnem ‒ nagy rózsafüzérezővé vált. Minden feltűnés nélküli, példás kegyelmi életet élt! Montforti Grignon Szent Lajos azt írja, hogy „a Mária-tisztelet, a kiválasztottság biztos jele”! (vö. TMT 40; 200; 250)
     De halljuk Erzsébet asszony egyik nagy lelkivezetője, Dr. Antalóczi Lajos prelátus véleményezését: „Évekre szóló személyes ismeret után elmondhatom: Erzsébet asszony egyszerű, de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Erős asszony volt, akinek az életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való megalázódás. Idealizált lenne azonban az Erzsébet asszonyról alkotott kép, ha letagadnánk természetéből fakadó emberi gyengéit. Mindezek ellenére viszont határozottan ki kell jelenteni: Erzsébet asszony ezt a Lelki Naplót természetfölötti közreműködés nélkül nem tudta volna megírni. Nem lett volna rá képes! A Szeretetláng Napló esetében a jó szándékú emberi mesterkedés teljesen kizárt.
Erzsébet asszonynak a Szeretetláng révén nagyon sok megaláztatásban volt része. Ugyanakkor hetente több napon kenyéren és vízen böjtölt húsz éven át. Életét különösen megnehezítette, hogy a Szeretetláng kapcsán látványos esemény nem történt. Nem volt gyógyulás, nem volt napcsoda, forrás vagy könnyezés stb. Csupán gyümölcsökről beszélhetünk, amiről a belső csoda megtapasztalói tanúskodnak.
A csodák ugyanis a lelkek mélyén mennek végbe. Jóllehet ez a legnagyobb csoda, hiszen a Mária-korszak valamennyi eseménye éppen ezt a célt szolgálja és ennek hatására Erzsébet asszony lelkében is az életszentség gyönyörű hajtásai kezdtek virágozni. Küzdött, imádkozott és engesztelt. De a kételyek gyötrő kínjai is kínozták, mivel a sátán minden módon megpróbálta meggyőzni Erzsébet igyekezetének és hithűségének hiábavalóságáról.”

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.

Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre: „Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt.

A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor és Kamil testvér, egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Párszáz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban!

Útközben a szentatya borzalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét.

A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”

(folyt.)

(Gemelli clinica)

A poéta

     Kortársai szerint szentünk részesült a Szent Szűz látomásaiban. Gyermekek és egyszerű emberek látták, amint „egy gyönyörűséges Úrnővel” társalgott. Ő azonban sohasem beszélt erről.
     Grignon atya mindig fel tudta ébreszteni a szunnyadó lelkiismeretet és mozgósítani az ellanyhult szabad akaratot. Az egyéni és közösségi gondolkodás valóban felpezsdült abban az egyházközségben, melyben szentünk akár csak néhány hétig is tevékenykedett. Gondot viseltek a szegényekre, kijavították a templomokat, gondozták az oltárt és a szobrokat. Célja érdekében igen merész volt. Egyszer, a vasárnap tartott vásáron keresztül vezette a körmenetet, sikerrel! Képes volt valamely pap társával bemenni a bordélyházba, s ott a szobákban letérdelve, feszülettel a kézben elmondtak egy Üdvözlégyet, majd szentünk megcsókolva a padlót, oly megnyerően kezdett prédikálni, hogy a férfiak elódalogtak, a nők pedig vagy zokogva, vagy „sóbálvánnyá” meredve hallgatták, majd valamennyiük letérdelt.
     Azért, hogy az általa tanított vallásgyakorlat az Ő távozásával feledésbe ne merüljön, igyekezett az embereket rászoktatni a pontos és rendszeres lelkiéletre. Ezért az erkölcsi hozzáállás alapjait és a napi élet közbeni röp-fohászokat, imákat versbe szedte, vagy dallamos énekekként tanította. Különösen az ifjúság erkölcsi tartását és öntudatosítását tartotta fontosnak.
Szentünk ilyen és ehhez hasonló verseket írt:

Kinek áll a bál?

Ó, balga ifjak, kik a lármás, önfeledt táncban oly vidáman pörögnek,
nem veszik észre, hogy középütt ott a körben kaján ördögök hörögnek!
Mert jó társaság-e az, melyben az ördög, körödnek társa,
hát egyiktek sem veszi észre, hogy a csillogó táncterem a kísértő lakása?
Ó végzetes mulatság, mely a szíveket oly könnyedén a bűnre csábítod, a szentek mind rettegtek tőled, mert a lélek erkölcsi
gátjait könnyen kijátszod!
Az éjszakában halovány a bűn, mert a sötétben nem látszik az árnyék, ha az éj látná azt a sok rosszat, mi ered a bálból, maga is vörössé válnék!

Az élet hajója

Semmi sincs az ég alatt, mi folyton ne változna,
ó, Örök Mindenható!
Mint jégen, úgy forog a világ, s biz’ össze is dől majd,
mert minden csak múlandó!
Higgyétek el emberek, az örökkévalóságon kívül,
semmi sem marad,
Éljetek a felkínált kegyelmekkel, mert az idő
rajtatok is túlhalad!
Elmúlik a csodás élet, és tova úszik, mint vízen imbolygó hajó.
Még éltünkben döntenünk kell végleg, hogy mi a gonosz és mi az igazi jó!

     Beszédeinek hatására nemegyszer könnyezni kezdett hallgatósága. Az egyik templomban oly sokan zokogtak hangosan, hogy ez már zavarta Őt a beszédben, ezért megkérte őket: „Kedveseim, ne sírjatok, mert ezzel akadályoztok engem, és végül nekem is sírnom kell. Mert nem elég megindítanom szíveteket, az értelmeteket is fel kell világosítanom!”

https://www.youtube.com/watch?v=c9kIAdZ81vw

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

"Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130)

május 8.

Szent Mihály arkangyal Garganó-i megjelenésének, és a Főangyal segítségével 492-ben aratott pogányok feletti győzelmének emlékére.

VIDEÓ: https://youtu.be/huYCXv0CEBMhttps://youtu.be/huYCXv0CEBM

https://youtu.be/r42bX0x4LJI

Elmélkedések a Szűzanyáról és Szívének Szeretetlángjáról

A Szeretetláng nem egy újabb ájtatossági forma, nem a Mária-tisztelet újabb megnyilatkozása, nem is mozgalom a szó szűk értelmében, és nem egy újabb kegyelmi ígéret csupán, hanem az isteni kegyelem szíveket megérintő HATÁSA!

A korántsem magányos merénylő

Agca kezdetben továbbra is kitartott amellett, hogy a merénylet a KGB összeesküvése volt, de miután két ismeretlen férfi meglátogatta a börtönben, ezt követően elhallgatott.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a török Agca nem tudott volna egyedül megszökni egy szigorúan őrzött török börtönből. Amiként kellő úti okmányokat, fegyvert és repülőjegyet sem tudott volna komoly segítők nélkül szerezni! Mindazáltal a többi cselszövő kiléte továbbra is rejtély maradt.

A bolgár titkos dokumentumok bizonyítékot tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a támadást a szovjet KGB tervezte az egykori Kelet-Németország Stasi és a bolgár titkosszolgálat részvételével.

János Pál 1983-ban találkozott Agcával az olaszországi Rebibbia börtönben és megbocsátotta neki a lövöldözést. Ali Agca két dolgot nem értett, hogy miként maradhatott életben a pápa, a másik pedig az, Mohamed próféta lányának neve, hogyan keveredett az ügybe, és ki az a Fatimai Szűz, akinek köze van a pápa csodás életbemaradásához?

(Internetes források nyomán!)

(folyt.)

Háromnapos lelkigyakorlat

     A missziók megkezdése előtt Lajos atya mindig pontosan meghatározta, hogy kinek mi lesz a feladata, mindig magának tartva mag a szegények lelki és anyagi gondozását. A koldusokat meghívta asztalához, akármilyen visszataszítóak, vagy büdösek voltak is, viszont mindig megtérítette őket, akárhogy makacskodtak is.
     A missziók alkalmával rendszerint volt hitoktatás is, melyet mindig maga vezetett. A segítő testvérek ezt követően átismételtették az egészet. Szentünk beszédeinek sikere annak tudható be, hogy egyetlen szempillantás alatt képes volt felmérni a szükséget hit és erkölcs dolgában. Még mindenkori szállásán is fogadta azokat, akik tanácsért felkeresték. Lehunyt szemmel hallgatta őket végig, s csak a végén értékelte ki a hallottakat.
Szentbeszédeiben se nem korholt, se nem könyörgött és nem is tett fel „költői kérdéseket”. Egyszerű és közérthető szavakkal fejtette ki hitünk tanítását. Hallgatóságának emlékezetébe idézte a parancsolatokat és megtanította őket imádkozni. Egyetlen szentbeszéde sem hangzott el, hogy ne méltatta volna Isten Anyját, a Boldogságos Szent Szüzet és az Ő mindenkor segítő hatalmát! Világos és életszerű tanítása gyakran megnyerte a protestánsokat és meggyőzte a világias gondolkodókat is.
     Kiválóan tudott háromnapos lelkigyakorlatokat adni a halálra való felkészülésről. Kifejtette az élet célját, a halál elkerülhetetlenségét, közeliségét, bizonytalanságát és sokaknak rettenetes voltát. A harmadik napon közös szentáldozás volt, melyre mindenkinek gyónással úgy kellett felkészülnie, mintha utolsó áldozása lenne. Előző este drámai jelenetben mutatta be a halált. A templom közepén egy széken eljátszotta a haldoklót. A két testvér közül egyik a jó angyalt, másik a kísértőt játszotta. Ezek küzdöttek a lélekért, akinek hamarosan meg kell jelennie az Úr ítélőszéke előtt. Az ördög igyekezett kétségbe ejteni bűneinek felsorolásával, míg a jó angyal bűnbánatra buzdította és Isten irgalma iránti bizalomra késztette.

https://youtu.be/CA5dZ_3PvcU

Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő emberiségmentő szerepéről

Grignon szerint a Szűzanya jelenéseivel az emberiség aranykorszakát készíti elő.

Az Örök Bölcsesség

     Szentbeszédeiben, különösen az adventi időszakban, az Örök Bölcsesség megtestesülésének csodájáról beszélt: „…Mekkora csoda! Az Örök Bölcsesség a mi Urunk és Üdvözítőnk le akart szállni egy szűz ölébe, hogy annak liliom tisztaságában nyugodjék! Ezért küldte Gábriel arkangyalt, hogy általa köszöntse és beleegyezését kérje megtestesüléséhez, melyre a Legszentebb Szentháromság, az összes angyallal és az egész teremtés évezredek óta várakozott.
     Szűz Mária alázatosan felelt Teremtőjének; ’Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te Igéd szerint!’ És ezzel létrejött az ég és föld csodája, ezáltal nyilvánult meg Isten szeretetének túláradó bősége. Az Ige Testté lett!
Isten, az Örök Bölcsesség tehát emberré lett anélkül, hogy megszűnt volna Istennek lenni, és Ő az Istenember, Jézus Krisztus, a mi Édes Üdvözítőnk – kedves Testvéreim, itt van közöttünk!”
     Lajos atya szentbeszédeinek két sarokpontja volt: az Oltáriszentség és az Istenanya. Beszéde eköré épült. A bűnnel kapcsolatban, mindig felhívta a figyelmet a bármikor beköszönő halálra, a kárhozat veszélyére, és a Szentségekkel való rendszeres élet szükségességére.
     A két testvérrel hetek alatt hatalmas népszerűségre tettek szert (ennek ellenére még ez év közepén el kellett hagyniuk Nantes egyházmegyét!). Az egyik helyen oly kitörő lelkesedéssel fogadták őket, hogy keresztekhez szokott szentünk majdnem otthagyta az egybegyűlteket. A megaláztatások iránti „vágya”, hamarosan teljesült.     Egy plébános, aki hallani sem akart a misszióról, püspök mellett dolgozó barátja intézkedésére mégis kénytelen volt Grignon atyát a szószékre engedni. A plébános viszont úgy állt bosszút, hogy a beszédet követően stólában és karingben ő is szólott a néphez: „Szánom a tömeget, mely részvéttel tölt el engem. Mint papotoknak, kötelességem figyelmeztetni benneteket, hogy csak fecsérlitek a drága időtöket efféle missziók látogatásával, mert nem tanulhattok belőle egyáltalán semmit! Jobban tennétek, ha otthon maradva inkább dolgoznátok megélhetéstek és gyermekeitek érdekében. És ezt teljes komolysággal mondom nektek!”
     Szentünk szemrebbenés nélkül hallgatta végig a „kedves” buzdítást. Ezt követően viszont letérdelt a plébános előtt, s szó nélkül meghajtotta a fejét. Ez a missziója is hihetetlen sikerrel zárult.

Ki volt kivel?

     Mehmet Ali Agca török nemzetiségű bérgyilkos 1981. május 13-án rálőtt II. János Pál pápára, amikor egy nyitott autóban haladt a Szent Péter téren. A pápát a hasán, a bal kezén és a jobb karján találta el, de a golyók elkerülték a létfontosságú szerveket.

Agca azt állította, hogy egyedül tervezte el és valósította meg a merényletet a Katolikus Egyház elleni gyűlöletből. Egy évvel később azonban a terrorista megváltoztatta vallomását, és azt kezdte állítani, hogy a bolgár titkosszolgálatok készítették elő a támadást, és vele szerződést kötő személyeket meg is nevezte.

Az olasz hatóságok elrendelték három bolgár – Szergej Antonov, a Balkan Airlines római irodája vezetőjének, Todor Aivazov, a római bolgár nagykövetség pénztárosának és Zhelyu Vasziljev, a katonai attasé titkárának a letartóztatását.

Sajnálatosan, csak Antonovot fogták le 1982. november 25-én, mert a másik kettő értesülve, hogy Agcát letartóztatták, még aznap hazautaztak Bulgáriába. A bolgár kapcsolatról szóló hírek felvillanyozták a világot.

Antonovot Olaszországban bíróság elé állították a pápa elleni támadás előkészítése miatt, ám az olasz ügyészek a vádat nem tudták bizonyítani, annak ellenére, hogy fotókkal igazolható, hogy Agca mellett milyen nagy érdeklődéssel figyelte a lövés eredményét! (lásd a lenti képeket!) A vádak szerint a bolgár titkosszolgálat 1,2 millió dollárért bérelte fel a profi bérgyilkos Ali Agcát a pápa meggyilkolására. Mindezt a szovjet KGB parancsára, amely félt a lengyel pápa befolyásától az akkori kommunista Kelet-Európában.

Végül Antonovot 1986-ban, négyéves tárgyalás után felmentették, aki ezt követően visszatért Bulgáriába. Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni a börtönben töltött idejéről. Lelki és fizikai egészsége gyorsan romlott, magányosan élt, mígnem 2007. augusztus 1-jén holtan találták a lakásában.

(Internetes források nyomán!)

(folyt.)

A rózsafüzér kegyelmei

     Gyakran beszélt látogatóinak a rózsafüzér-imával elérhető kegyelmekről, melyet az emberek a vadgesztenyékből készített hatalmas rózsafüzéreken csoportosan mondtak. Nap mint nap, szent énekektől volt hangos az erdő.
A néplélek intenzív gondozásának szerte a környéken meg voltak a gyümölcsei. Szentünk, olykor elhagyta remeteségét, hogy meghívásra szülővárosában, tartson egy-egy lelkigyakorlatot. Ám, a janzenisták ezt már nem nézhették tétlenül. Felkeresték Saint-Malo püspökét, s a jól kitalált vád az volt ellene, hogy az egyházközségektől magához csalogatja a embereket.
     A püspök először csak a szentbeszédtől és a gyóntatástól tiltotta el, de a jezsuiták közbenjárására ezt átmenetileg úgy módosította, hogy ’plébánosi meghívás esetén beszélhet’! A Szent Lázár kápolnában viszont még a gyermekeknek sem tarthatott hitoktatást. Szentünk végül egy ferences harmadrendi asszonyra bízta a kápolna gondozását.
    1708. májusában a két fiú zúgolódása ellenére nagy szívfájdalommal bár, de elhagyták a kis remetelakot.
Grignon atya úgy gondolta, hogy Nantes városában folytatják munkájukat. Meglepetésükre nagy örömmel fogadták őket, különösen az általános apostoli helynök. Az első megbízatás a városon kívül eső Saint Similienben volt, s a jezsuitáktól még két segítőtársat is kaptak maguk mellé, előbb Joubert, majd Bastières atyák személyében. A karácsonyi időszakban, egymást érték a missziók. A két testvér mindenhol a „remeteség” idején készített rózsafüzéreket és nyakbavaló kereszteket osztogatták. Ezek a megszentelt tárgyak olyan becsessé váltak a nép körében, hogy utódról-utódra hagyományozódtak!

https://www.youtube.com/watch?v=D0B3x7Shb4k

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy Egyházunkban egységes-e a Mária-tisztelet?

A kritikus Mária-tisztelők rendszerint öntelt és tanult bölcselkedők, akikben alapjában van némi tisztelet Szűz Mária iránt, de akik leértékelnek minden áhítat-gyakorlatot, melyet jó Anyánk tiszteletére az egyszerű emberek jámborul végeznek.

A Szűzanyának szenteljük magunkat

     1707. szeptembere volt és már megint nyakukon az ősz. Mindhárman azon voltak, hogy mihamarabb rendbe hozzák a Szent Lázár kápolnát a házikóval és teleljenek ott, hiszen a közelben még forrás is van. A gondolat egyezett Lajos atya indíttatásaival, mert minden nagy nehézség és kudarc után a magányban keresett menedéket. Most ráadásul a két testvérért is felelősséget érzett, de ez nem kedvetlenítette el. Valahogy ráragadt a két fiú példás lelkesedése. Útnak is indultak szülővárosa felé.
     Szinte hetek alatt elkészültek az alapvető „állagmegóvások”. A két legény keze alatt égett a munka. Annak ellenére, hogy Grignon atya kemény böjtöket kényszerített magára, mindenből alaposan kivette részét. Most aztán érvényesíthette művészi hajlamait is, hiszen nem csak rendbehozta az ott talált „Holdon álló Szüzanya” szobrot, melyet a Bölcsesség Úrnőjének nevezett el, hanem fából faragott egy gyönyörű nagy Korpuszt is kereszttel, mely a szentély ékessége lett. Fa volt bőven, így a kápolna külső fala mellett, köröskörül térdeplőket létesítettek. Hálaadásul, szentünk így imádkozott:
„Legédesebb Anyám! Kérlek, sok jó származzék erről a kis kegyhelyről. A legdrágább kegyelmeidet add azoknak, akik ide zarándokolnak a Te tiszteletedre, ó Bölcsesség kegyes Úrnője! Amen.”
     Nem maradtak el a zarándokok sem, jöttek még télen is. A jó asszonyok hozták a temérdek élelmet és ruhaneműt, hogy a „szent remeték” meg ne fagyjanak! Szentünk pedig evangelizált szinte éjszakába menően! Grignon atya szívvel-lélekkel beszélt a Szűzanyának való felajánlottságról és rövid imákat tanított hallgatóinak: „Ó, legédesebb Jézusom, egészen a tiéd vagyok legszentebb Édesanyád által!”
     Hangsúlyozta tanításában: ha teljesen a Szűzanyának szenteljük magunkat, méltányos, hogy mint szolgái, vagy rabszolgái, mindent Érte és Vele tegyünk! Ez persze nem jelentheti azt, hogy az Istenanyát tekintenénk életünk és cselekedeteink végső céljának, hiszen a mi végcélunk egyedül Jézus Krisztus – csupán, Ő a legkönnyebb út, hogy Hozzá juthassunk! Mint jó szolgáknak, vagy rabszolgáknak nem szabad tétlenül maradnunk, hanem Mária oltalmába és a segítségébe vetett bizalommal kell nagy dolgokra vállalkoznunk, apostolkodnunk, és mentenünk a lelkeket!
     Erélyesen kell fellépnünk azokkal szemben akik Szent Fiát megbántják (pl. a káromkodással). Védelmezzük Édes Szűzanyánkat, hogy az emberek ne bántsák meg Őt, és törekednünk kell, hogy szolgálatára minden lelket megnyerjünk. Jutalmunk pedig az, hogy a Szűzanya által felbonthatatlan kapcsolatban egyesülhetünk Jézussal, az időben és az Örökkévalóságban…!

https://www.youtube.com/watch?v=i8pmuk5s6JA

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi haszna van a bensőséges Mária-tiszteletnek

Soha nem vagyunk egyedül, mert van nekünk Anyánk az égben!

CSÍKSOMLYÓ https://youtu.be/VHLOdkBHEQ0

A Szűzanya, másutt így folytatja: „Leánykám, Szeretetlángom oly nagyon felhevült, hogy nemcsak fényességét, hanem melegségét is teljes erőmmel reátok óhajtom árasztani, óriási erővel robban felétek, hogy minél több lélek megmeneküljön a kárhozattól. Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! Nagy felelősséggel tartoztok ezért!
     Álljatok munkába, ne tétlenkedjetek! Én csodával határos módon segítek nektek, melyet érezni fogtok minduntalan. Bízzatok Bennem és cselekedjetek sürgősen! Ne napoljátok el Ügyemet. A sátán sem nézi tétlenül, rettentő nagy erőfeszítéseket tesz, mert érzi már Szeretetlángom kigyúlásának rá végzetes hatását. Ez iszonyatos dühre ragadtatja őt. Vegyétek fel a harcot, a győztesek mi leszünk!
     Szeretetlángom a sátánt oly mértékben teszi vakká, amilyen mértékben elterjesztitek Szeretetlángom kegyelmi fényét szerte e világon. Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (vö. II/18) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (II/119) Minél több lesz az áldozatos és imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje ‒ kegyelmi hatása ‒ a földön. Tehát sorakozzatok fel egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől izzó láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettüzük kialszik és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét". (III/204)

Isten bölcsességét hirdetve

     Amikor Grignon atya ránézett egy-egy emberre, érezhető volt, hogy a lélekbe látott. Azok, akiknek lelke mélyén nem látott őszinte bűnbánatot, kinek a lelkét elhallgatott (meg nem gyónt) bűnök szennyezték, azoknak oda sem nyújtotta pápai búcsúkkal felruházott feszületét. Sajnos, a „kizártak” között voltak apácák is, akiknek az volt a vétkük, hogy intézetükbe „lenge öltözetű” leányokat is befogadtak, jóllehet Lajos atya kérve figyelmeztette őket.
     Az, hogy szentünk nyilvánosság előtt megszégyenítette a nővéreket, bizonyosan arányos „büntetés” volt konokságukért. Ám a kifogásolt intézmény Jean Leuduger atya felügyelete alatt állott és be is következett az, ami várható volt anélkül, hogy erről szó esett volna, Leuduger atya rövid úton felmondott sikeres misszionáriusának. Indokként egy teljesen „mondvacsinált” esetet említett, miszerint egy általa elmondott szentbeszéd után, Grignon atya perselyezett, ami náluk nem szokás! Szentünk hiába magyarázta, hogy mindezt segítségként, és – miként tapasztalhatta is – a közösség számára tette! Megjegyezte továbbá, hogy ha ez az elvárás, többé nem fordul elő… – fogadkozott szegény Lajos atya –, mindhiába! Mennie kellett. A missziós csoport vezetője valójában már kezdettől fogva féltékenyen szemlélte szentünk sikereit és elképesztő népszerűségét.
     Ez a jó Leuduger atya olyan, mintha féltékeny lenne, pedig ő is, mi is Isten Országát hirdetjük! – mondta Mathurin, Nicolas pedig helyeslően bólintott.
     Nézzétek, ő igen nagy tudású és elismert pap, épp ezért roppantul fáj, hogy csupán fél évet bírt ki „igehirdető” kapcsolatunk. Sajnos, egészen biztos, hogy én hibáztam! – válaszolt Lajos atya, majd folytatta: – Ő kiváló hitszónok, de kevés szónok mondhatja el Szent Pállal: Mi Isten Bölcsességét hirdetjük. Legtöbbjük saját eszének természetes ismeretéből beszél, vagy azt ismétli, amit a könyvekben talált… ezért nem képesek sokakat megtéríteni szavukkal. De ha a pap részesül az isteni Bölcsesség adományaiban, akkor hallgatói nem tudnak ellenállni neki, nem tudnak ellenállni a Léleknek. Az ilyen ember sose beszél hiába! Tudjátok fiaim, magam is ezt szeretném elérni egyszer! – fejezte be az atya.

Virágok Anyák napjára. Harmadik (befejező) rész

     A szentmise áldása után a szülők átvonultak a közösségi terembe, ahová a gyermekek nagy örvendezéssel sorra hordták a virágokat. Én is vártam a magamét, de az enyémek csak nem jöttek. Minden anya arca ragyogott a büszkeségtől, én meg tekintgettem jobbra-balra, nagy művigyorral...
Már a harmadik pogácsát majszoltam "lányos zavaromban", amikor végre megjöttek a drágáim egyetlen hervatag virággal – ráadásul –, ketten hoztak egyet! Majdnem sírtam és értetlenségemet nem kimutatva, megpróbáltam kedvesen megkérdezni tőlük, hogy "dúsabb levelű nem volt, és miért hoztatok csak egyet?". A válaszuk azonban életre szóló vigasz és éltető erő volt számomra:
– Megbeszéltük ketten, hogy ezt hozzuk teneked, mert ez az a virág, mely a leginkább rászorul a te gondoskodó anyai szeretetedre! – Majd átszellemült, ragyogó arccal folytatták – a másikat már odavittük a Szűzanyának azért, hogy édesapát ne hagyja bűnben élni és hogy visszatérjen hozzánk! 
     Nem bírtam tovább! Elkapott az a fájón édes és boldog zokogás, amit még soha nem engedtem meg érzelmeimnek! Meg se tudtam szólalni. A szívemet olyan melegség forrósította, hogy azt hittem, ott helyben elolvadok! Nem láttam senkit hármunkon kívül, szinte egyedül voltunk a világmindenségben. Ez a boldogság már természetfeletti volt! Megöleltem őket és most már tudtam, hogy helyesen nevelem őket és már az sem fájt, hogy egyedül! 
     A legrekkenőbb nyár volt már, amikor egy telefonértesítést kaptunk a Központi Kórházból, hogy a férjemet az intenzíven kezelik. Állítólag az utcán lett rosszul, többször volt már kórházban és régóta egy szűkös albérletben lakott betegen, magányosan. Áttétes rákja volt.

     Azonnal bementünk hozzá. Több mint három éve nem láttuk egymást és úgy dobogott a szívem, mint a legelső randevúnkon. Alig ismertem meg. Az arca sovány, beesett és sápadt volt, a szeméből azonban egyre csorgott a könny. Alig tudott beszélni de az a kevéske szó is egyfolytában bocsánatkérés volt. Én és a gyermekek mélyen megbocsátottunk neki és efelől meg is nyugtattuk. Elhívtam a papunkat, aki meggyóntatta és feladta neki a Betegek Szentségét és utána egészen megnyugodott. De a legmeglepőbb az volt, hogy mint aki iszonyatos tehertől szabadult, mindjárt fel is akart kelni. Ez a "csövei" miatt persze nem ment, a lényeg azonban, hogy csodamód erőre kapott egyszeriben. Másnap haza is adták és újra itthon volt. A gyermekek nem győzték "apukának" szólítani, alig tudtak betelni vele. Eredendően jó betegbiztosítása volt, így heti kétszer megnézte egy orvos. Gyenge volt ugyan, de ellátta magát és a gyógyszereit rendesen beszedte, mint megtudtam morfium is volt közte. Később, másoktól tudtam meg, hogy a "nagy románca" csak másfél évig tartott, utána őt hagyták el – de csúnyán –, amikor a betegsége jelentkezett és a munkahelyét is elvesztette. Becsületére legyen mondva, hogy "nem volt képe" visszajönni a család "terhére". Valóban korrekt ember volt, most hogy mélységes bűnbánatot tartott, egyenesen szentként néztem rá!      

     Vasárnap, amikor elmentem a gyermekekkel a misére, ő sírva fakadt, mert nem volt képes velünk tartani. Három hetet éltünk így megbocsátásban és valami hihetetlenül bensőséges szeretetben, amikor egy reggelre holtan találtuk a szobájában, kezében a rózsafüzérével.
     Isten és ember előtt ő volt a férjem, ő volt gyermekeim apja, ő volt a tékozló fiú, aki korrektül levezekelte a bűnét és lám, ő lett a Szűzanya bűnbánó gyermeke. Ez volt a legmegrázóbb, de mégis a legszebb Anyák Napja számomra!
     A kis növénykét gondosan átültettem, és az virágba borult. Máig is megvan! Áldott legyen az Isten! Előző rész

SZENT FLÓRIÁN
május 4.
 † Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.Magas rangú katonatiszti családból származott, és ő is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, és megtért a keresztény hitre. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodtan teltek az Egyház számára, így Flórián békességben vehetett búcsút a hadseregtől. Mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.

Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Útközben a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak." A parancsnok először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent Nevedet.''

Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''

Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen kérik segítségét. Sok csoda történt általa.

A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. 

Szent Flórián, könyörögj értünk, siess segítségünkre!

/Forrás: katolikus szentek,   H.M. szerkesztésében/

https://youtu.be/g2c2ZyM2O2E

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki csekély dolgokat kér tőlünk, de édesanyai segítségét kínálja cserébe

Hogy elnyerhessük Isten Irgalmasságát, teljesítenünk kell a Szent Szűz azon kéréseit, melyeket esengve kér tőlünk: így a rózsafüzér-imát és az engesztelést!

A kereszt tanítása

     Végre Montfort la Cane lakossága is örvendezhetett a hírnek, hogy legnevesebb szülöttjük náluk is tart lelkigyakorlatot. Az idős Grignon szülők, – akik már jó tíz éve Rennesben laktak –, erre az időre visszatértek régi otthonukba nem csupán azért, hogy részt vehessenek papfiuk misszióján, hanem hogy egy kis vendéglátással megünnepelhessék az eseményt. Az édesapa nagylelkűen felajánlotta ugyanis fiának, hogy mise utánra hívja meg barátait egy „kerti agapéra”. Ételre-italra ne legyen gondja.
     Annál nagyobb volt megrökönyödése, mikor látta, hogy nem csak gyermekkori barátok gyülekeztek a kertben, hanem a közel és távoli környék szegényei, nyomorékjai és koldusai is. Régebben, hirtelen haragjában bizonyára jól leteremtette volna legidősebb gyermekét, most azonban mintha valami megváltozott volna atyai szívében; végre megértette a saját fiát!
     Jézus intő tanácsa jutott az eszébe: „Mikor ebédet, vagy vacsorát adsz, ne barátaidat és testvéreidet hívd meg, sem pedig a gazdag szomszédokat. Különben ők is visszahívnak, s visszaadják! Amikor lakomát adsz, hívd meg inkább a koldusokat, a vakokat és bénákat, s boldog lehetsz mert ezek nem tudják viszonozni neked, ám visszafizetik majd az igazak feltámadásakor!” 
     Bár ekkora nagy sokaságra Grignonék nem számítottak, az étel és ital mégis elegendőnek bizonyult, mert
a szomszédok is besegítettek. Valójában azonban fel volt bolydulva az egész városka.
     De mi is történt a templomban, ahol hatalmas tömeg várta Lajos atya ékes szentbeszédét? Ő valahogy akként döntött, hogy előnyösebb, ha az „angyalok nyelvén” szól közvetlenül a lelkekhez.
Végtelennek tűnő hosszú perceken át várták, hogy szentünk megszólal, ám Ő csak hallgatott és szemeit átható tekintettel a szentély feszületére szegezte, majd szinte könnyekkel küszködve, sajnálkozó megrendüléssel nézett végig a pisszenéstelen tömegen. Ezt követően, egyetlen hang nélkül lelépdelt a szószékről és kezében elefántcsont feszületével, elindult a levegő után kapkodó, tágra nyílt szemű emberek felé. Sokaknak – de nem mindenkinek – csókra nyújtva, így szólt: – „Íme a ti Megváltótok, akit bűneitekkel megbántottatok!”
     A hatás katartikus volt, a népen valami átszellemült megrendültség vett erőt és sokan zokogásba kezdtek. Azok is, akik megcsókolhatták a keresztet és azok közül is sokan, akiknek szentünk nem nyújtotta oda!
A legváratlanabb hatással azokra volt a Kereszt Tanítása, akiket csak a kíváncsiság hozott be a templomba. Most érthetetlen módon szembesülniük kellett vádló lelkiismeretükkel, s ez alapjaiban rendítette meg őket, megtértek.

Virágok Anyák napjára. Második rész

     Egyre csak az járt a fejemben, hogyha a házasságomat nem is tudom megmenteni – pedig a férjemet szerettem –, legalább a családomat mentem meg, a két gyermeket.
Ettől a naptól kezdve újra elkezdtünk templomba járni és a fiacskám még ministrálni is beállt.
Világosan megállapíthattam, hogy a gyermekek sokkal fogékonyabbak a kegyelmi élet iránt, mint a felnőttek többsége! Valahogy nekik nem volt cseppet sem unalmas a Szentmise, mely nálam is elnyerte újra a lelki helyét.
     A férjem, egyszerűen eltűnt az életünkből! Ez hatalmas csalódás volt nekem, mert jó apának és férjnek látszott és én abban a hiszemben voltam, hogy szeretjük egymást és ez így marad mindig, mert a jóság kitörölhetetlen az ő emberségéből is.
Az ismerőseim folyvást azzal vigasztaltak, örülhetek, hogy ilyen "rendes" férjem volt, aki nem pereskedik, hanem csak simán "lelépett". Én azonban féltem a későbbiektől, mert ha abból a nőcskéből is kiábrándul, egyszeriben kitörhet belőle az "apasági ösztön", minden jogi következményével együtt. Bensőmben folyvást szorongtam, még ha igyekeztem is nem kimutatni. Kétségeim voltak, hogy meddig tudom ezt a közömbös, "fa arcot" mutatni? A gyermekeimben találtam meg valamennyi földi örömömet. Kőszobornak és csúfnak, esetlennek éreztem magam, mert mi voltam én és mivé lettem?
     Férfi nélkül nem volt semmi önkontrollom, sem a megjelenésemet, sem a gyermeknevelésem helyességét illetően. Olyan borzasztó, hogy a problémáimat nem beszélhetem meg senkivel! Egyedül maradtam! Tele voltam komplexusokkal, mert minden az én hibám! Mégis volt valami új – ami addig soha –, hogy esténként együtt imádkoztuk a rózsafüzért – érte is!
     Harmadik éve hogy elhagyott a férjem, jóllehet a formális válás nem történt meg. Nekem ez nem volt sürgős, mert férfire rá se tudtam nézni, és Istent a legkevésbé sem akartam megbántani! Valahol mélyen a tudatom alatt, még mindig reméltem.

     Beköszöntött a harmadik magányos május. Anyák napján ott maradtunk az egyházközségi rendezvényén. Az oltár két oldalán nagy mennyiségű cserepes virág illatozott egy-egy talicskában. Az atya szentbeszédben kitért arra, hogy az anyaság nem csak a leggyönyörűbb hivatás a földön, de az egyik legkeményebb munka, felelősség és Istennek tetsző életáldozat, ezért érdemel minden édesanya elismerést és jutalmat. Kezével rámutatott a nagy halom virágra és hozzátette, hogy a mise utáni agapén a gyermekek választhatnak egy-egy cserép virágot az édesanyjuknak. (folyt.) Előző rész

Erdő Péter bíboros-prímás 2009. június 6-i, a X. Országos Szeretetláng Találkozón elhangzott szentbeszédének záró mondatai:
"Ma, amikor ebben a szentmisében imádkozunk, könyörögjünk a családokért, az édesanyákért és egész népünkért. 'A Magyarok Nagyasszonya országa vagyunk'. Ezt ragyogtassuk szüntelenül a lelkek felé. Tartsuk ébren a Magyarok Nagyasszonya óhaját. Egész életünk „minden erejével és áldozataival” óhajtsuk szünetlenül Krisztus országának eljövetelét, hogy a Szűz Anya Szeretetlángja másokban is felgyulladjon és terjedjen a „szeretet szikrái által”. Ezt adja meg mindnyájunknak a Mindenható Isten. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk, és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen". ‒ Fejezte be beszédét Magyarország bíboros Prímása.

Akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!

     Néhány hónap leforgása alatt, egy szép kis templom kerekedett ki a romokból. Lajos atya nem csak kivette részét mindenből, de a faluban élt az egyszerű emberek közt, misézett, gyóntatott, betegekhez járt és tanította a katekizmust a gyermekeknek. „Nekünk minden szavára figyelnünk kell, mert ez egy szent!” – mondogatták az emberek. Meggyőződésük volt, hogy papi áldása feltűnő erővel bír. A gyengélkedők felépültek, a beteg állatok meggyógyultak, a rossz házasságok megjavultak és a gyengének ígérkező aratás bőségessé változott.
     A vasárnap aztán végképp szent volt! Mikor Grignon atya hírét vette, hogy a közeli Moncontouri fiatalok táncmulatsággal „szentségtelenítik” meg az Úr napját, személyesen sietett oda. Elhalgattatta a muzsikusokat, letérdelt a táncolók előtt és felszólította őket: „Azok akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!” Az ámuló fiatalok engedelmeskedtek neki és vele együtt imádkozták a rózsafüzért. Úgy beszélték, hogy a társaság még soha nem érezte ilyen bensőségesen és jól magát!
     Egy plébános „hadilábon állt” híveivel. Szentünk külön böjttel és imádsággal készült erre a missziójára. Előre bejelentette, hogy az egész egyházközséget érintő témáról fog beszélni. E hírre, hatalmas tömeg gyűlt össze. Végül is a misszió, csupán a keresztényi szeretetről szólt, ám a plébános közben hirtelen felállva, félbeszakította Lajos atyát, s töredelmesen bocsánatot kért a hívektől azon sértő kijelentéseiért, melyek méltatlanok voltak egy paphoz.

Virágok Anyák napjára. Első rész

     A házasságunk súlyos válságba került, pedig gyönyörű katolikus esküvőnk volt. Nem tudom hogyan történhetett, hiszen gyermekeink négy és hatévesek voltak már, amikor a férjem egyre inkább kimaradozott. Kezdetben természetesen nem gondoltam semmi rosszra, hiszen lelkiismeretesen dolgozott, mígnem egyszer be is jelentette, hogy elválik és elköltözik. A bejelentése teljesen lebénított. Nem emlékszem, hogy bármit is tudtam neki erre válaszolni.
11 éves házasság után magunkra hagyott! A gyermekeket nyugtatgattam, de magam nem is tudtam, mit tegyek. A többségében már elvált barátok és "kapcsolatban élő" ismerősök, szinte önigazolásul vágták fejemhez az álságos kérdést, "hogyan lehet ez, hiszen nektek egyházi esküvőtök volt. Hát ennyit segített a "szentség"? Ó ilyenkor, milyen jól ismerik a "dolgokat"!
     Mindazáltal magam is elgondolkoztam ezen. Igen! A házasságkötésünk szentségi volt ugyan, de a mindennapi életünk az utóbbi években már egyre kevésbé és erről magam is tehetek! 
Elmaradoztak a vasárnapi szentmisék, eleinte okkal, majd természetszerűleg. Nekem mint nőnek és anyának kellett volna figyelmesebbnek lennem e tekintetben is, mert a férjem bagó-hitű családban nevelkedett, így gyökértelen hitében könnyebben hatott rá a világ "realitása". Most tehát egyre csak magamat vádoltam, fájt a szívem és sajgott a lelkem is, és szégyelltem magamat Isten előtt is a hűtlenségemért! Valahogy én is úgy voltam magamban, mint Éva ősanyánk, amikor próbálta engedetlenségét másra hárítani.
Elmentem tehát egy atyához gyónni és megkérdeztem tőle, hogy miként lehetséges, hogy Isten ilyen könnyen hagyja szétesni azt, amit Ő maga szentesített? – persze hebegtem össze-vissza.
     A gyóntatónak szeme se rebbent, de a válasza rövid és velős volt.
– Leányom! A házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az együtt imádkozás, az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel! Egyszerűen, ti kiléptetek a kegyelem "biztonsági köréből"!
     A lelkem mindjárt megértette amit mondott, de az eszem tele volt lázongó gondolatokkal és kértem, hogy ezt fejtse ki bővebben.
– Nézze! Két ember együttélése egy életen át emberileg csaknem lehetetlen! Isten épp ezért emelte a házasságot szentségi rangra, hogy természetfeletti módon segítse a házasokat, egy szeretetben megélhető és üdvösségre vezető családi életre. Erre mondja Jézus, hogy így „többé már nem ketten vannak, hanem egy testként"! De kedves leányom! Ez az „egy test” az „egyesült lélekben" való lelki életre is értendő! Ha az együtt imádkozást, a másik lelki üdvére való ügyelést, a misére járást, a gyónást és a szentáldozást elhanyagolják, akkor az oltalmazó „szentségi burkon" rés támad, de nem kívülről, hanem belülről! Hiába élnek akár milyen szépen, "egy testben", ha a lelkük meg külön-külön ténfereg az éhségtől míg egyszer csak észrevétlenül meghal. Ez történt önökkel is leányom! Míg a lelkük csendben haldoklott, az összetartó szeretet kötelékei foszladoztak, és a test vette át az uralmat a divatos értékek és vágyak felé. De kétségbe nem szabad esnie! Isten segítő kegyelmével ezt is visszájára lehet fordítani, persze ezerszerte több áldozattal, mint amit a rendszeres lelki élet jelentett volna!
     Azelőtt, amíg rendszeresen fogadtam a Bűnbánat Szentségét, ez mindig nagy megkönnyebbülést és felszabadultságot okozott számomra – most azonban, jóllehet évek bűneitől szabadultam meg –, mégis letörtebb voltam, mint akit fejbe vágtak! Önvád volt bennem, felelősnek éreztem magam, amiért hanyagságom miatt a férjem lelki üdvét is veszélybe sodortam! Bántam már, nagyon bántam és nem tudtam a kiutat. 

(folyt.)

A LORETTÓI LITÁNIÁRÓL https://youtu.be/KIUB-uMLQ6Q

Az anyák szerető két karja az,
 mi az elomló Világot még tartja:
Bennük acélosodik a szeretet,
mert elkapják a lecsúszó gyermeket:
akkor is, ha már az öreg…!
Az anyák szíve sohasem tör meg:
Mindig hisz, remél, és szeret!
És Tőlük elvenni ezt nem lehet!

(Részlet: Dr. Szluha Gyula Antal – Az Anyák... – c. verséből)

Én vagyok az!

     A szegények közti imádságban töltötte 1706. Karácsonyát is és az „eredmény” nem maradt el. Azok a bizonyos „kegyelmi hatások”, melyek a nép és az alsópapság ajkán legendákká formálódtak, olykor látványos igazolást is nyertek. Ilyen volt a szentünk prédikációja hatására megtért La Garaye grófi házaspár esete is, akik a környék földbirtokosaiként felajánlották gyönyörű kastélyukat szegényotthonnak, és Grignon atya útmutatásai szerint lányiskolát alapítottak, sőt az intézmények fenntartására alapítványt létesítettek.
Atyám – szólalt meg Jean, – az ember jócselekedetek gyakorlásával, hasonlóan az imához, kiesdhet-e valamit Istentől?
     Nézzétek testvéreim, „a jócselekedeteknél két dolgot kell megkülönböztetnünk: az elégtételt, melyet velük nyújtunk és az érdemet, melyet általuk szerzünk! Más szóval cselekedeteink engesztelő (esdő) értékét, vagy azok érdemszerző értékét. Engesztelő és esdő értéke valamely jócselekedetnek annyiban van, amennyiben az a bűnökért eleget tesz, vagy amennyiben új kegyelmet szerez. Érdemszerző értéke vagy érdeme valamely jócselekedetünknek annyi, amennyiben a kegyelmet és az örök dicsőséget megszerzi!” – fejezte be az atya.
1707. februárjában remek hír érkezett. Leuduger atya, Kelet-Franciaország leghíresebb misszionáriusa hívta meg szentünket, hogy a Saint Brieuc és a Saint Malo egyházmegyében csatlakozzék az ő missziós csoportjához.
Ó, mióta kértem az Istent! – lelkendezett Lajos atya. – Már fiatal pap koromban vágytam, hogy csatlakozhassam hozzájuk!
     Eleinte minden jól is ment a kijelölt munkaterületeken. Különösen figyelemre méltó a La Chéze községben végzett adománygyűjtést célzó lelkigyakorlata, melyet az Irgalmas Szűzanya helyi, romos kápolnájának felújítására szánt a „Leuduger-misszió”.
     A romkápolnával kapcsolatban azonban közszájon forgott egy hajdani jóslat, amit Ferreri Szent Vincének tulajdonítottak. Eszerint „a kápolnát egy olyan ember fogja majdan helyreállítani, akit a Mindenható küld. Idegenként fog majd feltűnni, méltatlanul támadják, ám ő mégis el fogja érni célját…”
     Grignon Lajos atya, nyitóprédikációját tömören így kezdte: „Én vagyok az!” Mondanunk sem kell, hogy jelentős pénz gyűlt össze. Szentünk elkezdhette a tervek elkészítését és a munkásokkal való megbeszéléseket. A faluban tetőfokára hágott a lelkesedés, különösen látván, hogy ez a pap személyesen is dolgozik a munkálatokon.

A kegyelmi hatások

     Egy nap meglátogatta József nevű öccsét a domonkosok helyi kolostorában. A sekrestyében épp tőle kérdezte meg:
– Testvér! Kaphatnék-e szállást nálatok és misézhetnék-e a kápolnátokban?
     Grignon József nem ismerte fel a viseltes ruházatú vándorpapban bátyját, sőt, igen rossz néven vette, hogy csak „testvérnek” szólították, holott maga is pap. Kissé méltatlankodva ki is kérte magának, ám a válasz még nagyobb zavarba ejtette.
– Bizony, nagyon is helyesen szólítottalak – válaszolt higgadt huncutsággal Lajos atya –, mert testvér vagy te és az is maradsz mindörökké, …mert én a te bátyád vagyok!
     Lett is mindjárt szégyenkező szabadkozás, ölelő öröm meg elfojtott könny! Az egész szerzet nagy ujjongással fogadta a „második Grignont”, aki lélekben egyébként is közülük valónak tartotta magát. Mert régóta vágyott, hogy harmadrendi domonkos lehessen.
     Más rendházakat is bejárt a hír, s a meghívásoknak alig tudott eleget tenni. Lajos atya alázatos lelkének túl nagy volt ez a népszerűség, különösen, hogy mindenütt imáinak rendkívüli kegyelmi hatásairól kezdtek beszélni. No de…
     Hírnév ide vagy oda, az tiszta tény, hogy szentünk telis-teli volt ötletekkel és tervekkel, melyekkel mind a lelkeken, a nyomorultakon kívánt segíteni. Az sem feledhető, hogy mind a mai napig fennállnak és üzemelnek olyan intézmények (kórházak, szegényotthonok és iskolák), melyeket ő alapított és így az ő nevét viselik Franciaországban. De ha ennyit tud segíteni egy koldus, mennyivel többet tehetne „sok gazdag”! Merthogy…
Az efféle „dolgokhoz” pénz kellett – akkor is –, nagyon sok pénz! De hát miből? Hiszen szentünk valóban „koldusként” járta lélekmentő zarándokútját. Ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy Grignon Szent Lajos Mária az imádság embere volt!

3 perc 20 mp   https://youtu.be/52o07dnMES8

https://youtu.be/roKNanxuBmQ

7 perc 30 mp.