Akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!
Néhány hónap leforgása alatt, egy szép kis templom kerekedett ki a romokból. Lajos atya nem csak kivette részét mindenből, de a faluban élt az egyszerű emberek közt, misézett, gyóntatott, betegekhez járt és tanította a katekizmust a gyermekeknek. „Nekünk minden szavára figyelnünk kell, mert ez egy szent!” – mondogatták az emberek. Meggyőződésük volt, hogy papi áldása feltűnő erővel bír. A gyengélkedők felépültek, a beteg állatok meggyógyultak, a rossz házasságok megjavultak és a gyengének ígérkező aratás bőségessé változott.
A vasárnap aztán végképp szent volt! Mikor Grignon atya hírét vette, hogy a közeli Moncontouri fiatalok táncmulatsággal „szentségtelenítik” meg az Úr napját, személyesen sietett oda. Elhalgattatta a muzsikusokat, letérdelt a táncolók előtt és felszólította őket: „Azok akik Istennel tartanak, tegyék amit én teszek!” Az ámuló fiatalok engedelmeskedtek neki és vele együtt imádkozták a rózsafüzért. Úgy beszélték, hogy a társaság még soha nem érezte ilyen bensőségesen és jól magát!
Egy plébános „hadilábon állt” híveivel. Szentünk külön böjttel és imádsággal készült erre a missziójára. Előre bejelentette, hogy az egész egyházközséget érintő témáról fog beszélni. E hírre, hatalmas tömeg gyűlt össze. Végül is a misszió, csupán a keresztényi szeretetről szólt, ám a plébános közben hirtelen felállva, félbeszakította Lajos atyát, s töredelmesen bocsánatot kért a hívektől azon sértő kijelentéseiért, melyek méltatlanok voltak egy paphoz.