A Kálvária 1
1709. áprilisában Grignon atyáék újabb fontos megbízatást kaptak. A Nantes-től 48 km-re fekvő Pontchâteau-ba kaptak missziós megbízást. Itt a három hét alatt annyi kegyelmi megnyilvánulásban volt részük, hogy Lajos atya úgy érezte, merőben más evangelizációs módszert kell alkalmaznia. Eszébe jutott a Mont Valiér-i Kálvária és akkori gondolatai, melyeket talán épp itt lehetne megvalósítani.
Elképzeléseit közölte néhány pappal és hívővel, akik hallva terveit, egész fellelkesültek. Az elképzelésért a megyéspüspök is lelkesedett. Már a telket is kijelölték, ahová hatalmas körsánc közepén dombot emelnének és annak tetején állna egy hatalmas kereszt. A munkát el is kezdték, mikor szentünknek kétségei támadtak a legmegfelelőbb hely tekintetében. Eszébe jutott, hogy Szent Aubert püspöknek is hasonló gondja volt, mikor a Mont Saint Michel-i templom helyét akarta kijelölni.
Egy reggel a sziget egyik lankás mezején megtaláltak egy, az előzőkben elveszett tehenet békésen kérődzve, melyről már azt hitték, hogy vadállatok áldozata lett. Nos azon a mezőn kezdték el a munkálatokat. És 
most Grignon atya is hasonló „égi jelet” várt, valami rendkívüliséget, melyben megnyugodhatna határozatlan lelke. A munkát leállította és a közeli kápolnába vonult imádkozni, így töltve az egész éjszakát. Reggel amint a munkások megérkeztek, imára hívta őket a kápolnába. Amikor azonban mindannyian kimentek a munkaterületre, érdekes dologra lettek figyelmesek. Két fehér galamb folyton-folyvást leszállt a friss földkupacra és csőrükkel belé kapva elrepültek. Elindultak tehát kifürkészni, hogy hová hordják a galambok a földet. Hosszas séta után meglepő látványban volt részük. Egy piciny friss halom mellett a galambok vidáman turbékoltak. A hely, egy gyönyörű lankás domb tetején volt, végül is nem messze a várostól, körös-körül szépséges panorámával.
– Barátaim! – kiáltotta lelkesen az atya, – ez a mi helyünk, íme a Kálvária helye, itt fogunk építkezni!
Még aznap hozzá is fogtak a kijelöléseknek és másnap már jött a falu apraja-nagyja talicskákkal, hogy összehordja a domb tetejére tervezett 20 méter magas kúpot. Az építkezésnek azonban akkora híre lett, hogy nemcsak Franciaországban, de még Hollandiában és Spanyolországban is érdeklődést keltett. A népek pedig jöttek dolgozni, nem csak az egyszerű emberek köréből, hanem hintós nagyurak is kivették részüket a fizikai munkából! A csoda az volt, hogy soha senki sem fáradt el, még az úri hölgyek is bírták a csákányozást. Végtére is Krisztus megdicsőített Kálváriájáról volt szó.
A nagy és segítőkész forgatagból melléjük szegődött egy Nicolas nevű fiú, aki hajlandóságot mutatott, hogy szentünk és a két testvér mellett ő is törekedjen az imádságos, engesztelő életre. Lajos atya, mindjárt Mathurin felügyeletére bízta az „újoncot”, mert – mondhatni – Mathurin volt a „novicmagiszter”.
