A Szeretetláng Naplóban így int az Úr: Tudják meg a közömbösök, hogy áldozat nélkül nincs lelki előmenetel. Az (ugyanis) tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, mely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa. (Vö. III/197)
Végtére is a világ súlyosbodó helyzete abban áll, hogy generációk nőttek fel a megtévesztő sátáni divatok és gondolatok légkörében úgy, hogy nem, vagy alig ismerték meg a Kinyilatkoztatást. Ennek következményeként, még a minimális keresztényi- és nemzeti identitásukat is elveszítik. Megeshet, hogy sokan végül mégis istenkeresők lesznek, ámde az ezernyi vallás kínálata közt, kellő ismeretek hiányában nem is tudják, hogy Isten EGYEDÜL csak a Názáreti Jézust igazolta megváltó szenvedése és feltámadása által (ApCsel 2,22-24).
Az meg végképp ismeretlen számukra, hogy „az Apostoli Egyház, az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen megbízott továbbadója és értelmezője” (Katekizmus 85-87).
Csak Jézus Krisztus által lehet eljutni az Istenhez (vö. Jn 14,6), és ,,nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4,12). Ő az egyetlen ,,közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő az, aki megmutatja az üdvösség egyetlen útját, mert Ő ,,az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).
Márpedig, amit feltétlen követnünk kell, az az üdvösséghez szükséges egyetlen kinyilatkoztatás, az Evangélium, és az Anyaszentegyház hivatalos tanítása! Jézus ugyanis tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak: ,,Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Hasonlóképp Egyházára bízta az Úr a hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei), így az Egyház az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa! Megtévesztő tehát azt állítani, hogy „minden vallás a sajátját tartja igaznak”! Ugyan bizony, melyik vallásalapító áldozta fel magát az emberiség üdvéért, támadt fel a halálból, és melyik ajánlott minket Édesanyja gondoskodására?
(folyt.)