A sátán állandóan sarkallja megkötözött csatlósait, akik akár fetrengve is politikai szerepet vállalnak, hogy alattomos és velejéig hazug ígéreteikkel, intézményesen terelhessék a lelkeket a kárhozat felé. Korunk káoszát, háborúit és szenvedéseit már több mint száz évvel ezelőtt jelezte Isten Anyja Fatimában, de nem hallgattuk meg! Arra azonban tanulságos az üzenet, hogy eligazodunk a közelgő apokaliptikus időkben. Tudhatjuk tehát, hogyha a pusztítás elhatalmasodik, akkor számíthatunk Isten tisztító ítéletére, éppen úgy, ahogyan Noé és családja, vagy Lót és családja körül is megtisztította Isten a világot.
Ezt a kilátásba helyezett tisztító ítéletet nevezzük az elhatalmasodó bűn természetfölötti következményének!
A hiteles üzenet rendszerint az életvitelében hiteles, többnyire képzetlen személyektől való „mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (Mt 11,25). Az üzenetek pedig behatárolt idejűek, és nem térnek el az evangéliumi tanítástól! Bűnbánatra, megtérésre biztatnak, áldozatra és imádságra szólítanak fel (Mk 9,29), s a bűn elhatalmasodásának veszélyeire figyelmeztetnek, s az „égi kéréseket” elsősorban maga a látnok teljesíti és nem csupán másoknak hirdeti (akár az interneten)!
A népek körében népszerű zarándoklatok, a bensőséges Mária-tisztelet megnyilvánulásai, alkalmassá teszik a híveket Szíve Szeretetlángjának befogadására, „mely maga Jézus Krisztus” (I/107)! ‒ Hogyan?
Nos, Szent Ágoston 'Isten formájának' nevezi Máriát, aki méltó arra, hogy mint istenformában átalakuljanak a lelkek Jézus Krisztusba (vö. Grignon: TMT 219). ‒ És ez ‒ az istenanyai pedagógia lényege, vagyis gyermekeinek krisztusivá formálása!
(folyt.)