Aki a szenteknek is prancsolt? 2
Ebben az időben Toccanier káplán, kérdőn fordult plébánosához:
‒ Főtisztelendő plébános úr! Azt hallom egyre inkább, hogy a faluban az emberek ön ellen beszélnek!
‒ És ugyan mit? ‒ kérdezte szentünk, kissé csodálkozva.
‒ Neheztelik, hogy ön Szent Filoménának megtiltotta, hogy itt csodát műveljen!
‒ Ez igaz ‒ válaszolt az atya ‒, arra kértem Szent Filoménát, hogy itt lelkeket gyógyítson annyit, amennyit csak akar, de testileg innen távol eső helyen tegyen csodát! És ő meg is hallgatott engem, mert több beteg itt kezdte meg a kilenced ájtatosságát, s otthon fejezte be, ahol meghallgatást nyert!
Ennek hallatára mondhatjuk, hogy Vianney sajátos egyességet kötött kedvelt szentjével, ám ezt a „megállapodást”, egyik fél sem tartotta be igazán, mert gyakran már a kilenced kezdetén történtek csodák! Ily eset volt egy kis nyomorék gyermek felgyógyulása is, melyre szentünk megjegyezte: „Szent Filoména nem állotta szavát. Másutt is meggyógyíthatta volna ezt a gyermeket!”
Persze a zarándokok is észrevették, hogy az Ars-i plébános „duzzog” Szent Filoména ellen, és felettébb csodálkoztak. S ekkor a földi és az égi Szent között oly „jelenetek” játszódtak le, melyeknek tanúi csak az angyalok voltak. Vianney ugyanis, mintha meghátrált volna szigorában.
Egy alkalommal Vianney Szent Filoména oltáránál misét mondott és lám, csodálatos gyógyulás történt. Szentünk visszatért a sekrestyébe anélkül, hogy a gyógyulásról tudott volna. Mialatt a szekrényen aláírta az elébe helyezett képeket, hozzájött a káplánja és ekként mesélte az esetet:
‒ Főtisztelendő plébános úr! Szent Filoména ugyancsak hosszú ideig pihent, de most végre csodát tett!
‒ Ez csak azért történt, mert a mise alatt e szavakkal korholtam meg őt: „Hatalmas Szent, ha nem művelsz több csodát, elveszted a jó hírneved!”
Szemügyre véve azokat a tanúvallomásokat, amiket részint a szenttéavatásí pör folyamán, részint az Ars-i vizsgálódás során összegyűjtöttek, akkor kitűnik, hogy a csodák, melyek földi Szentünk homloka körül előlegezett dicsfényt képezték ‒ így-úgy ‒, az Ars-i plébános csodái voltak. Mert bizony előfordultak olyan rendkívüli estek is, melyben ‒ ha szabad így kifejezni ‒, Isten nem hagyott a kis Filoménának annyi időt sem, hogy közbenjárhasson, és máris megtörtént a csoda a plébános szörnyű zavarára!
Vianney súlyos betegsége folyamán (1843. május) Raymond-Corcevay asszony gyógyulást jött keresni Ars-ba. Gégegyulladás következtében alig tudott egy szót kiejteni és palatáblán közölte gondolatait. Vianney így szólt hozzá: „A földi gyógyszer önnek nem használ, abból már sokat kapott. De a jó Isten meg akarja önt gyógyítani. Forduljon Szent Filoménához. Palatábláját tegye az ő oltárára. Ostromolja őt hevesen. Mondja meg neki, ha nem akarja visszaadni az ön hangját, akkor adja oda önnek az övét”. Az asszony azonnal oda sietett a kis Szent oltárához és mire befejezte az imáját, meg is gyógyult.
Két év óta nem beszélt, hat év óta szenvedett. Amint a szállására visszatért, a többek jelenlétében néhány oldalt hangosan felolvasott egy könyvből.
A csodákat és megtéréseket azonban szentünk fizette meg Istennek, Krisztus a mi Urunk által! Szüntelenül vezekelt a legkülönfélébb módokon, éjjel és nappal. Tisztában volt vele, hogy némelyik „eszköz” ártalmas az egészségére, de sem a megpróbáltatásoktól, sem a haláltól nem félt! Az emeleti hálószobájában gyakran egy koporsóban aludt, mintegy „szoktatva magát”. A koporsó azonban kevéssé bírta az „illetéktelent” és egyszerűen szétesett. Szentünk maga drótozta össze és erősítette meg körbe deszkákkal, mert ehhez nyilvánvaló okból, iparost nem akart felkérni! (Források a 2. részben!)
(Folyt.)
