A siker ára!
Másnap reggel Maissiat geológus művész és filozófus kíváncsiságból részt vett a Szentmisén. Szentünk amikor a sekrestyéből az oltár felé ment, mélyen belenézett a hittagadó szemébe. A mise végeztével Vianney 
egyenesen feléje tartott, vállára tette csontos kezét és hívta, hogy kövesse őt. „Nagy gondolkodónk” a sekrestyében észrevette a gyóntatószéket, de a letérdelésre hívó kézmozdulatra így válaszolt: „Na ne! Oda már nem!” De Isten szolgája nem vette le tekintetét róla, mire Maissiat úr letérdelt.
„Sebaj! ‒ gondolta magában ‒ úgyis egyedül vagyok ezzel a pappal, majd hidegen elmondom neki sajátos élettörténetem szilárd felismeréseit.” Sorolta is rendesen, de persze minden bánat nélkül. Szentünk közben zokogni kezdett.
‒ Miért sír, főtisztelendőséged? ‒ kérdezte a férfi, akinek ez nyomot hagyott a lelkében.
‒ Eh, csak azért, mert ön nem sír! ‒ de közben szentünk figyelmét nem kerülték el a különös gyónó valódi érzelmei, majd így szólt: „Barátom! Jöjjön el holnap, és ismételje el a mondanivalóját. Most pedig látogasson el Szent Filoména kápolnájába, ahol kérje tőle, hogy eszközölje ki a mi Urunknál az ön megtérését! Éjjel pedig gondolja át, hogy Krisztus Urunk az ön üdvösségéért is hullatta vérét! Holnap keressen fel!
A geológus művész nem ellenkezett, és elfoglalta helyét a jelzett kápolnában. De egyszeriben, különös érzelem fogta el. Könnyekre fakadt, ám azt, hogy miért, azt nem tudta! Hirtelen utat tört a tömegen és zokogva kirohant a templomból. „Ó ‒ vallotta be később ‒, mily boldogság rejtőzik az ilyen könnyekben!”
Másnap Maissiat úr az Ars-i plébános gyóntatószékében találta magát.
‒ Főtisztelendő Atyám ‒ mondta ‒ nem hiszek én semmiben, imádkozni sem tudok, de éjjel gondolkoztam a szavain, kérem segítsen rajtam!
‒ Ó fiam! Ez is imádság volt! Jöjjön, hogy felszabadítsam a lelkét a megkötözöttségeiből!
A férfi maga is könnyezve gyónt meg, mert ráérzett arra, hogy Isten, akit ezerszer megbántott, mégis mennyire szereti őt!
Kilenc nap leteltével Maissiat úr hitben gazdagon tért vissza Lyon-ba, ahol bátran szembenézett a csodálkozó emberi tekintetekkel, és a város legbuzgóbb katolikusainak egyike lett!
Oldalszámra lehetne írni azokról a lelkipásztori módszerekről, amelyek segítségével Vianney bánni tudott a „velejéig felvilágosult”, vagy akár a tökéletességig eljutott lelkekkel.
Mindazáltal, szentünk számtalan gyónója csalódottnak érezte magát, mert azt hitte, hogy valami rendkívüli dolgot fog hallani tőle. Nos, az Ars-i plébános tanácsai nem voltak sem fellengzősek, sem túlzón ájtatosak, csupán okos és megfontolt intésekben részesítette gyónóit. Bizonyos álmodozásba hajló kívánságoknak, tudatos vagy tudatalatti indítóokait leleplezte és a lelket a neki megfelelő kerékvágásba vezette.
Voltak olyan fiatal lányok, akik a kolostor szent magányát óhajtották, Vianney azonban határozottan a világba való beilleszkedésre utasította őket. Ugyanakkor másoknál, akik a világi élet iránt éreztek vonzalmat, magasabb lelki hivatást fedezett föl. A bizonytalankodó, kérdéses esetekben viszont ösztökélt vagy fékezett. Ha valaki tanácsot kért arra nézve, hogy az erényben való előrehaladása céljából, milyen könyveket olvasson, akkor az Evangéliumot, Krisztus Követését és a Szentek életét tanácsolta.
Érdekes, hogy kifejezetten tartózkodott a tanácsadástól akkor, ha felismerte, hogy mások illetékesebbek a erre.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
