Gyónás, kétkedés, könnyek, sikerek!
Vianney a paptársakkal, sok tekintetben azonos módon viselkedett, kérve-kérte őket, hogy az evangéliumi tanácsokat mindig maradéktalanul kövessék.
Az egyik lelkipásztornak, aki Vianney előtt panaszkodott híveinek közömbösségéről, és fáradozásainak terméketlenségéről, igen keménynek látszó szavakkal válaszolt. Ezek azonban alkalmasak voltak arra, hogy a címzett jól megértse: „Testvérem! Az akarat és a jó szándék kevés! Felkészülten prédikált-e, bensőségesen imádkozott-e? Böjtölt-e és végzett-e vezeklő gyakorlatokat? Aludt-e kemény deszkán? Mert jegyezze meg, mindaddig, amíg ezeket nem cselekszi, nincs joga panaszkodni, hiszen áldozat nélkül nincs eredmény!”
A férfiak, hogy kihallgatást nyerjenek a plébánosnál, a sekrestye közelében vagy a szentélyben helyezkedtek el. Sohasem voltak oly sokan, mint a nők, ezért nem is sokáig várakoztak, de persze olykor nekik is órák hosszat kellett várakozniuk. Jeromos testvér a sekrestyés beszéli: „egy ízben 72 férfit számoltam össze, de volt egy valakit, aki reggeli öttől, délután 5-ig várakozott!”
Több felügyelő tartott rendet a férfiak között, akik szabad idejükben egymást váltva, az esti imáig a rend fenntartásán fáradoztak. Éppígy a nők részére is önkéntes szolgálat szerveződött.
A szent plébános legnagyobb csodája, az éjjel-nappal ostromlott gyóntatószéke volt. Hasonlóképp mondhatjuk azt is, hogy az ő legkiválóbb csodatette a bűnösök megtérésé volt.
Egy Lyon-i építész feleségével gyakran veszekedett. Egy reggeli csetepaté után a vétkes férj így szólt: „Nem látsz többé engem!” ‒ és bevágta az ajtót! Amint kilépett a térre, meglátott egy omnibuszt e felirattal : „ARS FELÉ”
‒ Hát az meg miféle uticél? ‒ kérdezte az egyik járókelőtől.
‒ Ars egy község Ain megyében, ahová egy rendkívüli pap látogatására szoktak járni az emberek! - válaszolta a megkérdezett.
A dühös férj, hogy az idegeit megnyugtassa felszállt az omnibuszra, mely még a katekézis előtt Ars-ba érkezett.
Az építész belépett a templomba és hallja a szent plébánost. Ez szíven ütötte és meghatva távozott a templomból. Délután ez a Lyon-i ember is sorba állt a gyónáshoz. Lelkileg megújulva a legboldogabb halandóként hagyta el a sekrestyét. Visszatért Lyon-ba, és mint a tékozló fiú vetette magát felesége karjaiba. Már nem volt a régi ember!
Körülbelül 12-15 évvel előbb nagy port vert föl egy másik Lyon-i megtérés is. Maissiat az iparművészeti iskola rajztanára volt, de mint geológus is jó hírnévnek örvendett. Szerette magát filozófusnak nevezni, hogy ezzel jelezze, hogy csak az eszének hisz. Első szentáldozását, még a rémuralom idején végezte jámbor módon, ám ezt követően megszűnt katolikus lenni. Egyszer mohamedán, másszor zsidó, protestáns, spiritiszta, végül kommunista lett. Így aztán az élete valóságosan az istentelenség regénye volt.
1841. júniusában egy hónapi kirándulásra indult Beaujolais hegyei közé. Épp abba a kocsiba szállt, melyben egyik régi barátja utazott Ars-ba.
Üdvözölték egymást és a barát mindjárt kérte, hogy menjen vele Ars-ba!
– Meglásd egy csodatevővel fogsz találkozni!
‒ Csodatevőőő?? ‒ gúnyolódott a geológus, nem hiszek bennük!
‒ Jaj, ne tréfálkozz! Meglátod, ezúttal nem fogsz csalódni!
‒ Hát jó! Tegyünk egy kirándulást Ars-ba, már csak a szójáték miatt is, merthogy Ars úgy hangzik, mint a művészet, én meg művész vagyok (artist), így tehát művészet a művészetért (L’art pour l’art).
(Források a 2. részben!) (folyt.)
