Ördögi zaklatások éjjel 3
1842-ben egy csendőr Messimy-ből, aki egy megpróbáltatása ügyében szeretett volna az Ars-i plébánostól sürgősen tanácsot kérni. Késő este érkezett a faluba. Amint éjféltájban a zörgetését követően a plébánia kapuja előtt várakozott, a mély csendben ő is hallotta a velőt rázó rémséges zajt. A plébános lámpással a kezében csakhamar megjelent. „Alighanem önt plébános úr megtámadták ‒ mondta a csendőr remegve 
‒, szerencsére itt vagyok, hogy megvédjem!”
‒ Ó semmiség az egész, csak a fickó volt itt!
Vianney kézen fogta a csendőrt, aki még mindig remegett, és a sekrestyében minden elintézést nyert. Ez az ember jó keresztény lett!
Az egyik Montmerle-i misszió alkalmával 1826-ban az a hír terjedt el, hogy a sátán az Ars-i plébánost ágyastól a szobán keresztül vonszolta. Mindenütt nevettek az eseten, mert nem hittek benne. De a rákövetkező télen valami más történt, ami igazolta a tényeket.
A Saint Trivier-i jubileumi búcsú alkalmából Vianney segítségét is kérték, amire szívesen vállalkozott. Mindjárt az első este, az egyébként igen csendes szálláson szokatlan nesz volt hallható. A többi pap, akik a közeli szobákban aludtak, szemrehányásokkal illették, hogy a szobájában milyen lármát csap. „A fickó teszi ezt ‒ felelte ő ‒ aki őrülten haragos sok jó miatt, ami itt a lelkek javára történik!” De a jó paptársak nem fogadták el a mentegetőzést, „Ön nem alszik, és nem eszik rendesen, ezért hánykódik az ágyán!” Isten szolgája azonban nem válaszolt ezekre.
A következő éjszaka egy túlterhelt szekér idegesítő csikorgását lehetett hallani, de annyira, hogy a paplak szinte megingott, mindnyájukat borzalom fogta el! A feljegyzések szerint az említett rémüldözők és tanúságtevők, elég vegyes társaság volt: egy plébános, egy segédlelkész, két egyházmegyei misszonárius, egy kiszolgált köztársasági katona és egy szobalány. Nos tekintve, hogy a szörnyű és erős zaj az Ars-i plébános szobájából hangzott, a segédlelkész kiabálni kezdett: „Megölik az Ars-i plébánost!” Erre a papok mind a szobája felé rohantak, be is nyitottak és mit láttak? A Szent nyugodtan aludt az ágyában, amit éppen akkor láthatatlan kezek toltak a szoba közepére!
Szentünk ekkor ébredt fel. Csodálkozva a társaságon és az ágya helyzetén, mosolyogva ennyit mondott: „A fickó vonszolt ide engem és ő okozta a pokoli lármát is, de nem tesz semmit! Nézzék, én felettébb sajnálom, hogy előre nem figyelmeztettem önöket! Mindenesetre ami ebben jó jel, az az, hogy holnap nagy halat fogunk!”.
Mindezek dacára a kollégák még mindig kételkedtek, az egészet hallucinációnak tulajdonították, az viszont fel sem merült bennük, hogy egyszerre hatan is „hallucináltak”. A szörnyű zajt viszont hallották a távolabbi szobákban lévő, említettek is!
De azért másnap, a „nagy halra várva” egyre csak figyelték Vianney gyóntatószékének környékét. Estig nem történt semmi rendkívüli dolog. Meg is állapították, hogy a jó Vianney csak álmodott!
Ámde nagy volt a meglepetésük, amikor a szentbeszéd után az ateista nemes lovag Des Murs urat látták a templomon végighaladni, hogy megkérje az Ars-i plébánost, gyóntassa meg!
Az eset mély benyomást gyakorolt a Trivier-i lakosokra, és e kaland óta a helyi plébános, aki az első volt a csúfolódók között, úgy nézett Ars-i kollégájára, mint egy nagy szentre!
A sátán sorozatos dühöngése nem ért célt, részint azért, mert szentünket a Rózsafüzér Királynője védte, másrészt azért sem, mert Vianney egyszerűen hozzászokott a látogatásaihoz. Az események valamelyest kiszivárogtak és érthető, hogy ettől kezdve sokan úgy tartották, hogy az Ars-i plébánosnak hatalma van az ördög fölött. Ezért aztán sokan arra akarták fölhasználni, hogy az ördöngösök megmentését kérjék tőle. Mindenesetre megyéspüspöke Devie felhatalmazta, hogy az ördögűzés hatalmát minden indokolt esetben gyakorolhassa.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
