HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep!

     "Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat." (Mt 2,1-2)13-adorazione-magi-giotto.jpg

     Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is, melyről kapta magyar elnevezését. A mágusokban az evangélium azoknak a nemzeteknek az első zsengéit látja, akik üdvözölték az üdvösség örömhírét

A vízkereszt Jézus első messiási megnyilvánulása, Isten Fiaként és a világ Megváltójaként.

Az ünnep a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. A Római Katolikus Egyházban parancsolt ünnep!

Keleten az ünnep elsődleges témája Jézus keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a Háromkirályok látogatása került az előtérbe, de megmaradt a vízszentelés szertartása is. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve, ugynakkor Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a következő vasárnapra tette. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

Szólj hozzá!

Korunk tanúja az Úr és a Sátán közötti végső összecsapásának
web_cardinale_caffarra_250.jpg     A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során Carlo Caffarra bíboros ezeket mondta: "Amikor a Pápai Intézet felkért, hogy írjak egy tanulmányt a házasságról és a családról, levelet írtam Lúcia nővérnek Coimbrába. Valójában csak az imáját kértem a feladathoz, ám ő nagy meglepetésemre egy kézzel írott választ küldött.
A levélben a nővér azt írta, hogy az Úr és a Sátán közötti végső összecsapás összpontosítása a családokra és a házasságokra fog irányulni. A család a Szentháromság képmása, ezért az Úr védelmezni akarja a Szentségek által! A sátán viszont azért van a legnagyobb gyűlölettel a családok iránt, mert tudja, hogy a Házasság és család az Egyház központi tartópillére, mely hivatott a bukott angyalok helyét betöltetni a mennyben! Épp ezért ne féljenek azok ‒ tette hozzá ‒, akik a házasság szentségét hűen őrzik, mert oltalomban részesülnek! A Szűzanya végül eltiporja a Sátán fejét és győzedelmeskedni fog!"
     Egy exorcista szerint a családokat ért démoni befolyás oka minden esetben más és más, de lényegileg közös vonásuk, hogy az érintettek valamiképp rést nyitottak a szentségi házasságuk "auráján"! Például olyan esetekre gondolhatunk, amikor a házasfelek felhagynak a szentségi élet gyakorlásával, házastársi hűtlenségbe keverednek, esetleg abortusz vagy más, családromboló cselekedetek által beengedik a gonoszt otthonukba.
»A keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével. (...) A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás«. (GS 47)
Boldog az, aki a Szent Családra tekint és példáját követi!

c51186f7f618676624_530.jpg

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagykilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvígasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagykilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

jezus_szents_szive2sz_545_1.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/CA5dZ_3PvcU

Elmélkedések a Szűzanyáról, és az ő emberiségmentő szerepéről

Grignon szerint a Szűzanya, jelenéseivel az emberiség aranykorszakát készíti elő.szep_szuzanya_kek_keretben_545.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_4.jpgHogyan került Spanyolországból Prágába?

polyxena_280_1.jpg     A szobor későbbi, prágai története Polyxena Pernštejn von Lobkowicz (†1642.) hercegnő személyéhez kötődik, akinek apja Pernštein Vratislav császári főkancellár, és anyja az említett spanyol nemesasszony volt, aki valóban Spanyolországból hozta magával a gyermek Jézus szobrát. Nos ez a Polyxena, nászajándékként kapta anyjától a kis Jézus szobrát. A fiatal hercegnő azonban öt évi házasság után megözvegyült.

 

1603-ban az özvegy Polyxenát feleségül vette Zdeněk Vojtěch lobkowicz_280.jpgLobkowitz (†1624) császári főkancellár.

Az a kor a legkevésbé sem kedvezett az özvegyeknek, a házasoknak, még kevésbé a szerzeteseknek és az árváknak! 1618-ban ugyanis kitört a Harmincéves Háború, mely Csehországban is viszályt és feszültséget keltett a protestánsok és a katolikusok között! Az újhitű nemesek a katolikus II. Ferdinánd császár felséglevelére hivatkozva protestáns templomokat akartak építeni a katolikus Csehországban.

A „hitvita” odáig fajult, hogy a protestáns nemesek a császár két kormányzóját kidobták a prágai Hradzsin egyik palotájának ablakából. A zuhanást súlyos sérülésekkel túlélték bár, de a népnek, hogy megmentsék őket a másvallású csőcselék lincselése elől, a Lobkowicz-palotába menekítették őket. A két csontjatörött véres sérültet Polyxena a kis Jézus szobor elé helyeztette és gyertyát gyújtott. Egy rövid esedező imát követően a két császári kormányzó nyomban meggyógyult!ii_ferdinand_280.jpg

II. Ferdinánd a Prága melletti „fehérhegyi csatában” 1620-ban fényesen legyőzte a protestáns lázadókat, és hálából 1624-ben felépíttetett egy négyszögletű kápolnát Prágában, mely elődje volt a Győzelmes Szűzanya templomának.

A mai templom és kolostor alapkőletétele 1628-ban történt, melyen a császár a feleségével együtt vett részt. Ezt követően az objektum folyamatosan bővült, de csak a 18. századra érte el a mai formáját!

Az 1628-as év azonban forduló-pont volt úgy a kármeliták, mint Lobkowitz hercegnő és a Kis Jézus szobra számára!

(Források az első részben!) (folyt.)

Előző rész

(Alul az eredeti szobor)eredeti_pragai_kis_jezus_540.jpg

Szólj hozzá!

xiii_leo_3_papa_200.jpg     Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban XIII. Leó pápa kezdeményezte és  XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését, hogy a nyugati világban kikezdett házasság és család eszményének imádságos alapot adjon.
A Szent Család ünnepét XI. Piusz pápa a Vízkereszt nyolcadába eső vasárnapra tette.
1969 óta tartják a karácsony nyolcadában első vasárnapon, mely sajátos módon a 2016-os Karácsonyt követően, 2017. január elsejére esett.
     Az Egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is.
     Részlet XIII. Leó enciklikájából:
»Az irgalmas Isten amikor elhatározta, hogy (...) a világnak felmutatja a Szent Család képét, hogy minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt a népek előtt felragyogott volna az Igazság Napja Krisztus, e családban rejtőzött. Az isteni Gondviselés úgy intézte, hogy minden keresztény, életének bármely területén az erények gyakorlására törekszik, akkor a Szent Családra tekintve meghívást és mintát kaphasson!«
     A II. Vatikáni Zsinat kiemeli, hogy »a keresztény hitvesek a házasság szentségének erejével ‒ melynek révén Krisztus és az Egyház egysége és termékeny szeretete misztériumában részesednek és azt megjelenítik (vö. Ef 5,32) ‒ a házaséletben, továbbá a gyermek elfogadásával és nevelésével kölcsönösen segítik egymást, s életük állapotában és rendjében saját ajándékuk van Isten népén belül (vö. 1Kor 7,7). Mert a házasságból ered a család, melyben megszületnek az emberi társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy Isten népe a századok folyamán fönnmaradjon. Ebben a családi egyházban a szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását«. (LG 11)boldogsag_image_530.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpg(videó)https://www.youtube.com/watch?v=D0B3x7Shb4k

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy Egyházunkban egységes-e a Mária-tisztelet?

A kritikus Mária-tisztelők rendszerint öntelt és tanult bölcselkedők, akikben alapjában van némi tisztelet Szűz Mária iránt, de akik leértékelnek minden áhítatgyakorlatot, melyet jó Anyának tiszteletére az egyszerű emberek jámborul végeznek.szep_szuzanyacsak_ikon2_545_1.jpg

Szólj hozzá!

banner_540_4.jpgAz emberi alkotás

infant_jesus_prague_3_200_1.jpg     A Prágai Kis Jézus kegyszobor ‒ valóban legendás ‒ története szerint spanyolországi sarutlan kármelita kolostorból származik.

Egy José nevű szerzetes a Santa Casa nevű szerzetes a kolostor kertjében munkálkodott, amikor egy szép és szeretetreméltó kicsi gyermek tűnt fel előtte. Meglepetésében mielőtt megkérdezhette volna, kinek a fiacskája, a Gyermek azt kérte, hogy mondják együtt az ‘Üdvözlégyet’, ám amikor az ‘áldott a te méhednek gyümölcséhez’ értek, a kisgyermek ennyit szólt: „én vagyok!” ‒ és eltűnt.

José testvér éveken át arról álmodozott, hogy viszontlássa a gyermeket, ám eközben észre sem vette, hogy legbuzgóbb követője lett Jézus gyermeksége titkának. A vágy és elmélkedés az egy dolog, látni és érinteni pedig a másik. Többször neki is fogott, hogy fából faragjon egy gyermek-Jézus szobrot, és bár nem volt tehetségtelen, ám ez kevéssé sikerült neki.

Egy nap aztán kedves sugallatot hallott, hogy viasszal vonja be a faragványát, és így formázza meg az isteni Kisfiút. Hosszas próbálkozás után így-úgy éppen elkészült, ámde ekkor a kis Jézus, angyalok kíséretében megjelent neki cellájában és így szólt: „Eljöttem, hogy újból láss, és hogy a szobromat olyanná finomíthasd, amilyennek látsz!” Ezt követően José testvér kezei mintha vezetve lettek volna, csodásan ki tudta finomítani a kis Jézus arcvonásait!

A szobrocskát maga is csodálta és addig soha meg nem fogalmazódott fohász zengett a lelkében: „Ó kicsi Jézusom! Kérlek Téged, adj nekem lemondó, engedelmes és tiszta szívet, hogy majdan Szent Józseffel, Szűz Máriával és az angyalokkal együtt örvendezhessek Neked!”

Ekkor azonban egy benső sugallat arra kérte, hogy a szobrocskát adja elöljárójának, aki majd a kolostorba látogató Maria Manrique de Lara y Mendoza nemes asszonynak fogja ajándékozni, aki majd magával viszi Csehországba.

Fájó szívvel, de a lelke mélyén megfogalmazódott fohásza szerint „lemondóan” cselekedett. És bizony, hamarosan minden az elmondottak szerint történt!

(Források az első részben!) (folyt.)

 Előző rész.jez23.jpg

 

Szólj hozzá!

plakat_bazilika_jan7_545.jpg

Szólj hozzá!

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtől
és gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeriben
megcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazi
célját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében.
Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki alakulását
és misztikus élményeit tollba mondta, gyóntatójának.
Az Egyház mint Theologorum Magistra
– a teológusok mesternőjeként – tiszteli.
1693-ban XII. Ince pápa boldoggá avatta,
2013. október 9-én pedig Ferenc pápa iktatta a szentek sorába.
Védőszentje az özvegyeknek, a gyermekét vesztett anyáknak,
azoknak, akiket jámborságuk miatt gúnyolnak,
akik küzdenek a testi kísértés ellen, vagy csábításnak
vannak kitéve. Életéről 11 részes sorozat olvasható e blogon!

Szent Angéla, könyörögj érettünk!

30700m.JPG

Szólj hozzá!

banner_540_4.jpg"Minél inkább tiszteltek, annál több kegyelmet árasztok rátok!”

(A Prágai Kis Jézus ígérete)

Bevezető

infant_jesus_prague_3_200_1.jpgA „Csodatévő Prágai Kis Jézus” szobra (csehül: Milostné Pražske Jezulatko) mindenki által tisztelt, de történetét tekintve kevéssé ismert históriáját szeretném bemutatni. Ám ezúttal is szabadkozom, hiszen a Prágai Kis Jézus kultuszának története „több szálon is gombolyítható” és szinte a múlt legendás homályába vész!vvpraga_340.jpg

A „száztornyú” Prága városának számos szentélye között is kiemelkedő a  „Győzelmes Szűzanya” (Kostel Pany Marie Vitězné) templom (ld. alul!). Ezt több lépcsőben ugyan, de a harmincéves háború idején II. Ferdinánd császár hálából építette a Prága-közeli protestáns lázadók fölött 1620-ban vívott fényes győzelmének emlékére.

Bár a Prágai Kis Jézus szobrának történetisége más vonatkozásban is a kármelita rendhez kötődik. Ez esetben viszont azért épült épp az ő részükre rendház és templom, mert a császári hadisikert a rend akkori főnökének, a tiszteletreméltó Domonkos atyának a buzdítására és imájának volt köszönhető!

És ez mégis a Győzelmes Szűzanya templom, nem csupán a nevezett győzelem dicsőségét hirdeti máig is büszkén, hanem a mellékoltárán álló „Prágai Kis Jézus” csodatevő mivoltát is!

Fogadják szeretettel!

Források:

Soós István: Hóvirágok a Kis Jézuskának ‒ Isteni Szeretet Leányai, New York, Staten Island 10. kiadás 1944.

Internet 1.   Internet 2.   Internet 3.   Internet 4.   Internet 5.

(folyt.)

kostel-pany-marie-vitezne_540_1.jpg 

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://www.youtube.com/watch?v=i8pmuk5s6JA

Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy mi haszna van a bensőséges Mária-tiszteletnek

Soha nem vagyunk egyedül, mert van nekünk Anyánk az égben!szep_szuzanya_5_545.jpg

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz és hűek a Pápához, mert csak így maradhattok meg állhatatosan mindabban, aminek történnie kell! A mélységes megtérést és fatimai kéréseim teljesítését ne halogassátok! Az idő kevés, igyekezzetek gyermekeim, mert Szeplőtelen Szívem győzelme meg fog történni, de nem mindegy számotokra, hogy mikor! (Elmélkedő gondolatok)

 Szívetekben, lelketekben miért riadtok meg? Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (Szeretetláng Lelki Napló I/58)

(Jézus:) Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (uo. II/93-94) És Anyám mosolya beragyogja a földet! (Szóbeli feljegyzés 1971. VII. 26.) 

Szólj hozzá!

"Az Üdvözlégy, szivárvány az égen, a Legszentebb Szentháromság békeüzenete, a szelídség és a kegyelem jele, amit a föld fölé maga az Isten ragyogtatott. (Grignon - P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum,1944; 45-46)

     Az igazak lelkei kiszabadultak a pokol tornácáról, az Ég örömei újra megnyíltak, s az üres trónok megteltek, bűneink bocsánatot nyertek, a kegyelmet újra megkaptuk.
Az Üdvözlégy hathatós kegyelme által, lett Mária szűzi Istenanyává! A betegek meggyógyulhatnak, halottak feltámadhatnak, a szomorúak megvigasztalódhatnak, a tisztítótűzben szenvedők kiszabadulhatnak s az emberek elnyerhetik az örök üdvösséget.
 

    Az Ave maria-t, mint dicshimnuszt a keresztények éneklik a megtestesülés és a megváltás nagy jótéteményeiért. "Dicsérjük benne Istent, az Atyát, mert úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát küldte megváltóul. Magasztaljuk Istent, a Fiút, mert az égből leszállt a földre, emberré lett és Szent Vérével megváltotta az emberiséget. Áldjuk Istent, a Szentlelket, mert a Legszentebb Szűz méhében a legtisztább testet alkotta; az Áldozati Bárányt bűneinkért. – Ilyen szellemben mondjuk az üdvözlégyeket! /uo. 47/ 'Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot!' /uo./ Az Angyali Üdvözlet tartalmazza a pátriárkák, próféták és apostolok hitét. A vértanúk kitartást és erőt merítettek belőle, a tudósok tudományt a hitvallók állhatatosságot, a szerzetesek pedig lelki életet. A kegyelem újszövetségének a himnusza az angyalok és emberek öröme, az ördögöknek pedig rettegése és megszégyenülése. /uo. 46/ Még a buzgóbb hitéletet élők közül is csak kevesen ismerik ennek az imádságnak értékét, érdemét, kiválóságát és szükségességét. Az Isten Anyjának többször meg kellett jelennie nagy szenteknek is, hogy nekik ezen imádság értékét megmutassa, pl. Szent Domonkosnak, Kapisztrán Szent Jánosnak, Boldog Alanus de Rupénak. Ezek könyveket írtak ennek az imádságnak fenségéről és arról, mily hathatós eszköz a lelkek mentésében. Hangosan hirdetik és nyilvánosan tanítják, hogy mivel a világ üdvössége az Ave Mariával kezdődött, azért az egyesek üdvössége is ehhez az imához van kötve. Ezen imádság hatása, hogy a száraz, terméketlen föld az élet gyümölcsét termette, ugyanígy ennek az imádságnak − ha áhítattal végezzük − azt kell eredményeznie, hogy lelkünkben az Isten igéje kikeljen és az élet gyümölcsét, Jézus Krisztust teremje. Az Üdvözlégy mennyei harmat, mely a földet, vagyis lelkünket öntözi, hogy az idejében gyümölcsöt hozzon. (TMT 249) Boldog Alanus de Rupénak a Szűzanya kinyilatkoztatta: Tudd meg Fiam, és mondd meg mindenkinek, hogy nagyon valószínű jele az elvetettségnek, ha valaki az Angyali Üdvözletet, mely az egész világot helyreállította (és helyre fogja állítani), megveti vagy unja és elhanyagolja. (vö. TMT 250) A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik egyébként a kiválasztottságnak jeleit viselik lelkükön, szeretik, ízlelik és szívesen imádkozzák az Üdvözlégyet, és annál jobban szeretik ezt az imát, minél inkább egyesülve vannak Istennel". (uo.)
     Most, amikor sokak meg vannak győződve, hogy az "utolsó időket" éljük, hozzá kell tennem, hogy ez bizonytalan feltételezés! Arról azonban meg vagyok győződve, hogy az "új időkben" újból Egy-, Anya- és Szent- lesz az Egyház, mely az Üdvözlégyet a Szeretetláng fohásszal fogja mondani, alábbi módon:

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes! Az Úr van teveled.

Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus!

Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk

és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Most és halálunk óráján, amen. 

Szólj hozzá!

apostol_tv_banner_545_3.jpg

2023. január 5.

20:45 Mária áhítat
21:30  Kirkósa család koncertje (ism.)
22:40 Befejező imaóra
22:55 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.)
23:25 Szeretetláng (ism.)
23:35 Élő liturgia

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

 

 

Szólj hozzá!

024guadalupe_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 12-14. oldal. (Részletek) 1996. január 19.

     (...) Meghívok minden püspököt, papot és hívőt, hogy szenteljék magukat Szeplőtelen Szívemnek. Ezzel eleget tesztek annak, amit Fatimában kértem e szegény emberiség megmentésére, amely Isten makacs visszautasításának súlya alatt elerőtlenedve fekszik és a Sátán sötét rabszolgaságában él, mert az kiterjesztette rá teljes hatalmát.
     Miképpen tudnátok megvédeni magatokat a nagy megpróbáltatás fájdalmas óráiban, ami már elérkezett az Egyház és az egész emberiség számára?
Hol találhatnátok menedéket a félelmetes viharban, amely megrendíti az eget és a Földet az általános gyűlölet, a kirobbanó erőszak, a véghez vitt gonoszság, a felmagasztalt bűn, a tisztátalanság miatt, ami elborítja az egész világot?
     Mindannyiotokat meghívlak, hogy segítséget és védelmet kapjatok anyai szeretetem égi kertjében.
Emiatt egyre világosabbá válik az Egyház és az emberiség számára, hogy az én Szeplőtelen Szívem az a biztos menedék, amit a Szentháromság készített megmentésetekre arra az órára, amikor az igazságosság teljes isteni hatalmában fog megnyilvánulni.
Ez az én irgalmasságom nagy műve, mert Jézus irgalmas szeretete az én Szeplőtelen Szívem anyai útján akar megnyilvánulni előttetek. (...)
     Én vagyok a Szeretet és az Irgalmasság Anyja!
     Abban a pillanatban, amikor a világ meg lesz szabadítva a gonosz lélektől és a Földet megtisztítja a fájdalmas megpróbáltatás, amit már sokféleképpen megjövendöltem nektek, mindannyian meglátjátok, hogy Szeplőtelen Szívem lesz az a hely, amelyben az isteni irgalmasság legnagyobb csodája végbemegy.
A Szentlélek ki fogja árasztani a világra a kegyelem és a tűz második pünkösdjét, hogy felkészítse az Egyházat és az emberiséget arra, hogy Jézus eljön isteni dicsőségének ragyogásában, hogy mindent újjáteremtsen. (...) (A szerk.: A köv. IV. rész, február 2-án!)a_masodik_punkosd_530_2.JPG

Szólj hozzá!

Amit az AVE MARIÁ-ról tudni kell

      Az 'Üdvözlégy' nem a mai formájában kinyilatkoztatott (sugalmazott) imádság, amiként a Miatyánk, hanem az évszázadok folyamán a mariológia fejlődésével lett egyre teljesebbé – és meglehet –, hogy az Istenanya üdvtörténeti szerepének beteljesedésével, csak az utolsó időkben fogja igazán elérni teljességét! Az Ave Maria a legnagyobb tömörséggel foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt, dicséretet és felszólítás. A dicséret magába foglalja mindazt, ami Szűz Máriát naggyá teszi. A felszólítás viszont azt tartalmazza, amit Tőle kérnünk kell – és amiként remélhetjük –, jósága meg is ad.
     Az első részt maga a Szentháromság nyilatkoztatta ki Gábriel arkangyal által: Üdvözlégy Mária malaszttal teljes, az Úr van teveled. (Lk 1,28).
     Erzsébet a Szentlélektől ihletve tovább szőtte az első mondatokat: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! (Lk 1,42) IV. Orbán pápa adta hozzá Jézus nevét 1261-ben. A második részt – Erzsébet Szentlélek ihlette köszöntését – már az I. Efezusi Zsinat, elővételezte az Istenanyaság kijelentésével (431), hogy a Szent Szűz valóban Istenanya, és így kell tisztelnünk Krisztus édesanyját: Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja.
     A záró kiegészítést azonban csak VI. Sándor pápa (1492-1503) eszközölte, teljessé téve az Üdvözlégyet: Imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján!

     Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Ő általa kell eljönnie másodszor is. (TMT 1) ...jóllehet más módon. (TMT 50/d)
     Véleményem szerint, az Üdvözlégy által lett az Isten emberré, s ezen köszöntés által jött el az Üdvözítő először a világra, ezen imádság által fog eljönni másodszor is!

     A Szűzanya kérése az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng magánkinyilatkoztatásban: „Az Engem tisztelő imába, az Üdvözlégybe foglaljátok bele a kérést, ily módon:«Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen» (IV/36)

 

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/XeWOwTg6RHM

Elmélkedések a Szűzanyáról, mint a Jótanács Anyjáról

Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet!

Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok!" (I/72)szep_szuzanya2_545.jpg

Szólj hozzá!

A Név, melyben üdvözülhetünk

     Jézus neve héberül azt jelenti, hogy "Isten megszabadít" (vö. Mt 1,21). "Az angyali üdvözletkor Gábriel arkangyal adja a Jézus nevet, mely kifejezi, hogy ki Ő és mi a küldetése" (KEK 430)IHS with nails.jpg     Jézus neve azt jelzi, hogy maga Isten van jelen Fiának személyében, aki emberré lett a bűnök egyetemes és végső megváltására. Jézus az isteni Név, amely egyedül hoz üdvösséget: "hiszen nem adatott más név az embereknek, melyben üdvözülniük lehetne" (Apcsel 4,12). Az Újszövetség ezt jól szemlélteti: a gonosz lelkek félnek az Ő nevétől (vö. Apcsel 16,16-18); 19,13-16), Jézus tanítványai az Ő nevében művelnek csodákat (vö. Mk 16,17), mert amit kérnek az Atyától az Ő nevében, megadja nekik (vö, Jn 15,16) Jézus Nevének segítségül hívása tehát hathatós imádság!

     Jézus Neve a keresztény imádság szívében van. A liturgikus könyörgések így zárulnak: "...a mi Urunk Jézus Krisztus által (...)". Már az is imádság, ha kiejtjük a Nevét. "Jézus Nevének segítségül hívása az állandó imádkozás összes útja közül a legegyszerűbb" (KEK 2668).

     A XVI. században külön liturgikus ünnepet vezettek be Jézus nevének tiszteletére. 1530-ban pedig VII. Kelemen pápa engedélyezte a ferenceseknek, hogy Jézus Szent Nevét zsolozsmával is ünnepeljék. ennek napja a mai: január 3.

     Később, Szienai Szent Bernát és tanítványai Európa-szerte terjesztették tiszteletét. Örök Evangélium c. munkájában így zengi: "Hitünk igazán nagyságos alapja Jézus Neve (...), e Névnek ragyogásában és édességében hívott meg Isten bennünket csodálatos világosságára".
san_bernardino.jpg     Szt. Bernát egy napkorong-rajzolat belsejébe íratta Jézus Nevének trigramját az IHS-t – JHS-t vagy YHS-t –, mely Jézus nevének első három betűje. (Ez a jelkép lett később a jezsuiták jelvénye!) Mindazáltal megállják a helyüket azok a magyarázatok is, miszerint az IHS azt jelenti, hogy 'Jézus az emberiség megváltója' – Iesus Hominum Salvator; 'Jézus, szent ember' – Iesus Homo Sanctus; 'ebben van üdvösség' – In Hoc Salus. A jezsuiták így értelmezték: 'Jézus a mi társunk' – Iesum Habemus Socium vagy 'Jézus alázatos társasága' – Iesu Humilis Societas. De ezt látta az égen Nagy Konstantin is In Hoc Signo (vinces), 'E jelben győzni fogsz'.
     A Keleti Egyházban is fő helyen áll Jézus Nevének tisztelete, melynek szép példája a Jézus-ima: "Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!"


(Források nyomán: www.ferencesek.hu;  http://lexikon.katolikus.hu/I/IHS.html)IHS LOGO2.jpg

Szólj hozzá!

003szienai_szent_katalin_530_7.jpg

Szólj hozzá!

jelenesek_hiteles_545.jpg    A Szűzanya, másutt így folytatja: „Leánykám, Szeretetlángom oly nagyon felhevült, hogy nemcsak fényességét, hanem melegségét is teljes erőmmel reátok óhajtom árasztani, óriási erővel robban felétek, hogy minél több lélek megmeneküljön a kárhozattól. Mondom, ilyen még nem volt, ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek! Nagy felelősséggel tartoztok ezért!00013_maria_szive_szeretetlangja_300.jpg
     Álljatok munkába, ne tétlenkedjetek! Én csodával határos módon segítek nektek, melyet érezni fogtok minduntalan. Bízzatok Bennem és cselekedjetek sürgősen! Ne napoljátok el Ügyemet. A sátán sem nézi tétlenül, rettentő nagy erőfeszítéseket tesz, mert érzi már Szeretetlángom kigyúlásának rá végzetes hatását. Ez iszonyatos dühre ragadtatja őt. Vegyétek fel a harcot, a győztesek mi leszünk!

     Szeretetlángom a sátánt oly mértékben teszi vakká, amilyen mértékben elterjesztitek Szeretetlángom kegyelmi fényét szerte e világon. Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén. (vö. II/18) Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (II/119) Minél több lesz az áldozatos és imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje ‒ kegyelmi hatása ‒ a földön. Tehát sorakozzatok fel egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől izzó láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettüzük kialszik és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét". (III/204)forr_a_gyulolet_kratere2_530.jpg

Szólj hozzá!

6 perc 21. mp SZŰZ MÁRIA AZ ÚJ ÉVA, A SZÉP SZERETET ANYJA

https://youtu.be/9WUbw1mAENY

Szólj hozzá!

beolvasas0_250.jpg‒ Szeplőtelen Szívem biztos menedékében keresnek oltalmat és védelmet azok, akik arra hivatottak, hogy az Úrnak felajánlják magukat és kövessék Őt az evangéliumi tanácsok útján. Én magam gondozom ezeket az illatos és drága virágokat, melyek Szeplőtelen Szívem kertjében növekszenek.
‒ Szeplőtelen Szívem biztos menedékében gondosan és figyelmesen ápolom papjaimat, akiket Jézus rám bízott és akiket különleges szeretettel szeretek. Megerősítem, bátorítom és nevelem őket, hogy kövessék Jézust, vegyenek példát Róla és mindenben tökéletesen az Ő életéhez igazítsák a sajátjukat.
‒ Szeplőtelen Szívem biztos menedékében keresnek menedéket a keresztény családok, hogy védelmet kapjanak a veszedelmekben és oltalmat nyerjenek az őket fenyegető rettenetes gonoszság ellen.
‒ Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe hívom a gyermekeket, hogy magukba szívják a tisztaság és az imádság illatát; hívom a fiatalokat, hogy segítséget kapjanak a kegyelmekben, a szeretetben és a szentségben való megerősödéshez; hívom a bűnösöket, hogy irgalmat és bocsánatot nyerjenek; hívom a betegeket, hogy visszakapják egészségüket; hívom a haldoklókat, hogy Szeplőtelen Szívem égi kapuján át jussanak a Paradicsomba. (...)
     Az események gyorsan fogják követni egymást a végső kiteljesedésig. (...) Mivel anyai aggodalommal látom mindazt, ami rátok vár, újból meghívom az Egyházat és az egész emberiséget, hogy lépjen Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe! Csak itt tudlak megvédeni és megvigasztalni benneteket. Csak itt találtok békét és itt lépitek át örömmel a remény ragyogó küszöbét.
     Mert az én Szeplőtelen Szívem biztos menedékében, amelyet a Szentháromság a megmenekülés bárkájaként kínál fel nektek ezekben a végső időkben, bizalommal és imádságban fogjátok várni Jézus dicsőséges eljövetelét, aki elhozza országát a világba és mindeneket újjá teremt.
     A boldog reménység bekövetkezésére és Jézus Fiam dicsőséges eljövetelére várakozva, ennek az új esztendőnek kezdetén mindannyiotokat megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében." (Forrás az első részben!)_remenysegunk_a_hajnal_szep_sugara_530.jpg

Szólj hozzá!

Részlet a Magyar Nemzet 2019. december 15-i számából (Pilhál György írása).

Nehézzé lett a kereszt

     Kár tagadni, a lelkekért folyik a harc. A hitünkért. Már akinek van. Ez itt a lényeg. Meggyengíteni, elvenni, átformálni, netán kiölni… Hitünk megtiprása a hitetlenek alapvetése volt mindig. Ma is.

     Mindszenty József bíboros-hercegprímás írja egy helyütt: „De minden időben úgy van, hogy az ördög a kevés magyart egymással szembefordítja, egy kis odavetett konccal, csonttal, üresen puffanó, megtévesztő szajkó jelszavával felejteti velük a közös magyar vért, az egy szent hitet és mindannyiunk drága kincsét, a magyar múltat.” Nem véletlen, hogy a főpapot kitartó hitéért nem csak a kommunisták küldték rács mögé, Szálasi is börtönbe hurcoltatta. (Szegény a saját bőrén tapasztalhatta, amit most mi is megint: a szélsőbal és a szélsőjobb egy tőről fakad.)

     Az 1948-ban hatalomra került Rákosi Mátyást felbőszítette Mindszenty hatalmas népszerűsége, hisz a templomok, körmenetek, misék látogatottsága a fokozódó diktatúra dacára folyamatosan nőtt. A kommunista vezér egyházüldözésének csúcsán, 1951-ben még a Városligetben álló Regnum Marianum-templomot is porig romboltatta. Rákosi, akinek hitetlen, megvezethető tömegre volt szüksége, már hatalomra kerülésének pillanatában tudta, a hazai kereszténység legmarkánsabb személyiségével kell leszámolnia ahhoz, hogy megtörhesse a magyarság szellemét. Mintha nem lett volna elég, hogy az istentelenek elvették keresztény ünnepeinket. Jézus Magyarországon negyven éven át „indexre” került. (...)

     A mai világban is nehézzé lett a kereszt. Nyugat-Európában szinte kiment a divatból a hit. Vannak nagyvárosok, ahol már a köztéri karácsonyfa-állításról is leszoktak. Mintha útban lenne a fenyő, alatta a jászollal. A migránsok iránti feltétlen megfelelés felülírja a kétezer éves megtartó hitet. Az önmagától eltelt Nyugat kihátrál a kereszténységből. Vagy van még remény? Pár hónapja, a Notre-Dame felcsapó lángjai után, karnyújtásnyira a húsvéttól, váratlanul összekapaszkodott a keresztény világ. (...) Hát mégsem igaz, amit erőnek erejével belénk akarnak sulykolni, hogy kinőttük, meghaladtuk a kereszténységet?

     (...) Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól. Vajon kiknek áll ma is útjában a szelíd Jézus, a Biblia-tanítás, a hittanoktatás, maga a hit? Kik azok, akik minduntalan nevetség tárgyává próbálják tenni sajtóban, közbeszédben? Nem vitás: a hitetlen kalmárvilág. Újkori kufároktól érkeznek a gúnyos kritikák. Máig nem tudják megbocsátani kiűzetésüket a jeruzsálemi templomból. Jézus hite útjában van a pénzhitűeknek. A szív csap össze a szívtelen pénzzel. Hívő a hitetlennel. Romlatlan vidék a romlott várossal. „Maradiságunkért”, amiért visszük tovább Jézus keresztjét, mi kapjuk a legtöbb hideget, meleget a „bölcs” Nyugattól. Épp azoktól, akiket a mi végváraink védtek évszázadokon át az Európára rontó hitetlenektől. (Hogy eközben ők békésen gyarmatosíthassanak.) Aztán mára mi lettünk azok, akik lemaradtak egy brosúrával, szemben a kontinens finomabbik felével, ahol már eldobták, kinőtték a kétezer éves hitet. Wass Albert írja: „vigyázzatok és imádkozzatok! / Valahol fenn a magos ég alatt / mozdulnak már lassan a csillagok, / s a víz szalad, és csak a kő marad, / a kő marad.”

Teljes cikk: https://magyarnemzet.hu/velemeny/nehezze-lett-a-kereszt-7586879/

Szólj hozzá!

 Végtére is!

5) Az üzenetek kezdeti terjesztése kb. 5 év elteltével kezdődött meg, jórészt a bennfentesek és a papság közreműködésével. Aki olvassa a Szeretetláng Lelki Naplót, az megbizonyosodhat, hogy mennyi kétségen ment át, és a "kételyek kínjával" kellett megküzdenie az ügy valódiságát illetően, "mely miatt lelkem a kételyek kínjaiban vergődik" (IV/25). Másutt: "És ha ez mégsem a Szent Szűz indítása volt? Akkor mely hatalom az, mely erre késztetett? Kínzó kétely ez, mely lelkemre sötétséget borít (II/120). A kételyek oly mértékben zavarták lelkem, hogy most már úgy éreztem, ez a végsőkig kimerít. Nem tudtam szabadulni önmagam nyomasztó lelki kínjaitól, hogy saját képzelgésemnek esztelen áldozata vagyok (III/125). Szemrehányást tettem magamnak, mert (...) bizony igen vonakodva és vontatottan fogtam hozzá az Úr kérésének teljesítéséhez, az annyiszor rám nehezedő kételyek miatt (IV/1). Most, hogy a kételyek szorongása megszűnt bennem, megkérdeztem az Úr Jézust: Imádott Jézusom, a leírt szavak között van-e olyan, ami az én képzelgésemből származik? Mutass rá, kérlek szépen, mert ez még nyugtalanít. Ő egyszerre mellém állt, áldott szent kezét vállamra tette /nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét/. S Ő mintegy mosolyogva ezt mondta: Semmi okod arra, hogy ilyesmire gondolj. És szavai nyomán jelenlétének érzetét még tovább fokozta". (III/127) Hozzá kell tennem, hogy Erzsébetben ezek a kétségek, a kísértések elmúltával mindig eloszlottak, de az aktuális pillanatokban újból megszenvedett minden mondatért!  

6) Bár a Szeretetláng üzenete egyre inkább, sőt külföldön feltűnő mértékben ismert és egyházilag elismert lett (Magyarországon csak 2009-ben)! Egy idő után, különösen Erzsébet asszony halálát követően az Ügy népszerűsége megtorpant! Ez pedig az ún. "folytatólagos" közlések miatt bontakozott ki! Egyesek ugyanis – szintén égi indíttatás vélelme alapján –, abban a hiedelemben ringatták magukat, hogy a Szeretetláng Üzenete nem egyetlen személy kiváltsága, hanem "lánc-reveláció" vagyis "se vége, se hossza kinyilatkoztatás"!

Márpedig ilyen folytatólagos és tartós üzenet-lánc soha nem volt a hiteles Mária-jelenések történetében, bár próbálkozások történtek Lourdes, és Fatima esetében is hiteltelenül és sikertelenül! El kell marasztalnunk az ún. „folytatólagos” vagy kiegészítő közléseket, a ,,második csatornákat'', akik például a Szeretetláng és (vagy) a Natália nővér lelkinaplói folytatóinak hirdetik magukat (vagy hagyják, hogy ezt higgyék róluk!). (vö Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő)
     Sajnos az is előfordul, hogy egyházilag elfogadott üzeneteket kevernek hamis közlésekkel, hogy hihetőbbé tegyék (a sajátjukat)!
Eleve óvatosságra intőek, a „menetrend-szerűen érkező jelenések, vagy ha az üzeneteknek „se vége, se hossza” és végtelenített kötetekre rúgnak! Gyanút keltő lehet, ha olyan égi személyeknek tulajdonítanak megnyilatkozásokat, akik üdvtörténetünk során soha, vagy nem abban a szerepben mutatkoztak.
     – Az Isten áldjon meg Benneteket, legyetek óvatosak és körültekintőek, mert sokan jönnek az Úr nevében, és bármily igaznak tűnőt hirdetnek is, meg ne tévedjetek (Vö. Mt 24,23-25), hanem az Egyházra tekintsetek!

(Vége)

Előző rész

Szólj hozzá!

002a_vilagbeket_530_3.jpg

Szólj hozzá!

Hiteles vagy nem hiteles? 

    Kedves Olvasóim! Az én hozzáállásom közismert! De tudniuk kell, hogy nem a magánkinyilatkoztatások ellen vagyok, hanem csak a könnyelműségek, az elhamarkodottságok és a hiszékenységek ellen. Sokak megtévedhetnek ugyanis azáltal, hogyha a benső lelkiismeretük valami jóra inti őket, ezt égi üzenetnek fogadják. És persze ez lehetséges! De ez viszont kizárólag csak nekik szól! Ez nem magánkinyilatkoztatás, hanem "magán-megszólítás"! Ennek ellenére vannak, akik nyomban elmondják sokaknak, miáltal akár követni is kezdik őket, ámulva, hogy milyen szép és ájtatos igazságokat üzent nekik a Mennyei Atya, a Boldogságos Szűz vagy épp valamelyik főangyal!

    Az, hogy valamely üzenet hiteles-e vagy sem, azt egyedül és kizárólag az egyházi hatóság döntheti el! Márpedig ez a megvizsgálási és döntési jog, közvetlenül Jézus Krisztustól való!

    Sokan felvetik felém a kérdést (sarokba szorítandó engem), miszerint: "ha a Szeretetláng üzenetét is ilyen szkeptikusan fogadta volna Tibor, akkor bizony most nem lenne a Szűzanya titkára!"
    Kérem tisztelettel: 1) Én magam az Ügyet, Erzsébet asszony személyével (aki akkor már (meghívásra) a Vatikánt is megjárta) csak 1976-ban ismertem meg, tehát már nem az "üzenetek frissiben"! Addigra már számtalan magas képzettségű pap karolta fel az általa közvetített kegyelmi szándékot (akiket személyesen is megismerhettem)! Jóllehet, 15 év még nem egy emberöltő, de mégis érezhető volt számomra már akkor, hogy a bölcs Gamálielnek lesz igaza, miszerint: "Ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem rontható le." (Apcsel 5,38-39) 

2) Nem csak az "így-úgy terjedő üzeneteket", hanem magát a Lelki Naplót is megismertem (kéziratban olvastam!), tehát kellően tájékozott voltam ahhoz, hogy elkötelezzem magam a Szeretetláng ügye mellett. Nem beszélve Erzsébet asszony meggyőző személyéről, akiről leolvasható volt a zokszó nélküli életküzdelem és a sok szenvedés, megaláztatás és megpróbáltatás a Szeretetláng ügyéért is! Ez meggyőzött engem!

3) Fontos momentum, hogy amikor az üggyel találkoztam, korántsem fogadtam el nyomban, hanem imádkoztam a Szűzanyához és konkrét jelet kértem, amely megvalósult!

4) Megismerve az ügy addigi menetét, kitűnt, hogy Erzsébet asszony önmaga nem terjesztette az üzeneteket, különösen nem frissiben! Manapság ha egy magát látnoknak vélő kap egy "üzenetet" délelőtt 10 órakor, akkor az már negyed 11-kor fenn van a neten! Függetlenül attól, hogy önmaga megvalósította volna már a benne foglaltakat, átimádkozta volna kellően, megbeszélte egy lelkivezetővel, egyáltalán kételkedett volna akár az üzenet természetfelettiségében vagy akár önmaga méltó voltában is – írd és mondd –, felmerült volna benne a felelősség szörnyű félelme, miszerint nehogy maga megtévesztett és másokat megtévesztő legyen, lásd Erzsébet esetében (III/190)!

(folyt.)

 

Erzsebet asszony 1983.jpg

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
beolvasas0_250.jpgMegjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 9-12. oldal. (Részletek) 1996. január 1.

Szűz Mária istenanyaságának ünnepe
     "Nagy örömmel ünneplitek ma istenanyaságomat és gyermeki bizalommal tekintetek rám, míg a béke nagy ajándékáért könyörögtök az Egyház és az egész emberiség számára.
     Én vagyok a Béke Királynője!
     A mennyei Atya arra választott, hogy Anyja legyek egyszülött Fiának, aki azért született, hogy meghozza az emberiségnek a béke értékes ajándékát. Isteni Gyermekem, (...) a Béke az Isten és az emberiség között, amelyet Ő váltott meg és vezetett új szeretet- és életközösségre Urával. "Béke a testvérré vált emberek között, akik Isten gyermekeiként részesülnek az Ő adományaiból és ugyanannak a családnak tagjai.
     Fiam, Jézus akarta, hogy legyek a ti Édesanyátok is. Így lettem Anyja az egész emberiségnek, amelyet Ő váltott meg és Ő üdvözít. Az én feladatom, hogy mint Édesanya kövessem minden fiam sorsát a történelem folyamán. Különösen azoknak vagyok Édesanyja, akik a Keresztség Szentségén, a hit és a kegyelem adományán keresztül bensőséges kapcsolatba kerültek Jézus életével, az Ő titokzatos Testét alkotják és Egyházának részei lettek.
     Az Egyház Anyja vagyok. Anyai feladatom, hogy kísérjem az Egyház földi sorsát a történelem folyamán. Fájdalmas útjának minden helyzetében felajánlottam az Egyháznak Szeplőtelen Szívem biztos menedékét. (...) Szeplőtelen Szívem lesz számotokra a legbiztosabb menedék és az az út, amelyen eljuttok az üdvösség és a béke Istenéhez.
     Ennek az új esztendőnek kezdetén, amikor sűrűn követik egymást a jelentős és fájdalmas események a szegény emberiség életében, mely már az elszabadult gonoszság hatalmában van, újból meghívlak benneteket, hogy lépjetek be mindannyian Szeplőtelen Szívem biztos menedékébe! (...)_blessed-virgin-mary-of-fatima_530.jpg

Szólj hozzá!

 Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:

istenanya_250.jpg1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.

2. Mária szüzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: ,,Születék szűz Máriától''.–

3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8.

4. Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15.

A Béke Világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta.

XVI. Benedek pápa szavai: „Fontosnak éreztem, hogy megosszak mindnyájatokkal néhány gondolatot a vallásszabadságról, amely a békéhez vezető utat jelenti. Fájdalmas ugyanis azt látnunk …, hogy a világ egyes tájain valaki nem vallhatja és juttathatja szabadon kifejezésre a vallását, hacsak nem az életét és személyes szabadságát kockáztatva. Más országokban csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívőkkel meg a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak. Jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt. (...) Ez mind elfogadhatatlan, mivel sértés Isten és az emberi méltóság iránt, de fenyegeti a biztonságot és a békét is, és meggátolja a teljes értelemben vett emberi fejlődést (vö. XVI. Benedek, Enc. Caritas in Veritate 29,55-57).

    Most ez újesztendőben, amikor magam is békés és boldog újévet kívánok, szíves figyelmükbe ajánlom, hogy egyfelől VI. Pál pápa kezdeményezésére január elsején ünnepelhetjük a Béke Világnapját. De figyelemreméltó párhuzamként idézem a fatimai kis Jácinta szavait: "Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!"

     Imádkozzunk tehát az Istenanya Szeplőtelen anyai Szíve közbenjárását kérve Európáért és az egész világért!

Szűz Mária Isten Anyja, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, hogy Krisztus Békéje hassa át az egész világot! Ámen

 

Felhasznált források:

http://www.ktp.hu/kalendar/boldogsagos-szuz-maria-istenanysaga-founnep

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.magyarkurir.hu/hazai/szuz-maria-istenanyasaga-erdo-peter-biboros-szentbeszedemadonna2_530.jpg

 

Szólj hozzá!

001buek_545.jpg

Szólj hozzá!

MIÉRT TISZTELJÜK A SZŰZANYÁT? https://youtu.be/Vz--LIN0ZScsza_szp_ikon_a_kisjezussal_545.jpg

Szólj hozzá!

A Bra-i kegyhely és a Torinói Lepel 

bra santuario madonna fiori.jpg     A bra-i kegyhely csodálatos módon virágzó fái és a torinói lepel között létezik egy figyelemreméltó összefüggés. Amikor 1898-ban a torinói leplet nyilvánosan kiállították, a templom körüli fák Bra-ban három hónapon át virágoztak – tehát a kiállítás egész ideje alatt. Hasonló dolog ismétlődött meg 1978-ban,sindone2.jpg amikor a leplet néhány hónapra a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tették. A sok millió zarándok között ott volt akkor Karol Wojtyla bíboros is. 
     Amikor 1973. november 23-án a leplet először mutatták be az olasz televízióban, aznap a Madonna dei Fiori-templom melletti fák virágba borultak. Mintha Szűz Mária igazolni akarta volna, hogy a valódi lepelről van szó, mely Fia értünk vállalt kínszenvedésének tanúja. 

Csak a földi életben dönthetsz ÖRÖK sorsod felől!

brai_szuzanya.JPG     A bra-i kegyhely télen virágzó fái, a torinói lepel, Szűz Mária különböző helyeken látott jelenései – csak néhány példa a számos csodálatos jelre, mely szüntelenül bűnbánatra szólít fel minket. 
Szűz Mária, aki szívén viseli mindannyiunk örök üdvösségét, arra emlékeztet minket, hogy a legnagyobb emberi tragédia a bűnben való megátalkodás és Isten megtagadása, ami a gonosz erők rabságába és az örök kárhozatba vezethet. 
     Mária egyúttal megmutatja az egyetlen utat, mely a mennyország teljes boldogságához vezet – s ez a Fiába, a Jézus Krisztusba vetett hit, az Evangélium útja. Az élet e legizgalmasabb és legfontosabb kalandjának elengedhetetlen feltétele az, hogy teljesen elhagyjuk a bűneinket, valamint minden bűnre vezető alkalmat. 
Mert sokak megszegik Isten parancsait, vagy hanyagolják az imádságot, a szentgyónást és más vallási cselekményeket. Fel kell hagyniuk a pornográfiával, a szexuális partnerek váltogatásával, a paráznasággal, a házasságtöréssel, a homoszexualitással és más tisztaság elleni bűnökkel, továbbá az önzéssel, a kapzsisággal, a becstelenséggel, mások zsarolásával, meglopásával és kihasználásával, az okkultizmussal, a bálványimádással, a kábítószerezéssel, az alkoholizálással és mindennel, ami függővé és rabbá tesz.         "Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát" (1Kor 6,9-10). A bűn végleges elhagyása az őszinte gyónásban valósul meg. A bűnbánat szentségéhez kell járulnunk, meg kell vallanunk Jézusnak a teljes igazságot magunkról, el kell határoznunk, hogy a megszentelő kegyelem állapotában akarunk élni.
20060918Marine-prayer.jpg     Miután meggyóntunk és magunkhoz vettük Jézust az Eucharisztiában, határozottan rendet kell teremtenünk az életünkben! Állítsunk össze egy napirendet, melynek feltétlenül tartalmaznia kell az imára szánt időt (rózsafüzér, szentírásolvasás stb.), a felelősségteljes munkát, a pihenést és a szeretet (irgalmasság) cselekedeteinek gyakorlását. A hit útján járni nem jelent mást, mint rendesen teljesíteni vállalt kötelezettségeinket mind a lelki élet, mind a munka és a pihenés terén, mind pedig a szeretet tanúságában. Az ördög természetesen mindent meg fog tenni azért, hogy eltántorítson minket, és ellenérzést keltsen bennünk az ima iránt. Tehát nem lesz könnyű, de ne feledkezzünk meg arról, hogy nem érzések és hangulatok vezetnek az üdvösségre, hanem a szabad akarat döntése. Ezért ha nincs kedvünk imádkozni, dolgozni, tevékenyen pihenni, akkor egyszerűen tudva és akarva kényszerítsük magunkat az imádságra, és adjuk át magunkat bizalommal Jézusnak, hálát adva azért is, amilyen pillanatban vagyunk. A napi ima, a rendszeres szentgyónás és az Eucharisztia gyakori vétele által Jézus meg tudja változtatni a szívünket, életünket és eláraszt szeretetével. Ha megélhettük a kegyelmi élet örömét, akkor igyekezzünk másokat is hozzá segíteni ehhez, mert felelősséggel tartozunk embertársaink üdvösségéért. Ennek felismerése, e célért való tevékenység, a megváltásban való tudatos részvállalás: az engesztelés!

genuflect.jpg

Szólj hozzá!

elternhk1_300.jpg     Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországban. Szülei házasságából húsz év alatt 17 (más adatok szerint 19) gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadikként született. Bár szorgalmas gazdálkodók voltak, a család lf5_300.JPGnagy szegénységben élt.

A család szíve: az édesanya 1815-ben 46 éves korában, meghalt. 10 árvát hagyva maga után. A kis Katalin fájó szívvel karolta át a Szent Szűz szobrát, kérve: „Ezután Te légy az anyukám!”

Az elárvult családnak ő lett a kis gazdasszonya, és megerőltető munkájához az imádságból merített erőt. Bár analfabéta volt, mégis pontosan számon tartotta a gazdaság és az éves szükséglet terményadatait. Szabad idejét a templomban töltötte, pénteken és szombaton böjtölt. Apja Katalintól több évig megtagadta, hogy szerzetbe beléphessen – mondván –, elég ha egy lánya van ott.

en-nuns-in-training_300.jpg18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830. áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai (irgalmas nővérek) Társulatába. Hamarosan felkerült a közösség párizsi anyaházába. Ekkor 20376_260.jpgkezdődtek látomásai a Szent Szűz egyik rendkívüli eszközéről, a Csodáséremről.

A mai "látnokok" példájára, csupán két jelenése volt (1830. július 18. és 1830. november 27.), melyről lelkivezetőjén és főnökasszonyán kívül senkinek sem szól olyannyira, hogy nővértársai – bár az ügyet ismerték – róla azonban nem tudták, hogy a legkisebb köze lenne hozzá!

1933-ban boldoggá, 1947. július 27-én pedig szentté avatták. Épen maradt testét üvegkoporsó őrzi a párizsi csodás érem kápolnában: Párizs, Rue du Bac 140.

Emléknapját az Egyház, december 31-én tartja.

Labouré Szent Katalin, könyörögj érettünk!

s_catherine-laboure-_535.jpg

Szólj hozzá!

Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/1H6693JaHI29AApB0SzVWMoCulBsx6Tb5/viewbuek_545.jpg

Szólj hozzá!

2023_545.jpg

Szólj hozzá!

CSODÁSÉREM 15 perc II. rész https://youtu.be/MdrraPft428

csodaserem_6_545.jpg

Szólj hozzá!

A csodás jel állandó megismétlődése

     A szkeptikus olvasó rálegyinthetne, hogy "rég volt, tán igaz se volt", ám ez esetben olyan csodáról van szó, mely a fák 1336. december 29-i virágba borulása óta, mindmáig (minden évben) megismétlődik a Mária-jelenés helyén. Ez a jelenség felkeltette a torinói egyetem botanika professzorainak érdeklődését is. 1700 óta szakadatlanul figyelemmel kísérik ezt a "botanikai rendellenességet" . 
prunus81.jpg     Tudományos megállapítást nyert, hogy a jelenés helyén növő fák Prunus spinosa L. (magyarul kék kökény). Ez a fajta bokor vagy fa, általában évente egyszer virágozik, március végén vagy április elején, kis kerek, savany-édes gyümölcsöket hozva, merthogy ez a nemesítetlen szilva egyik fajtája, a kökény. Arrafelé, a Piemont tartományban közönségesen előfordul mindenhol, gyakran sűrű szövevényt alkotva az utak mentén, a völgyekben és a dombokon. A tudományos kutatások kimutatták, hogy a Madonna dei Fiori körüli talaj, melyben a nevezetes fák nőnek, semmiben sem különbözik a térség más talaj-adatától. Nem állapítottak meg semmilyen járulékos geofizikai, elektromágneses vagy mikroklímát, melynek hatására a fák decemberben kivirágozhatnának és ráadásul csak azok! A tudósok megerősítették, hogy a Prunus spinosa L. fák, melyek a brai templom mellett nőnek, semmiben sem különböznek a térség más helyein lévő fáktól. A rendkívüliség természetfeletti jellegét kifejezetten megerősíti, hogy – miként a szentély gondnoka, don Michele elmondta –, hogy a fák minden évben december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén kezdenek virágozni és a virágzás egészen december 29-ig tart, Szűz Mária helyi jelenésének évfordulójáig. Annak ellenére, hogy decemberben ott mindig pár fokkal nulla alatt van a hőmérséklet (de mértek már mínusz hatot is!), a virágok a fákon még soha nem fagytak el. Bra szentélyének 676 éves krónikája szerint a fák, csak két alkalommal nem borultak virágba. Ez 1913 decemberében és 1938 decemberében történt, tehát pár hónappal az első és a második világháború kitörése előtt. prunus_lamina.jpg
     Külön érdekesség, hogy a torinói egyetem tudósai elvégeztek egy érdekes kísérletet: a jelenés helyére olyan Prunus spinosa L. facsemetéket ültettek, melyek nem a szentély körül növő fákból származtak. Ezek a fák soha nem virágoztak ki decemberben, pedig ugyanolyan fajtájúak voltak és ugyanazon a helyen gyökeresedtek meg. Decemberben tehát csak azok a fák virágoznak, melyek a Szűzanya jelenésénél, 1336. december 29-én élt Prunus spinosa L. fák csoportjából származnak. Tudományos szempontból tehát ennek a fafajtának a december közepi virágzása továbbra is megfejthetetlen talány marad.

Akarj hinni, hogy meggyógyuljon a lelked!

bra_santuario_fiorito.jpg     Azok számára, akik elfogadják a láthatatlan Isten jeleit, a brai Madonna dei Fiori templom melletti decemberben virágzó facsoport egy természetfölötti jel, egy felhívás, hogy térjünk meg, és nyíljunk meg Szűz Mária édesanyai szándéka előtt, aki a hit útján Fiához, Jézus Krisztushoz akar vezetni minket, az örök élet és az elpusztíthatatlan szeretet egyetlen, mindenkinek szóló biztosítékához. A kegyhelyen a decemberben virágzó fákénál nagyobb csodák is történnek: testi-lelki gyógyulások, rendkívüli megtérések.
     Don Michele számos csodás gyógyulásról számolt be, pl. évtizedek óta szentségek nélkül élő emberek megbékéltek Istennel; egy ötéves süketnéma fiú, aki édesanyjával jött oda, hirtelen elkezdett hallani és beszélni; egy körülbelül tizenöt éves fiú pedig kigyógyult a skizofrénia előrehaladott stádiumából, később sikeresen elvégezte a tanulmányait, családot alapított, és mind a mai napig teljesen egészséges.

elp-110_lastampa-cuneo_535.jpg

Szólj hozzá!

A Szűzanya Palástja

bose-mater_ecclesiae.jpg     Sokat lehetne írni arról, hogy milyen palásttal ábrázolják a Mária szobrokat és képeket, a "Köpenyes Madonnát" szerte a világon. Ám most nem a külsődleges ábrázolásokra irányul figyelmünk, hanem a benső lényegre, amelyet Mária palástja szimbolizál számunkra.
     A Szent Szűz Guadalupéban, Párizsban, Lourdes-ban, Fatimában, Montichiariban és más jelenési helyeken is többnyire köpenyszerű palástban mutatkozott meg.
numm.jpg     Ez a ruhadarab Mária földi életében annak idején, a keleti nőknél szokásban volt, melyet a nők fejükre vagy kisgyermekük fölé tudtak hajtani védelmezőn, amiként a Boldogságos Istenanya is a Kisded Jézus fölé.
     Mit szimbolizálhat a mi számunkra az Istenanya palástja? Amikor Égi Édesanyánk kitárja kezeit felénk, köpenyét is széttárja, mintegy hívogatón:
– Jöjjetek gyermekeim védelmező palástom alá, hogy betakarhassalak benneteket, hogy megvédelmezhesselek benneteket a gonosztól, a bajoktól!
     Szűz Mária palástja tehát védelmi eszköz gyermekeinek.
    Szép példa erre a Guadalupei esemény 1531-ben, amikor a súlyos gondokkal küzdő Juan Diegóhoz így szólt a Szűzanya: "Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Hát nem vagyok-e én a te Anyád? Nem állsz-e az én árnyékomban, a védelmemben? Nem tártam-e ki föléd eddig is védelmező palástomat?"
     Mária palástja tehát oltalom, mely beburkol, árnyékot ad a tikkasztó hőség elöl, megvéd az ármánytól, ha alá menekülünk.
     A palást egyben királynői öltözet, hatalmi jelvény is, mert a királyok, királynők mind palástban jelentek meg egy-egy nagy eseményen, vagy szertartáson. S mivel nekünk magyaroknak a Szent Szűz, Örökös Királynőnk is, édesanyai gondoskodása mellett királynői hatalmánál fogva is őrködik azok fölött, akik Hozzá menekülnek oltalomért.
     Ehhez azonban gyermeki lelkületre van szükség! A Szűzanya – mint Édesanya –, gyermekei fölé terjeszti áldott palástját, olyanok fölé, akik megbíznak benne. Csak a gyermek tud ráhagyatkozni a szüleire, csak a gyermek tud felnézni és bízni az édesanyában, édesapában.
     Váljunk ezért kicsi gyermekké, hogy minden bajban, esőben és viharban, bánatban és betegségben oda tudjunk futni Égi Édesanyánk palástja alá.

/Horváth Mária írása nyomán, a szerk./

imagen8.jpg

Szólj hozzá!

CSODÁSÉREM 15 perc I. rész https://youtu.be/26bLHZn4nIM

csodaserem_jelenes_545.JPG

Szólj hozzá!

Mindszenty József:
A három karácsonyi szentmise
     Isten kedves gyermekei, rövid lesz a szentbeszédem ma reggel. Ősi szokás szerint ezen a napon három szentmisét mondunk, hogy hirdessük Krisztus hármas születését. Az elsővel megvalljuk az Atyától való örök születését, mert „Isten az Istentől, fény a fényből, igaz Isten az igaz Istenből”. A másodikkal hirdetjük, hogy értünk, emberekért, a mi üdvösségünkre testet öltött a Szentlélektől és Betlehemben megszületett a legszentebb, a szeplőtelen Szűztől. A harmadikkal valljuk, hogy az evangélium által mibennünk, emberekben titokzatos módon, de valóságosan megszületik, amint az apostol, boldog Pál tanítja: „A nagy titok az, hogy Krisztus bennünk él.” Mi vagyunk a teste, a szíve, a vére. Éppen ezért senki és semmi el nem szakíthat Tőle.
Három szentmise elvégzése időbe telik. És ez a nagy templom hideg és nedves. Látom, hogy fáztok. A háború óta nem tudtok melegen öltözködni. De kérve kérlek benneteket, legyetek velem, hallgassátok meg mind a három szentmisémet, mert úgy érzem, nagy megpróbáltatások várnak ránk és ez az utolsó alkalom, hogy Karácsonykor együtt vagyunk. Hogy könnyebb legyen az áldozat, gondoljatok az istállóban didergő Istengyermekre. Bújjatok össze, mint a bárányok, amikor vihart éreznek. (Krajsovszky Gábor, Legyőzetve is Ő győzött! 16-17. o.)

mj-a-kapolnaban-sch_540.jpg

Szólj hozzá!

Az alábbi három posztot, M. Pietrowski SChr írását (megjelent a Szeressétek egymást c. Katolikus magazin 8. számában. AGAPE kiadó, ul Panny Marii 4, 60-962 Poznan, Lengyelország), valamint internetes források nyomán szerkesztettem.

A fagyban virágzó fák csodája

     Az olaszországi Bra városában, amely Torinótól úgy 60 km-re fekszik Cuneo irányába, a Madonna dei Fiori (Virágos Szűzanya) tiszteletére emelt templom mellett minden évben a tél közepén, december 8-a és 29-e között virágba borulnak a fák. Ez a különös jelenség függetlenül a hótól és az esetleges nagy fagyoktól, megismétlődik a Szűzanya 14. században történt jelenésének helyén. bra_.jpg

A kegyhely története

bra_madonnadeifiori2.jpg     1336. december 29-én este egy várandós fiatalasszony Egidia Mathis, a Bra városka melletti Szűz Mária kép közelében járt, melyet sűrű növényzet vett körül. Sajnos két katona állt lesben, azzal a szándékkal, hogy megerőszakolják. 
Amikor Egidia szembesült a fenyegető veszéllyel, rémülten a Mária-képre nézett segélykérőn kiáltva: "Szűzanyám ments meg!" Az egyik katona még gúnyolódott is: "Ne rá nézz kicsikém a gyönyörű szemeiddel, hanem énrám!" A reménytelennek tűnő pillanatban azonban, a képből olyan vakító fény tört elő, mely elvakította a katonák szemét, és ők rémülten elfutottak. Ezt követően Egidiának megjelent a Szűzanya és mosollyal az arcán jóságosan megnyugtatta őt. 

bra_84426848.jpgÁm az ijedség és zaklatottság miatt Egidia, ott helyben megszülte gyermekét, komplikáció nélkül. Kabátjába takarva a kicsit, a legközelebbi házhoz futott, hogy segítséget kérjen. Az esemény híre villámként terjedt el a városban. 
     A jelenés helyére hamarosan szinte minden Bra-i lakos kivo-nult imádkozni. Az emberek nagy meglepetésére, az ott növő bokros fák a rendkívül kemény fagy ellenére, virágba borultak. Ez mindenki számára nyilvánvaló jel volt és igazolta Egidia Mathis szavait a Mária-jelenéséről. Az esemény helyszínén kialakított kis kápolnát 1626-ban lebontották, és felépítették a Madonna dei Fiori zarándoktemplomot, mely persze a századok folyamán többször átépítést nyert.

prunusspinosa L3.jpg

Szólj hozzá!

414szent_pal_mondja_1.jpg

Szólj hozzá!

 

A Három Szent király 3

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

     Mikor a Három Királyok a Szentcsaládtól elbúcsúztak, egyre csak sírtak. Láttam, hogy távozásukra a Szent Szűz is felkelt Jézusával, s maga is néhány lépést tett a kijárat felé. Ott megállt, s hogy e jó embereknek némi emléket adjon, leemelte fejéről sárga színű, könnyű fátylát – mely a Jézuskát is burkolta –, és odanyújtotta Menyhértnek. Mély meghajlással fogadták a királyok az ajándékot. Szívüket szinte szétrepesztette a bensőséges hála és tisztelet, mikor a Gyermekét tartó Istenanyát, fátyol nélkül láthatták maguk előtt. Óh, mily forró könnyeket hullattak, mikor a barlangot elhagyták. Ettől kezdve ez a fátyol volt legszentebb ereklyéjük, amijük csak volt az életben.

     Amikor a Szent Család ajándékot kapott látogatóitól, a Szent Szűzön nyomát sem láttam az anyagiasságnak. Legfeljebb az örvendező remény tükröződött rajta, melyet Jézusa iránti szeretetből és Szent József iránti szánalomból, szíve egyszerűségében érzett. Remélte, hogy talán most már oltalmat találnak Betlehemben és nem lesz oly lenéző bánásmódban részük, melyet megérkezésükkor kellett megtapasztalniuk. Nagyon fájt neki ugyanis, mikor látnia kellett József szégyenkező szomorkodását kudarcaik miatt.

     Éjfélkor, hirtelen a következő kép tűnt fel előttem: láttam, hogy a Három Királyok sátrukban, körbe leterített szőnyegeiken alszanak, és köztük egyszerre csak megjelenik egy tündöklő ifjú alakja. Lámpásuk a sátor rendes helyén égett. Fölrezzenve álmukból, felültek és látták, hogy angyal áll előttük, Az utasította őket, hogy sietve induljanak haza, de útjukat ne Jeruzsálemen keresztül vegyék, hanem a Holt-tengert megkerülve a pusztaságon át haladjanak. Erre gyorsan felugráltak helyeikről. Míg az egyik nyomban a kíséretéhez ment, a másik a jászolbarlanghoz sietve, felköltötte Szent Józsefet, aki azonnal Betlehembe sietett, hogy az ott elszállásoltakat is hívja. Azok megérkezve, bámulatos gyorsasággal felszedték a sátrat és az egész tábor összes holmijával együtt, felpakolták.

     Mialatt a Három Királyok menete elhaladt a barlang előtt, Józseftől újabb érzékeny búcsút vettek. Kíséretük közben előbbre haladt, déli irányban az Engaddi pusztaság irányába, hogy minél hamarább távolodjanak a Messiás születési helyétől.

Azt még láttam, hogy kinn a síkon egy angyal ment velük, mutatva nekik az útirányt, aztán egyszerre eltűntek szemem elől.

     Három csoportban haladtak, egymástól oldalt negyedóra járásnyira. Először körülbelül egy órányit keletnek, aztán délnek, egyenest bele a végtelen pusztaságba...

(Meg kell nézni: https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&index=2&list=WL )

 



 

***

Szólj hozzá!

aproszentek.jpgDecember 28. Aprószentek ünnepe.

Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve – "biztos ami biztos alapon" – megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket, Betlehemben és környékén! Rájuk emlékezik az Egyház.

NÉPSZOKÁSKÉNT: A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. Massacre of the Innocents Duccio.jpg

Szólj hozzá!

415hit_huseg_csendesseg_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpgÓ MÁRIA, A MEGTESTESÜLT IGE SZÜLŐJE https://youtu.be/wa0sF7FoA00

Szólj hozzá!

11-03-76-s_-giovanni-ev_-breviario-1888-custom_260.jpgHogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?

Szent János – a Szeretett Tanítvány – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor 13john3_260.jpgméregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.

Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit "szent Mannának" is említenek!  A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghezvitt csodájára vezethető vissza: joan_de_joanes_st_john_the_evangelist_260.jpgpic0049nn4_260.jpgAristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott.

jgaddi_assumptionofstjohn_535.jpg

Szólj hozzá!

 

A Három Szent király 2

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

Most ismét azt láttam, hogy Menyhért az övén függő zacskóból egész marék, ujjnyi hosszú, vastag, sárga és nehéz rudacskákat vesz elő, hegyes végekkel és középen aranyszínű dudorodásokkal. Ezeket mind, nagy alázatosan ajándékként odahelyezi a Kis Jézus mellé, a Szent Szűz ölébe. Ő kedvesen megköszönte azokat és befödte köpenyének egyik szárnyával. Csupa termésarany rudak voltak ezek, melyeket Menyhért hűsége és szeretete jeléül adott hálából, mert ő mindig rendíthetetlen és buzgó jámborsággal kereste a szent igazságot. Ekkor ez a király, mind négy kísérőjével hátravonult, és helyére a barna arcbőrű Boldizsár lépett, saját kíséretével. Nagy alázatossággal omlott térdre, és megható szavakkal ajánlotta fel a maga ajándékait. Egy hajócska alakú arany tömjéntartót állított a Kis Jézus elé az asztalkára, telve apró, zöldes gyantaszemekkel. Ő tehát tömjént adott ajándékul, mert mindig készséggel és hódolatteljesen alkalmazkodott Isten akaratához, s annak most is szeretettel engedelmeskedett. Mielőtt még ő is visszalépett volna, sokáig bensőségesen imádkozott.

Utána az ősz fehér Gáspár lépett előre. ő volt a legöregebb, s nehéz teste miatt már nem is tudott letérdelni. Csak úgy állva hajolt meg mélyen, és egy arany tartóban szép, zöld növényt helyezett az asztalkára. Nagyon tetszetős, zölden- és még gyökéren álló mirha volt ez. Egyenes fácska, fönt csipkés levélzettel és szép fehér virágokkal. Azért hozott mirhát ajándékba, mert ez az önmegtagadásnak és a szenvedélyek megzabolázásának a jele. Ez a jó lélek ugyanis sokat harcolt a bálványimádás és a többnejűség-, valamint saját szenvedélyei ellen. Sokáig állt meghatottan a Kis Jézus előtt, úgyhogy szinte megsajnáltam a még kívülállókat, hogy oly soká kell várniuk, míg megláthatják a Kisdedet.

       A királyok, mikor leborultak és ajándékukat átnyújtották, üdvözlő szavaik nagyon egyszerűek és gyermekien megindítóak voltak. Nagyjából ezeket mondták: "Láttuk csillagát és ebből tudtuk, hogy ő a Királyok Királya; eljöttünk tehát őt imádni, és ajándékainkkal hódolatunkat tenni". Gyermeki imájukban szinte elragadtatásba estek a szeretettől, melyben a Kisded Jézusnak ajánlották magukat, országukat, népüket, egész vagyonukat és mindazt, ami a földön számukra érték lehet. Kérték is az Újszülött Messiást, hogy fogadja el magáénak szívüket, lelküket, minden gondolatukat és cselekedetüket. Töltse el őket világosságával és ajándékozza meg erényekkel, s az egész világnak adjon áldást, békét és szeretetet. Mindezt a mélységes hódolatot pedig oly alázattal és lángoló szeretettel végezték, hogy közben örömkönny ömlött végig arcukon és szakállukon. Egészen boldogok voltak és úgy érezték, most az a Csillag vezérelte őket ide, melyre apáik, oly hűségesen vágyva-vártak évezredeken át. Az ígéret beteljesülésének öröme élt bennük.

       A Szent Szűz mindent alázatosan fogadott. Eleinte semmit sem szólt, csak gyermekét ölelő egyszerű kézmozdulatai jelezték a fátyol alatt, meghatottságát és jámbor örömét. A Kisgyermek csupasz mellecskéje keresztülragyogott a köpeny két szárnya közt. A végén azonban, hátra vonva fátylát, mindegyikhez intézett néhány alázatos, köszöntő, édes szót. - Óh, ekkor megint tanultam valamit, és így szóltam magamhoz: Lám, mily édesen és kedves köszönettel vesz át minden ajándékot az Istenanya! Semmire se szorul, hisz' magáénak tudja Jézust, mégis mily alázattal fogadja a szeretet nyújtotta ajándékokat. Ebből én is megtanulhatom, miként kell elfogadni mindent, amit  a szeretet ad. Ezentúl, minden kegyes adományt én is alázatosabb köszönettel fogadok majd! És jaj, mily nagylelkűek is Mária és József, hiszen maguknak szinte semmit meg nem tartva, többségét szétosztják a szegények között.

        Másnap este a három szent király búcsúzásul még egyszer a Jászol elé járult. Először Menyhért ment be, s a Szűzanya karjaiba helyezte a Kis Jézust. Az öreg meg csak sírt-sírt, olyannyira sugárzott rajta az öröm. Utána bejött a másik kettő is, és szintén könnyek közt vettek búcsút. Ez alkalommal is mindenféle ajándékot hoztak; különböző kelméket, részint nyers selymet, részint vörös és virágos szöveteket és igen finom terítőket. Bő köpenyük a vállukon hátravetve lógott – világossárga finom gyapjúból –, oly könnyű volt az egész, hogy a legkisebb szellő is meglebbentette. Aztán hoztak sok csészét is egymásra rakva, meg dobozokat, teli mindenféle szemes dolgokkal és egy kosárban több cserepet, melyekben szép, fehér virágok nyíltak. Minden cserépben három szál volt pont a közepén, úgyhogy a cserepek szélére újabb cserepeket lehetett állítani, így szépen egymásra állítva álltak a kosárban. Mind mirha volt. Józsefnek, hosszú, keskeny kosarakban madarakat adtak át, melyek levágás céljára szép számmal lógtak a teherhordó tevék oldalán. 

Szólj hozzá!

393ti_mind_akik_530_2.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpgÁLDUNK TÉGED MEGVÁLTÓNK ANYJA https://youtu.be/5fCv1oTeqXo

Szólj hozzá!

Szent István Első Vértanú ünnepe

ststepheniconforweb.jpg     Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, aki Krisztus-követése miatt megöltek.
István ugyanis a meggyőző csodák egész sorát művelte a nép között, és eláradva a Szentlélektől rendkívüli módon prédikált. A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék.
     Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával.
I. A vitázókat Lélek sugallta érveléseivel, simán legyőzte.
II. A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg, az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni káromlással. Nem csak minden állításukban megcáfolta, de angyali tekintetével is meghátrálásra késztette a vádlóit és a hamis tanúkat.
III. A vádló előtt világossá vált, hogy nem tudnak fölébe kerekedni, harmadszorra kínzással és gyötrelmekkel próbálkoztak. Ám Szent István három módon is próbálta figyelmeztetni és visszatartani vádlóit ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. „Ti kemény nyakúak – mondta – és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok is. Hiszen megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették” Ekkor a zsidók homloka olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól nem tágítottak, meg nem változtak, hanem még gonoszabbak lettek. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket, egy akarattal reárohantak és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték.

 

Szólj hozzá!


     fiatal_gardonyi_f220.jpgGárdonyi Géza, Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot a Fejér megyei Agárdpusztán. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, a szomszédos Gárdony után választotta.

Sokoldalú egyéniség volt. Író, költő, drámaíró, zenész, újságíró, festő, és pedagógus volt, de foglalkozott a történelemtudománnyal, régészettel, vallástudománnyal, az állat- és növénytannal, és a tiszteletbeli tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Most azonban a zeneszerzői tevékenységéről írok, hiszen 1882-ben 19 évesen írta és komponálta a "Fel nagy örömre" kezdetű karácsonyi népénekünket. (A fotón Gárdonyi Géza (1863-1922) 20 évesen.)  

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.

Mária karján égi a fény,

Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,

Nézd csak örömmel Istenedet.

  

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.

Csak ez a szalma, koldusi hely,

Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Mert ez az égi s földi király.

  

Glória zeng Betlehem mezején,

Éjet elűzi mennyei fény;

Angyali rendek hirdetik őt,

Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,

Lélekben éledj és megújulj!

                                                                                                     

Források: Wikipédia, és Kóczián Mária 2016. december 27-í internetes cikke.

geza_gardonyi_540.jpg

Szólj hozzá!

anna_reti_kapolna_adomanygyujtes_szorolap_01.jpganna_reti_kapolna_adomanygyujtes_szorolap_02.jpg

Szólj hozzá!

 
A Három Szent Király 1
 
Boldog Emmerich Katalin látomása szerint
 
      Láttam, hogy egy esti szürkületben a Három Király és kísérete megáll annál a háznál, melyben József és Mária is bejelentkezett. A Dávid-család egykori háza volt ez, melyben egyes falrészek még mindig eredetiek voltak, s egykor ebben laktak József szülei is. A nagy főépület körül több kisebb állott; előtte elkerített udvarral, ekívül egy fás tisztás terült el, közepén kúttal. Ezen a tisztáson római katonákat láttam, mert a főépületben volt a vámhivatal.
Mikor a csapat ideért, kíváncsiak tolongó tömege vette őket körül, s az emberek mindenfélét kérdezgettek tőlük. Ők viszont folyvást nyugtalanok voltak, mert a Csillag eltűnt szemük elől. Miközben ők leszálltak, a házból már jöttek is a hivatalnokok, ágakkal a kezükben, és különféle üdítő gyümölccsel, apró kenyerekkel és itallal kínálták őket. Szokásos szíves látás volt ez arrafelé minden messziről jött idegennel szemben. Teherhordó állataik a kútnál várakoztak a fák között. A hivatalnokok elmondták, hogy szállást nem tudnak ajánlani, de a pásztorok völgyében remek pihenőhelyeket találnak.
      Egy ideig tanácstalanul álltak, nem tudva mit is tegyenek, azt azonban nem hallottam -, hogy a zsidók újszülött királya felől érdeklődtek volna! Azt világosan tudták, hogy ez a prófétáktól megjövendölt hely, de Heródes szavai miatt féltek minden feltűnéstől. Végül útnak indultak. Betlehem mellett egyszerre gyenge fényességet pillantottak meg az égen. A Három Királyok kis karavánja is a leomlott falak menti árok mellett, délről kerülte meg a várost és onnan keleti irányban közeledtek a jászolbarlang tájékához, épp azon hely irányából, ahol az angyalok a pásztoroknak megjelentek.
Mikor aztán a menet a jászolbarlang mögötti völgyben Maraba sírjához ért, leszálltak állataikról, a szolgáik lemálháztak, és hozzákezdtek a sátorveréssel kapcsolatos munkálatoknak. Ehhez kérték néhány pásztor segítségét, akik megmutatták az alkalmas helyet is.
      Táboruk már-már kész volt, mikor a királyok újra meglátták a Csillagot, mely teljes ragyogással, függőlegesen árasztott fénycsóvát, a jászolbarlang fölötti domb mögött. A Csillag, szemlátomást folyton nagyobbodott és közeledett, oly nagy fény tömeggé nőve, hogy szinte lepedő nagyságúnak láttam. Sötét volt már, s közel-távol nem láttak házat, csak a domb volt előttük, mint valami takaró sánc. Egyszerre azonban, nagy öröm járta át szívüket, mert abban a fényességben egy tündöklő gyermek-alakot pillantottak meg. A ragyogás felé hódolattal meghajolva, fölvették fövegeiket, s elindultak a dombra. Meg is találták a Szent Helyet. Menyhért nyitotta ki az ajtót, s szeme előtt feltárult a barlang teljes fényességében. A háttérben ott látta ülni a Boldogságos Szűzanyát Gyermekével, éppen úgy, amint látomásaikban már előzőleg látták. Menyhért nyomban vissza is lépett és boldogan intett társainak. Közben kijött József is egy pásztorral, s a Három Királyok elmondták, hogy ők a zsidók Újszülött Királyának imádására jöttek, mert látták feltűnni Csillagát, és ajándékokat is hoztak a Számára.
      Szent József nagy szívélyességgel fogadta a három méltóságot, ám ők még nem voltak felkészülve az ünnepélyes hódolattételre, ezért az öreg pásztorral visszatértek táborukba.
Láttam, hogy mindhárman hosszú, uszályos bő fehér köpenyt terítettek magukra, mely úgy csillogott, mint a nyersselyem, finoman és könnyedén lebegve rajtuk. Csupán vallásos szertartásaiknál használták ezeket. Öveikről, különböző tarsolyok és aranyszelencék lógtak, melyek fogantyús kis ékszerdobozokhoz hasonlítottak. Így aztán, palástjaikban igen terjedelmesnek látszottak. Mindegyikük után négy-négy törzsbeli kísérő haladt. Ezeken kívül ott volt még Menyhért néhány szolgája, akik ajándéktálcához hasonló kis asztalkát, bojtos szőnyeget és egyéb könnyű szövetféléket vittek utánuk. Így értek szép rendben a jászolbarlang ajtaja előtti tető alá, ahol József fogadta őket. Ott a bojtos szőnyeget ráterítették a kis asztalkára, s a királyok lekapcsolták öveikről szelencéiket, edényeiket, és ráhelyezték. Ezek, közös ajándékaik voltak. Ekkor Menyhért, meg a többi is leoldotta saruját, Szent József pedig kinyitotta előttük a barlang ajtaját. Két kísérő, a király lába elé szőnyeget terített a padozatra, de mindjárt vissza is léptek. Mögötte, két másik ifjú jött az ajándékos asztalkával. Mikor a Szent Szűz elé értek, Menyhért azt elvette tőlük, térdre ereszkedve tiszteletteljesen meghajolt, és az Istenanya lábai elé helyezte azokat.
Ez a két ifjú is nyomban visszavonult. Menyhért mögött, ott állt alázatos meghajlással a négy törzsbelije.
      Boldizsár és Gáspár - a másik két király ezalatt -, a bejárati tető alatt várakoztak a maguk kíséretében. Amikor ők is beléptek, látva azt a fényességet, mely a barlanggal együtt őket is besugározta, szinte magukon kívül voltak az áhítattól és megindultságtól. Pedig semmi más világító nem volt ott, mint a Világ Világossága!
Előzőleg Mária, egyik karjára támaszkodva, inkább féloldalt dőlt, mint ült a szőnyegeken. Szemben a bejárattal. Tőle balra a Kis Jézuska, egy állványra helyezett, s terítővel letakart kis "teknőben" feküdt. A Szűzanya a vendégek beléptére egészen felült, magára vonta bő fátylát és ebbe burkolva, ölébe vette a Kisdedet.
      Miközben Menyhért térdre borulva, a mellén keresztbe tett karokkal hódolt, a Boldogságos Szűz kissé kibontotta Jézuskáját a piros és fehér ruhácskáiból úgy, hogy kis mellkasa átragyogott a fátyolon. Egyik kezével feltámasztva fejecskéjét, a másikkal átölelte a Gyermeket, kinek kis kacsói mintha imádkoznának, úgy voltak a mellén keresztben. A ragyogó két szemecske kedvesen nézett rájuk, s kezecskéivel ide-oda hadonászott.
Óh, mily csendes áhítattal imádták az Isteni Gyermeket ezek a napkeleti emberek! Elnézve őket, így szóltam magamban: Óh, mily zavartalan nyugalom és világosság honol ezen emberek szívében! Igazi gyermeklelkek, telve jósággal és ártatlansággal! Külsőleg nyugodtak, de belül csupa tűz és szeretet lángol bennük!
      'Ó, már bizonyosan meghaltam - gondoltam magamban - s csak lélekként vagyok itt'. Különben aligha lehetnék tanúja ezeknek a dolgoknak, mely most történik, éppen most megy végbe előttem, jóllehet nem az időben, mert Istenben nincs Idő. Istenben mindig minden jelenvalóság! Halott lehetek tehát, csupán csak egy lélek? - Amint ezek a gondolatok föltámadtak bennem, egy hang így szólt hozzám: - "Mit tépelődsz ezen? Csak szemléld és dicsérd az Urat, aki mindig VAN, és Benne létezik minden!"
 

Szólj hozzá!

 
 
Jézus születése 4
 
Boldog Emmerich Katalin látomása szerint
 
       Nemsokára láttam, hogy Erzsébet is eljött Jutából, egy szolga által vezetett szamáron. József is nagyon kedvesen fogadta, de mikor a két asszony egymást átölelte, örömük határtalan volt. Erzsébet könnyek között szorította keblére a Kisded Jézust is. Fekvőhelyet a születési hely mellett kapott. Kedves beszélgetésben láttam őket aznap este, és másnap is. Úgy éreztem, hogy én is köztük vagyok, s bensőséges örömmel hallgattam minden szavukat. A Szent Szűz mindent elmondott, ami vele eddig történt és Erzsébet szívből fakadó könnyeket ontott, mikor hallotta, amint hiába kerestek szállást Betlehemben.
       Elmondott neki még sok egyebet is a Jézuska születésével kapcsolatban, s egyikére-másikára még emlékszem is. Így elmondta, hogy az Angyali Üdvözlet órájában tíz percig elragadtatásban volt és úgy érezte, mintha egyszerre két szíve lett volna, ő maga pedig kimondhatatlan boldogsággal telt el. A szülés órájában végtelenül vágyódva, ugyanilyen elragadtatásában úgy érezte, mintha angyalok vinnék föl a magasba, s ott a szíve kettéválna és egyik fele kiszakadna belőle. Mintegy tíz percig maradt ilyen öntudatlanságban, melynek végén belső ürességet érzett ugyan, de egyben nagy epedést is valami kívüle álló boldogság után, holott ezt eddig mindig önmagában találta föl. Egyszerre csak maga alatt tündöklő fényességet pillantott meg, melyből mintha szemei előtt bontakozott volna ki Gyermekének édes kicsi alakja. Majd észrevette, hogy megmozdul, de mintha álomlátásban lett volna, nem is mert a fényességtől körülsugárzott Kisdedhez hozzányúlni. A sírását hallva tért csak egészen magához, fölvette a terítőről és boldogságos szívére szorította. Elmondta azt is, hogy nem is tudja mikor szakadt ki méhéből a gyermek. De erre Erzsébet így szólt hozzá: "A te szülésed Isten kegyelemével teljes volt, nem úgy, mint más asszonyoké! Boldogító volt János világra jövetele is, de még ez is egészen más volt, mint a te isteni Gyermekednél". Ezekre emlékeztem beszélgetéseikből.

Szólj hozzá!

banner_545_2.jpg     Mint mondtam, adjuk át magunkat Máriának, hogy elnyerjük azon szegénység erényét, mely őt és Szent Józsefet eltöltötte. Sem az Isteni Gyermek születésének szegényes és koldusi helye, sem a külvilág közömbössége nem nyugtalanította őket, mert minden vagyonukat a szent szegénységben találták. Kincsük, örömük és szerelmük bensőségességének oka, az isteni Jelenlét volt, melyből mi is részesedhetünk az Eucharisztiában.

A Szűzanyának való átadottságban megtanulhatunk mindentől elszakadni, hogy Jézus ‒ Szentségében legyen ‒ a legnagyobb kincsünk, mert „gyöngyöt találtunk, mely mindent megér, ami csak van” (Vö. Mt 13,46), hiszen birtokolhatjuk „Krisztus felfoghatatlan gazdagságát” (Ef 3,8).

Ne figyeljünk lelkünk nyomorúságára, ahogyan Mária sem figyelt az istálló sanyarú állapotára, hiszen mi is szemlélhetjük a Kisded Jézust a Szent Eucharisztiában, miként az őt meglátogató egyszerű pásztorok tehették! Ám nekünk végtelenül nagyobb kiváltságunk van a pásztorokénál, sőt a Három Királyokénál is, mert Ők csak szemlélve hódolhattak a Királyok Királyának, mi azonban magunkhoz véve Őt, a bensőnkben imádhatjuk!

Őt, a Szentséges Üdvözítőt, akiben megtalálhatjuk békénket, méltóságunkat, identitásunkat és igazi hivatásunkat!

Fejezzük ki mélységes imádatunkat méltón úgy, ahogyan Gárdonyi Géza gyönyörű verse zengi a templomban: "Egyszerű pásztor, térdeden állj, mert ez az Égi s Földi Király"!

(Vége!) Előző rész

Ó betlehemi Szent Család, tekints le ránk!

Szent József kérjed a te hitvesed, hogy árassza ránk

Szívének Szeretetlángját ‒ JÉZUST ‒, hogy

megmeneküljön a világ! Amen

betlehem_545.jpg

Szólj hozzá!

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

gardonyi_300.jpgKevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek!

Az ének először 1882  karácsonyán csendült fel a devecseri templomban, aminek előzménye, hogy Tima Lajos, a helyi iskola igazgatója megkérte az akkor még csak 19 éves Gárdonyi Gézát, hogy írjon egyházi énekeket. A fiatal segédoktató pedig nemcsak a szövegét, hanem a zenéjét is megírta új szerzeményének:

fel_nagy_oromre250.JPGFel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Hallgassák meg egyházi énekben is: https://www.youtube.com/watch?v=WEKY5Pu8xio

Forrás nyomán: https://777blog.hu/2018/12/25/tudtad-hogy-gardonyi-geza-irta-az-egyik-legszebb-karacsonyi-eneket/

Szólj hozzá!

022nem_az_a_nagy_hir_535_2.jpg

Szólj hozzá!

digitalizar0007_530_1.jpg

0006_latogatok_a_szent_csaladnal_530.jpgDecember 25. az év 359. (szökőévben 360.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 6 nap van hátra.
Névnapok:
 Anasztáz, Anasztázia, Eugénia, Génia, Kabos, Karácson, Nasztázia, Nerella, Nerina, Nikodémusz, Noel, Nyeste, Zseni.
gruber-mohr250.jpg     1818-ban ezen a napon csendült fel először az egyik legismertebb karácsonyi dal, a Csendes éj (németül: Stille Nacht) Joseph Mohr és Franz Joseph Gruber   szerzeménye az ausztriai Oberndorf bei Salzburgban. (Wikipedia nyomán!)
Hallgassák meg!    https://www.youtube.com/watch?v=ohhXZtgO3J80005boldog_szentestet_530.jpg

Szólj hozzá!

 Adeste fidelis Domingo,Carreras & Pavarotti

https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!

800px-Charles_Le_Brun.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_2.jpg     Fel nagy örömre, ma született, aki után a föld epedett!

A Karácsony éji szentáldozásban, amikor magunkhoz vesszük a valóságos Jézust a Kenyér színében, Betlehembe jutunk, melynek neve a Kenyér Háza! Ott lehetünk a Szent Család örömében, a Három Királyok térdelő áhítatában, ahol Mária karján égi a lény, isteni Kisded szűznek ölén.

A Szentmise mindenkor nagy misztérium, ám az éjféli misén való elmélyülésünk gyümölcse a betlehemi egyszerűség és szegénység szelleme ‒ az ‒, melyet Isten Fia választott magának, hogy gazdagítson bennünket és örökké köztünk maradjon, mint „az Élő Kenyér, amely a mennyből szállt alá” (Jn 6,51).

A Legméltóságosabb Oltáriszentségben ma is ugyan az a Jézus Krisztus van jelen, aki kétezer éve született Szűz Máriától, Betlehem megszentelődött barlang-istállójában, és ma is, máig is vár reánk az Eucharisztiában!

Az Istenanya könnyes örömmel imádta Kisded Istenét, aki nem bársonyos ágyban, de szalmán feküdt, s rá meleget a marha lehelt.

Adjuk át magunkat Máriának, mert bár a mi lelkünk tisztátalanabb és szegényebb, mint a betlehemi istálló, de a Szűzanyával mégis közelebb kerülhetünk az Édes Üdvözítőhöz! 

Hódolunk előtted Kisded Jézus és imádunk téged,

mert születéseddel megnyitottad számunkra az örök Üdvösséget!

 (folyt.)

karacsonyi_mise_01_545.jpg

Szólj hozzá!

banner_545_3.jpg

Amikor a Názáreti Szent Szűz kimondta igenjét az Angyal szavára, egyszersmind Krisztus igenjét is előrevetítette, új korszakot kezdve a történelemben, mely folytatódik tovább az Egyház által. Isten alászállt a mennyből és megtestesült a Boldogságos Szűz szíve alatt, amiként a Hitvallásban mondjuk: „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért”. Igenjével tehát Mária nem csak Isten Anyjává, de a női nemet megdicsőítő, legáldottabbjává vált! Karácsony és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén ezért hajtunk térdet e szavak után: „Leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”.

A Szentlélek Mária által testesítette meg Jézus Krisztust, és általa képezi Krisztus misztikus Testének az Egyháznak tagjait, miként Általa osztja ki adományait és kegyelmeit is. (Vö. TMT 140)

A isteni Megtestesülés Nagyböjtben tartandó ünnepét, I. Sergius pápa a 7. században rendelte el Annuntiatio Domini (az Úr hírüladása) néven. Korabeli miseszövegének könyörgése a mai napig közismert: „Kérünk téged Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.”

(folyt.)

Szólj hozzá!

15136-nativity.jpg 

Jézus születése 3 

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

 

    Láttam aztán, hogy a három pásztor miként segített Szent Józsefnek, hogy a lehetőségek szerint, minél nagyobb kényelmet teremtsenek a jászolbarlangban és az oldalfülkében. Több jámbor esszénus asszonyt is láttam a Szent Szűz mellett serénykedni, akik szeretettel szolgáltak az Istenanyának. A barlangtól nem messze, kis sziklaüregekben laktak ők, a domb keleti felén, az úgynevezett "Talbus"-ban. Lakásaik szorosan egymás mellett, a levágott hegyoldalban voltak. Mindegyiknek volt kertje, és felekezetük gyermekeinek tanításával foglalkoztak. József hívta őket a barlanghoz, mert társaságukkal még gyermekkorában megismerkedett. Amikor ugyanis testvérei elől rejtőzködnie kellett a jászolbarlangban, gyakran fölkereste a hegy oldalban e jámbor asszonyokat. Ezek tehát fölváltva jöttek a Szent Szűzhöz, apróságokat és csomókba kötött ágakat hozva. Ezekkel főztek és mostak a Szent Család számára.

    Igen megható jelenetnek is tanúja voltam. József és Mária egy alkalommal éppen a jászol mellett álltak és bensőséges megindultsággal nézték a kis Jézuskát. Egyszer csak a szamár térdre rogyott, és fejét egészen a földig hajtotta. Mária és József erre sírni kezdtek.

    Estére küldöttek érkeztek Szent Anna asszonytól. Egyik szolgálója és egy idős ember, egyébként Anna rokona jött el Názáretből. Mindenféle szükséges dolgot hoztak Máriának. Rendkívül boldogok voltak, hogy láthatják a Kisdedet, s az öreg rokon még sírt is örömében. Mindjárt vissza is indult, hogy hírt vigyen Anna asszonynak. A szolgáló azonban ott maradt a Szent Szűz mellett.

    A legközelebbi napok egyikén láttam, hogy a Szent Szűz a Kis Jézussal és újdonsült dajkájával, néhány órára elhagyta a barlangot. Azt is láttam, hogy amint kiléptek a barlang előtti nádtető alatt jobb felé mentek és elrejtőztek abban a közeli barlangban, ahol Krisztus születésekor a forrás fakadt, melynek József csinált lefolyást. Ugyanitt előzőleg, József már kora reggel kényelmes helyet készített el számára. Egy benső intelem szavára húzódtak ide, mert még aznap néhány idegen jött Betlehemből a jászolbarlanghoz – azt hiszem, Heródes megbízásából –, mivel a pásztorok révén híre ment, hogy itt egy gyermekkel nagy csodák mentek végbe. Láttam, hogy az emberek beszéltek Józseffel, aki épp a pásztorokkal jött ki a barlangból. Mikor azonban látták a család egyszerűségét és szegénységét, fölényes mosollyal távoztak. A Szentséges Szűz, mintegy négy óra múltán, csak az idegenek távozása után ment vissza a barlangba.

     Közben híre ment, hogy Jézus születésének órájában angyalok jelentek meg a pásztoroknak, s a körülfekvő völgyekben minden jólelkű embernél az ígéret Gyermeke lett a beszéd tárgya. S ezek a jó pásztorcsaládok, most el is jöttek, hogy leróják tiszteletüket a gyermek iránt, akinek a völgyben tudtukon kívül szállást adtak. 

Szólj hozzá!

Áldott, boldog, békés, szép Karácsonyéjt kívánok

minden Olvasómnak!

 

Tekintsék meg a "KARÁCSONYÉJ MISZTÉRIUMA" c. 6 perces videót:

https://youtu.be/UXh0Oxm6cCA


+ Ajándékként hallgassák meg!

ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

1224-narodziny-pana.jpg

Szólj hozzá!

441karacsonykor_is_535_2.jpg

Szólj hozzá!

Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életrajzából

     Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek részére. Ezek egy része ajándékként-, más része „karitasz vásár” keretében eladásra került. Ebből anyagi támogatás is jutott jó néhány családnak.
     Ahogy közeledett a szenteste, a polcon úgy szaporodtak a csecsebecsék, textilmaradékokból való bohócok, vadgesztenye figurák gyapjúfonal hajjal és „kötözött babák” selyempapír ingecskékben. De a saját maguk számára is serénykedtek! Papírból „szalmát” vágtak, zenélő betlehemi jászolukhoz, ám mindenki csak annyi „szalmaszálat” tehetett bele a Jézuskának, ahány jó cselekedete volt!
     A karácsonyfát mindig az édesapa díszítette. A szenteste előtti délutánon a gyermekeknek mindig aludniuk kellett volna, ám ez – az évek múltán – egyre ritkábban sikerült, mivel oly szívdobogva várták a Jézuskát. Mikor aztán este hét óra körül kinyílt a nappali kétszárnyas ajtaja, kórusban énekelték a „Menyből az angyalt”. Az ajándékbontás utáni vacsorát követően – annak ellenére, hogy Erzsébet asszony hatodik gyermekével mindenórás volt –, a nagyobbakkal elment az éjféli misére.
     Az 1942-es karácsony végül különlegesen szép ajándékot hozott a családnak december 31-én, megszületett egy gyönyörű kisfiú – a hatodik gyermek –, aki annyira szép volt, hogy egy kis jászolfélében a karácsonyfa alá helyezték. Valójában, ezekben az ünnepi hetekben érezhette magát utoljára felhőtlenül boldognak a család. 

(A szerkesztő kézirata) A kép csupán illusztráció!

illusztracio.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpgJÉZUS BENSŐ ÉLETE ÉDESANYJA SZÍVE ALATT https://youtu.be/DkPTwZaj1rg

Szólj hozzá!

 

 Jézus születése 2

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

    A születés éjszakáján, a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el. Még állatoknál is láttam vidám megindulást, és több helyütt a virágok szára élettel telve kiegyenesedett, fű, fa és cserje felüdült és édes illatot árasztott. Több forrást is láttam fakadni és előtörni. Így fakadt az Üdvözítő születése órájában, és helyétől északra egy közeli barlangban is bővizű forrás, melyet József már másnap reggel kiépített és számára lefolyást készített.

   Betlehem fölött borús volt az ég és sötétvörös csillogás vonta be, de a jászolbarlang fölött és Ábrahám dajkájának, Marabának a sírhelye és a pásztorok völgye fölött fényes harmatköd úszott. A pásztorok völgyében, mintegy másfél órányira a jászolbarlangtól, ott, ahol a Gázáig nyúló szőlők kezdődnek, volt egy domb. Ezen a dombon állt annak a három pásztornak a sátra, akik olyasféle elöljárói voltak a körös-körül lakó pásztorcsaládoknak, mint a Három Szent Királya maguk törzsének. A jászolbarlangtól körülbelül még egyszer annyira volt az úgynevezett "pásztorok tornya".

    Mikor Jézus megszületett, láttam, hogy az említett három pásztor egészen nyugtalanul a csodás éjszakától, kiálltak egyikük sátra elé. Körös-körül vizsgálódtak és egyszer csak álmélkodva, csodálatos fényességet láttak a jászolbarlang fölött. Ugyanilyen nyugtalanságot láttam a távolabbi torony körül lévő pásztoroknál is. Egy részük fölment a torony tetejére és onnan szemlélte a rendkívüli világosságot a barlang fölött.

    Mialatt a pásztorok így néztek az égre, láttam, hogy egy fényes felhő ereszkedik föléjük, és egyidejűleg folyton erősbödő, bájos, halk és amellett tisztán csengő vidám éneket hallottam. A pásztorok először megijedtek, de aztán egy angyal elébük állt és így szólt hozzájuk: "Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek; mert ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet, pólyába takarva és jászolba fektetve". (Lk. 2, 10-12)

    Mialatt az angyal ezt nekik kijelentette, körülötte még erősebb lett a fényesség, és láttam, hogy öt vagy hét magas, kedves és tündöklő angyalalak áll a pásztorok előtt. Hosszú szalagszerű írást tartanak a kezükben, melyen tenyérnyi nagyságú betűkkel láttam, de hallottam is, amint Istent magasztalva énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk. 2. 14) Ugyanilyen jelenésben részesültek, kissé később, a torony környéki pásztorok is. Sőt, ezektől körülbelül három órányira keletre, egy másik pásztorcsoportnak is angyal-jelenésük volt, az ottani kút mellett.

    Azt nem láttam, hogy a pásztorok azonnal indultak volna a barlanghoz, hiszen ez a három pásztornak jó másfél órányi, a toronynál lévőknek pedig még egyszer annyi utat jelentett. Azt azonban láttam, amint nyomban tanácskozni kezdtek, hogy mit is vigyenek ajándékba az újszülött Gyermeknek, és amilyen gyorsan csak tehették, össze is szedték ezeket az ajándékokat. A Krisztus születését követő hajnalban lejött a dombról ajándékaival a három pásztorfőnök. Ajándékul apróbb állatokat hoztak, hasonlókat az őzbakokhoz. Ha mégis kecskebakok lettek volna, akkor azok nyilván mások, mint a nálunk élők. Hosszú nyakuk volt, szép világos szemük, testük kecses és fürge mozgású. A pásztorok hosszú vékony zsinegen vezették őket, maguk mellett és mögöttük. Vállukra vetett batyujukban levágott szárnyasokat hoztak, karjukon pedig élő madarakat.

    Mikor a barlang ajtaján félénken bekopogtak, Szent József fogadta őket barátságosan. Ezek pedig részletesen elmondták neki, hogy miket közölt velük éjjel az angyal. Eljöttek tehát, hogy az ígéret Gyermekét köszönthessék és Neki szegényes ajándékukkal kedveskedjenek. József alázatos köszönettel vette át tőlük azokat. Az élő állatokat bevitte egy mélyebben fekvő helységbe, mely a barlang déli oldaláról nyílt. Utána bevezette a három pásztort a Szent Szűzhöz, ki a jászol mellett, földre terített takarón ült, ölében tartva a kisded Jézust. A pásztorok botot tartva kezükben, térdre borultak az Istengyermek előtt és sírtak örömükben. Nagy lelki gyönyörűségükben sokáig szólni sem tudtak, aztán elénekelték az angyalok éjjeli énekét s még egy zsoltárt is - melyet már elfelejtettem.

    Mikor már indulni készülődtek, a Szűzanya mind a háromnak karjába sorra adta a kis Jézuskát, Akit könnyek között adták vissza neki. Ezt követően, elhagyták a barlangot. Este már több más pásztor is eljött feleségestül, gyerekestül. Ezek már a majdnem négyórányira távol eső pásztorok tornyától jöttek. Hoztak madarakat, tojást, mézet, különböző színű fonalakat, kis csomókban ruhaneműeket, melyeket nyersselyemnek néztem. De hoztak még csokrokat, olyan sásszerű nagylevelű cserjeágakból. Ez a cserje, duzzadt szemű kalászokat hoz. Előbb Szent Józsefnek adták át ajándékaikat, s csak ezt követően közeledtek nagy alázattal a jászolhoz, mely mellett ott ült a Szűzanya. Köszöntötték Őt is, a Gyermeket is, és térden állva igen kedves zsoltárokat zengedeztek, majd dicsőítő éneket és néhány rövid verset. Több hangban énekeltek és én is velük énekeltem. Egyik daluknál például a tenort vittem. Nagyjából még emlékszem a vers szavaira: "Óh Kisded! Szép vagy, mint a piros rózsa, ki mint Égi Hírnök jövel közénk." Búcsúzásnál a jászol fölé hajoltak s mintha csókot hintenének a kis Jézusra.

 

Szólj hozzá!

bold_karacsonyt_a_papaval_540.jpg

Szólj hozzá!

Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem, én is megtagadom őt mennyei Atyám előtt. (Mt 10,32-33)

0_98e_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/U2i8jNKUcBA

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki a mi Útmutató Csillagunk

A Jelenések könyvének vajúdó Napbaöltözött Asszonya, aki fájdalmában kiáltozott, e képben nem Isten Fiát, hanem MINKET szül.

Szólj hozzá!

murillonatividadconanunciopastores.jpg

Jézus születése 1

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

     Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész széltében magára terített palástjában.

     Láttam amint éjfél felé, imája közben, két karját keblén keresztbe fektetve, nagy elragadtatásban a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta a földet láttam. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is valami belső megindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve is, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött megnyílva, fénycsóva csapott föl egész az égig, egyre növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában a dicsőítő énekek csodálatos hullámzását láttam, amelyek egymásba fonódva és egymást átjárva, végül a mennyei lelkek karaiként lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár Anyjává lett és aki – mint magával tehetetlen újszülött –, ott feküdt előtte.

Aztán, láttam Édes Üdvözítőnket, amint más kisgyermek módjára ott feküdt a terítőn Boldogságos Anyja térdei előtt, s belőle oly nagy fényesség áradt, hogy tündöklése mindent de mindent túlragyogott körülötte. Nekem úgy tűnt, mintha picinységéből, valamelyest a szemem előtt növekedne nagyobbra. Ám mindezt olyan nagy fényesség közepette, hogy pontosan el sem tudom mondani, mit is láttam.

     A Szent Szűz egy ideig még elragadtatásban maradt és láttam, hogy kendővel betakarja gyermekét; de még mindig meg sem érintette, s nem vette karjaiba. Azt is láttam, amint a Kisded mozogni kezdett, hallottam a sírását is – és úgy gondoltam –, ez térítette magához Máriát, aki most az előbb ráterített ruhába csavarta a Jézuskát és karjaiba véve a keblére szorította. Ezt követően leült és gyermekével együtt egészen beburkolózott a fátylába, s azt hiszem, megszoptatta az isteni Kisdedet. Közben köröskörül angyalokat láttam emberi alakban, amint a Gyermek előtt arcra borulva imádták Őt.

Már körülbelül egy óra is elmúlhatott a szülés után, amikor Mária hívta Szent Józsefet, aki még mindig mélyen elmerülve imádkozott. Amint József odaért hozzájuk, áhítatában, örömében és alázatosságában arcra borult. A Szent Szűznek többször is bátorítania kellett, hogy nyugodtan ölelje csak szívére a jóságos Isten Szent Ajándékát, akkor József felkelt és karjaiba véve a Kis Jézust, örömkönnyek közt áldotta a Fölséges Istent.

     A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak arra emlékszem, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen a kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel a fejecskéjéig betakarta. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.

Eztán láttam, hogy Mária és József maguk alá vont lábakkal, a puszta földön egymás mellett ültek. Nem beszéltek és láthatólag elmélkedésbe voltak merülve. Mária előtt a terítőn ott feküdt a bepólyált Jézuska, aki oly szép volt és úgy tündökölt, mint a villám. Ó – gondoltam magamban –, ezen a csöppnyi helyen van jelen az egész Világ Üdvössége és ezt a világ nem is sejti!

    A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették amely a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától – ahol az déli irányban elhajlott – egy kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része szintben, lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.

     Szent József, az Istenanya ülő- és fekvőhelyét most itt a jászol mellett rendezte el. Miként a szülés előtt, utána is hófehér ruhában láttam Máriát. Azt is láttam, hogy az első napokat követően, térdelve vagy állva, folyton a jászol mellett tartózkodott. Közben beburkolózva el-el szundított, de nem volt se beteg, sem pedig legyengült. Ha látogatók jöttek, még jobban beburkolózva, egyenesen ült azon a terítőn, melyen a Gyermek világra jött.

Szólj hozzá!

Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül

Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag-e vajon, mely mint vezérszövétnek,

Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?

(Arany János: Karácsonyi éjszakán – részlet)

girland_5_200_1.jpg

Szólj hozzá!

057vegul_530_3.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/KDELkY-FSLM

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki mindig Szent Fiával van

A Szent Szűz mindig a Szentségek mellett áll, így a Szentáldozás során is!

Szólj hozzá!

  

Az első Advent 5

 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.

A rácsos edényforma nyéllel volt ellátva, s izzó parázs volt benne. Ezt a barlang bejáratánál a földre borította és tüzet csinált. A parázstartót a többi úti holmival hozta magával. A tüzelőkötegek vékony ágacskák voltak, széles sáslevelekkel átkötve.

Most József ételfőzéshez látott, mely pépszerű sárga szemes dolgokból és főtt gyümölcsből állt. Bensőségesen imádkoztak, majd az evésnél kettészelték a gyümölcsöt, melynek belsejében sok mag volt. Melléje kicsi lapos kenyereket ettek.

Miután így megvacsoráztak és elvégezték imájukat, József fekvőhelyet készített a Szent Szűznek. Jó csomó sásra takarót terített, mely – mint már mondtam – Anna asszony házában készült. Egy másik takarót összegöngyölve fejpárnaként helyezett el. Bevezette a szamarat és bekötötte ott, ahol nem volt útban, a barlang nyílásait betömte a huzat ellen, ezután magának is készített nyugvóhelyet a helység bejáratánál. Igen el volt keseredve és láttam, hogy szomorúságában sírt is. Majd imádkozott és alázatos megnyugvással lefeküdt.

A másnapi Szabbathot a Szűzanya a barlangban töltötte, buzgó imádság és elmélkedések között. József többször is eltávozott, valószínűleg a betlehemi zsinagógába. Aztán együtt láttam őket a tegnap elkészített ételből ebédelni és imádkozni.

Mária közölte Szent Józseffel, hogy ma éjfélkor jön el Gyermeke megszületésének az ideje; akkor lesz ugyanis pontban kilenc hónapja annak, hogy Isten Angyalától az üdvözletet vette. Kérte azért, tegyen meg ő is mindent, hogy az Istentől megígért és természetfeletti módon fogant gyermeket a világra lépésekor, a lehető legnagyobb tisztelettel fogadják. Egyúttal egyesítse a maga imáját is az övével azokért a keményszívű emberekért, akik nem akartak nekik szállást adni. József ajánlkozott, hogy néhány ismerős, jámbor asszonyt segítségére híva a városból, de a Szent Szűz ezt elhárította azzal, hogy nincs szüksége emberi segítségre.

József még a Szabbath elmúlta előtt visszament Betlehembe és mihelyt a nap lement, gyorsan összevásárolt néhány szükséges dolgot, mint zsámolyt, alacsony kisasztalt, néhány tálat, aszalt gyümölcsöt, szőlőt és sietett vissza a barlangba.

Itt újra vacsorát készített, melynek elfogyasztása után együtt imádkoztak. Utána a maga fekvőhelyét egészen elkülönítette a barlang belsejétől akképpen, hogy körülötte néhány cölöpöt leverve, rájuk akasztott néhányat a helyben talált gyékényekből. Megabrakolta a szamarat is, mely a bejárattól balra a fal mellett volt bekötve. Ezt követően, a jászol takarmány tartóját megtöltötte sással, puha fűvel és mohával, rá pedig takarót terített, mely a jászol szélén lelógott. Mikor aztán a Szűzanya tudtára adta, hogy ideje elközelgett, kérte, hogy vonuljon el imádkozni hálófülkéjébe. Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szórt eléje.

Mikor visszament a barlangba, hálófülkéje nyílásából még egy szempillantást vetett a Szent Szűzre, aki neki háttal, kelet felé fordulva fekvőhelyén térdelve imádkozott.Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.

Szólj hozzá!

Az első Advent 4

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mivel a házak mind, dombon álltak mellette, ámde itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása. Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fa felé fordulva állt, mint aki őrködik.

     Mária először, csak úgy állva, nekitámaszkodott a fának. Bő fehér gyapjúruhája öv nélkül, ráncokban omlott végig rajta. Fejét, fátyol borította. Sok ember ment el arra, oda is néztek, nem is sejtve, hogy Üdvözítőjük oly közel van hozzájuk. A Szűzanya meg csak alázatosan, türelmesen várt. De bizony hosszasan kellett várakoznia, s ezért maga alá vont lábakkal leült a pokrócra. Karjait keblén keresztbe fektetve, lehajtott fejjel üldögélt tovább. József, fájdalmas szomorúsággal tért vissza, mert szállást nem talált. Azok a "barátai", akikről a Szent Szűznek beszélt, meg sem akarták ismerni. Ezt már sírva mondta el, s így még Mária vigasztalgatta.

   szallaskereses3.jpgVégül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda...

Végre újra előkerült József, de oly leverten, hogy szinte félve közeledett. Minden hiába! - mondta szomorúan -, de tud a város előtt egy védett helyet, melyben pásztorok szoktak meghúzódni, s melybe annak idején ő is többször betért, ha jószággal jött a városba. Ott bizonyosan szállásra lelnek. A helyet ifjúkorából ismeri, ide vonult félre többször imádkozni, és itt rejtőzött el testvérei elől, mikor bántani akarták. Ha a pásztorok meg is jönnének, könnyen megegyezik velük. De ebben az évszakban nemigen tartózkodnak benne. Csak Máriának legyen végre már egy nyugodt helye, akkor majd újra körülnéz – gondolta magában.

    Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzódni.

    Az út kezdetben kissé emelkedett, egészen föl a dombig; de onnan ismét lefelé haladt, és Betlehem keleti oldalán, pár percnyire a várostól elérkezett egy másik dombhoz, vagy sánchoz, mely előtt igen kedves helyen, különböző fák álltak. Nagyobb részük tűlevelű volt (terpentinfák és cédrusok), a többi meg olyan fajta kislevelű volt, mint nálunk a puszpáng. Az egész hely oly nyugalmas volt, miként az elhagyatott dombok, vagy sáncok környéke.

    A nap már mélyen lenyugodott, mikor odaértek egy barlang bejáratához. A kis csacsi, mely még József szülőházánál, (Betlehem előtt) eltűnt, a várost megkerülve, már eleve ide futott. Most viszont azonnal elébük jött és játékos jókedvében ugrált körülöttük. Ekkor a Szent Szűz így szólt Józsefhez: "Lám, bizonyosan azt kívánja Isten, hogy itt legyen a szállásunk!" Szent József azonban igen szomorú volt és megszégyenülést érzett magában, főleg, mert oly sokszor hangoztatta, hogy micsoda jó fogadtatásban lesz majd részük szülővárosában.

 betlehemi szállás.jpg   A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le is ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 

Szólj hozzá!

December 21. Szerda

22.30 Befejező imaóra (magyar vallási műsor)

22:45 Montserrat jezsuita beszélgetések (II/7. rész) (ism.)

23:15 Szeretetláng (ism.)

23:30 Élő liturgia (ism.)

23:40 Képújság (hírműsor)

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/Jw0rVfSPPqI

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki édesanyaként óv és kérlel bennünket

A Szűzanyához való gyermeki viszonyunkat nem szabad, hogy bizonytalan, vagy legalább is kivizsgálatlan üzenetek határozzák meg!

Szólj hozzá!

     A magánkinyilatkoztatások elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikusa így figyelmeztet erre: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.”

(Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő, Eger 2000.)

stigmatab_535.jpg

Szólj hozzá!

     A keresztényi öröm az imádságból, a hálaadásból és az adományozásból táplálkozik.

A keresztény szó a Krisztus-követőt jelent, vagyis küldetésünk van akár szűkebb körben, akár a világban!

,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!

Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!”

(2Tim 4,2)

Szólj hozzá!

Az első Advent 3  

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot, mely már nagyon messziről is jól látszik. Oromzatán oroszlán és más állatszobrok vannak, melyek a napfényben fehéren csillognak. Innen már sík úton láttam őket haladni. A Szent Szűz közben-közben gyalog is megy. Alkalmasabb helyen többször megpihennek és esznek, Kis kenyérkéik vannak és ércfényű, kicsiny, kétfülű mintás korsócskákban balzsamolaj van, mely vízhez keverve hűsítő, de egyben erősítő ital is. Néhol bogyókat és gyümölcsöket szednek, melyek a fákon és bokrokon naposabb helyeken, még megmaradtak.

     Mária, nem úgy ül a nyeregben, mint nálunk szokás, lábai nem lógnak, hanem maga alá húzva, zsámolyszerű deszkán pihennek. így minden mozdulata igen nyugodt és tisztes. Fölváltva hol a jobb, hol pedig bal felől ül a szamáron. Minden pihenőnél és leszállásnál József első dolga, hogy a Szent Szűznek kényelmes ülő- és nyugvóhelyet készítsen. Útjuk vége felé, József mind sűrűbben tért be az adódó szállásokra, mert az út Máriának már egyre kimerítőbb volt. Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.

Láttam aztán, hogy a Szent Utasok fényes nappal betérnek egy pásztorlakba, mely János, Jordán-béli keresztelőhelyétől úgy három, Betlehemtől pedig hét óra járásnyira lehet. A háztól különállóan, volt egy pajta is, melyben a szerszámokat és pásztorkellékeket tartották. Az udvaron volt egy kút, körülötte fürdőmedencékkel, melyek csöveken keresztül kapták a vizüket. A gazdának sok földje lehetett, mert nagy gazdasága volt. Sok szolgát láttam jönni-menni, kik mind étkeztek.

    A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után, itt tértek nyugalomra.

E legutolsó betérőtől Betlehemig, még körülbelül három órányi út állt előttük. Betlehem északi oldalán haladtak és észak felől közeledtek a városhoz. Közben, az útról letérve, még egy pihenőt tartottak. Mária leszállt a szamárról és rendbe hozta ruházatát.

     József innen a Szent Szűzzel, egy nagy épület felé tartott, mely több kisebb háztól és udvartól körülvéve, néhány percre volt Betlehemtől. Az eleje fás volt, és közte mindenféle nép pihent sátrak alatt. Dávid családjának ősi háza volt ez és egykor József szüleinek is otthona. Még most is laktak benne rokonok és ismerősök, de mégis idegenül bántak Józseffel, meg sem akarták ismerni! Ebben az időben a római bejelentő- és adóhivatal volt benne.

     József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. Így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun, lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.

     József tehát visszajött és megmondta Máriának, hogy a közelben már nem kaphatnak szállást, így beljebb kell menniük. Most már mindketten a szamár mellett gyalogoltak. Valahányszor újabb utcához értek, Mária ismét megállt, mialatt József házról-házra járt, de mindannyiszor szomorúan jött vissza. Ez többször megismétlődött és a Szent Szűznek néha hosszabb ideig is várakoznia kellett. Mindenhol tele voltak jövevényekkel, és mindenütt elutasításban volt részük. József azt ajánlotta Máriának, hogy menjenek át a város másik felébe, ott majd bizonyosan találnak szállást. Így aztán visszamentek arra, amerről jöttek, s onnan déli irányba tértek le.

Szólj hozzá!

     A Názáreti Szűz szívében nem volt helye másnak, csakis Isten szeretetének.

Amikor Gábriel arkangyal Isten anyjaként köszöntötte őt, Mária az elképzelhetetlen dicsőség hallatára sem perdült táncra örömében. Sőt annak ellenére, hogy ez alapjaiban fordította fel addigi elképzelései és álmainak világát, mégis úgy válaszolt: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1,38)

Isten valami új, meglepő és hallatlan együttműködésre kérte fel a Názáreti Szüzet, akinek hozzáállásában az a legcsodálatosabb, hogy csupán egyetlen kérdése volt (Lk 1,34), és nyomban csatlakozott Isten tervéhez anélkül, hogy méricskélte volna a saját körülményeit.

A Szűzanya ajkáról igazán, csak Erzsébetnél tett látogatásakor tört fel a háladal, a Magnificat: "Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, s ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék! Mert nagyot művelt velem ő, a Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk. Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők..." (Lk 1,47-55)

És bizony, amiként a Miatyánk Üdvözítő Jézusunk hiteles hagyatéka, úgy a Magnificat − az egyetlen mű −, melyet Szűz Mária szerzett vagy inkább, melyet benne Jézus fogalmazott Mária ajkán. Ez a legalázatosabb, a leghálateltebb és legfenségesebb minden dicshimnusz között. Oly nagy és rejtett titkokat tartalmaz, hogy még az angyalok sem ismerik valamennyit. A Magnificat-ot a Szent Szűz később is imádkozta, különösen szentáldozása után, hálaadásként. (Vö. TMT 255)

Az Úr Jézus követésében mindenkor Szentséges Anyja legyen a példánk, tisztaságában, alázatában és hálaadásában!

Az Istenanyát az Evangélium a felső teremben említi utoljára, ahol az Apostolokkal várta a Szentlelket. A Szűzanya szerepe akkor is és most is az, hogy minden gyermekét, Jézus minden tanítványát anyaként együtt tartsa. Anyaként, sőt királynőként oltalmaz minket, mint Fiának testvéreit!

A Szent Keresztségben elnyert istengyermekségünkért, mint elképzelhetetlenül nagy kiváltságért tehát nekünk is okunk van szüntelenül hálálkodnunk Istennek!

Mondhatjuk tehát mi is hálaadó imaként a Magnificat-ot és a szent Rózsafüzért!

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/uq113PmS0O0

Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő szüntelen munkálkodásáról Szent Fia Megváltó Művében

Mária hivatása nem fejeződött be Jézus világrahozatalával és felnevelésével, hanem társa maradt egészen a Golgotáig, sőt anyja ő a krisztusi Egyháznak, az Idők végezetéig!

Szólj hozzá!

 

Az első Advent 2

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.

     Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent Józsefhez: "Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.

A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. A közeli forrás vizéből ittak, melybe egy magukkal hozott kis kancsóból József előbb balzsamolajat csöpögtetett. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki útjuk fáradságos volta.

Eddig megtett útjukat már két folyócska is keresztezte. Az egyiken bár keskeny cölöphíd vezetett át, a kis csacsi mégis átúszta. Egyébként is érdekes és mulatságos volt a kis füles ide-oda futkosása. Míg az egyenes utakon, különösen hegyek között - ahol nem lehetett eltévedni -, vagy mögöttük haladt, vagy messze előre szaladt. Az útelágazásoknál azonban mindig elébük keveredett, s mutatta a helyes irányt, ahol pedig pihenni szerettek volna, ott nyomban, magától megállt. Így tett egy szép terpentinfa alatt is, ahol nem sokat időztek.

Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jó darabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak.

Közben ezek a pásztorok elmentek abba a tanyába, melyből a Szent Utazókat elutasították. Az addigra hazaért háziasszonynak nagy lelkendezéssel újságolták, hogy milyen rendkívüli párral találkoztak, s hogy a fiatal kismama mily csodálatosan szép és szent asszony. A feleség szemrehányást tett férjének, amiért legalább egy kis pihenőre nem fogadta be ezeket a jó népeket. Két gyermekével nyomban utána is ment a Szent Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathot. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket. A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.

Szólj hozzá!

A Szűzanya: »Mindannyian kedves gyermekeim, Vigyázzatok!

A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Tudja nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek! A reményvesztetteknél már bűnre sem kell kisértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti. Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.« (Szeretetláng Napló. IV/30)

blessed_virgin_mary_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/zJerlBKrHFc

Elmélkedések a Szűzanyáról, kinek Szeretetlángja nekünk az, mint Noénak a Bárka volt!

Szólj hozzá!

Mária tiszteletének a háttérbe szorulása jelzi a liberalizmus térnyerését ‒ írja Szent Newman bíboros:

     Amikor ezek a szellemek a sötétség homályából előjöttek és a XVI. században a keresztény hit teljes megsemmisítésére támadást indítottak, nem találhattak biztosabb módszert gyűlöletes tervükhöz, mint Mária kiváltságainak becsmérlését és káromlását. Jól tudták ugyanis, ha sikerül a világot rávenni, hogy az Anyát gyalázzák, akkor majd a Fiú gyalázása is hamarosan bekövetkezik.

     Három század tapasztalata bizonyítja: a katolikusok, akik Máriát tisztelik, tisztelik az ő Fiát is. Míg a protestánsok, akik most kezdik elhagyni a Fiú imádását, akkoriban az Anyán csúfolódtak.

(NEWMAN, J. H., Az Anyaszentegyház misztériuma, 118. 34)

00d2281e_535.jpg

Szólj hozzá!

Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén' a földnek válni,

Hogy megváltóját béfogadja.

Ma úgy kén', hogy egymást öleljék

Szívükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg…

(Ady Endre: Karácsony – Ma tán a béke... – részlet)

girland_5_200_1.jpg

Szólj hozzá!

Az első Advent 1

Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. 

     Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve, minden irányban folytonos népvándorlás volt az utakon. Pár hete láttam már a Szent Szüzet, amint a Krisztus születésére való előkészületekkel foglalkozik. Terítőket, kis ruhácskákat és kendőket varr, kötöget. Így, láttam azt is, hogy a Szent Szűz több más nővel, a földön körül ül egy alacsony, de nagy fiókot. Kezükben két-két pálcika, rágombolyított különböző színű fonalakkal. Egy nagyobb terítőn dolgoznak, mely köztük a fiókban van kiterítve. Szent Anna is igen szorgoskodik: ide-oda megy, hogy gyapjút hozzon, és abból egyiküknek-másikuknak adjon, majd pedig, hogy a szolgákat irányítsa.

Szent József egyszer éppen Ginim határában volt, Názárettől úgy, hatórányi járásra, mikor éjfél körül angyal jelent meg neki és arra utasította, hogy Máriával azonnal induljon Betlehembe, akinek ott kell majd világra hoznia gyermekét. Az angyal pontosan megmondta azt is, hogy az útra, csak egyszerű és kevés dolgot vigyenek magukkal. Máriát ültesse szamárhátra, de vigyen magával még egy csacsit is, egyéveset, melynek még nem volt fia. Ezt engedje szabadon futkosni és kövesse mindvégig azt az utat, melyet mutat.

Láttam aztán, hogy József közölte a Szent Szűzzel és Anna asszonnyal mindazt, melyet az éjjeli jelenésben kapott. Erre mindhárman visszatértek Szent Anna házába és ott sietve készülődni kezdtek a hosszú útra. Anna azonban csupa aggodalom volt.

Szűz Mária már előzőleg is tudta, hogy Isteni Gyermekét Betlehemben kell majd megszülnie, de alázatosságból mélységesen hallgatott erről. A Messiás születéséről szóló prófétai jövendöléseket azokból az írásokból ismerte, melyeket még tanítónőitől kapott a Templomban, s most is szekrényében őrzött. Oly sokszor olvasgatta ezeket imádkozva beteljesülésükért, hogy szívében folytonos vágyakozással epekedett a Megváltó eljöveteléért. Már előre boldognak magasztalta azt a leendő valakit, aki majd méltó lesz az Üdvözítő Kisded világrahozatalára. Egyedül az volt Isten felé minden kívánsága, hogy majdan ő lehessen annak a dicső, Boldog Asszonynak a legkisebb szolgálója. Alázatosságában ugyanis még csak gondolni sem mert arra, hogy ő lehet az a Valaki.

Mária, teljes bizalommal alárendelte magát az indulásra vonatkozó isteni parancsnak, jóllehet ebben az évszakban bárki számára emberpróbálónak tűnt volna az út. A hegyek között megszorult hideg ugyanis, már igen csípősnek ígérkezett.

Este láttam, hogy József a Szent Szűzzel, Szent Anna Máriával, Kleofás feleségével, néhány szolga kíséretében útra keltek. A Szűzanya fordított nyeregben kényelmesen ült a szamár hátán, melyre még csomagjaikat is rárakták, Szent József pedig gyalog vezette. Egyenlőre, még egy másik szamarat is vittek magukkal, melyen majd Anna asszony fog visszatérni. Férje Joachim, ekkor még a földeken dolgozott.

A szent utazók reggelre értek Ginim határába, oda, ahol harmadnap előtt az angyal megjelent Józsefnek. Annának itt legelője volt, és innen hozták elő azt a csacsit, melyet magukkal kellett vinniük. A kedves kis füles, hol a menet mellett, hol pedig előtte futkosott. A kísérők itt vettek búcsút a Szent Családtól és a szolgákkal együtt visszatértek otthonukba.

Láttam, amint a Szent Család folytonosan emelkedő úton halad tovább a Gilboa hegység felé. Nem mentek át egyetlen városon se, mert a kis csacsi, melynek nyomát követték, minduntalan csak magányos keresztutakra tért ki. Közben betértek Lázárnak dombon levő tanyájára, mely Szamária irányában nem messze volt Ginim városától. Szívesen fogadták őket, annál is inkább, mert a Szent Szűz családjával igen jó ismeretségben voltak.

Lázár még atyjától örökölte ezt a szép, gyümölcsösök- és fasorok közt lévő tanyát, mely oly magasan fekszik, hogy a háztetőről kilátás nyílik messzire. Az Úr Jézus tanító útján többször is megfordult itt, mikor a környéken hirdette az Evangéliumot. A vendéglátó házaspár meghitten elbeszélgetett a Szűzanyával és bizony csodálkoztak, hogy mostani állapotában ily nagy útra vállalkozott, különösen, hogy édesanyjánál otthon, minden szükséges kényelme meglenne.

Szólj hozzá!

Vasárnap december 18.

19:00 Le(g)o mesék (I / 10. rész) A napkeleti bölcsek

19:15 Beszéljük meg! (ism.)

20:30 Szeretetláng (ism.)

20:45 Budai híradó

21:00 Mária áhítat (vallási műsor)

21:30 Női karizmák (6. rész) (ism.)

22:30 Befejező imaóra

22:45 Montserrat jezsuita beszélgetések (II / 6. rész) (ism.)

23:15 Szeretetláng (ism.)

23:30 Élő liturgia (ism.)

23:40 Képújság (hírműsor)

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/ZSbQSqO6qEY

Elmélkedések a Szűzanyáról, és Szíve Szeretetlángjáról, mely magas egyházi elismeréseket kapott szerte a világon

Bernardino Etcheveria Ruiz ekvádori bíboros méltató szavai.

Szólj hozzá!

Jelenetek a Kis Jézus és a Szent Család életéből

Boldog Emmerich Anna Katalin látomása szerint. 

     Közlésünk alapjául szolgáló füzet először 1942-ben, a Kaszap István Lapja Kiadványok sorozatában jelent meg, (egyházi jóváhagyással!)

Szöveganyagunkat az 1985-ben "Druck: H. Mirjam" megjelöléssel szamizdatként kinyomott füzet alapján, előszavában megújított és szövegében a német eredeti nyomán javított, csekély mértékben rövidített változat nyomán közöljük. 

ELŐSZÓ

      Az emberiség évezredeken át epedve várta a megígért Messiás eljövetelét. Ennek emlékét újítja fel az Egyház évenként az Ádventtel, hogy Isten népe lelki előkészülettel ünnepelje a Megváltó születését. A keresztények imája és elmélkedése ilyenkor különös szeretettel száll el a hajdani názáreti hajlék és a betlehemi barlang felé, hogy lélekben szemlélje, amint a Szent Szűz előkészül isteni gyermeke születésére, és világrajövetele után, mily szerető hódolattal veszi körül a Kisded Jézust József és Mária. Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de Isten kegyelme, több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el Boldog Emmerich Anna Katalin látomásai! Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoztatásnak járó hittel, de lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.

      Katalin 1774. szeptember 8-án született földművesek gyermekeként, a westfáliai Flamske nevű kis faluban. Már hatéves korától másban sem talált örömet, mint Istenben, nem ismert más fájdalmat és szomorúságot, mint afölött, hogy a jóságos Istent az emberek szüntelenül megbántják. Kora gyermekkorától gyakorolta az éjszakai virrasztást, ezzel is engesztelve a végtelenül megbántott Istent.

1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a "felvilágosodás" forgatagában feloszlatták a rendjét.

Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812 karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként "helyszíniben közvetített" látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi "jelenidő" használata.

      Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok tárgya lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy "időutazóként" lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak, 
Clemens von Brentanónak
 ( † 1842), Herder és Goethe barátjának.

Katalin egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán, a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle egy-egy kutatási terület adataira vonatkozóan, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát! Példaként említhetjük az efezusi Mirjam Aná-t, (Mária Anya) házát.

Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg.

II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal az utolsó magyar királlyal egy napon emelte a boldogok sorába.

 

Szólj hozzá!

Boldogtalanságunk mértéke mindig arányos  Istentől való távolságtartásunkkal. Legboldogtalanabbak a kárhozottak! (ÉHÖ 15. o.)

gondolkozz_amig_nem_keso_535_2.JPG

Szólj hozzá!

December 17. Sombat

02:25 Élő liturgia (ism.)

02:40 Női karizmák (6. rész) (ism.)

03:20 Szeretetláng (ism.)

03:35 Jeles napok ism.)

04:00 Imamaraton - Határok nélküli rózsafüzér (ism.) Szűz Mária székesegyház - Ausztrália

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül "Szeretetláng" cím alatt!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője!

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/tPNIAYt_eQA

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki nem csak biztat, de segítséget is nyújt

Szűz Máriát nem találhatja meg az, aki nem keresi, és nem keresheti az, aki nem ismeri.

Szólj hozzá!

8 perc https://www.youtube.com/watch?v=twDIUGM_QpI&t=12sjim_blount_545_1.jpg

Szólj hozzá!

Aki szereti Istent, mindenben örömet talál;

aki nem szereti, nem talál sehol sem! 

(Liguori Szent Alfonz)

liguori7926f50_535.jpg

Szólj hozzá!

banner_elmelkedes_anszuzanyaro_545.jpghttps://youtu.be/u15_fBTxKsw

Elmélkedések a Szűzanyáról, aki számunkra Ragyogó Lámpás a világ sötétségében.

Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szeretetlángom is, mely csodákat tesz a szívek mélyén.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása