Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországban. Szülei házasságából húsz év alatt 17 (más adatok szerint 19) gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadikként született. Bár szorgalmas gazdálkodók voltak, a család 
nagy szegénységben élt.
A család szíve: az édesanya 1815-ben 46 éves korában, meghalt. 10 árvát hagyva maga után. A kis Katalin fájó szívvel karolta át a Szent Szűz szobrát, kérve: „Ezután Te légy az anyukám!”
Az elárvult családnak ő lett a kis gazdasszonya, és megerőltető munkájához az imádságból merített erőt. Bár analfabéta volt, mégis pontosan számon tartotta a gazdaság és az éves szükséglet terményadatait. Szabad idejét a templomban töltötte, pénteken és szombaton böjtölt. Apja Katalintól több évig megtagadta, hogy szerzetbe beléphessen – mondván –, elég ha egy lánya van ott.
18 éves korában érezte Isten hívását. Álmában Szent Vincét látta, aki a betegek ápolására buzdította. Sok nehézség után 1830. áprilisában követte nővérét, Lujzát a Szent Vince Szeretet Leányai (irgalmas nővérek) Társulatába. Hamarosan felkerült a közösség párizsi anyaházába. Ekkor 
kezdődtek látomásai a Szent Szűz egyik rendkívüli eszközéről, a Csodáséremről.
A mai "látnokok" példájára, csupán két jelenése volt (1830. július 18. és 1830. november 27.), melyről lelkivezetőjén és főnökasszonyán kívül senkinek sem szól olyannyira, hogy nővértársai – bár az ügyet ismerték – róla azonban nem tudták, hogy a legkisebb köze lenne hozzá!
1933-ban boldoggá, 1947. július 27-én pedig szentté avatták. Épen maradt testét üvegkoporsó őrzi a párizsi csodás érem kápolnában: Párizs, Rue du Bac 140.
Emléknapját az Egyház, december 31-én tartja.
