Az emberi alkotás
A Prágai Kis Jézus kegyszobor ‒ valóban legendás ‒ története szerint spanyolországi sarutlan kármelita kolostorból származik.
Egy José nevű szerzetes a Santa Casa nevű szerzetes a kolostor kertjében munkálkodott, amikor egy szép és szeretetreméltó kicsi gyermek tűnt fel előtte. Meglepetésében mielőtt megkérdezhette volna, kinek a fiacskája, a Gyermek azt kérte, hogy mondják együtt az ‘Üdvözlégyet’, ám amikor az ‘áldott a te méhednek gyümölcséhez’ értek, a kisgyermek ennyit szólt: „én vagyok!” ‒ és eltűnt.
José testvér éveken át arról álmodozott, hogy viszontlássa a gyermeket, ám eközben észre sem vette, hogy legbuzgóbb követője lett Jézus gyermeksége titkának. A vágy és elmélkedés az egy dolog, látni és érinteni pedig a másik. Többször neki is fogott, hogy fából faragjon egy gyermek-Jézus szobrot, és bár nem volt tehetségtelen, ám ez kevéssé sikerült neki.
Egy nap aztán kedves sugallatot hallott, hogy viasszal vonja be a faragványát, és így formázza meg az isteni Kisfiút. Hosszas próbálkozás után így-úgy éppen elkészült, ámde ekkor a kis Jézus, angyalok kíséretében megjelent neki cellájában és így szólt: „Eljöttem, hogy újból láss, és hogy a szobromat olyanná finomíthasd, amilyennek látsz!” Ezt követően José testvér kezei mintha vezetve lettek volna, csodásan ki tudta finomítani a kis Jézus arcvonásait!
A szobrocskát maga is csodálta és addig soha meg nem fogalmazódott fohász zengett a lelkében: „Ó kicsi Jézusom! Kérlek Téged, adj nekem lemondó, engedelmes és tiszta szívet, hogy majdan Szent Józseffel, Szűz Máriával és az angyalokkal együtt örvendezhessek Neked!”
Ekkor azonban egy benső sugallat arra kérte, hogy a szobrocskát adja elöljárójának, aki majd a kolostorba látogató Maria Manrique de Lara y Mendoza nemes asszonynak fogja ajándékozni, aki majd magával viszi Csehországba.
Fájó szívvel, de a lelke mélyén megfogalmazódott fohásza szerint „lemondóan” cselekedett. És bizony, hamarosan minden az elmondottak szerint történt!
(Források az első részben!) (folyt.)
