Furcsának tűnik, de az ateista Nietzschét kell idéznem ‒ más célzatú ‒, de lényegileg igaz következtetésében: ,,Idő kell a fénysugárnak és a villámnak, a csillagok fényének s a tetteknek is, hogy lássák és hallják őket.” Tehát, kétségkívül idő kell a jó győzelméhez és sajnos időbe került a Mária-jelenések lélekmentő céljának felismeréshez is. Az azonban túlzás, hogy száz év kellett a fatimai üzenet ijesztő mélységének és jelentőségének megismeréséhez.
Márpedig az Istenanya La Salette-i és fatimai figyelmeztetéseinek figyelmen kívül hagyása, a Szent Szűz kéréseinek teljesítetlensége teret adott az évszázadok óta erjedő gonoszság „beérésének”! Pedig írva van „Ne adjatok teret a sátánnak” (Ef 4,27)!
Az évszázadok során a gonosz lélek és csatlósai különféle ideológiákkal próbálták ‒ próbálják ‒ lépre csalni a társadalmakat! Sorra említhetjük a megelőző századok új eszméinek és fogalmainak a „gyümölcseit”, a hit pusztításának és az emberi élet elértéktelenedésének állomásait. Így a felvilágosodás, a racionalizmus, a liberalizmus a modernizmus, a szekularizáció, az ateizmus, az abortusz és eutanázia stb. Az eszmék aztán az élet minden területén kifejtették hatásukat.
A magánéletben, a közösségben, a képernyőn, a rockszínpadon, a politikában éppen úgy, mint az egyetemi katedrán, sőt az egyháziakat sem kerülték el. Szent X. Piusz pápa például a „Pascendi Dominici Gregis” kezdetű enciklikájában egy súlyos tévtanról ír, melyet ő „modernizmusnak”, az egyháztörténelem legveszélyesebb eretnekségének „comulatio omnium haeresiumnak”, minden eretnekség gyűjtőmedencéjének nevezett el! Sajnos ez ma is él és virágzik, terjesztői a felvizezett katolicizmus hívei.
(folyt.)