Október 19-én emlékezik az Egyház Alkantarai Szent Péterre. Miközben Európában a reformáció hatására sok szerzetes elhagyta a kolostorokat, Spanyolországban egy ellenkező irányú reform valósult meg. Loyolai Szent Ignác rendalapítással, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a karmelita, Alkantarai Szent Péter pedig a ferences rend belső reformjával adott lendületet a Katolikus Egyháznak.
Alkantarai Szent Péter 1537-ben a portugál király meghívására tanácsadónak Lisszabonba ment, 1538-ban azonban haza kellett térnie, mert a Szent Gábriel rendtartomány provinciálisává választották. Ekkor megpróbálta a fiatal korától megélt szigorú fegyelmet regulává formálni, de tervezetét 1540-ben a káptalanon rendtársai elvetették. Ezért amikor hároméves hivatali ciklusa lejárt, nem vállalta újra a tartományfőnökséget, hanem egy társával Portugáliába ment, és a tengerparti Arabidában remeteéletet kezdett. Teljes szegénységben, kemény szigorban élték imádságos, vezeklő életüket. Éjfélkor keltek, zsolozsmáztak, elmélkedtek és dolgoztak. Fekvőhelyük egy csupasz deszka volt, lábbelit nem viseltek, húst nem ettek, bort nem ittak. E kemény szigor ellenére egyre többen csatlakoztak hozzájuk.
1543-ban Pétert visszahívták a Szent Gábriel rendtartományba, hogy szigorú reformját náluk is honosítsa meg. A püspök támogatta, a provinciális azonban túlzónak tartotta. Péter ezért Rómába ment, hogy legfőbb elöljáróitól engedélyt kérjen. Az obszervánsok miniszter generálisa nem adott hozzájárulást, III. Gyula (1550–1555) viszont jóváhagyta a reformot, Pétert magát pedig – hogy elejét vegye a rendfőnök akadékoskodásának – a másik ág, a konventuálisok főnöke alá rendelte. A következő pápa, IV. Pál (1555–1559) a jóváhagyást megtoldotta azzal, hogy Péter annyi kolostort alapíthat, amennyit csak akar. Ő hazatérése után hamarosan meg is alapította Pedroso kolostorát.
Közben a karmelitáknál nagy viták folytak Avilai Teréz reformja körül. Ezért Péter 1558-ban Avilába ment, hogy segítsen Teréznek. Ellátta tanácsaival, bátorította a szegénységre, majd Pedrosóba visszatérve levelet küldött Teréz gyóntatóinak, melyben igazolta az apáca törekvéseit és misztikáját.
Pedroso alapítását számos reformot követő kolostor alapítása követte még, amire a Szent Gábriel rendtartomány szerzetesei egyre nagyobb gyanakvással tekintettek. Pétert nyugtalan képmutatónak, békétlenkedőnek és szakadárnak nevezték, és azzal vádolták, hogy az egész reform rugója a hatalomvágy. Mindent elkövettek, hogy felszámolják az általa bevezetett reformot, az mégis egyre inkább erősödött. 1561-ben a reformkolostorokból új provinciát szervezhetett meg.
Imádság és szemlélődés közben gyakran látták őt misztikus elragadtatásban. Haláláig – 1562. október 18-ig – szigorú önmegtagadó életet élt.
(Források az első részben!)
