Október 19-én emlékezik az Egyház Alkantarai Szent Péterre. Miközben Európában a reformáció hatására sok szerzetes elhagyta a kolostorokat, Spanyolországban egy ellenkező irányú reform valósult meg. Loyolai Szent Ignác rendalapítással, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János a karmelita, Alkantarai Szent Péter pedig a ferences rend belső reformjával adott lendületet a Katolikus Egyháznak.
A ferences rendben 1300 körül éles vita kezdődött arról, hogy a szegénységet abban a formában, ahogyan Szent Ferenc élte, lehet-e folytatni. A többségnek az volt a véleménye, hogy nem, mivel a később belépő tagok már nem rendelkeztek olyan karizmatikus adományokkal, mint az első ferences nemzedék. Voltak olyanok is, akik az eredeti regulához ragaszkodtak, ám ők kisebbségben maradtak, és a többség olykor mint eretnekekkel bánt el velük.
1400 után Itália néhány félreeső kis kolostorában újra felfedezték az eredeti ferences lelkületet. Ennek lett apostola Kapisztrán Szent János és Szienai Szent Bernardin. Spanyolországban 1487-ben Pueblai János honosította meg ezt a szigorúbb életformát. A következő nemzedék továbbvitte a reformot. Melpari Péter Spanyolországban megszervezte a Szent Gábriel főangyalról elnevezett kusztódiát. Ez lett Alkantarai Péter lelki otthona.
1517-ben X. Leó pápa önálló renddé emelte a reformágat. Az enyhébb fegyelmű kolostorhoz kötött többség alkotta a konventuális (minorita), az eredeti regula szerint élők pedig az obszerváns ferencesek rendjét.
Péter 1499-ben született a nyugat-spanyolországi Alkántarában. 1513-ban a Salamancai Egyetemre ment tanulni. 1515-ben, amikor a humán tanulmányok végeztével megkezdhette volna jogi, orvosi vagy teológiai tanulmányait, úgy döntött, hogy inkább ferences lesz az obszervánsoknál. Be is lépett egy salamancai kolostorba, ahol a következő évben fogadalmat tett. 1524-ben pappá szentelték, 1525-ben házfőnök lett.
1536-ig több kolostorban is viselte e tisztséget, közben gyakran missziós körutakra ment. Főként a megfeszített Krisztusról prédikált. Hogy hallgatói szívét megindítsa, továbbá a népmisszió emléke megmaradjon, ahol csak prédikált, Krisztus valóságos keresztjének megfelelő nagyságú kereszteket állított fel. Miután valaki arra kérte, hogy tanítsa meg jól imádkozni, imádságra vezérlő kalauzt írt. Ez volt Az elmélkedés aranykönyvecskéje.
(folyt. holnap!)
Forrás: Diós István: A szentek élete; Magyar katolikus lexikon; Magyar Kurír
