"Politikai erők" kíméletlen szorításában!
Szent II. János Pál pápa nagyon is megértette a fatimai üzenet lényegét, mégis ahhoz, hogy a tényleges felajánlást megvalósíthassa, el kellett szenvednie az 1981. május 13-i merényletet!
Hálaadásként 1982. május 13-án Fatimába zarándokolt, ahol megtette a felajánlást, de Oroszország külön megemlítése nélkül!
Végül 1984-ben II. János Pál felkérte a világ püspökeit, hogy március 25-én vele egy időben tegyék meg a világ és Oroszország felajánlását. A Szentatya a Rómába hozatott Fatimai szobor előtt megtette a felajánlás, jóllehet Oroszország említését diplomáciai okokból nem a mikrofonba tette!
Mi fűzhető ehhez még hozzá?
Nos, amikor a Szűzanya szomorúan említette azt, hogy az általa kért felajánlást nem fogják időben teljesíteni, mindig hozzáfűzte Nagy Ígéretét: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.''
Raymond Burke bíboros és a fatima-szakértő Michel de la Sainte Trinité szerzetes egyetértettek abban, hogy a Szeplőtelen Szív megígért diadala elsősorban „a hit győzelmére vonatkozik, amely véget vet a hitehagyás idejének, és az egyház pásztorai hiányosságainak”.
(Források a II. részben!) (folyt.)