A földi élet felelőssége
Alfred Monnin SJ atya "Szól az arsi szent" c. könyvéből részletek.
Sok keresztény van, aki azt sem tudja, hogy miért él a világon.
A Jóisten megteremtett minket és a világba helyezett, mert szeret és üdvözíteni akar. Ahhoz viszont, hogy az ember üdvözüljön, meg kell ismernie Istent, szeretnie és szolgálnia kell Őt, és ez bizony szép hivatás! Ez az egyetlen tennivalónk a földön. Elveszett idő, amit másra fordítunk.
Mindent egyedül Istenért kell végeznünk! Ébredéskor ezt kell mondani: "Istenem, ma érted akarok dolgozni! Elfogadom, amit küldesz, hiszen Tőled jön. Fölajánlom magam áldozatul. De lásd Istenem, nélküled semmit sem tehetek, kérlek segíts engem!"
A halál óráján mennyire sajnáljuk majd azt az időt, amit haszontalan dolgokra fordítottunk ahelyett, hogy megtettük volna a magunkét az önmegtagadásban, imában, bűnbánatban, jó cselekedetekben, munkálkodva üdvösségünk lehetőségén! Mert a fájó az lesz, amikor látjuk, hogy a mennyországért semmit sem tettünk!
Ó, milyen szomorú ez! A keresztények nagy része csak azon van, hogy eleget tegyen testének, ennek a hullának, amely persze el fog rothadni a földben! A földi élményeik során, nem gondolnak szegény lelkükre, amelyre vagy örök boldogság, vagy örök kárhozat vár! Egyszerűen képtelenek józanul szemlélni a múlandóságot!
A kevély ember, úr akar lenni mindenki fölött, s azt hiszi, hogy ő valaki, holott csak por és hamu, melyet felkap a szél vagy elsodor a víz! Gyakran elgondolom, hogy mennyi testvérünk, nővérünk halt meg már, és belőlük is maréknyi hamu lett?
Azt mondja a világ, hogy nagyon nehéz üdvözülni, pedig valójában nincs ennél könnyebb - Krisztus a mi Urunk által! Csupán meg kell tartani Isten és az Egyház parancsait, kerülni a hét főbűnt, tenni a jót és kerülni a rosszat. Ennyi!
A jó keresztények, akik munkálkodnak a lelkük megmentésén és üdvösségükön, boldogok és elégedettek, hiszen reményeikben már előre élvezik a mennyország örömét. Viszont a rossz keresztények, akik tudatosan önmagukat ítélik kárhozatra, mindig elégedetlenek, keserűek, boldogtalanok, és sajnos azok is lesznek egy egész örökkévalóságon! Látjátok a különbséget?
Íme egy jó életszabály: csak olyat tegyünk, amit nyugodtan fölajánlhatunk a jó Istennek. Nem ajánlhatunk föl neki rágalmazást, gyalázkodást, igazságtalanságot, haragtartást, káromlást, tisztátalanságot, hiúságot! Márpedig a világban szinte mást sem tesznek! Ámde a világ, a gazdagság, gyönyörök, a hatalom elmúlnak, de a mennyország és a pokol soha nem múlik el!
Legyünk tehát éberek!
(Források a 2. részben!) (Vége!)