„Arckifejezése nyugodt és derűs volt, mintha élt volna.”
A lélekharang ismét megszólalt, mire a hitközséget mélységes fájdalom fogta el. Könnyes szemekkel mondogatták: „Meghalt a mi szent lelkipásztorunk!”
De a környező falvak templomai is harangoztak, tudatva mélységes részvétüket.
Szentünk halálhíre villámgyorsan terjedt, a sürgönyök mindenhová elvitték a hírt. Tömegek indultak meg Ars felé. Már augusztus 4-én reggel feketéllett az út a tömegektől.
Vianney már évekkel előbb kifejezte abbéli kívánságát, hogy halálakor ne vetkőztessék le. Elsősorban attól tartott, hogy önsanyargatása nyomait meg fogják látni. De ezt a tilalmát nem vették tekintetbe, sőt, a szívét eltávolították, és egy fiolába vért vettek tőle! (Lásd alább!) Reggeli öt óra tájban átöltöztették és reverendát, harisnyát, stólát adtak rá, majd a földszinti szobába vitték. „Arckifejezése nyugodt és derűs volt, mintha élt volna.”
Kezdetét vette a negyvennyolc órai szakadatlan felvonulás. Önkéntes rendőrség tartotta fenn a rendet. Persze mindnyájan látni akarták a lelkipásztort. A bebocsátottak csak egy Miatyánk és Üdvözlégy elmondása idejéig maradhattak a szobában. A fiúintézet két növendéke szüntelenül hozzáérintették a szenthez a kegytárgyakat. Kiürítették az összes Ars-i kegytárgy üzletet, és az asszonyok kötényszámra vitték a kereszteket, rózsafüzéreket, érmeket, mint kiderült anélkül, hogy fizettek volna! 
Raffin, a Trévoux-i közjegyző hiába pecsételte le a paplak egyes helyiségeit, a jámbor lopásokat nem lehetett megakadályozni. Egyesek vakmerőségét már a rendőrségnek kellett erőszakosan megakadályoznia.
A halott-látogatást augusztus 4-én délután egy félórára felfüggesztették, amikor első ízben sikerült az Ars-i plébános arcvonásait lefényképezni. Készítettek is róla végre képeket a fotográfusok, és a „modell, ezúttal nem tiltakozott”! A portrék néhány darabját „élővé” retusálták. (Lásd az alábbi képet!)
A temetést augusztus 6-ára tűzték ki. Előtte való este oly tömegek érkeztek Ars-ba, hogy az ennivalóban csakhamar hiány állott be. A tömeg nagyobb fele, miután szállást nem tudott kapni, kénytelen volt a templomtéren a csillagos ég alatt tölteni az éjt. De ennek ellenére senki sem tágított!
Augusztus 6-án nyolc óra tájban 300 pap és szerzetes, 6000 hívőből álló menet alakult. A nyitott koporsóban látható volt a megdicsőült holtteste. Amikor a koporsót felemelték, a tömeget ugyanaz az ellenállhatatlan lelkesedés fogta el, mint az ő életében. Mindenki a koporsóhoz akart férni, hogy utoljára szemlélje az Ars-i plébános arcvonásait. Végre megindulhatott a menet és Vianney Jean-Marie Baptiste még egyszer végighaladhatott kedvelt községe utcáin. És ez bizony nem gyász-, hanem diadalmenet volt. Fehér ruhás leányok, karinges papok mögött következett a nehéz ólom és tölgykoporsó, amit felváltva vittek, papok, Iskolatestvérek és az Ars-i legények. A szomszéd községek harangjai elvegyültek a tömeg hangos zokogásába.
A menet a templomtéren állapodott meg. A koporsót a kereszt tövébe helyezték. Langalerie megyéspüspök végezte a temetési szertartást és emlékbeszédében a következőket mondta:
‒ Jól van, derék, hű szolgám! Menj be urad örömébe! (Mt 25,21) Kedves híveim, elmélkedjünk néhány pillanatig e sokat ígérő szavak fölött, amelyek bennünket ez alkalommal bizalommal és vigasztalással töltenek el. De a szavak egyben üdvös figyelmeztetést is foglalnak magukban, annak a nevében mondom ezt, ki ezentúl csak életének példája és talán sírjának csodái által fog hozzátok szólni. – Majd rövid vonásokban az Ars-i plébános emberfölötti életét vázolta. – Hosszú évtizedek, talán századok óta nem alakult ki hasonló körülmények között olyan papi élet, amely annyira eredményes, annyira szent, annyira elfoglalt, annyira foglalkoztatott és annyira az isteni szolgálatban felőrölt élet lett volna, mint az övé!
(Források a 2. részben!) (folyt.)
