"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek” (Jer 2,7). A Kármel szó annyit jelent, mint Isten kertje.
A poszt-sorozat fő forrásai:
A Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja – Rendi kiadvány Bp-Győr
Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő – Kisbold. Pléb. Eger 2000
Begyik Tibor: Ilyen még nem volt – Magánkiadás Bp.
Internet
A Kármel történetisége 1
A Kármelita Rend, bizonyos értelemben a legősibb szerzetesi közösség, 
hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban, Isten büntetéseként hosszú szárazság pusztított (melyet ma klímaváltozásnak tartanak), ámde a próféta imádkozott Isten könyörületéért. Amikor Illés társával, Elizeussal a Kármel hegyéről reménykedőn az égre tekintett, a tenger felett egy „lábnyomnyi” kis felhőt láttak, amely végül elhozta a megmentő esőt. A kicsiny felhőben a Szűzanya előképét látták (amiként Ő az emberiség mostani reménye is!).
Illés próféta a Kármel hegyén mutatta be égőáldozatát, hogy a pogány papoknak bebizonyítsa, az Úr az egyetlen és Igaz Isten (1Kir 18,44).
A Kármel-hegy barlangjaiban a hagyomány szerint Illés óta éltek remeték, aszkézisben és imában szolgálták Istent, tanulmányozva az Írásokat, és a leendő Messiás Édesanyjáért imádkoztak nagy tisztelettel! Illés prófétát szellemi atyjukként tisztelték és tulajdonképpen ők voltak az első bensőséges Mária-tisztelők. (A Kármel hegye)
A szétszórtan élő remetéket Berthold († 1195) keresztes vitéz gyűjtötte először össze és számukra szabályt (Regula Primitiva) a jeruzsálemi pátriárka Szent Albert adott 1208-ban, „Mária testvéreinek rendjeként” említve a közösséget. (Illés és Elizeus)
(folyt.)
