Ördögi zaklatások éjjel 2
Vianney többször úgy érezte, mint amikor valaki kezével arcát érinti, vagy végig futott volna a testén. Volt, hogy éjszaka a méhraj zümmögéséhez hasonló zajt hallott, felkelt s meggyújtotta a gyertyát, kinyitotta az ablakot, hogy kiűzze őket, de nem látott semmit. Egy más alkalommal a fickó a szalmazsákot akarta Vianney alól kirántani, hogy a földre essen. Szentünk nagyon megrémült s keresztet vetett magára, mire a démon nyugton hagyta.
Egy este, amint elszundított, hirtelen az az érzése támadt, hogy az ágy, amely máskülönben kemény volt, felette lágy lett és mintha finom, pehelytollakban merült volna el. Ebben a pillanatban gúnyos hangok ismételten mondták: „Ha-ha! Rajta, rajta!” és még más gúnyos szavakat is hallatott, amelyek érzékiségre ingereltek. Vianney keresztet vetett, meghintette szenteltvízzel, és mindennek vége lett.
A kellemetlenkedésben felette találékony fickó, a sötétség szelleme különböző alakot vett magára s az egész paplakban bolyongott. A szobában egy denevér a szárnyaival a gerendázatot súrolta, majd az ágy mennyezetére ült. A padlástéri magtárban mintha egy birkanyáj telepedett volna le, a mocorgásaival. Az ebédlőben mintha egy ló kirúgott volna a mennyezetig ugorva, s onnan a négy patkóval a kőpadozatra esik.
A pokoli tréfák fárasztották a szegény Ars-i plébánost, de a lábáról levenni mégsem tudták. Kínzó álmatlansága dacára, amikor a toronyóra éjfélt ütött, Vianney a gyónókra gondolt, akik ekkor már várakoztak rá. Gyorsan felöltözött s a templomba ment. De mennyi erőfeszítés árán! Néha nagyon sápadt volt. „Vajon beteg? ‒ kérdezték. ‒ Nem! A fickó annyira alkalmatlankodott, hogy ez éjjel egyáltalán nem tudtam aludni!” ‒ felelte.
(A szerkesztő megjegyzése: Háromszor jártam Ars-ban. Az első két látogatás alkalmával, világosan emlékszem, hogy szentünk emeleti szobájában lévő ágyának lába, erősen el volt szenesedve! A harmadik alkalommal, ezt már nem volt határozottan kivehető, lehet hogy a por elszürkítette. A társaságomban lévő papok, példázódtak is arról, hogy az ördög rágyújtotta az ágyat a szent plébánosra. Sem a jelenlegi forrásokból, sem a neten található képekből, ezt az állítást nem tudom igazolni!)
Az idők során más, hitelt érdemlő személyek is meggyőződhettek a gonosz szellem, éjszakai kellemetlenkedéseiről.
1820. táján Vianney lakására vitetett egy régi festményt, amely az angyali üdvözletet ábrázolta. A képet a lépcsőfeljárat fölé akasztották. A démon rávetette magát e képre és csúnyán beszennyezte azt. A képet sajnos el kellett távolítani. Sokan tanúi voltak e gyalázatos megszentségtelenítés tényének, köztük Renard lelkész is tanúsította, hogy a Szent Szűz arca felismerhetetlen volt a mocsoktól.
A Montmerle-i gipszöntő Amiel, így szólt a vendéglőshöz: „Nem tudom megérteni azt, hogy valaki olyan épületben aludjon, ahol ily rémületes zaj van. Én ugyanis több éjszakát töltöttem ott, amikor a plébános úr megrendelésére szobrokat öntöttem.”
Chaland Dénes, Bouligneux-ból való fiatal bölcsészhallgató 1838-ban eljött Ars-ba gyónni. Abban a kiváltságban részesült, hogy a Szent szobájában fogadta őt. A nem várt események így zajlottak:
‒ Az ő imazsámolyára térdeltem le. S íme, gyónásom közepe táján, hirtelen általános mozgásba jött a szoba. Több kisebb bútor is felborult. Egyszer csak a térdeplővel együtt felemelkedtem, mire elfogott a rémület, de a plébános megfogta karomat.
‒ Ez semmi ‒ mondta ‒ a gonosz lélek volt az!
‒ A gyónásom végeztével Vianney plébános jövőmet illetőleg nyilatkozott: „Önnek papnak kell lennie!” Felindulásom rendkívül erős volt és bevallom, hogy többé eszembe se jutott, hogy az Ars-i plébánosnál gyónjak!
(Források a 2. részben!) (folyt.)