Egy földi szentet, súlyos kritikák érnek
Abban a nagyszerű mozgalomban, mely a tömegeket Ars felé irányította, a papság csekély szerepet játszott. Még a jámborabb papok is nagyon különösnek találták, hogy az emberek lelki tanácsot menjenek kérni egy 200 hívőből álló hitközség plébánosától! Hiába mondták a hívek, hogy „ez az atya nem olyan, mint a többi!” „Eh, túlértékelik őt, hiszen már a külső magatartása sem tükrözi az értékét! Csupán egy különc, aki jobban tenné, ha követné a klérus szokásrendjét!” ‒ mondták a kollégák.
És valóban, az első időkben paptársai nagyon szigorúan ítélték meg a magatartását és viselkedésében bizonyos félszeg eredetiséget láttak. Különcködésnek nevezték azt, ami valójában szent tökéletesség volt. Kortársai a nemtörődömségnek vélt viselkedését ítélték el, sőt egyesek zsugorisággal vádolták meg, mondván, hogy sovány jövedelme ellenére tudhatna magának megfelelő ruházatot venni.
Mások álszenteskedést, palástolt törtetést, titkolt feltűnni vágyást vélték benne felfedezni, melynek időnként formális tettekben is megnyilvánult. A havi gyűlésen például az egyik szomszédja nem akart soha mellé ülni, amíg tisztább kalapot nem vesz föl.
Sőt, szentünkkel szemben néha jóindulatú tréfákat is megengedtek maguknak, amit ő mindig jó kedvvel fogadott. Amikor azt mondták rá, hogy „Ars-i plébános”, ezzel már minden gúnyt kifejeztek!
A megyéspüspök a Trévoux-i missziók végeztével adott ebéden azt kívánta, hogy Vianney az oldalán foglaljon helyet. Ezzel kétségtelenül nagyrabecsülését óhajtotta kifejezésre juttatni az alázatos lelkű pap iránt, akit a rágalom megpróbált bemocskolni. Devie püspök felismerte ebben a szegény falusi plébánosban, erényei és hősies lelkipásztori eredményei nem földi eredetűek. Mindjárt az ebéd elején az egyik meghívott, félhangosan akként mormogott magában, hogy „az Ars-i plébános, aki a püspök úr mellett ül, még csak cingulumot* sem vett föl!” (Ez időtájt a cingulum hordás nem volt szigorúan kötelező). A főpap és szentünk is hallgatott. A választ megadta az egyik idősebb paptárs, aki szárazon odavágott. „Az Ars-i plébános cingulum nélkül többet ér, mint más cingulummal!” Ezt azonban megerősítette a püspök: „Nagyon jól megfelelt!” És ettől kezdve szentünket békén hagyták.
* cingulum – papi, szerzetesi széles deréköv
Mindenekelőtt őszintén be kell vallanunk, hogy Szentünk soha sem mutatott különös érzéket az irodalom iránt: egész papi élete folyamán nem olvasott szórakoztató olvasmányt, sőt újságot sem, egyedül a hitterjesztési lapokat olvasgatta. Az a mód, ahogyan mint gyermek és ifjú végezte annyiszor megszakított tanulmányait, az kihatással volt egész életére, vagyis a körülmények áldozata lett!
Kétségtelenül ismerte név szerint a nagy költőket, a nagy szónokokat, és ha nagy segítője Charles Balley Écully-i plébános ajánlásaira át is lapozgatta az írók műveit, alapos irodalmi tudást mégsem szerezhetett, így aztán a beszédeiben nem volt egyetlen világi idézet sem. Ha ezt a körülményt el is ismerjük, mégis kitarthatunk azon állításunk mellett, hogy az Ars-i plébános értelmi korlátoltságáról szóló állítás teljességgel igazságtalan. „Hallottam őt ‒ mondja csodálattal Lassagne Katalin amint olyan dolgokról beszélt, amiket máshol soha nem hallottam, s amiket egy könyvben sem olvastam!”
(Források a 2. részben!) (folyt.)
