A Hajnal Szép Sugara

A Csodásérem 
     Kedves Hallgatóim! A Mária-jelenések történetében 1830 ‒ a Csodásérem átadásának éve ‒ nyitánya üdvtörténetünk egy fontos korszakának, amit VI. Pál pápa kijelentése nyomán, valóban joggal nevezhetünk Mária-korszaknak.
     A mai ismertetésem a Csodásérem történetével foglalkozik!
     Sajnos, az európai forradalmak történetében Franciaországnak szomorú dicsőség jutott. A francia föld revolúciói ugyanis a 18-19. században mind vérengzés, mind egyházellenesség tekintetében messze kitűntek és a léleksorvasztó liberalizmust és a „szocializmusokat” a büszke Franciaország zúdította a világra! Kész csoda, hogy a francia Egyház virágai a 19. sz. folyamán mégis, minden pusztítás ellenére is tovább pompáztak. Ebben a században élt pl. Vianney Szent János és Kis Szent Teréz. Ebben a században került sor a Csodásérem, a La Salette-i, a Lourdes-i és a Pontmain-i jelenésekre.
     1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka, mindössze nyolc nappal a „júliusi monarchiának” nevezett újabb véres forradalom kitörése előtt Párizsban csodálatos esemény történt. Labouré Katalint, a Rue du Bac 140. szám alatt álló vincés kolostor növendékét a Szent Szűz találkozóra hívatta az intézet kápolnájába. Néhány hónappal később, november 27-én este fél hatkor pedig egy újabb látomásban megkapta a Csodásérem tervét s azt a felszólítást, hogy legyen hűséges terjesztője a Csodáséremnek.
     Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született a Közép-Franciaországi Fain-les-Moutiers (fan lé-mutyié) nevű faluban. Szülei Pierre és Madeleine házasságából húsz év alatt 17 gyermek született, de csak 10 élte meg a felnőtt kort. Katalin a nyolcadik gyermek volt. Az édesanya 46 évesen hirtelen meghalt, 10 árvát hagyva maga után. A kis Katalin fájó szívvel karolta át a Szent Szűz szobrát és így kérte: „Ezután légy Te az Anyukám!”

Bevezető 7

    Az Újszövetség jelei között sajátos helyet foglalnak el a Mária-jelenések.
     Hitünk írott forrása a Szentírás, nem szól a Mária-jelenésekről, de a keresztény emlékezet nyilvántartja és dokumentálja ezeket.
     Amikor a Mária-jelenéseket vizsgáljuk és az üzenetüket meg akarjuk érteni, először a bűn titkáról és a bűn elhatalmasodásáról kell szólni, ami-ként az előzőekben hallhattuk.
A Mária-jelenések ugyanis az elhatalmasodó bűnre, s annak elhatalmasodó következményeire figyelmeztetnek, s amiként Fatimában elhangzott, győzedelmesnek ígért harcot hirdetnek.
     A jelenések és üzenetek a Magasságos Isten közbeavatkozásaiként értelmezhetők, hiszen Isten atyai szíve nem közömbös, hanem sebezhető! Szeretetét és fájdalmát kiáltja a bűn rombolása, a világ és az egyház szenvedése miatt. A hiteles üzenetek lényegében sürgető buzdítások arra, hogy az emberek visszahelyezzék életük középpontjába Istent. Erre figyelmeztetnek a Mária-jelenések, és ehhez a harchoz kínálnak konkrét eszközöket és kegyelmi erőt!
     A történelem máig legnagyobb jelentőségű Mária-jelenése 1531-ben volt a mexikói Guadalupéban, melynek köszönhetően Közép- és Dél-Amerika keresztény hitre tért. Én azonban egyenlőre csak a „Mária-korszak” nagyobb eseményeivel foglalkozom!
     Az Egyház 1830-tól kezdődően tizenegy Mária-jelenést fogadott el hitelesnek: 1830. Paris, 1846. La Salette, 1858. Lourdes, 1871. Pontmain, 1879. Knock, 1917. Fatima, 1932. Beauraing, 1933. Banneux, 1947. Tre Fontane, 1953. Szirakúza és 1961. Mária Szíve Szeretetlángja.
     A Mária-jelenések célja az evangelizáció, a lélekmentés és az Egyház lelki újjászületése. A feladat világméretű és történelmi léptékű. A Szűzanya arra biztat, hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát, és válaszolni kíván felhívásaira, vegye igénybe az általa kínált esz-közöket ‒ a rózsafüzért, a skapulárét, a Csodásérmet, Szíve Szeretetláng-ját, és ajánlja fel önmagát Szeplőtelen Szívének.
     Ez az önfelajánlás a Szent Szűz ígérete szerint sok védelemmel és kegyelemmel jár. Ezekről az egyházilag jóváhagyott jelenésekről, üzenetekről, felajánlásokról és kegyelmi eszközökről hallhatunk az elkövetkezendő sorozatomban! 
     Adja Isten, hogy az új műsorsorozat hatására minél több lélek és keresztény család újuljon meg hitében, szentségi életében és bensőséges Mária-tiszteletében, mely végső soron a Mária Rádió célja!

Isten Szentséges Anyja könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

A következő előadásom témája a Csodásérem története lesz!
Köszönöm figyelmüket!

Egy szent szentje: Az arsi plébános
     Pauline Marie Jaricot a Filoména-tisztelet és az Élő Rózsafüzér Társaság franciaországi terjesztője 1812-ben megismerkedett egy lelkes fiatal pappal, akinek adott a saját Filoména ereklyéjéből egy darabkát. Ez a fiatal atya (ld. a képen), Arsban lett plébános és az ereklyét templomába vitte. Ars is a forradalom lélekpusztító hatására teljesen elkereszténytelenedett falu volt. A kispap megérkezése után hamarosan meghalt a plébánosa, így magára maradva, hiábavalónak látszó lelkipásztori igyekezete miatt, súlyos lelki válságon ment át. Éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, mondta a Szent Rózsafüzért, de úgy érezte: hiába. Ekkor kis szentjéhez, Filoménához fordult segítségért és lélekmentési eredményessége nyomban pozitív változást mutatott! Szent Filoménát eszményképévé választotta és mély, bensőséges barátságban élt vele, mindig segítségül hívta imáiban. Úgy nevezte őt, hogy "ügyvivőm Istennél"!
     Ennek az atyának a nevét aztán az egész hívő világ megismerte: ő az Ars-i plébános, Vianney Szent János. A szent plébánoson keresztül Filoména rendkívüli gyógyulásokat, megtéréseket eszközölt. Naponta tömegek tódultak Arsba, nemcsak Franciaországból, de messzi külföldről is; betegek, bánattól sújtottak, bűnösök és elhagyatottak.
     Vianney János atya gyóntatószéke előtt hosszú órákat, sőt, néha napokat töltöttek a zarándokok, arra várva, hogy kiönthessék szívüket, mert az abbé angyali mosolya még a legínségesebbnek is vigasztalást nyújtott. Ő maga minden rendkívüli gyógyulást, minden megtérést vagy hasonlót Filoménának tulajdonított. "Ne nekem köszönjétek ‒ mondta a szószékről vagy a templomtéren ‒, hanem Filoménának, annak a drága kis Szentnek, akinek én csak eszköze vagyok!"
     A legnagyobb csoda azonban az arsi plébános élete volt. Ez a törékeny test a sok böjttől és önmegtagadástól úgy lesoványodott, hogy már puszta megjelenése is félelemmel töltötte el a hívőket. Mintha már nem is a Földön járna, noha még fiatal volt! Szinte nem ismert fáradságot, melynek eredményeként, amikor betegségbe esett és már lemondtak róla, akkor megjelent előtte Filoména és olyan titkokat nyilatkoztatott ki számára, melytől nem csak meggyógyult, de élete végéig erőt és biztatást merített e jelenésből.
Pauline Marie Jaricot mellett tehát főleg az Arsi Plébános volt az isteni gondviselésnek eszköze, egy egészen rendkívüli szentünk, Filoména tiszteletének világméretű elterjedésében.

 (Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

A Bra-i kegyhely és a Torinói Lepel

     A brai kegyhely csodálatos módon virágzó fái és a torinói lepel között létezik egy figyelemreméltó összefüggés. Amikor 1898-ban a torinói leplet nyilvánosan kiállították, a templom körüli fák Bra-ban három hónapon át virágoztak – tehát a kiállítás egész ideje alatt. Hasonló dolog ismétlődött meg 1978-ban, amikor a leplet néhány hónapra a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tették. A sok millió zarándok között ott volt akkor Karol Wojtyla bíboros is.
     Amikor 1973. november 23-án a leplet először mutatták be az olasz televízióban, aznap a Madonna dei Fiori-templom melletti fák virágba borultak. Mintha Szűz Mária igazolni akarta volna, hogy a valódi lepelről van szó, mely Fia értünk vállalt kínszenvedésének tanúja.

Csak a földi életben dönthetsz ÖRÖK sorsod felől!

     A brai kegyhely télen virágzó fái, a torinói lepel, Szűz Mária különböző helyeken látott jelenései – csak néhány példa a számos csodálatos jelre, mely szüntelenül bűnbánatra szólít fel minket.
Szűz Mária, aki szívén viseli mind-annyiunk örök üdvösségét, arra emlékeztet minket, hogy a legna-gyobb emberi tragédia a bűnben való megátalkodás és Isten megtagadása, ami a gonosz erők rabságába és az örök kárhozatba vezethet.
     Mária egyúttal megmutatja az egyetlen utat, mely a mennyország teljes boldogságához vezet – s ez a Fiába, a Jézus Krisztusba vetett hit az Evangélium útja. Az élet e leg-izgalmasabb és legfontosabb kaland-jának elengedhetetlen feltétele az, hogy teljesen elhagyjuk a bűneinket, valamint minden bűnre vezető alkalmat.
Mert sokak megszegik Isten parancsait, vagy hanyagolják az imádságot, a szentgyónást és más vallási cselekményeket. Fel kell hagyniuk a pornográfiával, a szexuális partnerek váltogatásával, a paráznasággal, a házasságtöréssel, a homoszexualitással és más tisztaság elleni bűnökkel, továbbá az önzéssel, a kapzsisággal, a becstelenséggel, mások zsarolásával, meglopásával és kihasználásával, az okkultizmussal, a bálványimádással, a kábítószerezéssel, az alkoholizálással és mindennel, ami függővé és rabbá tesz.         "Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát" (1Kor 6,9-10). A bűn végleges elhagyása az őszinte gyónásban valósul meg. A bűnbánat szentségéhez kell járulnunk, meg kell vallanunk Jézusnak a teljes igazságot magunkról, el kell határoznunk, hogy a megszentelő kegyelem állapotában akarunk élni.
     Miután meggyóntunk és magunkhoz vettük Jézust az Eucharisztiában, határozottan rendet kell teremtenünk az életünkben! Állítsunk össze egy napirendet, melynek feltétlenül tartalmaznia kell az imára szánt időt (rózsafüzér, szentírásolvasás stb.), a felelősségteljes munkát, a pihenést és a szeretet (irgalmasság) cselekedeteinek gyakorlását. A hit útján járni nem jelent mást, mint rendesen teljesíteni vállalt kötelezettségeinket mind a lelki élet, mind a munka és a pihenés terén, mind pedig a szeretet tanúságában. Az ördög természetesen mindent meg fog tenni azért, hogy eltántorítson minket, és ellenérzést keltsen bennünk az ima iránt. Tehát nem lesz könnyű, de ne feledkezzünk meg arról, hogy nem érzések és hangulatok vezetnek az üdvösségre, hanem a szabad akarat döntése. Ezért ha nincs kedvünk imádkozni, dolgozni, tevékenyen pihenni, akkor egyszerűen tudva és akarva kényszerítsük magunkat az imádságra, és adjuk át magunkat bizalommal Jézusnak, hálát adva azért is, amilyen pillanatban vagyunk. A napi ima, a rendszeres szentgyónás és az Eucharisztia gyakori vétele által Jézus meg tudja változtatni a szívünket, életünket és eláraszt szeretetével. Ha megélhettük a kegyelmi élet örömét, akkor igyekezzünk másokat is hozzá segíteni ehhez, mert felelősséggel tartozunk embertársaink üdvösségéért. Ennek felismerése, e célért való tevékenység, a megváltásban való tudatos részvállalás: az engesztelés! 

Bevezető 6

     Amikor a sátán teret kap, egyre jobban birtokába veszi az egyéni és a kollektív akaratot, jóllehet az emberek nem csupán kiszolgálják őt, de szenvednek is tőle.
Ez leglátványosabban egyes eszmék és izmusok megtévesztő hazugságaiban mutatkozik meg. Leglényege, hogy elfordít az Istentől és távol tart tőle, a végeredmény pedig a bűn lavinaszerű elhatalmasodása (vö. Róm 5,20) és a "nagyüzemi" emberirtás!
     A Szent Szűz anyaként figyelmeztet bennünket a bűn elhatalmasodásának veszélyére, mert ha a bűn elhatalmasodik, akkor annak következménye is elhatalmasodik, s kilép az egyén, a család, a közösség kereteiből, és társadalmi méreteket ölthet. Ez pedig a lelki és az evilági élet szempontjából végzetes lehet. Erre figyelmeztet Jakab apostol: ,,a bűn meg, ha elhatalmasodik, halált von maga után'' (Jak 1,15). A bűn ‒ ha nem szállnak vele szembe ‒, átlépheti az országhatárokat, s egész földrészeken, vagy akár az egész világon elhatalmasodhat, és következményei pusztulással fenyegethetik akár az egész emberiséget is. Súlyos probléma, ha az ember az élet eseményeiből nem okul, s az elhatalmasodott bűn elhatalmasodott következményeit természetes okokra vezeti vissza, s ezeket csupán természetes összefüggésükben értelmezi.
     A Szentírás egyes helyei arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4), és teljes hatalmával fog a családokban és a lelkekben pusztítani.
Történelmünk utolsó századában a sátáni erők minden tekintetben példátlan rombolást végeztek és úgy tűnik, az Üdvözítő nem hagyott magunkra ebben a veszélyben sem. Elküldte Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel is segítségünkre legyen, és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot.
     A Szentírás lapjain sokszor találkozunk jelenésekkel, rendkívüli eseményekkel. Különös nyomatékkal bírnak az angyalok és a feltámadt Üdvözítő megjelenései. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség történetét végig kísérik bizonyos természetfeletti jelek.

(folyt.)

A szenttéavató nagy csoda
     A beteg továbbra is gyenge volt és ahelyett, hogy nyugalomra gondolt volna, egyenesen Mugnanóba irányíttatta a kocsit.
Persze ennek is híre ment és a nép kitódult az utcákra, úgy fogadta azt, aki a pápával is beszélt az ő 'kis Szentjükről'. Bekísérték a templomba és hangosan kérték Filoménát, hogy gyógyítsa meg előkelő betegüket.
Az emberek körülvették Pauline hordágyát és minden módon tudatni akarták vele, hogy számíthat rájuk, úgyhogy a beteg alig kapott levegőt.
     Másnap a misén Pauline megpróbált a saját lábán a Szentáldozáshoz járulni. El is jutott odáig, de a Szentség vétele után összeesett.
A nép azt hitte, hogy meghalt. Ordítani kezdtek és kérték – mit kérték – követelték Filoménától a gyógyulását! Bevitték Paulinet a szentélybe, egészen közel az ereklyéhez. Szegény Francesco atya, alig tudta méltó módon befejezni a Szentmisét, amikor egyszerre betegünk szeméből forró könnyek hullottak és tökéletesen érezte, hogy új és boldogító erő árad szét a testében. Pauline már-már azt hitte, hogy a mennyei üdvösséget jelzi.
A plébános atya is észrevette az egészséges pírt és mosolyt a beteg arcán és tudta miről van szó. Nyomban meghúzatta a harangokat. Pauline a saját lábán ment ki a templomból, mindezt úgy, hogy az emberek majd szétszedték őt örömükben!
     Francesco atya másnap adott neki egy szoborba helyezett Filoména ereklyét, és Pauline Marie Jaricot újra régi szép hölgy volt. A "kis Szent-nél" maradt még ugyan néhány napig, de a terve már megvolt, hogy innen egyenesen Vatikánba megy!
     Ezt követően, hogy a gyógyulásához kétség ne férjen, orvosi felügyelet mellett egy évig maradt Rómában, egyben hivatalos tanúságot téve Filoména hathatós közben-járásáról! XVI. Gergely pápa betartotta a szavát és néhány év múlva szentté avatta Filoménát!
Franciaországba való hazatérése után Pauline kápolnát építtetett Szent Filoména tiszteletére Fourviére-ben, ahová a magával hozott szobrot az ereklyével az oltárra helyeztette. Ez volt az első külföldi kegyhelye Filoménának.
     Pauline Marie Jaricot továbbra is jó erőben volt ‒ és példájára minden népnek ‒ tovább fejlesztette az Élő Rózsafüzér Mozgalmat, imaközösségeket szervezett, valamint egy missziókat támogató új egyletet, és egy a Hit Fejlesztésére Alakult Társaságot alapított. De nem csak szervezett, hanem maga is aktívan részt vett a rózsafüzér imádságokon, s így Pauline Marie Jaricot ölszámra gyűjtötte a "mennyei kincseket", vagyis olyan értékeket, amelyeket magával is vihetett Isten Országába. Na ez az, amiről többnyire megfeledkeznek manapság az emberek! 

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

A csodás jel állandó megismétlődése

     A szkeptikus olvasó rálegyinthetne, hogy "rég volt, tán igaz se volt", ám ez esetben olyan csodáról van szó, mely a fák 1336. december 29-i virágba borulása óta, mindmáig (minden évben) megismétlődik a Mária-jelenés helyén. Ez a jelenség felkeltette a torinói egyetem botanika professzorainak érdeklődését is. 1700 óta szakadatlanul figyelemmel kísérik ezt a "botanikai rendellenességet" .
     Tudományos megállapítást nyert, hogy a jelenés helyén növő fák Prunus spinosa L. (magyarul kék kökény). Ez a fajta bokor vagy fa, általában évente egyszer virágozik, március végén vagy április elején, kis kerek, savany-édes gyümölcsöket hozva, merthogy ez a nemesítetlen szilva egyik fajtája, a kökény. Arrafelé, a Piemont tartományban közönségesen előfordul mindenhol, gyakran sűrű szövevényt alkotva az utak mentén, a völgyekben és a dombokon. A tudományos kutatások kimutatták, hogy a Madonna dei Fiori körüli talaj, melyben a nevezetes fák nőnek, semmiben sem különbözik a térség más talaj-adatától. Nem állapítottak meg semmilyen járulékos geofizikai, elektromágneses vagy mikroklímát, melynek hatására a fák decemberben kivirágozhatnának és ráadásul csak azok! A tudósok megerősítették, hogy a Prunus spinosa L. fák, melyek a brai templom mellett nőnek, semmiben sem különböznek a térség más helyein lévő fáktól. A rendkívüliség természetfeletti jellegét kifejezetten megerősíti, hogy – miként a szentély gondnoka, don Michele elmondta –, hogy a fák minden évben december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén kezdenek virágozni és a virágzás egészen december 29-éig tart, Szűz Mária helyi jelenésének évfordulójáig. Annak ellenére, hogy decemberben ott mindig pár fokkal nulla alatt van a hőmérséklet (de mértek már mínusz hatot is!), a virágok a fákon még soha nem fagytak el. Bra szentélyének 676 éves krónikája szerint a fák, csak két alkalommal nem borultak virágba. Ez 1913 decemberében és 1938 decemberében történt, tehát pár hónappal az első és a második világháború kitörése előtt.
     Külön érdekesség, hogy a torinói egyetem tudósai elvégeztek egy érdekes kísérletet: a jelenés helyére olyan Prunus spinosa L. facsemetéket ültettek, melyek nem a szentély körül növő fákból származtak. Ezek a fák soha nem virágoztak ki decemberben, pedig ugyanolyan fajtájúak voltak és ugyanazon a helyen gyökeresedtek meg. Decemberben tehát csak azok a fák virágoznak, melyek a Szűzanya jelenésénél, 1336. december 29-én élt Prunus spinosa L. fák csoportjából származnak. Tudományos szempontból tehát ennek a fafajtának a december közepi virágzása továbbra is megfejthetetlen talány marad.

Akarj hinni, hogy meggyógyuljon a lelked!

     Azok számára, akik elfogadják a láthatatlan Isten jeleit, a brai Madonna dei Fiori templom melletti decemberben virágzó facsoport egy természetfölötti jel, egy felhívás, hogy térjünk meg, és nyíljunk meg Szűz Mária édesanyai szándéka előtt, aki a hit útján Fiához, Jézus Krisztushoz akar vezetni minket, az örök élet és az elpusztíthatatlan szeretet egyetlen, mindenkinek szóló biztosítékához. A kegyhelyen a decemberben virágzó fákénál nagyobb csodák is történnek: testi-lelki gyógyulások, rendkívüli megtérések.
     Don Michele számos csodás gyógyulásról számolt be, pl. évtizedek óta szentségek nélkül élő emberek megbékéltek Istennel; egy ötéves süketnéma fiú, aki édesanyjával jött oda, hirtelen elkezdett hallani és beszélni; egy körülbelül tizenöt éves fiú pedig kigyógyult a skizofrénia előrehaladott stádiumából, később sikeresen elvégezte a tanulmányait, családot alapított, és mind a mai napig teljesen egészséges.

Bevezető 5

     Az Újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Jézus Krisztus igehirdetéséből, s a teljes kinyilatkoztatásból világosan látható: az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényezőről van szó.
     A sátán megnyilvánulása az egyén, a közösség és a társadalom életében bár igen változatos, mégis felismerhető. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője, a megtévesztő szellem (vö. 1Tim 4,1) „tévútra akarja vezetni az egész világot” (Jel 12,9b), a bűn következményei révén igyekszik tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, s az emberi kéz munkáját.
     A gonosz általános módszerei közé tartozik a kísértés, az ördögi zaklatás, a megkötözöttség és a megszállottság.
A kísértés mibenlétét ismerjük és tudjuk: állandó kísérője az emberi életnek. Az ördögi zaklatás is gyakori. Ennek sajátos formája a békétlenség keltése, mely gyakran az egység meg-bomlásával kezdődik.
Először a szívben, majd a családban vagy más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni. Amikor egy családban vagy bármilyen más közösségben a széthúzás, a békétlenség révén sérül az egység, tudni kell: a háttérben sátáni erő, a bűn szerzője kezdi működését.
A helyzet súlyossá válhat, ha az ember lelkében tanyát vert a gőg, mert a sátán kezében a gőg igen hatékony eszköz, s vele szemben az alázat az első és legfontosabb fegyver. ,,Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad'' (1Pét 5,5b).
A békétlenség ‒ mint említettük ‒ tönkreteszi, szétzilálja a családot, a közösséget. Az ördögi zaklatás viszont már elhatalmasodottnak tekinthető, ha az ember örömét leli a pusztításban, vagy szadizmusra, kegyetlenségre hajlamos.
A megkötözöttség területéhez a szenvedélybetegségek tartoznak. Abban az esetben pedig szellemi megkötözöttségről beszélhetünk, amikor az ember ellene áll az őt üdvözíteni akaró kegyelem munkálkodásának.
     A látványos megszállottság ma már ritkábban ugyan, de állandóan jelen van az emberiség életében. Az esetek száma a legújabb irodalom szerint emelkedő tendenciát mutat.

(folyt.)

Az alábbi három posztot, M. Pietrowski SChr írását (megjelent a Szeressétek egymást c. Katolikus magazin 8. számában. AGAPE kiadó, ul Panny Marii 4, 60-962 Poznan, Lengyelország), valamint internetes források nyomán szerkesztettem

A fagyban virágzó fák csodája

     Az olaszországi Bra városában, amely Torinótól úgy 60 km-re fekszik Cuneo irányába, a Madonna dei Fiori (Virágos Szűzanya) tiszteletére emelt templom mellett minden évben a tél közepén, december 8-a és 29-e között virágba borulnak a fák. Ez a különös jelenség függetlenül a hótól és az esetleges nagy fagyoktól, megismétlődik a Szűzanya 14. században történt jelenésének helyén. 

A kegyhely története

     1336. december 29-én este egy várandós fiatalasszony Egidia Mathis, a Bra városka melletti Szűz Mária-szobor közelében járt, melyet sűrű növényzet vett körül. Sajnos két katona állt lesben, azzal a szándékkal, hogy megerőszakolják.
Amikor Egidia szembesült a fenyegető veszéllyel, rémülten a Mária szoborra nézett segélykérőn kiáltva: "Szűzanyám ments meg!" Az egyik katona még gúnyolódott is: "Ne rá nézz kicsikém a gyönyörű szemeiddel, hanem énreám!" A reménytelennek tűnő pillanatban azonban, a szoborból olyan vakító fény tört elő, mely elvakította a katonák szemét, és ők rémülten elfutottak. Ezt követően Egidiának megjelent a Szűzanya és mosollyal az arcán jóságosan megnyugtatta őt. 

A jelenés után Egidia azonnal szülési fájdalmakat érzett, és mindenféle komplikáció nélkül megszülte gyermekét a Mária-szobor előtt. Kabátjába takarva a kicsit, a legközelebbi házhoz futott, hogy segítséget kérjen. Az esemény híre villámként terjedt el a városban.
     A jelenés helyére hamarosan szinte minden Bra-i lakos kivonult imádkozni. Az emberek nagy meglepetésére, az ott növő fák virágba borultak. Ez mindenki számára nyilvánvaló jel volt, és igazolta Egidia Mathis szavait Mária megjelenéséről. Az esemény helyszínén kialakított kis kápolnát 1626-ban lebontották, és felépítették a Madonna dei Fiori zarándoktemplomot, mely persze a századok folyamán többször átépítést nyert.

A pápai ígéret
     Ha elgondoljuk, hogy a 19. század közepén mit jelentett egy utazás hintóval át az Alpok kiépítetlen útjain, elhagyott szorosokon, útonállóktól és viharoktól sújtva, akkor elképzelhetjük azt is, hogy mit gondoltak magukban a kísérők. De tudta ezt Pauline is.
     Az egyik elhagyatott pihenőjükön történt, hogy Pauline behunyt szemmel imát suttogott, amikor kinyitotta a szemét, egy mosolygó kislányt látott a hintó mellett, aki átnyújtott neki egy hosszúszárú fehér rózsát, majd eltűnt.
Amikor kísérete visszatért a hintóhoz, Pauline kezében a rózsát hihetetlennek találták ugyan, de az elbeszélését mégis lázálomnak tartották. Tudnunk kell, hogy az Alpok hófödte csúcsai közt friss és csodás illatú rózsa nincs!
Pauline szervezete azonban nem bírta tovább a megpróbáltatásokat: a Loretto hegy lábánál lévő Trinita Dei Monti apácakolostorból nem tudott tovább indulni, pedig már jóformán a Vatikán kapujáig jutottak. Kénytelenek voltak tehát küldöncöt indítani Rómába, hogy lemondják a jelzett látogatást. A Szentatya, XVI. Gergely tudta, hogy Pauline milyen állapotban vállalkozott az útra az ő áldásáért, és azt sem feledte, hogy Pauline mennyi áldozatot hozott egészségesen és betegen is az
egyházért és a szegényekért. Ezért rendkívüli emberi módon határozva úgy döntött, hogy ő maga megy el Pauline-t megáldani. Ez kivételes és szokatlan döntés volt, persze ugyanolyan rendkívüli, mint Pauline egész élete és szolgálata.
A Szentatya tehát megjelent a lorettói zárdában. Megállt Pauline ágyánál, Kedves Gyermekemnek nevezte és bőségesen osztva áldását, megdicsérte hihetetlen úti vállalkozásáért.
Amint a pápa közel hajolt a lányhoz, az volt az érzése, hogy a vég már túl közeli nála. Ellátta a Szentségekkel, majd így suttogott halkan, de már választ sem várt:
‒ Kedves Gyermekem, ha megérkezel a mennyországba, imádkozz az Egyházért!
Pauline azonban váratlanul megszólalt:
‒ Megígérem ‒ felelte ‒, de ha mégis életben maradnék és egészségesen, akkor Szentatyám megígéri, hogy a mugnanói Filoména szentté avatási perét gyorsan lefolytatja?
(Erre kínos csend támadt.)
‒ Persze hogy ezt megteszem, hiszen az ön teljes gyógyulása elsőrangú csoda lenne!
Ezt hallván Pauline olyan mélyet sóhajtott, amilyet csak egészségesen lehet. 

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

(Alsó képen Fouvriere, Pauline Jaricot háza, ahol egyébként később az első Szent Filoména kápolna működött Franciaországban. Egyben az Élő Rózsafüzér Egyesület nemzetközi központja.)

Egy nő, akit a próbatételek sem térítettek el az engesztelő élettől

     Pauline gyötrelmes állapota éveken át tartott, amelyben a rövid időre beállott enyhülést eszméletvesztések váltották fel, és a teljes javulás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Ő maga hihetetlen lelkierővel igyekezett kibírni szenvedéseit s ha magánál volt, imákkal próbálta figyelmét a fájdalomról elterelni.

     Egy alkalommal Pauline legjobb barátnője mesélt neki arról, hogy egy újonnan felfedezett katakombában talált fiatal vértanú nevéhez számtalan, emberileg felfoghatatlan gyógyulás fűződik. Az ereklyéje Mugnano del Cardinalé kis faluban található. A barátnő még több részletet is mesélt az odakerülésének történetéről, ám észre sem vette, hogy eközben Pauline arca fokról fokra megváltozik, szemei tágra nyílnak és szokatlan élénkséggel figyel.

‒ Hogy hívják a vértanút? ‒ kérdezte Pauline szokatlan élénkséggel.

‒ Filoménának ‒ volt a válasz. A barátnő elment, de Pauline nem aludt. Révületében önmagát látta a távoli falu templomának oltáránál térdepelni, és Filoména neve járt a fejében. El is határozta, hogy bár őrültségnek fogják tartani ötletét, de odaviteti magát, még ha bele is pusztulna a hosszú utazásba! Úgy érezte, hogy ez jel és válasz lesz számára, hogy van-e még feladata a földön. Imádkozott az ismeretlen szenthez és ez annyira megnyugtatta, hogy hosszú idő óta először aludt egyfolytában pár órát. Pauline bár csak árnyéka volt önmagának, de lelkében mégis töretlen. Érezte, hogy még van feladata a földön, és bízott Istenben és újabban a "kis Szentben" is!

     Orvosai természetesen nem vállalták a felelősséget, de tehetetlenek voltak Pauline elhatározásával szemben. Úgy értelmezték, hogy ez már az őrültség jele, és úgy sem fog messzire eljutni élve!

     Már másnap elindultak nevezett barátnőjével, és bizony az úton a kocsi minden rázkódására megvonaglott Pauline arca, s kísérőinek összeszorult a torka. Úgy érezték, hogy halottas kocsiban ülnek. Amikor eljutottak az első pihenőhelyig, azt remélték, hogy innen rögtön vissza is fordulhatnak. Ám amikor Pauline megszólalt, maguk is kételkedni kezdtek elmeállapotának tisztaságában.

‒ Ha ez az út eddig nem ölt meg, akkor most menjünk Rómába, mert meg akarom szerezni a Szentatya áldását!  (Forrásokat lásd az első részben!)  (folyt.)

Bevezető 4

     Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja  az  életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében.
Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
     A történelmi méretű küzdelem külön-külön folyik valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Sőt, ez a küzdés az ember rövid életének tétje: bizalommal megvívni a „jó harcot” (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát, és tetteivel befolyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát.
     Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdelmünkben.
Megrendítő ez az isteni elgondolás. Elég csupán felidézni: mi mindenre képes egy anya, ha gyermekét veszélyben látja.
A Szent Szűz is édesanyai szívvel harcol valamennyiünkért a sátán ellen, édesanya módjára őrködik felettünk, és jár közben értünk Isten trónusa előtt.
     A Szentírás már az első lapokon számot ad a bűn megjelenéséről és következményeiről. A bűn disszonanciát keltett a teremtés rendjében, nyomában zavar támadt Isten tökéletes művében, a teremtett világban, miként az ember kapcsolatrendszerében is, amit lépten-nyomon tapasztalhatunk az ember-ember, az ember és az anyagvilág, az ember és az Isten között, tehát az élet minden területén.
A teremtmények szenvedésként élik meg ezt a disszonanciát (vö. Ter 3,16-20); még a természet is sóvárogva várja a szabadulást (vö. Róm 8,19-22).
     A Szentírás azt is bemutatja, hogy a bűn nem az Isten által teremtett valami, nem a teremtés hibája, nem az ember lényegéből fakadó természetes hajlam, hanem ,,szerzett'' örökség, mivel a bűnnek szerzője van!

Befejező gondolatok

Egy nő, aki nem hagyta, hogy elragadja a világ
     Minél többen fordultak Filoménához, annál bőségesebben árasztotta segítségét, és az un."kis csodák" után megszülettek azok a nagyjelentőségűek is, amelyek nemcsak az utókor számára őrizték meg nevét, de lehetővé tette a hivatalos szentté avatást is. Tudjuk, hogy ez igen óvatos és körültekintő egyházi vizsgálatok eredményeitől függ, mely kivizsgálások hossza néha több emberöltőn át is elhúzódik.
     Filoména esetében ez egy olyan páratlanul lelkes nő nevéhez fűződik, akit az ég olyan időkben adott a világnak, amikor a "felvilágosodás" a legnagyobb sötétséget bocsátotta a lelkek tömegére. Ez az eset azonban számtalan embernek adta vissza elveszett hitét. Lássuk tehát a rendkívüli történetet!
Pauline Marie Jaricot kétségkívül kora legvonzóbb egyénisége és a legbájosabb francia hölgye volt, aki dúsgazdag szülők elkényeztetett gyermekeként született. Szépségével olyannyira lenyűgözött mindenkit, hogy az előkelő társaságok körülötte rajongtak. Úgy emlegették, mint akivel nemcsak bőkezű volt a sors, de elbűvölő kecsessége mellé még rendkívüli okosságot és vidám természetet is kapott. Meleg szíve képes volt minden jóságra, miáltal nemcsak a szegények támogatója volt, de létrehozta ‒ a máig működő ‒ Élő Rózsafüzér Egyesületet, amely bizony merész tett volt a divatos ateizmus idejében. Azáltal, hogy ő az előkelő társaság lelke volt, egyre többen követték példáját, valósággal "sikk" lett az Egyesülethez tartozni.
     Az Egyesület nem csak elhagyott lányokat karolt fel, de széles körben felélesztette a bensőséges Mária-tiszteletet. Rengetegen találtak magukra ezekben a közösségekben és így a buzgó hölgy neve fontos egyházi körökben is ismert lett. Annál inkább megdöbbenést keltett, hogy Pauline Marie Jaricot hirtelen és egyre ijesztőbb tünetekkel járó betegségbe esett. A testi elesettség mellé bizonyos fokú szellemi gyengülés is társult, és világos pillanatai ritkultak. A legdrágább orvosok sem tudtak rajta segíteni.

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Bevezető 3

     A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földet átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ős-evangélium ígéretére utalnak.
     A katolikus ember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége ‒ hangsúlyozzuk ‒, teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
     Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő. Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, de Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária pedig társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és ezáltal gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.
     A II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazta Mária üdvtörténeti szerepét. Az Isten üdvözítő tervében a Szent Szűz hármas anyai hivatást tölt be. Test szerint édesanyja Jézus Krisztusnak, „ezért ismerjük el és tiszteljük őt mint Istennek, Megváltónknak igazi anyját”, mint Istenszülőt. Ugyanakkor „a Katolikus Egyház a Szentlélek ihletésére szerető szívű anyjaképp tiszteli őt...”, tehát Mária édesanyja az Anyaszentegyháznak (LG 53), a kegyelem rendjében pedig édesanyja minden embernek (LG 61).
     Az anyai hivatás lényege az életadás. Az életadás azonban nem csupán gyermekek világrahozatalát jelenti, hanem az életre való felkészítést és az élet védelmét, akár harc árán is! Az anya Istentől beléje oltott szeretettel, odaadással gondozza, tanítja és védelmezi övéit. Mária ugyanezt teszi értünk, gyermekeiért és tudjuk a Szentírásból, hogy milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túl-menően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja.

(folyt.)

Találkozás a királlyal

Bevezető 2

     E sorozatomban, a Mária-jelenések ismertetésével a kegyelem eszköze kívánok lenni, amikor hallgatóimnak röviden bemutatom az egyes események történetét, különös hangsúllyal rámutatva azok összefüggéseire és üdvtörténeti fontosságára. Vezérlő elvem minden esetben az Egyház iránti engedelmesség, a teológiai tanításhoz való hűség és az objektív tájékoztatás.
    Előadásomhoz felhasználtam több mű mellett, legfőképp bérmaatyám, Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő című munkáját, melyet még kéziratban olvashattam.

     „A Mária-jelenések elsősorban jelek, mégpedig a mai idők jelei” ‒ mondta Ratzinger bíboros! Nos ezek ‒ hiteles esetben ‒ az elhatalmasodó bűnre, s azok következményeire figyelmeztetnek és a kiút megjelölésével segíteni akarnak rajtunk.
     E kérdésben azonban tisztán kell látnunk az Istenanya üdvtörténeti hivatását.
„Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” ‒ olvashatjuk a Teremtés könyvében (3,15). Ezek az ószövetségi szavak szünet nélküli, az egész történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán között. Isten kifejezett szándéka: az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt, harcoljon ellene és ne adjon hitelt ügyes hazugságainak. Aki ezt nem teszi az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz. Ez az idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását is. A Szentírásból kiviláglik, hogy az élet-halál harc végső győztese: Jézus Krisztus.
     Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri „szája leheletével”, és meg nem semmisíti „jövetelének tündöklésével” (2Tessz 2,8), ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör.

"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).

     A Kármelita Rend, bizonyos értelemben a legősibb szerzetesi közösség, hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban, Isten büntetéseként hosszú szárazság pusztított és a próféta imádkozott Isten könyörületéért. Amikor Illés a társával Elizeussal a Kármel hegyéről reménykedőn tekintettek az égre, a tenger felett egy "lábnyomnyi" kis felhőt láttak, amely végül elhozta a megmentő esőt. A kicsiny felhőben a Szűzanya előképét látták (amiként Ő az emberiség mostani reménye is).
     Illés próféta a Kármel hegyén mutatta be égőáldozatát, hogy a pogány papoknak bebizonyítsa, az Úr az egyetlen és Igaz Isten (1Kir 18,44).
     A hagyomány szerint Illés óta éltek itt remeték, tanulmányozva az Írásokat, aszkézisben és imában szolgálták Istent, és imáikban a leendő Messiás Édesanyját a boldog Asszonyt tisztelték! Illés prófétát szellemi atyjukként tisztelték és tulajdonképpen ők voltak az első Mária-tisztelők.
     A szétszórtan élő remetéket, Berthold (+1195) keresztes vitéz gyűjtötte először össze és számukra szabályt (Regula Primitiva) a jeruzsálemi pátriárka Szent Albert adott 1208-ban, "Mária testvéreinek rendjeként" említve a közösséget.
     A 13-14. században a szaracénok elől menekülni kényszerültek, így kerültek Európába, ahol azonban a szétszórtságukban szűnni látszott a közösségük.
Angliában Stock Szent Simon (egy faodúban élő remete) a Kármelhegyi Szent Szűzhöz, a Boldogasszonyhoz fordult, hogy a Kármelita Rendet ne hagyja elveszni, és védelmének adja valamilyen különleges jelét. Erre az imára jelent meg neki 1251. július 16-án (vasárnap) az Istenanya, és átnyújtotta neki a vállruháját (skapuláréját) ezekkel a szavakkal:

„Fiam, fogadd rended e skapuláréját jeléül azoknak a különleges kiváltságoknak,
melyeket én neked és a Kármel gyermekeinek megszereztem.
Aki ebben a kegyelmi ruhában hal meg, az megmenekül az örök tűztől.
Ez az üdvnek jele, védőruha a veszedelmekben, különleges béke és különleges védelem biztosítéka. Ígéretem kiterjed a tisztítótűzben szenvedőkre is! Aki vállruhámat állandóan viselte életében, ahhoz a halálát követő szombati napon angyalaimmal leszállok a tisztítótűzbe, hogy kiszabadítsam onnan őket!”
(Jóváhagyások: XXII János pápa 1322. márc. 3. és V. Pál pápa 1613.febr.15.)

     Szent Simon örömmel vette át a skapulárét és azonnal gondoskodott elterjedéséről. A pápa ennek hatására újfent megerősítette a rendet. Ezután a Kármelita Rend gyorsan virágzásnak indult Európában. Mikor Stock Szent Simon 1265-ben meghalt, a fiatal szerzetes közösség már 40 kolostort és remeteséget számlált.
A kármeliták a július 16-át 1377-től ünneplik, melyre pápai jóváhagyást V. Sixtustól kaptak 1587-ben, majd az emléknapot (ünnepet) XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra.

(folyt.)  

                                          Kármelhegyi Boldogasszony, könyörögj érettünk!

A "csodák csodájának" hivatalos elismerése

Filoména élete és vértanúsága egy magánkinyilatkoztatás szerint
     Egy kis görög államocska királyi párja sokat imádkozott pogány isteneikhez gyermek-áldásért. A keresztény római orvosuk sajnálatában rávette őket, hogy forduljanak a keresztények Istenéhez. A királyi pár, amint a hitoktatás után felvette a keresztséget, rákövetkező évben január 16-án kislányuk született. A Fényről – melytől megvilágosodtak – Lumenának nevezték el és a Szent Keresztségben a Filumena nevet kapta. A lányka fel-cseperedett és gyönyörű hajadon lett belőle.
     Amikor Dioclecianus római császár hadat üzent a kis államnak, a király feleségével és akkor már 13 éves lányával Rómába utazott, hogy tárgyaljon a császárral, ez azonban szemet vetett a gyönyörű lányra és így szólt: "Nincs okod félni, mert ahelyett, hogy megtámadnálak, szövetséget ajánlok neked: add hozzám a lányodat!"
Filoména azonban már 11 éves korától eljegyezte magát Krisztussal, ezért határozott és hajthatatlan, nemet mondott a "kérőjének".
    A császár sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta Filoménát meggyőzni, ezért haragjában tömlöcbe vetette. Lábát láncra verve, különféle kínzásokkal fenyegette, jóllehet naponta meglátogatta és csábító ajánlatokkal ostromolta. Végül a fenyegetéseit sorra megvalósíttatta, ám szentünk kitartott hitében.
     Ezek a jelenetek már harminchét napja tartottak, midőn a Mennyország Királynője maga megjelent Filoménának sugárzó fényben, az Isteni Kisdedet tartva a karjában és így vigasztalta:
‒ Bátorság, szeretett Leányom! Te az én Fiam nevét viseled, mert Fénynek, Lumenának neveznek. Fiam a te jegyesed, aki a Világosság, a Nap. És engem is hasonlóképp neveznek a Hajnali Szép Csillagnak, a Hajnal Sugarának, Napbaöltözöttnek. A gyámolítód vagyok. Most ugyan az emberi gyengeség és megalázás órája van, de ha a megpróbáltatásod órája üt, akkor erőt kapsz és kegyelmet nyersz. Őrzőangyalaid között ott lesz melletted Gábriel Arkangyal is, akinek a neve azt jelenti: Az Isten ereje. Gyermekem ‒ mondta ‒ három további napig maradsz még ebben a cellában, és aztán végleg elhagyod a szenvedésnek ezt a helyét!
     A császár látva, hogy nem tudja rávenni Filoménát a vágyai teljesítésére, szörnyű szidalmak közepette elrendelte, hogy korbácsolják meg.
Amikor száz sebből vérezve vissza vitték cellájába és ő a halált várta, két fényes angyal jelent meg és mennyei balzsammal kenték meg a sebeit, melyek nyom nélkül begyógyultak. A következő reggelen a császár megdöbbent Filoména makulátlan szépségén. Megpróbálta még egyszer rábeszélni, hogy Jupiter ajándékaként fogadja el a hitvesi koronát, de hiába.
     A császár őrjöngött a dühtől és kiadta a parancsot, hogy vashorgonyt akasztva  nyakába dobják a Tiberiszbe. De Jézus, hogy összezavarja a hamis istenekben hívőket, elküldte újból két angyalát. Ezek eloldották a kötelet és míg a horgony csobbant a habokban, Filoménát szárazon kivitték a partra. Ez a csoda ott és akkor, számtalan szemtanút megtérített a keresztény hitre.
   Ekkor Diocletianus elvakult megátalkodásában elrendelte, hogy a lány nyilvánvalóan boszorkány, tehát agyon kell nyilazni, felizzított nyíl-hegyekkel.
Az Égi Jegyes, ekkor is megóvta Filoménát, és a nyilak visszafordultak az íjászokra, hatot megölve közülük.
Ez az utolsó csoda újabb megtérési hullámot váltott ki. Az emberek egyre több jelét adták a császár iránti nemtetszésüknek – sőt –, mély tiszteletet nyilvánítottak a keresztény hit iránt.
Most már, komolyabb következményektől tartva, a császár elrendelte lefejezését.
     Filoména lelke dicsőséggel és győzelemmel szállt a Mennybe, és elnyerte a vértanúság koronáját.
     Mindez ‒ Filoména közlése szerint ‒ délután három órakor történt, egy pénteki napon, augusztus 10-én.

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?
     A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.
Ki is volt valójában ez a kis szent?
Ki volt ez a szépséges gyermek-lány, akit oly kegyetlenül végeztek ki?
Ki volt ő, akinek nevéhez több száz rendkívüli csoda fűződik?
Ki volt ez a "kis Szent" aki pápák és szentek sorát ihletett meg, és személyes követői lettek?
A legnagyobb kérdés, hogy miként szereztünk tudomást a történetéről?
     A fenti kérdések természetszerűleg ötlöttek fel rajongói közt a csodák kapcsán, ezért könyörögni kezdtek hozzá, nyilatkoztassa ki magát, közölje valamiképpen, ki is volt ő tulajdonképpen?
És a kis szent ezt a kérést is meghallgatta: ő maga nyilatkoztatta ki egyidőben, egymástól távol eső három különböző személynek, álomban vagy látomásban. Még a szkeptikusokat is elgondolkoztatta, hogy három, egymást nem ismerő személy, egyidőben ugyanazt a történetet írta le az Egyház számára, melyek ráadásul tökéletesen megegyeztek a leletek tanúságával, melyeket nem is ismertek.
     Ezek a magánkinyilatkoztatások 1833 karácsonyán jelentek meg nyomtatásban, melyeket a Szentszék később jóváhagyásával ajánlott a híveknek! Bár a jóváhagyás nem volt garancia sem arra, hogy minden pontosan úgy történt, sem pedig, hogy valóban természetfeletti eredetű. Azt viszont elismerte, hogy a "kis Szent" története hihető és nem ellenkezik sem az egyházi tanítással, sem a közismert történelmi tényekkel!
    Végül a három személynek adott magánkinyilatkoztatás közül az maradt a köztudatban, amelyet Filoména, Maria Luisa de Gesu anyának, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának tett, mert ez a szentéletű szerzetesnő életszentségével bizonyította, hogy méltó lehetett ezekre a közlésekre.
Maria Luisa de Gesu, Filoména mártíromságának leírását a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta imprimatur-ral. Maria Luisa erényes és tartalmas élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget.

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

A csodának híre megy

Bevezető 1

     Új műsorral köszöntöm kedves Hallgatóimat, dicsértessék a Jézus Krisztus!
A Mária-korszakot bemutató sorozatomat a magánkinyilatkoztatásokkal, az üzenetekkel, ezek okaival és helyes szemléletével szeretném felvezetni.
     Alapállásom, hogy a privát-kinyilatkoztatások fontos eseményei üdvtörténetünknek és fontos részei az evangelizációnak ‒ jóllehet ‒, e kérdésben sok a dilettantizmus, a túlfűtött rajongás és igen elburjánzottak a hamis üzenetek, miként az ezeket publikáló internetes felületek és a nyomdai irodalom.
Montforti Grignon Szent Lajos, a Tökéletes Mária-tisztelet 90. pontjában így ír: „amiként a pénzhamisító rendszerint csak az aranyat és az ezüstöt próbálja utánozni és más fémet nem ‒ mert azok nem érik meg a fáradságot ‒, úgy a gonosz lélek se igyekszik meghamisítani egyetlen ájtatosságot sem oly gyakran, mint a szentáldozást, a Mária tiszteletet és a Jézus és Mária iránti áhítatot”!
     Szerénytelenül bár, de előadás-sorozatom arra vállalkozik, hogy nyitottan és tárgyilagosan próbálja bemutatni az Egyházilag kivizsgált és elfogadott Mária-jelenéseket, s ezzel egyrészt informáljon, másrészt segítse az engesztelő lelkület kibontakozását.
     A privát-kinyilatkoztatások tekintélye lényegesen különbözik a hivatalos kinyilatkoztatásétól, mely utóbbi hit kérdése, mert benne emberi szavakkal ‒ az Egyház közvetítésével ‒ maga Isten szól hozzánk és elfogadása kötelező.
     A magánkinyilatkoztatásokat ‒ még az Egyház által kivizsgáltakat sem vagyunk kötelesek elhinni, jóllehet hiteles esetben ezek is az egyetlen hivatalos kinyilatkoztatásra irányítják a figyelmet, s éppen azáltal válnak hihetővé!
Ilyenek a Mária-jelenések is, melyek üzenetei kétségkívül meghatározó szerepet játszanak üdvtörténetünkben, sőt Mária-korszaknak nevezzük történelmünknek azon szakaszát, amelyben a nagy Mária-jelenések lezajlottak.
    A ,,Mária-korszak” kifejezést VI. Pál pápa használta a Signum Magnum kezdetű megnyilatkozásában, az 1830-cal ‒ a Csodás Érem átadásának évével ‒ kezdődő korszakra.

A Kármeilta Rend ünnepi szentmiséjét a budapesti Jézus Szíve Kármelita Nővérek

 1045. Fóti út 35/B alatti templomában tartják 10.30-kor!

Telefonszám: 06 30 870 1532

Tisztelt Olvasó!
     Az elkövetkezendő sorozatban a magyarországi Mária Rádióban, a Mária-korszak (hiteles) jelenései címmel elhangzott 25 perces zenés előadásaim szövegét közlöm. Ennek okán a szöveganyagban olykor "Kedves Hallgatóim" a megszólítás. Az egyes témák szöveghossza miatt több részre kellett osztanom. Aki hiányolja a hangi formátumot, nemcsak hallhatja de illusztrálva láthatja is azokat a videóimon, melyek lényegileg azonosak a rádióbeli zenés előadásaimmal! (Lásd alább!)

Mint a Szűzanya elkötelezettje, két évig (2019-2021) munkálkodtam a Mária Rádió önkéntes műsor-szerkesztőjeként és közel száz zenés műsort szerkesztettem. Sajnos, épp az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng lelkiségét ismertettem - Erzsébet asszony életét bemutatva, amikor behívtak a Rádióba és egy szép könyv és oklevél átadásával megköszönték tevékenységemet! Mindezt kétségkívül szívélyességgel, ámde olyan határozottan, hogy azon kérésemet, miszerint a sorozat befejezéséből hátralévő három műsort leadhassam, elutasították! Igen elcsodálkoztam azon, hogy a Mária Rádió vezetősége egy rendkívül hallgatott, a Mária-tiszteletet népszerűsítő sorozatot leállított!

Ám Isten, ha becsukja az ajtót, nyomban kinyit egy ablakot! És ez az "ablak" a Mária-tiszteletet népszerűsíti - most már nem csak ez a blog, hanem a rádióműsorok hanganyagai nyomán készített videóim is az Apostol Televízió rendszeres műsorai által! 

(A videók megnézhetők esetenként e blogon, az Apostol TV-én és a youtube csatornán, mindkét felületen "szeretetláng" címszó alatt!)

Fogadják tehát szeretettel! 

                                                             A szerkesztő

Megdöbbentő csoda

Az  első rendkívüli csodák
       A környéken régóta nem volt eső és hatalmas szárazság veszélyeztette a termést. A falvak lakosai az éjszaka ellenére is kiszaladtak az úthoz a hintó közeledtének hírére és mindenütt esőért könyörögve fogadták a "kis Szentet" – ahogy nevezték. És íme, azonnal akkora "zuhét" kaptak, hogy a földek alaposan meg lettek öntözve, az emberek pedig – mit sem törődve a zivatarral –, örömükben körbetáncolták a hintót.
     Amikor végre megérkeztek Mugnanóba, a nép Filoména szobrát az ereklye-ládikával harangzúgás és örömujjongás közepette kísérte be a templomba. Kilenc napig hömpölygött a környék népe köszönteni a "kis Szentet", és ekkor – a kilencedik napon – történt az első igazán látványos csoda. Egy szomszédfalubeli anya ölében hozta szentmisére a születése óta nyomorék kisgyermekét, aki a mise alatt mozdulatlanul feküdt az ölében. Az Úrfelmutatáskor, amikor a ministráns hosszan rázta a csengőt, a mozdulatlan gyermeken izgalom vett erőt, leugrott anyja öléből és botladozva előre szaladt a szentélyig, ahol zavartan megállt, mert maga is csodálkozott a soha nem tapasztalt teljesítményén! A Szentáldozat befejezése után Francesco atya felemelte a gyermeket és a nép tombolt örömé-ben. A gyermek teljesen gyógyultan ment haza!
     A nagy rivalgásban senki sem vett észre egy másik jelenetet. Egy mugnanói asszony vak kislányával benn maradt a kiürült templomban és a nyitva maradt áldoztatórács-kapun bement a szentélybe a Filoména ereklye előtt égő mécseshez és annak olajával megkente vak gyermeke csukott szemét. A kislány szemei azonnal megnyíltak és látott. Közben a férje – aki hírhedt szabadgondolkodó, gazdag ember volt – haraggal kereste feleségét, aki "lám megint a templomban volt". Az apa, látván gyermeke gyógyulását és felesége örömkönnyeit, maga is sírva fakadt és vagyonának felét azonnal felajánlotta egy méltó templom építésére a "kis Szent" dicsőségére.
     A "csodatevő" kis Szent neve egyre távolabb is fogalommá vált, a híre nőttön-nőtt, s egyre megmagyarázhatatlanabbnak és hihetetlenebbnek tűnő csodák követték egymást, amelyek felsorolása lehetetlen volna. Ennek ellenére mégis voltak a környéken olyanok, akik mégsem hallottak róla, mert bele voltak temetkezve munkájukba, vagy olyan körökben mozogtak, ahol ilyesmikről direkt nem beszéltek.
     Így volt ez annak a távolabbi faluban lakó várandós asszonynak az esetében is, akit a vártnál korábban leptek meg a szülési fájdalmak, éppen akkor, amikor teljesen egyedül volt a házában. Segélykiáltásait senki sem hallotta és ő kétségbeesésében már alig volt magánál, úgyhogy rádőlt az ágyára. Egyszer csak egy bájos ifjú leány hajolt föléje, akit még sohasem látott a faluban. Már a puszta tény, hogy nincs egyedül, az is megnyugtatta az asszonyt, akinek nem az első szülése volt és így baj nélkül hozta világra gyermekét. Amidőn kis segítőtársa elrendezett mindent és menni készült, az asszony megkérdezte a nevét. Az ifjú lány mosolyogva így szólt:
‒ Filoména a nevem, az emberek így hív-nak, hogy a "mugnanói Filoména".
     És ahogy jött, nesztelenül eltűnt a ház-ból. A kismama még sohasem hallotta ezt a nevet, de mivel a lány megjelenésében semmi rendkívülit nem talált és a segítsége is természetes volt, nem töprengett a dolgon. Hetekkel később mesélte el egyik barátnőjének, hogy milyen helyes kislány segített neki a szülésnél.
Az megemlítette, hogy egy ilyen nevű Szent érkezett Mugnanóba. Az asszonyt furdalni kezdte a kíváncsiság és elhatározta, hogy barátnőjével együtt elmegy a mugnanói templomba.
Amikor megpillantotta Filoména szobrát, felkiáltott: "Ő volt az! Ő járt nálam, amikor szültem" ‒ s alig volt képes elmozdulni az oltára elől.
     Ettől fogva csodák sokasága, gyógyulások sora és lehetetlennek tűnő ügyek megoldódása fűződött Szent Filoména nevéhez.

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Kedves Olvasóim!

Július 14-én PRIDE felvonulás lesz a budapesti Andrássy úton.

Kérem, aki teheti – mintegy megszentelő ellenpólusként –, sétáljunk arra feltűnés nélkül többedmagunkkal rózsafüzért imádkozva és szenteltvizet hintve!

   Filoména viszontagságos utazása                                                                               Don Fancesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a legbiztonságosabb helyre, az ülés alá kötözte, melyet sem a plébános, sem a püspöke nem talált kevéssé megtisztelő helynek!
     Amint elindult a hintó, a püspök lábát hátulról egy nagy ütés érte, úgyhogy megállította a kocsist és arra kérte, hogy jobban kötözze a ládikát az üléshez. Ismét elindultak, de ekkor még hatalmasabb ütés érte a püspök lábát. Kiszálltak és értetlenül próbálták az ülés alatt megmozgatni a ládikát, ám az láthatóan és stabilan rögzítve volt. A utazást folytatva olyan óriási ütés érte a püspök lábát, hogy az már nem akart tovább menni.
Ekkor hirtelen a plébánosnak és neki is eszükbe jutott az ígéretük a "tiszteletreméltó módon" való szállításra. Így aztán kioldozták a ládikát, és a püspök atya fövegét levéve, az ölébe vette Filoména ereklyéjét, és kezeivel átfogva, védőn vitte egészen Nápolyig.
     Nápoly felé haladva, egy napra megpihentek egy baráti háznál. Várták őket, s mivel a házigazda szobrász volt, egy félig kész munkáját gyorsan átalakította a kis szent szobrává. A felesége ‒ bár igen beteg volt, komoly fájdalmakkal ‒, legyőzve rosszullétét és sebtiben varrt egy ruhát Filoménának. A szobor bár nem volt túlzottan bájos, másnap egész jól mutatott a szép ruhában, és ekkor különleges finom illat áradt szét a szobában, melynek reális okát senki nem találta. Eközben különös dolgot vettek észre: a szobor arca folyton-folyvást változott. Azt hitték, hogy ez valami illúzió, vagy fényjáték.
     A szobrász azonban, aki csak most vette igazán szemügyre alkotását, meglepődve látta, hogy a szobor arca sokkal de sokkal bájosabb lett, maga is alig ismert rá. Nagy izgatottság lett úrrá mindenkin, ráadásul a háziasszony minden bajából hirtelen meggyógyult.
     A püspöki hintó a plébánossal, az ereklyével és a szoborral tovább indult és mire Nápolyba ért, már mindenki értesült a csodákról, úgyhogy az emberek özönlöttek az utcára, a Szent fogadására.
Késő délután, amikor végre folytathatták az útjukat Mugnano del Cardinale felé, leszállt az este és olyan hatalmas köd ereszkedett alá, hogy a lovak alig bírtak haladni. Az utazók a Szenthez fohászkodtak segítségért és lám, abban a pillanatban kitisztult a légkör, feltűnt a Hold, amely fénycsóvaként világította meg az utat.

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 3

http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/
(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban
olvasottakhoz való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)

     Miután ezen "megválaszoló" posztban is újabb és újabb kérdés merül fel, egyetlen egyre mindenképp megpróbáljuk megadni a választ, nevezetesen, hogy miként lehetséges az üdvösség azok számára, akik nem is ismerték a jézusi tanítást!

Erre vonatkozó érdekes leírást olvashatunk Gloria Polo "Akit villámcsapás ért" c. tanúságtevő könyvében:
     »Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent Testének és drága Vérének vétele nélkül senki nem juthat be a Mennyországba. Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy milyen hitű vagy hitetlen. Minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát, és szeretettel és irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD, ISTENED!” (Megjegyzés: az illetőről a környezte már hiheti, hogy meghalt, ámde a lelke még nem távozott a földi életből, így a bűnbánati döntése még lehetséges!)
Ha az ember elfogadja az Urat, és bűnei bocsánatát kéri, példátlan dolog történik: az Úr a lelket elviszi egy helyre, ahol Szentmise folyik, és ez az ember ott fogadja az Oltáriszentséget, az Útravalót. Ez egy misztikus szentáldozás! Csak az, aki magához vette az Úr testét és vérét, juthat a mennybe. Ez a titkos nagy kegyelem, amit Isten az egyházunknak adott. Ennek ellenére olyan sok ember van, aki csak szidja az Egyházat, holott csak a Katolikus Egyház által üdvözülhet bárki is! A haldokló, aki elfogadta az Urat, elnyerheti az üdvösséget és egy időre a tisztítótűzbe kerülhet ugyan, de megmenekült a kárhozattól. Tehát a tisztítótűzbe is az Eucharisztia kegyelméből juthatunk és onnan is e Kegyelem hozhat ki. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és a bort átváltoztatja Jézus testévé és vérévé, és kiszolgáltathatják a Bűnbánat Szentségét, vagyis addig megvan az üdvösség reménye! (62-63)«

     A fentiek felvethetnek teológiai problémát, pl. azt, hogy az Ítélőszék előtt álló lélek már nem gyakorolhat bűnbánatot (ami a földi élet kiváltsága). Ám – és ez nagy misztérium –, a fentiekben leírt esemény még akkor történik, amikor a lélek még kötődik a földi léthez (lásd: a klinikai halálból visszatértek beszámolóit! Az ilyen esetekben bár "klinikailag" halottnak nyilvánul, ámde Isten kegyelméből esetenként ez mégsem végleges állapot!)

    Több hiteles misztikus is igazolni látszik a fentieket, köztük Szent Fausztina is leírta (egyházilag jóváhagyott) Naplójában: "Jézus a reményünk. Irgalmas Szívén mint nyitott kapun keresztül lépünk be a mennyországba (N. 1570)". Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk (1Tessz 5,9-10).

Baleset és amputáció

Egy falusi plébános vágyódásai
     1805-ben Potenza püspöke érkezett Rómába kiváló papjával, aki egy Nápoly melletti falu Mugnano del Cardinale plébánosa volt. Nevezett atya ‒ Francesco di Lucia ‒ nagy vágya volt, hogy temploma számára egy vértanú ereklyéjét meg-szerezze.
     Püspöke közbenjárására Francesco atya bemehetett az Ereklyék Kápolnájába, hogy ott választhasson magának egyet. Tanácstalanul sétált a polcok között, amikor Filoména ládikájához ért, olyan erős és csillapíthatatlan vágy tört rá a megszerzésére, hogy alig bírt magával. Érezte, hogy neki csak ez a vértanú-ereklye kell és ezen kérésének hangot is adott.
     A fellelkesült atyát azonban elkeserítette a nemleges válasz, és nem fogadta el azt az indoklást, miszerint a falusi temploma nem egy katedrális és nem kaphat egy teljes ereklyét.
Francesco atya elszántsága akkora volt, hogy még abba sem egyezett bele, hogy egy darabka relikviával távozhasson, sőt az elutasítás miatt ágynak is esett és magas lázzal az állapota egyre romlott. Gondos ápolás ellenére, orvosai szerint napjai voltak hátra. Püspökének mindez lelkiismeret furdalást okozott, hiszen fiatal papját ő hozta Rómába az ereklye ígéretével.
     Egyik éjjel a beteg felriadt és kérlelni kezdte Filoménát a gyógyulásáért, esküvel megígérve neki azt, hogyha teljesíti kérését az ereklyével kapcsolatban, akkor a templomának a fő helyére teszi! Ezt a révült könyörgést hallotta a mellette lévő ápolónő is ‒ ami egy dolog ‒, az viszont már rendkívüliség, hogy reggelre a beteg teljesen gyógyultan ébredt!
A nővér odacsődítette az orvosokat és a püspököt is, akik valamennyien megdöbbentek. A főpap és a kórházi személyzet is a Szent segítségének tulajdonították a hirtelen felépülést. Ez a csoda arra késztette a püspököt, hogy tekintélyével kérje ki Filoména ládikáját.
     Francesco di Lucia plébános boldogan fogadta a váratlan megoldást és várva várta a pillanatot, amikor kis szentjének ereklyéit magával viheti falujába. 

(Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

(Alul: Filoména vér ereklyéje)

Régészeti megállapítások és tudományos feltételezések
     A talált sírfelirat-tábla különlegessége az, hogy abban a korban nem volt szokás a név feljegyzése, ám ennek ténye arra utalt, hogy nem egy-szerű személy sírhelye lehetett.
Abból pedig, hogy a kerámialap nem egy egész, hanem három eltérő méretű darabban volt, arra lehetett következtetni, hogy az illető vértanút titokban és kapkodva kellett eltemetni! Vagyis a terrakotta lapos téglák nem neki készültek, de alkalmasak voltak a célra. (Filoména szobor a La Salette-i kegyhelyen)
     A feliraton kívül öt, vértanúságra utaló jelet is azonosítottak a táblákon:
1./ A horgony, mely a reménység szimbóluma, egyben a keresztények elleni kivégzés eszköze is volt, amikor nyakba akasztva dobták őket a folyóba.
2./ A két fel-le mutató nyílvessző, jelenthette a lenyilazást, de oda-vissza irányuk azt a csodát is jelezhette, mi-szerint a nyilak visszafordultak, mint pl. Szent Sebestyén esetében.
3./ Egy harci lándzsa.
4./ A pálmaág, kétségkívül a vértanúságra utal.
5./ A liliom, az ifjúság és a szüzesség jelképe.
     Mint említettük, a koporsóban egy nagyobbacska üvegcsét is találtak, mely a mártír vérét tartalmazta, por alakban. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az illetőt már halála előtt is tisztelet övezte, és környezete vértanúként helyezte a sírba.
     Érdekes epizód, hogy a kutatók szeme láttára az üvegcsében lévő vér pora arany csillogással kezdett ragyogni, mely megmagyarázhatatlan jelenség volt, és ez határozottan tiszteletet ébresztett bennük!
A koporsó tartalmát átadták egy orvosokból, teológusokból és antropológusokból álló szakcsoportnak, akik alapos vizsgálat alá vetették.
     Megállapították, hogy a koponya be van törve és a csontok egy 12-13 éves kislány maradványait mutatják.
A hamvakat és a fiolát gondosan egy kis fadobozba helyezték, és háromszor lepecsételve lezárták.
A végleges vizsgálatok után a szent csontjait tartalmazó ládikát feliratozva a vatikáni Ereklyék Kápolnájában helyezték el, ahol megőrzés alatt tartják addig, amíg a mindenkori pápa nem ajándékozza el egy templom számára.

Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 2

http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/
(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz
való hozzászólás, mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)

      Az igazi világosság, a világba jött (vö. Jn,9) és sokakért jött a világba, ugyanakkor a katolikus hit szerint az egyház valamiképp mégis hozzájárul mindenki üdvösségéhez. Dr. Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiatanára kiemeli, hogy a nem hívő is csak azért üdvözül, mert Jézus megváltotta őt. „Isten tudja, hogy miként. A katolikus egyház biztos abban, hogy adott esetben ateisták is üdvözülnek, de azt teológiailag nem tudja pontosan megmagyarázni, hogy hogyan. Isten titkait az egyház sem látja a maga mélységében” – teszi hozzá Csaba atya. Az üdvösség ugyanis azon alapszik, hogy Jézus Krisztus a kereszt áldozatával mindenkit megváltott, azokat is, akik korábban éltek vagy csak később fognak megszületni, függetlenül attól, hogy tagjai-e az egyháznak vagy sem.
     „Mindenki katolikus, legfeljebb még nem tud róla” – mondják néhányan, utalva az egyetemes jelentésű katholikosz szó eredeti értelmére, ám feledni látszanak, hogy sokan visszautasítják, vagy tudomást sem vesznek róla! Az egyháznak még sokat kell tennie annak érdekében, hogy ez a "megváltottságtudat" valahogy eljusson az egyik kiemelten fontos célcsoporthoz, az ateistákhoz is. Ehhez azonban fel és el kellene ismerniük, hogy  "Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk őáltala, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyenek az isteni természetnek, és megmeneküljenek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsák tehát minden gondolatukat arra, hogy hitükkel szolgálják az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet. (2Pt 1,3-7)

     Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Rövidebb videóim (külön nem jelzett időpontokban) napközben is adásba kerülnek! A műsorújságban "Szeretetláng" cím alatt a legalább 15 perces műsoraimat jelölik!

Az Apostol tévének a hét minden napján 24 órás adása van! Én csupán azt a műsorközeget ismertetem, melyben a videóm szerepel! A teljes műsorrend figyelemmel kísérhető:

https://port.hu/csatorna/tv/apostol-tv/tvchannel-371?date=ma
Külön felhívom a Mária Rádió kedves régi hallgatóinak figyelmét, akik évek óta hiányolják a máriás műsoraimat, hogy ezúttal ugyanazokat az előadásokat, vagy újabbakat videóként nézhetik meg az Apostol tévében! Aki nem tudja tévékészülékén fogni, az elérheti az interneten:

https://www.apostoltv.hu/
Az Apostol TV közhasznú missziós televízió, mely támogatásból tartja fenn magát. Ajánlja másoknak is az Apostol TV műsorait, mert ezzel is apostolkodik!

Tisztelettel: a Hajnal Szép Sugara blog szerkesztője

Számlaszám: 11712004-20338211
APOSTOLMÉDIA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Jel a nem hívők számára

     Pellicer mély tisztelője volt az Oszlopos Szűz Máriának; az Ő közbenjárásának tulajdonította elvesztett végtagjának visszanyerését. A következőkben ennek az 

egyedülálló Mária-csodának a leírását olvashatjuk, melyet a helybeliek a „csodák csodájának” neveznek. Az archív dokumentumok évekig tartó tanulmányozását követően Vittorio Messori arra a következtetésre jutott, hogy az egész iratgyűjtemény egy valóságosan is megtörtént eseményről tudósít. A dokumentumok az amputált láb „gyógyulásáról” beszélnek − egy különleges eseményről −, amelynek tényleges megtörténte minden kétséget kizár. Az események részletes rekonstruálása a három nappal az eset után tett, esküvel megerősített és hitelesített írásbeli nyilatkozatoknak, ill. a 68 nappal később kezdődő kánoni kivizsgálásnak köszönhetően vált lehetővé. Forrás:

Ez a cikk, megjelent: Tomas Domingo Pérez. El milagrode Calanda. Y sus fuentes historicas. Edita: Caja Inmaculada. 2007. Valamint magyarul, a SZERESSÉTEK EGYMÁST lengyel kiadású katolikus magazin 5. számában.

A katakomba
     Közismert, hogy az első keresztényeket háromszáz éven át kegyetlenül üldözték. Krisztus után 313-ban azonban Konstantin császár rendeletére megszűntek az üldözések és megengedték a keresztény vallás nyilvános gyakorlását.
     A pogányság temetési szertartása az elégetés volt, ezzel szemben a zsidók mindig sírba, sziklamélyedésbe temették halottaikat, mint pl. Lázárt is. Ezt a szokást követték a keresztények is, akik az üldöztetések alatt a nyilvánosság kerülése okán, halottaikat katakombákban temették, rejtették el. Ezek a föld alatti vájatok, járatok mélyen és hosszan terjedtek a lakott területek alatt. A tetemeket kivájt falmélyedésekbe helyezték és ott imádkoztak mellettük, sőt szentmisét is bemutattak egy-egy kápolnának kialakított részben.
     Egyik ilyen ‒ sok vértanú által megszentelt ‒ keresztény temetkezési hely Róma északi részén a Priscilla katakomba, melyet 1802. május 24-én útépítési munkálatok során fedeztek fel, mivel a föld beszakadt egy munkás alatt. Másnap feltárták a keresztény temetkezési helyet, és május 25-én leltek rá szentünk csontjaira, egy vért őrző kis fiolával együtt. Ez VII. Piusz pápasága idején történt.
     A katakomba-sírok a löszfalba mélyített széles üregek, fedlapokkal lezárva. Filoména esetében az üreg, nem széltében, hanem keskenyen befelé mélyített. (Lásd az alábbi két felvételt, mely egyikénél piros mécses ég!)

Az érdekesség azonban az, hogy a három részből álló fedlap mégis széltében fedhette a nyílást, jóllehet ezek már le voltak esve.
     A lapokon a vértanúság piros jelei voltak láthatók felirattal, melyek sorrendje nem volt egyértelmű. Első olvasatra következő volt kibetűzhető: LUMENA - PAX TE - CUM FI (felső sorrend szerint)
A nehezen értelmezhető felirat, a lapok átrendezésével vált érthetőbbé: PAX TECUM FILUMENA /Béke veled Filumena/ (alsó összerakás) (Forrásokat lásd az első részben!)

(folyt.)

Üdvözülhetnek-e az egyházon kívüliek? 1

http://index.hu/tudomany/2013/05/26/ateistak_a_mennyorszagban/
(Az elkövetkező három poszt az INDEX netes hírújságban olvasottakhoz való hozzászólás,
mely a szerkesztő álláspontját tükrözi!)

     "Az Úr mindenkit megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is" – hangsúlyozta Ferenc pápa, aki Márk evangéliumának egy szakaszához fűzött kommentárt 2014. január 23-i szentmiséjén. A jelenetben Jézusnak azt panaszolják fel tanítványai, hogy olyanok tesznek a nevében jó cselekedeteket, akik valójában nem is az ő követői.
     A példabeszédet sokan úgy értik, mintha a pápa azt mondta volna, tulajdonképpen mindegy, hogy valaki keresztény-e vagy sem. Természetesen szó sincs róla, nem kizárva persze Isten végtelen Irgalmasságát sem! Az Evangélium, egyértelműen kimondja "nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell". (Apcsel 4,12) Tehát nem másvalaki által, a próféták vagy vallásalapítók közül, hanem egyedül Jézus Krisztus által (!), mert egyedül csak Őt igazolta az Isten! Ő az, akit Isten a halálból feltámasztott, nem látott romlást és őáltala mindenki megigazulhat. (vö. Apcsel 13,37-39)
     A kritikusabbak szerint az Egyház „monopolizálja az üdvjavakat”, vagyis azt képviseli, hogy csak a papság közreműködésével és az általa szentesített úton érhető el a megváltás. Az „extra ecclesiam nulla salus”, vagyis az egyházon kívül nincs üdvösség dogmája valóban sokszor szolgált a történelem során arra, hogy az egyház a saját jelentőségét támassza alá. Ha az Egyház nem is hangoskodik e kérdésben, mégis e jézusi tanítás elvetése, vagy ismeretlen szélességre tágítása, az evangéliumi tanítás súlyos csorbítása lenne! Az üdvösség nagy misztérium, mindazáltal „Az üdvösséghez azért mégiscsak az egyházon keresztül a legkönnyebb eljutni” – emeli ki Török Csaba atya.

Akik a »semmi istenének« buzgó hívei

Horváth Mária előszava
     Egy különleges szent ünnepe van augusztusban, egy olyan gyermeklányé, akit nagyon sokan szeretnek, tisztelnek, akinek a segítségét sokan kérik.
     Akkor ismertem meg őt, amikor kislányom 13 éves volt.
Felfigyeltem Szent Filoména gyermeki, törékeny lényére, ugyanakkor lenyűgözött határozottsága, a hitért való kiállása és óriási tűrőképessége a szenvedések elviselésében.
Leánykám kezébe adtam a kis könyvecskét, aki megnézte a róla festett Feszty Masa képet, és megtetszett neki. Elkezdtük olvasni életének történetét.  Rabul ejtett minket.
Abban az időben gyermekem kedvenc szentje lett ő és ezért megkértem, vigyázzon rá az Égből, imádkozzon érte és segítse útján Jézus felé.
     Sajnos, a későbbiekben eltávolodtunk Szent Filoménától ‒ nem azért mert csökkent volna az iránta való tiszteletünk ‒, hanem azért, mert más és más szentek kerültek előtérbe életünk során.
Közben kislányom felnőtt, amikor is egy Szent Filoména ünnepre hívott el valaki, Pasarétre. Augusztusi hőség volt, úgyhogy eleinte el sem akartam menni. Végül mégis rávettem magam, a hónap közepe lévén a Szűzanya iránt érzett lángoló szeretetem miatt.
     Amikor megláttam a Filoménáról készült festményt, valahogyan meg-dobbant tőle a szívem. Könnyes szemmel néztem őt és új szeretet ébredt bennem e fiatal szent iránt. Kérni kezdtem őt megint a lányomért és jól jött, amikor a mise végén kezembe adtak egy Szent Filoménához írt rózsafüzért és kilencedet.
     Lányom ezt követően férjhez ment és egy sajnálatos betegség miatt úgy tűnt, majdnem kizárt a gyermekáldás.
Sokat imádkoztam, elsősorban az Égi Anyához, Máriához, kértem Jézust, és Szent II. János Pált is és akkor hirtelen kezembe került a kapott Szent Filoména rózsafüzér.
Éreztem, hogy most nagy erővel hozzá kell fordulnom, mert ő segítségére van a gyermeket váró édesanyáknak.
Nem csupán imádkoztam a leírt imákat, hanem minden nap a szívemből kérleltem őt, segítsen a lányomnak: imádkozza ki a gyermeket a számára. Mélyen könyörögtem, és elvégeztem a kilencedet.
Nem telt el sok idő, és lányom áldott állapotba került.
     Köszönöm Neked kedves Szent Filoména, köszönöm, hogy segítettél! Tudom, és éreztem kedves lényedet imáim alatt, tudom, hogy közbenjártál lányomért, akinek egy gyönyörű, kedves kicsi lánykája született.
Dicsőség érte az Úrnak!
     Most hálából örömmel segítettem Csodatévő Szent Filoména élettörténetének összeállítását.

Források:
E.D.M. Paul O'Sullivan, A csodatévő Szent Filoména (Debrecen)
Zippernovszky Judit, Csodatevő Szent Filoména – Szent Gellért Kiadó. 1995.
Internet: Forrás 1 ; Forrás 2

Nem akarásnak nyögés a vége!

Elszakadás az Egyháztól, Krisztustól és Istentől

     1517-ben zajlik le Luther téziseinek kitűzése. Ez a döntő kezdet – legalábbis kívülről nézve – a protestantizmus számára. Luther a két megadott küldetésből csupán egyet: Krisztus közvetítését Isten felé fogadja el, míg az Egyház közvetítését Krisztus felé már nem. Ezért hangzanak el Luther programszerű kijelentései: „Egyedül az írás”, és az Egyház tanítóhivatala nem; „Egyedül a kegyelem”, és a papság és a szentségek által való közvetítés nem; „Egyedül Isten”, és a menny szentjeinek közvetítése nem.

     1717 hozta meg az elszakadás második fokát. Ez az év a szbdkmvesség megalakulásának éve Angliában. Luthernek az Egyház és tanítóhivatala szembeni visszautasításából kis idő múltán logikusan következett Isten e világon belüli kinyilatkoztatásának alapvető elutasítása is. De mivel Isten eme kinyilatkoztatásának Isten emberré válása a csúcspontja, ez valójában Isten emberré válásának elutasítását jelenti. Ezzel az első megjövendölt lépés valóra válásának lehetünk tanúi: „Aki titeket elutasít, engem utasít el.” Ahogy Luther az Egyház közvetítő szerepét elutasította, úgy utasítják el a szbdkmvesek Krisztust, és vele minden közvetítést vagy hidat Istenhez. Ezért képviselik ők a deizmust, mely mind az isteni gondviselést, mind a csodák lehetőségét tagadja.

     1917 hozta meg az Isten elleni szociális forradalom második logikus lépését. Minekutána 1717 óta Istennek mindennemű működését és beavatkozását e világba tagadták, konzekvens módon értek el az utolsó lépéshez, a tökéletes ateizmushoz és antiteizmushoz. Ugyanis a kommunizmus lényegét tekintve nem más, mint egy harcos szociális ateizmus, és nem csak egy gazdasági rendszer, melyhez csak külsőleg jönne hozzá az ateizmus.

10 p. 29mp.  https://www.youtube.com/watch?v=FKIfDTI6A8Q

Egy ateista hogyan is hihetne a csodában?

     1985. április 16-án volt koporsós temetése 6 pap és nagyszámú gyászoló jelenlétében. A búcsúbeszédet P. Böcskei József Bertold OCD kármelita atya mondta, aki jól ismerte Erzsébetet, az általa képviselt ügyet pedig hitelesnek tartotta.

1997 tavaszán, egykori szobája helyén Dr Takács Nándor Jusztin OCD megyéspüspök, szóbeli engedélyével kis kápolna épült.

2000. június 22-én legidősebb leánya − testvérei beleegyezésével −, exhumáltatta és a családi sírhelyre, a Remetekertvárosi Szentlélek plébánia altemplomába helyeztette. Az Érd-Ófalui kihantolásnál hárman voltunk jelen: Erzsébet asszony legidősebb lánya, Cecília († 2015), férje és e sorok írója! A kissé domboldali sírhely, valószínűleg vízmosásos, mert Erzsébet asszony maradványai teljesen elenyésztek, koporsójával együtt, és csak a fehér műszálas szemfedél-bélelés tette lehetővé a maradványok kiemelését, mely igen kis térfogatú volt. Senki nem szemrevételezte!

A kis „batyu” méretű maradványokat, mindenestől az osszárium ládába helyezték! Ezt követően hárman az autómmal a Remetekertvárosi Szentlélek templomhoz mentünk, ahol már várt bennünket − volt lelkivezetője −, Dr Antalóczi Lajos pápai prelátus, aki a beszentelést végezte. A templomi sírhelyen Erzsébet asszony osszáriuma mellé egy szentkép lett elhelyezve, mely a keresztre feszített Nagy-Magyarországot ábrázolta. Ezt is megáldotta Lajos atya!

Mindannyian meg voltunk rendülve, és a kínos csendet  Antalóczi atya törte meg: „Egy nagy szentet temettünk” – mondta, és mint aki elcsodálkozott saját kijelentésén, még hozzá fűzte: „De ezt már csak a megújult világban fogják felismerni!” És ekkor idéztem az Úr szavait, melyeket Erzsébetnek mondott: „A jövő világa készül, és Anyám mosolya beragyogja a földet!” (1971. VII. 26.) – talán meg se éljük, fűztem hozzá.

„Én a legkevésbé!” – vágta rá Lajos atya, és elindult az autója felé. (2000. december 16-án magához szólította az Úr!)

Megjegyzés: Az eredeti, templomi dupla-sírhelyet 2000 után a plébánia önhatalmúlag szimpla méretűre cserélte, mely az előző helytől két méterre jobbra van. (Ez a mai sírhely!)

A Szentlélek templom volt az, ahol Erzsébet asszony éjszakába menően oly sokat adorált, és ez volt az a hely, ahol csendes magányában, maga Jézus szólaltatta meg az orgonát a „Templom csendes mélyén” gyönyörű dallamával. (lásd I/75)

Még a közvetlen kortársak is értetlenkedve szemlélhették egy többszörösen árva leány, majd hat gyermekkel özvegyasszony csapásokkal teli küzdelmes életét. De azt már csak a jövő világa lesz képes felismerni hálálkodva, hogy Mária Szíve Szeretetlángjának a történelem sötét hamujában rejtőző parazsát Erzsébet asszony kitartó küzdelme szította fel, hogy beragyoghassa az egész világot.

A Lelki Naplóban így szól az Úr: „Áldani és magasztalni fogják Istent, hogy ily kincsekkel tartalmas életre segített (téged) határtalan kegyelmeivel, melyekből a földön élő felebarátaid bőséggel meríthetnek, és követhetik életed egyszerű útját, mely által ők is Hozzám jutnak.” (III/200)

(Vége!)

Az ateisták minduntalan azt kívánják bizonyítani, hogy az ember valójában állat. A történelem során megnyilvánuló hatalmi túlkapásaik kétségkívül ezt látszanak igazolni!

     Mint említettem, Erzsébet 1984-ben betegeskedni kezdett és fokozatosan „leépített” maga körül mindenkit. Úgy nézett ki a dolog, mint akinek valami végső fáradtság és sértődöttség folytán elege volt mindenkiből! Ennek természetes magyarázata egyfelől a szüntelen gyomortáji fájdalmak, másfelől (mint később kiderült), jelentős mértékben az új lelkivezetőnek (I. J.) tudható be, aki talán kíméletből is, de igyekezett mindenkit kizárni Erzsébet asszony addigi környezetéből.

Sajnálatosan erre a sorsra jutott a titkára is, ezen életrajz írója!

Amikor megkérdeztem efelől, miszerint már nem vagyok 'titkár'? Ő ekként válaszolt: „Én, Fiacskám nem azt mondtam, hogy a Szűzanya visszavonta a megbízását − te csak dolgozz tovább −, hanem azt, hogy mellettem nincs már semmi feladatod, tehát fölösleges hozzám járnod!”

Lelkivezetőjéről annyi elmondható, hogy 2-3 naponta meglátogatta Erzsébet asszonyt hidegkúti otthonában, segítő asszonyokat is vitt az ápolására, megáldoztatta, sőt szentmisét mutatott be a betegágynál! Arra azonban az atya mindig ügyelt, hogy senki ne keveredhessen a beteggel beszélgetésbe − ebből következően −, szinte kizárólagosan csak a lelkivezetőjével értekezhetett. Okkal tételezhető fel tehát, hogy ez a helyzet nagymértékben befolyásolta Erzsébet asszonyt a döntéseiben!

1984 végén súlyosbodott az állapota, novemberben kórházba szállították. A Szent János és a Tétényi úti Kórházban is kezelték.

1985. március 24-én a kórházból, körzetorvosi felügyelet mellett ápolásra magához fogadta az idős Hámori házaspár Törökbálintra.

Erzsébet bár sokat szenvedett, fájdalomcsillapítót nem kért, és boldognak mondta magát, amiért nem kórházi körülmények közt tölthette napjait.

1985. április 11-én rózsafüzérrel kezében, szentségekkel többször megerősítve, arcán enyhe mosollyal költözött az égi hazába. Bizonyára a lelkivezetője iránti hála vagy rábeszélés késztette Erzsébetet, hogy kívánságára −, melyet magnóra mondott −, Érd-Ófaluba kérje temettetését.

(folyt.)

   Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket.

Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására.

(Szeretetláng Lelki Napló I/58)

Az államfő részt vett egy magyar szerzetes szobrának avatásán Fatimában

MH/MTI – 2015.03.07.

     A fatimai jelenések azt üzenik a világnak, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak – mondta Áder János köztársasági elnök a portugáliai Fatimában.

     A magyar államfő Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek társaságában részt vett Kondor Lajos verbita szerzetes szobrának felavatásán, és helyezett el koszorút.
     Áder János kiemelte, a portugáliai csoda, amelynek elismertetéséért rendkívül sokat tett a magyar szerzetes, azt üzeni a világnak, hogy kitartó hittel és a béke iránti imádsággal véget lehet vetni a háborúnak, továbbá a Földet pedig éppúgy meg lehet menteni a pusztulástól, ahogy "lelkünket is megmenthetjük a pokol tüzétől és a kárhozattól".
     Kondor Lajos 1928-ban született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon. 1946-ban lépett be a verbiták közé. Németországi tanulmányai után, 1954-ben küldte rendje Portugáliába, ahol a szemináriumban volt nevelő és tanár. 1961-től a még kiskorukban elhunyt fatimai pásztorgyermekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének posztulátora lett. 2006 januárjában Jorge Sampaio, Portugália köztársasági elnöke a Portugál Köztársasági Lovagrend parancsnoki rangjával tüntette ki. Ugyanebben az évben, a magyar nemzeti zarándoklat alkalmával Magyarország lisszaboni nagykövete adta át a szerzetesnek a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Kondor Lajos 2009-ben halt meg. E nagy magyar papi személy, egy "olyan korban kötelezte el magát Isten és az emberek szolgálata mellett, amikor a kommunista diktatúra magyarországi helytartói a nép ellenségeit látták mindenben és mindenkiben, aki fölött nem gyakorolhattak hatalmat" – fejtette ki a magyar államfő. Felidézte, a magyar szerzetes Salzburgban tanult filozófiát, teológiai végzettségét Németországban szerezte és Bonnban szentelték pappá 1953-ban. Innen egy évvel később került Portugáliába, ahol élete végéig Fatima lett az otthona magyar szerzetesként - fűzte hozzá.
Áder János megjegyezte, Kondor Lajos sokat tett azért, hogy Fatimából ismert zarándokhely legyen, az ott élt pásztorgyermekeket pedig boldoggá avassák. "De Kondor Lajos jót tett velünk, magyarokkal, akiket hazájától távol élve is mindvégig testvéreinek, honfitársainak tekintett. Összetartotta a nyugati magyarságot azzal, hogy feladatot állított eléjük. Hatalmas szerepe volt a Magyar Kápolna és a Magyar Keresztút megépítésében. Tudta, hogy ezek a stációk azoknak is közös imahelyet teremtenek, akik hazájuktól távol élnek" – hangsúlyozta.
A köztársasági elnök az összefogás, valamint a méltósággal élt élet és az emberi jócselekedetek csodájaként jellemezte azt, hogy a magyar szerzetes hazájától sok ezer kilométerre golgotát emeltetett.
     Az államfő beszéde után Erdő Péter bíboros megszentelte a szobrot. Az ünnepségen az M1 Híradó tudósítójának beszámolója szerint mintegy kétszázan vettek részt. Paulo Fonseca, a település polgármestere arról beszélt az ünnepségen, hogy Kondor Lajos hidat képez a két ország között. Mindig a fatimai üzenet tolmácsolását tartotta feladatának, közelebb hozta a híveket Istenhez és a jelenések üzenetéhez - emlékezett.
Erdő Péter bíboros – aki megáldotta a magyar kálvária felállításának ötvenedik évfordulójára készített emléktáblát a fatimai Szent István kápolnában – ott elmondott beszédében reményét fejezte ki, hogy az emlékmű a magyarság szeretetét fejezi ki a fatimai Szűzanya és egész Portugália iránt, és annak a reménynek is a jele lesz, amely "végigkísér minket egész történelmünk során".
     Erdő Péter szintén arra emlékeztetett, hogy Kondor Lajos életműve szorosan összeforrt a fatimai kegyhely fejlődésével azáltal, hogy a gyermekkorukban elhunyt fatimai pásztorgyermekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatási ügyének posztulátora volt.
A magyar szerzetes volt a lelke a világban szétszórt magyarság összefogásának is, amely lehetővé tette, hogy itt, Fatimában megépülhessen a magyar kálvária és a Szent István kápolna – mondta a bíboros.
A Szűzanya imádságot, szívbéli megtérést, bizalmat kért, és lenyűgöző vízióban rajzolta meg a véres XX. századot, amely az egyházat, és az Istenre néző emberséges élet eszményét egyaránt pusztulással fenyegette - fejtette ki Erdő Péter. Felidézte, hogy II. János Pál pápa, a Szent Péter téren ellene elkövetett merénylet után a saját életben-maradását is a Fatimában tisztelt Boldogságos Szent Szűz közbenjárásának tulajdonította.
A bíboros kifejtette, Szűz Mária annak ellenére is velünk van, hogy számos értelmetlen, fenyegető gyűlölködés, vagy testvérgyilkos háborúskodás, a keresztények elleni meg-megújuló gyilkos erőszak hullámai tapasztalhatók világszerte.
     A szoboravatást megelőzően Erdő Péter és António Marto leiria-fátimai püspök közösen mutatott be szentmisét az ötven évvel ezelőtt készült magyar kálvária közelében lévő Szent István-kápolnában. A misén részt vett Áder János és felesége, Herczegh Anita asszony is. Az M1 Híradó tudósítójának beszámolója szerint a misén csaknem kétszázan vettek részt, helyiek és zarándokok is.
Az államfő és felesége ezután koszorút helyezett el Kondor Lajos sírjánál is.

Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/19215/Csak_akkor_gyozhetnek_a_rossz_eroi_ha_a_jok_tetlenek_maradnak

Férfi és nő keresztény szemszögből

Werner Neuer azonos című könyve nyomán, részletek.
(Forrásunk, a Szent Margit Lap 67. és 68. számában jelent meg)

  A keresztények meggyőződésére, viselkedésére (értékrendjére), soha nem szolgálhatnak zsinórmértékként a tudományos kutatások, melyek mindenkor revízió alá eshetnek. A mérce inkább a Szentírás, mely Isten kinyilatkoztatásaként mélyebb igazságokat tartalmaz, mint amire bármely emberi tudomány képes. Ez semmiképpen nem jelenti a tudomány lebecsülését, hiszen a valódi tudomány segít a híveknek az Isten által kinyilatkoztatott igazságok mélyebb megértésében.
     A keresztények első jelentős következtetése a nemek tudományosan megállapított különbözőségéből az, hogy Isten a férfit és a nőt azért teremtette különbözőnek, mert különböző szándéka van velük. Mert a nemek sajátossága nem egy vak evolúciós folyamat véletlen eredménye, hanem Isten tudatos és terv szerinti teremtő aktusának eredménye. Minden, amit Isten létrehoz, tehát az ember nemisége is, Isten mély szándékából fakad és az Ő magasztalására szolgál. A nemeknek tehát az a feladatuk, hogy megvalósítsák Isten teremtő szándékát és ezzel megdicsőítsék Őt. Ez azt jelenti az emberek számára, hogy nemi sajátságukat hálásan igenelik és tudatosan kibontakoztatják. Az ember Istentől teremtő életre hívatott. Ha fellázad Isten teremtése ellen, magát pusztítja el. Ha a nemek nemi létük ellen lázadnak és megpróbálják nemi sajátosságukat tagadni, az élő Isten ellen lázadnak és életüket a pusztulásnak szolgáltatják ki. A nemiség területén eluralkodó legsúlyosabb tévedések korában a keresztényeknek az a feladata, hogy életükkel megmutassák, miként lehet a férfilétet és a nőlétet Isten szándéka szerint kibontakoztatni, és miként válik ez a legnagyobb boldogság forrásává.
     A Krisztusban hívő férfin látni kell, hogy örömet jelent férfinak lenni, miként a nőn, hogy öröm számára nőnek lenni. A Szentlélek segíteni akar nekünk abban, hogy Isten teremtő szándéka a nemekkel örömteljes módon megvalósuljon.
     Nem akarjuk a nemek különbözőségéről szóló fejtegetésünket anélkül lezárni, hogy ne mondjunk valamit a férfiről és nőről való tudásunk korlátairól. Bármilyen gazdagok és megalapozottak is ismereteink a nemek különbözőségéről, a nemek keresztény szemszögből való vizsgálata megmutatja, hogy a férfilét és nőlét tökéletes racionális megértése el van zárva előlünk: Isten bölcsessége, mely minden művében megmutatkozik, mindig nagyobb annál, mint amit mi, behatárolt emberek képesek vagyunk felfogni. A férfi és nő fölött is mély titok lebeg, mely bennünk ámuló hódolatot kelt. A nemekről való összes tudásunk szükségszerűen csak töredékes marad (lásd: 1Kor 13,9), még akkor is, ha ezt a modern tudományhívő ember nem akarja elfogadni. A keresztények számára azonban az a tudat, hogy léteznek kifürkészhetetlen titkok, nem jelent megütközést, ez sokkal inkább a teremtő elképzelhetetlenül gazdag bölcsességének dicsőítésére sarkalja őket; mert „Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma”. (Jób 5,9)

Forrás 

 https://youtu.be/tFNZv_l2RPE

Megemlékezés egy igaz emberről

      Drága Kondor atyánk kitörölhetetlenül kapcsolódik Fatima történetéhez. A Fatimai Szűzanya a háborúzó emberiség és a szenvedő egyház számára elhozta a vigasztalás és a remény üzenetét Szeplőtelen Anyai Szívének gyengéd és anyai nyelvén, amely meghallja a gyermekek fájdalmát: „Szeplőtelen Szívem végül diadalmaskodni fog!” Mintha azt mondaná: legyetek bátrak, bízzatok: nem hagylak egyedül benneteket, a végén győzni fog a Szeretet és a Béke! Ugyanakkor arra is meghív, hogy együttműködjünk ebben a feladatban a világ bűnöseinek megtéréséért engeszteléssel, imádsággal, szentségimádással és bűnbánattal. Ez egyfajta meghívás, hogy belépjünk az isteni Szeretet Óceánjába, álljunk ellent és ne adjuk meg magunkat a rossznak; vállaljuk felelősségünket a szeretet, a jó és a béke győzelmének szolgálatában; s magunkon kezdve formáljuk át a világot.

     Így fogta fel a mi kedves Kondor atyánk Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét. Számára az engesztelés a Szűzanya üzenetének magja volt. Ezért írja: „A Mária Szeplőtelen Szívének való odaszentelődés, az engesztelés és a megszentelődés ugyanazt a dolgot fejezi ki, és ezeket szükségszerűen az egész ember teljességével mély egységben és harmóniában kell megvalósítani.”
Ez valami olyasmi volt, amit ő meg is élt. Egyszer amikor betegségének végső szakaszában felkerestem, elárulta nekem: „Úgy akarom megélni a szenvedést, mint engesztelési felajánlást, ahogy a pásztorgyermekek tették.” Erre azt feleltem: „Ajánlja fel szenvedését a papi hivatások ajándékáért, amelyre az egyházmegyének olyan nagy szüksége van”. „Igen, igen” – felelte nyugodtan, mint aki nagy békét érez.
     Haláláig kimutatta az Egyház iránti mély szeretetét. Kötelességünk, hogy a Leiria-Fatimai Egyházmegye és a portugál Egyház nagy jótevőjének nyilvánítsuk őt. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerével nagy segítséget szerzett több egyházmegyének, plébániáknak, szemináriumoknak, kolostoroknak és szociális ügyeknek. A portugál egyház nagyon hálás neki és sosem felejti el őt.
A hit és a remény tekintetével nézzük most Kondor atyánkat, aki Isten boldogító szívében, teljes közösségben a szentekkel mindörökre él, elmélkedik és ízlelgeti a Szűzanya és a kis pásztorok örömteli társaságában Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Arcának szépségét és irgalmas szeretetének minden gazdagságát!

António Marto Leiria-fatimai püspök ( Forrás )

TALÁLKOZÁSOK: 01. Kondor atya köszönti VI. Pál pápát;

02. II. János Pál és Kondor atya;

03. A Szűzanya és fatimai fia;

04. Lúcia nővér és Kondor atya;

05. A fatimai püspök, Orbán Viktor és Kondor atya 

     De lássuk újból lelkivezetője Dr Antalóczi Lajos véleményezését: „Évekre szóló személyes ismeret után elmondhatom: Erzsébet asszony egyszerű, de szívós, sokat szenvedett, kitartó egyéniség volt, akit az élet terhe, a keresztek nem törtek meg, hanem acélossá formáltak. Erős asszony volt, akinek az életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való megalázódás. Idealizált lenne azonban az Erzsébet asszonyról alkotott kép, ha letagadnánk természetéből fakadó emberi gyengéit. Mindezek ellenére viszont határozottan ki kell jelenteni: Erzsébet asszony ezt a Lelki Naplót természetfölötti közreműködés nélkül nem tudta volna megírni. Nem lett volna rá képes! A Szeretetláng Napló esetében a jó szándékú emberi mesterkedés teljesen kizárt. Erzsébet asszonynak a Szeretetláng révén nagyon sok megaláztatásban volt része. Ugyanakkor hetente több napon, kenyéren és vízen böjtölt húsz éven át. Életét különösen megnehezítette, hogy a Szeretetláng révén látványos esemény nem történt. Nem volt gyógyulás, nem volt napcsoda, forrás vagy könnyezés stb. Csupán gyümölcsökről beszélhetünk, amiről a belső csoda megtapasztalói tanúskodnak. A csodák a lelkek mélyén mentek végbe. Jóllehet, ez a legnagyobb csoda, hiszen valamennyi jelenés minden eseménye éppen ezt a célt szolgálja, jelen esetben ennek nem voltak külső jelei, csak gyümölcsei. A lélek átformálódása pedig nem minden esetben látványos. Egyetlen regisztrálható, de mégis a legmeggyőzőbb fejlemény a Szeretetláng fogadtatása volt az egész világon. Kínától Amerikáig, Ausztráliától a skandináv államokig rengeteg nyelven és rengeteg országban közkézen forgott. Még japánul is kiadták. (Később szót ejtünk a Szeretetláng csodálatos kivirágzásáról Közép- és Dél-Amerikában.) Erzsébet asszonynak, aki igen megszenvedte a kételkedést is, ez volt egyetlen bizonysága és vigasztalása.”

(Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000.)

A Szeretetláng Mozgalmat hazánkban Erdő Péter bíboros érsek már 2009. június 5-én jóváhagyta 494-1/09 számú Dekrétumában, melyet másnap a X. Országos Szeretetláng Találkozón hirdetett ki – részlet: „...Jelen soraimmal a krisztushívők jogi személyiséggel rendelkező egyházi magántársulásaként az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében megalapítom a Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom Társulást. A társulás életére és munkájára Isten bőséges áldását kérem. Szolgáljon működésük hazánk lelki megújulására!” – idézet vége!

Erzsébet asszony Lelki Naplóját, Nihil obstat- és Imprimaturral a Magyar Katolikus Egyház kiadója, a Szent István Társulat adta ki 2010-ben!

(folyt.) 

(Kép: Erdő Péter jóváhagyó beszéde a 2010-es Országos Szeretetláng Találkozón.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, 

mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! 

Légy te az első!

 https://youtu.be/1DYbtfMjDyI

A leghíresebb verbita utolsó napjai

     Kondor Lajos atyát a végzetes betegség (leukémia és a hólyagrák) teljesen legyengítette, sokat szenvedett, de nem panaszkodott semmire, pedig járni sem volt képes. Amikor megkérdezték tőle, hogy van, mindig mosolyogva válaszolta: „Ó, nagyon jól!”, pedig a napi gondozás – beleértve még az etetést vagy a testhelyzet változtatást is – kellemetlenséggel járt számára, bár ezt igyekezett leplezni. Továbbra is dolgozni szeretett volna. Utolsó intézkedése az volt, hogy Lúcia nővér könyvét 19 nyelven tegyék közzé az interneten. Megtörtént, és  ITT található magyar nyelven is. Fatima nagy Apostolának legvágyottabb és legboldogabb percei – hasonlóan a három fatimai gyermekhez –, a szentáldozás volt. Ekkor mindig nagyon összeszedte magát, hogy méltón és engesztelő imádással fogadhassa az "Elrejtőzött Üdvözítőt" – ahogyan a kis boldog Jácinta nevezte az Oltáriszentséget. A végén mindig együtt mondta környezetével az Angyal imáját:

„Istenem hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Benned és Szeretlek Téged. Bocsánatot kérek mindazokért, akik nem hisznek és nem imádnak Téged, nem remélnek Benned és nem szeretnek Téged. Amen”

Amikor az áldoztató pap áldást adott rá és elbúcsúzott tőle, akkor mindig csendben folytatta:

„Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek! Mélységes alázattal imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld valamennyi tabernákulumában, engesztelésül a szentségtörésekért a szidalmazásokért és közömbösségért, melyekkel Őt megbántják. Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szíve által könyörgök Hozzád a szegény bűnösök megtéréséért. Ámen.”

     Kezelő orvosa (Branca doktornő) saját betegeként kezelte Lajos atyát és rendszeresen látogatta Coimbrából. Ugyanígy Ângela nővér és Béla nevű unokatestvére, akik mindketten orvosok. Az utolsó napokban makacs láza volt. Branca doktornő október 28-án kereste fel utoljára. A diagnózis kritikus volt. 12 óra körül, amikor elbúcsúztak, Kondor atya azt mondta neki: „vége a látogatásnak!” Ő nem értette, vagy úgy tett, mint aki nem érti és azt felelte: „a holnapi viszontlátásig!” Rendesen evett és kért egy kis narancslevet. 14 óra körül megállt a szíve.
     Véget ért a látogatás és elkezdődött az ünnepi találkozó. Már megtanult lábak nélkül járni és szárnyak nélkül repülni. Véget ért a találkozás a szenvedéssel és a törékenységgel, és kezdődött a teljes együttlét szeretteivel: a Szentháromsággal, a Szűzanyával és a pásztorgyermekekkel. Már csak a bűnösök megtéréséért való szeretet égeti őt, mint mindenkit a Mennyben. Úgy halt meg, ahogyan az engesztelő imádásról írt keresztútjában fogalmaz:
„Segíts úgy meghalni, mint a Fiad, hogy azt mondhassam: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”

( Forrás nyomán!)

     Erzsébet asszony a három unokáját 16 évig nevelte, és már a 80-as évek elejére egyre fáradtabbnak érezte már magát. Ennek ellenére  elvállalta egy kedves ismerőse idős és vak apjának – Hanzi bácsinak – a gondozását, némi fizetség fejében. Erzsébet asszonynak a vérében volt az ápolás és a szeretetszolgálat. Egyfelől úgy érezte, hogy összetört lelke egy újabb feladattal rendbe jöhet, másfelől tervezgetett álma volt, hogy a családi ház szeretetotthonná alakuljon, amit mellesleg † Tüttő György, angliai főlelkész atya (későbbi prelátus) ajánlott neki! Ehhez azonban az kellett volna, hogy gyermekeit örökrészük szerint kártalaníthassa.

Nos, az első és egyben utolsó páciense volt Erzsébetnek ez a vak Hanzi bácsi, aki nagyon jól érezte magát, úgyhogy bármeddig maradt volna, és valóban igen figyelmes gondozásban volt része − jóllehet egy év után −, hirtelen belealudt az örökkévalóságba!

Erzsébet néni mesélte, hogy egy alkalommal sajtot készített elő a bácsi reggelijéhez, és a szeletelésnél egy piciny foltot látott meg rajta. Valami azt súgta neki, hogy „nem számít, úgy sem látja!” Lelke mélyén azonban az Úr hangját hallotta: − Nekem is így adnád oda? – mint mondta, igen elszégyellte magát!

A Szeretetláng látnokának egészsége azonban nem volt már a régi! Több gondoskodásra és figyelmességre lett volna neki is szüksége. A bácsi halálával Erzsébet asszony úgy érezte, hogy minden téren magára maradt, hogy égi megbízatását egyáltalán nem sikerült megvalósítania, és ezért a lelkivezetőit is vádolta! Ettől kezdve Erzsébet asszony kissé rezignáltabbá vált, mint aki nem találja a helyét. A gyomrát fájlalta, és nem kis iróniával meg is említette, hogy „amíg évekig böjtöltem, a gyomromra semmi panaszom nem volt!”

Hogy kiválasztott volt-e Erzsébet asszony?

Valamennyien a kiválasztottságra születünk, melyre a keresztségben kapunk isteni pecsétet. Ám az, hogy ezt mennyiben sikerül betöltenünk, sajnos többnyire a halál után derül ki. „Íme, ilyen voltál és ilyennek kívántalak téged – mondhatja nekünk szomorúan az Isten.” (Raoul Plus SJ) Nem volt ez másként Erzsébet esetében sem! Az viszont feltűnő, hogy már kora gyermekkorától kezdve az élete ritkamód erőt próbáló volt. Életének nehéz éveiben is „ösztönösen” Mária-tisztelő volt, sorsának rendeződését követően azonban nagy rózsafüzérező lett. Példás kegyelmi életet élt, de minden feltűnés nélkül!

Montforti Grignon Szent Lajos azt írja, hogy „a Mária-tisztelet, a kiválasztottság biztos jele”! (vö. TMT 40; 200; 250)

(folyt.)

(Kép: Hogy Erzsébet asszony nem hiába küzdött az égi megbízatásával, példaként mutatok egy Mexikó-városi óriásplakátot.)

 https://youtu.be/uTCucrQO6ZI

      Kondor Lajos SVD atya, Boldog Ferenc és Jácinta szenttéavatási perének posztulátora 2009. október 28-án, 81 éves korában elhunyt. Temetésére október 30-án a fatimai Szentháromság templomban került sor. A szertartást António Marto leiria-fatimai püspök vezette több mint 150 pap, valamint Kondor atya kettőezerötszáz barátjának és ismerősének jelenlétében. Kondor atya földi maradványait a fatimai temetőben helyezték örök nyugalomra, az Isteni Ige Társaság sírboltjában. Forrás

    Fentebb két döbbenetes adat tűnik ki. Az egyik, hogy 28-án hunyt el és 30-án már el is temették! Ugyan bizony, miért volt e nagy sietség? A választ sejteti a második meglepő adat, miszerint "több mint 150 pap, valamint Kondor atya 2500 barátjának és ismerősének jelenlétében". A Fatimai Kegyhely vezetőségében ugyanis komoly aggodalomként rémlett fel a lehetőség, hogyha néhány napot hagynának a világszerte népszerű Kondor atya híveinek és barátainak, akkor minden kontinensről – és Nagy-Magyarországról is (!) – olyan további, akár tízezrek érkeztek volna a temetésére, hogy "nehézséget" jelenthetett volna a róluk való minimális gondoskodás is!

     Megjegyzem, ez a gondolkodásmód semmi mással nem indokolható, mint a kicsinyességgel és ez bizony, méltatlan volt Fatima Nagy Apostolának emlékéhez (annál is inkább, mivel a világ egyik legjobb költségvetéssel bíró kegyhelye a fatimai)!

    A Mennyek Országában viszont nem volt kapkodás, de annál nagyobb várakozás a boldog beteljesülésre, amikor a Szeplőtelen Szűzanya Szívére ölelhette legendás pap fiát!

Bizonyára így is volt!

     Én, aki jelen voltam a püspöki kihallgatáson – nézetem szerint –, az Erzsébet asszony szemszögéből a legalábbis eredménytelennek látszó 20 évnyi küzdelme felőrölte addigi türelmét, melyhez még rásegíthet a bontakozó betegsége is. Az, hogy Gyula püspök kétségkívül kissé lekezelően és valóban számonkérő hangnemben beszélt, nem lehetett újdonság Erzsébet számára, hiszen a Szeretetláng ügyében ezt már megszokhatta. De ami ezután következett, arra vonatkozik az említett, „nagyon is földi” kifejezésem.

Mert végül Mersey Antal atya is menesztve lett, mint lelkivezető! Bizonyos mértékben felém is némi elhidegülés volt tapasztalható Erzsébet asszony részéről, de ezt szóban nem fogalmazta meg!

Lelkivezető pedig kell! És itt jött a képbe egy általa már régóta ismert pap, akiről évekkel korábban még azt a súlyos szavakat mondta, hogy „ez a 'faramuci' atya sajnos gyakran a fickó befolyása alatt áll!” Az, hogy Erzsébet asszony régebben valóban a lelkébe látott-e, lehet, ámde ez a „karizmája” utóbb, úgy néz ki, hogy már nem működött! Az azonban tény és vitán felül áll, hogy élete vége felé, a lelkivezetők iránt valóban egyre türelmetlenebb volt, és akit úgymond „le nem váltott”, csak azért történhetett, mert már nem maradt jártányi ereje sem! Rákja volt!

Mindazáltal, Erzsébet asszony esetében nem vitatható a leglényeg, hogy „a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, s a hitet megtartotta!” (Vö 2Tim 4,7) És hozzá tehetjük: a rábízott ügyért alaposan megszenvedett, mely épp ezáltal elterjedt az egész világon, „még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is” – ahogy írja a Lelki Napló! (I/85)!

(folyt.)

     Az előző részben Erzsébet asszony azon kinyilatkozásáról volt szó, melybe azt állította, hogy égi üzenete van egy neves nyugati érsekhez, melyet csak neki mondhat el! Ennek kivitelezésére egy plébános kevés!

Így tehát első lépés volt, hogy Mersey atya felkereste Dr. Szakos Gyula megyéspüspököt, akivel abban maradtak, hogy Erzsébettel közösen beszélgessenek el, kipuhatolják az ügy komolyságát. És itt jött be az, hogyha valami nem igazán „égi”, az nagyon is „földi”!

A fehérvári találkozás ugyanis igen balul sikerült, részint a püspök számon kérő hangvétele miatt, de főként Erzsébet asszony ingerültsége miatt, mely fáradtságának és talán már lappangó betegségének tudható be. Erzsébet, naplójába ezt – igen szűkszavúan írta le: »1981. IV. 6-án püspökatyánál voltunk Atya, a Tibi és én. Ez a látogatás előre bejelentett volt. Alig indult meg a beszélgetés a püspök atya igen nagy eréllyel fordult hozzám és szavaival vádolt. „Hogy mertem én külföldön kinyomatni a Szűzanya Szeretetlángját? Kitől kaptam erre engedélyt? stb.” Engem meglepett ez a kérdőre vonás, de a Szűzanya azonnal a nyelvemre adta a szavakat és én megválaszoltam: 'volt nekem lelkivezetőm, ő intézkedett és én nem is tudtam róla, csak utólag! Ő a kivonatolt anyagot bemutatta nekem, de hogy külföldre megy, azt nem közölte!« (vö IV/29) (Mint e sorok írója tanúsítom, ennél jóval feszültebb volt a beszélgetés, különösen Erzsébet asszony addig számomra ismeretlen és szokatlanul kemény hangnemét illetően!)

Bár a búcsúzás szívélyes volt, hazafelé Erzsébet asszony Mersey atyát és engem vádolt a kínos helyzetért, miszerint „a püspökkel együtt kínpadra vontuk” őt! Egyfelől, erről szó sem volt szó, hiszen Erzsébet asszony kifejezetten örült, hogy a püspök fogadja! Másfelől pedig már sokkal kínosabb helyzetekből is kiverekedte magát született „diplomáciai” érzékével! – Most nem így volt!

(folyt.)

(Kép: Erzsébet asszony és lelkivezetője Mersey Antal atya,a püspökségre igyekszik. Antal atya egyben a misebor vásárláshoz kannát visz magával.)

https://youtu.be/2j5zxZFFze4

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Kondor atya és a Szeretetláng

     Aki ismerte Lajos atyát, az tudta, hogy a nagy és elismert Mária-jelenéseken kívül semmit nem szívlelt! Rossz néven vette, ha a hozzá érkező zarándokok elújságolták, hogy előzőleg Garabandálban is jártak, vagy érdeklődtek afelől, hogy mi a véleménye Medjugorjéról! Nos, egyetlen kivétel mégis akadt a "világot bejárt" üzenetek között, és ez a magyar Szeretetláng volt! A Kondor atya által felügyelt kegytárgyboltokban mindig lehetett kapni a Szeretetláng füzeteket magyar és más nyelveken is. Ez bizony nagyon nagy szó volt, ám nem kétséges, hogy személyes megérintettségének volt köszönhető. Lajos atya bizonyára azon kevés egyháziak közt volt, akik felismerték a Szűzanya Szeretetlángjának a fatimai üzenetet megvalósító kegyelmi mibenlétét. Az élete példaértékű papi életpályát ívelt át amellett, hogy több alkalommal nézett magasabb kinevezés elé, ő azonban igyekezett megmaradni a "fatimai magyar pap" egyszerű titulusa mellett! A "messziről érkező" magyar zarándokoknak – akik esetleg nyelveket sem beszéltek – egyszerűen azt ajánlotta, "ha megérkeztek Fatimába, csak menjetek be bármilyen üzletbe és csak ennyit mondjatok PÁTER KONDOR! És ők nyomban megkeresnek engem telefonon!"

    A szentmise befejezése után a koporsót a fatimai temetőbe szállították, majd egy rövid beszentelő ima után végső nyughelyére helyezték.

    A temetésen részt vett – feleségével együtt – Dr. Gecse Attila, Magyarország portugáliai nagykövete is.

     Mersey Antal atyának ez után is szembesülnie kellett néhány „sajátságos” indíttatással.

Természetesen, amit meg lehetett valósítani, azt ő meg is szervezte!

Ilyen volt pl. 1980 őszén a Szűzanya azon kérése, miszerint „sürgősen meg kell szervezni a Kármelita Harmadrendet!” Mersey atya fel is vette a kapcsolatot P. Bertold és P. Jeromos kármelita atyákkal, akik nem csak pontos iránymutatást adtak a harmadrendi noviciátus megtartására, de a római generálissal is közölték, illetve bejegyeztették, egy ilyen közösség megalakulását!

A „három kívánságból” a legnagyobb fejtörést a harmadik „sugalmazottnak” mondott kérése okozta! Ez ugyanis, akár igaz is lehetett, de olyan nagyságrendű egyházi szervezést vett volna igénybe, melyre egy plébános kevés volt, pláne abban az időben!

És ez az üzenet az volt, hogy Erzsébet asszonynak egy bizonyos magas rangú nyugati főpappal kell beszélnie személyesen, és az üzenetet csak neki mondhatja el.

A feladat nem kis gondot okozott Mersey Antal atyának, hiszen tudta, hogy a nyugati főpapra bizony valóban ráférne egy 'égi üzenet', de ehhez ő, mint plébános nem kompetens. Egy ilyen exponált személlyel való találkozáshoz, a megyéspüspökkel kell konzultálni, és a nevezett főpaptól időpontot kell kérni! A megvalósításához viszont, legalább 3 személyt kell kiutaztatni, egyházi tolmáccsal!

(folyt.)

2 perc 50 mp.

https://youtu.be/V4PHX0kCxiI

Kondor Lajos atya 1928. június 22-én született Irén ikertestvérével Csikvándon. Apja: Kondor Lajos, anyja: Hoffer Terézia. A család földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott és a nagyszülőkkel együtt mélyen vallásos emberek voltak. Négyen voltak testvérek: László, Mária, Irén, Lajos. Az elemi iskolás kisgyermek már gyermekkorában oltárt készített és ott „misézett”, a testvére Irénke pedig ministrált neki. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban és a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte. 1946-ban Kőszegen lépett be a verbiták (Isteni Ige Társasága) rendjébe, majd a kánoni év után a kőszegi bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait, ott érettségizett 1948-ban. Ekkor tette le első fogadalmát is. A Társaság több társával együtt kimenekítették az ausztriai Mödlingbe. A zsebében egyetlen kis könyvecske lapult: Montforti Grignon Szent Lajos: Tökéletes Mária-tisztelete. Mivel Mödling az orosz zónához tartozott, ezért tovább kellett menekülniük a Bonn melletti Szent Ágoston Missziósházba. A teológiai tanulmányait az ottani főiskolán végezte el, ahol 1953-ban szentelték pappá. 1954-ben rendje Portugáliába küldte, ahol a szemináriumban volt nevelő és tanár. 1956. július 8-án találkozott először Lúcia nővérrel, akivel – 1961-től a szenttéavatási per posztulátoraként – engedélye volt bármikor találkozni. 

1963-ban adta ki először a BOLDOG MARTO FERENC ÉS JÁCINTA c. hírlevelet hét nyelven, amelyet megszakítás nélkül 47 éven át szerkesztett, hogy megismertesse a két látnok életét és boldoggáavatási perük állását az érdeklődőkkel. Lásd: http://www.pastorinhos.com/hungaro/index.php?id=Leitura (sajnos, időközben a magyar verziót törölték! Hogy kik és miért?)

1968-ban szeretett volna hazajönni édesanyja temetésére, de az akkori magyar "szocialista" hatóságok nem engedélyezték Magyarországra történő utazását. (!) (A rendszerváltást követően az akkori döntnökök az emberi jogok élharcosaiként léptek föl!)

Kondor atya 1972. október 12-én este a fatimai szentély előtt a Fatima-Leirai püspökkel együtt fogadta a „száműzött bíborost”, Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását. Az egyházmegye püspöke így üdvözölte: „Nagy kitüntetés ez számunkra s örömben rebegi a hálát szívünk, hogy ebben a pillanatban s ezen a szent helyen köszönthetjük eminenciás urunk, hitvallónk és vértanúnk tiszteletreméltó személyét, aki Krisztus szenvedésének sebeit viseli testén.” 

1978-ban az akkor leirai püspökkel, Alberto Cosme do Amarallal együtt találkozott II. János Pál pápával, hogy hivatalosan is megkezdődhessen a boldoggáavatási eljárás. 1982. május 13-án II. János Pál pápa személyesen köszönte meg a Fatimai Szűzanyának, hogy csodálatos módon megmentette az előző évben ellene elkövetett merényletből.

Kondor atya, Meisner bíboros kölni érsek segítségével elérte, hogy II. János Pál pápa 2000. május 13-án Fatimában avassa boldoggá a két pásztorgyermeket, bár a korábbi tervek szerint a kihirdetés Rómában történt volna.

Lajos atya életcélja a fatimai üzenet terjesztése volt, a világ számos nyelvén, magyarul is jelentetett meg a fatimai jelenésekről szóló könyveket, Lúcia nővér emlékezéseit, elmélkedéseit és a Fatima, századunk reménycsillaga c. saját írását, melyet e sorok írója 1987-ben ezer veszély közt, kinyomatott Magyarországon!

Kondor atyának nagy szerepe volt a fatimai Magyar Keresztút felépítésében, amely az 1956-ban külföldre menekült magyarok kezdeményezésére és adományaiból jött létre. A szerzetes mindig szeretettel fogadta a Fatimába érkező magyar zarándokokat, gyakran mondott szentmisét nekik és soha nem mulasztotta el, hogy személyesen fogadja a magyar zarándokokat és a „Pásztorgyermekek irodáján” a jelenések történetéről szóló kiállítást ismertesse. Örömmel szervezte a Magyar Katolikus Püspöki Kar fatimai zarándokútjait is, miként a Zarándokszobor magyarországi látogatását is.

2004 márciusában a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nevű szervezet kitüntetést adományozott neki abból az alkalomból, hogy 50 éve élt és dolgozott papként Portugáliában. 2006 januárjában a portugál köztársasági elnök, Jorge Sampaio a portugál Köztársasági Lovagrend parancsnoki rangjával tüntette ki. Ugyanebben az évben októberben, a magyar nemzeti zarándoklat alkalmával Magyarország lisszaboni nagykövete adta át Kondor Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét.

2009-ben elrendelte, hogy Lúcia nővér emlékezéseit 19 nyelven tegyék fel a honlapra, hogy ezt a könyvet az egész világon olvashassák. Lásd: http://www.pastorinhos.com/livros/hu/MemoriasI_hu.pdf

Aranymiséje alkalmával a következőket mondta: „Gyermekkorom óta pap akartam lenni. Szüleim szigorú iskolába küldtek, hogy embert faragjanak belőlem… Tizennyolc évesen beléptem az Isteni Ige Társaságába, hogy misszionárius legyek. Ezért el kellett hagynom a hazámat, és huszonöt évesen pappá szenteltek. Azóta eltelt ötven év. Ha ma visszatekintek és felidézem életemnek azokat az éveit, elmondhatom, hogy boldog vagyok hivatásomban, és tanúságot teszek arról, hogy megéri átadni magunkat Jézus Krisztusnak és Isten országa terjesztéséért dolgozni.”

2009. október 29-én, a kórházi halálos ágyán így búcsúzott a délben távozó orvosnőjétől: "Vége a látogatásnak!" 14 óra körül megállt a szíve. Földi látogatása véget ért, de elkezdődött az ünnepi találkozója a Mennyben. A Szűzanya – akinek oly fáradatlan apostola volt – kézen fogva vezette az Úrhoz, akinek hűséges papja volt! 

2010-ben teret neveztek el, 2015. március 7-én pedig szobrot avattak Kondor atyának Fatimában!

(lásd a képeket!)

     Az ún. „apostoli utazásaink” sok élménnyel és információval szolgáltak nekem, de végső soron Erzsébet asszony is értesült a világ dolgairól!

A hozzá járó fiatalok révén, rengeteg új információ jutott el Erzsébethez, és sokan kérték a véleményét pl. Garabandálról, Taigi Annamária „háromnapos sötétségéről” és az abban az időben hazánkban elterjedt „Charbel-cseppek kultuszáról”, melyről azóta se derült ki, hogy valójában mennyiben volt köze a „Közel-Kelet Pió atyájá”-hoz.

Puszta feltételezés csupán – ám nem kizárható –, hogy Erzsébet asszony „emberi tényezője” átvett egyes gondolatokat. Valószínűleg így fogalmazódhatott meg benne „égi üzenetként” a nagyszabású élelmiszer tartalékolás meghirdetésére.

A naplóban nem olvasható üzenet, hozzávetőlegesen így hangzott: „Az ország legnagyobb Mária-temploma belső űrméretének megfelelő mennyiségű bort, búzát és olajat kell összegyűjtenie az egyháznak, mert súlyos megpróbáltatások várhatók!”

Nos, Antalóczi atyának – mint akkori lelkivezetőnek – e kérdésben, természetesen komoly fenntartásai voltak! Bár felismerte benne az ószövetségi vonatkozást, ámde józan megfontolásában elmondta, hogy az ő egyházi státusza nem csak nem teszi lehetővé ilyen nagyságrendű akció meghirdetését, de ez olyan káros politikai reakciókat válthatna ki, mely végzetes csapást mérne a Szeretetláng ügyére!

Erzsébet asszony nem méltányolta Antalóczi atya józanságát és csalódását fejezte ki vele szemben. A nagy és bensőséges kapcsolat hirtelen „ellaposodott” és Erzsébet új lelkivezető után nézett, akit megtalálni vélt Mersey Antal, Érd-Postástelepi plébános személyében. Ám nem kell azt képzelni, hogy valamiféle harag maradt volna Lajos atya és őközte, sőt!

Erzsébet asszony a gyóntató-váltást úgy állította be, hogy 'Eger messze van' a lelkivezetésére, tehát alkalmasabb egy közelebbi pap.

Ez a „lelkivezető-váltás” nem okozott se gondot, se rosszalló meglepetést sem Antalóczi Lajos, sem pedig Mersey Antal atyának, úgyhogy ők jó barátokként (Erzsébettel együtt vagy nélküle) találkozgattak. Antal atyáról elmondható, hogy igazán mértéktartó, a mögöttes tényezőket is jól átlátó, nyugodt és tapasztalt gyóntató és lelkivezető volt.

Mikor aztán Antal atya sem támogatta a „gyűjtőakciót”, Erzsébet nem forszírozta azt tovább, hanem levonta a végkövetkeztetést és engedelmeskedett, hiszen Jézus régebben több alkalommal is lelkére kötötte Erzsébetnek, hogy „mindig azt tedd, amit gyóntatód ajánl, még akkor is, ha ez ellenkezik az én kérésemmel"!

Ebben az esetben persze szóba sem jött, hogy ezt a gyűjtést az Úr vagy a Szűzanya kérte volna! Erzsébet asszony sem állította ezt határozottan! 

(folyt.)

2 perc 50 mp.

https://youtu.be/XpPOvla0CQg

     A római egyházat alapító két apostol főünnepe, június 29-e az Egyház egységének és katolikus voltának ünnepe – mondta XVI. Benedek 2005-ben. Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Már csak azért is, mert a szent hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint a Mestere –, Pált lefejezték, mert mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.

     „Ezek azok a férfiak, akik testben élve vérükkel öntözték Isten egyházának vetését: kiitták az Úr kelyhét, és Isten barátai lettek.” (Misekönyv)

    Régi egyházi szokás szerint Szent Péter és Pál vértanúhaláluk főünnepe a pápa ünnepe, de népi szokás szerint, egyben az aratás kezdetét is jelzi.

     A két apostol sírja fölé épült a vatikáni Szent Péter Bazilika és a falakon kívüli Szent Pál Bazilika. Mindkét templom alapját Nagy Konstantin vetette meg. A mai Szent Péter bazilikát 1626. november 18-án szentelték fel. Benne van Szent Péter apostol sírja. Szent Pál bazilikáját a 19. században építették újra (miután egy munkás hibájából leégett), s 1854. december 10-én szentelték fel ismét. (A legfelső kép a Szent Pál Bazilika timpanonjának mozaikja!)

     Hogy ki volt nagyobb kettejük közül? Nos, Szent Pál kisebb a méltóságban, de nagyobb a prédikálásban, viszont egyenlők az életszentségben! A Szent Apostolok példáján felbuzdulva, akarjunk mi is teljes közösséget vállalni Krisztussal, a mi Urunkkal, mert csak Általa üdvözülhetünk!

Az 1929. június 13-i jelenés Tuy-ban

     Bár a fatimai jelenések 1917. október 17-vel lezárultak, az évek folyamán Lúcia nővérnek több alkalommal szólt a Szűzanya. Rendkívüli jelentőségű az 1929. június 13-i jelenés (Tuy) mondanivalója és ígérete. Lúcia ezt így írja le könyvében: Engedélyt kértem és kaptam főnöknőmtől és gyóntatómtól, hogy minden csütörtökről péntekre virradó éjjel 11 órától éjfélig szentórát tartsak. Egyik éjjel egyedül voltam. A kápolna közepén a rácshoz térdeltem, hogy az angyal imáját elimádkozzam. Mivel fáradtnak éreztem magam, fölkeltem és kitárt karral imádkoztam. Csak az örökmécs égett. Hirtelen természetfölötti fény világította be az egész kápolnát és az oltáron megjelent egy fényből való kereszt, amely a mennyezetig ért. Jól kivehetően lehetett látni a kereszt felső részén egy ember arcát és felsőtestét, mellén egy galambot, szintén fényből, és keresztre szegezve egy másik ember testét. Kissé a dereka alatt, a levegőben lebegve egy kehely látszott és egy nagy ostya, amelyre a Megfeszített arcáról és mellsebéből néhány csepp vér hullott. Az ostyáról legördülve aztán ezek a cseppek a kehelybe estek. A kereszt jobb szára alatt állt a Szűzanya. A fatimai Szűzanya volt ez Szeplőtelen Szívével, bal kezében nem tőr és rózsa volt, hanem töviskoszorú és lángok... A kereszt bal szára alatt néhány nagybetű képződött, amelyek az oltár felé haladtak, mintha kristálytiszta vízből lettek volna. A betűk e szavakat alkották: «Kegyelem és irgalom».     Megértettem, hogy a Szentháromság titkát szemlélhettem és megvilágosításokat kaptam erről a titokról, de ezeket nem szabad nyilvánosságra hoznom. Ezután így szólt a Szűzanya: – Elérkezett a pillanat, amelyben Isten fölszólítja a Szentatyát, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívemnek. Megígéri, hogy ezáltal megmenti. Oly sok lélek kárhozik el Isten igazságossága folytán azon bűnök miatt, amelyeket ellenem elkövetnek. Jövök, hogy engesztelést kérjek: áldozd fel magad erre a szándékra és imádkozzál!

     Beszámoltam erről gyóntatómnak. Megbízott, hogy írjam le, mit kíván a Szűzanya. A jelenés szomorúan panaszolta Lúciának, hogy kérését nem, illetve késedelmesen fogják teljesíteni: ,,Nem akartak kérésemre hallgatni!... meg fogják bánni s majd teljesítik is, de már késő lesz. Oroszország akkorra már elterjeszti tévtanait a világon, háborúkat és egyházüldözést idéz elő...” Szó szerint így történt! 

     A látnok gyóntatóján keresztül ismételten kérte ezt. Lúcia nővér még 1940-ben is így ír XII. Piusznak: ,,A mi Urunk továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Szentséged a világot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja Oroszország külön megemlítésével, és ezenkívül úgy rendeli, hogy a világ valamennyi püspöke Szentségeddel együtt teljesítse ezt a felajánlást.”
     A dolgok lassú intézése vagy egyéb okok miatt a kérés teljesítése elkésett. XII. Piusz pápa csak 1942. október 31-én végezte el a felajánlást. De ekkor már valóban késő volt. Az eredmény pedig a negyvenéves bolsevizmus, és annak minden következménye...
     Lúcia nővér könyvében, lábjegyzetként találhatjuk még a következőket: Alaquoce Szent Margit 1689-ben – vagyis halála előtt egy évvel –, többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. (Az égi kérés nem volt lehetetlen!) Sikertelen volt minden igyekezete, és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz. Néhány évvel később a királyi család, a körülményeknek megfelelően, teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben elkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a Templom-börtönben tudta megvalósítani. Azt is megígérte, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is, amelyeket Szent Margit közvetített számára. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték.

(Sajnos, máiglan létezik egy ilyen értetlenség és kelletlenség a pozícióban lévő vezetők részéról!)

     Az előző részben elmeséltem, hogy autómmal a Miskolc felé vezető (régi) úton mentünk Erzsébet asszonnyal, amikor egy nagy bajjal nem járó, de igen veszélyes balesetet szenvedtünk.

Igen meg voltunk illetődve, de ijedve nem! Erzsébet asszony csak ennyit mondott: „Titkár testvér, jó ügyben utazunk, a Szűzanya Ügyében!”

E mondat hitelessége másként is beigazolódott! Az atya, akit megismertünk, rendkívül barátságos és vidám volt és mindjárt kikötötte, hogy hívjuk csak őt egyszerűen Micu bácsinak, mert a barátaitól így természetes!

Elmesélte, hogy bár „cukros”, de megtartotta a 12 hetes böjtöt és alig akarta abba hagyni, mert úgy érezte – pontosabban meggyőződött róla –, hogy valóságos „fegyvert” adott kezébe az Úr, Édesanyja Szeretetlángjával! Papi életének legnagyobb eredményei fűződtek ezekhez a hetekhez, mert akikért imádkozott, azoknál látványos megtérés és életjobbulás következett be. Válófélben lévő házasok békültek ki, abortuszokat mondtak vissza stb., ennek folytán az atya annak a reményének adott hangot, hogyha a Szeretetláng lelkisége elterjed, országunk sorsa is jobbra fordul. Aztán hosszasan beszélt arról, hogy imáinkkal és az engeszteléssel megmenthetjük a magyar ifjúságot, mert a sátán soha eddig nem tapasztalt alattomossággal próbálja tönkre tenni Mária Országát!

Én csak hallgattam, ilyen őszinte beszédre nem voltam felkészülve, egyenesen a könnyeimmel küszködtem. Mert (abban az időben) azt hallani papi szájból, hogy van értelme küzdeni, imádkozni, engesztelni, meg azt, hogy hazaszeretet, egy kicsit sok volt nekem! Akkor éreztem rá igazán a Napló jézusi szavainak értelmére: „Áldozat! Imádság! Ez a ti eszközötök. A cél a megváltó munka sikeres érvényre jutása. Bárcsak felérnétek óhajtásaitokkal az Örök Atya mennyei trónjához! Akkor az eredmény is bőséges lenne.” (II/106)

(A miskolci volt kármelita templom a plébániával, ahol Székely Miklós atya - Micu bácsi - szolgált a 70-es években.)

 (folyt.)

     Antalóczi atyának, tudomásom szerint nem sikerült mind a 12 papot „összehoznia”, mert bár két fiatal (egri egyházmegyés) elvégezte a 12 hetes böjtöt a 4-4 órás adorálással, de végül azt mondták, hogy a továbbiakban nem kívánnak a Szeretetláng lelkiségével foglalkozni! Így a ténylegesen az Ügy mellé álló papok száma 8-10-re tehető! A nevüket  Antalóczi atya tartotta nyilván, ám ő 2000 decemberében Isten országába költözött!

A 12 papi létszám mégis összejött – bár már többen meghaltak –, de 2010 után 2-3 atya elvégezte a 12 hetes böjtöt a Szűzanya feltétele szerint! Erdő Péter bíboros-érsek védnöksége mellett, az ország 8 legnépesebb kegyhelyén és négy Szűzanyának szentelt fővárosi templomban (vö. I/49) megtörtént a „Láng átadás” 2010. február 2-án, évenkénti ismétléssel

Alább elmesélek egy történetet, amikor 1977-ben – Antalóczi atya szervezése eredményeként –, meglátogattuk Miskolcon (az akkor még hetedik) papot, Székely Miklós atya személyében. Nyoma sem volt még az autópályának, és a „régi úton” haladtunk diadalittasan a célunk felé! Erzsébet nénivel rendületlenül imádkoztuk a rózsafüzért.

Előttünk egy vasrudakkal megrakott teherautó haladt, nem is lassan, épp ezért nem erőltettem az előzést, sőt valami sugallatra nagyobb követési távolságot vettem fel! Kétség nem férhet hozzá, hogy őrangyalunk adott benső tanácsot, mert a teherkocsi rakományából egy rúd elszabadult és az úttesten nagy pattogással alácsapódott a gépkocsinknak, kivágva egy 20 cm-es darabot a „köténylemezből”!

Más baj nem történt, pedig leszakíthatta volna a fékcsöveket, szétvághatta volna a gumit. Arra már gondolni is szörnyű, hogyha közelebb lettünk volna, akkor az épp méternyi magasságban repülő vasrúd levághatta volna a fejünket is!

(folyt.)

     Péter apostol így int a Második Levelében: „Akadtak a nép körében hamis próféták, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek. (2Pét 2,1); Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, s a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3); Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat.” (2Pét 3,17);

Máténál olvassuk: „Virrasszatok tehát és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” (Mt 24,25)

Szent Lukács még hozzá fűzi: „Íme, előre megmondtam nektek.” (Lk 21,36)

Én pedig kedves Testvérek azt mondom, kérjük Isten Szentséges Anyját,

hogy mielőbb árassza ki Szeretetlángjának kegyelmi hatását az egész emberiségre,

mely nekünk az lesz, mint Noénak a Bárka volt! Amen.

(Vége!)

Előző rész

2 perc 50 mp.

https://youtu.be/5EaIhupSLHM

     Talán csak az utókor lesz képes felmérni, hogy a kevéssé szerencsés püspöki lépés következtében, mennyire esett vissza Mária Szíve Szeretetlángjának kiáradását kérő ima mondása Országában!

Erzsébet asszony a hírre csak ennyit mondott e sorok írójának „Fiacskám, az Isten szándékát sem a közömbösség, sem az értetlenség nem tudja keresztül húzni!”

    Szólnom kell a Lelki Naplóban oly sokszor említett „tizenkét pap” kilétéről és ügyéről!

A Naplóban említett papokról két vonatkozásban beszélhetünk. Egyfelől 1962-ben az Úr által néven nevezett fővárosiakról, akiknek Erzsébet asszony lelki vezetését kellett volna felvállalniuk (talán egy kivételével, nem vállalták)! Másfelől 1977-78-ban, Erzsébet asszony felkérést kapott a Szűzanyától tizenkét olyan pap megszervezésére (bárhol), akik 12 héten át a csütörtöki és pénteki napon kenyéren és vízen való böjtöt vállalnak és 4-4 órát adorálnak, a Szűzanya Szeretetlángjának mielőbbi kiáradásáért, akik ezáltal hivatottak lesznek a Szeretetláng befogadására és továbbadására! A «tizenkét kiváló kiválasztott papi lélek» is kemény kísértéseket szenved a Szeretetláng kigyúlásának pillanatában, de a kegyelem bátorítóan hat rájuk is, hogy ne féljenek (vö. II/85-86).

Erzsébet asszonynak természetesen nem állt módjában felkérni a papságot, ezért a Szűzanya irányította olyanokhoz, akik megszervezhetik a tizenkettőt! „Vigyél két gyertyát, gyújtsd meg előbb a te kis lángodat, add tovább az én kármelita fiamnak (Marcell atyának), ő majd elterjeszti azt a tizenkét legkiválóbb tisztelőm között. /Én a Szűzanyát utólag megkérdeztem, hogy ez a tizenkét papi személy mind kármelita lesz-e. Ő nemmel válaszolt./ Én veletek leszek és kiváló kegyelmekkel árasztom el őket. Mikor már a tizenkét papi lélek összejött, tizenkét tiszteletemre szentelt templomban egyszerre kezdődjön meg az ájtatosság.

A hívek adják át a gyertyalángot egymásnak, melyet az ájtatosság idején kaptak, vigyék haza és a családi ájtatosságot is így kezdjék meg. Ha buzgóságotok kitartó lesz, megvigasztalódom.” (I/40-41)

A kármelita Marcell atya betegsége és az említett helyzete miatt nem vállalhatta, hogy felkérje a paptestvéreket, ezt később Antalóczi Lajos atya tette meg! Erzsébet asszony hangoztatta is, hogy „Lajos atya az, akit a Szűzanya szent ügyének a felkarolására rendelt.” És kétség kívül, személyében az egyik leglelkesebb máriás-lelkű atyát találta meg Erzsébet.

(folyt.)