A lelki hullámverésben
Radikális lelki fordulata 1285 tájára tehető, amikor mélyen eltökélte, hogy többé még kis dolgokban sem akar az álságos külsőségek szerint élni ‒ mert ezáltal ‒ „tudomást sem veszünk a bűn nyugtalanító létezéséről.” „Ahogy a bűnbánat útján haladtam – írja ‒, tizennyolc lelki lépést tettem meg, mielőtt tudatára ébredtem volna életem tökéletlenségének.”
Visszaemlékezéseiben, a Memoriale-ban lépésről-lépésre beszámolt, hogy az Úr szemléletes útmutatásai nyomán, miként győzte le sorra hibáit, és hogyan tapasztalta meg mindannyiszor Isten segítségét. Csupán megemlítjük, hogy első lépésként borzongva megsiratta bűneit, mert a kárhozat gondolata rettegéssel töltötte el.
Angélában nagy vágy támadt együtt szenvedni Krisztussal. Kérte a Szűzanyát, hogy éreztesse vele azokat a 
fájdalmakat, amelyeket a Kereszt alatt szenvedett el.
Bár benső fény áradt szét lelkén, amely rávilágított bűneire, ennek ellenére a gyónásaiban mégis több bűnét elhallgatta szégyenében.
Felszínes gyónásai és áldozásai mindjobban nyomasztották a lelkét, de az álszégyen kérge lassan megtört a szívében háborgó bűntudat erejétől. Gyötrődéseiben Assisi Szent Ferencet hívta segítségül: „Atyám – szólította meg álmában –, te láttad botlásaimat, tévelygéseimet, hiúságomat. Tanúja voltál hazugságaimnak és képmutatásaimnak... Segíts engem, aki fiatalságodban magad is vidám voltál, szeretted a fényűzést és a mulatságokat. Küldj nekem erőt, hogy én is, mint te elhagyhassam a hiú világi életet... Küldj nekem egy Isten szíve szerint való gyóntatót, aki előtt fel tudjam tárni lelkemet, úgy, ahogy van... 
Akkor talán majd elszáll lelkemből az a szörnyű álszégyen, mely lezárja ajkamat.”
(folyt.) (A forrásokat lásd az I. részben!)
