Egy hihetetlen csoda valósága 2
Frangepán Miklós gróf, a Magyar Szentkorona nevében horvát zsupán, szintén hírét vette a csodának. Modrus-i birtokáról Tersatóba (ma Trsat) sietett és Sándor püspök áldásával négy udvari emberét a Szentföldre küldte, hogy az áthelyezett názáreti házacska hitelességét kikutassák. A kis társaság szerencsésen Názáretbe ért, s ott nemcsak hallomásból értesültek a szent házacska csodás eltűnéséről, hanem saját szemükkel és pontos méréseikkel is meggyőződtek arról, hogy a tersatói új kápolna falai az előbbi helyen maradt alapokkal teljesen összevágnak, s így annak hitelességéhez kétség nem férhet.
Sajnos azonban a Magyar Szentkorona országainak e végpontján, a horvát-magyar tengerparton szűnni nem akaró külföldi villongások kezdődtek. Ráadásul a feljegyzések szerint a horvátok a saját érdemeiknek vélték a rendkívüli csodát. Így három év után a Santa Casá-t az angyalok 1294. december 9-én az Adria másik partjára, az itáliai Recanati melletti babérerdőbe eresztették le, melynek első tanúi pásztorok voltak, akik már a tenger felett látták a fénytől övezett házat közeledni. A „loreto” név eredetére vonatkozóan kettős magyarázat létezik. Az egyik a babérerdő (babér ‒ lauretum), a másik a hely, mely egy jámbor matróna a tulajdona volt, akit Laureta-nak (Loreto) hívtak.
Lényeg a lényeg, hogy a nevezett erdő sajnálatosan búvóhelyül szolgált az útonállóknak is, akik a zarándokok életét veszélyeztették, így Isten harmadszor is úgy rendelte, hogy a házat nyolc hónappal olasz földre érkezése után ismét arrébb vitték, és ezúttal egy közelben levő dombra helyezve. Ám a domb két testvéré volt, akik véresen összevesztek a szentélybe érkező adományokon, ezért Isten negyedszer is tovább szállíttatta a házat, és Loretótól nem messze egy országúton tetette le angyalaival. Hamarosan innen vitték az angyalok mai helyére a loretói dombra.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
